Felnőtt

Rovat: 
Korosztály: 
Korlátozott számban még kaphatóak jegyek a délutáni ÉTV-Érdi VSE - FTC-Rail Cargo Hungaria női felnőtt bajnoki elődöntőre, ezért a pénztár 16 órakor kinyit.
Rovat: 
Korosztály: 
Eredményeit tekintve a csapat egyik legsikeresebb tagja, hiszen Kristina Elez 117 horvát válogatottsága mellett horvát-, szlovén- és francia bajnok, illetve kupagyőztes csapat tagja volt. Tavaly nyáron igazolt az ÉTV-Érdi VSE-hez és azt mondja, mára sikerült beilleszkednie. Hogy készülsz a szombati, második bajnoki elődöntőre a Fradi ellen? Szeretnék én is, ahogy a csapattársaim is egy nagyon jó mérkőzést játszani, ezért igyekszünk minél jobban felkészülni a találkozóra. Dolgozunk azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat és egy jó meccset játsszunk magunk és a szurkolók szórakoztatására is. Mielőtt az Érdhez igazoltál, ismerted a Ferencvárost? Igen, hiszen amikor a Metz játékosa voltam, 2011-ben a KEK elődöntőjében a két csapat egymás ellen játszott. Már akkor feltűnt, hogy nagyon jó csapat, több nagyszerű játékossal, lelkes szurkolótáborral. Abban az évben a Fradit senki nem tudta megállítani és láthattuk, az idén is milyen sokáig jutottak a Bajnokok Ligájában, azóta sem sokat változott a játékerejük. Mi lehet mégis a csapatunk erőssége ellenük az elődöntő második meccsén? Sok múlik majd a védekezésen, és azon, hogyan reagálunk majd az FTC játékára, hogyan leszünk képesek elkapni az ő „rezgéseiket”. Persze semmit sem ér majd a védekezés, ha nem tudunk gólokat dobni, ezért pontos, jól kidolgozott támadásokra lesz szükség. Nyáron igazoltál az ÉTV-Érdi VSE-hez, hogy érzed magad Érden? Jól, mert úgy érzem, mára sikerült beilleszkednem, ami fontos, hogy jól megértsem magam a csapattársaimmal, de a lányok kedves emberek. Szerencsére a férjem is velem van, ő az érdi futballcsapat játékosa. Hogy boldogulsz a magyar nyelvvel? Nehezen, nem egy könnyű nyelv, de vannak kézilabda-, vagy azzal kapcsolatos kifejezések, amelyeket megértek, hiszen járok magyar nyelvórára. Edina pedig nekem külön is elmagyarázza franciául, mit kér a csapattól. Az eredménylistádon végignézve sikeres karriert tudhatsz már most is magad mögött és még csak 26 éves leszel. Kilenc éves korom óta kézilabdázom, azonnal megtetszett a sportág, sok barátot szereztem az évek során. Térdsérülések is nehezítették az életem, egyszer hat hónapot ki kellett hagynom, de mindezek ellenére sem gondoltam azt soha, hogy abba akarnám hagyni. A tv-közvetítéseknek köszönhetően már gyermekkoromban megfogalmaztam, sikeres, profi kézilabdázó szeretnék lenni. Nyár óta feleség is vagy - főzöl is? Mindent megcsinálok, ami egy feleség dolga…! De a viccet félretéve természetesen szoktam főzni is: az észak-horvát ételek nagyon hasonlítanak a magyarokhoz, csak nálunk kevesebb fűszert használnak, így akár egy-egy magyar étellel is elboldogulnék.
Rovat: 
Korosztály: 
Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő II. mérkőzés ÉTV-Érdi VSE - FTC-Rail Cargo Hungária Időpont: 2013. április 13. Szombat 18:00 Helyszín: Batthyány Tornacsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.) Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor A találkozóra szerdáig a tavaszi bérletesek válthatnak belépőt. A fennmaradó hazai tiketteket és a vendégjegyeket április 11-12-én, csütörtökön-pénteken értékesítjük a megszokott elővételi ponton. A sajtó képviselőinek akkreditációját pénteken 12 óráig várjuk az info@handballerd.hu címre.
Korosztály: 
Hiába kézilabdáztunk lendületesen és rohantuk le az ellenfelet, a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő a mai napon. Különös időpontban kezdődött az elődöntő első mérkőzése a Ferencváros és az Érd között. A két csapat történetének első érdi győzelme március végén az elődöntőt jelentette számunkra, a Fradi viszont a döntőbe jutásra készült. Az érdi meccshez képest a zöld-fehérek Tomorival bővültek, nálunk pedig betegség miatt Vincze Melinda maradt ki a keretből. A hazaiak kezdték jobban a találkozót, Tomori jelenléte hamar gondot okozott. Kettő null után ébredt fel az érdi csapat, feljavult Oguntoye és 3-2-nél a vezetést is sikerült megszereznünk, méghozzá két Török Petra góllal. A jó érdi védekezésekből többször is leindultuk a fővárosiakat, csakhogy a ziccereket nem tudtuk gólra váltani. A Fradi ugyanezt a szívességet nem tette meg nekünk, 4-3-as érdi vezetésről fordítottak 8-4-re. Az első negyedóra végén harmadik szélső gólunkat Balog Beáta lőtte, majd emberelőnybe kerültünk. Elez emberfogással lépett fel Tomorira, akit még Szucsánszki visszatérése előtt szintén kiállítottak. Az előny ellenére gólt kaptunk, így a különbség nem csökkent a négy perc alatt. Ziccerek sorát lőttük Abramovichba, így pedig nehéz a Népligetben mérkőzést nyerni. A 25. percben Bognár Barbara kapott a lábához, nem tudta folytatni a játékot, a helyére Oláh Nóra érkezett. A félidőhez érve Vukcsevics végre olyan gólokat szerzett, amit a játékvezetők is szabályosnak ítéltek, a beállós három találatával feleztük meg a különbséget a szünetre. A második félidőt pontosan ugyanúgy kezdtük, ahogy az elsőt, a két perc alatt dobott két ferencvárosi gól viszont már a 15-10-et jelentette. Kovács Anna a balátlövő pozíciójából, talpról lőtte első gólját a mérkőzésen, bejátszási kísérleteit könnyen szedték el a hazai védők, amiből gyorsindulásgólokat lőhetett az ellenfél (19-12). A megnyitott falban Dajka könnyen talált helyeket, mi pedig nem találtuk a támadójátékunk. A ferencvárosi közönség tovább tüzelte a hazai csapatot, akik láthatóan élvezték a játékot és igyekeztek kiszolgálni az egyre hangosabb fradistákat. Szabó Edina a 42. percben kért időt, tíz góllal léptek meg a fővárosiak. Az Érd ekkor három fiatallal: Buzsáki Nikolettával, Oláh Nórával és Kovács Grétával támadott, míg védekezésben továbbra is emberfogással őriztük Tomorit. Abramovich 50% körüli teljesítménnyel védett. Érezhető volt, hogy ma nincs (akkora) fordulat a mérkőzésben, mint legutóbb Érden. Az utolsó kilenc perchez érve sem nőtt a különbség, mindkét oldalon sok büntetőt ítéltek a játékvezetők. Szabó Edina az utolsó öt percben is koncentrált játékot kért és buzdította a lányokat, amivel sikerült tízen belülre hozni a különbséget. Az esélyeknek megfelelően a Ferencváros megnyerte az elődöntő első összecsapását, a hazai visszavágón bravúr kell a csapattól, hogy három meccses legyen a párharc. Érden is a vendégek lesznek a mérkőzés esélyesei, de egyszer már sikerült, miért ne történhetne meg újra...
Rovat: 
Korosztály: 
Nehéz meccsre számít Sara Vukcevic a Ferencváros elleni elődöntőben, hiszen úgy gondolja, az alapszakaszhoz képest, Tomori Zsuzsával kiegészült, erősebb kézilabdacsapat ellen kell pályára lépnie az ÉTV-Érdi VSE-nek. Hullámzó teljesítményére is sejti a választ, már csak az a kérdés, sikerül-e megtalálni a megfelelő megoldást. Alig egy hét elteltével ismét a Ferencváros ellen készültök, igaz, ennek még nagyobb a tétje: szombaton megkezdődik a rájátszás. Mit gondolsz, milyen meccs vár rátok? Kevés idő telt el, viszont sok minden változott a múlt heti mérkőzéshez képest. Sokat számít, hogy a Fradi kiegészül Tomori Zsuzsával, aki jelenleg a legjobb magyar játékos, mindenki az ő játékát segíti, nekünk pedig más dolgunk sem lesz, mint megállítani őt. Fontos lesz a koncentráció, a védekezésen nagy hangsúly lesz és mindenkinek segítenie kell majd a másikat, hogy ismét legyen esélyünk a Fradi ellen. Hogyan készültök? Nagyon sokat beszélünk a szerdai és a korábbi meccsekről is, videózáson kielemzünk bizonyos helyzeteket. Látnunk kell, miben hibáztunk és mi volt az, ami a játékunk értéke volt. Mindenkinek maximálisan oda kell magát tennie, a csapategység lehet a fegyverünk. Nekünk lesz nehezebb dolgunk! Az elődöntőbe az Érden és a Ferencvároson kívül a Győr és a Vác jutott be. Mit gondolsz erről az eredményről? Örülök, hogy a Ferencvárossal kerülünk szembe az elődöntőben, mert reálisan nézve szerintem ellenük inkább van esélyünk, mint a Győrrel szemben. A győri nagyon jó együttes, a Bajnokok Ligájában is menetelnek, a Fradit viszont egy hete sikerült legyőznünk, ami önbizalmat adott a társaságnak. Jó lenne ismét győzni! A Vác pedig szintén kemény őszön és tavaszon van túl, meglátjuk, hogy alakulnak majd az események!
Rovat: 
Korosztály: 
Szombaton TV-s meccsen kezdünk a Népligetben, a visszavágóra egy héttel később, szintén szombaton kerül sor a Batthyány Tornacsarnokban. Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő I. mérkőzés FTC-Rail Cargo Hungária - ÉTV-Érdi VSE Időpont: 2013. április 6. Szombat 12:35 (RTL Klub) Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A) Játékvezetők: Medve Róbert, Nagy I. László Jegyár: 2000 FT A vendégjegyek ez alkalommal a mérkőzés napján, a helyszínen vásárolhatóak meg. Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő II. mérkőzés ÉTV-Érdi VSE - FTC-Rail Cargo Hungária Időpont: 2013. április 13. Szombat 18:00 Helyszín: Batthyány Tornacsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.) A találkozóra április 8-10 között, tehát jövő hétfőtől-szerdáig a tavaszi bérletesek válthatnak belépőt. A fennmaradó hazai tiketteket és a vendégjegyeket, április 11-12-én, csütörtökön-pénteken értékesítjük a megszokott elővételi ponton. A sajtó képviselőinek akkreditációját pénteken 12 óráig várjuk az info@handballerd.hu címre. Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő III. mérkőzés (ha szükséges) FTC-Rail Cargo Hungária - ÉTV-Érdi VSE Időpont: 2013. április 20. Szombat 18:00 Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A) A párharc az egyik fél két győzelméig tart. A győztes a bajnoki döntőbe jut, az alul maradó a bronzéremért játszhat. Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
A forduló eredményei, az alapszakasz végeredménye, házi góllövőlistánk Az alapszakasz harmadik helyét tulajdonképpen Vácon szereztük meg, az egymás elleni gólkülönbség rangsorolt. A Kiskunhalas nyert pénteken, a Vác viszont vereséget szenvedett szombaton, így a Fehérvár KC-nak még pontot kellett szereznie az 5. helyhez, mi pedig már biztos harmadikként utaztunk Székesfehérvárra. Nagyot fordult a csapat körül a világ, szerda előtt még a felsőházi tagság sem volt biztos, vasárnapra pedig az elképzelhető legjobb helyezés is a kezünkben volt. NBI Alapszakasz Végeredmény A bajnokság rájátszással folytatódik. Az első négy helyezett a bajnoki címért versenyez, az elődöntőkben az első a negyedik helyezettel, a második a harmadikkal találkozik. Ennek megfelelően Győr - Vác és FTC - Érd összecsapások kerülnek megrendezésre. A párharcok az egyik fél két győzelméig tartanak, az elöl állók kezdhetnek otthon. A nyertesek a bajnoki döntőben mérik össze erejüket, míg a párharcok vesztesei a bronzéremért csatázhatnak, hasonló lebonyolításban. Az 5-8. helyezett csapatok a középházban, a 9-12. helyezettek az alsóházban, a kiesés elkerüléséért versenyeznek. A rájátszásban, a helyezéseik alapján 4-3-2-1 bónuszponttal indulnak a csapatok és oda-vissza mérkőznek egymással hat fordulóban. Visszatekintés a mérkőzésre Mérkőzés beszámoló - Hullámzó, változatos mérkőzés Székesfehérváron Az érdi játék csak helyenként emlékeztetett a szerdán látottakra. Oguntoye ismét kitünően védett, támadásban és vidékezésben azonban csak időszakosan sikerült jó teljesítmény nyújtani. Irányítónk, az érdi büntetők biztos kezű értékesítője Wolf Alexandra, a mérkőzést követően így értékelt: Nem igazán tudom, miért volt ennyire kétarcú ma a játékunk. Nem foghatjuk arra sem, hogy közel volt a két mérkőzés egymáshoz. De a legfontosabb most az, hogy meg van a harmadik hely és innen vágunk neki az alapszakasznak. ÉTV-Érdi VSE góllövőlista Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés NBI Alapszakasz 22. forduló eredményei 2013. március 29. Péntek DVSC - Győr 24-30 (12-15), Dunaújváros - Kiskunhalas 24-32 (9-20) 2013. március 30. Szombat FTC - Békéscsaba 39-22 (19-9), Veszprém - Vác 29-27 (16-15) 2013. március 31. Vasárnap BSE - Siófok 20-25 (11-14) Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 26-24 (15-13) . UTÁNPÓTLÁS A hétvége érdi mérkőzései 2013. március 29. Péntek OSB I. Leány Felsőház | Haladás VSE-Sportiskola - ÉTV-Érdi VSE 18-36 (8-18) 2013. március 31. Vasárnap NBI Ifjúsági| Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 36-22 (15-12) NBI Junior | Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 36-33 (18-18) Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Korosztály: 
A félidőben kettővel az ellenfél vezetett, az utolsó negyedórához érve nálunk volt az előny, a végén azonban a hazaiak örülhettek az ötödik helynek. A harmadik hely tudatában utaztunk Székesfehérvárra, már az elődöntők időpontja volt a legnagyobb téma a szurkolók között. Rengetegen érkeztek Érdről, hogy megünnepeljék az elődöntös lányokat, és húsvét vasárnap is szurkoljanak egy jót. Álmosan kezdett csapatunk, sokkal lendületesebben kézilabdázott a fehérvári csapat, az első hét percben 6 gólt kaptunk, miközben támadásban sok volt a pontatlanság a mi oldalunkon és csupán két gólt szereztünk. Szabó Edina időkérése rendet tett a fejekben, a 13. percben 7-7-nél Kristina Elez harmadik góljával egyenlítettünk. Oguntoye érkezett az érdi kapuba, aki ott folytatta, ahol a Ferencváros ellen abbahagyta, vagyis bravúrok sorát mutatta be. Negyed óra játékot követően a vezetést is sikerült átvennünk a pontosabb befejezésekkel. A 23. percben jött a mérkőzés első kiállítása, háromszor is eredménytelenül támadtunk emberelőnyben, így nem tudtunk két góllal ellépni. Emberhátrányban viszont Bognár Barbara ragyogóan bújt be a fehérvári védők között, a megítélt hetest Wolf váltotta gólra (12-13). A félidő utolsó négy percében azonban - hiába telt le a mi kiállításunk hamarabb és játszottunk újra előnyben - nem született újabb érdi gól, egy Gridnyeva által fogott büntetővel együtt is 15-13-ra fordított a hazai csapat. Fehérvári góllal indult a második félidő, lendületbe jött viszont az érdi támadósor, zsinórban négy gólt szerezve vettük vissza újra a vezetést, méghozzá egy ritka nagy góllal - Wolf második bombája volt ez, hogy az is lásson ilyet, aki az elsőről lemaradt esetleg (16-17). A mérkőzés ezen szakaszában jól működött a 4:2-es védekezésünk, Vincze és Elez voltak a szaggatotton kívül. A második játékrészt úgy kezdtük, ahogy az elsőt a Fehérvár, a 7-2-es rohammal 20-17-re megléptünk. A félidő közepén, 19-21-nél fagytak meg a csapatok, öt percig nem született újabb találat. A gólcsendet Kisfaludy Anett törte meg, gyönyörűen tekerte el a labdát a kapus mellett (19-22). Szikora teljesítménye a mérkőzés végére feljavult, egyre több labdát belelőttünk. A lelkes fehérváriak (bár a szurkolók hangereje alapján úgy tűnhetett, hogy ők játszanak idegenben) egy pillanatra sem adták fel, és volt még fordulat a mérkőzésben. A 47. percet követően a hazaiak produkáltak egy négyes sorozatot, amivel vissza is vették a vezetést (23-22). Az utolsó tizenhárom percben két gólra futotta, így bár Török Petra még egyenlített, Tilinger és Triscsuk újabb góljaival a hazaiak megnyerték a találkozót. Az alapszakaszban kétszer győzte le a Fehérvár az érdi csapatot, a mai mérkőzésnek azonban kevés jelentősége volt számunkra. Az FKC az ötödik helyért hajtott és sikerült elérnie, mi pedig készülhetünk a Ferencváros elleni elődöntőkre, melyet a Népligetben kezdünk. Az elődöntőbe jutással az ÉTV-Érdi VSE 2013 őszén ismét nemzetközi kupaszereplő lesz, a bajnokság végeredményének függvényében a Bajnokok Ligájába, vagy az EHF-kupába juthatunk. UTÁNPÓTLÁS Ifjúsági | Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 36-22 (15-12) Junior | Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 36-33 (18-18)
Rovat: 
Korosztály: 
Szekeres Klára rendhagyó Húsvétra készül. Odahaza, Békéscsabán megszokta, hogy ápolják a hagyományokat, nem marad ki a nagy családi ebéd és persze a locsolkodás sem. Idén azonban, mivel Húsvét Vasárnap a Fehérvár ellen kell pályára lépni, máshogy alakul majd az ünnepe. Ajándékozásra azonban ezúttal is készül, igaz, most a csapattársakat, a klubvezetést és a szurkolókat szeretné megajándékozni. Hogy töltötted a szerdai győzelemért járó pihenőnapot? Bár közös tréningünk valóban nem volt, de egyéni futómunkát mindenkinek előírt Edina. Délután viszont kialudtam magam, mert a mérkőzések után, függetlenül attól, hogy nyerünk, vagy kikapunk, sokáig nem tudok elaludni. Van, hogy már éjfélkor elalszom, de előfordul, hogy csak hajnali ötkor sikerül.- A Ferencváros elleni győzelem már önmagában sejtetné, hogy jó a hangulat a csapat körében… Én is így gondolom, azt hiszem ennél jobb hangulat már nem is lehetne, de ehhez hozzájárul az is, hogy bejutottunk az elődöntőbe és így sokkal könnyebb volt felkészülni a vasárnapi, Fehérvár elleni találkozóra is. Feszültségnek semmi nyoma, szerencsére nem másoktól függ a sorsunk, hogy ott lehetünk-e a négy között. Mire számítasz a Fehérvár ellen? Kemény mérkőzés lesz, szeretnénk visszavágni a januári meccsért, amikor hazai pályán kikaptunk tőlük. Úgy alakult, hogy ünnepnap van a meccs. Mit jelent neked a Húsvét? Gyermekkoromban Békéscsabán sokkal inkább ünnepeltem. Jöttek a locsolók, voltak, akik szódáspalackkal öntöztek meg, hogy ne hervadjak el. A szüleim is nagyon készültek, nagy családi ebédek, vacsorák voltak. Előfordult, hogy a testvéremmel megtaláltuk a csokitojásokat, összeszedtük, majd a szüleink ismét eldugták őket a kertben. A nagymamám már hívott, megyek-e haza, de most sajnos kimaradok a közös ünneplésből. Persze bízom benne, azért kellemesen telik majd, tudom, hogy sok szurkolónk döntött úgy, hogy az ünnep ellenére velünk tart Székesfehérvárra, amiért nagy köszönet jár nekik. Remélem egy remek családi programban lesz részük, amely végén mi adjuk majd az ajándékot nekik!
Korosztály: 
A forduló eredményei, a bajnokság állása, házi góllövőlistánk A csapat bravúrt ért el hazai pályán, egy nagy lépéssel közelebb kerültünk a harmadik hely. Szombaton már eldőlhet a Veszprém-Vác találkozón az alapszakaszbeli helyezésünk, de vasárnapra is maradhatnak izgalmak. Hétgólos hátrányból fordítva győztünk a Ferencváros ellen hazai pályán. A Győri ETO-hoz és az FTC-hez hasonlóan, idén is ott leszünk a bajnoki elődöntőben, míg a negyedik résztvevő a váci csapat lesz. NBI Alapszakasz Tabella Tabella 0328 Linkek, visszatekintés a mérkőzésre Mérkőzés beszámoló - A Fradi legyőzésével elődöntősek vagyunk Sikerült megállítani a bajnokság legeredményesebb támadósorát, Oguntoye Viktória 19 gólt kapott (Szvetlana Gridnyeva ötből két hetest hárított). Bognár Barbara lett a mérkőzés legeredményesebb érdi játékosa, hat góllal. Irányítónk a mérkőzést követően így értékelt: 'Éreztem, hogy egyre kevesebb idő van hátra, sokkal vezet a Fradi, mennünk kell. Felvállaltam és szerencsére bejött. Az első félidőben sokat hibáztunk, kihagytuk a helyzeteket - szerencsére a fordulás után, betartottuk a taktikai utasításokat és a helyzetkihasználásunk is javult, így tudtunk fordítani.' ÉTV-Érdi VSE góllövőlista Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés ÉTV-Érdi VSE Góllövőlista 0328 NBI Alapszakasz 21. forduló eredményei 2013. március 16. Szombat Siófok - Dunaújváros 31-24 (15-9) 2013. március 23. Szombat Kiskunhalas - Debrecen 29-23 (15-13) 2013. március 27. Szerda Békéscsaba - Veszprém 31-27 (19-14), Vác - BSE 33-26 (18-14), Győr - Fehérvár 37-13 (16-5) ÉTV-Érdi VSE - FTC-Rail Cargo Hungaria 24-22 (8-13) UTÁNPÓTLÁS NBI Ifjúsági | ÉTV-Érdi VSE - FTC 23-41 (9-20) NBI Junior | ÉTV-Érdi VSE - FTC 34-40 (18-25) Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!

Támogatóink