Bajnoki győzelem, és egy nemzetközi vereség

Felnőtt csapatunk szerdán 22:29-re nyert a Dunaújvárosi Kohász KA otthonában a K&H női kézilabda liga 11. fordulójában, míg vasárnap az EHF-Kupa C csoportjának ötödik körében 19:30-as vereséget szenvedett a Rostov-Don ellen a telt házas ÉRD Arénában.

Két nemzetközi kupatalálkozó között újabb fontos bajnoki pontokért léptünk pályára Dunaújvárosban. A találkozón Fekete Bozsana jutatta vezetéshez csapatunkat, majd a 8. percben ellenfelünk vette át a vezetést (3:1). 7:4-et követően egymás után négyszer voltunk eredményesek, Mariama Signaté átlövésből, szerb jobbszélsőnk büntetőből és akcióból is bevette a kaput, Fekete Bozsana szélről szerzett találatával pedig újra lányainknál volt az előny (7:8). A játékrész hajrájában balkezeseink, Mireya González Álvarez és Katarina Krpez Slezak két-két gólt lőttek, míg a hazaiak egyszer tudták bevenni a remekül védő Janurik Kinga kapuját, így a szünetben 10:13-ra vezettünk. A fordulást követően két szélsőnk, Katarina Krpez Slezak és Larissa Araújo növelték találataink számát, majd a 35. percet követően tíz minutum alatt egy gólt lőtt a DKKA, lányaink viszont hétszer voltak eredményesek (13:22). A mérkőzés hajrájára fordulva Kiss Nikolett átlövésből talált a hálóba, mellyel már 10 góllal vezettünk, végül Vajda Luca a szaggatottról, Szabó Laura pedig hétméteresből szerezte utolsó találatainkat a 22:29-re megnyert mérkőzésen.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Négy nappal a Dunaújvárosi Kohász KA elleni bajnoki mérkőzést követően az EHF-Kupa C csoportjának ötödik fordulójában a Rostov-Don csapatát fogadtuk. A telt házas ÉRD Arénában ellenfelünk szerezte a mérkőzés első három találatát, majd a 7. percben Klivinyi Kinga betörésből vette be a vendégek kapuját (1:3). Két gólnál közelebb nem tudtunk kerülni a Rostov-hoz, sőt a félidő utolsó harmadára fordulva növelte előnyét a vendégcsapat, de zsinórban négy gólt szerezve a 26. percben Fekete Bozsana 9:9-re alakította az állást. A 10:13-as első félidőt követően a Rostov-Don ötször vette be kapunkat, míg a játékrészben első gólunkat Mariama Signaté szerezte átlövésből (11:18). Ellenfelünk pontatlan támadásbefejezéseinket kihasználva 14:23-as előnyre tett szert, melyet követően felváltva születtek a találatok (17:26). A mérkőzés utolsó perceiben Larissa Araújo és Kiss Nikolett is eredményes volt a 19:30-as végeredménnyel záruló találkozón.
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 

 
Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk szoros mérkőzésen maradt alul Mosonmagyaróvári KC SE együttese ellen, míg U11-es lányaink a Kovács L. régió felsőházában egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a hétvégét. Gratulálunk a győzelemhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2017. február 1., szerda
 
NB I Felnőtt | Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 22:29 (10:13)
 
2017. február 2. csütörtök
 
KSB leány | ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE 19:20 (11:9)
 
2017. február 5., vasárnap
 
U11 Kovács L. régió Felsőház | ÉRD - Gyömrő VSK 20:23 (10:12)
U11 Kovács L. régió Felsőház | EURONOVEX USE - ÉRD 18:20 (10:7)
 
EHF-Kupa | ÉRD - Rostov-Don 19:30 (10:13)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink