Válogatott

Korosztály: 
Két serdülő korú játékosunk, Braun Laura Csenge és Illés Virág is meghívót kapott a magyar női serdülő válogatott edzőtáborába.
 
Braun Laura Csenge és Illés Virág is meghívót kapott a Bohus Beáta vezette  serdülőválogatott kétnapos összetartására. Balszélsőnk és beállónk 2016. február 8-9-én a serdülő válogatott balatonboglári edzőtáborában készülnek a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk a lányoknak!
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Győri Barbara és Szabó Laura is részt vett a hét elején tartott junior válogatott összetartáson, melyen Norvégia ellen kétszer is pályára léptek.
 
Felnőtt csapatunk kapusa Győri Barbara, és beállója Szabó Laura is tagja volt a magyar junior válogatottnak, amely Norvégia ellen kétszer is pályára lépett. A márciusi világbajnoki selejtezőre készülő válogatott a keddi első mérkőzésen a félidőben még vezetett északi riválisa ellen, a lefújáskor a norvég válogatott örülhetett a győzelemnek. Szabó Laura két gólt szerzett a találkozón, és Győri Barbara is bizonyíthatott a kapuban. A szerdai visszavágón a magyar U19-es válogatott félidei négygólos előnyéből hármat megőrizve, 29:26-os győzelmet aratott. A magyar junior válogatott legközelebb decemberben lép pályára, amikor hazai rendezésű tornán méri össze erejét a Dánia, Franciaország és Románia legjobbjaival.
Gratulálunk!
 forrás: Magyar kézilabda-válogatott (hivatalos) - Cseh Péter
 
 
A decemberi dániai világbajnokság miatt, melyen Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak vesz részt csapatunkból, az NB I küzdelmei januárig szünetelnek, de serdülő csapataink, és Bp. I. osztályban szereplő együttesünk is pályára lépnek a héten.
 
A mögöttünk hagyott héten véget ért a 2015-ös esztendőre az első osztályú bajnokság, és a KEK 3. fordulójának sikeres megvívása után legközelebb január 3-án lép pályára első osztályú csapatunk a bajnokságban. A december 5 - 20. között Dániában megrendezésre kerülő világbajnokságra készülő magyar válogatott keretébe meghívott Janurik Kinga, míg a szerb nemzeti csapat szűk keretében Katarina Krpez Slezak kapott szerepet együttesünkből.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. november 23. hétfő
 
OSB-F csoport | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
19:30 Csepeli KSE - ÉRD 2
 
2015. november 26. csütörtök
 
OSB-F csoport | Építők Sportcsarnok (1101 Budapest, Vajda Péter u. 38.)
16:00 Szent István SE - ÉRD 1
 
2015. november 29. vasárnap
 
U11 Kovács László régió felsőház A-B | Mogyoródi Szent László Ált. Iskola (2146 Mogyoród, Gödöllői u. 17.)
10:40 ÉRD - Budakalász SC
12:20 ÉRD - Gödöllői SE
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - XXII. ker. Index SE
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Kapusunk, Janurik Kinga meghívót kapott a decemberi világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatottba, amely két Európa-bajnoki selejtezőt vív október első felében.
 
Janurik Kinga az osztrák nemzeti csapat ellen júniusban sikerrel megvívott világbajnoki selejtezőkön mutatkozott be a válogatottban, majd a Japán elleni felkészülési mérkőzéseken is a nemzeti csapat kapuját védte. Németh András szövetségi kapitány Európa-bajnoki selejtezőkre készülő 18 fős keretében ismételten szerepel kapusunk, így október 8-án Szlovákia ellen Dabason, valamint három nappal később Finnországban bizonyíthat kiváló hálóőrünk.
 
Magyar női kézilabda-válogatott Női Európa-bajnoki selejtezők, 5. csoport
2015. október 8., Dabas18:00 Magyarország–Szlovákia
 
2015. október 11., Karjaa13:00 Finnország–Magyarország 
 
 
Gratulálunk Kinga!
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Kapusunk, Janurik Kinga meghívót kapott a decemberi világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatottba, amely Japán legjobbjai ellen kép pályára felkészülési mérkőzéseken.
 
Janurik Kinga az osztrák válogatott ellen sikerrel megvívott világbajnoki selejtezőkön kétszer már magára húzhatta a válogatott mezt, sőt a győri visszavágón egész pályáról az üres kapuba is betalált. A válogatott augusztus 7-én, és egy nappal később is felkészülési mérkőzéseken mérkőzik meg  a Japán válogatott ellen az októberi Európa-bajnoki selejtezők, valamint a dániai világbajnokság jegyében.
 
Magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzés2015. augusztus 7., Elektromos-sportcsarnok:19:00 MAGYARORSZÁG-JAPÁN
 
 
Gratulálunk Kinga!
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Fekete Bozsána a magyar válogatott tagjaként aranyérmet szerzett a spanyolországi női strandkézilabda Európa-bajnokságon, mellyel a magyar csapat megvédte a két éve Dániában szerzett Európa-bajnoki címét.
A 2013-as Európa-bajnok magyar női strandkézilabda-válogatott címvédőként vágott neki a Lloret de Mar-ban rendezett kontinenstornának. A magyar csapat ugyan első csoportmérkőzésén szoros csatában vereséget szenvedett Oroszországtól, a hátralévő öt mérkőzésén győzni tudott, így az első helyen végzett az A-csoportban. A középdöntőben Ukrajna legyőzését követően Fekete Bozsánáék nem bírtak a házigazda spanyol válogatottal, így a negyeddöntőben a csoportból már jól ismert orosz csapat következett. A két együttes első mérkőzéséhez hasonlóan ez a találkozó is szétlövésben dőlt el, de ezúttal mi koncentráltunk jobban, és jutottunk be a legjobb négy közé. Az eldődöntőben a csoportmérkőzések során már legyőzött Olaszországgal néztek szembe a nemzeti csapat, és ezúttal is sikerült nyerniük. A döntőben a tornán a fináléig egyetlen vereséget szenvedő Norvégia ellen az első játékrészben egy ponttal bizonyultak jobbnak lányok, de mivel a második felvonásban ugyanez a norvégoknak sikerült, így szétlövésben dőlt el az Európa-bajnoki cím. Fekete Bozsána a mérkőzésen 16 pontot szerzett, és ezzel a döntő legeredményesebb játékosa lett, így 2013 után újra Európa-bajnoki címet ünnepelhetett a magyar női strandkézilabda-válogatott. Csapatunk így két Európa-bajnok játékossal büszkélkedhet, hiszen Braun Laura Csenge az U19-es válogatott tagjaként nyert aranyérmet.  forrás: EHF Beach Handball Gratulálunk!   Női strandkézilabda Európa-bajnokság, Lloret de Mar, Spanyolország Csoportmérkőzések Magyarország - Oroszország 1:2 Magyarország - Németország 2:0 Magyarország - Lengyelország 2:1 Magyarország - Szerbia 2:0 Magyarország - Svájc 2:0 Magyarország - Olaszország 2:0   Középdöntő Magyarország - Ukrajna 2:1 Magyarország - Spanyolország 0:2   Negyeddöntő Magyarország - Oroszország 2:1   Elődöntő Magyarország - Olaszország 2:1   Döntő Magyarország - Norvégia 2:1          
Braun Laura Csenge aranyérmet szerzett az U19-es női strandkézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként, míg ifjúsági csapatunk nemzetközi tornán szerzett ezüstérmet.
Az U19-es magyar női strandkézilabda-válogatott veretlenül nyerte meg a spanyolországi Európa-bajnokságot, a döntőben hihetetlen izgalmakat követően szétlövésben múlta felül a hazai pályán játszó spanyol csapatot. Braun Laura Csenge, serdülő csapatunk tagja a döntőben két pontot szerezve járult hozzá a győzelemhez, de a finálét megelőzően 8 pontot szerzett a tornán.   forrás: EHF Beach Handball Siófokon ifjúsági csapatunk vett részt a HandBalaton nemzetközi felkészülési tornán, ahol ezüstérmet szerzett. Az első napon lányaink egyetlen góllal maradtak alul a norvég Larvik ellen, de a következő mérkőzésen sikerült javítani, és 23:20-as győzelemnek örülhettünk a szlovák Tatran Stupav csapata ellen. A második játéknap első találkozóján ugyan nem sikerült győzelmet aratni a Siófok ellen, de a torna utolsó mérkőzésén szoros hajrát követően két góllal jobbnak bizonyult ifjúsági csapatunk a Fehérvár KC-Várpalota ellen, ezzel megszerezve a tornán a második helyet.  Gratulálunk!   HandBalaton Kupa, Siófok ÉRD - Larvik 19:20 ÉRD - Tatran Stupav 28:25 ÉRD - Siófok KC 20:27 ÉRD - Fehérvár KC-Várpalota 23:21        
Korosztály: 
Junior csapatunk kapusa, Győri Barbara is tagja a finnországi Európa-bajnoki selejtező tornára készülő U19-es kézilabda-válogatottnak. 
 
NB I-es felnőtt csapatunkban is bemutatkozó kapusunk is meghívót kapott Ifj. Kiss Szilárd szövetségi kapitánytól a pénteken kezdődő kvalifikációs tornára utazó csapatba. A magyar válogatott a 8-as csoportból harcolhatja ki az Európa-bajnoki szereplést jelentő első helyet, amelyben a házigazda Finnország mellett a török válogatott lesz a magyar csapat ellenfele. 
 
Női U19-es Európa-bajnoki selejtező program:
 
04. 17. péntek 18:00 Finnország-Törökország04. 18. szombat 18:00 Magyarország-Törökország04. 19. vasárnap 12:30 Finnország-Magyarország
 
 forrás: utanpotlassport.hu
 
 
 
 
Két játékosunk, Klivinyi Kinga és Schatzl Nadine is szerepet kapott a magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésein, melyek ezúttal az ÉRD Arénában kerültek megrendezésre.
A héten a válogatott összetartás keretein belül kétszer is pályára lépett a magyar női kézilabda-válogatott Spanyolország ellen. A pénteki zárt kapus edzőmérkőzésen játékosaink közül Klivinyi Kinga lépett pályára, aki két ízben is eredményes volt, a mérkőzést azonban 27:29-re a spanyol válogatott nyerte. Szombaton már több mint 1200 néző előtt lépett pályára a magyar válogatott, melyben Schatzl Nadine és Klivinyi Kinga is szerepet kapott. Balszélsőnk két találattal, míg balátlövőnk remek gólpasszokkal járult hozzá az utolsó percben kiharcolt döntetlenhez, az Európa-bajnoki ezüstérmes Spanyolország ellen.
 
A válogatott összetartás miatt NB I-es felnőtt csapatunk nem lépett pályára a héten, de több csapatunk is pályára lépett a hétvégén. Pénteken serdülő együttesünk a rájátszás küzdelmeiben vereséget szenvedett a Vasas SC-ASI DSE vendégeként. NB II-es csapataink Tökölön léptek pályára, és ugyan juniorjaink 13 gólos győzelmet arattak, felnőtt együttesünknek nem sikerült a pontszerzés. U9-es leány csapatunk kétszer is pályára lépett Szigetszentmiklóson, de pontot nem sikerült szerezni, BP. I. osztályban szereplő együttesünk vasárnap hatgólos győzelmet aratott a Gázművek MTE NKE csapata ellen. U11-es csapatunk mindkét mérkőzést megnyerte a hétvégén és éppen csak lemarad a dobogóról.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. március 20. péntek
 
OSB Leány rájátszás | Vasas SC-ASI DSE - ÉRD 31:20 (21:15)
 
 
2015. március 21. szombat
 
U9 Leány | ÉRD - Gyömrő VSK 8:13 (3:7)
U9 Leány | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 9:8 (4:5)
 
NB II Felnőtt | VSK Tököl - ÉRD 36:33 (17:20)
 
NB II Junior | VSK Tököl - ÉRD 17:30 (9:13)
 
 
2015. március 22. vasárnap
 
U11 Leány | ÉRD - Alsónémedi SE 23:5 (10:4)
U11 Leány | Pilisvörösvári TKSK - ÉRD 3:23 (2:10)
 
BP. I. o. Női | ÉRD III - Gázművek MTE NKE 27:21 (14:7)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk a héten nem lép pályára, azonban a hét végén a magyar női kézilabda-válogatott tagjaiként Klivinyi Kinga és Schatzl Nadine is játszik a Magyarország - Spanyolország felkészülési mérkőzésen. A mérkőzés 03.21-én 14:00-tól az ÉRD Arénában kerül megrendezésre.
 
Ugyanakkor így sem maradunk ÉRD mérkőzések nélkül a hétvégén. Serdülő csapatunk a Vasas SC-ASI DSE csapatához látogat a rájátszásban. NB II-es együtteseink a VSK Tököl vendégei leszenk szombaton, míg U9-es csapatunk Szigetszentmiklóson lép pályára kétszer is a héten. A hét utolsó napján Bp. I. osztályú együttesünk és U11-es csapatunk sikereiért izgulhatunk. 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
2015. március 20. péntek
 
OSB Leány rájátszás | Vasas Sportcsarnok (1139 Budapest Fáy u. 58.)
16:00 Vasas SC-ASI DSE - ÉRD
  
 
2015. március 21. szombat
 
U9 Leány | Szigetszentmiklósi Kardos István Ált. Isk. (2310 Szigetszentmiklós, Tököli u. 30.)
10:00 ÉRD - Gyömrő VSK
13:00 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD
 
NB II Felnőtt | Tököl Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi utca 56.)
12:00 VSK Tököl - ÉRD
 
NB II Junior | Tököl Városi Sportcsarnok (2316 Tököl, Aradi utca 56.)
14:00 VSK Tököl - ÉRD
 
 
2015. március 22. vasárnap
 
Bp. I. o. Női | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
14:45 ÉRD III - Gázművek MTE NKE
 
U11 Leány | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
15:40 ÉRD - Alsónémedi SE
17:20 Pilisvörösvári TKSK - ÉRD
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink