A Magyar Kupát is idevéve, sorozatban ötödik győzelmére készült csapatunk. Az NB I/B 9. fordulójában Gárdonyra utaztak a mieink, ahol végül ötgólos sikert arattak.
Kissé megfogyatkozott kerettel indult neki a gárdonyi túrának felnőtt csapatunk, ugyanis Kellermann Dóra mellett Gerencsér Fanni sem állt rendelkezésre a mérkőzés előtt. Szurkolóink már a meccs legelején a hazai pálya hangulatát varázsolták a gárdonyi iskola szűk lelátójára.
A találkozó hazai találattal indult, de Gerháth Kincső és Dávid-Azari Fruzsina góljaival fordítottunk (1-3). Hiába voltak azonban a mieink a találkozó esélyesei, az eddig győzelem nélkül álló ellenfelünk rögtön visszavette az előnyt (4-3). Sőt, meglepetésre a 14. perc elején már hárommal is elment a sereghajtó, 8-5-re. Összekapták magukat a lányaink és gyors három góllal kiegyenlítettünk (8-8). A vezetést a 18. percben sikerült megszerezni (10-11), és szép fokozatosan tovább tudtuk növelni a különbséget is. Öt perccel a szünet előtt már hárommal vezettünk (13-16), ebből a félidő végére kettő maradt, így 30 perc játék után 18-16 volt az állás a javunkra.
A második játékrészben két gólnál nem tudott közelebb férkőzni a Gárdony, a 42. percben pedig Háfra Luca találatával kialakult az addigi legnagyobb, azaz ötgólos differencia a két gárda között (20-25). Kaffka Eszter szép védéseinek is köszönhetően, egy 3-0-s futást produkált a vendéglátónk, és a Gárdonyban kölcsönben játszó Tóth-Ficsor Nóra találatával pár perc alatt kettőre feljött Molnár József együttese. Simics Judit remek ütemben kért időt és megakasztotta ezt a felzárkózást. Ezt követően a hajrát magabiztosan menedzselte le az Érd és végül 32-27-re megnyertük az összecsapást, megtartva ezzel második helyünket a tabellán.
NB I/B, 9. forduló
Gárdony-Pázmánd NKK – ÉRD 27-32 (16-18)
Gárdony, Gárdonyi Általános Iskola
ÉRD: Németh – Dávid-Azari 7 (2), Mlinkó, Kiss Zs. 1, Panyi 5, Gerháth 8 (2), Braun 2.
Csere: Imre (kapus), Szakály 4, Horváth, Bánhidi 1, Landi, Háfra 3, Berényi 1.
A tabella itt megtekinthető.
Hajrá Érd!
Fotó: Mindenkor Is Érdi Női Kézilabda