NB I/B Felnőtt

Korosztály: 

A két bajnoki pont megszerzése mellett a visszavágás vágya is fűthette az érdi lányokat a DVSC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzés előtt. 2024. szeptemberében ugyanis a hajdúságiak U20-as csapata fölényes, 36-24-es meglepetés győzelmet aratott az Érd Arénában. A mostani párharcot az Érd várta kedvezőbb helyzetből, ugyanis a tabella hatodik helyén állt, ellenben a DVSC-Schaeffler U20 csupán a tizedik pozícióból vágott neki a játéknapnak.

Az első gólt az érdi Pálmai Liza jegyezte. Négy perc elteltével 3-1-re vezetett az Érd. 3-3-nál, majd 5-5-nél is egyenlő volt az állás, 8-7-nél ráadásul a fordítás is összejött. Az első félidő második feléhez érve mindkét oldalon kiállítás nehezítette a játékot, 11-9-nél pedig kettővel vezettek a hazaiak. Izgalmas és fordulatos percek után 12-12-nél egalizált a vendégcsapat, Gerencsér Fanni két találatával, 14-12-nél pedig már ismét nálunk volt az előny. A játékrész végére 16-13-as Pest vármegyei vezetés alakult ki.

A második félidőben végig az Érd állt nyerésre, fokozatosan növelte fórját. A legnagyobb különbség az 59. percre alakult ki, ekkor egy remek 5-0-s szériával 29-20-ra vezetett Oláh Márk vezetőedző gárdája. A hajrára felzárkóztak a hajdúságiak, hat gólt faragtak hátrányukból. Azonban három gólnyi előnyt így is megtartott az Érd a lefújásig, és 29-26-os győzelmet aratott Debrecenben.

A mérkőzés és egyben az Érd legeredményesebb kézilabdázója Török Lilly volt nyolc góllal. Az Érd a tabellán egy helyet javítva feljött az ötödik helyre.

Női kézilada NB I/B, 18. forduló
DVSC-Schaeffler U20 - Érd 26-29 (13-16)
Érdi gólszerzők: Török L. 8, Gerencsér, Kobela, Ludvig, Pálmai 3-3, Török F., Háfra, Györfi 2-2, Vajer, Horváth, Vilovski

Oláh Márk vezetőedző tanítványai a következő, 19. fordulóban hazai pályán szerepelnek. 2025. február 22-én 16 órától a Hajdúnánást fogadják az Érd Arénában.

Korosztály: 
A hazai másodosztályú bajnokság 18. fordulójának ütközetét a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban tartják. A találkozót megelőzően a pályaválasztó a tabella tizedik helyén található hat győzelemmel, két döntetlennel és kilenc vereséggel, 14 ponttal. Ellenben az Érd hatodik helyen áll nyolc siker és három döntetlen mellett hat vereséggel, 19 bajnoki ponttal. A mostani ellenfelek legutóbb tavaly szeptemberben találkoztak egymással a bajnokságban. Akkor a vendég DVSC 36-24-es győzelmet aratott. A Vágó Attila szakmai igazgató és Oláh Márk vezetőedző által irányítot Érd előtt remek lehetőség áll, hogy visszavágjon a legutóbbi vereségért, és akár két helyet is előrelépjen a tabellán. 2025. 02. 15., 16:00 NB I/B 18. forduló DVSC Schaffler U20 - Érd Debrecen, Hódos Imre Rendzevénycsarnok Hajrá, Érd! (Fotó: balogh István)
2025. március 30. 16:00
Helyszín: 
ÉRD Aréna
2025. március 22. 14:00
Helyszín: 
Elek Gyula Aréna
2025. március 16. 16:00
Helyszín: 
ÉRD Aréna
2025. március 1. 16:00
Helyszín: 
Gárdonyi Általános Iskola és Kollégium
2025. február 22. 16:00
Helyszín: 
ÉRD Aréna
2025. február 15. 16:00
Helyszín: 
Hódos Imre Sportcsarnok
2025. február 8. 18:00
Helyszín: 
Komárom Városi Sportcsarnok
2025. február 1. 16:00
Helyszín: 
ÉRD Aréna

Támogatóink