Mérkőzés

Korosztály: 

Kisebb szünet után folytatódik felnőtt csapatunk számára a bajnokság. Az idényben már sokadik alkalommal futunk össze a pécsiekkel és az NB I/B 18. fordulójában sem lehet más a cél ellenük, mint a győzelem.

Háromból három. Egy felkészülési, egy bajnoki, és egy kupamérkőzésen találkoztunk ebben a szezonban a Pécs együttesével és mindhárom alkalommal győztesen hagytuk el a pályát. A két tétmeccs alkalmával mindkétszer 25 gólt kaptunk, de az NB I/B 3. fordulójában idegenben 36-szor, míg a kupában szintén Pécsen 38-szor sikerült betalálni ellenfelünknek. Ezen az összecsapáson Kellermann Dóra hétszer, míg Dávid-Azari Fruzsina hatszor vette be riválisunk kapuját.

A Baranya vármegyeiek egyébként a bajnokság felének zárásaként meglepetésre nyertek Egerben, majd pont ellentétesen folytatták, mint ahogy szeptemberben kezdtek: vereséget szenvedtek a Hajdúnánás ellen. Ezt követően a papírformának megfelelően kikaptak a Ferencváros U19-es csapatától is, így összesen 5 győzelemmel és 12 vereséggel a 14. helyen állnak a tabellán.

Jöhet tehát a negyedik megméretés Papp László gárdája ellen és hazai pályán mindenképp be kell húzni a győzelmet.


NB I/B, 18. forduló

ÉRD – PTE PEAC-SIPO
Érd Aréna

2024. február 18. (vasárnap) 16:00

Jegyek az ÉRD Aréna jegypénztárában vásárolhatók!

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Nem várt könnyű feladat az érdi lányokra a DVSC U19-es csapata ellen. Az első félidő szoros eredménye után azonban sikerült állva hagyni ellenfelünket és végül 31-26-ra megnyertük a mérkőzést.

A találkozó első jó védekezése után, Kellermann Dóra gyors lerohanás gólja törte meg a csendet (0-1). Az első percekben felváltva vezettek a csapatok, majd 4-4-es állást követően, kihasználva szűk hét perces gólcsendünket hárommal meglépett a Debrecen (7-4). Pár pillanattal később, a 17. minutumban azonban rögtön utol is értük ellenfelünket (7-7). Az első fél óra kiegyenlített játékot hozott, egyik gárda sem adta könnyen magát. Az adok-kapokból végül Simics Judit lányai jöttek ki jobban és a szünetben 14-13-ra vezettek.

A második játékrész elején továbbra is tartotta a lépést a mieinkkel Győrvári Viktor együttese. A 40. percben jött az áttörés, Csiszár-Szekeres Klára találatával először nőtt háromra az előnyünk (16-19), és innen már nem volt megállás. A hajrához érve már hét is volt közte (19-26), így végül a győzelem nem forgott veszélyben. Sérültjeink közül hosszú idő után Háfra Luca ismét – még ha csak pár támadás erejéig – pályára léphetett, míg Sztankovics Réka a kispadon foglalt helyet. A vége 31-26-os érdi siker lett. A bajnokságban most egy rövidebb szünet következik.
 

NB I/B, 17. forduló

DVSC SCHAEFFLER U19 – ÉRD  26-31 (13-14)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok

ÉRD: Imre – Dávid-Azari 4 (1), Panyi 4, Kellermann 2, Bánhidi 2, Gerháth 7 (1), Braun 1.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres 2, Horváth H. 5, Gerencsér 1, Szakály 3, Háfra.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Két hazai mérkőzés után ezúttal idegenbe utazik felnőtt együttesünk. Az NB I/B 17. fordulójában szombaton 16 órától a DVSC U19-es csapata lesz az ellenfél a debreceni Hódos Imre Sportcsarnokban.

Jól kezdte a 2024-es esztendőt a Debrecen, hiszen az Eger ellen 29-24-re, majd a Hajdúnánás otthonában 27-18-ra tudott nyerni. Győrvári Viktor tanítványai azonban legutóbb vereséget szenvedtek a Ferencváros U19-esei ellen. Az őszi találkozóval ellentétben most hazai pályán simábban nyert a Fradi. Összességében a DVSC a 11. helyen áll,  5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 10 vereséggel. A meccshiányra nem panaszkodhat az akadémista gárda, hiszen az NB I/B-s csapathoz hasonló kerettel az első osztályú U19-es bajnokságban is lejátszott idén már négy mérkőzést.

Ami a szeptemberi érdi összecsapást illeti, az első félidőben sokáig vezetni tudott ellenfelünk, azonban Dávid-Azari Fruzsina remek játékának és 15 góljának, valamint a kapuban Németh Kata parádéjának is köszönhetően végül 34-25-re behúztuk a 2 pontot. Most idegenben sem lehet más a cél, mint a győzelem. Panyi Anna, aki a debreceniektől érkezett kölcsönbe, ismét farkasszemet nézhet volt csapattársaival.

A házi góllövőlistájukat 10 meccsen 85 találattal vezető Nagy Nórára pedig mindenképp érdemes lesz figyelni.
 

NB I/B, 17. forduló

DVSC SCHAEFFLER U19 – ÉRD
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok

2024. február 3. (szombat) – 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Megkezdődött a bajnokság második fele, így a 16. fordulóban a Tempo KSE együttesét fogadtuk az Érd Arénában. Az első félidőben sikerült hétgólos előnyt kialakítani, így a folytatásban nyugodtan tudtak játszani a mieink és végül 37-26-ra megnyerték a mérkőzést.

A találkozó legelején a vendégek szereztek vezetést, de Gerháth Kincső góljaival gyorsan fordítottunk (2-1). Ezután többször is sikerült ellépnünk 2-3 góllal, de a Tempo KSE az első negyed órában nagyon jól tartotta magát. A Hegedüs Dorottya húzta ellenfél azonban rendre csak egyenlítésig jutott, majd 9-9-es állást követően jött a fordulat. Az érdi lányok egy fantasztikus 9-1-es futást produkáltak, Kellermann Dóra vezérletével lubickoltunk a gyors támadásbefejezéseknél, így öt perccel a szünet előtt 18-10 volt az állás. A félidőre végül hét gól maradt meg az előnyünkből: 21-14.

A második játékrészben is csak minimálisan lassítottak a lányok. Volt két öt perces időszak, amikor a mieink sem tudtak betalálni, de hátul rendre megvoltunk és kapusaink az egész meccsen remekeltek, így csak pillanatokra tudott faragni a hátrányán a Tempo. Török Lilly is megszerezte első érdi gólját, majd először a 45. percben lett meg a kétszámjegyű különbség (28-18). Sorra visszaverve riválisunk felzárkózási kísérleteit, végül 37-26-ra megnyertük a mérkőzést. Ezzel a győzelemmel az Érd beérte pontszámban a tabellán második helyen álló Esztergom csapatát.
 

NB I/B, 16. forduló

ÉRD – Tempo KSE  37-26 (21-14)
Érd Aréna

ÉRD: Németh – Szakály 4, Gerencsér, Csiszár-Szekeres, Gerháth 8 (2), Kellermann 8, Braun 3.

Csere: Imre (kapus), Bánhidi 4, , Dávid-Azari 4, Panyi 2, Mlinkó 1, Török 1, Horváth H. 2, Landi.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Kezdetét veszi az NB I/B-s bajnokság második fele. A 16. fordulóban vasárnap 16 órától a Tempo KSE csapatát fogadjuk az Érd Arénában.

Ősszel úgy indult neki csapatunk a Tempo elleni NB I/B-s nyitómérkőzésnek, hogy nem lehet más célja, mint a győzelem. A találkozót ennek megfelelően kezdtük és az első félidőben hét gólos vezetést alakítottunk ki, amit a folytatásban sikerült még tovább is növelni. A hajrához közeledve azonban egyre közelebb került ellenfelünk és egészen szorossá tette a végeredményt. Már az első körben megízleltük tehát, hogy ebben az osztályban sem adják ingyen a pontokat.

Természetesen a hozzáállás most hazai pályán sem lehet más, de tanulva az első meccs a hibáiból egészen biztosan végig koncentrálnak majd a lányok.

Nádasdi Máté tanítványai az idei szezonban megmutatták, hogy senki sem veheti őket félvállról. 6 győzelmük mellett 2 döntetlent is játszottak, emellett hétszer kaptak ki, így a 8. helyen állnak a bajnokságban. Az előttük álló csapatok közül legutóbb idegenben nyertek a Ferencváros U19-es gárdája ellen, ősszel pedig döntetlent játszottak a Szent István SE-vel, valamint a Komáromtól és az Orosházától is mindössze egy góllal kaptak ki.

Leggólerősebb játékosuk Hegedüs Dorottya 74 találattal.
 

NB I/B, 16. forduló

ÉRD – Tempo KSE
Érd Aréna

2024. január 28. (vasárnap) – 16:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az NB I/B 15. fordulójával elérkeztünk a bajnokság feléhez. A Szeged elleni találkozón már az első félidőben sikerült megnyugtató előnyt kialakítani, amit a folytatásban még tovább növeltek a mieink és végül 35-26-ra megnyerték a mérkőzést.

A meccs első támadásai egyik oldalon sem hozták meg a kívánt eredményt. Imre Szofi két védéssel kezdett, elöl azonban apró pontatlanságok miatt nem sikerült betalálni. Végül Mlinkó Zsófi a 3. perc legelején vezetéshez juttatta csapatunkat, majd Szakály Flóra rögtön meg is duplázta az előnyt (2-0). 2-2-nél, majd a 6. percben, 3-3-nál is egyenlített a Szeged, de egy 3-0-s rohammal 6-3-ra elhúztunk. Ekkor azt hihettük, hogy nem lesz megállás. A sereghajtó azonban másképp gondolta és negyedórányi játék után ismét egalizált (8-8). Érkezett is Simics Judit időkérése, a következő gólt azonban ismét a vendégek szerezték, amivel fordítottak is (8-9). 2 perc kellett, hogy ismét a mieink vezessenek, és innentől kezdve már nem engedtük ki a kezünkből az irányítást (11-10). Fokozatosan lépkedtünk előre és a félidő végére hatgólos különbséget harcoltunk ki (20-14).

A második játékrészben egyszer még megrázta magát a sereghajtó és felzárkózott három találatra (21-18). A következő 7 percben azonban az érdi lányok végleg eldöntötték a két pont sorsát: mindössze egyetlen gólt engedélyeztünk a vendégeknek, elöl pedig sültek a kezek és kétszámjegyűre nőtt az előnyünk (29-19). A hajrához érve még együttesünknek is volt egy hét perces gólcsendes időszaka, de szerencsére a védelmünk a helyén volt, így csak minimálisan tudott faragni a hátrányon a Szeged. A sikerünk egyáltalán nem forgott kockán, így a 35-26-os győzelemmel biztossá vált, hogy a harmadik helyen fordulunk rá a bajnokság következő szakaszára.
 

NB I/B, 15. forduló

ÉRD - PC Trade Szegedi NKE  35-26 (20-14)
Érd Aréna

ÉRD: Imre – Szakály 6, Mlinkó 2, Kellermann 5, Bánhidi 2, Panyi 2, Braun 4.
Csere: Németh (kapus), Landi 1, Gerencsér 5, Gerháth 4, Török,  Dávid-Azari 2, Horváth, Berényi 2.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A 15. forduló következik az NB I/B-ben, ami azt jelenti, hogy csapatunk mindenkivel megmérkőzik egyszer a bajnokságban. Vasárnap 16 órától a Szeged érkezik az Érd Arénába.

A szegedieknek egy év kitérő után az idei bajnokságra sikerült a hőn áhított visszajutás. Az NB II Dél-keleti csoportját veretlenül nyerték meg és meglett az osztályváltás. Az NB I/B-t egy Kispest elleni döntetlennel nyitotta a korábbi magyar válogatott balszélső, Vadkerti Attila irányította együttes. Utána azonban a nehéz sorsolásnak is betudható, de semmi nem akart összejönni a Csongrád-Csanád vármegyeieknek. Október elején a Gárdonnyal is döntetlenre végeztek, majd sikerült behúzni az első győzelmet is a Tempo otthonában. Legutóbb ekkor szerzett pontot vasárnapi ellenfelünk, amely az így megszerzett 4 ponttal jelenleg sereghajtó.

