Klub

Rovat: 
Szurkolóink a dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ részére szerveztek adománygyűjtést, és az ott lakó érdi értelmi akadályozottsággal élő, ill. halmozottan hátrányos fiataloknak mesélték el milyen ÉRD szurkolónak lenni.
 
Az Orange Dragons szurkolói klub, Endrész Csaba és Nagy Rudolf vezetésével Mikulás ünnepséget szervezett a Dizseri Tamás Habilitációs Központban. A felhívás után a szurkolói klub tagjai, és mások is csatlakoztak az akcióhoz, és 'egy korsó sör árát' azonnal 'beáldozták' a jó cél érdekében.  Szurkolóink gyümölccsel és csokoládéval lepték meg a központ lakóit, és elmesélték nekik, hogy milyen az érdi női kézilabda csapatnak szurkolni, milyen a szurkolótáborhoz tartozni. Az Orange Dragons nem első alkalommal jótékonykodik az idén, sőt már az előző években is több alkalommal segítettek a rászorulókon szurkolóink. Endrész Csaba elmondása szerint, hazai és a nemzetközi porondon elért sikereinek köszönhetően az ÉRD csapata Európa szerte ismert, így vezérszurkolónk szerint egy nagyszerű csapat mellé egy nagyszerű szurkolótábor dukál! Nagy Rudolf szerint nagyon sok barátság, ismeretség szövődik a kézilabdapálya mellett, nő az összetartás, gyarapodik a szurkolótábor, így egyre többen vesznek részt az ehhez hasonló kezdeményezésekben. Az utóbbi évekhez hasonlóan a jövőben is terveznek hasonló jótékonysági akciókat, terveik között szerepel, hogy jövő karácsonykor az érdi szurkolótábor szervezésében önálló Mikulás-gyárat szeretnének létrehozni.
  
 
 
 
 
Rovat: 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Programban részt vevő iskolák közül kabalafiguránk Dragi ezúttal az Érdligeti Általános Iskolában járt, és Szijártóné Somogyi Mónika igazgatóhelyettest kérdezte az iskola és a kézilabda kapcsolatáról.
 
Klubunk népszerű kabalafiguráját az Érdligeti Általános Iskola tornacsarnokában is kitörő örömmel, és szeretettel fogadta az ott összegyűlt több, mint száz gyerek. A percekig tartó pacsizást követően közös csoportkép készült, majd a gyerekek egyesével is képeket készítettek Dragival, ami jóval a becsöngetés után is eltartott. Az iskolába 640 gyerek jár, akik közül a 400 alsó tagozatos gyerek ismerkedhetett meg a SKUP programnak köszönhetően a kézilabdával. Szijártóné Somogyi Mónika elmondta, hogy a gyerekek nagyon várnak minden kézilabda foglalkozást, melyet Szigeti Katalin SKUP edző tart nekik. Szijártóné Somogyi Mónikának nagyon fontos a kézilabda, ő maga is kézilabdázott tinédzserként, ezért szívügye, hogy a gyerekek is megismerkedjenek ezzel a gyönyörű sporttal. Véleménye szerint a klubunkkal kötött együttműködés, és a SKUP hatására nagy mértékben nőtt a kézilabda iránt érdeklődők száma az iskolában, valamint nagyon jó hatással van a gyerekre, akik a sporton keresztül is sokat tanulnak a tiszteletről, és a szabályok követéséről, betartásáról. Szijártóné Somogyi Mónika rendszeresen ellátogat az ÉRD mérkőzéseire, mint ahogy a gyerekek is, hiszen Dragi kérdésére, hogy ki járt már az ÉRD női kézilabda csapat mérkőzésén, mindenki feltette a kezét. Még azt is tudták az ifjú kézilabdások, hogy csapatunk mikor lépett utoljára pályára, és alig várják, hogy a következő hazai mérkőzésünkön is a helyszínen bíztathassák a csapatot.
 
 
 
Rovat: 
Dragi, klubunk kabalafigurája második alkalommal a Suli Kézilabda Utánpótlás Program pusztazámori Andreetti Károly Általános Iskolájába látogatott el, ahol Garainé Kiss Gabriella igazgatóhelyettes beszélt a kézilabdával való kapcsolatukról.
 
Dragi a pusztazámori Andreetti Károly Általános Iskolában is nagyon népszerű volt kabalafiguránk, így a pacsizás ezúttal sem maradhatott el a közös kép előtt. Az iskolába 80 gyerek jár 1-4. osztályig, akik közül legalább a fele rendszeresen sportol. A kézilabda mellett a karate, dzsúdó, az úszás, a ritmikus gimnasztika és a labdarúgás népszerű a fiatalok körében. A kézilabdázás csínját-bínját a korábbi 283-szoros válogatott játékos, Topáné György Annától tanulhatják meg a gyerekek. Garainé Kiss Gabriella véleménye szerint a SKUP hatására nagymértékben megnőtt a kézilabda iránt érdeklődő diákok száma az iskolában, és rendszeresen járnak családjukkal az ÉRD Arénába ÉRD mérkőzésekre. A klubbal kötött együttműködésnek köszönhetően Garainé Kiss Gabriella tapasztalata szerint is többen próbálgatják a kézilabdázást, és a gyerekek alig várják a pénteket, amikor a tanóra és a délutáni foglalkozások keretein belül is hódolhatnak kedvenc sportáguknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a tavaly elballagott negyedik osztályosok, az idén összehívott osztálytalálkozó keretein belül majd három órán keresztül, este 11 óráig kézilabdáztak, majd az energiát pótló alvást és reggelit követően reggel nyolctól már ismét a labdáé volt a főszerep. Az ifjoncok a SKUP tornákat is nagyon szeretik, ahol összemérhetik tudásukat a többi SKUP-os iskola tanulóival.
Rovat: 
Korosztály: 
A SERCODAK Dalfsen elleni Kupagyőztesek Európa-kupa nyolcaddöntőjének első, hollandiai összecsapására szurkolóink kizárólag on-line tudnak jegyet vásárolni!
 
Csapatunk 2016. január 9-én szombaton 19 órakor lép pályára a SERCODAK Dalfsen együttese ellen a Kupagyőztesek Európa-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozóra a csapatot elkísérő szurkolóink kizárólag on-line tudnak jegyet vásárolni. Ellenfelünk tájékoztatása szerint a mérkőzésen teltház várható, így aki nem szeretne lemaradni az összecsapásról, annak érdemes minél előbb jegyet vennie.
 
Jegyvásárlás az alábbi linkre kattintva lehetséges: 
https://www.ticketjames.com/nl/tickets/509-ehf-cupwinnerscup-sercodak-dalfsen-erd-handball-hun
 
Jegyárak:
 
16 év alatt, on-line: 5€
16 év felett, on-line: 10€
 
 
Rovat: 
Dragi, klubunk kabalafigurája a Suli Kézilabda Utánpótlás Program egyik tagiskolájába, a Batthyány Általános Iskola és Sportiskolában látogatott el, ahol Rozgonyi János iskolaigazgató beszélt a kézilabdával való kapcsolatukról, és az intézmény sportéletéről.
 
Kabalafiguránk az iskolai látogatáson is népszerű volt a gyerekek körében, így a közös fotók és az elmaradhatatlan pacsizás is a találkozás része volt. A Batthyány Általános Iskola és Sportiskolába járó 350 diák fele versenyszerűen sportol - kézilabdázik, focizik, birkózik, tollaslabdázik vagy floorball-ozik -, ami nagy öröm Rozgonyi János igazgató Úr számára. Az igazgató Úr elmondta, hogy a fiús sportágak, mint a labdarúgás és a birkózás mellett külön öröm, hogy a SKUP-nak köszönhetően a kézilabdában a lányok is megtalálják azt a sportágat, amit szívesen űzhetnek, és jó példa nekik az ÉRD felnőtt csapata. 
A gyerekek volt játékosunktól, Pádár Margótól tanulhatják a kézilabdázás alapjait, a sportág iránti szeretet. Erdélyiné Marosi Ildikó és Schóber János személyében az iskola testnevelő tanárai is nagy odaadással tanítják, szerettetik meg a gyerekekkel a kézilabdázást, a sportot, a testmozgást. Az iskolában több, mint száz gyerek kézilabdázik a SKUP keretein belül, így a klub által nyújtott szakmai és szervezési segítség megkönnyíti, elérhetővé teszi a gyerekeknek a kézilabdázás lehetőségét. A SKUP tornák versenyzési lehetőséget is biztosítanak a nem igazolt, ifjú kézilabdát szerető gyerekeknek, akik ez által évről-évre komolyan fejlődnek. A gyerekek és szüleik részére is könnyebbség, hogy a fiatalok az iskolai oktatás után helyben tudnak sportolni. A sportiskolában tanuló gyermekekből sokan kerülnek be az érdi sportklubok utánpótlás bázisába különböző sportágakban.
 
Az iskola rendszeresen részt vesz különböző sportversenyeken, ahol tanulói igen szép eredményeket érnek el! A fiú strandkézilabda csapata idén nyáron bejutott az országos diákolimpia döntőjébe, ahol az erős mezőnyben is jól helyt álltak, és az ország 10. legjobb csapataként végeztek.
 
A kézilabda mellett a tollaslabda, a birkózás, a labdarúgás, a floorball is nagy népszerűségnek örvend az iskolában. Idén márciusban a győri diákolimpián a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola nyerte el a legeredményesebb tanintézmény címet, három diákolimpiai bajnoki és több ezüst, illetve bronzérmet szerző diák öregbítette az iskola hírnevét. A tollaslabdázó gyerekeknek jó példa Demeter Judit, aki szintén itt sajátította el kiemelkedő szinten a tollaslabda sportot, és a fiatalok sokat tanulhatnak az idén nyáron a los angeles-i Speciális Olimpián két aranyérmet, és egy ezüstérmet szerző sportolótól, aki délutánonként oktatja a gyerekeket. Az iskola a 'Batthyány olimpia” névre keresztelt sportverseny keretein belül biztosít lehetőséget a környező iskoláknak különböző sportágakban a versenyszerű megmérettetésre. Két hete a kézilabdásoké és a labdarúgóké volt a főszerep, míg a mostani hétvégén több mint 50 ifjú birkózó részvételével tartottak versenyt az iskolában. A tanárokon kívül rengeteg szülő is besegít ezeknek a versenyeknek a lebonyolításában, igazi összetartó közösségként. Klubunk a pest megyei iskolák részére az NB I-es felnőtt hazai mérkőzéseire ingyenes jegyeket biztosít, amellyel a Batthyányis diákok is szívesen élnek, és örömmel drukkolnak a helyszínen kedvenc csapatuknak.
 
Rovat: 
Klubunk idén is örömmel csatlakozik az Angyali Csomagküldő Szolgálat akcióhoz, melyet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervez minden évben. A NOE idén is várja a karácsonyi angyalok jelentkezését. Tedd szebbé egy család karácsonyát!
 
 
A NOE olyan családok, egyének jelentkezését várják, akik egy másik családot örömmel megajándékoznának. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a segítségkérő családok leginkább tartós élelmiszereknek, édességnek, játékoknak, könyveknek és meleg ruháknak örülnek. A NOE akciójáról bővebben ide kattintva olvashatsz.
 
 
Rovat: 
A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül, az idei tanévben is megrendezésre került a SKUP 'véndiák' torna. Idén a 'véndiákok' három fordulóban mérhetik össze tudásukat.
 
A tavalyi, első alkalommal nagy sikerrel megrendezett SKUP 'véndiák' torna után, idén is azok a 'véndiákok' mérkőztek meg szerdán az ÉRD Arénában, akik a SKUP-ban eltöltött három év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. A 'véndiákok' heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik tudásukat, melynek alapjait a SKUP programban sajátítottak el. A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen. A tavalyi tornán több, mint száz gyerek vett részt, míg az idén már 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét két pályán. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság első fordulóját rendeztük tegnap, a másik két fordulóra jövő tavasszal kerül sor.
A 13 fiú, és 11 lány csapat harminc mérkőzést játszottak az ÉRD Arénában kialakított két pályán, ahol látványos gólokban és szép összjátékokban sem volt hiány. Az első fordulóban a fiúk négy, míg a lányok három csoportban mérkőztek meg. A következő tavaszi fordulóban már a középdöntő mérkőzéseire kerül majd sor, ezt követi a harmadik záró forduló, ahol már az érmekért folyik a verseny. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken az ÉRD NBI-es junior  csapat játékosai voltak a játékvezetők. A junioroknak saját tapasztalataikon kívül nagy segítséget jelentett  a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának.
 
Első forduló eredménye:
 
Rövdítések: m-mérkőzések, gy-győzelem, d-döntetlen v-vereség, ga-gólarány, p-pontszám
 
Lányok
 
A-csoport
 
1. Százhalombatta 2 3-m, 3-gy, 0-v, 34-9-ga, 6-p
2. Érdliget 3-m, 2-gy, 1-v, 26-14-ga, 4-p
3. Biatorbágy 1 3-m, 1-gy, 2-v, 18-21-ga, 2-p
4. Sóskút 1 3-m, 0-gy, 3-v, 8-42-ga, 0-p
 
B-csoport
 
1. Batthyány 1 3-m, 3-gy, 0-v, 54-9-ga, 6-p
2. Kőrösi 3-m, 2-gy, 1-v, 32-12-ga, 4-p
3. Pusztazámor 3-m, 1-gy, 2-v, 9-36-ga, 2-p
4. Sóskút 2 3-m, 0-gy, 3-v, 0-38-ga. 0-p
 
 
C-csoport
 
1. Százhalombatta 1 2-m, 1-gy, 1-v, 18-6-ga, 2-p
2. Batthyány 2 2-m 1-gy, 1-v, 13-14-ga, 2-p
3. Biatorbágy 2 2-m, 0-gy, 2-v, 0-24-ga, 0-p
 
 
 
 
Fiúk
 
A-csoport
 
1. Kőrösi 2-m, 2-gy, 0-v, 21-8-ga, 4-p
2. Százhalombatta 1 2-m, 1-gy, 1-v, 23-7-ga, 2-p
3. Sóskút 1 2-m, 0-gy, 2-v, 2-31-ga, 0-p
 
 
B-csoport
 
1. Százhalombatta 2 3-m, 2-gy, 1-v, 12-8-ga, 4-p
2. Teleki 3-m, 2-gy, 1-v, 21-12-ga, 4-p
3. Biatorbágy 2 3-m, 2-gy, 1-v, 16-4-ga, 4-p
4. Sóskút 2 3-m, 0-gy, 3-v, 3-28-ga, 0-p
 
C-csoport
 
1. Sóskút 3 2-m, 2-gy, 0-v, 31-7-ga, 4-p
2. Biatorbágy 1 2-m, 1-gy, 1-v, 12-19-ga, 2-p
3. Érdliget 2-m, 0-gy, 2-v, 7-24-ga, 0-p
 
D-csoport
1. Batthyány 2-m, 2-gy, 0-v, 30-1-ga, 4-p
2. Biatorbágy 3 2-m, 1-gy, 1-v, 17-13-ga, 2-p
3. Pusztazámor 2-m, 0-gy, 2-v, 2-35-ga, 0-p
 
 
Rovat: 
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Pimpauer Ferenc, a Peridot Kft. ügyvezető igazgatója, az ÉRD női kézilabda csapat szponzora tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az ÉRD női kézilabdacsapata őszinte részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak! 
 
Temetése 2015. november 27-én 9.30 órakor lesz a budapesti Keresztúri temetőben.
 
Emlékét megőrizzük! 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Andjela Bulatovics vállát november elején operálják.
 
Az eddig elvégzett orvosi vizsgálatok eredményei alapján Andjela Bulatovics vállát meg kell operálni. A műtétre november első hetében kerül sor, melyet Dr. Kiss Jenő, a Szent János Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa végez el. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk neki!
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Tegnap este klubunk szurkolói ankétot tartott, melyen szurkolóink jó hangulatban beszélgettek a klubvezetőkkel, a szakmai stábbal és a játékosainkkal.
 
Szurkolóink szép számmal képviseltették magukat a Mandulás Sörözőben, melyen többek között szóba kerültek a nyáron érkezett játékosok, fiatal tehetségeink és kapusaink jó teljesítménye is. A beszélgetést klubunk elnöke, Tekauer Norbert nyitotta meg. Köszöntötte a nagy létszámban megjelent szurkolóinkat, majd első témaként a nyári igazolásokról ejtett néhány szót. Klubunk célja az előttünk álló esztendőkben a fiatalok beépítése a csapatba, ennek megfelelően Szabó Laura, Győri Barbara, Takács Kitti, Vajda Luca és Gulyás Vanda volt jelen a beszélgetésen játékosaink közül. Fiataljaink beépítése hosszú távú folyamat, de a válogatott szintű magyar játékosainktól, illetve minőségi légiósainktól megfelelő edzésmunka mellett sokat tanulhatnak. Fejlődésüket szolgálja, hogy idén második számú csapatunk az NB I/B nyugati csoportjában szerepel. Így az NB I-es találkozókon kívül, minél több játékperc mellett, nagyobb iramú mérkőzéseken csiszolgathatják tudásukat, technikájukat. Klubelnökünk után vezetőedzőnk, Szabó Edina vette át a szót, aki elsőként megköszönte szurkolóinknak a mérkőzéseken teremtett fantasztikus hangulatot. Vezetőedzőnk elmondta reméli, hogy csapatunk hazai mérkőzésin megtelik az ÉRD Aréna, és minden egyes kézilabda mérkőzés legyen ünnep a város életében. Továbbá szeretettel invitálta szurkolóinkat az NB I/B-s csapataink mérkőzéseire is.
Szurkolói kérdésre újonnan érkező fiatal játékosaink elmondták, hogy remek helyre kerültek fejlődésük szempontjából. Játékosaink hozzátették, hogy a kiváló körülmények mellett csapattársaiktól is minden nap tanulnak valami újat, ami fejlődésüket szolgálja. Szabó Edina az idei szezonról elmondta, hogy mérkőzésről mérkőzésre kell előrébb lépnie a csapatnak, és össze kell csiszolódnia a társaságnak. A jó védekezés mellett a játék gyorsítása a csapat célja, amelyet Rácz Marianne munkájának köszönhetően remek kapusteljesítmény is segít. Kapusedzőnk elmondta, véleménye szerint a bajnokság legjobb kapus team-jével dolgozhat nap, mint nap. Szvetlana Gridnyeva évről évre, a szezon végi izgalmak alkalmával is bizonyítja, hogy helye van a csapatban. A válogatottban is számításba vett Janurik Kinga robbanékonyságának, mentális felkészültségének és győzni akarásának köszönheti a sikereit. Győri Barbarának pedig sok munkával és kitartással minden lehetősége megvan, hogy elérje céljait és a legjobbak közé kerülhessen.
 
A nemzetközi kupa szereplésre irányuló kérdésre Tekauer Norbert elmondta, célunk, hogy a csapat minél több nemzetközi mérkőzésen lépjen pályára, és tovább öregbítse klubunk hírnevét a nemzetközi kézilabda világában. Az idei szezonban csapatunk tavasszal is szeretne egy-két kört játszani a KEK-ben, melynek mezőnye nagyon erős az idén. Végezetül szurkolóink kérésére vezetőedzőnk értékelte mindhárom nyáron érkező külföldi játékosunk teljesítményét. Elsőként Yulia Khavronina-ról Szabó Edina elmondta, hogy sokat fejlődött a játéka az itt töltött idő alatt, hosszú távon erőssége lesz a csapatnak, de még időt vesz igénybe a beilleszkedése, hiszen másik kézilabda-kultúrából érkezett. Akárcsak másik jobbátlövőnk Mireya González Álvarez, akinek a magyar bajnokság ritmusát kell felvenni, hogy kiegyensúlyozott teljesítményével a csapat segítségére legyen. A nemzetközi kézilabdában sok tapasztalattal rendelkező Andjela Bulatovic vezéregyénisége a csapatnak, remekül érzi magát Érden, rutinjával pedig sokat segít a csapatnak és a társainak.
 
Az ankét végeztével szurkolóink a csapat aktuális információinak birtokában mehettek haza. Legközelebb október 21-én, szerdán találkozhatnak a csapattal, majd november 1-én varázsolhatnak remek hangulatot az ÉRD Arénában a Dunaújvárosi KKA ellen.
 
A Mandulás Sörözőnek ezúton is köszönjük az ankét helyszínének biztosítását!
 
 
 
 
 
 
 
 

Támogatóink