Történelmi EHF-Kupa mérkőzés előtt

Csapatunk vasárnap történelmi mérkőzést játszik a dán bajnokság első helyén álló Team Esbjerg együttesével. Klubunk története során először játszhat az EHF-Kupa negyeddöntőjében a továbbjutásért.
 
 
A Team Esbjerg női kézilabdacsapata a 2013/2014-es idényben elért negyedik helyével kvalifikálta magát az EHF-Kupába. Ellenfelünk, csapatunkhoz hasonlóan a 3. fordulóban lépett először pályára, ahol kettős győzelemmel búcsúztatták a szlovén RK GEN-I Zagorje csapatát, a negyeddöntőbe pedig a svéd H 65 Höörs Handbollsklubb legyőzésével jutott a jelenlegi dán bajnoki listavezető. Team Esbjerg, a tavalyi EHF-Kupa sorozat döntőse az elődöntőben drámai körülmények között búcsúztatta a Fehérvár KC csapatát. A csapat több válogatott játékost is a soraiban tudhat, legismertebb talán a horvát-magyar közösrendezésű Európa-bajnokságon győztes norvég válogatott kapusa, Emily Sando. De a svéd válogatott Johanna Ahlm neve is ismerős lehet a kézilabdabarátok számára, ezen felül még dán, valamint holland válogatottakat is a csapatában tudhat Lars Frederiksen.  
 
 
Hazai környezetben szokás szerint nyolcadik emberként számíthatunk a pályán fantasztikus szurkolóinkra, a nyolcaddöntő mérkőzésein is mind a két alkalommal remek hangulatot teremtettek csarnokunkban. 
 
Tehát már csak egyet kell aludni, és aki eljön élőben élheti át ezt a történelmi mérkőzést, és minden izgalmát!
 
HAJRÁ ÉRD!

Támogatóink

Médiapartnereink