U11

Felnőtt csapatunk múlt hét közepén továbbjutott a Magyar Kupában a Budaörs ellen, míg vasárnap 19:22-es győzelemmel hozta el a bajnoki két pontot Békéscsabáról.

Együttesünk a Magyar Kupa 3. fordulójában kapcsolódott be az idei szezonban a kupasorozatba, ahol ellenfelünk a Budaörs együttese volt. A találkozón Katarina Krpez Slezak indításgóljával szerzetünk vezetést, majd ellenfelünk fordított, de Katarina Krpez Slezak hétméteresből, Yulia Khavronina pedig átlövésből egyenlített (3:3). 5:5 után szerb jobbszélsőnk két értékesített hétméteresével 5:7 volt az állás, de előnyünket nem tudtuk megtartani, hiszen a játékrész utolsó tíz percére egyenlő állásnál érkeztünk (11:11). A szünetig egygólos előnyt harcoltunk ki (14:15), de ellenfelünk a fordulás után újra egyenlített és 17:17-ig fej-fej mellett haladt a két csapat. Ezt követően Klivinyi Kinga, Katarina Krpez Slezak és Larissa Araújó találataival háromgólosra növeltük az előnyünket. A játékrész közepén ellenfelünk akcióból nyolc perc alatt egyszer tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így Katarina Krpez Slezak indításból szerzett góljával 21:26-os állással érkeztünk a mérkőzés záró öt percéhez. A találkozó utolsó három gólját Klivinyi Kinga szerezte, lányaink így 24:31-es győzelemmel jutottak a Magyar Kupa következő fordulójába.
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Négy nappal a sikeresen megvívott Magyar Kupa találkozó után a bajnokság küzdelmeiben az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE otthonában lépett pályára csapatunk. A mérkőzésen első találatunkat két hazai gólt követően Larissa Araújó szerezte balszélről, majd Mariama Signaté egyenlített átlövésből. 4:3-as állás után a Békéscsaba kilenc perc alatt egyszer tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, míg lányaink háromszor voltak eredményesek, Larissa Araújó, Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak révén (5:6). A 23. percben Gridnyeva Szvetlana eszén nem tudtak túljárni a hazaiak a hétméteresvonalról, míg Szabó Laura két bejátszást váltott gólra, mellyel 9:11-re vezettünk. A félidei 11:11-es állás után Klivinyi Kinga és Larissa Araújó vette be a hazaiak kapuját, de mindkét találatunkra volt válasza a Békéscsabának. A második félidő közepéig fej-fej mellett haladt a két csapat, így a mérkőzés utolsó tíz percéhez is döntetlen állásnál érkeztünk (18:18), miközben Gridnyeva Szvetlana négy minutum leforgása alatt két büntetőt is kivédett. A hajrában lányaink négyszer voltak eredményesek, míg ellenfelünk egyszer tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, melynek köszönhetően csapatunk 19:22-es győzelmet ért el Békéscsabán.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es ifjúsági és junior csapataink számára a hét utolsó napján nem sikerült a pontszerzés a Békéscsaba otthonában. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a Bajnok DSE Nemesvámos együttesével, míg az országos serdülő bajnokságban ÉRD 2-es lányaink a Vecsés SE ellen nyertek idegenben. U11-as csapatunk egy győzelemmel és egy döntetlennel zárták a hétvégét, míg Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a FSZSE ellen tudott nyerni. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. október 31., hétfő
 
OSB leány | Vecsés SE - ÉRD 2 16:22 (7:8)
 
2016.  november 2., szerda
 
Magyar Kupa | Budaörs - ÉRD 24:31 (14:15)
 
2016. november 4., péntek
 
KSB leány | ÉRD - Bajnok DSE Nemesvámos 15:35 (6:18)
 
2016.  november 6., vasárnap
 
U11 Kovács L. régió C csoport | Budai Farkasok - ÉRD 11:34 (6:14)
U11 Kovács L. régió C csoport | ÉRD - Budakalászi SC 16:16 (7:6)
 
Budapest Női felnőtt | FSZSE - ÉRD II 19:20 (10:11)
 
NB I Ifjúsági | EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD 39:24 (18:16)
NB I Junior | EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD 32:29 (17:11)
 
NB I Felnőtt | EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD 19:22 (11:11)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Csapatunk szerdán a Magyar Kupa 3. fordulójában a Budaörs otthonában lép pályára, míg a hét utolsó napján az EUbility Group-Békéscsabai ENKSE ellen folytatjuk a bajnokság küzdelmeit.

 
Magyar Kupa - 3. forduló
Budaörs - ÉRD
 
Időpont: 2016. november 2., szerda 18:15
Helyszín: Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
Játékvezetők: Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely
 
Belépők a mérkőzés napján 16:15-től a budaörsi sportcsarnokban vásárolhatóak. A vendégszurkolók számára külön bejáratot és pénztárt biztosítanak a helyszínen. 6 év alattiak részére minden esetben ingyenes a belépés!Budaörs Handball jegyárak:Vendég: 1500 FtVendég diák/nyugdíjas: 500 Ft (igazolvány felmutatása ellenében)
 
 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 7. forduló
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD
 
Időpont: 2016. november 6., vasárnap 18:00
Helyszín: Békéscsaba Városi Sportcsarnok (5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.)
Játékvezetők: Bíró Ádám, Kiss Olivér
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. október 31., hétfő
 
OSB leány | Vecsési Városi Sportcsarnok (2220 Vecsés, Fő út 90-92.)
18:50 Vecsés SE - ÉRD 2
 
2016. november 2., szerda
 
Magyar Kupa | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
18:15 Budaörs - ÉRD
 
2016. november 4., péntek
 
KSB leány | ÉRD Aréna
18:30 ÉRD - Bajnok DSE Nemesvámos
 
2016. november 6., vasárnap
 
U11 Kovács L. régió C csoport | Zsámbéki Zichy Miklós Ált. Isk. (2072 Zsámbék, Honvéd u. 4.)
09:00 Budai Farkasok - ÉRD
12:00 ÉRD - Budakalászi SC
 
Budapest Női felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)
15:45 FSZSE - ÉRD II
 
NB I Ifjúsági | Békéscsaba Városi Sportcsarnok 
14:00 EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD
 
NB I Junior | Békéscsaba Városi Sportcsarnok 
16:00 EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD 
 
NB I Felnőtt | Békéscsaba Városi Sportcsarnok 
18:00 EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk a héten nem lépett pályára, azonban lányaink közül Kisfaludy Anett, Klivinyi Kinga és Szabó Laura a magyar, Katarina Krpez Slezak a szerb, míg Mireya González Álvarez a spanyol nemzeti válogatottban vett részt felkészülési tornán.
A nemzeti csapat a héten Siófokon készült, melynek Kisfaludy Anett, Klivinyi Kinga, és a hét közben behívott Szabó Laura is tagja volt. Kim Rasmussen irányításával először lépett pályára szombaton a magyar válogatott, ahol Kisfaludy Anett két találattal vette ki a részét a 32:22-es győzelemből. A hét utolsó napján ismét összecsapott a két válogatott, a zártkapus mérkőzés 40:28-as magyar győzelemmel zárult. A Katarina Krpez Slezak-kal felálló szerb női kézilabda-válogatott, Hollandia A, Hollandia B és Románia együtteseit megelőzve nyert felkészülési tornát. Jobbszélsőnk 24 találatot szerzett a három mérkőzésen. A spanyol válogatott és Mireya González Álvarez Németország legjobbjaival vívott két felkészülési mérkőzést, melynek mérlege egy győzelem és egy vereség. A két találkozón jobbátlövőnk hat gólt szerzett. Gratulálunk!
 
Pest megye junior csapatunk a hétvégén szoros mérkőzésen maradt alul a Budaörs együttese ellen. U11-es lányaink a Pilisvörösvári KSK és a Budaörs csapatai ellen is győzelemmel folytatták a bajnokság küzdelmeit. Országos serdülő bajnokságban szereplő együttesünk a Batthyány Tornacsarnokban szenvedett vereséget a DKKA II-től. Budapest I. osztályban szereplő csapatunk két góllal bizonyult jobbnak a Gödöllői KC-nál. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. október 8., szombat
 
U11 Kovács L. régió C csoport | ÉRD - Budaörs 14:11 (8:3)
U11 Kovács L. régió C csoport | Pilisvörösvári KSK - ÉRD 0:29 (0:11)
 
Pest megyei női junior | Budaörs - ÉRD 24:23 (12:13)
 
2016. október 9., vasárnap
 
Kisiskolás bajnokság U9 | Aranyszarvas SE - ÉRD 24:2 (8:1)
Kisiskolás bajnokság U9 | Vecsés SE - ÉRD 7:9 (4:5)
 
OSB leány | ÉRD 2 - DKKA II 16:19 (9:11)
 
Budapest Női felnőtt | ÉRD II - Gödöllői KC 23:21 (10:13)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A következő héten nem lép pályára NB I-es felnőtt csapatunk, utánpótlás együtteseink számára viszont folytatódnak a bajnokság küzdelmei. A válogatott összetartáson Kisfaludy Anett és Klivinyi Kinga a magyar válogatottal edzőtáborozik Siófokon, és 10.08-án 18:00-tól Szlovénia ellen vív felkészülési mérkőzést nemzeti válogatottunk Kim Rasmussen szövetségi kapitány irányításával.
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. október 8., szombat
 
U11 Kovács L. régió C csoport | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
10:00 ÉRD - Budaörs
13:00 Pilisvörösvári KSK - ÉRD
 
Pest megyei női junior | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
15:00 Budaörs - ÉRD
 
2016. október 9., vasárnap
 
Kisiskolás bajnokság U9 | Tápiószentmártoni Sportcsarnok (2711 Tápiószentmárton, Bartók Béla út 3.)
11:30 Aranyszarvas SE - ÉRD
13:00 Vecsés SE - ÉRD
 
OSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
10:00 ÉRD 2 - DKKA II
 
Budapest Női felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
18:45 ÉRD II - Gödöllői KC
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

NB I-es felnőtt csapatunk a bajnokság második fordulójában 27:20-ra nyert az Ipress Center-Vác együttese ellen a nagyszerű hangulatú ÉRD Arénában. Junior együttesünk is nyerni tudott hazai környezetben, míg ifjúsági lányaink szoros mérkőzésen maradtak alul.

Négy hónap után újra hazai környezetben lépett pályára csapatunk a bajnokság küzdelmeiben. Az ÉRD Arénában az idény első találatát Andjela Bulatovic lőtte, melyet követően egyenlített ellenfelünk, de 1:1 után Mireya González Álvarez és Mariama Siganté góljaival 4:1 állt az eredményjelzőn. 8:4-ig tartottuk többgólos előnyünket, ezt követően a váci csapat emberelőnyben egy gólra zárkózott, majd a 20. percben egyenlített (9:9). A vezetést nem tudta átvenni a vendégcsapat, hiszen remek védekezés után labdákat szereztünk, és Kisfaludy Anett, Katarina Krpez Slezak és Andjela Bulatovic is lerohanásból volt eredményes (12:9). Háromgólos előnyünket a szünetre is megőriztük (13:10), melyet a második harminc perc elején Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez góljaival növeltünk is. Ezután hét perc alatt a váci csapat négy találatot szerezve felzárkózott egy gólra (16:15), de lányaink egységét és küzdőszellemét jól mutatja, hogy ezt követően tizenegy percig nem tudott akciógólt szerezni ellenfelnük. Katarina Krpez Slezak értékesített hétméteresére, illetve Barján Bianka négy akciógóljára két értékesített váci büntető volt a válasz, így a mérkőzés utolsó tíz percére négygólos előnnyel fordultunk (21:17). A találkozó hajrájában tovább növeltük vezetésünket, így a mérkőzés végén 27:20-as győzelmünknek tapsolhatott a mérkőzés egészén fantasztikus hangulatot termető szurkolótáborunk.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es junior csapatunk felnőtt együttesünkhöz hasonlóan itthon tartotta a két bajnoki pontot a Vác ellen, míg ifjúsági lányaink szoros mérkőzésen maradtak alul. Kiemelt serdülő bajnokságban szereplő csapatunk nem bírt a Csepel DSE-vel, míg az országos serdülő bajnokságban induló ÉRD 2-es lányaink a Pázmánd NKSE ellen tudtak nyerni. U11-es együttesünk a Százhalombatta és a Szentendre ellen is sikerrel vívta meg hétvégi mérkőzéseit. Pest megye junior együttesünk a Madách Imre DSE otthonában szenvedett vereséget, Budapest női felnőtt osztályban szereplő ÉRD II-es csapatunk döntetlen ért a el a XVI. kerületi MKSE ellen. Gratulálunk a győzelmekhez!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. szeptember 24., szombat
 
U11 Kovács L. régió C csoport | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 7:29 (5:15)
U11 Kovács L. régió C csoport | ÉRD - Szentendrei NKE 10:0
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Ipress Center-Vác 21:26 (12:15)
NB I Junior | ÉRD - Ipress Center-Vác 30:26 (16:15)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Ipress Center-Vác 27:20 (13:10)
 
2016. szeptember 25., vasárnap
 
KSB leány | ÉRD - Csepel DSE 15:30 (6:15)
 
Pest megyei női junior | Madách Imre DSE - ÉRD 18:13 (7:4)
 
OSB leány | ÉRD 2 - Pázmánd NKSE 17:10 (11:5)
 
Budapest Női felnőtt | XVI. kerületi MKSE - ÉRD II 22:22 (10:10)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 

Szombaton a bajnokság első hazai mérkőzésén az Ipress Center-Vác csapatát fogadja együttesünk az ÉRD Arénában. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.

 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 2. forduló
ÉRD – Ipress Center-Vác
 
Időpont: 2016.szeptember 24., szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek a találkozóra hétfőtől kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A 2016/2017-es szezonra bérletek már nem kaphatóak! Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. szeptember 24., szombat
 
U11 Kovács L. régió C csoport | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
10:20 Százhalombattai VUK SE - ÉRD
12:20 ÉRD - Szentendrei NKE
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Ipress Center-Vác
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Ipress Center-Vác
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Ipress Center-Vác
 
2016. szeptember 25., vasárnap 
 
KSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
10:00 ÉRD - Csepel DSE
 
Pest megyei női junior | Salgótarján Városi Sportcsarnok (3100 Salgótarján, Kassai sor 84.)
11:00 Madách Imre DSE - ÉRD
 
OSB leány | Batthyány Tornacsarnok, Érd
12:00 ÉRD 2 - Pázmánd NKSE
 
Budapest Női felnőtt | Újlak utcai Általános Iskola (1173 Budapest, Újlak u. 110.)
12:00 XVI. kerületi MKSE - ÉRD II
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Az utánpótlás szektor átalakításának fontos eseménye zajlott múlt hétvégén az ÉRD Arénában. Klubunk teljes szakmai, orvosi és adminisztratív stábja részt vett az utánpótlás játékosok szakmai és orvosi felmérésében. 
 
A két nap alatt minden élsportra készülő fiatalunk kipróbálhatta magát a különböző kondicionális teszteken. Az orvosi stábunk részletesen felmérte, hogy mindenki egészségügyi állapota megfelel-e a következő időszak edzés,- és mérkőzésterhelésének elvégzésére. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel, legközelebb decemberben lehet majd javítani. 
 
Legjobb eredmények:
 
- Súlypontemelkedés nyugalmi helyzetből, guggolásból: 54 cm ( ifi )
- Súlypontemelkedés előzetes lendületszerzésből 62 cm ( ifi )
- Fekvőtámasz: 30 db ( U10, U11, U13, serdülő, ifi, junior )
- Húzódzkodás: 21 db ( ifi )
- Gyorsaság - futás
   5m 0,9 mp ( U13 )
10m 1,46 mp ( junior )
20m 3,01 mp ( ifi )
- Sportágspecifikus gyorsaság (labdavezetés)
indulás jobb kézzel: 5,68 mp ( junior )
indulás bal kézzel: 5,36 mp (U13)
- Kapura lövés kézilabdával
talpról: 75 km/h ( junior )
felugrásból: 82 km/h ( junior )
- Inga teszt: 19 ( több korosztály )
Rovat: 
A hagyományokhoz híven klubunk ünnepélyes évzáróval búcsúztatta fennállásának eddigi legsikeresebb szezonját, a 2015/16-os évadot. 
 
Az évzárót klubunk elnöke, Tekauer Norbert nyitotta meg, aki röviden összefoglalta a klub eddigi legsikeresebb szezonjának eredményeit, majd átadta a szót T. Mészáros Andrásnak, Érd Megyei Jogú Város polgármesterének. A Polgármester Úr gratulált a csapatnak az elért eredményekhez, elmondta, hogy a város elismeri és támogatja a kézilabda klubot, amely mind az utánpótlás-nevelés, mind a versenysport területén remek munkát végez, dicsőséget szerezve ezzel városunknak. Az idei szezon emlékeként klubunk elnöke, valamint csapatkapitányunk Janurik Kinga és Kisfaludy Anett a csapat által aláírt mezzel köszönte meg T. Mészáros András Polgármester Úrnak a város támogatását. A Polgármester Úr beszéde után Tekauer Norbert köszönte meg a szponzorainknak, segítőinknek a támogatását, melyet ebben a szezonban nyújtottak, hozzájárulva ahhoz, hogy a csapat ismét eredményes, szép évet tudjon zárni!
   
A folytatásban elnökünk utánpótlás együtteseinket szólította korosztályok szerint, felnőtt csapatunk játékosai egyenként adták át a minden szezon végén kifejezetten erre az alkalomra készített pólókat az ifjabb játékosoknak és edzőinknek. Az immár ötödik esztendeje futó Suli Kézilabda Utánpótlás Programban dolgozó edzőink, a hazai mérkőzéseinken segítő önkéntesek, az ÉRD Aréna munkatársai, valamint a csapat stábjának egész éves munkáját is megköszönte a klubvezetés és a Polgármester Úr. 
  
 
A 2015/16-os szezon emlékeit felidéző kisfilm után vezetőedzőnk, Szabó Edina tartott rövid évértékelőt, és megköszönte a csapatnak, a segítőknek, a szurkolóknak a közös munkát. Szurkolóink is köszöntötték felnőtt csapatunk tagjait és hagyományaikhoz híven átadták egyedi érmeiket. Az évzáró zárásaként Gidófalvy Attila vezérletével közösen énekeltük el az ÉRD indulót. A hivatalos programot követően, a szurkolók és gyerekek együtt fényképezkedtek a játékosokkal, és természetesen nem maradtak el az autogramkérések sem.  
 
Az ÉRD 2015/2016-os eredményei
 
U8
Kisiskolás Országos Bajnokság U8 Kovács László régió 10. hely
 
U9
Kisiskolás Országos Bajnokság U9 Kovács László régió 13. hely 
 
U10
Kisiskolás Országos Bajnokság U10 Kovács László régió 4. hely
 
U11
Kisiskolás Országos Bajnokság U11 Kovács László régió 5. hely
 
U13
Országos Gyermekbajnokság Kovács László Régióbajnok
Országos Gyermekbajnokság Kovács László régió közéspőházi rájátszás 1. hely
Pest megye junior bajnokság 18. hely  
 
Serdülő
Országos Serdülő bajnokság régió 3. hely
Országos Serdülő bajnokság régió 9. hely
Pest Megye junior bajnokság 17. hely
 
Ifjúsági
NB I ifjúsági 9. hely
NB I/B junior 9. hely
Pest Megye felnőtt bajnokság 17. hely
 
Junior
NBI junior 12. hely
NB I/B felnőtt 9. hely
 
Bp. I Felnőtt
Budapesti Női I. osztály 4. hely 
 
Felnőtt
NB I felnőtt 3. hely
Magyar Kupa 2. hely
KEK negyeddöntő
 
Gratulálunk az elért eredményekhez! HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
NB I-es felnőtt csapatunk játékosai edzéseket tartottak utánpótlás korú játékosainknak, fiataljaink legnagyobb örömére.
 
 
 
Utánpótlás csapatainknak a hét első felében NB I-es felnőtt játékosaink tartottak edzéseket. A jó hangulatú edzéseken felnőtt csapatunk tagjai ötletes feladatokat találtak ki fiataljaink számára, akik nagy kedvvel és figyelemmel hajtották végre a játékos gyakorlatokat. Felnőtt játékosaink is nagyon élvezték a kihívást, és az edzések végeztével ők is kellően elfáradtak a felelősségteljes új szerepkörben. Az edzésekről készült képek honlapunkon és facebook oldalunkon is megtekinthetőek.  
 
Rovat: 
Klubunk a 2015/2016-ös szezon ünnepélyes évzáróját június 13-án, hétfőn 18:00-tól tartja az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!
 
Az idei szezon lezárásaként, hagyományainkhoz híven ünnepélyes évzárón búcsúztatjuk a mögöttünk hagyott bajnoki évadot. Felnőtt csapatunk és utánpótlás együtteseink június 13-án, hétfőn 18:00-tól együtt ünneplik az eddigi legsikeresebb idényünket az ÉRD Arénában. Az ünnepélyes évzáróra kedves szurkolóinkat is sok szeretettel várjuk!
 
 

Támogatóink