Kezdésként győzelem

Csapatunk első nyilvános felkészülési mérkőzésén győzelmet aratott az OGC Nice Handball csapata ellen. A 24:19-es eredménnyel végződő összecsapás jól szolgálta a csapat felkészülését a szezonra.
 
A francia bajnoki 6. helyezett OGC Nice Handball vasárnap óta élvezi csapatunk vendégszeretetét, és a két együttes közösen készült az előttünk álló szezonra az elmúlt néhány napban. A négynapos közös munka zárásaként szurkolóink előtt is megmérkőztek a csapatok. Az ÉRD Arénában több mint 1000 nézőnk előtt mutatkoztak be újonnan érkező játékosaink az érdi publikumnak. A találkozón megilletődötten kezdtek lányaink, így a francia csapat szerzett vezetést a mérkőzés elején, de a válogatott kerettag Janurik Kinga védése után, Klivinyi Kinga lerohanást követően megszerezte első találatunkat a találkozón. Yulia Khavronina remek cselét követően Katarina Krpez Slezak szélről eleresztett lövése már az egyenlítést jelentette. Újonnan igazolt játékosaink közül Mireya González Alvarez talált először a kapuba, míg Andjela Bulatovic és Mariama Signaté vezette védekezésünk mögött Janurik Kinga a félidő utolsó tíz percében nem kapott gólt. A játékrész utolsó találatát a saját nevelésű Szabó Laura szerezte, beállítva ezzel a 14:7-es félidei eredményt.
A második játékrészre Szvetlana Gridnyeva váltotta az első harminc percben remekül védő Janurik Kingát. A félidő első érdi találatát Vajda Luca szerezte, aki a gyorsaságát kihasználva egy indítás végén ejtett a kapuba. Szvetlana Gridnyeva jó szokásához híven büntetőt hárított, majd a félidő végén még egyet, míg a túloldalon Yulia Khavronina kétszer is túljárt a francia kapus eszén a hétméteres vonalról. Klivinyi Kinga betörésből, és remekül kijátszott akció végén is eredményes volt. A kapuban Győri Barbara is szerepet kapott az utolsó negyedórára, és remek védésekkel mutatkozott be az érdi szurkolóknak fiatal kapusunk. A jobbszélen a mindössze 17 éves Bernát Dorina is pályára lépett, és egy labdaszerzéssel vette ki a részét a 24:19-es győzelemből. Csapatunk legközelebb augusztus 15-én Győrben lép pályára felkészülési mérkőzésen.
 
 
 
 
 
 
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk kétszer is pályára lépett az elmúlt héten. Ugyan a Győri Audi ETO KC ellen nem sikerült a pontszerzés, de a Budaörs otthonában nyertek lányaink, akárcsak utánpótlás együtteseink.
Második hazai mérkőzésünkön a Győri Audi ETO KC csapata ellen léptek pályára lányaink a bajnokságban. A találkozót a vendég csapat kezdte jobban, hiszen Klivinyi Kinga révén a 8. percben vettük be először a győri kaput, míg ellenfelünk már ötször is eredményes volt. Mariama Signaté találataival 6:9-re csökkentettük a hátrányunkat, azonban a vendégcsapat emberelőnyben hat találatra lépett el. A szünetig egy gólt faragtunk a hátrányunkból, de a 11:16-os félidőt követően a második játékrész elején öt gólt szerzett zsinórban ellenfelünk, majd Yulia Khavronina és Kisfaludy Anett is a kapuba talált. Janurik Kinga védéseinek köszönhetően nem nőtt a két csapat között a különbség, míg támadásban két átlövőnk, Yulia Khavronina és Mariama Signaté szerezték a gólokat. A félidő derekára azonban tíz találatra nőtt hátrányunk, de lányaink nem adták fel Klivinyi Kinga, valamint Barján Bianka is a végletekig kijátszott figura végén talált a vendégcsapat kapujába. A hajrában fiataljaink is szerepet kaptak neves ellenfelünk ellen, és nem is vallottak szégyent, a lefújást követően azonban a Győri Audi ETO KC csapata örülhetett a 27:36-os győzelemnek.
 
Három nappal a Győr elleni mérkőzést követően Budaörsön szerepeltek lányaink a bajnokság 4. fordulójában. Klivinyi Kinga révén gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert a mérkőzés elején. A hazai csapat a találkozó 16. percében szerezte második akciógólját, köszönhetően jól záró védelmünknek, Janurik Kinga bravúrjainak, valamint Szvetlana Gridnyeva hárított hétméteresének. Szerzett labdákból gyors támadásokat vezettünk, melyek végén Barján Bianka és Katarina Krpez Slezak volt eredményes. Fekete Bozsana találatával tízgólos előnnyel vonulhattunk szünetre (9:19), azonban a fordulást követően a hazai csapat technikai hibáinkat kihasználva felzárkózott hat találatra. Ezt követően azonban tíz perc alatt mindössze egyetlen akciógólt kaptunk, míg lányaink nyolc találatot jegyeztek (16:27). Fiatal jobbszélsőnk, Bernát Dorina első NB I-es felnőtt összecsapásán megszerezte első találatát a felnőttek között. Utolsó találatunkat Barján Bianka jegyezte, kialakítva a 22:34-es győzelmet, megszerezve az értékes két bajnoki pontot.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es junior csapatunk a Győr ellen ugyan még nem, de Budaörsön megszerezte első bajnoki pontjait, míg ifjúsági egüttesünk két ízben is nyerni tudott. NB I/B-ben szereplő Haladás-ÉRD II-es együtteseink győzelemmel vívták meg első hazai mérkőzésüket a Rinyamenti KC ellenében. ÉRD I-es serdülő csapatunk második mérkőzését is megnyerte a bajnokságban, míg ÉRD II-es együttesünk két győztes mérkőzés után elszenvedte első vereségét a bajnokságban. U11-es lányaink két mérkőzésen mindössze kilenc gólt kaptak, így 4 ponttal vezetik a bajnokságot. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. szeptember 16. szerda
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Győri Audi ETO KC 27:36 (11:16)
 
 
2015. szeptember 17. csütörtök
 
OSB-F csoport | DKKA -ÉRD II 33:28 (17:13)
 
2015. szeptember 18. péntek
 
OSB-F csoport | Százhalombattai VUK SE - ÉRD I 11:17 (6:9)
 
2015. szeptember 19. szombat
 
U11 Kovács László régió B | ÉRD - Budaörs KC 10:5 (5:3)
U11 Kovács László régió B | Diósdi DSE - ÉRD 4:32 (2:16)
 
NB I Ifjúsági | Budaörs - ÉRD 20:58 (11:28)
NB I Junior | Budaörs - ÉRD 16:29 (9:14)
 
NB I Felnőtt | Budaörs  - ÉRD 22:34 (9:19)
 
2015. szeptember 20. vasárnap
 
Bp. I. o. női Felnőtt | XXII Ker. Index SE - ÉRD III 15:17 (7:9)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Rinyamenti KC 42:23 (20:15)
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Rinyamenti KC 31:20 (15:10)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk ugyan nem játszott mérkőzést a héten, azonban NB I/B-s csapataink és utánpótlás együtteseink több, mint tíz mérkőzésen léptek pályára.
Az Eb-selejtezők miatt NB I-es felnőtt csapatunk nem lépett pályára a mögöttünk hagyott héten, azonban két játékosunk, Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak is meghívót kapott nemzeti válogatottakba. A bajnoki góllövőlistát vezető jobbszélsőnk Katarina Krpez Slezak négy, illetve hét gólt szerezve járult hozzá a szerb válogatott sikereihez Ukrajna, valamint Olaszország ellen.
 
NB I-es utánpótlás csapataink nem tudták megismételni a felnőtt együttes múlt szombati sikerét, és pont nélkül maradtak a DVSC-TVP ellen. NB I/B-s csapataink a Szekszárdi FGKC csapatát fogadták a bajnokság 4. fordulójában, és ugyan felnőtt csapatunk nem bírt a bajnokságot vezető együttessel, azonban junior együttesünk zsinórban harmadik győzelmét szerezte meg a hétvégén. U10-es csapatunk is megkezdte szereplését a Kisiskolásbajnokságban, sőt egy vereség mellett kétszer nyertek lányaink.  Az U13-as bajnokságban szereplő csapataink egymással is megmérkőztek a hétvégén, melyet követően ÉRD 2002 együttesünk továbbra is vezeti is a bajnokságot, míg ÉRD 2003-as csapatunk a harmadik helyen áll. Bp. I. osztályban szereplő ÉRD III-as csapatunk a Hort SE II ellen aratott győzelmével már a második helyet foglalja el a tabellán. Gratulálunk!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. október 7. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - DVSC-TVP 15:32 (9:15)
 
NB I Junior | ÉRD - DVSC-TVP 28:34 (16:17)
 
2015. október 10. szombat
 
U10 Kovács László régió | ÉRD - Gyömrő VSK 8:12 (5:10)
U10 Kovács László régió | Diósdi DSE - ÉRD 1:16 (0:9)
U10 Kovács László régió | ÉRD - Vecsés SE 13:9 (7:4)
 
2015. október 11. vasárnap
 
U13 Kovács László régió D | ÉRD 2002 - ÉRD 2003 9:14 (5:8)
U13 Kovács László régió D | Budaörs KC I - ÉRD 2002 21:17 (12:7)
U13 Kovács László régió D | Budaörs KC II - ÉRD 2003 10:24 (4:11)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC 25:22 (12:13)
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC 17:40 (10:20)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÉRD III - Hort SE II 25:23 (15:14)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink