Felnőtt

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 23. fordulójában 30:47-es győzelmet ért el a Kispest NKK otthonában. Ifjúsági és junior lányaink is két-két bajnoki pontot szereztek a Kispest ellen, míg ÉRD 2003-as együttesünk régióbajnoki címet ünnepelhetett.

Szerdán a Kispest NKK ellen folytattuk a bajnokság küzdelmeit. A mérkőzés első perceiben felváltva születtek a gólok, de 2:2 után Janurik Kinga kapuja tizenegy percig érintetlen maradt, míg lányaink zsinórban nyolc találatot szereztek, így 2:10-re vezettünk az első negyedóra végén. A folytatásban Katarina Krpez Slezak lerohanásból, Mariama Signaté és Mireya González Álvarez pedig átlövésből volt eredményes, mellyel 6:16-os előnyre tettünk szert. A játékrész hajrájában Katarina Krpez Slezak és Klivinyi Kinga növelték találataink számát (12:22), majd a fordulás után ismét jobbszélsőnk, valamint balátlövőnk vette be a kispesti kaput. Ezt követően saját nevelésű beállónk, Szabó Laura talált a hálóba posztjáról és a hétméteresvonalról is, majd jobbátlövőink, Kiss Nikolett és Mireya González Álvarez szereztek gólokat (20:33). Az utolsó tíz percre fordulva Takács Kitti volt eredményes két ízben is, míg a mérkőzésen Barján Bianka taplról szerezte utolsó gólunkat a 30:47-es végeredménnyel záruló összecsapáson.

NB I-es utánpótlás együtteseink is a Kispest ellen léptek pályára az előző héten. Junior együttesünk tizenegy góllal nyert, míg ifjúsági lányaink hat találattal győztek. Az OSB rájátszás E-F csoportjában az 1-8. helyért küzdő lányaink nem bírtak a Rinyamenti KC csapatával, míg KSB együttesünk Vácon szenvedett vereséget. U13 lányaink Kovács László régió felsőházában szereplő csapatunk mind a két mérkőzését megnyerte a hétvégén, így régióbajnoki címet ünnepelhettek, míg U13-as Kovács László régió középsőházában vitézkedő együttesünk mérlege egy győzelem és egy vereség a heti fordulókban. U10-es lányaink mind a két mérkőzésükön nyertek a hétvégén, míg Bp. I.osztályban szereplő csapatunk hat góllal győzött a Pestszentimrei SK ellen. Gratulálunk a győzelmekhez!

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. május 2., kedd

NB I Ifjúsági | Kispest NKK - ÉRD 21:27 (8:13)

NB I Junior | Kispest NKK - ÉRD 29:40 (12:21)

 

2017. május 3., szerda

NB I Felnőtt | Kispest NKK - ÉRD 30:47 (12:22)

 

2017. május 4., csütörtök

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | ÉRD II - Rinyamenti KC 28:30 (16:16)

 

2017. május 6., szombat

U13 Kovács László régió Felsőház | ÉRD 2003 - Ceglédi KCSE 25:7 (12:4)

U13 Kovács László régió Felsőház | Aranyszarvas SE - ÉRD 2003 14:17 (8:8)

 

U10 Kovács László régió | ÉRD - Dabas KC VSE 18:5 (10:2)

U10 Kovács László régió | Dömsödi USE - ÉRD 5:15 (2:8)

 

 

U13 Kovács László régió Középsőház | ÉRD 2004 - Alsónémedi SE 13:19 (8:6)

U13 Kovács László régió Középsőház | ÉRD 2004 - Abonyi KC 21:14 (7:6)

 

2017. május 7., vasárnap

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | Ipress Center-Vác - ÉRD 31:25 (17:15)

 

Bp. I.o. női felnőtt Felsőház | Pestszentimrei SK - ÉRD II 23:28 (12:13)

 

HAJRÁ ÉRD!!

Rovat: 
Korosztály: 

A tegnapi nap után ma ismét gyerekzsivajtól volt hangos az ÉRD Aréna. Pénteken közel 350 második osztályos lány és fiú vette birtokba az ÉRD Arénában kialakított négy kézilabda pályát. 

A 2016/2017-es szezonban a Suli Kézilabda Utánpótlás programban utolsóként a másodikos lányok és fiúk mérhették össze tudásukat. Nekik ez az első évük a SKUP-ban, szeptembertől heti egy alkalommal ismerkednek a kézilabda alapjaival, szépségével. A már hagyományosnak mondható tanév végi tornákon mutathatják meg, hogy mit tanultak az előző hónapokban. A SKUP 2016/2017 tornán minden részt vevő gyerek kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekik, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is. 

Összesen 11 lány és 12 fiú csapat vetélkedett egy időben 4 pályán, összesen 57 találkozón. Ebben a korosztályban még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán a 10 perces mérkőzéseken. Izgalmakból ma sem volt hiány, hiszen a csoportmérkőzések után már az érmes helyezésekért folyt a küzdelem. A mérkőzések szabályosságát játékvezetők biztosították, akik az ÉRD NB I-es ifjúsági és junior csapatának játékosaiból kerültek ki, és saját tapasztalataikon kívül a 'Rózsaszín síp' akciónknak köszönhetően komoly tudással rendelkeznek a bírói feladatkörrel kapcsolatosan.

Az izgalmasabbnál izgalmasabb torna végeztével következett az ünnepélyes eredményhirdetés, ahol minden részt vevő csapat egy emléklappal lett gazdagabb, illetve minden lurkó kapott egy vonalzót is ajándékba NB I-es felnőtt csapatunk játékosaitól. Az első három lány és fiú helyezett csapat tagjainak T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, és Tekauer Norbert, klubunk elnöke adta át az érmeket. A lányok tornáját a Ligeti gyémántok nyerték, míg a fiúk közül a Ligeti sasok csapata bizonyult a legjobbnak. A második osztályos torna különdíját az Érdligeti Általános Iskola nyerte, mivel ennek az iskolának a csapatai érték el a legjobb eredményeket az összesített rangsor alapján. Az ezért járó kupát klubunk kapusedzőjétől, Rácz Marianntól kapták meg a boldog kisiskolások. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről természetesen felnőtt játékosaink mellett kabalafiguránk, Dragi sem hiányozhatott.

Végeredmények - második osztály:                                    

Lányok:

1. Ligeti gyémántok (Érdliget), 2. Villám csapat (Batthyány), 3. Biai villámok (Biatorbágy) 4. Ligeti rózsàk (Érdliget), 5. Kézi lányok (Kőrösi), 6. Villáműző sasok (Kőrösi), 7. Villám lányok (Biatorbágy), 8. Erős villám (Teleki), 9. Mókuskák (Biatorbágy), 10. Méhecskék (Kőrösi), 11. Acéltacskók (Kőrösi)

Fiúk:

1. Ligeti sasok (Érdliget), 2. Parkett királyai (Pusztazámor), 3. Párducok (Biatorbágy), 4. Viadukt (Biatorbágy), 5. Ligeti oroszlánok (Érdliget), 6. Aranypárduc (Teleki), 7. Fekete lyuk (Kőrösi), 8. Ördögök (Teleki), 9. Villámok (Kőrösi), 10. Tornádó (Kőrösi), 11. Sasszem (Biatorbágy), 12. Vérfarkasok (Kőrösi)

Különdíj: Érdligeti Általános Iskola (Érd)

Gratulálunk!

 

Rovat: 
Korosztály: 

Kétszáz kisiskolástól volt ismét életteli csütörtökön az ÉRD Aréna. A Suli Kézilabda Utánpótlás Program keretein belül tegnap a harmadik osztályos lányok mutathatták meg igazi tétmérkőzéseken, hogy mit sajátítottak el az idei tanévben klubunk edzőitől.

A Suli Kézilabda Utánpótlás Program népszerűsége, és a gyerekek jelentős létszáma miatt idén a harmadik osztályos fiúk és lányok két különböző napon léptek pályára a SKUP 2016/2017-es tornán. A csütörtökön pályára lépett lányok idén második esztendeje hódolnak szeretett sportáguknak, és már rengeteget fejlődtek a tavalyi, első SKUP évükhöz képest. A programban részt vevő gyerekek az iskolai oktatás keretein belül ismerkednek meg a kézilabdázás szabályaival, a sport szépségével heti egy órában. A minden évben megrendezett SKUP tornán lehetőségük nyílik a gyerekeknek összemérni tudásukat, pályára lépni ott, ahol példaképeik, kedvenceik edzenek, játszanak. A Suli Kézilabda Utánpótlás Program 2016/2017-es torna minden részt vevő gyereke kapott egy ajándékpólót, melyet idén is a UNIQA Biztosító Zrt. biztosított nekünk, ezúton is köszönjük a program támogatását a klub, és a gyerekek nevében is!

Otthonunkban, az ÉRD Arénában kialakított 4 pályán 18 fantázianévvel ellátott együttes vetélkedett egy időben, összesen ötvenhét mérkőzésen. Ebben a korosztályban a 10 perces mérkőzéseken még csak 5-5 mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán. A mérkőzések szabályosságát NB I-es utánpótlás csapataink játékosai felügyelték, akik saját tapasztalataikon kívül természetesen a 'Rózsaszín síp' akcióban tanultakat is kamatoztatták.

A tornák zárása után következett az ünnepélyes eredményhirdetés, melyen minden csapat kapott egy emléklapot az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapat játékosaitól, illetve minden ifjú játékos kapott egy vonalzót is emlékül. Az első három helyezett csapat tagjainak T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, és Tekauer Norbert, klubunk elnöke akasztották a kis bajnokok nyakába a fényesen csillogó érmeket. A 2016/2017-es SKUP 3. osztályos lányok tornájának győztese a százhalombattai Tűzmadarak csapata lett. A torna különdíját az Érdligeti Általános Iskola nyerte, mivel ennek az iskolának a csapatai érték el a legjobb eredményeket a két nap összesített rangsora alapján. Az ünnepélyes eredményhirdetés során minden csapatról készült csapatkép, amiről természetesen a gyerekek kedvence, Dragi sem hiányozhatott.

 

SKUP 2016/2017 3. osztályos lányok végeredmény:

1. Tűzmadarak (Százhalombatta), 2. Sárkányok (Batthyány), 3. Ligeti tigrisek (Érdliget) 4. Bolyai hóbaglyok (Bolyai), 5. Csillagok (Százhalombatta), 6. Pegazus (Biatorbágy), 7. Ligeti csajok (Érdliget), 8. Koala (Teleki), 9. Tűzmadarak (Pusztazámor), 10. Aranysasok (Sóskút), 11. Kőrösi vadmacskák (Kőrösi), 12. Narancs parancs (Kőrösi), 13. Ligeti ibolyák (Érdliget), 14. Sóskút szárnyai (Sóskút), 15. Kék fókák (Kőrösi), 16. Görögdinnyék (Sóskút), 17. Vadmacskák (Biatorbágy), 18. Citrom cicák (Kőrösi)

Különdíj: Érdligeti Általános Iskola

Gratulálunk!

Korosztály: 

Az idei Rózsaszín síp akciónkon egy nyereményjátékot is kihirdettünk. 5 kérdés helyes megválaszolásával páros belépőt nyerhetett a TIPPMIX EHF FINAL4 döntőre a jelentkezők közül 5 szerencsés résztvevő. Nem gondoltuk, hogy ilyen nehéznek bizonyulnak a kérdések, de mindössze 2 válaszadó találta el az összes kérdésre a helyes választ. Viszont ismét remek alkalom a Rózsaszín síp akció 2016/2017 mindenki számára, hogy bővítse ismereteit a kézilabda-játékszabályokkal kapcsolatosan. Várunk minden jelentkezőt sok szeretettel 05.07-én 8:30-tól.

1. Melyik évben alakult meg az érdi női kézilabda szakosztály? A helyes válasz: 1977

2. Melyik szezonban került fel, és játszott először az ÉRD csapata az NB I-ben? A helyes válasz: 2010 / 2011

3. A kapus viselhet-e kesztyűt? A helyes válasz: nem

4. Játszhat a játéktéren egy csapat kapus nélkül csak mezőnyjátékosokkal? A helyes válasz:  igen

5. A passzív játék előfigyelmeztető karjelzése után, maximum hány labdaátadásra van lehetősége a támadó csapatnak ? 

    A helyes válasz: 6
 

Erdélyi Nóra és Vig Laura válaszoltak helyesen az összes kérdésre, így ők nyerték meg a páros belépőket a TIPPMIX EHF FINAL4 döntőre. Gratulálunk!

Korosztály: 

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 23. fordulójában 30:47-es győzelmet ért el a Kispest NKK ellen a Soroksári Sportcsarnokban.

Négy nappal  a Győr elleni mérkőzést követően Kispesten léptünk pályára a bajnokság küzdelmeiben. A találkozón a hazaiak szereztek vezetést, melyre Klivnyi Kinga bejátszásából Katarina Krpez Slezak válaszolt. A harmadik percben Gridnyeva Szvetlana hárított büntetőt, majd Andjela Bulatovic indítása után újfent szerb jobbszélsőnk egalizált, egy lerohanás végén pedig Fekete Bozsana alakította 2:3-ra az állást. Ezt követően zsinórban 6  gólt szereztünk, Katarina Krpez Slezak háromszor, Kisfaludy Anett két ízben, míg Kiss Nikolett egyszer volt eredményes, így tíz minutum elteltével 2:9-re vezettünk. A folytatásban Mariama Signaté és Klivinyi Kinga növelte találataink számát, majd a tízgólos különbséget magyar válogatott balátlövőnk állította be, miután labdaszerzés után a kapuba lőtt (3:13). A hajrára fordulva felváltva születtek a gólok, Larissa Araújo és Mireya González Álvarez két-két találatára is volt válasza a hazaiaknak, így a játékrész utolsó öt minutumához érkezve 7:17-re vezettünk. Az utolsó percekben Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak is eredményes volt a 12:22-es eredménnyel záruló első félidőben.

A fordulás után Klivinyi Kinga felállt fal ellen, Katarina Krpez Slezak pedig indításból lőtt a hálóba, majd saját nevelésű beállónk Szabó Laura értékesített higgadtan egy büntetőt (13:25). A folytatásban szélsőink lerohanás végén voltak eredményesek, míg Klivinyi Kinga átlövésből lőtt a kapuba. A játékrész közepén Zeljana Stojak öt perc alatt egy gólt kapott, míg lányaink indításból és felállt fal ellen is a kapuba találtak, így a 44. minutumban 20:33-ra vezettünk. A mérkőzés utolsó harmadához érkezve közelebb zárkózott a Kispest, de három minutum alatt Fekete Bozsana és Mireya González Álvarez is kétszer-kétszer lőtt a hálóba, majd Takács Kitti egy indítást gólra váltva alakította 26:44-re az állást. Az utolsó percekben Barján Bianka jegyzett találatot, míg a mérkőzés zárásaként "hetesölő" Gridnyeva Szvetlana hárított indőntúli hétméterest (30:47). Csapatunk legközelebb május 20-án, szombaton a Dunaújvárosi Kohász KA ellen lép pályára a K&H női kézilabda liga küzdelmeiben. Hajrá ÉRD!

 

Korosztály: 

Sebastien Gardillou-t, a francia női válogatott másodedzőjét, a női utánpótlás képzés szakmai felelősét kérdeztük a vasárnapi "Rózsaszín síp akció" előadása előtt.

Seb, jól ismered az ÉRDet, hiszen a Metz és a Nizza első osztályú csapatainak vezetőedzőjeként már jártál nálunk többször. Most újra a vendégünk leszel, hiszen a „Rózsaszín síp” akción előadóként köszönthetünk téged. 2015 nyarán találkoztunk utoljára Érden, mi történt veled azóta?

A Nizzával a 2015/2016-os szezonban a francia bajnokság elődöntőjéig jutottunk, és a Francia Kupa döntőjében is szerepeltünk. A klubban végzett vezetőedzői munkával párhuzamosan újra csatlakoztam a francia női válogatott stábjához, mint videó elemző és kapusedző. Ebben az időszakban márciustól júniusig a válogatott megnyerte az Olimpiai selejtező tornát Metzben, és játszott két EB selejtezőt. Nyártól már csak a válogatottra koncentráltam, mert egy nagyon komoly nyári felkészülést csináltunk végig azért, hogy a válogatott a legjobb harci állapotban érkezzen Rióba az Olimpiára. Sikerült összerakni a csapatot, és az Olimpián megszereztük a gyönyörű ezüstérmet. Az Olimpia után Eric Baradat másodedző visszavonult, így én lettem a válogatott másodedzője. Már ebben a felállásban nyertünk bronzérmet a 2016-os EB-n.

Hatalmas tapasztalat van mögötted, kineveltél olimpiai, világ,- és Európa-bajnok érmes játékosokat a Chartres-i sportiskola utánpótlás vezetőjeként, valamint részt vettél három Olimpián és számos egyéb világversenyen a francia női válogatott stábjának tagjaként. Mit gondolsz a mai női kézilabdáról és az azt jellemző tendenciákról?

A játékosok professzionális hozzáállása és attitűdje stabilizálódott. Az elmúlt 6-7 évben minden fejlődött a női kézilabdában és környezetében. Ez rákényszerítette a játékosokat arra, hogy egyénileg is nagyobb figyelmet szenteljenek a munkájuknak. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy képesek legyenek megfelelni a megemelt követelményeknek, és legyen esélyük a sikerre.  Véleményem szerint az erőnléti felkészítés minőségének javulása és beépítése a rendszeres edzésmunkába az egyik alapeleme a fejlődésnek.  Megváltozott a testről és annak működéséről, valamint a játékosokról kialakult kép. A női sportolókkal dolgozó edzők ismeretei és tudása folyamatosan gazdagodik, egyrészt a képzéseknek köszönhetően, másrészt a könnyen hozzáférhető kommunikációs csatornák megsokszorozódásának segítségével. A lövések végrehajtási sebességének, illetve a „zseniális” kategóriába sorolható megoldások számának növekedése mind azt bizonyítják, hogy a játékosok szeretnék minél jobban kihasználni a technikai és fizikai képzés által biztosított lehetőségeket. A lányok fiatalabb korban megkezdik az olyan technikai elemek végrehajtásának elsajátítását, ami korábban csak a férfi szakágban volt jellemző.  Sokkal több mérkőzést néznek meg, és megpróbálják utánozni a látottakat. A megnövekedett motiváció és ambíció arra enged következtetni, hogy a női vonalon még jelentős fejlődési lehetőség van.

Ezzel kapcsolatban mi a véleményed a játékvezetésről, és annak szerepéről a kézilabda fejlődésében?

Kétségtelenül nagyon fontos része a képzésnek. A lépésszabály központi kérdés, és meghatározó a játékos lehetőségei szempontjából. Az egy az egy elleni játékot a morfológiai adottságok, a koordináció és a szabályok korlátai befolyásolják. Nagyon elszomorító, amikor a technikai potenciált a játékvezetés nem követi le. Megfigyeltük a játékosainknál, hogy ilyen esetben szinte képtelenek megváltoztatni, és a játékvezetés stílusához igazítani az akcióikat. A reakciójuk vagy a teljes visszavonulás (nem csinálok semmit), vagy a játékvezetés jogos kritizálása, amiről tudjuk, hogy mennyire nem jó.  Ami a játékvezetést illeti, az alaposabb erőnléti felkészülés és a rendszeres edzés részükről is nélkülözhetetlen (a labdajátékokban az emberi test állapota egy idő után beleszól a játék sebességébe), nagyobb odafigyeléssel, több befektetett munkával a színvonal a játék fejlődéséhez emelhető. A játékosok közötti erőviszonyok jobb megítélésében és kezelésében szintén előbbre kellene lépniük, amihez a szükséges határozottságot csak előzetes felkészüléssel tudnak elérni (videózás). 

A két lányod is kézilabdázik. Ők szoktak játékot vezetni? Fontosnak tartod, hogy ismerjék a játékszabályokat?

Mind a két lányom játékvezető. Maguktól döntöttek így, sem nem erőltettem, sem nem akadályoztam meg őket. A lányaim nagyon határozott egyéniségek, és úgy gondolom, hogy ez kulcsfontosságú az általuk választott hivatásban. A lányaim mindent szeretnek a kézilabdában, és nagyon gyorsan felismerték, hogy saját érdekük a szabályokat jól ismerni. Nagyon magabiztosak, amihez biztosan hozzájárul az is, hogy a kézilabda beépült a családi életünkbe. Minden esetre az a véleményem, hogy a játékos képzésében feltétlenül szükséges lépcsőfok a játékvezetéssel korán és aktívan megismerkedni. A speciális motorikus készségek kialakításának szükséges velejárója, hogy a játékosok megtanuljanak a szabályok korlátai között, és azokat konstruktívan felhasználva kézilabdázni.

 

NB I-es felnőtt csapatunk szerdán Kispesten lép pályára a bajnokság 23. fordulójában, míg utánpótlás együtteseink kedden a Batthyány Tornacsarnok mérkőznek meg a kispestiekkel. Csütörtökön és pénteken SKUP tornáknak ad otthont az ÉRD Aréna, míg vasárnap a Rózsaszín síp akció 2017 kerül megrendezésre, melyre 05.04.-ig várjuk a jelentkezéseket. 

K&H női kézilabda liga - 23. forduló
Kispest NKK - ÉRD

Időpont: 2017. május 3., szerda 19:00
Helyszín: Soroksári Sportcsarnok (1238 Budapest, Szentlőrinci út 2.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

Az utánpótlás mérkőzésekre május 2-án, kedden kerül sor az érdi Treff Sportcsarnokban. Az ifjúsági találkozó 16:00-kor, a junior mérkőzés 18:00-kor órakor kezdődik! 

A hét ÉRD mérkőzései:

2017. május 2., kedd

NB I Ifjúsági | Batthyány Tornacsarnok, Érd

16:00 Kispest NKK - ÉRD

NB I Junior | Batthyány Tornacsarnok, Érd

18:00 Kispest NKK - ÉRD

 

2017. május 3., szerda

NB I Felnőtt | Soroksári Sportcsarnok (1238 Budapest, Szentlőrinci út 2.)

19:00 Kispest NKK - ÉRD

 

2017. május 4., csütörtök

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | Batthyány Tornacsarnok, Érd

16:30 ÉRD II - Rinyamenti KC

 

2017. május 6., szombat

U13 Kovács László régió Felsőház | ÉRD Aréna

09:00 ÉRD 2003 - Ceglédi KCSE

14:00 Aranyszarvas SE - ÉRD 2003

 

U10 Kovács László régió | Batthyány Tornacsarnok, Érd

09:00 ÉRD - Dabas KC VSE

14:15 Dömsödi USE - ÉRD

 

 

U13 Kovács László régió Középsőház | Alsónémedi Széchenyi István Ált.Isk. (2351 Alsónémedi, Iskola utca 1.)

12:00 ÉRD 2004 - Alsónémedi SE

15:00 ÉRD 2004 - Abonyi KC

 

2017. május 7., vasárnap

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)

10:00 Ipress Center-Vác - ÉRD

 

Bp. I.o. női felnőtt Felsőház | Lőrinci Sportcsarnok (1183 Budapest, Thököly út 5.)

18:00 Pestszentimrei SK - ÉRD II

 

HAJRÁ ÉRD!!

Soha ennyi néző nem látogatott ki egyszerre az ÉRD Arénába, mint most szombaton, amikor lányaink a Bajnokok Ligája elődöntős Győri Audi ETO KC együttese ellen léptek pályára. A találkozót 23:34-re a vendégek nyerték meg.

A mérkőzésen az ETO góljára Mireya González Álvarez válaszolt átlövésből, majd Mariama Signaté és Klivinyi Kinga találataival már lányainknál volt az előny. A gólgazdag első tíz perc végén lerohanásból Katarina Krpez Slezak juttatta újra vezetéshez csapatunkat, majd szerb jobbszélsőnk a szélről növelte találataink számát (9:7). Már 13:10-re is vezettünk, de a félidő hajrájában Mariama Signaté révén egyszer voltunk eredményesek, míg a vendégek hatszor vették be kapunkat, így a szünetre 14:16-os állásnál vonultak a csapatok. A fordulást követőn Katarina Krpez Slezak találatai és Gridnyeva Szvetlana hárított hétméterese ellenére növelte előnyét a bajnoki listavezető. A folytatásban átlövőink, Klivinyi Kinga, Mireya González Álvarez és Kiss Nikolett szerezték góljainkat, valamint Szabó Laura értékesített egy büntetőt, de ötnél közelebb nem tudtunk kerülni a Győrhöz (21:26). A folytatásban nem sikerült csökkentenünk hátrányunkat, hiába értékesített Szabó Laura újabb hétméterest, míg Nycke Groot eszén Gridnyeva Szvetlana járt túl, a lefújást követően a vendégek örülhettek a 23:34-es győzelemnek.

ÉRD NB I góllövőlista

Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés

NB I-es utánpótlás együtteseink is a Győri Audi ETO KC ellen léptek pályára a hétvégén, de a pontszerzés ifjúsági és junior csapatunknak sem sikerült. Az OSB rájátszás E-F csoportjában az 1-8. helyért küzdő lányaink nem bírtak a Tamási KC csapatával, míg KSB együttesünk az Orosháza ellen szenvedett vereséget. U11-es lányaink az Országos elődöntő első két mérkőzésen a K. Szeged SE és a Szeged KKSE együttesei ellen maradtak alul. U8-as csapatunk szombaton egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégi mérkőzéseit. Gratulálunk a győzelemhez!

Az elmúlt hét ÉRD eredményei:

2017. április 25., kedd

KSB leány rájátszás 17-24. helyért | ÉRD - Oxxo Energy Orosházi Női Kézilabda Club 17:24 (11:12)

 

2017. április 27., csütörtök

OSB leány E-F rájátszás 1-8. helyért | Tamási KC - ÉRD II 24:21 (13:9)

 

2017. április 29., szombat

U8 Kisiskolás bajnokság Kovács László régió | ÉRD - Vecsés SE 7:8 (1:4)

U8 Kisiskolás bajnokság Kovács László régió | ÉRD - Inárcs-Örkény KC 15:11 (7:2) 

 

U11 Gyermekbajnokság Országos elődöntő 3 | K. Szeged SE - ÉRD 22:11 (10:6)

U11 Gyermekbajnokság Országos elődöntő 3 | Szeged KKSE - ÉRD 20:17 (11:9)

 

NB I Felnőtt | ÉRD Aréna

16:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC 23:34 (14:16)

 

2017. április 30., vasárnap

NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna

13:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC 19:38 (5:19)

NB I Junior | ÉRD Aréna

15:00 ÉRD - Győri Audi ETO KC 24:35 (11:19)

 

HAJRÁ ÉRD!!

Korosztály: 

NB I-es felnőtt csapatunk a K&H női kézilabda liga 22. fordulójában 23:34-es vereséget szenvedett a Győri Audi ETO KC ellen a telt házas ÉRD Arénában.

A tegnapi nap folyamán a Magyar Vöröskereszt szervezésében tartott véradásra számos szurkolónk mellett győri szimpatizánsok is eljöttek az ÉRD Arénába, így klubunk felkérésére a kezdődobást Győri Audi ETO KC szurkolója, Gerendai Attila, és csapatunk drukkere, Szatmári Roland végezte el. A mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, melyre Mireya González Álvarez válaszolt a második percben. 1:2 után pedig Kisfaludy Anett egy gyors középkezdést követően volt eredményes, majd két kivédekezett akció után Mariama Signaté és Klivinyi Kinga is kilenc méterről lőtt gólt (4:2). Ezután fordított a Győr, de lányaink nem hagyták magukat, és Klivinyi Kinga, valamint Katarina Krpez Slezak találatával 6:5-nél újra nálunk volt az előny. A gólgazdag első tíz perc után a vendégek öt minutum alatt egyszer tudták bevenni Janurik Kinga kapuját, míg csapatunk négyszer volt eredményes, így 11:8-as vezetésre tettünk szert. A folytatásban Andjela Bulatovic felállt fal ellen, míg Katarina Krpez Slezak lerohanás végén talált a hálóba, így a játékrész utolsó harmadára fordulva tartottuk háromgólos előnyünket (13:10). A félidő hátralévő részében Mariama Signaté révén egy találatot szereztünk, míg a vendégek hat gólt jegyeztek a 14:16-tal vonulhattunk pihenőre.

A fordulást követően Katarina Krpez Slezak a szélről és a hétméteresvonalról is a kapuba talált, de ezekre öt zöld-fehér gól volt a válasz, miközben Gridnyeva Szvetlana hárította Nora Mörk büntetőjét (16:21). A következő percekben két átlövőnk, Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez is eredményes volt, de a Bajnokok Ligája elődöntős Győr növelni tudta vezetését (18:26). A 46. perc után zsinórban három találatot szereztünk, válogatott balátlövőnk és Kiss Nikolett felállt fal ellen lőtt a kapuba, míg Szabó Laura büntetőből növelte góljaink számát (21:26). Közelebb azonban nem tudtunk kerülni a vendégekhez, hiszen Klivinyi Kinga betörés után szerzett góljára ellenfelünk hatszor válaszolt, így a hajrára 22:32-es állásnál érkeztünk. Az utolsó percekben saját nevelésű beállónk, Szabó Laura vette be büntetőből Kari Aalvik Grimsbö kapuját, míg Nycke Groot nem tudott túljárni Gridnyeva Szvetlana eszén a hétméteresből a 23:34-es végeredménnyel záruló összecsapáson. Csapatunk legközelebb szerdán a Kispest NKK otthonában lép pályára. Hajrá ÉRD! 

 

Rovat: 
Korosztály: 

ÉRD - Győri Audi ETO KC 23:34 (14:16)
2016/2017 K&H női kézilabda liga 22. forduló
2017.04.29. 16:00

 

Támogatóink