BP I. Női Felnőtt

NB I-es felnőtt csapatunk ugyan nem játszott mérkőzést a héten, azonban NB I/B-s csapataink és utánpótlás együtteseink több, mint tíz mérkőzésen léptek pályára.
Az Eb-selejtezők miatt NB I-es felnőtt csapatunk nem lépett pályára a mögöttünk hagyott héten, azonban két játékosunk, Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak is meghívót kapott nemzeti válogatottakba. A bajnoki góllövőlistát vezető jobbszélsőnk Katarina Krpez Slezak négy, illetve hét gólt szerezve járult hozzá a szerb válogatott sikereihez Ukrajna, valamint Olaszország ellen.
 
NB I-es utánpótlás csapataink nem tudták megismételni a felnőtt együttes múlt szombati sikerét, és pont nélkül maradtak a DVSC-TVP ellen. NB I/B-s csapataink a Szekszárdi FGKC csapatát fogadták a bajnokság 4. fordulójában, és ugyan felnőtt csapatunk nem bírt a bajnokságot vezető együttessel, azonban junior együttesünk zsinórban harmadik győzelmét szerezte meg a hétvégén. U10-es csapatunk is megkezdte szereplését a Kisiskolásbajnokságban, sőt egy vereség mellett kétszer nyertek lányaink.  Az U13-as bajnokságban szereplő csapataink egymással is megmérkőztek a hétvégén, melyet követően ÉRD 2002 együttesünk továbbra is vezeti is a bajnokságot, míg ÉRD 2003-as csapatunk a harmadik helyen áll. Bp. I. osztályban szereplő ÉRD III-as csapatunk a Hort SE II ellen aratott győzelmével már a második helyet foglalja el a tabellán. Gratulálunk!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. október 7. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - DVSC-TVP 15:32 (9:15)
 
NB I Junior | ÉRD - DVSC-TVP 28:34 (16:17)
 
2015. október 10. szombat
 
U10 Kovács László régió | ÉRD - Gyömrő VSK 8:12 (5:10)
U10 Kovács László régió | Diósdi DSE - ÉRD 1:16 (0:9)
U10 Kovács László régió | ÉRD - Vecsés SE 13:9 (7:4)
 
2015. október 11. vasárnap
 
U13 Kovács László régió D | ÉRD 2002 - ÉRD 2003 9:14 (5:8)
U13 Kovács László régió D | Budaörs KC I - ÉRD 2002 21:17 (12:7)
U13 Kovács László régió D | Budaörs KC II - ÉRD 2003 10:24 (4:11)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC 25:22 (12:13)
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC 17:40 (10:20)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÉRD III - Hort SE II 25:23 (15:14)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Az Eb-selejtezők miatt NB I-es felnőtt csapatunk nem lép pályára a következő két héten, azonban utánpótlás csapataink szerdán fogadják a Debrecen csapatát az ÉRD Arénában, míg NB I/B-s együttesünk a listavezető Szekszárd csapatát fogadja vasárnap.
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. október 7. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - DVSC-TVP
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - DVSC-TVP
 
U10 Kovács László régió | Gyömrői Ignácz Ilona Sportcsarnok (2230 Gyömrő, Szabadság tér 2.)
09:00 ÉRD - Gyömrő VSK
10:30 Diósdi DSE - ÉRD
12:45 ÉRD - Vecsés SE
 
2015. október 11. vasárnap
 
U13 Kovács László régió D | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:00 ÉRD 2002 - ÉRD 2003
12:00 Budaörs KC I - ÉRD 2002
13:00 Budaörs KC II - ÉRD 2003
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
11:00 Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - Szekszárd FGKC
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - Hort SE II
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Magyar női kézilabda-válogatott Női Európa-bajnoki selejtezők, 5. csoport
2015. október 8., Dabas18:00 Magyarország–Szlovákia (M4)
 
2015. október 11., Karjaa13:00 Finnország–Magyarország (Sport1)
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk a Mosonmagyaróvári KC SE és az MTK Budapest ellen is győzni tudott, lezárva a bajnokság első sűrű hónapját.
Az alapszakasz ötödik, hétközi fordulójában a Mosonmagyaróvári KC SE látogatott az ÉRD Arénába. A találkozón Klivinyi Kinga szerezte csapatunk első találatát, majd Katarina Krpez Slezak egymást követő három gólja alakította 4:4-re az állást. A találkozó első félidejében fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd hét percig érintetlen maradt Janurik Kinga kapuja, míg lányaink négyszer is eredményesek voltak (10:7). A 11:10-es félidei állást követően egyenlített a vendégcsapat, de Mariama Signaté, valamint Klivinyi Kinga három találatával 15:11-es előnyre tettünk szert. Ellenfelünk felzárkózott, és ugyan a vezetésünket megőriztük, de a hajráig csak egy-két góllal vezettünk. Az utolsó öt percben azonban lányaink koncentrált védekezéssel nem kaptak gólt, míg támadásban Mireya González Álvarez és Katarina Krpez Slezak is két-két gólt szerzett, így 23:18-as győzelmet arattunk a Mosonmagyaróvár ellen.
 
A bajnokság, és a hónap hatodik mérkőzésére az MTK Budapest ellen léptek pályára lányaink. Szurkolóink a hazai pálya hangulatát teremtették az Elektromos csarnokban, azonban a fővárosi kék-fehér együttes kezdte jobban a mérkőzést. A találkozón a hazai csapat szerzett vezetést, majd növelni is tudta az előnyét, de a 20. percet követően lányaink elkezdték ledolgozni hátrányukat. 12:7-es állás után zsinórban öt gólt szerezve Katarina Krpez Slezak és Klivinyi Kinga találataival egyenlítettünk, majd Andjela Bulatovic góljával a szünetre előnnyel vonulhatott csapatunk (13:14). A fordulást követően védekezésben szerzett labdáinkból Katarina Krpez Slezak révén indításgólokat szereztünk, amivel hétgólos vezetésre tettünk szert. Jól záró védelmünk mögött Janurik Kinga bravúrokat mutatott be, míg Győri Barbara két hétméterest is hárított. A második játékrész utolsó 16 percében mindössze egyetlen gólt szerzett ellenfelünk, így lányaink fantasztikus szurkolótáborunkkal örülhettek a 19:33-as győzelemnek. 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink nem zártak jó hetet, mert ugyan ifjúsági csapatunk nyert a Mosonmagyaróvár ellen, azonban junior csapatunk pont nélkül maradt a két mérkőzésen. Haladás-ÉRD II-es NB I/B-ben szereplő felnőtt csapatunk nem bírt a Moháccsal, míg juniorjaink 17 gólos győzelmet arattak. Serdülő ÉRD 1 és ÉRD 2-es csapataink is begyűjtötték a két-két pontot a hétvégén. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. szeptember 23. szerda
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE 24:22 (7:8)
NB I Junior | ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE 29:39 (18:22)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Mosonmagyaróvári KC SE 23:18 (11:10)
 
2015. szeptember 26. szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - Kispesti NKK 22:13 (11:7)
 
NB I/B Junior | Mohács TE - Haladás-ÉRD II 18:35 (7:22)
NB I/B Felnőtt | Mohács TE - Haladás-ÉRD II 31:26 (17:14)
 
2015. szeptember 27. vasárnap
 
U13 Kovács L. régió D | ÉRD 2003 - Budaörs KC I 16:14 (7:9)
U13 Kovács L. régió D | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2002  12:17 (7:7)
U13 Kovács L. régió D | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2003 3:23 (1:9)
U13 Kovács L. régió D | Budai Farkasok KK - ÉRD 2002 2:20 (0:9)
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - Szigetszentmiklós NKSE 27:10 (14:5)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Gödöllői KC - ÉRD III
 
NB I Ifjúsági | MTK Budapest - ÉRD 31:25 (15:11)
NB I Junior | MTK Budapest - ÉRD 34:24 (21:8)
 
NB I Felnőtt | MTK Budapest  - ÉRD 19:33 (13:14)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt csapatunk kétszer is pályára lépett az elmúlt héten. Ugyan a Győri Audi ETO KC ellen nem sikerült a pontszerzés, de a Budaörs otthonában nyertek lányaink, akárcsak utánpótlás együtteseink.
Második hazai mérkőzésünkön a Győri Audi ETO KC csapata ellen léptek pályára lányaink a bajnokságban. A találkozót a vendég csapat kezdte jobban, hiszen Klivinyi Kinga révén a 8. percben vettük be először a győri kaput, míg ellenfelünk már ötször is eredményes volt. Mariama Signaté találataival 6:9-re csökkentettük a hátrányunkat, azonban a vendégcsapat emberelőnyben hat találatra lépett el. A szünetig egy gólt faragtunk a hátrányunkból, de a 11:16-os félidőt követően a második játékrész elején öt gólt szerzett zsinórban ellenfelünk, majd Yulia Khavronina és Kisfaludy Anett is a kapuba talált. Janurik Kinga védéseinek köszönhetően nem nőtt a két csapat között a különbség, míg támadásban két átlövőnk, Yulia Khavronina és Mariama Signaté szerezték a gólokat. A félidő derekára azonban tíz találatra nőtt hátrányunk, de lányaink nem adták fel Klivinyi Kinga, valamint Barján Bianka is a végletekig kijátszott figura végén talált a vendégcsapat kapujába. A hajrában fiataljaink is szerepet kaptak neves ellenfelünk ellen, és nem is vallottak szégyent, a lefújást követően azonban a Győri Audi ETO KC csapata örülhetett a 27:36-os győzelemnek.
 
Három nappal a Győr elleni mérkőzést követően Budaörsön szerepeltek lányaink a bajnokság 4. fordulójában. Klivinyi Kinga révén gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert a mérkőzés elején. A hazai csapat a találkozó 16. percében szerezte második akciógólját, köszönhetően jól záró védelmünknek, Janurik Kinga bravúrjainak, valamint Szvetlana Gridnyeva hárított hétméteresének. Szerzett labdákból gyors támadásokat vezettünk, melyek végén Barján Bianka és Katarina Krpez Slezak volt eredményes. Fekete Bozsana találatával tízgólos előnnyel vonulhattunk szünetre (9:19), azonban a fordulást követően a hazai csapat technikai hibáinkat kihasználva felzárkózott hat találatra. Ezt követően azonban tíz perc alatt mindössze egyetlen akciógólt kaptunk, míg lányaink nyolc találatot jegyeztek (16:27). Fiatal jobbszélsőnk, Bernát Dorina első NB I-es felnőtt összecsapásán megszerezte első találatát a felnőttek között. Utolsó találatunkat Barján Bianka jegyezte, kialakítva a 22:34-es győzelmet, megszerezve az értékes két bajnoki pontot.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es junior csapatunk a Győr ellen ugyan még nem, de Budaörsön megszerezte első bajnoki pontjait, míg ifjúsági egüttesünk két ízben is nyerni tudott. NB I/B-ben szereplő Haladás-ÉRD II-es együtteseink győzelemmel vívták meg első hazai mérkőzésüket a Rinyamenti KC ellenében. ÉRD I-es serdülő csapatunk második mérkőzését is megnyerte a bajnokságban, míg ÉRD II-es együttesünk két győztes mérkőzés után elszenvedte első vereségét a bajnokságban. U11-es lányaink két mérkőzésen mindössze kilenc gólt kaptak, így 4 ponttal vezetik a bajnokságot. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. szeptember 16. szerda
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Győri Audi ETO KC 27:36 (11:16)
 
 
2015. szeptember 17. csütörtök
 
OSB-F csoport | DKKA -ÉRD II 33:28 (17:13)
 
2015. szeptember 18. péntek
 
OSB-F csoport | Százhalombattai VUK SE - ÉRD I 11:17 (6:9)
 
2015. szeptember 19. szombat
 
U11 Kovács László régió B | ÉRD - Budaörs KC 10:5 (5:3)
U11 Kovács László régió B | Diósdi DSE - ÉRD 4:32 (2:16)
 
NB I Ifjúsági | Budaörs - ÉRD 20:58 (11:28)
NB I Junior | Budaörs - ÉRD 16:29 (9:14)
 
NB I Felnőtt | Budaörs  - ÉRD 22:34 (9:19)
 
2015. szeptember 20. vasárnap
 
Bp. I. o. női Felnőtt | XXII Ker. Index SE - ÉRD III 15:17 (7:9)
 
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - Rinyamenti KC 42:23 (20:15)
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - Rinyamenti KC 31:20 (15:10)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es felnőtt együttesünk ugyan nem játszott mérkőzést, azonban csapataink így is tizenegy mérkőzésen léptek pályára a mögöttünk hagyott héten.
NB I-es felnőtt csapatunk szerdán fogadja majd a Győri Audi ETO KC csapatát, utánpótlás együtteseink már szombaton pályára lépetek a Győr ellen. Ifjúsági csapatunk Bernát Dorina és Plesztovits Alexandra találataival szerzett vezetést, amit a mérkőzés lefújásáig ki sem adtak lányaink a kezükből. Az első játékrészben folyamatosan növeltük előnyünket, így a szünetre 20:13-as előnnyel vonultak lányaink. A második félidő elején tovább növeltük vezetésünket, az 52. percben már tíz találat volt a két csapat között, a lefújást követően 35:24-es győzelemnek örülhettek ifistáink.
 
Junior csapatunk  Plesztovits Alexandra góljával szerzett vezetést, amit egészen a 9. percig megőriztünk. Öt vendég találatra azonban csak egy Reizinger Sára gól volt válasz, így 6:9-re már ellenfelünk vezetett. Szép támadásokat vezetve nem engedtük jobban meglépni a vendég együttest, sőt a félidő vége előtt felzárkóztunk egy gólra is. Azonban ellenfelünk a szünetre három gólra növelte előnyét (14:17). Majd a második játékrész elején hatszor találtak a kapunkba, egy Plesztovits Alexandra gól ellenében (15:23). Négy találatra ugyan sikerült visszazárkóznunk, de a hajrában a győriek jobban koncentráltak, így 27:33-ra megnyerték a mérkőzést.
 
NB I/B-s csapataink is megkezdték a szereplést a bajnokságban, együtteseink az első fordulóban Dunaújvárosban léptek pályára. Junior csapatunk 1:4-es előnyre tett szert a találkozó elején, és ugyan az eredmény állása többször is változott, Braun Laura Csenge utolsó percben szerzett találatával a szünetben 14:15-re vezettünk. A második játékrész feléig lányaink vezettek, de a hazai csapat büntetőkkel jutott előnyhöz, amit a mérkőzés végéig növelni is tudott, és végül 34:27-re bizonyultak jobbnak lányainknál.
 
Felnőtt csapatunk első két NB I/B-s találatát fiatal irányítónk Lízer Dorottya szerezte, majd NB I-es felnőtt csapatunk beállója Szabó Laura hétméteresből és akcióból is a kapuba talált. A játékrész hajrájáig mindössze két-három góllal vezettek a hazaiak, de a félidő utolsó két találatát ellenfelünk szerezte, így 15:10-es állásnál ért véget az első harminc perc. A fordulást követően egyetlen Szabó Laura gólt szereztünk az első tíz percben, ennek köszönhetően nyolc találatra nőtt a hazaiak előnye. Beállóink remek labdákat kapva találtak a kapuba, míg Győri Barbara büntetőt hárított. Az eredményt azonban nem sikerült megfordítanunk, így vereséget szenvedett NB I/B-s felnőtt csapatunk.
 
Serdülő csapataink is megkezdték a szereplésüket a 2015/16-os szezonban. ÉRD 2-es csapatunk kétszer is pályára lépett, és a Kispesti NKK valamint a Csepeli KSE ellen is nyerni tudott, akárcsak ÉRD 1-es lányaink, akik a Szent István SE együttesénél bizonyultak jobbnak. Az U13-as korosztályban is két csapatunk szerepel a bajnokságban. Az ÉRD Arénában rendezett mérkőzéseken ÉRD 2003-as csapatunk kétszer is nyerni tudott, míg ÉRD 2002-es együttesünk egy győzelem mellett egyszer kikapott. Bp. I. osztályban induló tavalyi bronzérmes csapatunk vereséggel nyitotta a szezont a Rév TSC-Hill Top ellen.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. szeptember 10. szerda
 
OSB F-csoport | Kispest NKK - ÉRD2 7:34 (3:17)
 
2015. augusztus 12. szombat
 
OSB F-csoport | ÉRD1 - Szent István SE 17:15 (7:6)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Győri Audi ETO KC 35:24  (20:13)
NB I Junior | ÉRD - Győri Audi ETO KC 27:33 (14:17)
 
2015. augusztus 13. vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió D | ÉRD 2002 - Budaörs KC I 10:16 (5:7)
U13 Kovács L. régió D | ÉRD 2003 - Budaörs KC II 23:9 (13:4)
U13 Kovács L. régió D | Budaörs KC II - ÉRD 2002 15:23 (7:11)
U13 Kovács L. régió D | ÉRD 2003 - Budai Farkasok KK 27:5 (18:2)
 
OSB F-csoport | ÉRD2 - Csepeli KSE 43:16 (24:5)
 
NB I/B Junior | DKKA II - Haladás-ÉRD II 34:27 (14:15)
NB I/B Felnőtt | DKKA II - Haladás-ÉRD II 30:18 (15:10)
 
Bp. I. o. női Felnőtt | ÉRD III - Rév TSC-Hill Top 17:34 (6:17)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
A hagyományokhoz híven klubunk ünnepélyes évzáróval búcsúztatta az eddigi legsikeresebb évadot, a 2014/15-ös szezont. 
 
