Új beállóval fogadjuk a SZISE csapatát

Csapatkapitányunk sérülését követően új beálló után kellett néznie stábunknak. Bánhidi Barbara személyében NB I-es tapasztalattal rendelkező játékos igazol kölcsönbe Érdre a Vasastól, és a hétvégén akár már be is mutatkozhat hazai közönség előtt. Az NB I/B 4. fordulójában, vasárnap 16 órától a SZISE érkezik az Érd Arénába.

Hétvégén az ellenfél mellett új kihívással is szembe kell néznie az érdi lányoknak, hiszen Sztankovics Réka már csak az oldalvonal mellől tudja támogatni a csapatot. Bánhidi Barbarának is váratlan helyzet ez, de mindent meg fog tenni, hogy jó teljesítményt nyújtson.

Bizalommal keresett meg Simics Judit. Számít rám ő is és a lányok is. Remélem megállom a helyem a csapatban, hiszen a csapatkapitány személyében egy elég fontos játékos esett ki, az ő helyét nehéz pótolni. Jelenleg nagyon jól érzem magam. Nyilván kelleni fog még idő, mert teljesen új közegbe érkeztem és más rendszerben játszik a csapat is. Az első edzések alapján abszolút befogadóak a lányok, nagy odaadással fogadtak és mindenben segítenek. Nem érzek olyat, amit ne tudnánk együtt megoldani.

 Most a legfontosabb, hogy minél hamarabb tudjak alkalmazkodni és megtaláljuk a többiekkel a közös hangot. Először a figurákat kell minél gyorsabban megtanulni, illetve rengeteg olyan apróság van, ami kívülről nem is tűnik nagy dolognak, de közöttünk a pályán pl. az egymás közti kommunikáció nagyon lényeges. – nyilatkozta honlapunknak Bánhidi Barbara.

Új beállónk korábban már bemutatkozhatott az első osztályban, és 25 mérkőzésen 20 gólt szerzett, valamint tagja volt a korosztályos válogatottaknak is, junior és ifjúsági Eb-aranyérmet nyert.

Az előző idényben bajnok lett a Vasassal az NB I/B-ben. Vasárnapi ellenfelünk ellen győztesen hagyta el a pályát a tavalyi találkozón és három gólt is dobott. Ezt a tapasztalatát hasznosíthatja a hétvégén is.

Szeretnék úgy játszani mintha már több hónapja itt lennék, hogy ha lehet így fogalmazni a lányok ne is érezzék, hogy új vagyok Érden. A Szent István fiatalos, dinamikus csapat, akik az utolsó utáni pillanatig küzdenek, így kemény mérkőzésre számítok. De egyik meccs sem lesz könnyű az NB I/B-ben, hiszen rengetegen odaakarnak jutni az NB I kapujába.

Lepsényi Sándor gárdája jelenleg a 8. helyen áll a tabellán, és 1-1 győzelem ill. vereség mellett már van egy döntetlenje is. Nyáron az orosházi felkészülési tornán is összecsapott a két együttes. A döntőben 36-29-re sikerült nyerni, amivel a tornagyőzelmet is megszereztük.


NB I/B, 4. forduló

ÉRD – SZISE-Bamba Marha
Érd Aréna

2023. szeptember 24. (vasárnap) 16:00
 

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=643

További információ a beléptetésről: https://erdarena.hu/?p=644

Hajrá Érd!

Fotó: Vasas SC

Támogatóink

Médiapartnereink