Itthon tartottuk a két pontot a Dunaújvárossal szemben

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 20. fordulójában 28:27-es győzelmet ért el a Dunaújvárosi Kohász KA ellen.

A mérkőzésen Krpez Slezák Katarina büntetőből jutatta vezetéshez csapatunkat, majd Kisfaludy Anett alakította 2:0-ra az állást. Az első tíz perc végéhez érve jobbszélsőnk lerohanás végén, Mariama Signaté pedig felállt fal ellen vette be a vendégek kapuját (7:4). A folytatásban egy perc alatt Krpez Slezák Katarina kétszer talált be, majd Szabó Laura és Tóth Gabriella is feliratkozott a gólszerzők listájára (13:8). A játékrész hajrájában közelebb zárkózott a DKKA, de Mariama Signaté és Krpez Slezák Katarina újabb találataival 15:13-as előnnyel vonulhattunk a szünetre. A fordulás után Kiss Nikolett talált először a kapuba, majd Kisfaludy Anett, Tóth Gabriella és Coralie Lassoruce révén zsinórban háromszor vettük be az újvárosi kaput, így a 35. percben 19:14-re vezettünk. Nyolc minutummal később ellenfelünk egyenlített, de Kiss Nikolett révén visszavettük a vezetést. A mérkőzés hajrájához érkezve átlövőink, Mariama Signaté és Kiss Nikolett találatainak köszönhetően 26:23-ra vezettünk, de az utolsó percekben újra egyenlő eredmény állt az ÉRD Aréna eredményjelzőjén. Az utolsó minutumra fordulva Coralie Lassource nem hibázott szélről, és erre már nem volt válasza a vendégeknek, így lányaink 28:27-re megnyerték a mérkőzést. 

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

Szombaton ifjúsági és serdülő I. osztályú csapatunk is Kozármislenyben lépett pályára, de a pontszerzés egyik együttesünknek sem sikerült. Serdülő III. osztályú lányaink a Bicske otthonában nyertek, Bp. I. osztályú együttesünk a Gázművek MTE NKE ellen szenvedett vereséget. A hét utolsó napján U11-es lányaink mind a két mérkőzésüket megnyerték a Kovács László régió F csoportjában. Pest megye felnőtt csapatunk hatgólos győzelmet ért el a bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén. Gratulálunk a győzelemhez!

A hét ÉRD eredményei:

2018. április 14., szombat

Serdülő III. osztály | Bicskei TC - ÉRD II 6:38 (3:18)

 

Serdülő I. osztály | Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD 46:22 (25:13)

 

Ifjúsági I. osztály | Kozármisleny Sportegyesület - ÉRD 44:27 (20:14)

 

Bp. I.o. felnőtt | Gázművek MTE NKE - ÉRD III 24:21 (12:11)

 

NB I felnőtt | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 28:27 (15:13)

 

2018. április 15., vasárnap

U11 Kovács László régió | ÉRD - Kántor Anikó SE 22:12 (12:4)

U11 Kovács László régió | Gyömrői Kézilabda Akadémia - ÉRD 10:24 (6:11)

 

Pest megyei felnőtt negyeddöntő | Hatvani KSZSE - ÉRD II 28:34 (15:16)

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink