Az elődöntőben búcsúztunk

Az EHF-Kupa elődöntőjének visszavágóján remek csapatjátékot játszottak lányaink, az utolsó percig harcoltak a továbbjutásért. A hazai csapat fordítani tudott hatgólos hátrányából, így nem sikerült a bravúr, azaz az EHF-Kupa döntőjébe jutás.
Klubunk története során először játszhatott nemzetközi kupában a döntőbe jutásért. Az EHF-Kupa elődöntőjének első mérkőzésén ugyan ellenfelünk harcolt ki előnyt a telt házas ÉRD Arénában, de lányaink célja a messzi Oroszországban is a továbbjutás volt. Ennek megfelelően a találkozón Katarina Krpez találatával a mérkőzésen csapatunk szerzett vezetést. Átlövőink remek hatékonysággal használták ki helyzeteinket, így Kovács Anna és Klivinyi Kinga vezérletével az első negyed órát követően 4:9-re vezettünk. Remekül záró védőfalunknak, és Janurik Kinga bravúrjainak is köszönhetően még két találattal tudtuk növelni előnyünket (6:12). A játékrész utolsó hét percében azonban Klivinyi Kinga révén mindösszesen kétszer voltunk eredményesek, míg a hazai csapat pontatlanságainkat kihasználva gyors lerohanásgólokat szerzett. A szünetre azonban így is kétgólos előnnyel vonulhattunk (13:15). A fordulást követően két hazai találatra is volt válaszunk Kovács Anna, valamint Klivinyi Kinga révén, ezt követően azonban öt rosztovi találat született egymás után, amivel orosz ellenfelünk átvette a vezetést (20:17). Lányaink azonban ezután sem adták fel, de a vezetést nem sikerült visszavennünk. A győzelem és a továbbjutás kiharcolásának érdekében gyors akciókkal próbáltuk befejezni támadásainkat, azonban ezekbe hiba csúszott, így az utolsó tíz percre hét találatra nőtt az orosz csapat előnye (29:22). Lányaink a végsőkig küzdve a találkozó hajrájában három találatot is lefaragtak a hátrányukból, de a 32:28-as végeredmény azt jelentette, hogy csapatunknak nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást. Csapatunk azonban így is története legjobb eredményét érte el az EHF-Kupa elődöntőjébe jutással.  
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
U13-as és U9-es együttesünk is szerepelt a Kalocsa kupán hétvégén. U13-as lányaink izgalmas és jó mérkőzéseket játszva, igazi csapatmunka eredményeként a 3. helyen zárt. U9-es együttesünk számára a Kupa remekül szolgálta a csapat fejlődését és a lányok sokat tanulhattak a hétvége folyamán, amit végül a 9. helyen fejeztek be. Csapatunk a bajnokság rájátszásában nem bírt a KNKSE-Kecskeméti SI csapatával, míg NB II-es együtteseink pontot, pontokat szereztek a Gárdony-Pázmánd NKSE vendégeként. A hét zárónapján junior csapatunk győzelemnek örülhetett az Eubility Group-Békéscsabai ENKSE ellen, ifjúsági csapatunknak azonban nem sikerült otthon tartania a két pontot. BP.I. osztályban szereplő együttesünk újabb győzelmet szerzett, ezúttal a Híd Únió SE csapata ellen és továbbra is vezetik a bajnokságot.
 
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. április 9. csütörtök
 
OSB rájátszás | ÉRD - KNKSE-Kecskeméti SI 17:26 (6:11)
 
 
2015. április 11. szombat
 
U11 rájátszás | Gödöllői SE - ÉRD 7:20 (4:8)
U11 rájátszás | ÉRD - Budaörs KC 17:10 (8:6)
 
NB II Junior | Gárdony-Pázmánd NKSE - ÉRD II 26:26 (11:14)
 
NB II Felnőtt | Gárdony-Pázmánd NKSE - ÉRD II 28:29 (16:13)
 
EHF-Kupa | Rosztov-Don - ÉRD 32:28 (13:15) 
 
 
2015. április 12. vasárnap 
 
U10 Leány | ÉRD - Pilisvörösvári TKSK 15:8 (9:2)
U10 Leány | Budaörsi KSE - ÉRD 16:13 (8:7)
 
NB I Ifjúsági rájátszás | ÉRD - Eubility Group-Békéscsabai ENKSE 25:31 (10:17)
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD - Eubility Group-Békéscsabai ENKSE 44:23 (23:12)
 
BP. I. o. Női | ÉRD III - Híd Únió SE 31:27 (16:15)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Jövő hét szerdán megkezdődik a 2015/16-os bajnokság, melynek első fordulójában az Ipress Center-Vác együttesét fogadja csapatunk. A mérkőzésre a jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna Jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 1. forduló
ÉRD - Ipress Center-Vác
 
Időpont: 2015. szeptember 2. szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak a mérkőzésekre 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát! 
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
Díjmentes kísérő: 750 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 15:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink