Felnőtt

Rovat: 

A programok két héten át tartottak, hétfőtől-péntekig, minden nap reggel 8 órától délután 4 óráig. A közel 80 részt vevő fiatalt a kézilabda klub szakképzett utánpótlás edzői koordinálták. A fejlesztő foglalkozásokat tudás és életkor alapján összeállított csoportokban vezették naponta kétszer.

A jó hangulatot az is biztosította, hogy a szervezők mindig újabb és újabb izgalmas készségfejlesztő feladatokkal, és meglepetésekkel kedveskedtek a gyerekeknek, mint a jégkorcsolyázás az érdi jégcsarnokban vagy az uszodahasználati lehetőség. A záró napon mindenki klubcímeres ajándékpólót kapott emlékül.

Reméljük jövőre is részesei lehetünk a csodálatos élménynek, amit ezek a kézilabdával töltött napok adtak gyerekeknek és edzőknek egyaránt. Hiszen a klubunk egyik legfontosabb célja, hogy egyre több fiatallal szerettessük meg a mozgás örömét és tegyük őket az érdi kézilabdás család tagjává.


 

Korosztály: 

Július 2-7. között rendezik meg a strandkézilabda Európa Bajnokságot a lengyelországi Stare Jabłonkiban. Az egy hónapos felkészülés végén Bakó Botond szövetségi kapitány keretet hirdetett és két érdi játékosnak is bizalmat szavazott : Király Réka és Landi Gabriella tagja lesz a felnőtt magyar női válogatottnak az idei strandkézilabda Európa Bajnokságon. Tavaly mind a ketten bronzérmet nyertek az argentínai Ifjúsági Olimpián.

Az Eb-n a magyar válogatott a franciákkal, a portugálokkal, a ciprusiakkal, valamint a két éve ezüstéremig jutó házigazdákkal játszik a csoportkörben. Továbbjutás esetén pedig valószínűleg a címvédő norvégok is az ellenfelek között lesznek a középdöntőben. Magyarország egyébként kétszeres Európa-bajnok strandkézilabdában: 2013-ban és 2015-ben nyertünk.
 
A válogatott menetrendje:
július 2. 09:00 Lengyelország – Magyarország
július 2. 15:00 Franciaország – Magyarország
július 3. 09:30 Magyarország – Portugália
Július 3. 12:30 Ciprus – Magyarország
 

Korosztály: 

Ősszel is láthat nemzetközi mérkőzést az Arénában az érdi közönség: eldőlt, hogy csapatunk az EHF Kupában fog szerepelni a következő szezonban. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) ugyanis a három magyar pályázó közül egyedül a Ferencvárosnak biztosított szabadkártyát a Bajnokok Ligájába.

Az ÉRD így az EHF Kupában indulhat, amire a bajnoki negyedik helyünkkel szereztük meg a jogosultságot. Várhatóan október közepén kapcsolódunk be a sorozat selejtezőibe: a sorsolásról és a lehetséges ellenfelekről később lesznek információk. Bárkivel is játszunk, várhatóan a tavalyihoz hasonló teltház és óriási szurkolás várja majd az Arénában.

Korosztály: 

Válogatottak és sztárcsapatok ellen is pályára lépnek az érdi lányok július-augusztusban felkészülési meccseken. A legtöbbször ráadásul hazai pályán játszunk, így természetesen szurkolóinkra is számítunk.

A mérkőzések tervezett menetrendje az alábbi.

A kezdési időpontokról és a további részletekről időben tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat.

Július 25. Telki vagy Érd
ÉRD – Dél-Korea válogatottja

Augusztus 1. Szekszárd
Dunaújvárosi KKA – ÉRD

Augusztus 7-8-9. Székesfehérvár
négyes torna az ÉRD, az Alba Fehérvár, a Mosonmagyaróvár és a japán válogatott részvételével

Augusztus 15-16-17. Érd
hagyományos felkészülési torna az Érd Arénában
Augusztus 15.
18:00 Dunaújvárosi KKA – MTK
19:45 ÉRD – Kisvárdai KC
Augusztus 16.
18:00 Dunaújvárosi KKA – Kisvárdai KC
19:45 ÉRD – MTK
Augusztus 17.
18:00 MTK – Kisvárdai KC
19:45 ÉRD – Dunaújvárosi KKA

Augusztus 23. Érd
ÉRD – Ferencvárosi TC

Augusztus 27. Érd
ÉRD – Győri ETO KC

Korosztály: 

Tavalyhoz képest megváltozott a Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszere, ami az ÉRD csapatának is új lehetőséget nyitott. Az új szabályok szerint csak a bajnok Győri ETO kap automatikusan főtáblás helyet, a szabadkártyára a június 12-i regisztrációs határidőig három hazai klub adta be a jelentkezését: a Ferencváros, a Siófok és természetesen az ÉRD.

 Az európai szövetség (EHF) június 21-én fogja elbírálni az igényeket és hirdeti ki az indulási jogot kapó klubok névsorát. Ekkor dől el az is, hogy az így bejutó csapatok a főtáblára vagy a selejtezőbe kerülnek-e. A selejtező sorsolását június 26-án, a csoportkörét 27-én rendezik meg.

Emellett az ÉRD természetesen nevezett az EHF Kupára is, ahol bajnoki negyedik helyezettként automatikusan indulási jogot szereztünk. Így az EHF döntésétől függetlenül biztosan szurkolhatunk ősszel is nemzetközi mérkőzésen a lányoknak.

 

A Bács-Kiskun megyei Kecel, Kiskőrös, Soltvadkert, Kalocsa és Hajós települések adtak otthont a hagyományos Pünkösdi Utánpótlás Kézilabda Tornának, amelyen az ÉRD négy csapattal vett részt, kiváló eredményeket elérve.

A serdülők csoportjukban első meccsüket elveszítették 20-14-re Szent István SE ellen, de ezután három győzelem következett: Lóci DSE 25-15, Tolna KC 19-17, Balmazújvárosi LKSE 20-12. A lányok így második helyen jutottak be a döntőbe, ahol végig vezetve, magabiztos játékkal, 18-10-re visszavágtak Szent István SE-nek és elhozták az aranyérmet. Ráadásul Kiss Dorottya Zsófia különdíjat is kapott.

Az U15-ös korosztály még simább győzelmet aratott, hiszen mind a négy csoportmeccsüket imponáló különbséggel nyerték meg. A Gézengúz UKC-t 26-14-re, a Jászberényi TF DSE-t 28-17-re, a TFSE-t 26-12-re, a Füzesabonyi SC-t pedig 24-13-ra múlták felül. Senki sem lepődött meg, hogy a keceli döntőben is magabiztos, 32-22-es siker született a TFSE ellen. A korosztály legjobb kapusa Poteczin Enikő lett, Horváth Henriett pedig különdíjat hozhatott haza.

Az U14-eseknek sem volt komoly ellenfele ezen a hétvégén. A lányok egy egészen rendkívüli, 62-1-es meccsel nyitottak a Kecel KC ellen, az ekkor szerzett lendület pedig a csoportmeccsek végéig kitartott. Az MK Pelikán-Siklós KC ellen 29-12, a Nova Kézisuli ellen 32-7, az ÓKIS SE ellen 30-13, a Mohácsi TE ellen pedig 36-12 lett a végeredmény. A döntőt az ÓKSI SE ellen vívták az érdi lányok és a csoportkörhöz hasonlóan magabiztos, 27-14-es sikerrel szerezték meg az aranyérmet. A torna legjobb kapusának az érdi Pintér Polinát választották.

U13-ban is jól kezdtek az érdi lányok: 15-13-ra múlták felül a Kecskeméti Juniort, majd 18-10-re a Vecsési SE-t. A Kántor Anikó SE azonban 25-15-re jobbnak bizonyult, így az ÉRD a csoport második helyén jutott be az elődöntőbe. Ott azonban szoros, 10-8-as vereség következett a Balmazújvárosi LKSE-tól és végül a bronzéremért vívott meccset is elvesztettük a Tamási KC ellen. A negyedik hely mellett Kapu Zsófi megkapta a korosztály különdíját.

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek!

Rovat: 
Korosztály: 

Az Ausztria elleni világbajnoki selejtezős párharc zalaegerszegi visszavágója előtt adta át a Magyar Kézilabda Szövetség a Jenővári István-díjakat. Az egykori kiváló testnevelő tanárról és kézilabdaedzőről elnevezett elismerést évről-évre a kimagasló, példaértékű munkát végző nevelőedzők kaphatják meg. Olyan szakemberek, akiknek a tanítványai eljutnak a felnőtt válogatottságig.

Ezúttal két érdi vonatkozású kitüntetett is köszönthetett Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója. Kiss Niki nevelőedzője, az egykori világbajnok klasszis, Csenki Györgyné Varga Zsuzsanna és a Szabó Laurát éveken át edző, jelenleg is az ÉRD utánpótlás vezetőedzőjeként dolgozó Oláhné Balog Tünde vehette át a rangos elismerést.

Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk mindkettejüknek.

Korosztály: 

Az idegenbeli kiütéses 41–23-as siker után hazai pályán is győzött és kijutott a november végén kezdődő, Japánban rendezendő női kézilabda-világbajnokságra a magyar válogatott.

A fölényes grazi győzelem után az osztrákok elleni zalaegerszegi visszavágó tulajdonképpen formalitás volt Kim Rasmussen szövetségi kapitány lányai számára, akik már a szünetben hatgólos előnyben voltak, s végül remek védekezésüknek köszönhetően 28–19-es győzelmet arattak, így kettős győzelemmel, 69–42-es összesítéssel jutottak ki az év végi vb-re.

A mérkőzésen az ÉRD játékosai közül Janurik Kinga kiváló kapusteljesítménye mellett Tóth Gabriella és a válogatottban tétmérkőzésen is bemutatkozó Kiss Nikolett két-két gólt szerzett, míg Szabó Laura egy hétméterest értékesített. Kingának ez volt a 25. válogatott mérkőzése, ennek alkalmából a kezdő sípszó előtt egy emlékplakettet vehetett át.

A Markéta Jeřábkovával kiálló Csehország korábban hazai pályán meglepetésre 26–24-re győzte le Montenegrót. A Nikšićben rendezett második mérkőzésen Montenegró a szünetre minimális előnybe került (12–11), majd 25–23-ra nyert, így 49–49-es összesítéssel, idegenben lőtt eggyel több góllal jutott tovább. A találkozón a csehek legeredményesebb játékosa a hatgólos érdi balátlövő volt.

Az ÉRD játékosai közül a Krpež-Šlezák Katarinával, Jelena Lavkóval és Jovana Kovačevićcsel felálló szerb nemzeti együttes június 6-án Lublinban játszik Lengyelország ellen. Az első mérkőzést hazai pályán déli szomszédaink nyertek 33–19-re.

MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 28–19 (16–10)
Zalaegerszeg, 2200 néző. V: Ilieva, Karbeszka (észak-macedónok)
MAGYARORSZÁG: Bíró B. – Lukács V. 2, Tomori 2, Tóth G. 2 (1), Szabó L. 1 (1), Háfra N. 1, Schatzl Nadine 1. Csere: JANURIK (kapus), Tóvizi 1, KLIVINYI 5, Faluvégi D. 1, Márton G., Kiss N. 2, Klujber 6 (5), Kopecz 3 (2), Pásztor N. 1.
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
AUSZTRIA: Blazek – Wess 1, Kovács P. 5 (2), Frey 5 (2), Huber 3, Ivancok, Dedic 2. Csere: Curic (kapus), Magg, Schindler, Neidhart, Tomasini 3, Kaiser, Berisha.
Szövetségi kapitány: Herbert Müller
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–1. 7. p.: 3–2. 12. p.: 5–3. 16. p.: 7–6. 20. p.: 8–8. 24. p.: 13–8. 35. p.: 18–12. 41. p.: 22–14. 45. p.: 24–24. 55. p.: 27–17
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 9/9, ill. 7/4

Forrás: ÉrdMost.hu Kép forrása: MKSZ

Korosztály: 

Világklasszissal erősítünk a következő szezonra: a brazil világbajnok, Alexandra do Nascimento Érdre igazol. A korábban a világ legjobbjának is megválasztott, KEK- és BL-döntőben is szereplő jobbszélső tekintélyes nemzetközi tapasztalatával komoly segítséget jelent a fiatal és lelkes érdi játékosoknak. Küzdeni tudása igazi vezéregyéniséggé teszi a pályán, az érdi szurkolók is szeretni fogják!

Az 1981-es születésű játékos Európában a Hypo, a Nagybánya, a Vác és a Fehérvár színeiben lépett pályára. A Hypóval 11 alkalommal nyert osztrák bajnokságot és kupát, egyszer Kupagyőztesek Európa Kupáját, emellett játszott Bajnokok Ligája döntőt és további három elődöntőt is. Nagybányán román kupát és bajnoki ezüstérmet nyert.

A brazil válogatottal ötszörös Pánamerika-bajnok és 2013-ban tagja volt a világbajnokságon aranyérmet nyerő csapatnak is. 2012-ben az IHF a világ legjobb játékosának választotta.

Támogatóink