Bronzba öntött hétvége

NB I-es felnőtt csapatunk a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepelt a hétvégén. Az elődöntőben ugyan vereséget szenvedtünk a későbbi győztes Győri Audi ETO KC csapatától. Azonban a vasárnapi bronzmérkőzésen 26:21-re nyertek lányaink az MTK Budapest csapata ellen, megszerezve ezzel a harmadik helyet.
Csapatunk története során először jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A szombati elődöntőben a Győri Audi ETO KC csapata volt az ellenfelünk. A mérkőzésen a hazai csapat szerzett vezetést büntetőből, egy perccel később pedig megduplázhatta volna csapata előnyét Kovacsics Anikó, de Szvetlana Gridnyeva hárítani tudta a büntetőt. A 4. percben Katarina Krpez váltotta gólra a Klivinyi Kinga által kiharcolt hétméterest, majd két minutummal később ugyancsak szerb jobbszélsőnk állhatott a büntetővonal mögé, és ezúttal sem hibázott (1:2). A játékrész feléig fej-fej mellett haladtak a csapatok (7:6), ezt követően azonban támadásban több hibát is vétettünk, amit ellenfelünk kihasznált. Klivinyi Kinga átlövésgóljaival, valamint szélsőink találataival tartottuk a lépést ellenfelünkkel, de közelebb nem tudtunk kerülni a hazai csapathoz (16:10). Az első félidőt követően Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát a kapuban. Átlövőink ugyan nehezen találtak rést a hazaiak védelmén, de Kisfaludy Anettet és Sara Vukcevic-et is sikerült megjátszaniuk, akik vagy gólra váltották helyzeteiket, vagy hétméterest harcoltak ki. A mérkőzés utolsó negyed órájában Ekaterina Kostiukova és Takács Kitti is lehetőséget kapott a szélső posztokon. Fiatal balszélsőnk két gólt is szerzett, előbb Mariama Signaté indítását váltotta gólra, majd hétméteresből volt eredményes, a végül 29:18-ra végződő összecsapáson.
 
A Győri Audi ETO KC elleni elődöntőbeli vereséget követően a bronzmérkőzésen szerezhették meg lányaink a klub első érmét a Magyar Kupában. Az MTK Budapest elleni, a harmadik hely sorsáról döntő találkozón ugyan öt percet követően 4:1-es előnyre tettünk szert, de ellenfelünk 6:6-nál egyenlített. Majd eladott labdáinkat kihasználva az első negyedórát követően kétgólos előnyre tett szert az MTK (8:6). Azonban feljavuló védekezésünknek, és Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően tíz perc alatt mindössze kétszer volt eredményes ellenfelünk. Lányaink támadásban kijátszott figurák végén szereztek gólokat, Schatzl Nadine góljával pedig újfent három találat volt az előnyünk (10:13). A hajrában azonban négy MTK találatra nem volt válaszunk (14:13) és a fordulást követően is a fővárosi csapat talált kétszer a kapunkba (16:13). Egy gólra sikerült felzárkóznunk, ráadásul Szvetlana Gridnyeva büntetőt is hárított, de figyelmetlenségeinknek köszönhetően a 38. percben 18:15-ra vezetett az MTK. A hátralévő huszonkét percben azonban mindössze háromszor volt eredményes ellenfelünk, ezenfelül Szvetlana Gridyeva újabb hétméterest védett. Katarina Krpez góljával 20:20-nál utolértük az MTK-t, majd Schatzl Nadine találatával már nálunk volt az előny. A találkozó hajrájában növelni tudtuk előnyünket, a végeredményt Klivinyi Kinga átlövésgólja állította be (21:26). Csapatunk így fennállása első bronzérmét szerezte a Magyar Kupa küzdelmeiben.  
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
NB I utánpótlás csapataink közül junior együttesünk nyerni tudott Szegeden, de hazai pályán nem bírt a Siófokkal. Ifjúsági csapatunknak hétközben nem sikerült a pontszerzés Dunaújvárosban, és a hétvégén a Siófok is nyerni tudott az ÉRD Arénában. Serdülő csapatunk négygólos vereséget szenvedett a rájátszásban, míg U13-as együttesünknek két szoros mérkőzésen sem sikerült a pontszerzés az országos elődöntőben. BP. I. osztályban szereplő csapatunk, akárcsak U11-es lányaink nyerni tudtak a hétvégén, míg NB II-es junior és felnőtt csapatunk otthon tartotta a két pontot a Dunaújvárosi AC ellenében.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. március 24. kedd
 
OSB rájátszás | Euronovex Tápiószele USE - ÉRD 27:23 (12:11)
 
2015. március 25. szerda
 
NB I Ifjúsági rájátszás | Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD 39:20 (22:12)
 
 
NB I Junior rájátszás | Szeged KKSE - ÉRD 28:29 (16:18)
 
2015. március 28. szombat
 
U13 Országos elődöntő | ÉRD - Békéscsabai ENKSE 19:24 (9:11)
U13 Országos elődöntő | ÉRD - Kisteleki Kézilabda Klub 18:20 (11:12)
 
U13 Leány alsóház | ÉRD 2 - Aranyszarvas SE 22:4 (12:3)
U13 Leány alsóház | Dömsödi USE  - ÉRD 2 15:12 (8:3)
  
BP. I. o. Női | Hort SE II - ÉRD III 25:29 (13:15)
 
NB I Ifjúsági rájátszás | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 26:36 (11:18)
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 25:29 (10:14)
 
Magyar Kupa | Győri Audi ETO KC - ÉRD  29:18 (16:10)
 
 
2015. március 29. vasárnap
 
U11 Leány | ÉRD - Budai Farkasok 22:11 (12:5)
 
NB II Junior | ÉRD II - Dunaújvárosi AC 28:17 (12:9)
 
NB II Felnőtt | ÉRD II - Dunaújvárosi AC 25:14 (15:9)
 
Magyar Kupa | MTK Budapest - ÉRD 21:26 (14:13) 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk idei második edzőmérkőzésén szoros és jó iramú találkozón, 26:22-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC csapata ellen.
 
A hétközi OGC  Nice Handball elleni győztesen megvívott felkészülési mérkőzést követően Győrbe  látogattunk, ahol a tavalyi bajnokság ezüstérmese  ellen léptünk pályára. A találkozón Mariama Signaté átlövésgóljával szereztünk vezetést, majd Kisfaludy Anett és Katarina Kprez-Slezak lerohanás végén szerzett találataival 0:3 állt az eredményjelzőn. Az első negyedóra végén ért utol minket a hazai csapat, majd kettős emberelőnyben a vezetést is átvette. Klivinyi Kinga majd Mireya Gonzalez Alvarez is betörést követően talált a kapuba, így fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel. A játékrész utolsó 5 percére fordulva Szvetlana Gridnyeva védett hétméteresének is köszönhetően, valamint átlövőink újabb találataival 9:11-re vezettünk, azonban a győri csapat négy találatot szerzett zsinórban, így a szünetre 13:11-es állásnál vonultak a csapatok.
A fordulást követően Mireya Gonzalez Alvarez szerezte első találatunkat, majd másik balkezes átlövőnk Yulia Khavronina is eredményes volt. Szvetlana Gridnyeva újabb büntetőt hárított, majd  tíz perccel később még egyet, így  Klivinyi Kinga góljával 15:15-nél újra egyelő volt az állás. Ezt követően azonban Katarina Krpez-Slezak értékesített hétméterese ellenében hat találatot szerzett a hazai együttes. A gólcsendet Janurik Kinga védését követően Katarina Krpez-Slezak lerohanásból szerzett gólja törte meg. Utolsó találatunk Andjela Bulatovic  szerezte Yulia Khavronina remek bejátszását követően, amivel beállította 26:22-es végeredményt. Nem ez volt az egyetlen fellépésünk az győri csarnokban a bajnoki szezon előtt, hiszen augusztus 25-én újra felkészülési mérkőzésen játszik a két csapat. Előtte azonban 19-én Debrecenben lépünk pályára, majd Békéscsabán szerepelünk felkészülési tornán.
 
 
 
 
 
 
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk szerdán az ÉRD Arénában fogadja a Mosonmagyaróvári KC SE csapatát, míg vasárnap az MTK Budapest otthonába látogatnak lányaink. A szerdai mérkőzésre a jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna Jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 5. forduló
ÉRD – Mosonmagyaróvári KC SE
 
Időpont: 2015. szeptember 23. szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak a mérkőzésekre 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
Díjmentes kísérő: 750 Ft
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 15:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 6. forduló
MTK Budapest – ÉRD
 
Időpont: 2015. szeptember 27. vasárnap 18:45
Helyszín: Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter 
 
A 6. forduló utánpótlás mérkőzései az ÉRD Arénában kerülnek megrendezésre. Az ifjúsági találkozó 13, a junior mérkőzés 15 órakor kezdődik az ÉRD Arénában!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. szeptember 23. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE
 
NB I Junior |ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE
 
2015. szeptember 26. szombat 
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
10:00 ÉRD 1 - Kispesti NKK
 
NB I/B Junior | Mohács Városi Sportcsarnok (7700 Mohács, Sport utca 1.)
16:00 Mohácsi TE – Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Mohács Városi Sportcsarnok (7700 Mohács, Sport utca 1.)
18:00 Mohácsi TE – Haladás-ÉRD II
  
2015. szeptember 27. vasárnap
 
U13 Kovács L. régió D | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
13:00 ÉRD 2003 - Budaörs KC I
13:50 Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2002
15:30 Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2003
17:10 Budai Farkasok KK - ÉRD 2002
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
13:30 ÉRD 2 - Szigetszentmiklós NKSE
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola (2100  Gödöllő, Légszesz u. 10.)
18:00 Gödöllői KC - ÉRD III
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
13:00 ÉRD - MTK Budapest
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
15:00 ÉRD - MTK Budapest
 
NB I Felnőtt | Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
18:45 MTK Budapest - ÉRD
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink

Médiapartnereink