Legjobb góllövőjük Nagy Renáta, aki eddig 81-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját és Dávid-Azari Fruzsinát követve, az 5. helyet foglalja el a góllövőlistán.

Csapatunk győzelemmel folytatta 2024-ben a bajnokságot, azonban Kiss Zsófi személyében Sztankovics Réka után már a második beállóját, és a védelem egyik alappillérét veszítette el a következő mérkőzésekre. A Szeged elleni találkozó még így is a kötelező győzelem kategóriája kell, hogy legyen. De rettentő nehéz feladat lesz gyors megoldást találni a helyzetre.
 

NB I/B, 15. forduló

ÉRD - PC Trade Szegedi NKE
Érd Aréna

2024. január 21. (vasárnap) – 16:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=664

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Győzelemmel folytatta felnőtt csapatunk az NB I/B-s bajnokságot. Szigetszentmiklóson önbizalom-növelő, 34-18-as sikert arattak a lányok.

Bajnokin szűk egy hónapja lépett pályára utoljára Simics Judit együttese, igaz 2024 első hetén a Kisvárda ellen a kupában már ”készülhetett” a csapat. A Szigetszentmiklós december 17-e óta nem játszott tétmérkőzést.

Csodálatosan indult a találkozó, ugyanis a parádés hatosfalunknak köszönhetően a hazaiak az első kilenc percben nem tudtak betalálni. Gyors ellentámadásokat vezetve 5-0-s előnybe kerültünk, így hamar jött is az időkérés Jakab László részéről. A játékmegszakítás a lendületünket csak minimálisan tudta megtörni, és a 19. percre nyolc volt a két gárda között (4-12). Az újonc legeredményesebb játékosa, Husti Hanna révén próbált zárkózni az ellenfél, de rendre sikerült válaszolnunk. A félidő hajrájában többször is volt esély tízet tenni közé, de végül a szünetben 10-19-es állást mutatott az eredményjelző.

Ami nem sikerült az első játékrészben, azt Dávid-Azari Fruzsina első találata meghozta a másodikban. A 32. percben először vezettünk kétszámjegyű különbséggel (10-20). Jobbszélsőnk nagyon élt a pályán és 30 percnyi játék alatt csapatunk legeredményesebb játékosává vált 7 góllal. A meccs folyamán fiataljaink is megkapták a lehetőséget, és magabiztos előnyünket sikerült még tovább növelni. Kiss Zsófi egyedüli beállóként az egész mérkőzést végigjátszotta. Kapusainkat is ki kell emelni, Németh Kata és Imre Szofi is jól állt a lábán, utóbbi 11 lövésből hetet is hárított. A 34-18-as érdi győzelmet végül Horváth Heni állította be, így sikerült megszakítani a három meccs óta tartó nyeretlenségi szériát, és újra a dobogón találta magát a csapat.
 

NB I/B, 14. forduló

Szigetszentmiklós NKSE  – ÉRD  18-34 (10-19)
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok

ÉRD: Németh – Szakály 5, Mlinkó 4, Kiss Zs. 6, Kellermann 2, Panyi 2, Braun 3.

Csere: Imre (kapus), Csiszár-Szekeres, Berényi, Dávid-Azari 7 (2), Gerháth 1, Horváth 4, Szabó B., Gerencsér.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Egy héttel a kupamérkőzés után felnőtt csapatunk számára máris folytatódik a program. Az NB I/B 14. fordulójában szombaton 15:45-től a Szigetszentmiklós lesz az ellenfelünk.

Sorozatban három vereséget követően ráfér a javítás és az önbizalomszerzés az érdi lányokra. Az Esztergom és a Szombathely ellen sem sikerült begyűjteni a két pontot, így a 4. helyen állunk jelenleg, míg az Érd Arénában rendezett Magyar Kupa mérkőzésen a Kisvárda harcolta ki a továbbjutást.

A Szigetszentmiklós abszolút újoncként, első NB I/B-s szezonjában a bennmaradást tűzte ki célul, és jelenleg a középmezőnyben foglal helyet az együttes. Jakab László csapata várakozáson felül teljesít az idényben, amit mi sem mutat jobban, minthogy az Orosháza elleni győzelemmel kezdtek szeptemberben. Ezt követően Esztergomban egy nagyon kevés gólos meccsen kaptak ki, 19-15-re, majd a Szombathely ellen nem volt ellenszerük, utána viszont egy ötmeccses győzelmi sorozatot építettek ki. Az év vége már nem sikerült ennyire jól, de okuk így sem lehet a panaszra. Az SZNKSE hat győzelem mellett hét vereséggel a 9. helyen áll a tabellán. December 17-e óta ez lesz az első meccsük.

A Pest vármegyeiek házi góllövőlistáján nincs kiugró teljesítmény, szépen elosztják egymás között a terhet a játékosok. A keret legeredményesebb játékosa Husti Hanna 51 góllal.

Az ellenfél tehát nem lebecsülendő, de Simics Judit tanítványainak minden esélye megvan, hogy idegenben visszataláljon a győztes útra.
 

NB I/B, 14. forduló

Szigetszentmiklós NKSE  – ÉRD
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok, Temesvári út 5.

2024. január 13. (szombat) - 15:45

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A Kisvárda ellen játszotta felnőtt csapatunk idei első mérkőzését az Érd Arénában. A Magyar Kupa IV. fordulójában a vendégek esélyeshez méltón sajnos már az első félidőben eldöntötték a továbbjutás sorsát és végül 35-24-re megnyerték a mérkőzést.

A találkozó előtt örömteli hírek fogadták a szurkolókat, hiszen a az óév utolsó találkozójához képest több sérüléssel és betegséggel küzdő játékosunk neve is szerepelt meccskeretben. Bánhidi góljával pedig az első percben a vezetést is sikerült megszereznünk. A válogatottból világbajnoki tapasztalattal visszatérő Juhász Gréta a Kisvárda első támadásából betalált, majd Gém Léna is bevette Németh Kata kapuját, így gyorsan fordítottak a vendégek (1-2). Csapatunknak ezután sajnos már csak egyenlítésig futotta. Igaz, ezt 2-2-nél, és 4-4-nél is sikerrel abszolválta. A 15. percig egyenrangú ellenfelei voltunk az NB I-es együttesnek. 6-5-ös hátrányunknál azonban egy 4-0-s futást produkáltak Józsa Krisztián tanítványai és máris öt volt közte (5-10). Bánhidi, majd Braun Csenge is gólt lőtt, de közelebb nem sikerült kerülnünk (7-12). Több mint hét perces gólcsend következett hazai oldalon támadásban, így máris nyolccal vezetett a Kisvárda (7-15). A dudaszó pillanatában szerzett lerohanásgóllal végül Szakály Flóra állította be a félidei 15-8-as állást.

A második játékrész első perceiben hiába sikerült túljárni Mátéfi Dalma eszén, 5 percnyi játék után kétszámjegyűre nőtt a különbség (10-20). Ez a vendég előny huzamosabb ideig megmaradt és hiába jöttünk fel a vége előtt negyed órával hét találatra, a hajrához közeledve ismét megléptek a szabolcsiak (22-32). A fiataljaink is lehetőséget kaptak. Berényi és Szabó is gólt szerzett és kicsit megízlelhették az első osztály játékát. A 35-24-es végeredmény végül Gerháth találatával alakult ki. Az összecsapáson kijött a két gárda közti különbség, így a Kisvárda jutott tovább a következő körbe. Az érdi lányoknak pedig ezúton is gratulálunk a kupában nyújtott teljesítményükhöz.
 

Magyar Kupa, IV. forduló

ÉRD – Kisvárda Master Good SE  24-35 (8-15)
Érd Aréna

ÉRD: Németh – Dávid-Azari 2 (1), Kellermann, Panyi 3, Bánhidi 2, Gerháth 3, Braun 2.
Csere: Imre (kapus), Gerencsér 1, Csiszár-Szekeres 1, Horváth H., Kiss Zs. 4, Szakály 4 (1), Berényi 1, Szabó B 1.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink