Győzelem az Arénában

NB I/B-s felnőtt együttesünk a Mohácsi TE elleni 29:24-es győzelmével megszerezte első győzelmét a bajnokság tavaszi szakaszában.
 
NB I/B-s felnőtt csapatunk a Kozármislenyben elért döntetlent követően első tavaszi győzelme megszerzéséért lépett pályára a Mohács ellen. A találkozón Bernát Dorina jobbszélről szerzett góljával szereztünk vezetést, majd jobbszélsőnk szemfüles bejátszását Szabó Laura váltotta gólra. Találatainkra ellenfelünknek volt válasza, de támadásban szép akciók végén Vajda Luca és Takács Kitti is eredményes volt, 4:4-re alakítva az állást. A találkozó első tíz percében felváltva estek a találatok, egygólos előnynél többre egyik csapat sem tudott szert tenni. 7:7 után a vendég csapat zsinórban két gólt szerzett, ezt követően azonban Olivera Vukcevic és Szabó Laura két góljával visszavettük az előnyt. 10:9 után hat percig nem tudtuk bevenni a mohácsi kaput, így ellenfelünk három találatot szerezve kétgólos előnyre tett szert. A félidő utolsó nyolc percében a vendég csapat nem szerzett akciógólt, míg Takács Kitti betörés végén, Vajda Luca pedig átlövésből talált be ellenfelünk hálójába. Plesztovits Alexa értékesített büntetőjét követően 13:13-as állásnál ért véget a félidő, majd a fordulást követően Lozsi Erna találatával újfent nálunk volt az előny. Jó védekezésünknek és Győri Barbara védéseinek köszönhetően nyolc perc alatt egy gólt kapott csapatunk, míg lányaink Bíró Eszter és Szabó Laura találataival eredményes akciókat révén háromgólosra növelte vezetésünket (20:17). A mérkőzés hátralévő részében az előnyt már ki sem adtuk kezünkből, igaz a vendég csapat többször is felzárkózott egy találatra. A kiélezett találkozón 26:24 állást követően az utolsó négy percben Győri Barbara hálója érintetlen maradt, ellenben Plesztovits Alexa büntetőből, Takács Kitti és Vajda Luca pedig akcióból talált a kapuba, beállítva a 29:24-es végeredményt.
 
 
 
 
 
A K&H női kézilabda liga elődöntőjének első mérkőzésén csapatunk 42:26-os vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC együttese ellen. 
 
Négy nappal a sikerrel megvívott negyeddöntő után a Győri Audi ETO KC otthonában léptünk pályára az elődöntőben. A találkozón a 4. percben Klivinyi Kinga szerezte első találatunkat átlövésből, mellyel 1:1-re alakította az állást. Szabó Laura higgadtan értékesített hétméterese után Katarina Krpez Slezak indításból szerzett gólt, így csapatunk átvette a vezetést (2:3). Azonban ellenfelünk hibáinkat kihasználva, zsinórban hét gólt szerezve a 11. percre 9:3-as előnyre tett szert, majd gólcsendünket Mariama Signaté átlövésgólja törte meg. Támadásbeli pontatlanságainkat a hazai együttes könyörtelenül kihasználta, így negyedóra elteltével nyolc találat volt a hátrányunk (14:6). Janurik Kinga egy percen belül két ziccert is hárított, csapatunk nyolc percig nem kapott akciógólt, míg támadásban Fekete Bozsana, Katarina Krpez Slezak és Mariama Signaté révén gólra váltottuk helyzeteink, míg Szabó Laura második hétméteresét is értékesítette, amellyel négy gólra zárkóztunk a 23. percben (16:12). A játékrész hajrájában ellenfelünk lerohanásokból többször is eredményes volt, míg csapatunk Szabó Laura révén büntetőből szerezte egyetlen találatunkat öt győri találat ellenében (22:14).  
 
 
A fordulást követően két gyors hazai gólra Mireya Gonzlez Álvarez válaszolt átlövésből, majd Katarina Krpez Slezak Gulyás Vanda zárását kihasználva értékesített egy ziccert (24:15). Szerb jobbszélsőnk újabb találatával, valamint Barján Bianka talpról szerzett góljával a 40. percben visszaállt a félidei nyolcgólos különbség (27:19). Az ezt követő nyolc percben nyolc gólt szerzett ellenfelünk, míg csapatunk Barján Bianka kilenc méterről szerzett találatán kívül nem tudta bevenni a hazai kaput, így 35:20-ra alakult az állás. Szabó Laura a negyedik hétméteresét értékesítette Kiss Évával szemben, majd ötödik büntetőjét is Kari Aalvik Grimsbö-vel szemben. Klivinyi Kinga labdaszerzést követően indításból, majd a szélről felkanyarodva átlövésből is eredményes volt, de védekezésben nem tudtuk megállítani a hazai akciókat, így a hátrányunk sem csökkent jelentősen (36:23). Sőt a mérkőzés hajrájában tovább tudta növelni előnyét a Győr, a mérkőzés végére kialakítva a legnagyobb különbséget a találkozó folyamán (42:26). Az elődöntő visszavágójára május 12-én kerül sor. Csapatunk legközelebb szombaton a Tippmix Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Fehérvár KC együttese ellen lép pályára Szigetszentmiklóson.
 
  
 

Felnőtt csapatunk szombaton 29:22-re nyert a Dunaújvárosi Kohász KA ellen az EHF-Kupa 3. selejtezőkörének első mérkőzésén, míg kedden 34:23-as győzelmet ért el a Budaörs együttese ellen a bajnokság küzdelmeiben.

Szombaton lányaink az EHF-Kupa harmadik, egyben utolsó selejtezőkörének első mérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász KA együttese ellen léptek pályára. A mérkőzés elején Solti Gábor törzsszurkolónkat köszöntöttük 60. születésnapja alkalmából, és szurkolótársai ajándékaként végezhette el a kezdődobást. A találkozó második percében Andjela Bulatovic szerzett vezetést csapatunknak, majd az 5. percben 4:1-re vezettünk a teltházas ÉRD Arénában. Jól záró védőfalunk mögött több fantasztikus védést is bemutató Janurik Kinga kapuját tíz minutum alatt kétszer vette be a DKKA, így Klivinyi Kinga szaggatottról szerzett találatával hatgólosra növeltük előnyünket (10:4). A játékrész hajrájában Katarina Krpez Slezak és Kisfaludy Anett növelte találataink számát, így az első harminc perc végeztével 15:9-cel vonulhattunk szünetre. A folytatásban Gridnyeva Szvetlana hárított büntetőt, majd a 42. percben Klivinyi Kinga góljával 20:15 állt az eredményjelzőn. Kisfaludy Anett a saját kilenceséről vette be az emberhátrányban hat mezőnyjátékossal támadó ellenfelünk kapuját, majd Mariama Signaté bejátszását is gólra váltotta válogatott beállónk, így az első felvonás utolsó tíz percének 25:19-es előnnyel vághattunk neki. A mérkőzés utolsó négy találatából hármat is lányaink szereztek, Mireya González Álvarez, Katarina Krpez Slezak és Barján Bianka révén, kialakítva a párharc első mérkőzésének 29:22-es végeredményét. 
 
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Három nappal a DKKA elleni EHF-Kupa mérkőzés után a bajnokság küzdelmeiben a Budaörs együttesét fogadtuk. A találkozó elején Katarina Krpez Slezak értékesített büntetőjével szereztünk vezetést, majd Mariama Signaté szaggatottról szerzett találata alakította 2:1-re az állást. Az első negyedóra végén döntetlenre álltak a felek (7:7), de ezt követően öt perc alatt Yulia Khavronina kétszer, Mariama Signaté és Gulyás Vanda pedig egyszer-egyszer talált a kapuba (10:7). A játékrész hajrájára fordulva a vendégcsapat akcióból kilenc percen át nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így Szabó Laura hétméteresgóljával a 23. percben 14:8-ra vezettünk, majd a félidő utolsó találatát Yulia Khavronina jegyezte (16:10). A fordulás után Gridnyeva Szvetlana hárított hétméterest, majd a félidő ötödik percében Gulyás Vanda szerezte meg második találatát. A 48. percben Gridnyeva Szvetlana váltotta Janurik Kingát a kapunkban, akinek büntetőből sem tudtak túljárni az eszén, és hat perc alatt mindössze egy gólt kapott (27:18). A hajrában Vajda Luca egy labdaszerzés után növelte tízgólosra előnyünket, majd Klivinyi Kinga és Fekete Bozsana is duplázott a végjátékban, kialakítva a 33:22-es végeredményt. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a Győri Audi ETO KC együttesével, míg az országos serdülő bajnokságban ÉRD 2-es lányaink a Gárdony-Pázmánd NKSE ellen nyertek idegenben. U13-as csapataink közül ÉRD 2003-as lányaink a Budakalász és ÉRD 2004-es csapatunk ellen is nyertek, míg fiatalabb U13-as együttesünk a Budai Farkasok ellen javítottak. U10-as lányaink a Kóka KSK és az Inárcs-Örkény együttesei ellen is nyerni tudtak. Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a Tempo KSE ellen maradt alul. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. november 11., péntek
 
KSB leány | Győri Audi ETO KC - ÉRD 53:9 (28:3)
 
OSB leány | Gárdony-Pázmánd NKSE - ÉRD 2 11:15 (4:10)
 
2016. november 12., szombat
 
Kisiskolás bajnokság LU10 | Kóka KSK - ÉRD 10:12 (4:5)
Kisiskolás bajnokság LU10 | Inárcs-Örkény KC  - ÉRD 8:10 (4:3)
 
EHF-Kupa | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 29:22 (15:9)
 
2016. november 13., vasárnap
 
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2004 - Budai Farkasok KK 16:13 (8:7)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2003 - Budakalászi SC 24:15 (15:8)
U13 Kovács László régió B csoport | ÉRD 2004 - ÉRD 2003 9:32 (2:17)
 
Budapest Női felnőtt | ÉRD II - Tempo KSE 16:20 (10:8)
 
2016. november 15., kedd
 
K&H női kézilabda liga | ÉRD - Budaörs 34:23 (16:10)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink