BP I. Női Felnőtt

Csapatunk a héten a Siófok KC ellen lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését a 2015-ös évben, míg a hétvégén a ZRK Umag elleni kettős győzelemmel jutott a KEK tizenhat együttese közé.
A 2015/16-os szezon őszi záró mérkőzésén lányaink a Siófok KC csapatát fogadták az ÉRD Arénában. Klivinyi Kinga szerezte első találatunkat, majd Mariama Signaté alakította 2:2-re az állást. Ellenfelünk az első tíz perc végére háromgólos előnyre tett szert, melyet Katarina Krpez Slezak egyenlített ki. Az első játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 28. percben Barján Bianka két egymást követő gólja után 14:13-ra vezettek lányaink. A félidei 15:15-ös állást követően, hat perces gólcsendünket kihasználva a vendégcsapat négygólos előnyt szerzett. Lányaink azonban nem adták fel, és zsinórban négy találatot szerezve Kisfaludy Anett góljával 22:22-nél utolértük ellenfelünket. A vezetést azonban nem sikerült átvenni, és az utolsó percre fordulva Yulia Khavronina és Katarina Krpez Slezak góljaival egyenlő volt az állás. A vendégek találatára nem volt válaszunk az utolsó másodpercekben, a pontszerzés így nem sikerült a 24:25-ös végeredménnyel záruló összecsapáson.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
A KEK küzdelmeinek 3. fordulójában lányaink a ZRK Umag együttese ellen léptek pályára, mely párharc mindkét mérkőzését az ÉRD Arénában vívta csapatunk. Első nemzetközi találatunkat a szezonban Mireya González Álvarez Mireya szerzete, nagyobb előnyre azonban nem sikerült szert tennünk a játékrész első felében. 7:7-es állás után nyolc találatunkra egyetlen umagi gól volt a válasz, így a 22. perc után 8:15 állt az eredményjelzőn. A félidő utolsó négy találatát is lányaink szerezték (11:20), a második játékrész elején azonban felváltva estek a gólok. Ellenfelünk figyelmetlenségeinket kihasználva csökkentette hátrányát, de Takács Kitti góljával a hajrára fordulva tízgólosra növeltük az előnyünket, a végeredményt pedig Barján Bianka átlövésgólja állította be (24:36).
 
A párharc visszavágóján Yulia Khavronina találatával szereztünk előnyt, majd Barján Bianka növelte kettőre. Kilenc perces gólcsendünk alatt ellenfelünk egyenlíteni tudott, de Kisfaludy Anett két találatával visszavettük a vezetést, amit a találkozón már ki sem adtunk a kezünkből. A 10:8-as félidei eredményt Szabó Laura hétméteresgólja állította be. A fordulást követően Takács Kitti és Klivinyi Kinga találataival növeltük az előnyünket, majd a második játékrészben szerepet kapó Győri Barbara védéssel mutatkozott be. Kisfaludy Anett és Gulyás Vanda remek bejátszásokat váltott gólra, míg Vajda Luca átlövésből és betörés után is a kapuba talált. Harmincadik gólunkat Bernát Dorina szerezte a jobbszélről, a végeredmény pedig Gulyás Vanda újabb találata után alakult ki (31:18). Csapatunk így kettős győzelemmel, 67:42-es gólaránnyal jutott a legjobb tizenhat együttes közé.
 
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink közül junior együttesünknek nem sikerült a pontszerzés a Siófok KC ellen, ifjúsági lányaink azonban remek második félidőt követően nyerni tudtak. Haladás-ÉRD II-es együtteseink a NEKA ellen ugyan nem szereztek pontot, a hét utolsó napján a Győri ETO KC II ellen felnőtt, illetve junior csapatunk is döntetlenre végzett. ÉRD 2-es serdülő csapatunk végig vezetve tíz góllal bizonyult jobbnak a Kispesti NKK-nál, Bp. I. osztályban szereplő együttesünk a Rév TSC-Hill Top csapatunk ellen gyűjtötte be a két pontot. Az U13 Kovács L. régió felsőházba jutott lányaink, ugyan remekül helyt álltak, de két vereséget szenvedtek a hétvégén. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. november 17. kedd
 
NB I/B Junior | NEKA - Haladás-ÉRD II 25:24 (15:14)
NB I/B Felnőtt | NEKA - Haladás-ÉRD II 39:23 (16:11)
 
 
2015. november 18. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Siófok KC 31:22 (12:12)
NB I Junior | ÉRD - Siófok KC 31:34 (17:23)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Siófok KC 24:25 (15:15)
 
 
2015. november 21. szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - Kispesti NKK 29:19 (14:8)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Rév TSC-Hill Top - ÉRD III 20:26 (7:17)
 
KEK | ZRK Umag - ÉRD 24:36 (11:20)
 
 
2015. november 22. vasárnap
 
U13 Kovács L. régió felsőház | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 2003 22:16 (11:6)
U13 Kovács L. régió felsőház | Gödöllői SE - ÉRD 2003 24:21 (16:12)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Győri ETO KC II 28:28 (14:17)
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Győri ETO KC II 27:27 (13:14)
 
KEK | ÉRD - ZRK Umag 31:18 (10:8)
                
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk háromszor is pályára lép a héten. Szerdán a bajnokság utolsó őszi fordulójában a Siófok KC csapatát fogadjuk, míg a hétvégén a KEK 3. fordulójában a ZRK Umag együttese lesz az ellenfelünk. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a november 21-ei és 22-ei nemzetközi kupamérkőzésekre is ÉRVÉNYESEK!
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 11. forduló
ÉRD –Siófok KC
 
Időpont: 2015. november 18. szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak a mérkőzésekre 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
KEK 3. forduló - 1. mérkőzés
ZRK Umag – ÉRD
 
Időpont: 2015. november 21. szombat 14:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Lars Jorum (NOR), Havard Kleven (NOR)
EHF delegátus: Gerhard Reisinger (AUT) 
 
KEK 3. forduló - 2. mérkőzés
ÉRD - ZRK Umag
 
Időpont: 2015. november 22. vasárnap 13:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Lars Jorum (NOR), Havard Kleven (NOR)
EHF delegátus: Gerhard Reisinger (AUT) 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek a találkozóra november 9-től, hétfőtől kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a november 21-ei és 22-ei nemzetközi kupamérkőzésekre is ÉRVÉNYESEK!
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Egy mérkőzésre (11. 21. VAGY 11. 22.)
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
Két mérkőzésre (11. 21. ÉS 11. 22.)
 
Felnőtt: 2000 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 1000 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyudíjas igazolvánnyal): 1000 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. november 17. kedd
 
NB I/B Junior | Urányi János Sport és Szabadidőközpont (8630, Balatonboglár, Gaál Gaszton u. 58.)
14:00 NEKA - Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Urányi János Sport és Szabadidőközpont (8630, Balatonboglár, Gaál Gaszton u. 58.)
16:00 NEKA - Haladás-ÉRD II
 
2015. november 18. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Siófok KC
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Siófok KC
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Siófok KC
 
2015. november 21. szombat
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:30 ÉRD 2 - Kispesti NKK
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Emszt Kálmánné Sportcsarnok (1097 Budapest, Könyves K. krt. 28.)
16:45 Rév TSC-Hill Top - ÉRD III
 
KEK | ÉRD Aréna
14:00 ZRK Umag - ÉRD
 
2015. november 22. vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió felsőház | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
10:40 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 2003
13:10 Gödöllői SE - ÉRD 2003
 
NB I/B Junior | Batthyány Tornacsarnok, Érd
13:00 Haladás-ÉRD II - Győri ETO KC II
 
NB I/B Felnőtt | Batthyány Tornacsarnok, Érd
15:00 Haladás-ÉRD II - Győri ETO KC II
 
KEK | ÉRD Aréna
13:00 ÉRD - ZRK Umag
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk nem lépett pályára az elmúlt héten, ellenben NB I/B-s együtteseink Szentendrén szerepeltek, míg U11-es lányaink két győzelemmel zárták a hétvégét.
NB I-es felnőtt együttesünk az előttünk álló hét megmérettetéseire készült, tétmérkőzésen nem szerepelt a héten. Haladás-ÉRD II-es csapatunk a hét utolsó napján Szentendrére látogatott, a pontszerzés azonban nem sikerült a felnőtt, illetve a szoros mérkőzésen alul maradó junior csapatunknak sem. Bp. I. osztályban szereplő együttesünk a bajnokság 7. fordulójában négygólos győzelmet aratott az FSZSE III csapata ellen. Serdülő csapataink is pályára léptek a hétvégén, ÉRD 1-es együttesünk döntetlen játszott a Pénzügyőr SE ellen, míg ÉRD 2-es csapatunk a Százhalombattai VUK SE ellen tudott nyerni hazai pályán. U11-es lányaink a Budai Farkasok KK, és a Százhalombattai VUK SE ellen is megszerezte a két pontot a hétvégén, így hét győzelem mellett egy vereséggel zárta a bajnokság alapszakaszát, és jutott a Kovács László régió felsőházába. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. november 14. szombat
 
U11 Kovács L. régió | ÉRD - Budai Farkasok KK 29:10 (16:3)
U11 Kovács L. régió | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 8:28 (6:11)
 
OSB-F csoport | Pénzügyőr SE - ÉRD 1 18:18 (7:9)
  
2015. november 15. vasárnap
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - Százhalombattai VUK SE 32:10 (19:4)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÉRD III - FSZSE III 27:22 (10:13)
 
NB I/B Junior | Szentendrei NKE – Haladás-ÉRD II 25:24 (12:14)
NB I/B Felnőtt  | Szentendrei NKE – Haladás-ÉRD II 37:29 (22:13)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk a héten nem lép pályára, de a jövő hét szerdai bajnoki, illetve a hétvégi KEK mérkőzésekre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a november 21-ei és 22-ei nemzetközi kupamérkőzésekre is ÉRVÉNYESEK!
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 11. forduló
ÉRD –Siófok KC
 
Időpont: 2015. november 18. szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak a mérkőzésekre 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
KEK 3. forduló - 1. mérkőzés
ZRK Umag – ÉRD
 
Időpont: 2015. november 21. szombat 14:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Lars Jorum (NOR), Havard Kleven (NOR)
EHF delegátus: Gerhard Reisinger (AUT) 
 
KEK 3. forduló - 2. mérkőzés
ÉRD - RK Umag
 
Időpont: 2015. november 22. vasárnap 13:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Lars Jorum (NOR), Havard Kleven (NOR)
EHF delegátus: Gerhard Reisinger (AUT) 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek a találkozóra november 9-től, hétfőtől kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a november 21-ei és 22-ei nemzetközi kupamérkőzésekre is ÉRVÉNYESEK!
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Egy mérkőzésre (11. 21. VAGY 11. 22.)
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
Két mérkőzésre (11. 21. ÉS 11. 22.)
 
Felnőtt: 2000 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 1000 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyudíjas igazolvánnyal): 1000 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. november 14. szombat
 
U11 Kovács L. régió B | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
10:00 ÉRD - Budai Farkasok KK
13:00 Százhalombattai VUK SE - ÉRD
 
OSB-F csoport | Spartacus Sportcsarnok (1103 Budapest, Kőér u. 1/A.)
12:00 Pénzügyőr SE - ÉRD 1
 
2015. november 15. vasárnap 
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:30 ÉRD 2 - Százhalombattai VUK SE
 
NB I/B Junior | Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium (2000 Szentendre, Kálvária út 16.)
16:00 Szentendrei NKE – Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium (2000 Szentendre, Kálvária út 16.)
18:00 Szentendrei NKE – Haladás-ÉRD II
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:45 ÉRD III - FSZSE III
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk remek védekezéssel, és igazi csapatmunka eredményeként 17:21-es győzelmet aratott a Fehérvár KC otthonában.
Lányaink a 2015/16-os bajnokság őszi szakaszának utolsó idegenbeli mérkőzésén Székésfehérváron léptek pályára, ahova ismételten népes szurkolótáborunk kísérte el csapatunkat. A mérkőzésen ugyan a hazaiak szereztek vezetést, de zsinórban négy találatot szerezve megfordítottuk az állást, így a 13. percben Katarina Krpez Slezak góljával 4:5-re vezettünk. Ellenfelünk ugyan egyenlített, de masszív védelmünknek és Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően az ezt követő kilenc percben egy találatot szerzett a fehérvári csapat, míg lányaink lerohanásból, illetve felállt védelem ellen is eredményesek voltak és hat találatot szereztek (6:11). A második játékrésznek négygólos előnnyel vághattunk neki (9:13), a hazai csapat azonban kilenc perc alatt egyenlíteni tudott. A kapuban bravúrokat bemutató Janurik Kingának köszönhetően a vezetést nem tudta megszerezni az FKC, majd Klivinyi Kinga betörés,- illetve áltlövésgóljával kétgólos előnnyel fordulhattunk az utolsó negyedórára (13:15). A találkozó utolsó kilenc percében mindösszesen egy akciógólt szerzett ellenfelünk, míg lányaink ötször is a kapuba találtak, és megszerezték a fontos két bajnoki pontot (17:21).
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapatainknak felnőtt együttesünkkel ellentétben nem sikerült a pontszerzés Székésfehérváron. Haladás-ÉRD II-es felnőtt illetve junior csapatunk az ÉRD Arénában nem bírt a Vasassal, így pont nélkül maradtak az NB I/B 8. fordulójában. Serdülő csapataink sikerrel vették a hétközi mérkőzéseiket a Szent István SE, valamint a DKKA II együttesei ellen. U13-as bajnokságban szereplő csapataink vereséget szenvedtek a Százhalombatta és a Budaörs ellen, az egymás elleni mérkőzésükön pedig ÉRD 2003-as csapatunk örülhetett a győzelemnek. U10-es lányaink két győzelem mellett egy vereséggel zárták a hétvégét, míg Bp. I. osztályban szereplő csapatunk kiélezett mérkőzésen tudott nyerni a Rákosmenti KSK ellen. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. november 5. csütörtök
 
OSB-F csoport | Szent István SE - ÉRD 2 23:28 (9:11)
 
2015. november 6. péntek
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - DKKA II 23:17 (9:7)
 
 
2015. november 7. szombat
 
U13 Kovács L. régió D |ÉRD 2002 - Százhalombattai VUK SE 17:18 (8:11)
U13 Kovács L. régió D |Budaörs KC I - ÉRD 2003 23:17 (9:11)
U13 Kovács L. régió D |ÉRD 2003 - ÉRD 2002 17:15 (7:7)
 
Bp. I. o. női Felnőtt |Rákosmenti KSK II - ÉRD III 28:30 (13:15)
 
NB I Ifjúsági | Fehérvár KC - ÉRD 37:20 (20:8) 
NB I Junior | Fehérvár KC - ÉRD 27:23 (17:16)
 
NB I Felnőtt | Fehérvár KC - ÉRD 17:21 (9:13) 
 
2015. november 8. vasárnap
 
U10 Kovács L. régió | Gyömrő VSK - ÉRD 19:13 (12:6)
U10 Kovács L. régió | ÉRD - Budaörs KC 12:5 (6:5)
U10 Kovács L. régió |ÉRD - Vecsés SE 9:11 (5:6)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Vasas SC 24:30 (10:16)
NB I/B Felnőtt  | Haladás-ÉRD II - Vasas SC 25:39 (11:20)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
A bajnokság őszi szakaszának utolsó előtti fordulójában NB I-es felnőtt, és utánpótlás csapataink a Fehérvár KC vendégei lesznek szombaton, míg NB I/B-s együttesünk a Vasast fogadja vasárnap az ÉRD Arénában.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 10. forduló
Fehérvár KC - ÉRD
 
Időpont: 2015. november 7. szombat 17:00
Helyszín: KÖFÉM Sportcsarnok (8000 Székesfehérvár, Verseci út 1-15.)
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor
 
Az ifjúsági találkozó 13, a junior mérkőzés 15 órakor kezdődik!
  
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. november 5. csütörtök
 
OSB-F csoport | Építők Sportcsarnok (1101 Budapest, Vajda Péter u. 38.)
16:00 Szent István SE - ÉRD 2
 
2015. november 6. péntek
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:50 ÉRD 1 - DKKA II
 
2015. november 7. szombat
 
U13 Kovács L. régió D | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
08:00 ÉRD 2002 - Százhalombattai VUK SE
09:00 Budaörs KC I - ÉRD 2003
12:00 ÉRD 2003 - ÉRD 2002
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Újlak utcai Általános Iskola (1173 Budapest, Újlak u. 110.)
16:00 Rákosmenti KSK II - ÉRD III
 
NB I Ifjúsági | KÖFÉM Sportcsarnok
13:00 NEKA - ÉRD
 
NB I Junior | KÖFÉM Sportcsarnok
15:00 NEKA - ÉRD
 
NB I Felnőtt | KÖFÉM Sportcsarnok
17:00 ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA
  
2015. november 8. vasárnap
 
U10 Kovács L. régió | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:00 Gyömrő VSK - ÉRD
11:15 ÉRD - Budaörs KC
13:30 ÉRD - Vecsés SE
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
16:00 Haladás-ÉRD II - Vasas SC
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 Haladás-ÉRD II - Vasas SC
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk a bajnokság 8. fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában pont nélkül maradt, azonban NB I/B-s felnőtt csapatunk az ÉRD Arénában 32:24-re győzni tudott az FTC II ellen.
A kéthetes válogatott szünet a Népligetben folytattuk a bajnokságot a nyolcadik fordulóban. A bajnoki listavezető otthonában Yulia Khavronina révén szereztünk vezetést, majd egy hazai találat után újfent orosz átlövőnk találatával nálunk volt az előny. Szvetlana Gridnyeva már a találkozó 4. percében hétméterest hárított, azonban ellenfelünk így is fordítani tudott. Fekete Bozsana balszélről és lerohanásból is a kapuba talált, de a 14. percre így is 5:10-es hátrányba kerültünk. Balszélsőnk újabb találatával, valamint Klivinyi Kinga bombájával három találatra zárkóztunk, de támadásban vétett technikai hibáinkat kihasználva a hazai csapat a szünetig hétgólosra hízlalta előnyét (16:9). A fordulást követően Klivinyi Kinga két találatával zárkóztunk, míg Szvetlana Gridnyeva újabb hétméterest hárított. Szabó Laura védekezésben kapott fontos szerepet, és emellett két büntetőt is higgadtan értékesített. Támadásbeli pontatlanságaink miatt nem tudtunk ellenfelünkhöz közelebb kerülni, annak ellenére, hogy Janurik Kinga remekül védte kapunkat. A találkozó utolsó perceiben fiataljaink is szerepet kaptak, a kapuban pedig Janurik Kingát Győri Barbara váltotta. Junior korú kapusunk beállása után ziccert, majd egy átlövést is hárított a 30:19-re végződő összecsapáson. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
NB I-es felnőtt csapatunkhoz hasonlóan utánpótlás csapatainknak sem sikerült a pontszerzés a Népligetben. Azonban NB I/B-s felnőtt csapatunk hazai pályán, az ÉRD Arénában aratott 32:24-es sikert az FTC II-es együttese ellen, sajnos juniorjainknak nem sikerült ugyanez a bravúr. A héten mindkét serdülő csapatunk pályára lépett. Hétfőn ÉRD 1-es serdülő lányaink legyőzték a Szigetszentmiklóst, míg ÉRD 2-es csapatunk hét góllal nyert a DKKA II ellen kedden, majd vasárnap két csapatunk csapott össze, melynek végén ÉRD 2-es lányaink örülhettek. Az U13-as korcsoportban szereplő ÉRD 2002-es és ÉRD 2003-as csapatunk is győzni tudott a hétvégi két-két mérkőzésén Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a Batthyányi csarnok aratott 25:18-as győzelmet a Gödöllő KC csapata felett. Gratuláunk! 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. október 19. hétfő
 
OSB-F csoport | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 1 13:17 (6:8)
 
2015. október 20. kedd
 
OSB-F csoport | ÉRD II - DKKA II 23:16 (10:4)
 
2015. október 21. szerda
 
NB I Ifjúsági | FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD 27:25 (17:12)
NB I Junior | FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD 38:27 (24:13)
 
NB I Felnőtt | FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD 30:19 (16:9) 
 
2015. október 24. szombat
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - FTC II 27:31 (13:17)
 
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - FTC II 32:24 (15:11)
 
2015. október 25. vasárnap
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - ÉRD 2 12:28 (8:11)
 
U13 Kovács L. régió D | Budai Farkasok KK - ÉRD 2003 2:24 (1:13)
U13 Kovács L. régió D | ÉRD 2002 - Budaörs KC II 21:16 (9:9)
U13 Kovács L. régió D | ÉRD 2002 - Budai Farkasok KK 27:9 (15:5)
U13 Kovács L. régió D | ÉRD 2003 - Százhalombattai VUK SE 24:10(10:6)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÉRD III - Gödöllői KSC 25:18 (13:9)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk szerdán az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata ellen lép pályára a Népligetben. Szombaton NB I/B-s együttesünk az FTC II-t fogadja, míg a hét utolsó napján Bp. I. osztályban szereplő csapatunk a Batthyány Tornacsarnokban mérkőzik meg a Gödöllői KSC csapatával. 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 8. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD
 
Időpont: 2015. október 21. szerda 18:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A.)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs 
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. október 19. hétfő
 
OSB-F csoport | Szigetszentmiklósi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81)
17:20 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 1
 
2015. október 20. kedd
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:00 ÉRD II - DKKA II
 
2015. október 21. szerda
 
NB I Ifjúsági | Elek Gyula Aréna
14:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
NB I Junior | Elek Gyula Aréna
16:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Elek Gyula Aréna
18:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - ÉRD
 
2015. október 24. szombat
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - FTC II
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
15:00 Haladás-ÉRD II - FTC II
 
2015. október 18. vasárnap 
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:30 ÉRD 1 - ÉRD 2
 
U13 Kovács L. régió D | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
10:00 Budai Farkasok KK - ÉRD 2003
11:00 ÉRD 2002 - Budaörs KC II
13:00 ÉRD 2002 - Budai Farkasok KK
14:00 ÉRD 2003 - Százhalombattai VUK SE
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Batthyány Tornacsarnok, Érd
18:00 ÉRD III - Gödöllői KSC
 
 
HAJRÁ ÉRD!
NB I/B-s csapataink kétszer is pályára léptek a héten. Felnőtt csapatunk mind a két mérkőzésén nyert, míg junior csapatunk győri győzelmével jelenleg a harmadik helyet foglalja el a bajnokságban. Továbbá a hétvégén eldőlt, hogy november közepén a ZRK Umag csapata lesz az ellenfelünk a Kupagyőztesek Európa-kupája 3. fordulójában.
 
NB I/B-s csapataink kedden, és szombaton is pályára léptek a bajnokságban. Hét közben felnőtt együttesünk nyert a Marcali VSZSE ellen, ellenben junior csapatunk pont nélkül maradt. Szombaton azonban már mindkét együttesünk megszerezte a két pontot a VKL SE Győr együttese ellen, amivel juniorjaink jelenleg a dobogó harmadik fokán állnak a bajnokságban. ÉRD 2-es serdülő csapatunk a héten a Csepel DSE otthonából hozta el a két bajnoki pontot, és továbbra is második a bajnokságban, míg ÉRD 1-es serdülő csapatunk éppen a listavezető DKKA ellen maradt alul. U11-es csapatunk egy győzelemmel, és egy vereséggel zárta a hétvégi mérkőzéseit, amellyel őrzi első helyét a bajnokságban. U9-es lányaink a szezon első mérkőzéseit játszották a hétvégén és két győzelem mellett, egy szoros mérkőzésen vereséget szenvedtek. Gratulálunk!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. október 13. kedd
 
OSB-F csoport | Csepel DSE - ÉRD II 22:24 (9:9)
 
NB I/B Junior | Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II 33:23 (15:8)
NB I/B Felnőtt | Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II 23:29 (15:14)
 
2015. október 16. péntek
 
OSB-F csoport | ÉRD I - DKKA 14:39 (7:22)
 
2015. október 17. szombat
 
U9 Kovács László régió | Budakalász SC - ÉRD 4:8 (3:4)
U9 Kovács László régió | ÉRD - Vecsés SE 3:4 (2:2)
U9 Kovács László régió |  Albertirsa SE - ÉRD1:13 (0:5)
 
U11 Kovács László régió B | Budaörs - ÉRD 22:12 (15:7)
U11 Kovács László régió B | ÉRD - Diósdi DSE 26:9 (13:7)
 
NB I/B Junior | VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II 15:31 (5:19)
NB I/B Felnőtt | VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II 21:33 (9:20)
 
2015. október 18. vasárnap
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÉRD III - Híd Unió SE 20:29 (11:13)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk jövő hét szerdán lép pályára az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata ellen a Népligetben. NB I/B-s együtteseinkre azonban két mérkőzés is vár a héten. 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 8. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉRD
 
Időpont: 2015. október 21. szerda 18:00
Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A.)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs 
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. október 13. kedd
 
OSB-F csoport | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:25 Csepel DSE - ÉRD II
 
NB I/B Junior | Marcali Városi Sportcsarnok (8700 Marcali, Park u. 16.)
15:00 Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Marcali Városi Sportcsarnok (8700 Marcali, Park u. 16.)
17:00 Marcali VSZSE - Haladás-ÉRD II
 
2015. október 16. péntek
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:50 ÉRD I - DKKA
 
2015. október 17. szombat
 
U9 Kovács L. régió | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
09:45 Budakalász SC - ÉRD
12:00 ÉRD - Vecsés SE
13:30 Albertirsa SE - ÉRD
 
U11 Kovács L. régió B | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
13:00 Budaörs - ÉRD
15:30 ÉRD - Diósdi DSE
 
NB I/B Junior | 'Rábcatorok' Kulturális és Sportcentrum (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
11:00 VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | 'Rábcatorok' Kulturális és Sportcentrum (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
13:00 VKL SE Győr – Haladás-ÉRD II
 
2015. október 18. vasárnap 
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - Híd Unió SE
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink