Kettős győzelemmel miénk a bronz!
2016. május 27. 01:03
Remek hangulatú mérkőzésen, a sorsdöntő összecsapás utolsó huszonhat percében mindössze négy gólt kapott csapatunk, és 20:21-re nyert a DVSC-TVP otthonában. Így 46:41-es összesítéssel az egymást követő negyedik szezonban is lányaink nyakába került a bronzérem.
Az egy héttel ezelőtti 25:21-re megnyert első találkozó után a bajnokság utolsó mérkőzésén Debrecenben lépett pályára csapatunk, és a találkozó tétje nem volt kisebb mint a bronzérem! A párharc visszavágóján Katarina Krpez Slezak hétméteresből szerzett találatával szereztünk vezetést, majd következő találatunkat is szerb jobbszélsőnk szerezte, azonban ezt megelőzően a hazai csapat háromszor vette be a kapunkat (3:2). Andjela Bulatovic remek passzcsel után volt eredményes, majd két szélsőnk, Fekete Bozsana és Katarina Krpez Slezak találataival a 13. percben 5:5-nél utolértük ellenfelünket. Két perccel később Klivinyi Kinga átlövésgóljával már lányaink vezettek, de a nagy csatát hozó mérkőzésen egyik csapat sem tudott egygólosnál nagyobb előnyre szert tenni az első huszonöt percben (9:9). A félidő hajrájában a hazaiak négy találatára egy Mireya González Álvarez átlövésgól volt a válaszunk, így a szünetre háromgólos hátránnyal vonultunk (13:10).
A fordulást követően első támadásunkból spanyol jobbátlövőnk csökkentette hátrányunkat, de három perccel később öt találattal vezetett a DVSC (16:11). A folytatásban viszont lányaink vették be zsinórban háromszor a hazai kaput, Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez akcióból volt eredményes, Katarina Krpez Slezak pedig a Kisfaludy Anett által emberhátrányban kiharcolt hétméterest váltotta gólra (16:14) Védekezésben hatékonyan állítottuk meg a hazai támadásokat, a kapuban Janurik Kinga védett parádésan, amit jól mutat, hogy a mérkőzés utolsó huszonhat percében mindössze négy gólt kapott csapatunk. 18:15 után Katarina Krpez Slezak kétszer egymás után vette be a hazai kaput, egy gólra csökkentve hátrányunkat, majd Klivinyi Kinga egyenlített átlövésből az 55. percben (18:18). Mariama Signaté zsinórban a negyedik találatunkat szerezte, ezzel a vezetést is átvettük az utolsó négy percre fordulva. Junior korú beállónk, Szabó Laura higgadtan értékesítette a Katarina Krpez Slezak által kiharcolt büntetőt, majd az utolsó percben Klivinyi Kinga átlövésgóljával csapatunk 20:21-re nyerte meg a bronzpárharc visszavágóját. Együttesünk így kettős győzelemmel, 46:41-es összesített eredménnyel szerezte meg a K&H női kézilabda liga harmadik helyét, sorozatban és története során immár negyedszer.
2016. november 20. 20:23
Felnőtt csapatunk az EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének visszavágóján 25:31-re nyert a Dunaújvárosi KKA otthonában, így 60:47-es összesített gólkülönbséggel jutottunk a kupasorozat csoportkörébe, melynek sorsolását csütörtökön tartják Bécsben.
A több mint egy hónapos válogatott szünet előtt az EHF-Kupa legjobb 16 csapata közé jutásért lépett pályára együttesünk Dunaújvárosban. A párharc első felvonásán lányaink 29:22-es előnyt harcoltak ki, a visszavágót azonban a DKKA kezdte jobban. 5:0-ás hazai vezetés után Janurik Kinga kilenc percig nem kapott gólt, míg lányaink Katarina Krpez Slezak, Mariama Signaté egy-egy, és Klivinyi Kinga két góljával négyszer voltak eredményesek, 5:4-re alakítva az állást a 11. percben. Hét minutummal később Mireya González Álvarez büntetőből egyenlített, majd Klivinyi Kinga átlövésgóljával már lányaink vezettek (7:8). Jól záró védelmünk mögött Janurik Kinga védései után gyors ellentámadásokból vettük be a hazaiak kapuját, mellyel növelni tudtuk előnyünket a félidő végére. A szünetbeli 10:14-es eredményt Barján Bianka állította be, majd a fordulás után Andjela Bulatovic és Mariama Signaté növelte találataink számát. Janurik Kinga kapuja a félidő 6. percéig akcióból érintetlen maradt, míg két szélsőnk Fekete Bozsana és Katarina Krpez Slezak is eredményes volt (12:19). A nemzetközi kupatalálkozó második félidejének hajrájában fiataljaink is pályára léptek. Beállóból Szabó Laura és Gulyás Vanda két-két gólt szerzett, míg saját nevelésű beállónk a büntetővonalról is eredményes volt. A 25:31-es végeredményt Szabó Laura találata állította be, mellyel csapatunk kettős győzelemmel, 60:47-es összesített gólkülönbséggel jutott az EHF-Kupa legjobb 16 együttese közé.
ÉRD EHF-Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
NB I-es utánpótlás csapataink közül junior és ifjúsági lányaink is győzni tudtak a Budaörs korosztályos együttesei ellen. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a Budaörs együttesével, míg az országos serdülő bajnokságban ÉRD 2-es lányaink a DFDKA III ellen nyertek hazai pályán. U11-es lányaink a Százhalombatta és a Budai Farkasok együttesei ellen is nyerni tudtak. Pest megye junior lányaink a Kántor Anikó SE-től szenvedtek vereséget, a Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a Gázművek MTE NKE ellen tudott nyerni. Gratulálunk a győzelmekhez!
A elmúlt hét ÉRD eredményei
2016. november 16., szerda
NB I Ifjúsági | ÉRD - Budaörs 27:23 (13:12)
NB I Junior | ÉRD - Budaörs 33:27 (22:14)
2016. november 17., csütörtök
OSB leány | ÉRD 2 - DFDKA III 16:13 (9:4)
2016. november 19., szombat
Pest megyei női junior | Kántor Anikó SE - ÉRD 36:16 (19:6)
Budapest Női felnőtt | Gázművek MTE NKE - ÉRD II 15:21 (7:9)
EHF-Kupa | Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 25:31 (10:14)
2016. november 20., vasárnap
KSB leány | ÉRD - Budaörs 14:21 (6:9)
U11 Kovács L. régió C csoport | ÉRD - Százhalombattai VUK SE 30:10 (18:6)
U11 Kovács L. régió C csoport | ÉRD - Budai Farkasok 39:8 (16:1)
Kisiskolás bajnokság U9 | Budai Farkasok - ÉRD 1:11 (1:5)
Kisiskolás bajnokság U9 | Ipress Center-Vác - ÉRD 20:7 (9:4)
HAJRÁ ÉRD!
EHF-Kupa 3. forduló
Időpont:
2016. november 19. 19:30
25
(10)
Kiállítás: 10 perc
7 méteres 2/2
Vezetőedző
ZDRAVKO Zovka
Dunaújvárosi KKA
4 | |
3 (1) | |
2 | |
5 (1) | |
5 | |
1 | |
2 | |
3 |
ÉRD
5 | |
Katarina Krpež-Šlezák | 2 (1) |
5 | |
5 (2) | |
1 | |
2 | |
2 | |
2 | |
4 (2) | |
3 |
31
(14)
Kiállítás: 6 perc
7 méteres 6/5
Vezetőedző
SZABÓ Edina
Helyszín:
Dunaújvárosi Sportcsarnok
Játékvezetők: Marlis Wenninger (AUT), Ana Vranes (AUT)