NBI

Korosztály: 
Harcos, izgalmas, változatos találkozót játszott junior csapatunk, amelyen alaposan megnehezítettük a hazai csapat dolgát.
A mérkőzés  első szakaszában  a hazai csapat tudott vezetni, majd a védekezés feljavulásával, az ebből szerzett gyorsindulásgólokkal sikerült fordítani, elsősorban Takács Kitti lövéseinek és passzainak jóvoltából. A félidő végén döntetlenig küzdötték vissza magukat a váci fiatalok.A második 30 percet ismét jobban kezdte a hazai csapat, az ÉRD-nek így folyamatosan kapaszkodnia kellett. A beállóst, Kamuti Rékát sikerült több alkalommal megjátszani a falban, amiből gólok születtek, vagy hétméteres következhetett.
Nagy irammal kezdett a Vác, így tízgólos hátrány alakult ki a szünetre. A második félidőt döntetlenre hozták fiataljaink.
Az NBI női ifjúsági korosztályát hibátlanul vezető váciak otthon tartották a két bajnoki pontot. A legeredményesebb érdi játékos Kocsis Viktória volt négy góljával.
Rovat: 
Korosztály: 
A tabellán egymás mögött helyezkedik el a két csapat, mi várhatjuk jobb pozícióból a váci összecsapást.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 15. forduló
Ipress Center Vác – ÉRD
Időpont: 2014. január 18. Szombat 18:00
Helyszín: Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton utca 3.)
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi  Péter
Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
Szurkolói információk
A szombati találkozóra érvényes jegyárak az ellenfél hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint:
Felnőtt: 1500 Ft Diák: 1000 Ft (6-18 éves korig)
Pénztár és kapunyitás 13 órakor. Továbbá felhívjuk az ÉRD szurkolóinak figyelmét, hogy Vácott, az utánpótlás mérkőzéseket is csak érvényes belépőjeggyel lehet megtekinteni!
A hét ÉRD mérkőzései
2014. január 17. Péntek
OSB Leány E | Batthyány Tornacsarnok!
18:00 Kispest NKK - ÉRD
2014. január 18. szombat
NBI Ifjúsági | Vác Városi Sportcsarnok
14:00 Ipress Center-Vác – ÉRD
NBI Junior | Vác Városi Sportcsarnok
16:00 Ipress Center-Vác – ÉRD
NBI Felnőtt | Vác Városi Sportcsarnok
18:00 Ipress Center-Vác – ÉRD
HAJRÁ ÉRD!
 
Korosztály: 
Újabb mérkőzést nyertünk az NBI-ben, tovább javítva szezonbeli mérlegünket. Ifjúsági csapatunk győzött, a serdülők izgalmas döntetlent játszottak.
Az ÉRD NBI-es történetének legeredményesebb időszaka a mostani, kilencedik tétmérkőzésünket nyertük zsinórban. NBI-es mérlegünk 10 győzelem mellett csupán négy vereség, 20 szerzett pontunkkal negyedik helyen állunk. A hétvégi találkozón hazai pályán, tizenhat gólon tartottuk az ellenfelet, így öt góllal sikerült legyőzni a Veszprém csapatát. Klivinyi Kinga gólerős januári játékával egyre közelebb ér a házi góllövőlistán vezető Alja Koren, Kovács Anna pároshoz.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
NBI-es ifjúsági csapatunk hetedik a tabellán, fontos mérkőzést nyertünk, hiszen a forduló előtt azonos pontszámmal álltunk a Veszprémmel. Ez a korosztály nagy lépést tett a középházi rájátszásért vívott küzdelemben. Junior csapatunk sajnos vereséget szenvedett a bakonyiakkal szemben.
Serdülő csapatunk az OSB-ben játszott hazai pályán csütörtök délután izgalmas találkozót a dunaújvárosi fiatalokkal. A mérkőzés elején előnybe került a vendégcsapat, nagy hajrával sikerült fordítanunk, a vége azonban igazságos pontosztozkodás, mellyel egyik csapat sem volt maradéktalanul elégedett. Így a tabellán nem változott a helyzet, mindkét csapat 15 pontos és továbbra is nyolcadikak vagyunk.
A hét ÉRD eredményei 
2014. január 9. csütörtök
OSB Leány E | ÉRD – Dunaújvárosi KA II 25:25 (12:15)
2014. január 11. szombat
NBI Ifjúsági |  ÉRD – Veszprém Barabás KC 23:21 (13:9)
NBI Junior |  ÉRD – Veszprém Barabás KC 26:40 (11:18)
NBI Felnőtt | ÉRD – Veszprém Barabás Duna Takarék KC 21:16 (11:8)
 
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Kevés gólos mérkőzésen nyertünk a Veszprémmel szemben hazai pályán. Jó védekezés és kapusteljesítmény kellett az újabb sikerhez.
A mai bajnoki találkozók közül az ÉRD hazai mérkőzésére voltak a legtöbben kíváncsiak, közel 1600-an voltunk a Városi Sportcsarnokban, a Veszprém érkezett vendégségbe. A szurkolók zászlós koreográfiáját, az ÉRD táncoslábú kabalasárkánya egészítette ki a mérkőzés felvezetéseként. 
Már az első percben, páros kiállítással kezdődött a találkozó, Kisfaludy Anettet és Tóth Esztert büntették. Schatzl gyorsindulás góljával nyitottuk a találkozót, háromszor válaszolt viszont a vendégcsapat. A tizenegyedik percben sikerült büntetőből szépíteni, az első negyedóra végén 5:2-re vezetett a Veszprém. Szabó Edina időt kért, érkezett Klivinyi Kinga, aki góllal mutatkozott be. 
Négy perccel később újra ő talált az ellenfél hálójába, közben nem kapott gólt csapatunk, így Schatzl újabb indulásgólja már az egyenlítést jelentette a 21. percben. Oguntoye remekelt a kapuban, a sáncok a falban, a védelmünk pedig jól zárt, az ellenfél beállósát nem engedtük labdához jutni. Nem állt le az egyenlítésnél csapatunk, Schatzl újabb két gólt szerzett, majd Vukcevic volt eredményes. A hatodik veszprémi gól kilenc perc után született, 8:6-ra zárkóztak Róth Kálmán tanítványai. A hátralévő öt percben Wolf magabiztosan értékesített két büntetőt, háromgólos előnnyel fordulhattunk.  
A második félidő elején a Veszprém szerzett egy perc alatt két gólt (11:10), viszont emberhátrányból sem engedtük egyenlíteni az ellenfelet. Wolf büntetője hozta meg a 39. percben a várt találatot, amire rögtön góllal válaszolt a vendégcsapat. Majd jó védekezésünk újra meghozta gyümölcsét, Klivinyi találatát három másik hazai gól követte négy perc leforgása alatt. Előbb Koren indult Vukcevic labdaszerzéséből, majd később ő szolgálta ki Vukcevic-et. Shatzl Nadine hét góllal zárta a találkozót, ezzel 16:11-es vezetést szerezve az utolsó negyedórára. 
Felváltva estek a gólok, nem túl nagy ütemben, az idő egyre fogyott, az előny pedig nem csökkent. Az utolsó tíz kezdetén Gridnyeva hatástalanított egy büntetőt, felszabadultan, látványosan kézilabdázott csapatunk. A legnagyobb trükk a végén a kapufán csattant, de Vukcevic arckifejezése, és még vezetőedzőnk, Szabó Edina mosolya is arra utalt, hogy ennek ellenére sem lehet egy pillanatig sem rossz érzésünk a mérkőzés után. Újabb fontos győzelmet szereztünk hazai pályán, így továbbra is őrizzük felsőházi tagságunk. A következő hétvégén idegenbeli rangadó vár csapatunkra, Vácott lépünk pályára szombat délután. 
Az utolsó percekig tartogatott izgalmakat az ifjúsági találkozó, végül nagy hajrában itthon tartottuk a két pontot.
Vezetőedzőnk Oláhné Balog Tünde mindkét korosztálytól győzelmet várt előzetesen, hiszen ősszel Veszprémből is elhozták a pontokat a fiatalok. Az első tizenöt percben mindkét csapat zavartan kézilabdázott, majd a vendégek időkérése a mieinket nyugtatta meg. Két hétméterest megfogott Győri Barbara, öt perc alatt 11:6-ra húztunk el. Egyre határozottabbá vált az érdi védekezés, amiből több indításgólt is tudtunk szerezni. A vendégek nagy küzdelem árán háromgólosra csökkentették a különbséget, a szünet előtt szerzett góllal azonban így is magabiztos előnnyel fordulhattunk.
A negyvenedik percig folyamatosan vezetett csapatunk, azonban a félidő középső harmadában nem szereztünk újabb gólt, ezalatt egyenlített az ellenfél. Az izgalmas utolsó tíz perc jó érdi védekezéssel és két gyorsindítás góllal kezdődött. Nem volt azonban még vége az izgalmaknak, 21:20-ra zárkózott fel a vendégcsapat, kimaradt ráadásul egy érdi büntető. A következőt viszont már belőttük, másfél perccel a vége előtt pedig Szabó Laura gólja döntött. Így kétgólos különbséggel győzelmet arattunk.
Korosztály: 
Újra a Városi Sportcsarnokban lép pályára csapatunk, szombaton a Veszprém lesz az ellenfél. A Batthyányban fogadják a serdülők a Dunaújváros II-t csütörtökön.
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 14. forduló
ÉRD – Veszprém Barabás Duna Takarék KC
Időpont: 2014. január 11. Szombat 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
Az ifjúsági találkozó 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
Szurkolói információk
A mérkőzés napján a jegypénztár 13 órától lesz nyitva. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozók megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják a Sportcsarnokot!
Jegyelővétel hétköznap 9-19 óráig a Városi Sportcsarnok Jegypénztárában!
Jegyárak
Felnőtt: 1500 Ft Diák (14 éves korig): 800 Ft Nyugdíjas (60 év felett): 800 Ft A belépés 6 év alatt ingyenes!
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A regisztráció január 3-án, pénteken 11 óráig érvényes!
A díjmentes jegyek a mérkőzés kezdése előtt legkésőbb egy órával vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
A hét ÉRD mérkőzései
2014. január 9. csütörtök
OSB Leány E | Batthyány Tornacsarnok
18:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA II
2014. január 11. szombat
NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok
14:00 ÉRD – Veszprém Barabás KC
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
16:00 ÉRD – Veszprém Barabás KC
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Veszprém Barabás Duna Takarék KC
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Felnőtt és ifjúsági korosztályos csapatunk győzött hétvégén. Négynapos tornán szerepelt az U13 és az U14 Eperjesen.
Tovább tart csapatunk jó sorozata, nyolcadik mérkőzésünket nyertük zsinórban, továbbjutottunk a Magyar Kupában és kettős győzelemmel a KEK-ben, valamint négy találkozót nyertünk az NBI-ben. Ezzel jelenleg negyedik helyen állunk a tabellán.
Többen is kiváló teljesítményt nyújtottak a hétvégi bajnokin. Triscsuk Krisztina góljai mellett több labdát is szerzett védekezésben, ő és Klivinyi Kinga is 5-5 találattal növelték góljaik számát, míg Kovács Anna és Balog Beáta hétszer voltak eredményesek.
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
 
Míg ifjúsági csapatunk győzött és ezzel fellépett a tabella hetedik helyére, a juniorok kikaptak és kilencedikek, számukra a Veszprém és Debrecen elleni hazai találkozók lesznek kulcsfontosságúak.
Serdülő csapatunk a félidőben még vezetett idegenben, azonban kilenc érdi kiállítás és az ellenfélnek ítélt nyolc büntető mellett fordított az MTK.Négynapos nemzetközi tornán vett részt Eperjesen az ÉRD U14-es és U13-as csapata. Tizennégy ország, közel hetven utánpótláscsapata versengett péntektől hétfőig a kelet-szlovákiai városban. Az idősebbek versenyen kívül szerepeltek és lettek elsők.Az U13-as korosztály hét mérkőzést játszott, melyből ötöt megnyert, a tornagyőztes szlovák Michalovce-t például két góllal. A két egygólos vereséggel viszont, negyedik helyen végzett csapatunk. A torna legjobb kapusa címet Németh Zsófia nyerte! Iuventa Michalovce(szlovák) - ÉRD 9 : 11HK Hodonín (cseh) - ÉRD 6 : 5ÉRD - HC Novi Beograd(szerb) 10 : 2    HC Garliava (litván) - ÉRD 7 : 6ÉRD - HC 'SUBOTICA MAVLA'(szerb) 23 : 0   Bemaco ŠŠK SLŠ Prešov (szlovák) - ÉRD 5 : 8 ÉRD - Varėnos sporto mokykla(litván)14:8
 
Az elmúlt hét ÉRD mérkőzései
2014. január 4. szombat
OSB Leány E | MTK-Budapest II – ÉRD 30:23 (9:10)
NBI Ifjúsági |  ÉRD – Siófok KC 31:26 (18:12)
NBI Junior |  ÉRD – Siófok KC 28:40 (16:25)
NBI Felnőtt | ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő 33:28 (15:15)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
Korosztály: 
Rengeteg néző előtt, győzelemmel kezdtük az új évet. A védekezés határozottá válása kellett a fordításhoz, és ezzel a két pont megszerzéséhez.
A kezdő sípszóra érkezett a tömeg az Érdi Városi Sportcsarnokba, kitűnő hangulat fogadta a csapatokat. Az első percek gólváltását követően, tíz perc után 6:4-re sikerült meglépni, negyed óra után viszont egyenlített a Siófok (7:7). A félidő közepén a vezetést is átvették a vendégek, leginkább Bogdanovicsot nem tudtuk tartani, 20. percben már az ötödik gólját lőtte. A kezdőcsapatból Klivinyi volt a legaktívabb, de a félidő derekán többet is cserélt Szabó Edina. Triscsuk szállt be kiválóan a játékba, már az első támadásnál gólt szerzett. Léránt 20 percig góltalan volt, azt követően azonban négyszer egymás után is eredményes tudott lenni még a félidőben.
A szünetben bemutatkozott a Gidófalvy Attila által szerzett ÉRD induló, nagy sikert aratva a közönség körében, melynek bizonyítékaként a refrént már együtt énekelte a szerző és a szurkolók.
Oguntoye a fordulás után egyre hatékonyabbá vált a siófoki szélsőkkel szemben, akik gyorsindulásokból így is eredményesek tudtak lenni több ízben, a 37. percre 17:19-re meglépett az ellenfél. A kétgólos hátrányból nem tudtunk közelebb zárkózni, sok technikai hiba csúszott mindkét csapat játékába. A 44. percben 21:24-nél torpantak meg a csapatok, három támadás maradt gól nélkül mindkét oldalon. Folyamatosan változtatott Szabó Edina a védekezésen, különböző variációkat alkalmazva. Keményedett az érdi fal, mindenhova odaért egy védő, többször lövésig sem jutott a Siófok.
A 49. percben Balog értékesített egy érdi büntetőt, fél perccel később Oguntoye védett egy sáncolt lövést, Vukcevic vette át a lőtt passzt, amiből összejött az egyenlítés (24:24). Koren ejtésével a vezetést is visszavettük, Bogdanovics ugyan még egyenlített, Kovács és Balog találataival kettő gólra nőtt az érdi előny (27:25). Az utolsó öt percben már minden sikerült, a mi lövéseink góllal fejeződtek be, Bognár Barbara lendülettel vitte fel a labdákat, amiből kétszer is kiállították róla az ellenfél védőjét. Zárásként három érdi gól, így a mérkőzés képénél simább lett a végeredmény.
Győzelemmel indítottuk a 2014-es naptári évet, jövő héten ismét hazai pályán, a Veszprém lesz az ellenfél, legyen akkor is hasonló hangulat a lelátón.
Rovat: 
Korosztály: 
Nagy rohanás volt a mérkőzés, melyen már az első félidőben előnybe került az ellenfél, bár mindent elkövettünk, nem sikerült a fordítás.
Hat perc alatt hat vendéggóllal kezdődött a találkozó két érdi találat mellett. A különbség hat gólon állandósult a félidő nagy részében.
A második félidő elején jól jött ki a csapat, ziccer védésekből, sáncokból és siófoki eladott labdákból sikerült leindítani az ellenfelet. 26:21-ig sikerült felzárkózni, öt gólnál azonban nem tudtunk közelebb jönni.  

Támogatóink