Hazai vereség

NB I-es junior együttesünk a bajnokság 17. fordulójában 29:38-as vereséget szenvedett az MTK Budapest csapata ellen.
 
Junior lányaink a Mosonmagyaróvár elleni győzelmet követően az MTK Budapest ellen próbálták meg gyarapítani pontjaik számát. A találkozó Lízer Melinda találatával kezdődött, ellenfelünk azonban zsinórban három találatot szerezve fordított. Lízer Melinda és Plesztovits Alexa találataival előbb egyenlített csapatunk, majd Földesi Júlia két találatával 6:4-es előnyre tettünk szert. 8:7-ig folyamatosan lányaink vezettek, azonban ezt követően ellenfelünk hét találatára Bíró Eszter egyetlen gólja volt a válasz (9:14). Öt perc alatt öt gólt szerezve egy találatra zárkózott csapatunk, de a félidő utolsó percei a vendég együttesnek sikerültek jobban, így 15:19-es állásnál ért véget a játékrész. A fordulást követően már hat találat is volt az MTK előnye, de Bíró Eszter és Németh Patrícia átlövéseivel csökkentettük hátrányunkat. Plesztovits Alexa két értékesített hétméteresével három találatra zárkóztunk, közelebb azonban nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz (25:28). Ezt követően csapatunk kilenc percig gólképtelen maradt, míg a vendégcsapat nyolcszor is bevette a kapunkat az utolsó öt perchez érkezve. A mérkőzés hajrájában Németh Patrícia és Kertész Ramóna is szép gólókat szereztek, együttesünk azonban így sem bírt az MTK Budapest együttesével a 29:38-as eredménnyel záruló találkozón.
 
 
 
 
 
Csapatunk remek védekezéssel, és igazi csapatmunka eredményeként 17:21-es győzelmet aratott a Fehérvár KC otthonában.
Lányaink a 2015/16-os bajnokság őszi szakaszának utolsó idegenbeli mérkőzésén Székésfehérváron léptek pályára, ahova ismételten népes szurkolótáborunk kísérte el csapatunkat. A mérkőzésen ugyan a hazaiak szereztek vezetést, de zsinórban négy találatot szerezve megfordítottuk az állást, így a 13. percben Katarina Krpez Slezak góljával 4:5-re vezettünk. Ellenfelünk ugyan egyenlített, de masszív védelmünknek és Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően az ezt követő kilenc percben egy találatot szerzett a fehérvári csapat, míg lányaink lerohanásból, illetve felállt védelem ellen is eredményesek voltak és hat találatot szereztek (6:11). A második játékrésznek négygólos előnnyel vághattunk neki (9:13), a hazai csapat azonban kilenc perc alatt egyenlíteni tudott. A kapuban bravúrokat bemutató Janurik Kingának köszönhetően a vezetést nem tudta megszerezni az FKC, majd Klivinyi Kinga betörés,- illetve áltlövésgóljával kétgólos előnnyel fordulhattunk az utolsó negyedórára (13:15). A találkozó utolsó kilenc percében mindösszesen egy akciógólt szerzett ellenfelünk, míg lányaink ötször is a kapuba találtak, és megszerezték a fontos két bajnoki pontot (17:21).
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapatainknak felnőtt együttesünkkel ellentétben nem sikerült a pontszerzés Székésfehérváron. Haladás-ÉRD II-es felnőtt illetve junior csapatunk az ÉRD Arénában nem bírt a Vasassal, így pont nélkül maradtak az NB I/B 8. fordulójában. Serdülő csapataink sikerrel vették a hétközi mérkőzéseiket a Szent István SE, valamint a DKKA II együttesei ellen. U13-as bajnokságban szereplő csapataink vereséget szenvedtek a Százhalombatta és a Budaörs ellen, az egymás elleni mérkőzésükön pedig ÉRD 2003-as csapatunk örülhetett a győzelemnek. U10-es lányaink két győzelem mellett egy vereséggel zárták a hétvégét, míg Bp. I. osztályban szereplő csapatunk kiélezett mérkőzésen tudott nyerni a Rákosmenti KSK ellen. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. november 5. csütörtök
 
OSB-F csoport | Szent István SE - ÉRD 2 23:28 (9:11)
 
2015. november 6. péntek
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - DKKA II 23:17 (9:7)
 
 
2015. november 7. szombat
 
U13 Kovács L. régió D |ÉRD 2002 - Százhalombattai VUK SE 17:18 (8:11)
U13 Kovács L. régió D |Budaörs KC I - ÉRD 2003 23:17 (9:11)
U13 Kovács L. régió D |ÉRD 2003 - ÉRD 2002 17:15 (7:7)
 
Bp. I. o. női Felnőtt |Rákosmenti KSK II - ÉRD III 28:30 (13:15)
 
NB I Ifjúsági | Fehérvár KC - ÉRD 37:20 (20:8) 
NB I Junior | Fehérvár KC - ÉRD 27:23 (17:16)
 
NB I Felnőtt | Fehérvár KC - ÉRD 17:21 (9:13) 
 
2015. november 8. vasárnap
 
U10 Kovács L. régió | Gyömrő VSK - ÉRD 19:13 (12:6)
U10 Kovács L. régió | ÉRD - Budaörs KC 12:5 (6:5)
U10 Kovács L. régió |ÉRD - Vecsés SE 9:11 (5:6)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Vasas SC 24:30 (10:16)
NB I/B Felnőtt  | Haladás-ÉRD II - Vasas SC 25:39 (11:20)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk jövő hét szerdán lép pályára az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata ellen a Népligetben. NB I/B-s együtteseinkre azonban két mérkőzés is vár a héten. 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 8. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD
 
Időpont: 2015. október 21. szerda 18:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A.)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs 
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. október 13. kedd
 
OSB-F csoport | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:25 Csepel DSE - ÉRD II
 
NB I/B Junior | Marcali Városi Sportcsarnok (8700 Marcali, Park u. 16.)
15:00 Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Marcali Városi Sportcsarnok (8700 Marcali, Park u. 16.)
17:00 Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II
 
2015. október 16. péntek
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:50 ÉRD I - DKKA
 
2015. október 17. szombat
 
U9 Kovács L. régió | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
09:45 Budakalász SC - ÉRD
12:00 ÉRD - Vecsés SE
13:30 Albertirsa SE - ÉRD
 
U11 Kovács L. régió B | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
13:00 Budaörs - ÉRD
15:30 ÉRD - Diósdi DSE
 
NB I/B Junior | 'Rábcatorok' Kulturális és Sportcentrum (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
11:00 VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | 'Rábcatorok' Kulturális és Sportcentrum (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
13:00 VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II
 
2015. október 18. vasárnap 
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - Híd Unió SE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink