Esemény

Rovat: 
Korosztály: 

Pénteken NB I-es felnőtt csapatunk ifi lányainkkal kiegészülve a Haladás VSE meghívására a szombathelyi sportkomplexum csarnokavatójának nyitómérkőzésén lépett pályára.

A csarnokavató gálát megelőzően délelőtt csapatunk edzésen próbálhatta ki az új kézilabda pályát, majd a Haladás VSE játékosaival közösen egy jó hangulatú ebédre voltunk vendégei a Haladás VSE kézilabda szakosztályának a belvárosi Csupor étteremben. Az ebéd után az adventi vásáron volt alkalmunk sétálni, ahol megcsodálhattuk a gyönyörű ünnepi díszbe öltöztetett szombathelyi Fő teret. A szabad program után visszatértünk a multifunkcionális sportcsarnokba, ahol helyet kapott birkózó-, ökölvívó- és konditerem, valamint egy súlyemelő terem és két kézilabda pálya is. A kézilabdacsarnok 458 fő néző befogadására alkalmas lelátóval rendelkezik.

A csarnokavató gálán a Haladás VSE valamennyi korosztályos együttese pályára lépett, majd az este utolsó mérkőzését felnőtt csapatunk játszotta ifi lányainkkal kiegészülve az NB I/B-ben szereplő Haladás VSE együttesével 19:19-től, mely kezdés a hamarosan 100 éves egyesület alapításának dátumára utal. A találkozót megelőzően a Haladás VSE szakosztályvezetője Gál Sándor, és szakmai igazgatója, Bokor Zsolt adott át egy-egy ajándékcsomagot Szabó Edinának és Rácz Marianne-nak, megköszönve csapatunk részvételét a csarnokavatón. Klubunk a jeles eseményre egy, a csapat által dedikált bekeretezett mezt ajándékozott, mely a gála tombolájának főnyereménye volt. Ezen kívül lányaink a lelátón helyet foglaló gyerekeknek is készültek apró ajándékokkal. A csordultig megtelt új sportcsarnok közönségének nagyon tetszett a jó hangulatú, és látványos megoldásokkal tarkított mérkőzés, melyen minden ÉRD játékos szerzett gólt! Ezúton is köszönjük a meghívást, és sok sikeres mérkőzést kívánunk az új parkettán!

 

Rovat: 
Korosztály: 

Klubunk csatlakozott a "Szeretetcsomag" akcióhoz, így a mai amatőr edzésre - melyet NB I-es csapatunk tagjai tartottak - minden amatőr és felnőtt játékosunk hozott egy-egy cipősdobozt.

A szeptemberben indított amatőr kézilabda szakág mai edzése két okból is különleges volt. Egyrészt az edzést NB I-es együttesünk játékosai tartották a lelkes résztvevőknek, másrészt amatőr csapatunk tagjai sem érkeztek üres kézzel, akárcsak felnőtt játékosaink, hiszen mindenki egy-egy "szeretetcsomagot" hozott magával, mellyel érdi családok karácsonyát teszik szebbé. Érd MJV polgármestere, T. Mészáros András és Pulai Edina, képviselő asszony, az akció szervezője is megnézte ez alkalomból a remek hangulatú amatőr közösség edzését. Az adományokat december 16-ig, 8:00-20:00 között lehet leadni az ÉRD Aréna recepcióján. Az adományokat az érdi Család-és Gyermekjóléti Központ szállítja ki az érintett gyermekeknek, családoknak. Kérjük Önöket, hogy lehetőségeikhez mérten adományaikkal járuljanak hozzá a gyűjtéshez, és töltsenek meg egy cipősdobozt új, illetve újszerű játékokkal, gyerekkönyvekkel, iskolaszerekkel, illetve csokoládéval.

 

További gyűjtőpont:

Európa-sétány, Érd ( STOP SHOP melletti faház )

Ezen a helyszínen a dobozokat december 16-án 09:00-17:00 óra között várják.

Bővebb információ: Pulai Edina 06 70 374 8877

 

Rovat: 
Korosztály: 

Klubunk idén is örömmel csatlakozik az Angyali Csomagküldő Szolgálat akcióhoz, melyet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervez minden évben. A NOE idén is várja a karácsonyi angyalok jelentkezését. Tedd szebbé egy család karácsonyát!

A NOE olyan családok, egyének jelentkezését várják, akik egy másik családot örömmel megajándékoznának. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a segítségkérő családok leginkább tartós élelmiszereknek, édességnek, játékoknak, könyveknek és meleg ruháknak örülnek. A NOE akciójáról bővebben ide kattintva olvashatsz.

 

Korosztály: 

November utolsó hétvégéjén már negyedik alkalommal szerepelt ifjúsági csapatunk a csehországi Hodoninban rendezett utánpótlás tornán. A hatcsapatos tornán két cseh, egy lengyel, egy német és egy osztrák csapattal küzdöttek lányaink a tornagyőzelemért. 2000-es, vagy annál fiatalabb születésű játékosokat lehetett nevezni, így az ÉRD-et ifjúsági I. osztályú csapatunk képviselte a serdülő III. osztályban játszó csapat néhány tagjával kiegészülve.

Pénteken reggel indultak Érdről lányaink, és még aznap 16:50-kor játszották az első mérkőzésüket a lengyel APR Karkonosze Jelenia Góra csapata ellen. A csapatok játékán meglátszott az utazás, sok hibával játszott mindkét együttes. A kiegyenlített találkozó végül 14:14-es döntetlennel végződött.

APR Karkonosze Jelenia Góra – ÉRD 14:14 (7:9)

APR Karkonosze Jelenia Góra: Marika Kumaszewska 1, Nikola Basta 3, Veronika Bachurska, Natalia Fikonczuk 3, Alexandra Delost, Zuzana Dubiel 2, Magdalena Straczyk, Katarzyna Walacik, Julia Skubacz, Martyna Wkodarczyk 2, Natalia Wiszniewska, Julia Kukaszewicz, Nikole Mawrkiewicz 3, Sandra Suropeck, Maja Wrotniewska

ÉRD: Doszpoth Zsuzsanna, Krenner Fanni 1, Domokos Dalma 3, Márczy Tekla 8, Ágoston Nóra, Székely Ágnes 1, Zimek Krisztina, Apáti Zsófia 1, Brunecker Flóra, Moncz Nikolett, Mórás Luca, Nagy Nikolett, Ökrös Alexandra, Lázár Evelin Eszter

Szombaton négy mérkőzés várt lányainkra. 9:50-kor elsőként a német Frankfurter HC csapatával mérték össze tudásukat. Az érdi lányok remekül küzdöttek, és egy percre sem adták ki a vezetést kezükből, annak ellenére sem, hogy ellenfelük a második félidő közepére közelebb tudott zárkózni. Lányaink végül kétgólos győzelemnek örülhettek.

ÉRD – Frankfurter HC 15:13 (10:4)

ÉRD: Doszpoth Zsuzsanna, Krenner Fanni 1, Domokos Dalma 4, Márczy Tekla 3, Ágoston Nóra 4, Szalóczy Emma, Székely Ágnes 1, Zimek Krisztina, Apáti Zsófia 1, Brunecker Flóra, Moncz Nikolett 1, Mórás Luca, Nagy Nikolett, Ökrös Alexandra, Lázár Evelin Eszter

Frankfurter HC: Julia Hinz, Anika Schlappack 1, Joanna Kuczynski, Paula Kastner, Victoria Gruszka, Eliza Schmidt, Isabel Gerlach, Jule Duente, Gina Gothow 4, Michelle Strauss 1, Ashley Busse, Nele Mölnich 6, Caroline Baum, Anny Philipp, Julia Raddatz 1, Hannah Quente

Egy meccs pihenőidő után 11:30-kor a cseh Sokol Ostrava-Zabreh együttese volt az ellenfelünk. A lányok kemény védekezéssel és gyors ellentámadásokkal hamar nagyobb arányú különbséget tudtak kialakítani, melyet a találkozó végéig meg is őriztek.

ÉRD – Sokol Ostrava-Zabreh 24:16 (14:7)

ÉRD: Doszpoth Zsuzsanna, Krenner Fanni 1, Domokos Dalma 9, Márczy Tekla 8, Ágoston Nóra, Szalóczy Emma 1, Székely Ágnes 1, Zimek Krisztina 2, Apáti Zsófia, Brunecker Flóra, Moncz Nikolett, Mórás Luca 1, Nagy Nikolett, Ökrös Alexandra 1, Lázár Evelin Eszter

Sokol Ostrava-Zabreh: Znydlochová Mariéta 2, Seifriedová Serena 2, Wowrová Klára 1, Chloenová Charlotte 7, Dvoráková Veronika, Safariková Zuzana, Hronová Tereza, Martináková Klára 1, Hvozdoviková Barbora 1, Simonová Maja 2, Jevdresicová Erika

A szombat délutáni, sorozatban harmadik mérkőzésünket az MGA Fivers Wien együttese ellen játszottuk. Jól kezdte az osztrák csapat a mérkőzést, a második félidő elejéig vezettek is, azonban lányaink megfordították a mérkőzést, a második játékrészben mindössze négy gólt engedélyeztek ellenfelüknek, és végül ötgólos győzelmet harcoltak ki.

MGA Fivers Wien – ÉRD 13:18 (9:7)

MGA Fivers Wien: Andrea Dominovic, Kristina Martinovic 5, Mannela Gehic 1, Miruna Rusu 1, Annabella Matoseni 2, Tanja Vukic, Lena Ivancok, Katona Sophie 2, Sara Ardic 1, Anja Vukovic, Iva Andjic, Juliana Tusa, Anisa Catovic, Czinki Katarina, Ana Martinovic

ÉRD: Doszpoth Zsuzsanna, Krenner Fanni, Domokos Dalma 6, Márczy Tekla 5, Ágoston Nóra 3, Szalóczy Emma, Székely Ágnes 1, Zimek Krisztina, Apáti Zsófia 1, Brunecker Flóra, Moncz Nikolett, Mórás Luca 1, Nagy Nikolett, Ökrös Alexandra, Lázár Evelin Eszter

A szombati napon az utolsó ellenfelünk a házigazda HK Hodonin csapata volt. Magabiztosan, végig vezetve nyertük meg ezt a találkozót is, melyen 2002-es születésű fiataljaink kaptak több lehetőséget és remekül éltek is vele. A szombati játéknapot 4 győzelemmel zárta a csapat.

HK Hodonin - ÉRD 11:22 (4:10)

HK Hodonin: Blanáriková Markéta 2, Kosková Nikol 1, Urbová Veronika 1, Vásková Nikola 2, Kratichvilová Katerina, Radková Petra, Drexlerová Sára 1, Slobodová Sarah 1, Zichová Barbora, Novotná Tereza, Nováková Barbora 3, Smetková Valerie, Klasková Zuzana

ÉRD: Doszpoth Zsuzsanna, Krenner Fanni, Domokos Dalma 3, Márczy Tekla 4, Ágoston Nóra 1, Szalóczy Emma 1, Székely Ágnes, Zimek Krisztina 3, Apáti Zsófia 5, Brunecker Flóra, Moncz Nikolett 3, Mórás Luca 2, Nagy Nikolett, Ökrös Alexandra, Lázár Evelin Eszter

Vasárnap a helyosztó mérkőzések és a döntők voltak. Lányaink a Frankfurter HC-val küzdöttek meg a döntőbe jutásért. A tíz gólig jutó Márczy Tekla vezetésével ötgólos győzelmet arattunk a német csapat ellen, ezzel bebiztosítva helyünket a döntőben.

Frankfurter HC – ÉRD 14:19 (5:10)

Frankfurter HC: Julia Hinz, Anika Schlappack 1, Joanna Kuczynski, Paula Kastner 4, Victoria Gruszka, Eliza Schmidt, Isabel Gerlach, Jule Duente, Gina Gothow, Michelle Strauss 3, Ashley Busse, Nele Mölnich 4, Caroline Baum 2, Anny Philipp, Julia Raddatz, Hannah Quente

ÉRD: Doszpoth Zsuzsanna, Krenner Fanni 2, Domokos Dalma 2, Márczy Tekla 10, Ágoston Nóra 3, Szalóczy Emma, Székely Ágnes, Zimek Krisztina 1, Apáti Zsófia 1, Brunecker Flóra, Moncz Nikolett, Mórás Luca, Nagy Nikolett, Ökrös Alexandra, Lázár Evelin Eszter

A döntőbe jutásért másik ágon az APR Karkonosze Jelenia Góra és az MGA Fivers Wien csapata küzdött. A lengyel-osztrák párharcból végül a bécsiek kerültek ki győztesen, így a torna döntőjében velük csaptunk össze újra. Óriási küzdelem volt a két csapat között, főleg a védekezések domináltak, amit mi sem mutat jobban, mint a félidei 4:4-es eredmény. A második játékrész elején zsinórban öt gólt jegyeztünk, és ezt a hátrányt már nem tudta ellenfelünk ledolgozni. A kemény, küzdelmes mérkőzést végül 15:12-re nyerték meg az érdi lányok.

ÉRD – MGA Fivers Wien 15:12 (4:4)

ÉRD: Doszpoth Zsuzsanna, Krenner Fanni, Domokos Dalma 3, Márczy Tekla 5, Ágoston Nóra 2, Szalóczy Emma, Székely Ágnes, Zimek Krisztina 2, Apáti Zsófia 2, Brunecker Flóra, Moncz Nikolett 1, Mórás Luca, Nagy Nikolett, Ökrös Alexandra, Lázár Evelin Eszter

MGA Fivers Wien: Andrea Dominovic, Kristina Martinovic 1, Mannela Gehic 1, Miruna Rusu 2, Annabella Matoseni 2, Tanja Vukic 2, Lena Ivancok, Katona Sophie 2, Sara Ardic, Anja Vukovic 1, Iva Andjic 1, Juliana Tusa, Anisa Catovic, Czinki Katarina, Ana Martinovic

A tornát veretlenül, hat győzelemmel és egy döntetlennel nyerte meg az ÉRD korosztályos csapata. Az aranyérmen kívül két különdíjat is elhoztunk Csehországból. A torna gólkirálynője Márczy Tekla lett, aki hét mérkőzésen 43 gólt szerzett, és Domokos Dalmát választották meg a torna legjobb játékosának.

Edzői szemmel: „A csapat számára nagyon értékesnek gondolom ezt a nemzetközi tornát. Több szempontból hasznosnak tartom a fejlődésüket tekintve. Egyrészt volt lehetőségünk kipróbálni magunkat több nemzet korosztályos csapata ellen, másrészt az ismeretlen csapatok mindig új kihívást jelentenek, mind a játékosoknak, mind az edzőnek. Nem utolsósorban fontos, hogy a játékosokról is képet kapjunk: hogyan viselik a sorozatterhelést egy-egy kiélezett és váratlan helyzetben, miként képesek a taktikai feladatokat megvalósítani. Azt gondolom első helyünkkel bizonyítottuk,hogy jó úton járunk! Nagyon örülök, és még egyszer gratulálok a lányoknak!” – Oláhné Balog Tünde

Gratulálunk az elért eredményhez, hajrá ÉRD!

Rovat: 
Korosztály: 

Krpez Slezák Katarina állampolgársági esküt tett az érdi Polgármesteri Hivatalban, így a mai naptól magyar állampolgár.

Krpez Slezák Katarina a főként magyarok által lakott vajdasági Zomboron született. Apai ágon magyar felmenőkkel rendelkezik, származását is figyelembe véve keresett magyar klubot sportolói pályafutásának folytatására. Példamutató hozzáállása, egyedülálló játéktudása miatt a világ legjobb játékosai közé tartozik. Közel négy éves folyamatos magyarországi tartózkodása alatt annyira megszerette Érdet, hogy véglegesen itt szeretnének letelepedni, és a későbbiekben családot alapítani férjével, Slezák Dalibor-ral, aki szintén magyar felmenőkkel rendelkezik.

Krpez Slezák Katarina lassan négy éve, a 2014/2015-ös szezontól erősíti csapatunkat. Jobbszélsőnk együttesünk színeiben háromszor szerzett bronzérmet a magyar bajnokság küzdelmeiben, valamint a Magyar Kupában egyszer-egyszer a dobogó második és harmadik fokán végzett narancs-fekete színekben, és tagja volt az EHF-Kupa elődöntős csapatunknak is. Krpi a 2015/2016-os szezonban az NB I gólkirálynője lett, illetve a szerb válogatott tagjaként ezüstérmet szerzett a 2013-as világbajnokságon. Krpi kitartása, munkabírása, szorgalma pozitív példát mutat, és ösztönzi a magyar kézilabdázó fiatalokat a sport szeretetére. Jelenlétével erősíti a magyar kézilabdasport legmagasabb színvonalon tartását, származásával pedig a határon túl élő magyar származású utódok anyaországhoz kötődését.

 

Rovat: 
Korosztály: 

A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül az idei tanévben is megrendezésre került a SKUP 'véndiák' torna. Idén a 'véndiákok' három fordulóban mérhetik össze tudásukat. Csütörtökön az első fordulóban a csoportmérkőzésekre került sor.

A 2015-ben első alkalommal nagy sikerrel megrendezett SKUP 'véndiák' torna után idén már harmadik alkalommal is azok a 'véndiákok' mérkőztek meg csütörtökön az ÉRD Arénában, akik a SKUP-ban eltöltött három év alatt beleszerettek a kézilabdába, és folytatták a sporttal való ismerkedést. A 'véndiákok' heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik tudásukat, melynek alapjait a SKUP programban sajátítottak el. A SKUP programban szereplő iskolák közül ezúttal 8 képviseltette magát az eseményen. Két pályán több, mint 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság első fordulóját rendeztük csütörtökön, a másik két fordulóra jövő tavasszal kerül sor.

A 14 lány és 11 fiú csapat összesen harminchárom mérkőzést játszott az ÉRD Arénában kialakított két pályán, ahol látványos gólokban és szép összjátékokban sem volt hiány. Az első fordulóban a lányok négy, míg a fiúk három csoportban mérkőztek meg. A következő tavaszi fordulóban már a középdöntő mérkőzéseire kerül majd sor, ezt követi a harmadik, záróforduló, ahol már az érmekért folyik a verseny. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A 20 perces mérkőzéseken ifjúsági csapatunk játékosai voltak a játékvezetők. Ifjúsági lányainknak saját tapasztalataikon kívül nagy segítséget jelentett a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP 'véndiák' tornának. Találkozunk tavasszal!

Első forduló eredménye:

Rövdítések: m-mérkőzések, gy-győzelem, d-döntetlen v-vereség, ga-gólarány, p-pontszám

Lányok

A-csoport

1. Batthyány 2 3-m, 3-gy, 0-v, 44-3-ga, 6-p

2. Sóskút 1 3-m, 2-gy, 1-v, 8-17-ga, 4-p

3. Érdliget 1 3-m, 1-gy, 2-v, 11-23-ga, 2-p

4. Biatorbágy 2 3-m, 0-gy, 3-v, 3-23-ga, 0-p

 

B-csoport

1. Kőrösi 2 3-m, 3-gy, 0-v, 38-5-ga, 6-p

2. Százhalombatta 1 3-m, 2-gy, 1-v, 19-6-ga, 4-p

3. Batthyány 3 3-m, 1-gy, 2-v, 17-12-ga, 2-p

4. Sóskút 2 3-m, 0-gy, 3-v, 0-51-ga. 0-p

 

C-csoport

1. Anna VK csapat 2-m, 2-gy, 0-v, 27-1-ga, 4-p

2. Batthyány 1 2-m 1-gy, 1-v, 6-21-ga, 2-p

3. Sóskút 3 2-m, 0-gy, 2-v, 1-12-ga, 0-p

 

D-csoport

1. Biatorbágy 1 2-m, 2-gy, 0-v, 13-1-ga, 4-p

2. Pusztazámor 2-m 1-gy, 1-v, 4-4-ga, 2-p

3. Kőrösi 1 2-m, 0-gy, 2-v, 1-13-ga, 0-p

 

Fiúk

 

A-csoport

1. Százhalombatta 1 3-m, 3-gy, 0-v, 46-9-ga, 6-p

2. Kőrösi VK 3-m, 2-gy, 1-v, 33-6-ga, 4-p

3. Biatorbágy 1 3-m, 1-gy, 2-v, 10-38-ga, 2-p

4. Sóskút 1 3-m, 0-gy, 3-v, 2-38-ga, 0-p

 

B-csoport

1. Teleki 3-m, 3-gy, 0-v, 40-5-ga, 6-p

2. Érdliget 3-m, 2-gy, 1-v, 19-21-ga, 4-p

3. Biatorbágy 2 3-m, 1-d, 2-v, 6-20-ga, 1-p

4. Pusztazámor 3-m, 1-d, 2-v, 7-26-ga, 1-p

 

C-csoport

1. Anna VK csapat 2-m, 2-gy, 0-v, 23-3-ga, 4-p

2. Százhalombatta 2 2-m, 1-gy, 1-v, 27-7-ga, 2-p

3. Sóskút 2 2-m, 0-gy, 2-v, 1-41-ga, 0-p

Rovat: 

A 2016 nyarán tartott első utánpótlás felmérést követően hétfőn és kedden már ötödik alkalommal került sor fiataljaink kézilabda specifikus adatainak rögzítésére.

Két nap alatt minden utánpótlás játékosunk különböző kondicionális teszteken vett részt. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel. Gratulálunk!

 

Rovat: 

Klubunk december 30-án rendezi meg az 1. "Kapusok napját" Gridnyeva Szvetlanával. Várunk szeretettel minden 2001 és 2009 között született kapus kézilabdázó lányt. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

 

Időpont: 2017. december 30., szombat 8:30 - 17:00

Helyszín: ÉRD Aréna

Program:

8:30 regisztráció

9:00 - 11:00 edzés

11:30 - 12:30 közös ebéd

12:30 - 13:30 videózás

13:30 - 15:00 edzés

15:15 - 16:15 úszás

16:45 - 17:00 program zárása

A kapusnap minden résztvevőnek ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Minden 2001 és 2009 között született saját nevelésű, vagy más egyesületnél kapus kézilabdázó lány jelentkezését várjuk. Összesen 20 hely van, tehát az első 20 fő jelentkezését tudjuk fogadni.

Jelentkezési határidő: december 29. 10:00 

A jelentkezéseket az erdisport.maurer@gmail.com e-mail címen várjuk.

Esetleges további kérdésekkel forduljon bizalommal  Maurer Szandrához +36 30 866 6315.

Rovat: 
Korosztály: 

Huszonhat országban több mint kétmillióan, ebből 300 ezer magyar tanuló sportolt egyszerre legalább 120 percet ma, az Európai Diáksport Napján. A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola is csatlakozott az eseményhez, felnőtt játékosaink pedig meglátogatták a diákokat.

A magyar kezdeményezésre létrejött Európai Diáksport Nap keretein belül az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola "2017 méteres váltófutást" és játékos sportversenyeket is szervezett diákjainak. Az iskola udvarán a közös bemelegítést Őri Cecília, Suli Kézilabda Utánpótlás Programunk edzője tartotta, majd Szabó Laura, Bernát Dorina és Reizinger Sára vezetésével elrajtolt a "2017 méteres váltófutás". A legkisebbek játékos sportversenyeken mozoghattak délelőtt, ahol Gávai Szonja és Tóth Gabriella segítette és biztatta a lurkókat az iskola tornatermében. 

Rovat: 
Korosztály: 

Klubunk a mai napon megalapította amatőr szakágát, illetve megünnepelte fennállásának 40 éves évfordulóját. 12 baráti társaságokból, munkahelyi közösségekből alakult csapat játszott jó hangulatú és izgalmas mérkőzéseket az ÉRD Amatőr Vándorkupáért, melyet végül az Érdi Polgármesteri Hivatal csapata nyert meg.

Klubunk 40 éves évfordulójának, és az amatőr szakág megalakulásának alkalmából megrendezte az ÉRD Amatőr kézilabda kupát. A nap első állomásaként a programban résztvevők a regisztráció során megkapták az amatőr kézilabda mezüket, majd egy orvosi vizsgálaton esett át mindenki. Ezután klubunk elnöke, Tekauer Norbert nyitotta meg az eseményt, melyet követően egyesületünk szakképzett utánpótlás edzői, Maurer Szandra és Horváth Csilla tartottak csoportos bemelegítést DJ Szeder zenéjére. A 12 csapatos torna délelőtti találkozóin a csoportmérkőzések zajlottak, melyek során kialakultak a délutáni helyosztók párosításai. Nagy küzdelemben és látványos gólokban sem volt hiány a jó hangulatú mérkőzéseken, melyet a "Rózsaszín síp" akcióban edződött ifjúsági lányaink vezettek. A csoportmérkőzések után a vállalkozó kedvűek büntetőt lőhettek "hetesölő" legendánknak, Gridnyeva Szvetlana-nak, majd a FACE TEAM akrobatikus sport színház győri akadémiájának kézilabda show-ját élvezhették a résztvevők.

A látványos program után az ÉRD Aréna előtt T. Mészáros András, Érd MJV polgármestere és Tekauer Norbert, klubelnök felavatták a sportcsarnok falán kiállított idővonal táblákat, melyre klubunk 40 évének legfontosabb eseményei kerültek fel. T. Mészáros András Polgármester Úr ünnepi beszédében kiemelte, hogy Érden a kézilabdának hatalmas közösségépítő ereje van, amely országos, sőt már nemzetközi szintűvé is vált, majd gratulált a Busanban elért tornagyőzelemhez. Ezt követően csapatkapitányunk, Janurik Kinga átadta T. Mészáros András Polgármester Úrnak a tavalyi szezon bronzérmét.

Az amatőr szakág „alakuló” bográcsozásán gyűjthettek energiát a játékosok a délutáni helyosztó mérkőzésekre, melyeken már a helyezésekért folyt a küzdelem. A bronzmérkőzésen maratoni hétméteres párbajt követően a "Még mozgunk" csapata örülhetett, míg a döntőben az "Érdi Polgármesteri Hivatal" együttese bizonyult jobbnak a "Kétbalkezesek" gárdájánál. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a kézilabda mérkőzésekkel párhuzamosan az ÉRD Aréna előtt zajlott ügyességi verseny első három helyezettjét: Horváth Annát, Galkó Tamarát és Bognár Dominikot szólította ki Tekauer Norbert, és adott át egy-egy ajándékcsomagot, majd a torna rangidős játékosa, Schóber János is meglepetésben részesült. A folytatásban a tornán szereplő csapatokat hívta ki klubunk elnöke, és minden résztvevő kapott egy-egy ajándék kulcstartót. Majd következtek a dobogós helyezések: a bronzérmes "Még mozgunk" csapata 35000 forint értékű Irish Dog Pub utalványt nyert, az ezüstérmes "Kétbalkezesek" 49000 forint értékű utalvány boldog nyertesei lettek, míg az ÉRD Vándorkupa első bajnoka az Érdi Polgármesteri Hivatal gárdája lett, akik 70000 Ft erejéig ünnepelhetik meg győzelmüket az Irish Dog Pub-ban. Minden képzeletünket felülmúlóan jó hangulatú napot töltöttünk el együtt, bebizonyosodott, hogy nem csak nézni szeretitek a sportot, hanem csinálni is nagyszerűen tudjátok. Az amatőr kézilabda edzések szeptember 12-én, kedden kezdődnek 20 órától. Minden amatőr kézilabdázónkat várjuk szeretettel jövő hét szombaton az ÉRD - Békéscsaba mérkőzésünkre, melyre ingyenesen beléphet a tagsági kártyájának felmutatásával.

ÉRD Amatőr Vándorkupa végeredménye:

1. Érdi Polgármesteri Hivatal, 2. Kétbalkezesek, 3. Még mozgunk, 4. Feláldozhatók 07, 5. Ifi III. szülők, 6. Vasmű út, 7. Turmix 00’02, 8. U11 Veteránok, 9. Retro Team 2003, 10. Kapureccsentők, 11. Diósdi Nyuggerek, 12. Unikornisok

Támogatóink