Bronzba öntött szezon

Csapatunk hétméteres párbajt követően nyert Dunaújvárosban, megszerezve ezzel története harmadik bajnoki bronzérmét. Emellett NB II-es csapatainknak, valamint U11-es leány csapatunknak is fényes éremmel ért véget a szezon.
Több mint 200 szurkoló biztatása előtt léptek pályára a bajnoki bronzcsata második mérkőzésén Dunaújvárosban lányaink. A hangulatot csak tovább fokozta, hogy már a 3. percben Szvetlana Gridnyeva hárította Bulath Anita hétméteresét. A vezetést egy perccel később a vendégek magukhoz ragadták, de Kovács Anna az ellentámadás végén egyenlített. A 6. percben Katarina Krpez hétméteresével már újra nálunk volt az előny, és köszönhetően a csereként szerepet kapó Oguntoye Viktória remek védéseinek,  előnyünket tartani tudtuk (6:7). A félidő hajrájában nyolc percig nem kaptunk gólt, így Pálos-Bognár Barbara értékesített büntetőjével, majd Schatzl Nadine találatával 8:12-es előnyre tettünk szert. A szünet előtt Sara Vukcevic is eredményes volt beállóból, és ugyan a hazaiak hétméteresből csökkentették hátrányukat, 30 percet követően így is három találat volt az előnyünk. 10:13-as fordulást követően a DKKA zsinórban öt gólt szerezve magához ragadta a vezetést (15:13). Szurkolóink biztatása mellett csapatunk egyenlíteni tudott, majd Szvetlana Gridnyeva újabb védett büntetőjét követően, Kisfaludy Anett szedett össze egy kipattanót, amit gólra váltott (19:20). Katarina Krpez értékesített hetesével az utolsó két percre fordulva két találat volt az előnyünk, de a hazai csapat emberelőnyben az utolsó másodpercekben egyenlíteni tudott, így büntető párbaj következett. 
 
Szvetlana Gridnyeva a hetesek első öt lövéséből kettőt is hárítani tudott, azonban lányaink is kétszer hibáztak. Így öt kör után sem dőlt el a találkozó következtek a mindent eldötő hetesek. A 'hirtelen halál' első körében Kovács Anna betalált, akárcsak dunaújvárosi ellenfele. A következő körben Klivinyi Kinga hibázott, de Szvetlana Gridnyeva védeni tudott a sorsdöntő pillanatban. A 8. lövéspárban Katarina Krpez higgadtan lőtt a bal felsőbe, míg Szvetlana Gridnyeva megbabonázta Takács Dusmátát, aki így kihagyta, véget vetve ezzel a párharcnak. Csapatunk így hihetetlen izgalmakat követően nyerte meg története harmadik bajnoki bronzérmét, amelyet a szurkolókkal közösen az ÉRD Arénában ünnepelt meg.
 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Ifjúsági és junior csapatunk az ÉRD Arénában fogadta hét közben a Fehérvár KC együttesét, a pontszerzés azonban egyik utánpótlás csapatunknak sem sikerült. U11-es leány csapatunk utolsó mérkőzését játszotta a szezonban a hétvégén, és kemény, és fegyelmezett védekezéssel nyerni tudott megszerezve, ezzel az Országos Gyermekbajnokság LU11-es korosztály, Kovács László-régió bajnoki címét! NB II-es csapataink számára is véget ért a szezon, a Gyömrőn veretlenül megvívott mérkőzéseket követően junior csapatunk a harmadik helyen zárt, míg felnőtt csapatunk a dobogó második fokára állhatott fel. U8-as csapatunk kétszer lépett pályára vasárnap, de az első szoros mérkőzést követően a második találkozón sem sikerült nyerni.
 
Gratulálunk csapatainknak!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. május 12. kedd
 
NB I Ifjúsági rájátszás  | ÉRD - Fehérvár KC 31:36 (17:17)
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD - Fehérvár KC 26:29 (13:14)
 
 
2015. május 13. szerda
 
NB I Felnőtt 3. helyért | Dunaújvárosi Kohász KA  - ÉRD 26:27 (10:13)
 
 
2015. május 16. szombat
 
NB II Junior| Gyömrő VSK - ÉRD 25:29 (11:17)
 
NB II Felnőtt | Gyömrő VSK - ÉRD 27:27 (13:15)
 
 
2015. május 17. vasárnap
 
U8 leány | ÉRD - Alsónémedi 5:7 (1:4)
U8 leány | Szigetszentmiklós NKSE II - ÉRD 17:1 (11:0)
 
U11 Leány | ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 21:8 (11:4)
 
BP. I. o. | Szent István SE III - ÉRD III 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Junior csapatunk szoros első félidőt követően 27:33-as vereséget szenvedett a listavezető Győri Audi ETO KC csapatától.
 
Felnőtt együttesünk ugyan csak szerdán fogadja a Győri Audi ETO KC csapatát, junior együttesünk már szombaton pályára lépett a Győr ellen. A találkozón Plesztovits Alexandra góljával szereztünk vezetést, amit a 9. percig ki sem adtunk a kezünkből. Ezt követően azonban Reizinger Sára találatával szemben a vendég együttes ötször volt eredményes, megfordítva ezzel az állást (6:9). Balkezeseink, Bernát Dorina és Lozsi Erna góljainak köszönhetően nem engedtük jobban meglépni a vendég együttest, sőt a félidő vége előtt Plesztovits Alexandra újabb találatával felzárkóztunk egy gólra. A 14:17-es félidőt követően hétszer is a győri csapat volt eredményes, míg mi csak kétszer. Plesztovits Alexandra előbb beállóból, majd hétméteresből talált a kapuba (16:23). De lányaink nem adták fel és, Földesi Júlia, valamint Illés Virág góljával négy gólra csökkentettük hátrányunkat a félidő derekára. Közelebb azonban nem tudtunk zárkózni ellenfelünkhöz, így Braun Laura Csenge két értékesített büntetője ellenére 27:33-as vereséget szenvedtünk a Győri Audi ETO KC junior együttesétől.
 
 
 
 
 
 
NB I/B-s felnőtt csapatunk szoros első félidőt követően, a második játékrész elején kialakított előnyét megőrizve 23:29-es győzelmet aratott a Marcali VSZSE otthonában.
 
A bajnokság 5. fordulójában Marcaliban szerepelt csapatunk, és ugyan a találkozón a hazaiak szereztek vezetést, Bernát Dorina és Vajda Luca góljaival megfordítottuk az állást. A találkozón fej-fej mellett haladtak a csapatok, Takács Kitti és Szabó Laura találataival tíz perc után 6:7-re vezettek lányaink. A játékrész derekáig nem is alakult ki nagyobb különbség a két együttes között, hiszen minden hazai találatra volt válaszunk, sőt a félidő utolsó tíz percére Gulyás Vanda góljával egygólos előnnyel érkeztünk. Győri Barbara ugyan egy hétméterest hárítani tudott, de ezt követően zsinórban három büntetőből szerzett góllal fordított a Marcali. A játékrész utolsó percében Takács Kitti góljával 15:14-es hazai előnnyel ért véget az első félidő. A fordulást követően azonban védőfalunk jól állta a hazai rohamokat, így ellenfelünk 11 perc alatt egy büntetőből elért találat mellett, egy akciógólt szerzett. Ezzel ellentétben lányaink többször is eredményesek voltak felállt fal ellen, és lerohanásból egyaránt. Bernát Dorina, majd Gulyás Vanda góljainak köszönhetően hatgólos előnyre tettünk szert a 41. percre (17:23), amit már ki sem adtunk a találkozó hátralévő részében a kezünkből. A találkozó utolsó tíz percében összesen két gólt szerzett ellenfelünk, a 23:29-es végeredményt pedig Vajda Luca állította be. 
 
 
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk a világbajnokságon szereplő Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak nélkül 40:26-os győzelmet aratott az olasz Esercito-FIGH Futura Roma ellen. NB I/B-s felnőtt csapatunk idegenben tudott nyerni, míg U13-as lányaink a Kovács László régió felsőházában arattak két győzelmet.
NB I-es felnőtt csapatunk az esztendő utolsó mérkőzésén az Esercito-FIGH Futura Roma együttese ellen lépett pályára felkészülési találkozón. A mérkőzés elején Mireya González Álvarez és Klivinyi Kinga révén kétgólos előnyre tettünk szert, ellenfelünk azonban nem hagyta magát, és a csapatok az első hét percben fej-fej mellett haladtak (5:5). Ezt követően csapatunk zsinórban négyszer volt eredményes, míg a vendégcsapat tíz percig nem tudta bevenni Győri Barbara kapuját. A szünetre 17:10-re vezettünk, melyet a fordulást követően Yulia Khavronina két átlövésgóljával tovább növeltünk, miközben Szvetlana Gridnyeva büntetőt hárított. Masszív védekezésünknek és Győri Barbara védéseinek köszönhetően ellenfelünk hét percig egyetlen akciógólt sem szerzett, míg csapatunk kidolgozott figurák végén volt eredményes (28:14). A találkozó hajrájában fiataljaink is szerepet kaptak, és kivették a részüket a 40:26-ra megnyert mérkőzésen.
 
NB I/B-s együtteseink a hétvégén a Pénzügyőr SE otthonában léptek pályára. Junior csapatunknak egy végletekig kiélezett mérkőzésen ugyan nem sikerült a pontszerzés, felnőtt együttesünk azonban ötgólos győzelemnek örülhetett. Serdülő lányaink is pályára léptek a héten, ÉRD1-es csapatunk a Százhalombattai VUK SE ellen gyűjtötte be a két pontot, ÉRD 2-es együttesünk viszont nem bírt a listavezető DKKA-val. U13-as csapatunk a Kovács László régió felsőházában folytatta szereplését a hétvégén, és a Dabas KC VSE és a Kántor Anikó SE ellen is győzelemnek örülhettek Kemény Andrea tanítványai. Bp. I. osztályban szereplő csapatunk szoros mérkőzésen négygólos győzelmet aratott a Hort SE II-es együttese ellen, amivel továbbra is a második a tabellán. Gratulálunk!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. december 3. csütörtök
 
Felkészülési mérkőzés | ÉRD – Esercito-FIGH Futura Roma 40:26 (17:10)
 
2015. december 4. péntek
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - Százhalombattai VUK SE 27:12 (15:6)
 
2015. december 5. szombat
  
Bp. I. o. női Felnőtt | Hort SE II - ÉRD III 30:34 (15:18)
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - DKKA 25:36 (7:18)
 
NB I/B Junior | Pénzügyőr SE - Haladás-ÉRD II 26:23 (16:12)
NB I/B Felnőtt| Pénzügyőr SE - Haladás-ÉRD II 28:33 (12:15)
 
2015. december 6. vasárnap
 
U13 Kovács László régió felsőház | ÉRD 2003 - Dabas KC VSE 16:10 (6:3)
U13 Kovács László régió felsőház | ÉRD 2003 - Kántor Anikó SE 17:12 (7:4)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Felnőtt csapatunk szerdán a Siófok KC ellen idegenben kezdi meg a K&H női kézilabda liga rájátszását. A negyeddöntő első mérkőzésének alakulását élőben követhetik szöveges közvetítésünkkel a http://live.handballerd.hu/ oldalon. Az április 20-ai negyeddöntő visszavágójára jegyek hétfőtől kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában 8-19 óráig, és online az ÉRD Aréna weboldalán! Az év elején megváltott bérletek ÉRVÉNYESEK a rájátszás mérkőzéseire!
 
K&H női kézilabda liga negyeddöntő -1. mérkőzés
Siófok KC - ÉRD
 
Időpont: 2016. április 13., szerda 18:00
Helyszín: Beszédes József Ált. Iskola (8600 Siófok, Szépvölgyi utca 2.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Dr. Tájok Péter
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. április 13., szerda
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
16:00 Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
18:00 Haladás-ÉRD II - Szentendrei NKE
 
NB I Felnőtt rájátszás negyeddöntő | Beszédes József Ált. Iskola
18:00 Siófok KC- ÉRD
 
2016. április 14., csütörtök
 
OSB F alsóház 5-11. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:30 ÉRD 1 - Százhalombattai VUK SE
 
2016. április 16., szombat
 
NB I Ifjúsági rájátszás 9-13. helyért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
14:00 Budaörs - ÉRD
 
NB I Junior rájátszás 9-13. helyért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
16:00 Budaörs - ÉRD
 
2016. április 17., vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Cegléd Városi Sportcsarnok (2700 Cegléd, Rákóczi út 33)
09:00 Ceglédi KCSE - ÉRD 2002
12:20 ÉRD 2002 - Diósdi DSE
 
U13 Kovács L. Régióbajnoka | Vecsési Városi Sportcsarnok (2220 Vecsés, Fő út 90-92.)
12:00 ÉRD 2003 - Abonyi KC
14:00 Budaörs KC I - ÉRD 2003
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink