NBI

Rovat: 
Korosztály: 

A héten elkezdte a felkészülést az ÉRD női kézilabdacsapata, amelynek két új játékosai, Alexandra Vukajlovics és Monori Orsolya is beszélt az első tapasztalatokról és célokról az Érd Tv-nek, ahogy Horváth Roland is felvázolta a következő szezon terveit.

forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Mint beszámoltunk róla, várhatóan 9-10 edzőmérkőzést játszik a szeptember 11-i szezonrajt előtt az ÉRD női kézilabdacsapata. Horváth Rolandék a felkészülési találkozók sorát július 30-án Telkiben kezdik a Dunaújvárossal, de Csehországba is ellátogatnak.

Az ÉRD előbb július 30-án, Telkiben, majd augusztus 16-án Dunaújvárosban is összecsap a DKKA-val, ezt megelőzően viszont a csehországi Hodonínban vesz részt egy felkészülési tornán, augusztus 25-én az Alba Fehérvárral, 27-én pedig a másodosztályú Vasassal is összemérik erejüket Paróczy Sáráék.

A felkészülési menetrend még nem teljes, további edzőmérkőzések is várhatók. A kezdési időpontokról később ad tájékoztatást a klub.

Az ÉRD egy kéthetes egyéni edzésprogram után a héten kezdte el a közös edzéseket. A klubtól Kiss-Walfisch Mercédesz mellett Győrffy Alexandra is távozott, de a három érkező mellett a keret még nyitott és várhatóak még újabb érkezők. A részletekről ide kattintva olvashat.

Az ÉRD tervezett felkészülési mérkőzései
2021.07.30. Telki:
 ÉRD–DKKA
2021.08.16.: DKKA–ÉRD
2021.08.11-15. Hodonín, Csehország: Felkészülési torna (program később)
2021.08.25.: Alba Fehérvár–ÉRD
2021.08.27.: ÉRD–Vasas

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Július 12-én – egy kéthetes egyéni edzésprogram után – edzettek először közösen az ÉRD női kézilabdázói az ÉRD Arénában. Az előző idényben 11. helyen végző együttes gerince a következő idényben is egyben marad, azonban Kiss-Walfisch Mercédesz után újabb távozóra derült fény.

Mint korábban beszámoltunk róla, az ÉRD szakmai stábja és játékoskeretének nagy része is vagy meghosszabbította szerződését a klubbal, vagy érvényes szerződéssel rendelkezik.

Horváth Roland együttese három játékossal erősítette meg keretét, hiszen Debrecenből érkezik kölcsönbe a szerb válogatott irányító-átlövő, Alexandra Vukajlovics, a Boglári Akadémia-SZISE-től az átlövő, Monori Orsolya, illetve az FTC-től a tehetséges korosztályos válogatott kapus, Hadfi Gréta is Érden folytatja pályafutását. Az első hetekben azonban több fiatal és próbajátékos is bizonyíthat a vezetőedzőnek.

Az már az előző szezon közben is ismert volt, hogy az ÉRD házi gólkirálynője, az NB I-es góllövőlista második helyén záró Kiss-Walfisch Mercédesz családi okok miatt visszatér nevelőegyesületéhez, a másodosztályba kieső Békéscsabához.

Azóta újabb távozója akadt az ÉRD-nek, hiszen a kapus, Győrffy Alexandra úgy döntött, máshol folytatja karrierjét.

A közös felkészülés első hetében azonban strandkézilabdás elfoglaltságok miatt egyelőre Hadfi Gréta, Landi Gabriella és Király Réka sem csatlakozott a társakhoz.

Az ÉRD a tervek szerint a nyolchetes felkészülés harmadik hetétől 8-9 edzőmeccset játszik, többek között a Dunaújvárossal és a Fehérvárral, de egy nemzetközi tornára is meghívást kapott, ahol német és francia csapatokkal is összemérheti tudását.

A női kézilabda NB I következő, 2021/22-es idénye az ÉRD számára szeptember 11-én kezdődik, a sorsolást július 22-én készíti el a Magyar Kézilabda Szövetség.

Az ÉRD női kézilabda csapatának kerete a 2021/22-es idényben
kapusok: 
Györkös Rebeka, Hadfi Gréta
jobbszélsők: Csáki Lilla, Király Réka
jobbátlövők: Mód Noémi
irányítók: Dana Abilda, Kóka Mariann, Szabó Kitti, Alexandra Vukajlovics
beállók: Kiss Dorottya Zsófia, Paróczy Sára, Sztankovics Réka
balátlövők: Kopecz Barbara, Landi Gabriella, Monori Orsolya
balszélsők: Fekete Bozsana, Kovács Barbara, Mézes Laura
védekezőspecialista: Horváth Dóra
vezetőedző: Horváth Roland

A K&H Női Kézilabda Liga hivatalos versenynapjai: 2021. szeptember 12., 19., 26., október 2., 24., 31., november 7., 14., 20., december 29./30., 2022. január 16., 23., 30., február 13., 20., 26., március 13., 20., 27., április 3., 10., 14., május 1., 8., 15., 22.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

A szezon utolsó mérkőzésén a Dunaújváros csapatához utazunk. Az érdi Lányainkat a Dunaújvárosi KKA csapata fogadja a helyi Városi Sportcsarnokban.


K&H női kézilabda liga - 26. forduló

Dunaújvárosi KKA - ÉRD
Időpont: 2021. május 30., vasárnap 17:00
Helyszín: Városi Sportcsarnok (Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Landi Gabriella: 
A szezon utolsó mérkőzését Dunaújvárosban játsszuk rendszerint. Szeretnénk kihozni magunkból a maximumot, és mindent megtenni a győzelem érdekében mind védekezésben, mind támadásban, hisz ez az utolsó mérkőzésünk. Gyertek szurkolni! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Györkös Rebeka:
Idén az utolsó mérkőzésünket Dunaújvárosban játsszuk. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mivel Dunaújváros hazai pályán nagyon jól játszik. Szeretnénk ponttal, vagy pontokkal hazatérni! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!


Szurkolói információk a DKKA facebook oldalán!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Hektikus mérkőzésen szenvedett 32–28-as vereséget az ÉRD a Szombathelyi KKA-tól a női kézilabda NB I 25., utolsó előtti fordulójában, ezzel a Vas megyeiek életben tartották bennmaradási esélyeiket.

Az utolsó szalmaszálakba kellett kapaszkodnia a női kézilabda NB I 25., utolsó előtti fordulójában a Szombathelyi KKA-nak, amelynek mindenképp nyernie kellett az ÉRD vendégeként, hogy maradjon esélye az élvonalbeli tagság megőrzésére. Épp ezért a Vas megyeiek mestere, Marosán György alaposan feltüzelte övéit.

A mérkőzést mégis a házigazda érdiek kezdték jobban, hiszen Györkös Rebeka védései mellett támadásban könnyű gólokat szereztek és gyorsan elléptek 3–1-re. A következő percekben kezdett feljavulni a vendégek játéka, akik Orbán Adrienn góljaival fordítottak is.

A fordulatokból azonban nem volt hiány, hiszen az ÉRD is visszavette a vezetést, de a 18. percben egy ötgólos sorozattal már 11–7-re az SZKKA ment.

Az ebben a periódusban rengeteg hibát vétő hazaiak viszont a játékrész hajrájában megtalálták saját játékukat és bár ledolgozták hátrányukat, a szünetre 15–14-es vendég előnnyel vonultak.

A második félidő elején ugyan ismét meglógott három góllal az SZKKA, az ÉRD sem hagyta magát és bár nem engedte el riválisát. Szabó Kittiék azonban egy gólnál közelebb egyszer sem tudtak kerülni.

Horváth Roland együttese próbálta tartani magát, de a koncentráltabban játszó vendégek jobban bírták a hajrát és 32–28-as győzelmükkel megőrizték esélyüket az NB I-ben maradásra.

Posted by ÉRD Handball on Wednesday, May 26, 2021

Az ÉRD a női kézilabda NB I 2021/22-es idényét május 30-án, 17 órakor a Dunaújvárosi KKA vendégeként zárja le a 26. fordulóval.

Női kézilabda NB I, 25. forduló
ÉRD–HUNGAST SZOMBATHELYI KKA 28–32 (14–15)
Érd, 200 néző. V.: Felhő, Öcsi
ÉRD: Györkös – Király R. 3, Abilda 2, Szabó K. 8 (5), PARÓCZY 4, Kiss-Walfisch 5, FEKETE B. 5
Csere: Győrffy (kapus), Horváth D., Sztankovics 1, Kóka, Landi
Edző: Horváth Roland
SZKKA: Tomasevics – Orbán Adrienn 4, Virág 1, Pődör R. 2, Gorilszka 4, BANDELIER 7, Forgács
Csere: Balog J. (kapus), MAYER SZ. 5, M. AGBABA 6, Wald 2, Horváth P. 1
Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–1. 9. p.: 3–5. 13. p.: 7–6. 19. p.: 8–12. 25. p.: 11–13. 34. p.: 15–18. 40. p.: 19–20. 47. p.: 22–26. 53. p.: 25–26.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 0/0

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

A szezon utolsó hazai mérkőzésén a Szombathely csapatát fogadják az érdi Lányaink az Érd Arénában.


K&H női kézilabda liga - 25. forduló

ÉRD - Hungast Szombahelyi KKA
Időpont: 2021. május 26., szerda 16:00
Helyszín: Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41)
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Fekete Bozsana:
Szerdán hazai pályán fogadjuk a Szombathely csapatát. Nagyon szeretnénk megmutatni a közönségnek, hogy csapatként képesek vagyunk itthon tartani a két pontot! Nagyon fontos lesz a védekezés, és a gyors lerohanások a támadásban! Ezt együtt kell megcsinálni mindenképp, egy csapatként, és a szurkolóinkra is nagy szükség lesz! Hajrá ÉRD!

Kiss-Walfisch Mercédesz:
A Szombathely csapatát fogadjuk hazai pályán. Ők most egy jobb periódusból jönnek, mint amiben mi vagyunk, és ezt szeretnénk megtörni, itthon tartani a két pontot! Úgy gondolom, hogy mindenkinek a csapatban jót tenne a lelkének így a szezon végén a győzelem. Kellő agresszivitással, jó védekezéssel - ami most egy-két meccsünkön elmaradt - hogyha ezeket tudjuk teljesíteni - már egyszer sikerült győznünk a Szombathely ellen idegenben - akkor hazai pályán is sikerülni fog! Várjunk a szurkolóinkat is, hiszen nekünk nagyon nagy támogatás, hogy itt vannak velünk a lelátón! Hajrá ÉRD!


Szurkolói információk az erdarena.hu honlapon!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A szezon utolsó előtti hazai mérkőzésén az érdi Lányaink az Alba Fehérvár KC csapatát fogadják az Érd Arénában.


K&H női kézilabda liga - 24. forduló

ÉRD - Alba Fehérvár KC
Időpont: 2021. május 22., szombat 16:00
Helyszín: Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41)
Játékvezetők: Őri Erika, Pozdena Erika


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Paróczy Sára:
A következő mérkőzésünk a Fehérvár ellen lesz hazai pályán. A múlt hibáit igyekszünk kijavítani, így a lányokkal mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy hazai pályán itthon tartsuk a két pontot! Nagyon küzdős és lelkes mérkőzésen szeretnénk a szurkolóknak és magunknak bizonyítani, hogy nem véletlenül maradtunk bent az NB I-ben! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Szabó Kitti:
Szombaton az Alba Fehérvár KC csapatát fogadjuk hazai pályán. Úgy gondolom, hogy a Lányokkal mindent meg fogunk tenni a két pont itthon tartásáért! Nagyon várjuk a szurkolóinkat, hogy buzdítsanak minket a pályán! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!


Szurkolói információk az erdarena.hu honlapon!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A bajnokság hajrájában hazai mérkőzéssel folytatjuk. Az érdi lányaink hazai pályán lépnek pályára, és az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát fogadják az Érd Arénában.


K&H női kézilabda liga - 17. forduló

ÉRD - FTC-Rail Cargo Hungaria
Időpont: 2021. május 19., szerda 18:00
Helyszín: Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41)
Játékvezetők: Marton Zsófia, Szabó Eszter


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Sztankovics Réka:
A következő mérkőzést hazai környezetben a Ferencváros ellen játsszuk. Nagyon várjuk a szurkolóinkat, hogy buzdítsanak minket a pályán! Nagyon szeretnénk megakadályozni a gyors lerohanásaikat! Készülünk erre a mérkőzésre, szeretnénk egy jó mérkőzést játszani és a lehető legtöbbet kihozni a meccsből! Hajrá Lányok, hajrá ÉRD!

Mód Noémi:
Szerdán a Ferencváros csapata ellen fogunk játszani. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de igyekszünk megnehezíteni a Fradi dolgát! Hazai mérkőzésünk lesz és remélem, hogy minél többen kilátogatnak és szurkolnak nekünk! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!


Szurkolói információk az erdarena.hu honlapon!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

A Boglári Akadémia-SZISE elleni 28–26-os vereség után 30–26-ra kapott ki az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE vendégeként az ÉRD a női kézilabda NB I 23. fordulójában, ezzel a viharsarkiak életben tartották bennmaradási esélyeiket.

Abban a tudatban fogadta az ÉRD-et a női kézilabda NB I 23. fordulójában a 4 ponttal sereghajtó Békéscsabai ENKSE, hogy ha nem szerez pontot, biztosan búcsúzik az élvonaltól, hiszen a játéknap korábbi mérkőzésén a Boglári Akadémia-SZISE háromgólos győzelmet aratott az Alba Fehérvár KC otthonában. A viharsarkiaknak az ÉRD, a Szombathely, a Dunaújváros és a Siófok ellen kell legalább 7 pontot szerezniük, miközben a Boglári Akadémia-SZISE hátralévő 3 mérkőzésén már nem szerez pontot.

Az életükért küzdő viharsarkiak a fokozott tét miatt kezdetben sok hibát vétettek. A Kiss-Walfisch Mercédesz által vezérelt ÉRD lépéselőnybe került és egészen a 20. percig növelte is a különbséget, amikor már néggyel vezetett (7–11).

A játékrész utolsó harmadában azonban a békéscsabaiak kezdeti feszültsége koncentráltságba csapott át, míg az érdiek sorra hibázták el lehetőségeiket, így az utolsó 10 percet 8–1-re nyerte meg a Békéscsaba és 15–12-es előnnyel vonult szünetre.

A második félidő elején állandósította három-négygólos előnyét a Békéscsaba és bár Dana Abilda révén a hajrára 24–23-ra is ledolgozta hátrányát a vendég csapat, egyenlíteni már nem tudott és a Békéscsaba végül 30–26-ra nyert, életben tartva NB I-ben maradási esélyeit.

Az ÉRD május 19-én, 18 órától az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen lép pályára az ÉRD Arénában, az NB I 18. fordulójában, majd 22-én, szombaton, ugyancsak 18 órától az Alba Fehérvár KC-t fogadja.

Női kézilabda NB I, 23. forduló
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE–ÉRD 30–26 (15–12)
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 350 néző. V.: Andorka, Hucker
BENKSE: Mistina K. – Andróczki 5, Török F. 2, Radojevics 4, J. Agbaba 2, Kukely A. 8, Szabó P. 1
Csere: Szabó D., Csizmadia (kapusok), Petika, Kukely K. 2, Iván E., Mitrovics 4, Giricz 2
Edző: Vida Gergő
ÉRD: Györkös – Király R. 1, Mód 4, Szabó K. 3 (1), Sztankovics 3, Kiss-Walfisch 8 (2), Fekete B. 3
Csere: Győrffy (kapus), Horváth D., Abilda 4, Paróczy, Kóka
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–3. 11. p.: 4–6. 15. p.: 5–8. 20. p.: 7–11. 27. p.: 12–12. 35. p.: 19–15. 43. p.: 22–19. 49. p.: 24–23. 55. p.: 28–25.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 7/3

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

A bajnokság hajrájában az EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE vendégei leszünk. Vasárnap az érdi Lányaink a békéscsabai Városi Sportcsarnokban lépnek pályára.


K&H női kézilabda liga - 23. forduló

EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE - ÉRD
Időpont: 2021. május 16., vasárnap 18:00
Helyszín: Városi Sportcsarnok (Békéscsaba, Gyulai út 44.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Györkös Rebeka:
Vasárnap Békéscsabára látogatunk. Nehéz mérkőzésre számítok, mivel a Csaba az életéért küzd. Ki szeretnénk javítani az előző mérkőzésen elkövetett hibáinkat, és két ponttal szeretnénk hazatérni! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Kiss-Walfisch Mercédesz:
Biztossá vált a bennmaradásunk az NBI-ben! Óriási öröm ez számunkra, de még nem nyugodhatunk meg, mivel hátra van még néhány fontos mérkőzés, mint a hétvégi békéscsabai meccs is! Nagyon készülünk erre a mérkőzésre, mert nagyon szeretnénk elhozni ezt a két pontot! Nem lesz egyszerű dolgunk lent a viharsarokban, ezt tudom én is, mint csabai, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győztesen hagyjuk el a pályát! Hajrá Lányok! Hajrá ÉRD!


Szurkolói információk az elorenkse.hu honlapon!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink