OSB

Szerdán és csütörtökön rendezi klubunk a Suli Kézilabda Utánpótlás Program tanévzáró tornáit. Péntektől vasárnapig Umag-ban játszik felkészülési mérkőzéseket a magyar női kézilabda-válogatott, három ÉRD játékos részvételével.
 
 
Idén, sorozatban harmadik évben kerül megrendezésre a klub által életre hívott, környékbeli iskolákban zajló kézilabda oktatás, a Suli Kézilabda Utánpótlás Program évzáró versenye. Két nap alatt, a résztvevő iskolai osztályok válogatottai, két korosztályban, közel nyolcszáz gyerek küzd meg egymással az Érdi Városi Sportcsarnokban a legjobb pozíciókért, érmekért, kupákért. Szokás szerint az ÉRD felnőtt női NBI-es, és utánpótlás-kézilabdacsapat tagjai lesznek a segítők, valamint a játékvezetők.
 
A magyar válogatott új szövetségi kapitánnyal Szentgotthárdon kezdte meg a felkészülést a decemberi hazai rendezésű Európa-bajnokságra, a keretnek ez alkalommal Kisfaludy Anett, Kovács Anna és Schatzl Nadine tagjai Érdről. A csapat pénteken, szombaton és vasárnap is Horvátországgal mérkőzik Umagban, pénteken az EB társrendező B csapata ellen. Alja Koren a szlovén nemzeti csapattal tölti a hetet, csütörtökön és vasárnap Svájccal mérkőznek EB-selejtezőkön.
 
Nagy hajrával, idegenben pontot mentett serdülő csapatunk az OSB rájátszás első fordulójában, az ő programjuk csütörtökön Dunaújvárosban folytatódik. Vasárnap újra győzött Bp. I. női felnőtt csapatunk, a hét utolsó napján ismét hazai pályán játszanak majd a Kőbánya ellen.
 
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei, és a hét mérkőzései
 
2014. március 19. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért |  Vecsés SE – ÉRD 23:23 (14:9)
 
 
2014. március 23. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Érdi VSE II. - Kinizsi TTK II. 28:24 (15:11)
 
 
 
2014. március 26. Szerda
SKUP torna - Harmadik osztályosok
Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda 13:00 - 18:00
 
2014. március 27. Csütörtök
SKUP torna - Második osztályosok
Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda 13:00 - 18:00
 
OSB rájátszás 5-9. helyért | Arany János Ált. Isk. Dunaújváros
17:00 Dunaújvárosi KA II - ÉRD
 
2014. március 28. Péntek
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
19:00 Horvátország B - Magyarország
 
2014. március 29. Szombat
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
18:00 Horvátország - Magyarország
 
2014. március 30. Vasárnap
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
10:00 Horvátország - Magyarország
 
Bp. I Női felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - Kőbánya SC
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Az ötödik helyért küzdhet az ÉRD serdülő csapata a rájátszásban. 
 
 
Alig, hogy véget ért március elején az Országos Serdülő Bajnokság alapszakasza, már folytatódik is a versenysorozat. A hét közepén idegenben kezdi a nyolc mérkőzéses rájátszást az ÉRD idegenben. Vasárnap folytatja szereplését az Érdi VSE II. 
 
 
 
 
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. március 19. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért | Vecsés Falusi Általános Iskola
17:30 Vecsés SE – ÉRD
 
 
2014. március 23. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - Kinizsi TTK II.
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Negyedik helyen jutottunk bajnoki elődöntőbe, ahol a címvédő Győri Audi ETO KC lesz az ellenfelünk a két győzelemig tartó párharcban. 
 
Huszonkét alapszakasz mérkőzésünkből tizennégy győzelem mellett, egy döntetlen, és hét vereség az ÉRD mérlege. Teljesítményünkkel negyedik helyen zártuk az alapszakaszt, vagyis az első helyezettel találkozunk a felsőházi rájátszásban. 
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD Góllövőlista 0310 
 
A serdülők vereséggel fejezték be az alapszakasz küzdelmeit, a középházi rájátszásban folytathatják szereplésüket az 5. helyért. Öt csapat (MTK-Budapest II, Vecsés SE, Dunaújváros KA II, Szigetszentmiklósi NKSE, ÉRD) mérkőzik oda-visszavágós alapon, azaz nyolc forduló alatt döntik el a csapatok a végső helyezések sorsát. 
Ifjúsági csapatunk jelenleg kilencedik, a NEKA szereplése miatt a középházba kerülnének, a Veszprémnek azonban még két elmaradt mérkőzése van a héten, az előnyünk jelenleg két pont velük szemben, és az egymás elleni eredmények is nekünk kedveznek. Ha marad ebben a pozícióban az ÉRD ifi, akkor az MTK, a Dunaújváros, és a Békéscsaba együttesével küzdhetnek meg az ötödik helyért.
Az ÉRD junior kilencedik helyével az alsóházi rájátszásba került. Ezzel a helyezéssel az ÉRD junior rendezheti az alsóházi rájátszás tornát. A cél mindenképp a pozíció megőrzése lehet hazai pályán, ahol mindhárom ellenféllel egyszer találkozik majd csapatunk. 
A hét győzelemmel zárult a Budapest-női I. osztályában, az Érdi VSE II Soroksáron is nyert vasárnap.
 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2014. március 6. csütörtök
OSB Leány E | Gyömrő VSK – ÉRD 22:20 (15:8)
 
 
2014. március 8. Szombat 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Dunaújvárosi KA 25:26 (16:14)
  
NBI Junior | ÉRD – Dunaújvárosi KA 27:41 (13:19)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – Dunaújvárosi KA 20:22 (11:11)
 
2014. március 9. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Soroksári TE - Érdi VSE II. 23:34 (10:16)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Az alapszakasz utolsó fordulójában egymás ellen dönt az ÉRD és a Dunaújváros a harmadik helyről. 
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 22. forduló
ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
Időpont: 2014. március 8. Szombat 18:00
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
 
A megszokottnál két órával korábban lesznek az utánpótlásmérkőzések, vagyis az ifjúsági találkozó délben, a junior mérkőzés 14 órakor kezdődik! 15 óra 45-ös kezdéssel férfi felnőtt NBI/B-s találkozóra kerül sor, a Százhalombattai KE - Balatonfüredi KSE II csapatai között.
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján a jegypénztár 9 órától lesz nyitva. Kapunyitás 11 óra. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzések megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzések kezdete előtt legkésőbbnegyed órával, vagyis 15:45-ig elhagyják a Sportcsarnokot! Jegyelővétel hétköznap 9-17 óráig a Városi Sportcsarnok jegypénztárában! 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (14 éves korig): 800 FtNyugdíjas (60 év felett): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen. A regisztráció a készlet erejééig, vagy legkésőbb március 7-én 11 óráig tart. 
 
Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a díjmentes jegyek szombaton 15:45-ig vehetők át, azt követően értékesítésre kerülnek!
 
 
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. március 6. csütörtök
OSB Leány E | Weöres Sándor Általános Iskola
18:30 Gyömrő VSK – ÉRD
 
 
2014. március 8. Szombat 
NBI Ifjúsági | Érd Városi Sportcsarnok
12:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
NBI Junior | Érd Városi Sportcsarnok
14:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
NBI Felnőtt | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Dunaújvárosi KA
 
2014. március 9. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Soroksári Sportcsarnok
16:15 Soroksári TE - Érdi VSE II.
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Idegenben győzelemmel zártuk az idei alapszakasz küzdelmeit, a harmadik helyhez azonban győznünk kell az utolsó fordulóban.
 
Huszonkilenc pontosak vagyunk az NBI-ben, a tavalyi alapszakaszban 28 ponttal harmadikként jutottunk bajnoki elődöntőbe, idén ehhez 31 pont szükséges. Vagyis jobban szétszakadt a mezőny, a Dunaújváros és az ÉRD felsőházi tagságához sem férhet kétség. A két csapat, az utolsó fordulóban Érden, egymás közt dönt a harmadik helyről. Kovács Annának három találat hiányzott, és éppen ennyit szerzett jobbátlövőnk az MTK ellen, így százgólos.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD góllövőlista 0303 
 
Győzelme ellenére az alsóházi rájátszás tagja lesz junior csapatunk, a kilencedik helyen zárják az alapszakaszt. Az ifjúsági csapatunk helyzete még némileg bizonytalanabb, ők továbbra is versenyben vannak a középház bebiztosításáért. A serdülők győztek hazai pályán, egyetlen mérkőzésük maradt az alapszakaszban, amelyet a hetedik helyen fejezhetnek be a fiatalok.
 
A téli szünet után folytatta remek szereplését az Érdi VSE II, a bajnoki éllovas érdiek nagyarányú győzelemmel kezdték a szezon második felét.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
 
2014. február 28. Péntek
OSB Leány E | ÉRD – Tököl KSK 25:12 (10:3)
 
 
2014. március 1. Szombat 
NBI Ifjúsági | MTK-Budapest – ÉRD 33:25 (19:12)
 
NBI Junior | MTK-Budapest – ÉRD 22:37 (11:17)
 
NBI Felnőtt | MTK-Budapest – ÉRD 18:28 (8:12)
 
2014. március 2. Vasárnap
Bp. I Női Felnőtt | Érdi VSE II. - Hort SE-Csepel II 33:16 (14:9)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Az utolsó idegenbeli mérkőzésünk következik az alapszakaszban, a fővárosba utazunk szombat délután. A szövetség elhalasztotta a kupamérkőzést.
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 21. forduló
MTK-Budapest – ÉRD
 
Időpont: 2014. március 1. Szombat 18:00
Helyszín: Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
Játékvezetők: Horváth Zoltán, Simó András
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A Magyar Kupa mérkőzés a szövetség döntésének értelmében ELMARAD. A felek későbbi időpontban játszák le a találkozót, melynek időpontja még nem került kitűzésre.
 
KÖZLEMÉNY
 
 
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. február 26. szerda
 
ELMARAD | Magyar Kupa Negyeddöntő
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria
 
 
 
2014. február 28. Péntek
OSB Leány E | Érd Városi Sportcsarnok
18:00 ÉRD – Tököl KSK
 
 
2014. március 1. Szombat 
NBI Ifjúsági | Elektromos Sportcsarnok
14:00 MTK-Budapest – ÉRD
 
NBI Junior | Elektromos Sportcsarnok
16:00 MTK-Budapest – ÉRD
 
NBI Felnőtt | Elektromos Sportcsarnok
18:00 MTK-Budapest – ÉRD
 
2014. március 2. Vasárnap
Bp. I Női Felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - Hort SE-Csepel II
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Két hazai bajnokin négy pontot szereztük, ezzel biztosítottuk helyünket a bajnoki elődöntőben.
 
Csapatunkból Kovács Anna áll a legközelebb, hogy belépjen a százgólosok szűk táborába, ahol heten állnak jelenleg. Figyelemreméltó, hogy a védekezés egyik alapembere, Szekeres Klára egyik mérkőzésen sem kapott kétperces büntetést. Továbbá a csapat amellett, hogy tizenhét és húsz gólt engedélyezett az ellenfeleknek, három kiállítással játszotta le a százhúz percet. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt biztossá vált az ÉRD bajnoki elődöntős szereplése, vagyis az idei sorozatban is biztosan érmes helyért játszhatunk. A stabilitásunk, a folyamatos jelenlétünk a legjobbak között egyúttal azt eredményezi, hogy jövőre is nemzetközi kupaszereplő lesz csapatunk.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD góllövőlista 0224 
 
Két 36:30-as eredménynek is örülhettünk a héten, kedden a juniorok nyertek ilyen arányban a fehérváriak ellenében, szombaton ifjúsági csapatunk győzte le a békéscsabaiakat éppen ugyanilyen eredménnyel. A serdülők idegenben nyertek hat góllal péntek délután, amivel őrzik nyolcadik helyüket az OSB-ben. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. február 18. kedd
 
NBI Junior | ÉRD – Fehérvár KC 36:30 (21:15)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – Fehérvár KC 28:17 (11:8)
 
 
 
 
2014. február 21. Péntek
OSB Leány E | Inárcs-Örkény KC – ÉRD 17:23 (7:10)
 
 
2014. február 22. Szombat 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Békéscsabai ENK SE 36:30 (20:9)
 
NBI Junior | ÉRD – Békéscsabai ENK SE 23:35 (13:17)
 
NBI Felnőtt | ÉRD – EUbilitiy Group Békéscsabai Előre NKSE 29:20 (14:12)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Finisébe fordul az NBI alapszakasza. Négy forduló van hátra, ebből háromszor hazai pályán szerepelhetünk.
 
Tizennyolc játéknapot követőn, 23 ponttal negyedik helyen áll csapatunk a bajnokságban. A hátralévő mérkőzéseink sorrendben a Fehérvár, a Békéscsaba, az MTK és a Dunaújváros elleni találkozók, csak a fővárosiakhoz utazunk idegenbe. A szerezhető maximális nyolc pont amellett, hogy biztosítaná a helyet a bajnoki elődöntőben, a Dunaújvárossal szembeni összevetésben is előnyt jelentene.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
Góllövőlista 0215 
 
Győrben nem termett babér utánpótláscsapatainknak, a juniorok álltak közelebb a bravúrhoz. Számukra láthatóan jót tett a bajnoki szünet, de így is extra teljesítmény szükséges a középházi rájátszás eléréséhez az utolsó fordulókban, Az ifjúsági csapatunkra három nehéz találkozó vár, mert a párharcokat ősszel elveszítették. A serdülők hazai pályán ki-ki mérkőzésen maradtak alul a szigetszentmiklósiakkal szemben.
 
 
A hét ÉRD eredményei
 
 
2014. február 12. szerda
NBI Ifjúsági | Győri Audi ETO KC – ÉRD 30:20 (17:12)
 
NBI Junior | Győri Audi ETO KC – ÉRD 33:29 (20:12)
 
NBI Felnőtt | Győri Audi ETO KC – ÉRD 34:24 (16:11)
 
 
2014. február 14. Péntek
OSB Leány E | ÉRD – Szigetszentmiklósi KSK 28:33 (13:14)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Újra a bajnokságra koncentrálunk, a Győri Audi ETO KC ideiglenes otthonába, a Győr Városi Egyetemi Csarnokba látogatunk szerdán.
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 19. forduló
Győri Audi ETO KC – ÉRD (SportKlub TV) 
Időpont: 2014. február 12. Szerda 17:45
Helyszín: Győr Város Egyetemi Csarnok (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Dr. Tájok Péter
 
Az ifjúsági találkozó 13:45-kor, a junior mérkőzés 15:45-kor kezdődik!
 
Szurkolói információk
Február 10-től, hétfőtől kaphatók elővételben jegyek az ÉRD februári hazai mérkőzésére. Vagyis a Sportcsarnok jegypénztárában a Fehérvár és a Békéscsaba elleni bajnokikra, továbbá a Ferencváros elleni Magyar Kupa negyeddöntőre is megvásárolhatók a belépők, minden nap 9-19 óra között. A kupamérkőzésre a bérletek nem érvényesek, a bérleteseknek elővételi lehetőségük van a saját helyükre megváltani a belépőt.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2014. február 12. szerda
NBI Ifjúsági | Győr Város Egyetemi Csarnok
13:45 Győri Audi ETO KC – ÉRD
 
NBI Junior | Győr Város Egyetemi Csarnok
15:45 Győri Audi ETO KC – ÉRD
 
NBI Felnőtt | Győr Város Egyetemi Csarnok
17:45 Győri Audi ETO KC – ÉRD
 
 
2014. február 14. Péntek
OSB Leány E | Batthyány Tornacsarnok
18:00 ÉRD – Szigetszentmiklósi KSK
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Fájdalmas véget ért csapatunk idei nemzetközi kupaszereplése. A KEK nyolcaddöntő jelentette a végállomást. 
 
Idegenben lőtt (eggyel) több góljának köszönhetően, a Buxtehuder SV lesz ott a KEK következő fordulójában. Éppen kilenc góllal nyertek hazai pályán, ahogy tette ezt az ÉRD múlt héten. Legeredményesebb játékosunk a nemzetközi kupában Kovács Anna volt, meccsenkénti négygólos átlagával. Őt követi közvetlenül Klivinyi Kinga és Triscsuk Krisztina, akik egy-egy góllal maradtak le jobbátlövőnk mögött. Négy találkozón 101 lőtt gól, vagyis átlagban 25 szerzett találat. 
 
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
ÉRD Góllövőlista KEK 
 
Ifjúsági korosztályos csapatunk győzelmi esélyt szalasztott el hazai pályán, hiszen a félidőben még hat góllal vezettünk, a második játékrészben azonban fordítani tudott az ellenfél. A serdülőknek nem sikerült megnehezíteni a hazai pályán játszó tápiószeleiek dolgát.
 
 
A hét ÉRD eredményei
 
 
 
2014. február 5. szerda
NBI Ifjúsági | ÉRD - NEKA 25:27 (17:11)
 
OSB Leány E | Euronovex USE – ÉRD 38:22 (22:10)
 
 
   
2014. február 1. Szombat
 
KEK Nyolcaddöntő | Buxtehuder SV – ÉRD 31:22 (16:12) Összesítésben 54:54, továbbjutott idegenben lőtt több góllal a Buxtehuder SV.
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink