Válogatott

Szerdán és csütörtökön rendezi klubunk a Suli Kézilabda Utánpótlás Program tanévzáró tornáit. Péntektől vasárnapig Umag-ban játszik felkészülési mérkőzéseket a magyar női kézilabda-válogatott, három ÉRD játékos részvételével.
 
 
Idén, sorozatban harmadik évben kerül megrendezésre a klub által életre hívott, környékbeli iskolákban zajló kézilabda oktatás, a Suli Kézilabda Utánpótlás Program évzáró versenye. Két nap alatt, a résztvevő iskolai osztályok válogatottai, két korosztályban, közel nyolcszáz gyerek küzd meg egymással az Érdi Városi Sportcsarnokban a legjobb pozíciókért, érmekért, kupákért. Szokás szerint az ÉRD felnőtt női NBI-es, és utánpótlás-kézilabdacsapat tagjai lesznek a segítők, valamint a játékvezetők.
 
A magyar válogatott új szövetségi kapitánnyal Szentgotthárdon kezdte meg a felkészülést a decemberi hazai rendezésű Európa-bajnokságra, a keretnek ez alkalommal Kisfaludy Anett, Kovács Anna és Schatzl Nadine tagjai Érdről. A csapat pénteken, szombaton és vasárnap is Horvátországgal mérkőzik Umagban, pénteken az EB társrendező B csapata ellen. Alja Koren a szlovén nemzeti csapattal tölti a hetet, csütörtökön és vasárnap Svájccal mérkőznek EB-selejtezőkön.
 
Nagy hajrával, idegenben pontot mentett serdülő csapatunk az OSB rájátszás első fordulójában, az ő programjuk csütörtökön Dunaújvárosban folytatódik. Vasárnap újra győzött Bp. I. női felnőtt csapatunk, a hét utolsó napján ismét hazai pályán játszanak majd a Kőbánya ellen.
 
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei, és a hét mérkőzései
 
2014. március 19. Szerda
OSB rájátszás 5-9. helyért |  Vecsés SE – ÉRD 23:23 (14:9)
 
 
2014. március 23. Vasárnap
Bp. I Női felnőtt | Érdi VSE II. - Kinizsi TTK II. 28:24 (15:11)
 
 
 
2014. március 26. Szerda
SKUP torna - Harmadik osztályosok
Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda 13:00 - 18:00
 
2014. március 27. Csütörtök
SKUP torna - Második osztályosok
Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda 13:00 - 18:00
 
OSB rájátszás 5-9. helyért | Arany János Ált. Isk. Dunaújváros
17:00 Dunaújvárosi KA II - ÉRD
 
2014. március 28. Péntek
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
19:00 Horvátország B - Magyarország
 
2014. március 29. Szombat
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
18:00 Horvátország - Magyarország
 
2014. március 30. Vasárnap
Válogatott felkészülési mérkőzés | Umag
10:00 Horvátország - Magyarország
 
Bp. I Női felnőtt | Csepel ÁMK
17:00 Érdi VSE II. - Kőbánya SC
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A magyar női kézilabdaválogatott új szövetségi kapitánya Németh András, a március végi összetartásra Kisfaludy Anettet, Kovács Annát és Schatzl Nadine-t hívta be az ÉRD-ből.
 
'Március végén megkezdi a közös munkát az új szövetségi kapitány és a magyar válogatott. Németh András a legjobb összeállítást keresi, lehetőséget szeretne adni a fiataloknak, de feltétlenül számít a meghatározó emberekre.' - írja a kézilabda szövetség hivatalos oldala. Németh András posztonként értékelte a játékosokat, és indokolta döntéseit. Jobbátlövőként Kovács Annára számít Érdről: 'Ezen a poszton koncepcióváltást szeretnék, lehetőség szerint csak balkezesekkel játszanánk. Két olyan fiatal tehetségünk van ezen a poszton, akik a bajnokságban megfelelő teljesítményt nyújtanak és még fejlődhetnek is...' Újra válogatott meghívót kapott Kisfaludy Anett, mert a kapitány komplex játékost keresett. 'A legfontosabb célom az, hogy ezen a poszton jó védőket keressek, így olyan kézilabdázókat hívtam be, akik védekezésben kimagaslót nyújtanak.' Újoncként került a keretbe, először szerepelhet a hónap végén a felnőtt válogatottban az érdi balszélső, Schatzl Nadine. '...két fiatalt próbálunk ki, bennük fantáziát látok, remélem, velük hosszú távon is számolhatunk.' A magyar válogatott tagjai március 22-étől közös edzőtáborban készülnek, majd március 28-30. között felkészülési tornán vesznek részt a horvátországi Umagban. A magyar női válogatott kerete: Kapusok: Kiss Éva, Szikora Melinda, Víg VivienJobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett, Kovacsicz Mónika, Orbán AdriennJobbátlövők: Kovács Anna (ÉRD), Planéta Szimonetta, Soós ViktóriaIrányítók: Görbicz Anita, Szucsánszki Zita, Tóth GabriellaBeállók: Kisfaludy Anett (ÉRD), Mészáros Rea, Takács DusmátaBalátlövők: Bulath Anita, Tomori ZsuzsannaBalszélsők: Erdősi Ildikó, Kovacsics Anikó, Schatzl Nadine (ÉRD) Szövetségi kapitány: Németh AndrásCsapatmenedzser: Pálinger Katalin Forrás: http://keziszovetseg.hu/noi-valogatott/noi-valogatott-hirek/az-uj-kapitany-elso-kerete/?cikk=10588      
Korosztály: 
Új lap, új fejezet nyílik a magyar válogatott számára a szerbiai világbajnokságon. Hétfőn Spanyolországgal játsszuk a nyolcaddöntőt. Három győzelmet két vereség követett, Románia és Németország is jobbnak bizonyult a csoportban.
A magyar csapat a könnyebb ellenfelekkel, felhozó mérkőzésekkel kezdett a szerbiai világbajnokságon. Fejtörést és bizonytalankodást ugyan okozott Csehország és Tunézia is, de mindkét csapatot legyőzte a magyar válogatott, majd Ausztrália nem mutatott komoly ellenállást. Ahogyan arra előre számítani lehetett, három csapat kiemelkedett a csoportból, csütörtökön Románia, pénteken Németország volt az ellenfél. A válogatott mindkét nap vezetett a félidőben, mindkét nap volt győzelmi esélye a játék alapján, de nem tartott ki a végéig az előny, a vége mindkétszer vereség lett.
 
A magyar válogatott harmadik helyével, a C jelű hatosban Norvégia mögött második spanyol együttessel mérkőzik hétfőn délután 17:30-as kezdettel Újvidéken. Jó ágra került a válogatott, ugyanis a remélt továbbjutás esetén, a brazil-holland párharc győztesével negyeddöntőznénk, ami a lengyeleknek sikerült szintén harmadik helyről.
Három ÉRD játékos vesz részt a világbajnokságon, Triscsuk Krisztina, Szekeres Klára és Sara Vukcevic, mindhárman jó teljesítménnyel erősítik válogatottjaik.  
Hétfőn Spanyolország vár a magyar együttesre, amelytől egységesen jó teljesítmény kell a továbbjutás kivívásához.
A hét ÉRD mérkőzése
2013. december 14. szombat
OSB Leány E | FTC II. - ÉRD 36:17 (19:9)
2013. december 7. szombat
Női kézilabda Világbajnokság | Magyarország – Csehország 35:27 (18:16)
 
2013. december 9. hétfőNői kézilabda Világbajnokság | Tunézia – Magyarország 24:26 (15:15)
2013. december 10. kedd
Női kézilabda Világbajnokság | Magyarország – Ausztrália 39:15 (19:11)
2013. december 12. csütörtök
Női kézilabda Világbajnokság | Románia – Magyarország 21:17 (8:10) 
2013. december 13. péntek
Női kézilabda Világbajnokság | Magyarország – Németország 26:27 (16:14)
 
2013. december 16. hétfő
Női kézilabda Világbajnokság | Újvidék
17:30 Nyolcaddöntő | Magyarország - Spanyolország
Korosztály: 
Újabb nehéz mérkőzés vár a serdülőkre a héten. Pénteken befejeződnek a szerbiai VB csoportküzdelmei, vasárnap már a legfontosabb mérkőzését játszhatja a magyar válogatott.
Az OSB bajnokság tovább folytatódik, a héten szombaton lépnek pályára a fiatalok az FTC otthonában.
A magyar válogatott a szerbiai világbajnokságon hétfőn Tunézia, kedden Ausztrália ellen játszik. A szerdai, magyar szempontból szünnapon Sara Vukcevic szerepel, Montenegró válogatottja Franciaországgal mérkőzik. Csütörtökön és pénteken lehet igazi izgalmakra számítani, a Szekeres Klárával és Triscsuk Krisztinával felálló magyar csapatra előbb Románia, majd Németország válogatottja vár.
A csoportmérkőzéseket követően, nyolcaddöntőkkel folytatódik a VB programja vasárnap és hétfőn. Az elvárás, a nyolc közé jutás itt dől tehát majd el a magyar csapat szempontjából. Amennyiben a D csoport első két helyének valamelyikén végez a Hajdu János vezette válogatott, akkor vasárnap, ha harmadik, vagy negyedik helyen jut tovább, akkor hétfőn lép pályára a legjobb 16 között.
 
A hét mérkőzései
 
2013. december 9. hétfő
Női kézilabda Világbajnokság | Tunézia - Magyarország 24:26 (15:15)
 
2013. december 10. kedd
Női kézilabda Világbajnokság | Újvidék
19:15 Magyarország - Ausztrália
 
2013. december 12. csütörtök
Női kézilabda Világbajnokság | Újvidék
19:15 Románia – Magyarország
 
2013. december 13. péntek
Női kézilabda Világbajnokság | Újvidék
17:00 Magyarország – Németország
 
2013. december 14. szombat
OSB Leány E | FTC-Faház
12:45 FTC II. - ÉRD
 
2013. december 15-16 vasárnap-hétfő
Női kézilabda Világbajnokság | Újvidék
Nyolcaddöntők
 
 
HAJRÁ ÉRD!
Korosztály: 
Már csak a serdülő korosztály számára folytatódott az ősz a héten, két különböző bajnokságban is pályára léptek. A magyar válogatott szombaton Csehország legyőzésével kezdett Szerbiában.
Szerda délután kezdte az alapszakasz második felét az OSB bajnokságban serdülő csapatunk. Vasárnap a Pest Megye küzdelmei folytatódtak számukra Jászberényben, három mérkőzéssel.
Az ÉRD keretéből három játékos, Triscsuk Krisztina, Szekeres Klára, valamint Sara Vukcevic vesznek részt a szerbiai világbajnokságon. A magyar válogatott győzelemmel mutatkozott be szombaton, a cseheket győztük le magabiztosan. Montenegró válogatottja az A csoportban már két győzelemnél jár.
A hét mérkőzései
2013. december 5. szerda
OSB Leány E | ÉRD – FTC 16:31 (7:19)
2013. december 7. szombat
Női kézilabda Világbajnokság | Magyarország - Csehország 35:27 (18:16)
2013. december 8. vasárnap
Pest megye U15 | Alsónémedi SE - ÉRD 10-32 (2-16)
Pest megye U15 | ÉRD – Kántor Anikó SE 24-18 (14-9)
Pest megye U15 | JTF DSE Jászberény - ÉRD 17-20 (8-12)
HAJRÁ ÉRD!
 
Válogatott játékosaink jó teljesítményt nyújtottak a nemzeti csapatokban. Korosztályos serdülő együttesünk és a Bp. I. osztályú csapatunk is győzött Csepelen.
A magyar válogatott Szombathelyen készült a decemberi, szerbiai Világbajnokságra. Péntektől vasárnapig felkészülési tornán, a Provident Kupán vett részt nemzeti csapatunk, ahol a második helyet sikerült megszerezni. A csapatban Szekeres Klára és Triscsuk Krisztina is jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, erősítette a válogatottat.
Hétközben hazai pályán győzelemmel kezdett a montenegrói válogatott, vasárnap pedig Portugáliában győzött a 2012-es EB győztes, tagjai közt beállósunkkal, Sara Vukcevic-csel.
Másik légiósunk, Alja Koren is nagyszerű hetet tudhat maga mögött. Szlovénia számára Svédországban kezdődtek meg az EB selejtezők küzdelmei,  ahol az ÉRD jobbszélsője négyszer volt eredményes. Ugyancsak jó teljesítményt nyújtott Koren vasárnap Ljubljana-ban, amikor a szerbek elleni 31:26-os szlovén győzelem alkalmával lőtt öt gólt. Ahogyan a szövetség hivatalos oldalának fogalmazott Koren, egy erősebb ellenféllel szemben meglepetést szerettek volna okozni, sikerült.
Sara Vukcevic Montenegróban és Portugáliában, Alja Koren Svédországban és Szlovéniában lépett pályára.
Serdülő csapatunk második győzelmét szerezte az OSB bajnokságban, szombat délelőtt Csepelen nyertek félidei döntetlen állásról, magabiztos nyolcgólos különbséggel.
A félidőben még kétgólos hátrányban volt, de fordított az Érdi VSE II, így ők is megnyerték soros találkozójukat vasárnap délután.
Szombat délelőtt a Batthyány Tornacsarnokban felkészülési tornát rendezett az ÉRD, az U9 – U8-as korosztályokban négy csapat részvételével. A vezetőedző, Kisgergely Csilla beszámolója alapján, az első mérkőzés a megilletődöttség jegyében telt. Utána a lányok szépen megvalósították az edzésen tanultakat, amivel a másik két mérkőzést magabiztosan nyerték. A két győztes mérkőzésen az első félidőt az U9-esek, míg a második játékrészt az U8-as kislányok játszották. A jelenlévő játékosok közül mindenki lehetőséget kapott, kipróbálhatta magát, megízlelhette a mérkőzések hangulatát.
Vasárnap megkezdődött az U13-asok számára a Pest Megye Bajnokság. Mindhárom mérkőzést sikeresen vették a lányok, az első találkozón nagyarányú győzelmet arattak. A második mérkőzésen először azok kaptak bizalmat, akik eddig kevesebbet játszottak, nehezen indult a mérkőzés, volt úgy hogy az ellenfél vezetett, de végül győzelemmel zártuk ezt a találkozót is. A harmadik mérkőzés is hasonlóan indult, de a lányok fordítottak és szép győzelmet arattak.
Az U10-es és U11-es korosztály vasárnap az Újlak utcában szerepelt meghívásos tornán, az ő mérlegük egy győzelem, két vereség volt. A fejlődésünk szempontjából tanulságos volt a torna, versenykörülmények között mérhette le a csapat, hogy hol tart és miben szükséges fejlődni.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. október 26. szombat
OSB Leány E | Csepeli KSE – ÉRD 20:28 (11:11)
2013. október 27. vasárnap
Pest Megye U13 | Dunavarsányi TE - ÉRD 4:21 (1:12)
Pest Megye U13 | ÉRD - DANUKE 21:8 (9:7)
Pest Megye U13 | ÉRD - Vecsés Kombi Express NK 15:12 (10:7)
Budapesti - Női I. osztály | Érdi VSE II. – Testvériség SE 23:18 (8:10)
Hajrá ÉRD!
Korosztály: 
A magyar női kézilabda válogatott VB felkészülési programja miatt, az NBI küzdelmei szünetelnek. Hétvégén viszont több utánpótlás tornán is részt vesznek korosztályos csapataink, illetve vasárnap az U13-as csapatunk megkezdi a Pest Megye bajnokság küzdelmeit.
Több érdi játékos is válogatott programon vesz részt a héten. Mindkét légiósunk jól teljesítménnyel rukkolt ki hazája válogatottjában. A szlovén nemzeti csapat szerdán megkezdte a 2014-es horvát-magyar közös rendezésű EB kvalifikációs selejtezősorozatát, a svédek hazai pályán 30-25-re nyertek ellenük, az ÉRD jobbszélsője Alja Koren 4 gólt lőtt, ami mindenképp remek teljesítmény a tavalyi EB döntőse ellen. Vasárnap Ljubjanaban fogadják Szerbia válogatottját Korenék.
Sara Vukcevic és a montenegrói válogatott győzelemmel kezdett, a lengyel válogatottat győzték le 25-21-re hazai pályán, 3500 néző előtt. Beállósunk sok lehetőséget kapott, közel egy félidőt a pályán volt, egy gólt szerzett. A következő mérkőzésére már elutazott a montenegrói válogatott, vasárnap Portugáliában kerülhetnek újabb lépéssel közelebb a jövő decemberi EB-hez.
A magyar női kézilabda válogatott a héten, Szombathelyen tart összetartást, valamint péntektől vasárnapig a Provident Kupán szerepel. Az ÉRD-et két játékos Triscsuk Krisztina és Szekeres Klára képviselik. Csapatkapitányunk a kézilabda szövetség hivatalos oldalának nyilatkozott: „Egy teltházas csarnoknál nincs nagyobb élmény. Egyszerűen egy adrenalin bomba. Már a bemelegítés hangulatát is megemelik, arról nem is beszélve, hogy a mérkőzés alatt a szurkolók képesek átsegíteni bennünket a hullámvölgyeken. Remélem, ez Szombathelyen is így lesz!” A teljes interjú és a Provident Kupa részletes információi IDE kattintva elérhetők!
Egyaránt a Csepeli ÁMK-ban lép pályára serdülő és Budapest I. osztályú csapatunk szombaton, illetve vasárnap. A szombat délelőtti OSB találkozón két kétpontos csapat találkozik, így az ÉRD-nek jó esélye van második győzelme megszerzésére. Az Érdi VSE II. a hatodik fordulóban veszített először, számukra rögtön nyílik javítási lehetőség a Testvériség gárdája ellen.
A Pest Megye bajnokság vasárnap veszi kezdetét az U13-as korosztály számára. Hazai pályán, a Batthyány Tornacsarnokban négycsapatos fordulót rendez az ÉRD, melynek résztvevői még a Dunavarsány, a Vecsés és a Dabas korosztályos csapatai.
Hatcsapatos, meghívásos tornán vesz részt az U11-es és U10-es korosztályra épülő csapatunk, vasárnap délután az Újlak utcai Általános Iskolában. Két, hármas csoportba sorolták a csapatokat, az ÉRD a Hort II. együttesével és a Diósddal játszik, majd helyosztókon dől el a végső sorrend. A másik csoportban a Hort I. csapata mellett a Budaörs és a Csepel KSE szerepel.
A még fiatalabbak, a 2004-2005-ös születésűek (U9, U8) szivacskézilabda tornán vehetnek részt hazai pályán. Szombaton délelőtt a Batthyány Tornacsarnokban a Budaörs, a Hódmezővásárhely és a Csepel DSE lesznek az ellenfeleink.
A hét ÉRD mérkőzései
2013. október 26. szombat
10:00 OSB Leány E | Csepel ÁMK Csepeli KSE – ÉRD
2013. október 27. vasárnap
9:00 Pest Megye U13 | Batthyány Tornacsarnok Dunavarsányi TE – ÉRD
11:45 Pest Megye U13 | Batthyány Tornacsarnok ÉRD – DANUKE
13:35 Pest Megye U13 | Batthyány Tornacsarnok ÉRD – Vecsés Kombi Express NK
17:00 Budapesti - Női I. osztály | Csepel ÁMK Érdi VSE II. – Testvériség SE
Hajrá ÉRD!
Rovat: 
Korosztály: 
Hajdu János megbízott szövetségi kapitány kihirdette a szeptember 23-24-i válogatott összetartás keretét. Négy érdi játékos kapott meghívót, Oguntoye Viktória, az ÉRD csapatában nyújtott őszi kiemelkedő produkciójával kivívta a válogatott kerettagságot.
 
A válogatott keret a szeptember végi tatai összetartáson, három edzést végez két nap alatt. Érdről Szekeres Klára, Klivinyi Kinga, Triscsuk Krisztina, valamint Oguntoye Viktória csatlakoznak az csapathoz. Oguntoye még nem szerepelt a felnőttek között, tavaly egy alkalommal kapott meghívót, de akkor műtétje miatt nem tudott csatlakozni a kerethez. A tatai összetartást követően, legközelebb október 21-étől edz együtt a válogatott. A decemberi, szerbiai Világbajnokságra pedig november 25-én kezdi meg a felkészülést a csapat.
 
A magyar női kézilabda válogatott kerete:
 
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO KC), Kiss Éva (Fehérvár KC), Oguntoye Viktória (ÉRD)
 
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO KC)Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
 
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék KC), Soós Viktória (Győri Audi ETO KC), Szekerczés Luca (FTC-Rail Cargo Hungaria)
 
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC)Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC)Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
 
Beállók: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria)Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
 
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Klivinyi Kinga (ÉRD), Triscsuk Krisztina (ÉRD), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
 
Balszélsők: Korsós Dorina (Győri Audi ETO KC), Vérten Orsolya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász KA)
 
Védők: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szekeres Klára (ÉRD)
 
Megbízott szövetségi kapitány: Hajdu János
 
Edző: Siti Bea
Rovat: 
Korosztály: 
Március 22-24. között Szigetszentmiklóson szerepelt európa-bajnoki selejtezőn a magyar női U17-es válogatott. A 6. selejtezőcsoport első két helyezettje jutott ki a 2013-as, lengyelországi kontinenstornára. Magyarország ifjúsági válogatottja az első mérkőzésen könnyed győzelmet aratott Litvánia ellen, majd biztosan verte Macedóniát is, így vasárnap már két Eb résztvevő játszott egymás ellen. A csoportdöntőn a portugálok hat góllal verték a magyarokat. Március 22. Péntek Magyarország-Litvánia 40-28 (20-14) Magyarország: Mistina, Pálinkás (kapusok), Blaubacher 2, Diószegi 2, Élő 4, Ferenczy 5, Gavallér 1, Gerháth 2, Guttyán 3, Hámori 3, Kruj 6, Lányi 1, Linder 2, Maláti, Puhalák 6, Vesztergombi 3. Szövetségi edző: Németh Helga Litvánia: Grimaviciute, Mikolenaite, Zilionyte (kapusok), Abrutyte, Burkaite 3, Gerdvilyte, Gudaityte, Ivanauskayte, Jaskunayte 4, Lubyte 4, Nadzekayte, Pupsyte, Sidlauskyte 1, Silko 2, Trusyte 5, Verbovik 9. Szövetségi edző: Ala Senvaitiene Kiállítások: 18 ill. 8 perc Hétméteresek: 8/4 ill. 4/3 Március 23. Szombat Macedónia-Magyarország 25-37 (12-15) Macedónia: Mitovszka, D. Petkovszka, Szerafimova (kapusok), Bojadjiszka, Dabevszka, Karamfilovszka 1, Nolevszka 1, E. Petkovszka, Petrovszka 4, Risztovszka 6, Sztojanovszka 10, Todorovszka 1, Trajkovszka 1, Zdrakova, Zdravkovszka 1, Zsupan. Szövetségi edző: Mileva Velkova Magyarország: Mistina, Pálinkás (kapusok), Blaubacher, Diószegi, Élő 5, Ferenczy 4, Gavallér 1, Gerháth, Guttyán 2, Hámori 4, Kruj, Lányi 4, Linder 2, Maláti 1, Puhalák 2, Vesztergombi 12. Szövetségi edző: Németh Helga Kiállítások: 8 ill. 4 perc Hétméteresek: 3/2 ill. 1/1 Március 24. Vasárnap Magyarország-Portugália 26-32 (14-14) Magyarország: Mistina, Pálinkás (kapusok), Blaubacher, Diószegi 4, Élő, Ferenczy 3, Gavallér 3, Gerháth 1, Guttyán 1, Hámori 3, Kruj 2, Lányi, Linder 2, Maláti 3, Puhalák 4, Vesztergombi. Szövetségi edző: Németh Helga Portugália: Monteiro, Nunes, Ferreira (kapusok), Coelho, C. Fernandes, P. Fernandes, Ferreira, Marques, Neves, Ramos, B. Rodrigues 3, P. Rodrigues 15, Santos 1, Santiago 10, Silva, Tavares 3, Veiga. Szövetségi edző: Sandra Fernandes Kiállítások: 6, ill. 4 perc Hétméteresek: 10/5, ill. 5/4
Rovat: 
Korosztály: 
Ezúttal a ferencvárosiak nem tartanak a nemzeti csapattal Az érdi csapatból, csakúgy mint legutóbb Szekeres és Vincze utaztak, Kovács Anna sérülés miatt kénytelen itthon maradni. A magyar válogatott kerete a Kárpát-kupán: Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO KC), Kiss Éva (Siófok KC-Galerius Fürdő) Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Dunaújvárosi Kohász KA), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC) Jobbátlövők: Hornyák Dóra (Győri Audi ETO KC), Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék KC), Rédei-Soós Viktória (Győri Audi ETO KC) Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC) Beállók: Horváth Bernadett (Fehérvár KC), Szabó Valéria (HK Zvezda Zvenyigorod) Balátlövők: Bulath Anita (RK Podravka Vegeta), Klivinyi Kinga (Váci NKSE), Szekeres Klára (ÉTV-Érdi VSE) Balszélsők: Szepesi Ivett (Győri Audi ETO KC), Vincze Melinda (ÉTV-Érdi VSE) Szövetségi kapitány: Karl Erik Bøhn A Kárpát-kupa programja (magyar idő szerint): Október 5., péntek: 15:00 Magyarország-Ukrajna 17:00 Románia A-Románia B Október 6., szombat: 9:00 Ukrajna-Románia A 11:00 Magyarország-Románia B Október 7., vasárnap: 9:00 Románia B-Ukrajna 11:00 Románia A-Magyarország

Támogatóink