NBI

Korosztály: 

Az Érdi Sport Kft. örömmel tájékoztat mindenkit arról, hogy Monori Orsolya átlövő a 2021/2022-es NB I-es női kézilabdaszezonban pályafutását csapatunknál folytatja.

Orsi a 2015/16-os szezonban a Ferencváros kölcsönjátékosaként egy szezont töltött a Nemzeti Kézilabda Akadémián, így a Boglári Akadémia-SZISE-hez igazolva ismerős helyszínre érkezett. 

Jelenlegi edzője, ifj. Kiss Szilárddal korábban a junior válogatott szövetségi edzőjeként is dolgozott Orsival, 2015-ben junior Európa-bajnoki 4. helyezést, míg 2016-ban junior világbajnoki 10. helyezést értek el.

Szeretettel köszöntjük Monori Orsit csapatunkban Érden! 

Egy csapat, egy szív! Hajrá érdi Lányok!

Korosztály: 

78 gólt hozó mérkőzésen a házigazda DVSC-SCHAEFFLER végig vezetve győzte le 43-35-re az ÉRD-et a női kézilabda NB I 21. fordulójában.

Nem indult jól Horváth Rolandék debreceni vendégjátéka. A Loki ugyanis rendkívül aktívan kezdte a mérkőzést és az első percektől érvényesítette akaratát. Paróczy Sára ugyan hátán vitte az ÉRD-et, hiszen a vendégek első 8 góljából 6-ot is magára vállalt, de a hazaiak ekkor már 14-nél jártak.

A lendületesen játszó Debrecen ezután még jobban ellépett és Bordás Réka gólja után a 20. percben a közte 10-ért is támadhatott (17-8), viszont ezt kivédekezte az ÉRD és a játékrész utolsó harmadában zárkózni is tudott. A szünetre Dana Abilda góljával 20-15-re csökkent a különbség.

A második félidő eleje igazi gólparádét hozott, melyből inkább az ÉRD jött ki jobban és Fekete Bozsana révén a 42. percre két gólra csökkentette hátrányát (29-27).

Ezt követően viszont egy 7-1-es sorozattal lezárta a lényegi kérdéseket a DVSC, amely az utolsó 8 percre kényelmes, 37-28-as előnnyel fordult.

Az ÉRD a végjátékban ugyan szépen termelte a gólokat, de így is 43-35-ös vereséget szenvedett.

DVSC SCHAEFFLER -Érd mérkőzés utáni sajtótájékoztató

DVSC SCHAEFFLER -Érd mérkőzés utáni sajtótájékoztató

Posted by DVSC Kézilabda on Saturday, May 1, 2021

Horváth Rolandék legközelebb május 7-én, pénteken 16 órától a Kisvárda Master Good SE-t fogadják az NB I 22. fordulójában, az ÉRD Arénában.

Női kézilabda NB I, 21. forduló
DVSC-SCHAEFFLER - ÉRD 43-35 (20-15)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 400 néző. V.: Benya-Hantos, Rózsahegyi
DVSC: CSAPÓ KYRA - Arany 4, KOVÁCS ANNA 7 (3), VÁMOS 7, Tóvizi 4, Deszpotovics 1, Vantara-Kelemen 5
Csere: Giegerich (kapus), HORNYÁK D. 4, Bordás 2, Csernyánszki 3, Petrus, Karsten 1, Bánfai 2, Vámosi 3
Edző: Kudor Kitti
ÉRD: Györkös - Király R., Mód 1, SZABÓ K. 8, PARÓCZY 8, KISS-WALFISCH 10 (3), Fekete B. 4
Csere:
 Győrffy (kapus), Horváth D., Abilda 3, Landi, Sztankovics, Kiss D. Zs. 1
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5-2. 10. p.: 10-5. 14. .p.: 13-7. 20. p.: 17-8. 26. p.: 18-12. 34. p.: 22-18. 42. p.: 29-27. 51. p.: 37-29. 56. p.: 40-31.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/3

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

Az érdi Lányok vasárnap Debrecenben folytatják a bajnokságot. Csapatunkat a DVSC SCHAEFFLER fogadja a Hódos Imre Sportcsarnokban.


K&H női kézilabda liga - 17. forduló

DVSC SCHAEFFLER - ÉRD
Időpont: 2021. május 2., vasárnap 16:30
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (Debrecen, Kassai út 32-34)
Játékvezetők: Benya-Hantos Dorina, Rózsahegyi Brigitta


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Király Réka:
Vasárnap Debrecenbe fogunk utazni. Úgy gondolom, hogy a Debrecen nagyon erős hazai pályán, de a csapatunk most jó formában van. Szeretnénk meglepetést okozni a Debrecen csapatának, és akár győzelemmel valamint pontokkal hazatérni! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Csáki Lilla:
A következő mérkőzésen a Debrecen csapata ellen fogunk játszani. Szeretnénk az előző mérkőzésekből a jó és a pozitív elemeket átvinni erre a mérkőzésre is! Egy nagyon nehéz és futós mérkőzésre számítunk! Azt gondolom, hogy kellő koncentrációval és egy nagyon kemény védekezéssel akár pontot, vagy pontokat is tudunk elhozni! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!


Helyi szurkolói információk a dvsckezilabda.hu weboldalán.
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Május 2-án, 16.30-tól a tabella 8. helyén álló ÉRD a 7. helyezett DVSC-Schaeffler vendégeként vív rangadót a női kézilabda NB I 17. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán. A találkozót a DVSC Handball YouTube-csatornán élőben közvetítik!

Noha a tabellán csak egy hely választja el a feleket egymástól, az ÉRD-nek kőkemény dolga lesz a Hódos Imre Sportcsarnokban. Horváth Rolandék ugyanis 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 11 vereséggel, 13 pontot gyűjtve állnak a 8. helyen. Ezzel szemben a debreceni kispadon Köstner Vilmost váltó Kudor Kitti vezette Loki 12 sikernél, 1 döntetlennél és 6 vereségnél, azaz 25 pontnál jár.

A hajdúságiak annak ellenére is remek formában vannak, hogy hét közben kikaptak az FTC-től, de a Népligetben szinte végig tartották a lépést a zöld-fehérekkel, akik csak 2 góllal tudtak nyerni. Ezt megelőzően pedig sorozatban 6 mérkőzésén győzött a DVSC.

Sőt, hazai környezetben legutóbbi 10 találkozójából 8-at nyert meg a Debrecen. Igaz, meglepő vereséget szenvedett a Fehérvártól és az MTK-val is döntetlent játszott.

Az ÉRD-nek ugyan hét közben megtört ötmeccses idegenbeli veretlenségi sorozata, de a Mosonmagyaróvár elleni 28–24-es vereség alkalmával is megmutatták Szabó Kittiék, hogy nem szabad lebecsülni őket, hiszen sokáig tartották magukat.

A május 2-i találkozó lesz a DVSC és az ÉRD 27. egymás elleni mérkőzése. Ezek közül az ÉRD 15-öt, a DVSC 9-et nyert meg 2 döntetlen mellett.

Debrecenben azonban már nem ilyen jó az érdiek mérlege, hiszen az eddigi 12 fellépésükből 4-et nyertek meg, 6 vereség és 2 döntetlen mellett.

A hajdúságiak házi góllövőlistáját a korábbi érdi átlövő, Kovács Anna vezeti 114 találattal. Mögötte viszonylag nagy űr tátong, hiszen a második helyen Vámos Petra áll 88 góllal, mögötte pedig az 59-szer eredményes Jelena Deszpotovics.

Az ÉRD-nél Mosonmagyaróváron lépte át a százgólos határt Kiss-Walfisch Mercédesz, aki jelenleg 104 gólnál jár. Rá viszont egyre jobban közelít a 82-szer eredményes Szabó Kitti, míg a dobogó legalsó fokán Paróczy Sára áll 70 góllal.

A május 2-án, 16.30-kor kezdődő DVSC-SCHAEFFLER–ÉRD mérkőzést Benya-Hantos Dorina és Rózsahegyi Brigitta játékvezetői páros vezeti.

A mérkőzést a DVSC Handball YouTube-csatornán élőben közvetítik!

Női kézilabda NB I, 17. forduló
05.02., 16.30: 
DVSC-SCHAEFFLER–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

A második félidő közepéig tudta tartani a lépést a Motherson Mosonmagyaróvárral a női kézilabda NB I 21. fordulójában az ÉRD, amely végül 28–24-es vereséget szenvedett, így ötmeccses idegenbeli veretlenségi szériája tört meg, miközben a Lajta-partiak először nyertek pályaválasztóként az ÉRD ellen.

Az ÉRD szerezte meg a vezetést és az első percekben Fekete Bozsana révén még őrizte azt, de a Mosonmagyaróvár is kezdett magára találni és Horváth Bernadett vezetésével a 10. percben már 6–3-ra vezetett.

Az ÉRD azonban nem tört meg, Horváth Roland időkérése után is tartotta a lépést vendéglátójával. Sőt, amikor a hazaiak mestere, Gyurka János is időt kért, a Mosonmagyaróvár előnyének növelése helyett előbb Kiss-Walfisch Mercédesz hétméteresből megszerezte idei 100. bajnoki gólját, majd Paróczy Sára már egyenlített (11–11).

A játékrész hajrájában is tartotta magát az ÉRD, amely Katona Flóra utolsó másodperces gólja miatt ugyan 14–13-as hátránnyal vonult a szünetre, ami nem kis teljesítmény annak tükrében, hogy az első félidő harmadát emberhátrányban töltötték Király Rékáék.

A fordulás után sem változott a játék képe, amikor pedig ismét meglépett volna a Mosonmagyaróvár, mint történt az a 39. percben, 19–16-nál, Horváth Roland egyből időt kért. Ezzel pedig amellett, hogy megtörte a hazaiak lendületét, saját csapatát is felrázta. Fekete Bozsanáék ugyan visszajöttek egy gólra, de egyenlíteni már nem tudtak.

Sőt, a Lajta-partiak Tóth Eszter vezérletével egy 6–1-es szériát produkáltak, amellyel megtörték az ÉRD-et (25–19). Hatgólos hátrányát a hátralévő időben már nem tudta ledolgozni az ÉRD, amely végül 28–24-es vereséget szenvedett.

Kiss-Walfisch Mercédeszék legközelebb május 2-án, vasárnap, 16.30-tól a DVSC-SCHAEFFLER vendégeként folytatják a bajnokságot.

Női kézilabda NB I, 21. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC SE–ÉRD 28–24 (14–13)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Altmár, Horváth M.
MKC: Szemerey – Katona F. 2, Hudák E. 1, Tóth E. 6 (3), Horváth B. 6, Kovács P. 1, Stranigg 2
Csere: Herczeg (kapus), Gyimesi, Szarková 5, Sirián 1, Lancz 3, Hajtai 1
Edző: Gyurka János
ÉRD: Győrffy – Király R., Mód 2, Szabó K. 5 (3), Paróczy 4, Kiss-Walfisch 6 (3), Fekete B. 5
Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Abilda 2, Csáki, Sztankovics
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–2. 10. p.: 6–3. 17. p.: 8–6. 21. p.: 11–9. 28. p.: 12–12. 37. p.: 16–15. 39. p.: 19–16. 45. p.: 21–18. 51. p.: 25–19. 55. p.: 26–22.
Kiállítások: 6, ill. 16 perc
Hétméteresek: 5/3, ill 7/6

Korosztály: 

Az MTK elleni mérkőzés sikere után az érdi lányok újra idegenben folytatják a bajnokságot. Csapatunkat a Motherson Mosonmagyaróvár fogadja az UFM Arénában.


K&H női kézilabda liga - 21. forduló

Motherson Mosonmagyaróvár - ÉRD
Időpont: 2021. április 29., csütörtök 18:00
Helyszín: UFM Aréna (Mosonmagyaróvár, Gorkij utca 1.)
Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Kiss Dorottya Zsófia:
A következő mérkőzésünket a Mosonmagyaróvár csapata ellen játszszuk. Igyekszünk meglepetést okozni majd és kellően agresszív védekező, illetve támadójátékot folytatni. Hajrá érdi Lányok!

Landi Gabriella:
A Mosonmagyaróvár otthonában szeretnénk egy küzdős futós mérkőzést játszani. Habár tudjuk, hogy jó időszakban vannak, de ezt mi szeretnénk megállítani! Igyekszünk győzelemmel hazatérni! Egy csapat, egy szív! Hajrá Érd!

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés zárt kapus!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Április 29-én, csütörtökön 18 órától a 6. helyen álló Motherson Mosonmagyaróvári KC SE vendégeként lép pályára a női kézilabda NB I 21. fordulójában az ÉRD. A mérkőzést a Szigetköz Sport YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

A Motherson Mosonmagyaróvár–ÉRD mérkőzést a Szigetköz Sport YouTube-csatornáján élőben közvetítik!

Remekül kezdte a 2020/21-es idényt és a szezon meglepetéscsapatává avanzsált a Motherson Mosonmagyaróvár, amely első 14 bajnokijából 13-at megnyert, csupán otthon, a Ferencvárostól szenvedett vereséget.

Gyurka János lányai ezt követően viszont nehéz időszakot produkáltak, február 19. és április 7. között ugyanis zsinórban 6 vereséget szenvedtek el. Igaz, a tabella élmezőnyével találkoztak, hiszen az MTK-tól, a Győrtől, a DVSC-től, az FTC-től és a Váctól is kikaptak, a legmeglepőbb botlásuk viszont az Alba Fehérvár elleni hazai háromgólos fiaskó volt.

Ezt követően viszont legutóbb visszataláltak a győzelem útjára a Lajta-partiak, akik hazai környezetben 27–19-re verték a Kisvárdát.

Az ÉRD bár nemrég negyedik karanténját is letudta, a Kisvárda elleni kupabúcsú után a Győr elleni 12 gólos vereség ellenére is emelt fővel jöhetett le a pályáról, s hétvégén, az MTK ellen meg is mutatta, mire képes, hiszen az akkor még dobogós fővárosi kék-fehérek otthonából 33–33-as döntetlennel távozott.

A rendkívül értékes egy pont pedig azt jelentette, hogy Horváth Rolandék 2 helyet léptek előre a tabellán és 8. helyen állnak jelenleg. Hátrányuk viszont jelentősnek mondható, hiszen a 7. Debrecen előnye jelenleg 12 pont. Igaz, hátrafele nézve sem áll rosszul az ÉRD, hiszen úgy előzi meg a 3 12 pontos csapatot, a Kisvárdát, a Dunaújvárost és a Fehérvárt, hogy előbbiek 3, utóbbi 2 mérkőzéssel játszott többet Kiss-Walfisch Mercédeszéknél.

Bár az ÉRD legutóbbi 10 mérkőzéséből 4-et is elvesztett, idegenben parádésan szerepel. Szabó Kittiék elmúlt 5 vendégként megvívott mérkőzésükből az MTK elleni döntetlen mellett 4-et nyertek meg.

A felek eddig 12-szer találkoztak egymással, ebből 11-szer az NB I-ben, 1-szer felkészülési mérkőzésen. Ezek közül csupán 2-t tudott megnyerni a Mosonmagyaróvár, ráadásul mindkettőt Érden. Az eddigi 5 mosonmagyaróvári mérkőzést kivétel nélkül az ÉRD nyerte meg.

Az MKC házi góllövőlistáját 99 találattal vezeti az irányító, Tóth Eszter, akit szorosan követ a 94 gólos Szimona Szarková. Mögöttük 80 góllal áll a 3. helyen Kovács Patrícia, 64-gyel Katona Flóra.

Az ÉRD-nél is közelít a 100 találathoz Kiss-Walfisch Mercédesz, akinek 2 gól hiányzik ennek az eléréséhez. Mögötte 77 találattal próbálja tartani a lépést Szabó Kitti, míg Paróczy Sára 66 góljára közelít a 45-ször eredményes Mód Noémi.

Az április 29-én, 18 órakor kezdődő Motherson Mosonmagyaróvári KC SE–ÉRD mérkőzést Altmár Kristóf és Horváth Márton vezeti.

A mérkőzést a Szigetköz Sport YouTube-csatornán élőben közvetítik!

Női kézilabda NB I, 21. forduló
04.28., 18.00:
 Motherson Mosonmagyaróvári KC SE–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

Nem kis bravúrt bemutatva félidei ötgólos hátrányát ledolgozta és 33-33-as döntetlent ért el a dobogó 3. helyén álló MTK Budapest vendégeként az ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában. Horváth Rolandék pontszerzésükkel a tabella 8. helyére léptek előre.

A tabella 3. helyén, 13 győzelemmel és 5 vereséggel álló MTK-hoz látogatott az ÉRD, de a 10. helyezett Pest megyei alakulat vezetőedzője, Horváth Roland Mézes Laurára és Kopecz Barbarára továbbra sem számíthatott.

Ennek ellenére Szabó Kitti hétmétereseivel az első percekben a vendégek vezettek, sőt, Szöllősi-Zácsik Szandra bombái ellenére is 8-6-ra lépett meg az ÉRD.

Zácsik azonban egyenlített, majd Dakos Noémi duplájával már a fővárosiak mentek kettővel. Ezután fel is keményedett a hazaiak védekezése és az érdi nevelésű Győri Barbarát váltó Suba Sára néhány védését a túloldalon elsősorban Pál Tamara használta ki, akinek vezérletével 16-12-re húzott el a házigazda. Sőt, a szünetig 19-14-re hízott a különbség.

A második játékrészt azonban kiválóan kezdte az ÉRD, Szabó Kitti és Mód Noémi góljai után Paróczy Sára előbb egyenlített, majd Kiss-Walfisch Mercédesz újabb találatával már ismét az ÉRD vezetett (19-20).

A lépéselőnyüket pedig sokáig, egészen az 54. percig tartották a vendégek, de Dakos gólja után megint az MTK ment kettővel (31-29).

Az ÉRD-et azonban ez és nem sokkal később Marincsák Nikolett duplája miatt az újabb kétgólos különbség sem törte meg. Az utolsó percekben előbb Fekete Bozsana csökkentette a hátrányt, majd a Mód Noémi által kiharcolt hétméterest Szabó Kitti értékesítette beállítva ezzel a 33-33-as végeredményt.

Nyilatkozatok hamarosan!

Az ÉRD pontszerzésével feljött a tabella 8. helyére. Paróczy Sáráék legközelebb április 29-én, csütörtökön 18 órától Mosonmagyaróváron lépnek pályára.

Női kézilabda NB I, 19. forduló
MTK Budapest - ÉRD 33-33 (19-14)
Elektromos Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Bóna, Földesi
MTK Budapest: Győri - Juhász E. 2, Szekerczés 2, Marincsák 4 (3), DAKOS 7, Szöllősi-Zácsik 5, Pelczéder 2
Csere: Suba (kapus), Szabados, PÁL T. 10 (1), Sári, Bujdosó-Gerháth 1, Sallai
Edző: Golovin Vlagyimir
ÉRD: Győrffy - Király R. 2, MÓD 4, Szabó K. 8 (5), Kiss D. Zs. 1, KISS-WALFISCH 8 (1), Fekete B. 4
Csere: Györkös (kapus), Horváth D., Abilda 1, PARÓCZY 5, Landi
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2-3. 10. p.: 5-7. 13. p.: 9-8. 20. p.: 13-11. 24. p.: 16-12. 36. p.: 19-20. 41. p.: 22-22. 46 .p.: 24-26. 53. p.: 29-28. 58. p.: 33-31.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/6

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

A következő bajnoki mérkőzésen csapatunk az Elektromos csarnokban lép pályára. Az érdi Lányainkat az MTK Budapest csapata fogadja.


K&H női kézilabda liga - 19. forduló

MTK Budapest - ÉRD
Időpont: 2021. április 24., szombat 18:00
Helyszín: Elektromos csarnok (Budapest Népfürdő út 18-20.)
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Paróczy Sára:
A következő mérkőzésünk az MTK ellen lesz. Az MTK csapata most nagyon jó szériában van, nagyon remélem, hogy meg tudjuk állítani őket a lányokkal! Mindent megteszünk annak érdekében, hogy védekezésben és támadásban is jók legyünk! Szeretnénk pontot, vagy pontokat elhozni tőlük! Hajrá csajok, hajrá ÉRD!

Györkös Rebeka:
A következő mérkőzésen az MTK csapatához látogatunk. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ponttal, vagy pontokkal térjünk haza! Ha olyan agresszív lesz a védekezésünk, mint a Győr elleni mérkőzés első félidejében, akkor minden esélyünk meg van erre! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés zárt kapus!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Noha a Győri Audi ETO KC szinte végig vezetve nyerte meg 38–26-ra az ÉRD elleni idegenbeli vendégjátékát, Horváth Roland lányai sem szégyenkezhetnek, hiszen 40 percig jól tartották magukat a világ legjobbja ellen az NB I 16. fordulójában.

Alaposan megnehezítette a Győri Audi ETO KC dolgát az ÉRD az NB I 16. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán. Bár a vendégek már az első percekben elléptek néhány góllal, de magukhoz képest a mérkőzés elején még nem tudták a tőlük megszokott lendületet diktálni. Sőt, a lendületes támadásokba több hiba is csúszott, miközben az ÉRD támadásban mindig megtalálta a réseket, ezzel pedig tartotta is a lépést a világ legjobbjával.

Danyi Gáborék előnye ugyan nem forgott veszélyben, de Horváth Rolandék sem akartak leszakadni és 20 perc után Dana Abilda révén még 11–10-is volt a Győrnek, amely időkérése után 18–12-re lépett meg, végül négygólos előnnyel fordulhatott (14–18).

A második félidő elején sem változott a játék képe, az ÉRD ugyan próbálta tartani a különbséget, de amíg minden gólért alaposan meg kellett dolgoznia Szabó Kittiéknek, addig a Győr támadásban egyre dinamikusabbá vált, felállt fal ellen is könnyen megtalálta a réseket, illetve az ÉRD hibáiból szerzett labdákkal vezetett gyors támadásokat. Ennek köszönhetően pedig a játékrész derekán Estelle Nze-Minko révén tízre növelte előnyét a  Rába-parti együttes (22–32).

Az ÉRD dolgát nehezítette, hogy ezután a korábban 8 gólt szerző Szabó Kitti egy hétméteresnél fejbe dobta a vendégek kapusát, Silje Solberget, amelyért a szabályok értelmében piros lapot kapott.

A hajrára érkezve egyre inkább fáradó ÉRD már nehezen tudta tartani a Győrt, amely előnyét növelve végül megérdemelt, 38–26-os győzelmet aratott, de Horváth Rolandéknak sincs miért szégyenkezniük, hiszen sokáig jól tartották magukat a világ legjobbjai ellen.

Az ÉRD legközelebb április 24-én lép pályára, amikor az MTK Budapest vendége lesz az Elektromos Sportcsarnokban 18 órától.

Női kézilabda NB I, 16. forduló
ÉRD–GYŐRI AUDI ETO KC 26–38 (14–18)
Érd, zárt kapuk mögött. V.: Fekete T., Tóth D.
ÉRD: GYŐRFFY – Király R., Mód 2, SZABÓ K. 8 (3), Paróczy, Kiss-Walfisch 4, Fekete B. 4
Csere: Győrffy (kapus), KISS D. ZS. 4, Abilda 2, Landi 2, Horváth D., Sztankovics, Csáki, Kóka
Edző: Horváth Roland
GYŐR: Leynaud – Faluvégi 3, V. KRISTIANSSEN 5, NZE-MINKO 7, Brattset 5, E. Amorim 4, Fodor 1
Csere: S. Solberg (kapus), Görbicz 2, Edwige 2, S. Oftedal 4, Lukács V. 3, Csekő 1 (1), Ogonovszky 1
Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–3. 10. p.: 5–6. 19. p.: 10–11.  28. p.: 12–18. 33. p.: 16–21. 42. p.: 21–28. 49. p.: 22–33.
Kiállítások: 4 ill.4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 5/1

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink