EHF-Kupa

Korosztály: 

Hazai pályán folytatjuk az EHF-Kupa C-csoport körének mérkőzéseit. Érdi lányaink a 3. meccsen a lengyel MKS Lublin csapatát fogadják az ÉRD Arénában.

A szombati mérkőzésre jegyek kaphatók az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán!
A megváltott bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is érvényesek!

EHF-Kupa C csoportkör - 3. mérkőzés
ÉRD - MKS LUBLIN (POL)
Időpont: 2020. január 18, szombat 19:00
Helyszín: ÉRD Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Szabó Laura:
Nagyon keményen készülünk a lányokkal, mivel hazai pályán fogadjuk az ellenfelet, ami így egy plusz előnyt jelent nekünk, hiszen a szurkolók nagyon sok támogatást  nyújtanak! Úgy gondolom, hogy van még mit helyre tennünk védekezésben és támadásban egyaránt. Azt mondhatom, hogy 100%-kal fogunk neki menni a meccsnek, hiszen minden pontra szükségünk van! A program nagyon sűrű, de úgy gondolom, hogy szombaton ezzel nem fogunk foglalkozni, hanem teljes erőbedobással várjuk a Lublint itthon! Úgy gondolom, az elmúlt meccsekből láthattuk, hogy nem egyénileg kell játszanunk, hanem egy csapatként és akkor bármire képesek lehetünk, a jó pillanatokban helyesen kell döntenünk! Gyertek szurkolni!

Markéta Jeřábková:
Nagyon fontos mérkőzés lesz, nagyon-nagyon szeretnénk megszerezni a két pontot! Fel kell készülnünk, regenerálódnunk kell és 100%-ot kell nyújtanunk! Gyertek szurkolni!

 

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
- nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!

Szurkolói információk:
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Az első félidő végén négygólos hátrányban volt, majd a másodikban ugyanilyen különbséggel vezetett is, végül 25–25-ös döntetlent játszott Besztercén, a CS Gloria Bistrita-Nasaud vendégeként az ÉRD az EHF-Kupa C-csoportjának második fordulójában.

A romániai Besztercén folytatta szereplését az EHF-Kupa C-csoportjának második körében az ÉRD. A CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud vendégeként lejátszott összecsapást jobban kezdte a házigazda, amely Elena Dinca és az exbékéscsabai Natailja Vaszileuszkaja révén kétgólos vezetést szerzett, azonban nem sokkal később Szabó Laura és Alexandra Nascimento találataival egyenlített az ÉRD. 

Ezt követően jól tartotta a lépést a hazaiakkal Szabó Edina együttese, de szűk negyedóra után ismét kettő volt közte. Ebből is visszajöttek Bízik Rékáék (6–6), néhány percig ismét tartani tudták a Besztercét, Szabó Laura kihagyott hétméterese után viszont elkapta a fonalat a román csapat, amely a szünetig négygólos előnybe került (15–11).

A második félidő sem kezdődött jól, az első percekben támadásban nem találta az ellenszert a Beszterce védekezésére az ÉRD, de 17–12 után Kiss Nikolett, Schatzl Natalie, Nascimento és Jovana Kovacsevics révén egy négygólos szériát produkált a vendég csapat (17–16). Horatiu Pasca időkérése sem vezetett eredményre, az ÉRD a negyvenedik percben Markéta Jerábková révén előbb egyenlített, Julie Foggea kivédett hétméterese után pedig a cseh átlövő góljával a meccsen először vezetett (17–18). Az ÉRD kapujában remeklő Julie Foggea védéseire építve tovább növelte előnyét, az utolsó tíz percet már négygólos előnnyel kezdte meg (19–23).

A hajrában azonban visszajött látótávon belülre, egy gólra a Beszterce. Szabó Edina időkérése után pedig kétgólos érdi vezetés helyett egyenlítettek is a románok (24–24).

Az utolsó percekre ismét előnnyel fordult az ÉRD, ám a házigazda egyenlített, majd az utolsó bő egy percet végigtámadta, de nem tudta bevenni a vendég kaput, Tóth Gabrielláék így 25–25-ös döntetlent értek el Besztercén.

A csoport másik mérkőzésén a dán Odense hazai környezetben kiütéses, 35–18-as győzelmet aratott a lengyel Lublin ellen.

Az ÉRD legközelebb január 15-én lép pályára, amikor a Békéscsabát fogadja az ÉRD Arénában.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 2. forduló
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román)–ÉRD 25–25 (15–11)
Beszterce. V: A. Smailagic, S. Smailagic (svédek)
Gólszerzők: Dinca 7, Vaszileuszkaja, Pristavita 4-4, Ratiu 3, Dziyana, Tetean 2-2, Moroianu, Ardean Elisei, Costa 1-1, ill. Jerábková, Nascimento 6-6, Kiss N. 4, Tóth G. 3, Szabó L. 2, Bízik R., Lavko, Schatzl Natalie, Kovacsevics 1-1
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–0. 11. p.: 4–4. 19. p.: 7–7. 24. p.: 10–8.  27. p.: 13–9. 35. p.: 17–12. 41. p.: 17–18. 50. p.: 19–23. 56. p.: 24–24.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3

Az ÉRD programja
01.15., 18.00:
 ÉRD–EUbility Group-Békéscsabai ENKSE (K&H liga, 13. forduló)
01.18., 19.00: ÉRD–MKS Lublin (lengyel), (EHF-Kupa, C-csoport, 3. forduló)
01.22., 19.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD (K&H liga, 14. forduló)
01.26., 17.00: MKS Lublin (lengyel)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 4. forduló)
01.29., 19.00: Váci NKSE–ÉRD (Magyar Kupa, 4. forduló)
02.01., 15.00: Odense Handbold (dán)–ÉRD (EHF-Kupa, C-csoport, 5. forduló)
02.05., 18.00: ÉRD–Dunaújvárosi KKA
02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) (EHF-Kupa, C-csoport, 6., utolsó forduló) 
02.15., 18.00: MTK Budapest–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Folytatja szereplését a nemzetközi porondon az ÉRD női kézilabda csapata, amely az EHF-Kupa C-csoportjának második fordulójában, január 11-én, 17 órától (Magyar idő szerint) a román CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud vendégeként lép pályára Besztercén.

Szabó Edina együttese a csoportkör Odense elleni hazai találkozóján egy végletekig kiélezett mérkőzésen maradt alul egy góllal a dán riválissal szemben, ám az ottani hibákat hamar javították Markéta Jerábkováék, akik a hétközi, Vác elleni idegenbeli rangadóról háromgólos győzelemmel távoztak.

A Beszterce az EHF-Kupában a selejtező harmadik körében csatlakozott a küzdelmekhez, ahol a szintén román CSM Corona Brasov ellen vívott oda-visszavágót. A csoportkörbe jutásért rendezett párharc első mérkőzésén a Brassó idegenben 27–25-re győzött, majd a visszavágón a beszterceieknek is sikerült egy kétgólos, 24–22-es idegenbeli győzelmet elérniük, azonban a 49–49-es összesített eredmény az idegenben lőtt több gól miatt a Brassónak kedvezett. Ezt követően viszont a CSM Corona együttesének számos játékosáról kiderült, hogy vétett a doppingszabályok ellen, így az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kizárta a csapatot a nemzetközi porondról, helyét pedig a Bistrita-Nasaud vette át.

A román együttes a csoportkör nyitófordulójában Lengyelországban, az MKS Lublin vendégeként értékes, 22–22-es döntetlent ért el. A román bajnokságban a Horatiu Pasca által irányított Beszterce jelenleg az ötödik helyet foglalja el nyolc győzelemmel és négy vereséggel. Azonban a vb-ezüstérmes brazil kapust, Darly Zoqbi de Paulát, a szintén világbajnoki második román Valentina-Neli Ardean Eliseit, a korábban Kispesten játszó montenegrói kapust, Ljubica Nenezicset, illetve az exbékéscsabai fehérorosz átlövőt, Natalia Vaszileuszkaját is soraiban tudó Beszterce kiváló formának örvend, hiszen legutóbbi hét mérkőzéséből hatot megnyert, csupán az említett Lublin elleni mérkőzésen nem sikerült begyűjtenie a két pontot.

Hazai pályán is kiváló mérlege van a Bistrita-Nasaudnak, hiszen többek között a román éllovas Ramnicu Valceát például öt góllal, a harmadik helyezett Zalaut egy góllal győzte le, igaz, a Baia Mare, a Corona Brasov és a Craiova is két ponttal távozott a besztercei arénából.

Az ÉRD az új évvel úgy tűnik, új lendületet vett, a 2019 végi Alba Fehérvár KC elleni könnyed győzelem után az Odense ellen – a vereség ellenére is – kiváló teljesítményt nyújtottak Janurik Kingáék, akiknek a lendülete Vácon is kitartott, s ha ezt sikerül fokozni Besztercén, akkor megszerezhetik első pontjaikat az EHF-Kupa csoportkörében.

A január 11-én, 18 órakor kezdődő CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud–ÉRD mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti. A találkozót az Andrej Smailagic, Sandro Smailagic svéd játékvezetői páros dirigálja.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 2. forduló
01.11., 17.00 (Magyar idő szerint): 
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román)–ÉRD (tv: Sport 2)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A váci siker után csapatunkat szombaton az EHF-Kupa C-csoportkörének második mérkőzésén, a CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud fogadja.

EHF-Kupa C-csoportkör - 2. mérkőzés
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (RO) - ÉRD
Időpont: 2020. január 11, szombat 17:00 (Magyar idő szerint)
Helyszín: Sala Polivalenta Hall (Bistrița, Strada Vasile Conta 1.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Kisfaludy Anett:
Nagyon fontos, hogy a magunk játékára koncentráljunk, és a meccsen mi domináljunk mind támadásban mind védekezésben. Remélem, hogy sok könnyű gólt tudunk szerezni és jól fog együttműködni a védekezésünk a kapusainkkal. A szurkolók nagyon sokat jelentenek nekünk és kell az ő támogatásuk is, úgy gondolom, hogy kint nagyon nagy szükség lesz rájuk és remélem minél többen elkísérnek minket!

Jelena Lavko:
Kelleni fog a nagyon erős védekezés és a gyors támadás! Úgy gondolom, ha erős és stabil játékunk lesz, akkor biztos, hogy két a pontot mi kapjuk meg!

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
- nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!

Helyi szurkolói információk a gloria2018.ro honlapon.

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Hazai pályán végig kiélezett mérkőzést vívott a dán Odensevel az EHF-Kupa C-csoportjának nyitókörében az ÉRD női kézilabda csapata, amely az utolsó percben is támadhatott a győzelemért, de végül 28-27-re a vendégek győztek.

Nagy iramban kezdték meg a csoportkört a felek, érezhető volt mindkét együttesen a maximális koncentráció. A vezetést ugyan Markéta Jerábková révén az ÉRD szerezte meg, viszont Freja Cohrt két gyors góljával hamar fordított az Odense. De a dánokon még a vb-ezüstérmes kapus, Tess Wester sem tudott segíteni, védései ellenére Tóth Gabriella, Jerábková és Bízik Réka is betalált, így a tizedik percre 5–3-as érdi előnnyel érkeztek a felek. Pláne, hogy az érdi kapuban Janurik Kinga is bőven hozzátette a magáét.

Ugyan a következő percekben Trine Östergaard révén kétszer is visszajött egy gólra a dán együttes, de Tóth Gabriella mindkét alkalommal két bombával felelt. Nem sokkal később Alexandra Nascimento után Szabó Laura is elhibázta hétméteresét, amelyet követően néhány perccel Ingvild Bakkerud révén 10–9-re az Odense vezetett és majdnem a szünetig tartotta előnyét, de Jerábková negyedik találatának köszönhetően 12–12-vel fordultak a felek.

A második játékrészben is tovább küzdöttek egymással a csapatok, ugyan jellemzően az ÉRD diktálta a tempót, hiszen többségében egy-kétgólos előnyben volt, de meglépni mégsem tudott, hiszen a dánok mindig kihasználták a hibákat, olyannyira, hogy a félidő fele előtt nem sokkal az Odense időkérését kihasználva rendezte sorait és Trine Östergaard találatával ismét vezetett, sőt, Freja Cohrt góljával már 22–20 volt az állás a vendégek javára.

Az ÉRD sem hagyta magát, s ugyan az Odense védekezésén nehezen találták a rést Kiss Nikolettáék, az ötvenedik percre azonban Alexandra Nascimento révén egyenlítettek Szabó Edina lányai (23–23).

A hajrára érve is óriásit harcoltak a csapatok, hiszen mindkét fél szerette volna győzelemmel indítani a csoportkört, de nagyon nehezen találtak fogást a másikon. Az utolsó percben az ÉRD 27–27-es állásnál a győzelemért is támadhatott, ám Tóth Gabriella lövését védte Tess Wester, majd az indítás után Trine Östergaard állította be a 28–27-es vendégsikert.

– Nagyon jó hangulatú, teltházas mérkőzés volt. Azt hiszem, hogy időbe telt, amíg csapatunk felvette azt a sebességet, ami ehhez a mérkőzéshez kellett. Voltak hullámvölgyek, de elképesztően nagyot küzdöttek a lányaink és az utolsó pillanatban is ott volt a kezünkben a labda egy ilyen remek csapat ellen. Egy pontnak is örültünk volna, de a játékosok mindent megtettek azért, hogy győztesen hagyják el a pályát. Ez egy harcos hozzáállást mutat. Így alakult, nem fogunk sokáig keseregni, dolgozunk tovább, nézünk előre – fogalmazott Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Tudtuk, hogy egy nagyon fizikális, kemény meccs lesz erős játékosok ellen. A mai mérkőzésen a szerencse is kellett, mert az ÉRD is megnyerhette volna a mérkőzést, de végül nem így alakul – értékelt az Odense vezetőedzője, Karen Brodsgaard.

– Nagyon jó meccset játszottunk. Mindenki aki látta, élvezte. Szomorú vagyok, mert a kezünkben volt a sorsunk a döntetlenhez és győzelemhez is. A kézilabdában szerencse is kell, amely most nem a mi javunkra döntött, de nincs időn keseregni, mert sok mérkőzés vár ránk. Szeretnénk továbbjutni és ezért mindent meg fogunk tenni – mondta az ÉRD csapatkapitánya, Janurik Kinga.

 – Tudtuk, hogy az ÉRD-nek jó átlövői vannak és jó lövéseik is voltak, mi pedig igyekeztünk távol tartani őket. Jó támadásokat vezettünk, de az ÉRD kapusa megnehezítette a dolgunkat. Ez egy jó mérkőzés volt, örülök, hogy sikerült megszerezni a két pontot Érden – nyilatkozta a vendégek játékosa, Kamilla Larsen.

Az ÉRD legközelebb január 8-án lép pályára, amikor a K&H női kézilabda ligában a Váci NKSE vendége lesz 19 órától, míg az EHF-Kupában január 11-én Besztercén vendégszerepelnek Janurik Kingáék.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 1. forduló
ÉRD–Odense (dán) 27–28 (12–12)
ÉRD Aréna, 2000 néző. V: Lindenbaum, Laron (izraeliek)
ÉRD: JANURIK – Nascimento 3 (1), Lavko 1, Tóth G. 4, Szabó L., JERÁBKOVÁ 6, Bízik R. 1
Csere: Foggea (kapus), Kisfaludy 2, KOVACSEVICS 7, Kiss N. 2, Schatzl Natalie 1, Termány
Vezetőedző: Szabó Edina
Odense: WESTER – T. ÖSTERGAARD 6, Höjlund 1, GROOT 6, Heindahl 3, S. Jörgensen 1, Cohrt 4
Csere: Reinhardt (kapus), K. Larsen 1, BAKKERUD 4, Offendal 1, Baekhoj 1, Hagman
Vezetőedző: Karen Brodsgaard
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 10. p.: 5–3. 17. p.: 7–7. 21. p.: 9–10. 26. p.: 11–11. 37. p.: 17–15. 44. p.: 19–20. 50. p.: 23–23. 56. p.: 26–26.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 0/0

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Csapatunk szombaton az EHF-Kupa C-csoport körének első mérkőzésén, az Odense Håndbold ellen lép pályára az Érd Arénában.

A szombati mérkőzésre jegyek kaphatók az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán!
A megváltott bérletek a nemzetközi kupamérkőzésre is érvényesek!

EHF-Kupa C csoportkör - 1. mérkőzés
ÉRD - Odense Handbold (DEN)
Időpont: 2020. január 4, szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (Érd, Velencei út 39-41.)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Janurik Kinga:
A 2020-as évnek nagyon keményen állunk elébe és egy nagyon nehéz mérkőzéssel kezdjük. Ami a legpozitívabb, hogy benne vagyunk az EHF kupa csoportkörében, így 120%-al tudunk oda koncentrálni, mivel erre vágytunk! Én azt gondolom, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, mert egy nagyon jó csapatról beszélünk, akik nagyon gyors játékot játszanak és meglepetést is tudnak okozni. Viszont én azt gondolom, hogy ezt Mi is megtudjuk csinálni és így egy nagyon kiélezett mérkőzésünk is lehet, ha úgy védekezünk, ahogy tudunk és szoktunk!

Julie Foggea:
Nagyon nehéz meccs lesz és nagyon fontos, hogy jól felkészüljünk védekezésben, úgy mint támadásban! Szintén fontos, hogy a szurkolók eljöjjenek az Arénába szurkolni és küzdeni értünk!
Gyertek szurkolni!

 

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
- nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!

Szurkolói információk:
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft

FIGYELEM!
A szombati mérkőzésünkre már csak korlátozott számban állnak rendelkezésre jegyek! Ezért igyekezz, hogy ne maradj le az idei első hazai EHF mérkőzéséről! 

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában elkészítették a női kézilabda EHF-Kupa csoportkörének sorsolását. Az ÉRD a C-csoportba került a lengyel Lublin, a román Corona Brasov és a dán Odense társaságában.

A dán Herning Ikasttal, a címvédő Siófok KC-val, illetve a török Kastamonuval került a második kalapba a sorsolás előtt az ÉRD. A sorsoláskor azonos nemzetekből érkező csapatok nem kerülhettek össze, így az ÉRD a negyedik kalapban érdekelt DVSC-SCHAEFFLER-t nem kaphatta.

Az első kalapban a Bajnokok Ligája csoportkörében negyedik helyen végző csapatok szerepeltek: a horvát Podravka, a cseh Banik Most, a német Bietigheim és a lengyel Lublin.

A harmadik kalapban pedig a német Thüringer HC, a napokban doppingbotrányba keveredő román CSM Corona Brasov, a szintén román Magura Cisnadie, illetve az orosz Lada Togliatti kapott helyet, míg a negyedikben a már említett DVSC mellett két dán, a Kobenhavn és az Odense, illetve a norvég Storhamar szerepelt.

Az ÉRD a korábbi Bajnokok Ligája-győztes Podravka, a román Corona Brasov és a dán Odense csapataival mérkőzik meg a január 4-én kezdődő és február 15-ig tartó csoportkörben.
Az EHF-Kupa csoportköréből a kvartettek első két helyezettje jut az egyenes kieséses szakaszba.

Az EHF-Kupa csoportkörének sorsolása
A-csoport: 
DHK Banik Most (cseh), Kastamonu Belediyesi GSK (török), Thüringer HC (német), DVSC-SCHAEFFLER
B-csoport: HC Podravka Vegeta (horvát), Siófok KC, Magura Cisnadie (román), Kobenhavn Hadnbold (dán)
C-csoport: MKS Lublin S.A. (lengyel), ÉRD,CSM Corona Brasov (román), Odense Handbold (dán)
D-csoport: SG BBM Bietigheim (német), Herning-Ikast Handbold (dán), Handball Club Lada (orosz), Storhamar Handball Elite (norvég)

Az EHF-Kupa csoportkörének hivatalos játéknapjai
1. forduló:
 2020.01.04-05.
2. forduló: 2020.01.11-12.
3. forduló: 2020.01.18-19.
4. forduló: 2020.01.25-26.
5. forduló: 2020.02.01-02.
6. forduló: 2020.02.08-09.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Végletekig kiélezett mérkőzést játszott az EHF-Kupa csoportkörébe jutásért az ÉRD az orosz Kuban Krasznodar vendégeként. A hazaiak ugyan többször is továbbjutásra álltak, ám az érdiek a hazai pályán szerzett hétgólos előnyből kettőt megtartottak és bejutottak a csoportkörbe!

Az elmúlt években többször is nagy előnyről búcsúzott a nemzetközi porondtól az ÉRD, így már az első mérkőzés után is felvetődött a kérdés, vajon elég lesz-e a hazai környezetben kiharcolt 39–32-es előny az orosz Kuban Krasznodar ellen.

Az érdi mérkőzést követő sajtótájékoztatón Szabó Edina elmondta, ez ellen a csapat ellen az iramot látva nincs olyan gólkülönbség, ami eldőltté tette volna a találkozót, ezért minden pillanatot kihasználnak arra, hogy felkészüljenek és az utolsó pillanatig nagyon fognak küzdeni. A vezetőedzőhöz hasonlóan Janurik Kinga szerint is úgy kellett hozzáállnia a visszavágóhoz az ÉRD-nek, mintha null nullról indulna a párharc.

– Kemény mérkőzés vár ránk, ezért nagyon készülünk a visszavágóra, hiszen tudjuk, hogy félúton járunk. Azt gondolom, el kell felejtenünk az első mérkőzés eredményét és úgy odamenni, hogy null nullról indulunk. Kemény, küzdelmes mérkőzés várható, hiszen mindenki tovább szeretne jutni a csoportkörbe, ami nagy dolog lenne nekünk és az orosz csapatnak is – fogalmazott az ÉRD beharangozójában Janurik Kinga, a csapat kapitánya.

A visszavágónak nagy lendülettel vágott neki a házigazda, amely küzdött, hogy minél hamarabb ledolgozza az első mérkőzésen összeszedett hátrányát, s a tizenharmadik percben Diana Golub góljával már 7–4-re is vezetett. A védések sorát bemutató Janurik Kinga azonban megadta a kellő tartást hátul. Ebből építkezve Markéta Jerábková és Bízik Réka vezetésével visszazárkózott két gólra az ÉRD. Jevgenyij Trefilov jó ütemű időkérése viszont megakasztotta Szabó Edina csapatát, a Kuban pedig pillanatok alatt közétett négyet (10–6), sőt, a huszadik percben Jaroszlava Frolova révén már 12–7-volt az állás.

Nem sokkal később, 14–9-es hazai vezetésnél Szabó Edina is időt kért, de a hátrányt a szünetig nem sikerült csökkenteni, sőt, a következő percekben még inkább meglépett a Kuban, amely az első mérkőzésen összeszedett hátrányát is ledolgozta (19–12), azonban a pihenőre 19–13-as Kuban-előnnyel vonultak a felek.

A második játékrész elején a remekül védő Victoria Kalinyina mellett támadásban is megtalálta a rést az érdi védelemben a Kuban, amely a 33. percben, Jaroszlava Frolova találatával már továbbjutásra állt (21–13). Ezután azonban Jovana Kovacsevics egy betörés után, Schatzl Natalie pedig egy lerohanás révén volt eredményes – ez a két gól pedig mintha megakasztotta volna az egyébként jó dinamikával játszó oroszokat, míg az ÉRD-et feltüzelte, s a vendégek védekezését is jelentősen összekapta. Ezután ugyan Kiss Nikolették visszazárkóztak öt gólra is, ám a Kuban újabb két találattal ismét a továbbjutás küszöbén állt.

A második játékrész derekán pedig Szabó Edina is nagyon jókor rendelte magához övéit, az ÉRD a kapuban egymás után három védést bemutató Julie Foggea és a támadásban rendre eredményes Jovana Kovacsevics vezérletével a 47. percben 25–20-ra csökkentette hátrányát, ezt a különbséget pedig viszonylag sokáig tartotta is.

Alexandra Nascimento 54. percben elhibázott hétméterese után a Kuban töbször is támadhatott a hétgólos különbségért is, ám vagy a kapufa, vagy Julie Foggea mentette meg a kapott góltól az ÉRD-et. A következő támadásból pedig Kovacsevics már ötödik gólját szerezte, 29–24-re alakítva az állást kevesebb mint öt perccel a vége előtt, majd Kiss Nikolett jobbszélről szerzett találatával már csak négy volt közte!

A hajrában eksztázisban védő Julie Foggeának köszönhetően az ÉRD pedig hazai pályán elért hétgólos előnyéből kettőt megtartott, s a 30–25-ös veresége ellenére is bejutott az EHF-Kupa csoportkörébe!

Az ÉRD a Japánban rendezett világbajnokság miatt legközelebb csak december 29-én vív tétmérkőzést, amikor a K&H női kézilabda liga 11. fordulójában az Alba Fehérvár KC-t látja vendégül.

Az EHF-Kupa csoportkörének sorsolását november 21-én tartja meg az Európai Kézilabda Szövetség. A csoportkörbe a selejtezőből továbbjutott tizenkét együttes mellett a Bajnokok Ligája csoportjainak harmadik és negyedik helyen végző csapatai jutnak be. A második számú sorozatban a csoportkör után a kvartettek első két helyezettje jut az egyenes kieséses szakaszba.

Női kézilabda EHF-Kupa, selejtező, 3. forduló, 2. mérkőzés
HC Kuban Krasznodar–ÉRD 30–25 (19–13)
Krasznodar. V: Antics, Javkovljevics (szerbek)
KUBAN: Kalinyina – Golub 5 (1), Dugyina 3, Frolova 8 (4), Matlasova 1, Vernyigorova 1, Levcsina 
Csere: Garjajeva 2, Rzajeva 2, Baranik 3, Zakarova 2, Lisztopad, Barkalova 3
Edző: Gyenyisz Szajfulin
ÉRD: Janurik – Nascimento 4 (2), Kiss N. 2, Tóth G. 1, Szabó L., Jerábková 5, Bízik R. 3
Csere: Foggea (kapus), Lavko 3, Kisfaludy, Kovacsevics 6, Schatzl Natalie 1
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–2. 13. p.: 7–3. 17. p.: 8–6. 20. p.: 12–7 24. p.: 14–9. 28. p.: 18–12. 34. p.: 21–13. 40. p.: 22–17. 46. p.: 25–20. 52. p.: 28–23 56. p.: 29–25.
Kiállítások: 0, ill. 2 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/2
Továbbjutott: az ÉRD 64–62-es összesítéssel

Az EHF-Kupa csoportkörének hivatalos játéknapjai
1. forduló:
 2020.01.04-05.
2. forduló: 2020.01.11-12.
3. forduló: 2020.01.18-19.
4. forduló: 2020.01.25-26.
5. forduló: 2020.02.01-02.
6. forduló: 2020.02.08-09.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Csapatunkat pénteken az EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének második mérkőzésén, a HC Kuban Krasnodar fogadja.
 

EHF-Kupa 3. selejtezőkör - 2. mérkőzés
HC Kuban Krasnodar (RUS) - Érd
Időpont: 2019. november 15., péntek 16:30 (magyar idő szerint!)
Helyszín: Basket Hall (Oroszország, Krasnodar)

Játékosaink nyilatkozata előzetesen a mérkőzésről:

Janurik Kinga:

Egy nagyon hosszú utazás vár ránk, izgalmas és nehéz mérkőzésre számítunk! Nagyon fel kell készülünk a visszavágóra, hiszen tudjuk, hogy félúton járunk és azt gondolom, hogy el kell felejtenünk az első mérkőzés eredményét és úgy oda menni, hogy 0-0! Kemény, küzdelmes meccs várható, mivel mindenki tovább szeretne jutni a csoportkörből, ami nagyon nagy dolog lenne nekünk és az orosz csapatnak is! Szurkolj nekünk!

Julie Foggea:
Az előző meccs nagyon jó volt, mert az összes szurkoló velünk volt! Szeretnénk megköszönni nekik, hogy szurkoltak, nagyon-nagyon sok erőt kaptunk Tőlük! Nagyon fontosak számunkra a szurkolók, hiszen ők is a csapat tagjai! Köszönjük a támogatást Nekik és reméljük a következő meccsen is velünk lesznek!
Kövessetek minket élőben is!

A mérkőzés követhető lesz online streamen az ehfTV.com oldalán!

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Hazai pályán 39-32-re győzte le az orosz HC Kuban Krasznodart a női kézilabda EHF-Kupa harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén az ÉRD.

A Kuban kezdte jobban a csoportkörbe jutásért rendezett párharc első találkozóját, hiszen másfél perc alatt kétgólos előnybe került, ez viszont nem tartott sokáig, Szabó Edina lányai pillanatok alatt egyenlítettek, majd ugyan egy rövid időre ismét meglépett kettővel az orosz együttes. 6-8-as érdi hátrány után viszont egy 5-0-s sorozatot produkált a házigazda, amely el is kapta a fonalat, így hiába egyenlített 11-11-re a Kubany, a rövid érdi megtorpanás után a vendégek is megakadtak, ezt kihasználva pedig néggyel lépett meg az ÉRD, amely a különbséget a szünetig meg is tartotta (21-17).

A fordulás után is jól jöttek ki az öltözőből Kiss Nikolették, akik Alexandra Nascimento góljával a 40. percben már 29-23-ra vezettek, s a fáradó oroszok is egyre többet hibáztak, melyet kihasználva akár kiütéses győzelmet is arathatott volna az ÉRD: a 48. percben a Szabó Laura által értékesített hétméteresnél már nyolc is volt közte (34-26), ezt az előnyt azonban nem sikerült tovább növelni a folytatásban. A Kuban Krasznodar kozmetikázott az eredményen, de az ÉRD a 39-32-es sikerével így is hétgólos előnyből várja a november 15-én, 18.30-kor kezdődő oroszországi visszavágót.

Női kézilabda EHF-Kupa, 3. selejtezőkör, 1. mérkőzés
ÉRD-HC Kuban Krasznodar 39-32 (21-17)
ÉRD Aréna, 1650 néző. V: D. Loncar, Z. Loncar (horvátok)
Gólszerzők: Nascimento, Kiss N. 8-8, Szabó L. 6, Jerábková 5, Tóth G. 4, Kisfaludy, Schatzl Natalie 3-3, Kovacsevics 2, ill. Frolova 9, Gariajeva, Skorobogatcsenko 5-5, Gyugyina 4, Holub 3, Levcsina, Matlashova 2-2, Davigyenko, Vernigorova 1-1
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/1

Forrás: erdmost.hu

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink