Lendületes játékkal nyertünk

Szebbnél-szebb akciókkal tarkított mérkőzésen 33:18-as győzelmet arattunk a SPONO Nottwil felett. A párharc második mérkőzésére holnap kerül sor, szintén az ÉRD Arénában.
 
A tavalyi szezonban megszerzett bronzérmünknek köszönhetően a 3. fordulóban csatlakoztunk az EHF-Kupa küzdelmeibe. A mérkőzés elején kétgólos előnyre tettek szert a vendégek, ezt követően azonban zsinórban hét gólt lőttünk, amivel megfordítottuk az állást (7:2). Emberhátrányban is eredményesek tudtunk lenni, míg ellenfelünk hétméteresekből szerzett gólokat. Védekezésben sikerült labdákat szereznünk, és a gyors lerohanásokból szerzett gólokkal tovább tudtuk növelni az előnyünket. 15. találatunkat Katarina Krpez remek passzát követően Schazl Nadine szerezte kínai figurából. A szünetre 17:9-es állásnál vonulhattak a csapatok.  
 
 
A második félidőben Janurik Kingát Oguntoye Viktória váltotta a kapuban, balszélen pedig Takács Kitti kapott szerepet. Támadásban nehány technikai hibától eltekintve szép akciók végén szereztünk gólokat, védekezésben pedig jól zárt a védőfalunk. Oguntoye Viktória indítását Kisfaludy Anett váltotta gólra, ezzel a 40. percben tízgólosra nőtt az előnyünk (22:12). Szekeres Klára jó védekezése mellett lerohanásból, majd átlövésből is eredményes volt. A félidő közepén Mester Nóra is pályára lépett, és két indítást gólra is váltott (32:17), így az összes mezőnyjátékosunk gólt szerzett a mérkőzésen. A mérkőzés hajrájában Szvetlana Gridnyeva két svájci hétméterest is hárított, így végül 15 gólos győzelmet arattunk (33:18). A párharc visszavágójára holnap kerül sor 15:30-kor az ÉRD Arénában.
 
 
 
 
Felnőtt csapatunk két kiélezett mérkőzésen is pályára lépett az előző héten. Az utolsó perceket jobban bírtuk, így mind a négy pontot megszereztük.
Szerdán a 14. fordulóban a Mosonmagyaróvári KC SE vendégei voltunk. A találkozó első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 10. percet követően a hazai csapat kihasználta hibáinkat, és négygólos előnyre tett szert. Kovács Anna átlövésgóljával a 27. percben kiegyenlítettünk, a szünetben azonban a mosonmagyaróvári csapat vezetett (18:15). A második játékrészben összeállt a védekezésünk, és Janurik Kinga is bravúrokat mutatott be a kapuban, aminek köszönhetően hat percig nem kaptunk gólt. Két szélsőnk, Katarina Kpez és Schatzl Nadine egymást váltva  szerezték a gólokat, így a 42. percben átvettük a vezetést (21:22). Négygólos előnyünk is volt, de a hazai csapat az 57. percben egyenlített. Pálos-Bognár Barbara emberhátrányban visszavette a vezetést, amit már ki sem adtunk a kezünkből (29:32).
 
Négy nappal a mosonmagyaróvári győzelem után a DVSC-TVP-AQUATICUM csapatát fogadtuk az ÉRD Arénában. Remekül kezdtük a mérkőzést, azonban 3:0-ás vezetésünk után fordított a vendég csapat. Nagyobb előnyre nem tudott szert tenni egyik csapat sem, a 20. percig fej-fej mellett haladtak az együttesek. Nyolc perces gólcsendünknek köszönhetően négygólos előnyre tett szert a DVSC, amit Kisfaludy Anett időntúli szabaddobásgólja háromra csökkentett az első félidő végére (11:14). Katarina Krpez és Kovács Anna találataival a 37. percre utolértük ellenfelünket, majd Kisfaludy Anett indításgóljával már nálunk volt az előny (18:17). A 46.percet követően a vendégek kilenc percig nem tudtak Janurik Kinga kapujába találni, így az utolsó két percet háromgólos előnnyel kezdhettük. Két találatot ugyan ledolgoztak a vendégek a hátrányukból, de a győzelemnek és a két fontos pontnak mi örülhettünk (25:24). 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Ifjúsági és junior csapatunk is kétszer lépett pályára a héten. Ifjúsági csapatunk a 14 gólos mosonmagyaróvári vereséget követően, a félidőben ugyan még vezetett, de nem tudod pontot szerezni a DVSC ellen. Junior csapatunknak sem sikerült a pontszerzés a listavezető otthonában, szombaton azonban remek első félidőt követően 36:25-ös győzelmet aratott a DVSC junior csapata ellen. Serdülő csapatunk ugyan megszorongatta az első helyezett Dunaújvárosi FDKA-t, de pontot nem sikerült szerezni. U11-es csapatunk 26:7-es győzemet aratott a Budaörsi KSE felett, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt csúszik le a dobogóról.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. január 14. szerda
 
NB I Ifjúsági | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 44:30 (21:14)
NB I Junior| Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 31:24 (18:11)
 
NB I Felnőtt | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 29:32 (18:15)
 
 
2015. január 17. szombat
 
OSB Leány | ÉRD - Dunaújvárosi FDKA 20:24 (9:13)
 
 
2015. január 11. vasárnap
 
U11 Leány | ÉRD - Budaörsi KSE 27:6 (13:4)
 
NB I Ifjúsági  | ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM 30:30 (15:10)
NB I Junior  | ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM 36:25 (22:11)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM 25:24 (11:14)                            
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Kedden a Fehérvár, szombaton a Békéscsaba lesz a bajnoki ellenfél a Városi Sportcsarnokban. 
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 18. forduló
ÉRD – Fehérvár KC
 
Időpont: 2014. február 18. Kedd 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás,Unyatinszki Tamás
 
A junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján a jegypénztár 13 órától lesz nyitva. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
 
Jegyelővétel hétköznap 9-19 óráig a Városi Sportcsarnok Jegypénztárában! Jegyek elővételben kedden is kaphatók a szombati bajnokira, valamint a jövő szerdai Magyar Kupa mérkőzésre.
 
Mindhárom mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A regisztráció január 3-án, pénteken 11 óráig érvényes!
A díjmentes jegyek a mérkőzés kezdése előtt legkésőbb egy órával vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 20. forduló
ÉRD – EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE
 
Időpont: 2014. február 22. Szombat 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Őri Erika, Szalai Zoltánné
 
Az ifjúsági mérkőzés 14 órakor, a junior találkozó 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. február 18. kedd
 
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
16:00 ÉRD – Fehérvár KC
 
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Fehérvár KC
 
 
 
2014. február 21. Péntek
OSB Leány E | Huszka Hermina Általános Iskola
17:00 Inárcs-Örkény KC – ÉRD
 
 
2014. február 22. Szombat 
NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok
14:00 ÉRD – Békéscsabai ENK SE
 
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
16:00 ÉRD – Békéscsabai ENK SE
 
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – EUbilitiy Group Békéscsabai Előre NKSE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink