Mohácson kezdjük a Magyar Kupát

Felnőtt csapatunk megkezdi szereplését a Magyar Kupa II. fordulójában. Szerdán 18 órától a Mohács vendégeként lépnek pályára a lányok.

Az eddigi menetrendtől eltérően hétközben is tétmeccset játszik csapatunk, hiszen megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmei. Idegenbe utaznak a lányok, az NB II, E-csoportjában játszó Mohácshoz.

Ellenfelünk október 7-én lépett pályára legutóbb, így kifejezetten sok ideje volt felkészülni a találkozóra. A formára nem panaszkodhat Kindl Gabriella együttese, ugyanis négy győzelemmel és egy vereséggel, egy meccsel kevesebbet játszva a harmadik helyen áll a tabellán a Mohács, mindössze egy ponttal lemaradva a Siófok és a NEKA U21-es gárdája mögött. Magabiztosan lépeget a csapat előre, mindegyik meccsét meggyőző fölénnyel nyerte, és a Nagyatád ellen is mindössze egy góllal maradt alul.

Az érdi lányok a hétvégén jó játékkal nyertek a Hajdúnánás ellen, és a hosszú út után most sem egy közeli helyszínt tartogatott számukra a sorsolás, de mindenképpen a továbbjutás reményében utaznak idegenbe.

Magyar Kupa, II. forduló

Mohácsi TE 1888 – ÉRD
Mohács, Városi Sportcsarnok

2023. október 25. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink

Médiapartnereink