Jön az első rangadó

Október első napját idegenben kezdi csapatunk. Igazi rangadó következik, hiszen az NB I/B 5. fordulójában, a közvetlenül mögöttünk álló, még veretlen Komárommal csapnak össze a lányok. Vezetőedzőnkkel, Simics Judittal beszélgettünk az első hónap eredményeiről és, hogy mi várható a vasárnapi összecsapáson.

Érdekes sorsolással nyitotta a bajnokságot a Komárom, hiszen az első négy mérkőzését idegenben játszotta a csapat. Neukum Tamás együttese magabiztosan nyert a Gárdony ellen, majd egy góllal megverte az Egert is, így túl van az első ki-ki mérkőzésén. Ezután meglepetésre csak döntetlenre futotta Hajdúnánáson, majd nagyon sima győzelem következett a jó szériában járó Fradi otthonában. A KVSE így 7 pontot gyűjtve a tabella harmadik helyén áll. A komáromi sportcsarnok nem alkalmas másodosztályú mérkőzések rendezésére, így az előző szezonhoz hasonlóan igazi hazai pálya nélkül, Tatabányán, a Földi Imre Sportcsarnok játssza ”hazai” meccseit a Komárom.

Riválisunk keretében több NB I-es tapasztalattal rendelkező kézilabdázó is megtalálható, köztük a még mindig aktív, korábbi válogatott jobbszélső Szabó-Kovacsicz Mónika is. Legeredményesebb játékosuk a szlovák válogatott Bízik Boglárka.

Vezetőedzőnk, Simics Judit értékelte az előző mérkőzést és az első hónap történéseit.

Az alapozásunk jól sikerült, de a bajnoki mindig más, mint egy edzőmérkőzés. Mindenki komolyan felkészül videóval, heti taktikával. Biztos volt, hogy nem fog könnyen menni. Nagyon koncentráltnak kell lennünk a bajnokság végéig, mert könnyen előfordulhat, hogy nem várt eredmények születnek nálunk is, de ezt szeretném elkerülni.

A helyzetünket nehezíti most a Réka kiesése. Nem csak támadásban és védekezésben, hanem az öltözőben is vezéregyéniség, így nagy érvágás a hiánya. Nem abból áll a kézilabda, hogy felállítok hat embert a pályára és kész. A játékosoknak össze kell szoknia, értenie és éreznie kell egymást. Nálunk most innen kiesett egy láncszem.

Szerintem ezt éreztük a legutóbbi meccsen is leginkább, hogy ki lesz az, aki megoldást tud nyújtani masszívan elöl és hátul is. Lelkileg is kicsit negatívan hatott ránk, amit történt. Én is kerestem a mérkőzésen belül is, hogy mi lesz a legjobb megoldás. Nagyon örültem, hogy Landi Gabi beállásával a védekezésünk helyre került a SZISE ellen. De azért, ami nyáron összeállt, szinte kezdhetjük elölről, így most a lényeg az, hogy valahogy nyerjünk. - nyilatkozta vezetőedzőnk az első hónap összefoglalásaként.

A Komárom az előző szezonban több remek sikert is aratott a tabella első feléhez tartozó ellenfelek ellen. Idegenben megverte a bajnok Vasast és a harmadik Szombathelyt is, és összességében végül a 4. helyen zárt. Ellenfelünknek ez lesz az első hazai mérkőzése idén.

Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A Komárom az egyik potenciális csapat, amely az élbolyban végezhet. Vasárnap két különböző játékstílus csatája lesz. Ők inkább lassítják a játékot, rutinosak és tudják, hogy mit akarnak a pályán, mi pedig szeretnénk sokat futni és lendületesen kézilabdázni. Az lesz a kulcs, hogy ki tudja ráerőltetni a saját akaratát a másikra. – zárta mondandóját vezetőedzőnk.


NB I/B, 5. forduló

Komárom VSE – ÉRD
Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok

2023. október 01. (vasárnap) 18:00

Hajrá Érd!

Támogatóink

Médiapartnereink