Az évzárót klubunk elnöke, Tekauer Norbert nyitotta meg, összefoglalta a klub történetének legeredményesebb szezonjának fontosabb részleteit, amelyben nem csak a hazai porondon, hanem a nemzetközi színtéren is kiváló eredményeket ért el csapatunk. Megköszönte a város, a szponzorok és a szurkolók támogatását, akik nélkül nem érhette volna el csapatunk ezeket a nagyszerű eredményeket.
 
 
 
 
Az évzáró folytatásaként T. Mészáros András Érd Megyei Jogú Város polgármestere és Tekauer Norbert elnök úr egyenként átadta a már szintén hagyományosnak mondható, minden szezonban kifejezetten az alkalomra készített pólókat klubunk összes utánpótláskorú játékosának, segítőjének, a stáb tagjainak, az önkénteseknek és természetesen a felnőtt csapat tagjainak is. T. Mészáros András polgármester úr a felnőtt csapat köszöntése előtti beszédében elmondta, hogy a város továbbra is támogatja és segíti a klubot, hogy továbbra is végezhessük azt a munkát, amely mind az utánpótlás-nevelés, mind a versenysport területén elismerésre méltó, és amely megvalósítja azt a célt, amelyet 2007-ben, a város sportfejlesztési koncepciójában megfogalmaztak. Kiemelte a sport, mint közösségteremtő tevékenység fontosságát, amely képes a város polgárainak örömet és összetartást adni.
 
 
 
Társadalmi Elnökségünk tagja, Süllős Gyula adta át az érmeket három utánpótlás együttesünk különböző bajnokságokban dobogón végzett tagjainak.
 
 
A 2014/15-ös szezon kisfilmje után vezetőedzőnk, Szabó Edina tartott rövid évértékelőt, és megköszönte a csapatnak, a segítőknek, a szurkolóknak a közös munkát.
 
Végül a szezon végén távozó játékosainkat virággal köszöntötte a Polgármester Úr, megköszönve mindnyájuknak az itt töltött időszakot.
A hivatalos programot követően mindenki együtt zárta az évet, megnyílt a svédasztal, a szurkolók és gyerekek együtt fényképezkedtek a játékosokkal, és természetesen nem maradtak el az autogramkérések sem.
 
 
 
ÉRD 2014/15 tabló
 
Az ÉRD 2014/2015-ös eredményei
(* - A jelzett bajnokság még nem ért véget)
 
U8
Kisiskolás Országos Bajnokság U8 Kovács László régió 10. hely
 
 
U9
Kisiskolás Országos Bajnokság U9 Kovács László régió , jelenleg 8. hely *
 
U10
Kisiskolás Országos Bajnokság U10 Kovács László régió 5. hely
 
 
U11
Kisiskolás Országos Bajnokság U11 Kovács László régió 1. hely
 
 
U12
Országos Gyermekbajnokság U13 második csapata Kovács László alsóházi rájátszás győztese
 
 
U13
Országos Gyermekbajnokság Kovács László régió 3. helyezett
Pest megye bajnokság (versenyen kívül)  
 
 
SerdülőOrszágos
Serdülő Bajnokság régió 5. hely
 
 
Ifjúsági
NB I ifjúsági 12. hely
NBII junior 3. hely
Pest Megye Bajnokság döntő*
 
 
Junior
NBI junior 11. hely
NBII felnőtt 2. hely
 
 
Bp. I Felnőtt
Budapesti Női I. osztály 3. hely *
 
 
Felnőtt
NB I felnőtt 3. hely
Magyar Kupa 3. hely
EHF-Kupa elődöntő
 
 
 
Gratulálunk az elért eredményekhez! HAJRÁ ÉRD!
 
 
A 2014/2015-ös szezon ünnepélyes évzáróját május 28-án, csütörtökön 18:00-tól tartjuk az ÉRD Arénában. Az eseményre ezúton kedves szurkolóinkat is szeretettel meghívjuk!
 
Az idei szezon lezárásaként, a hagyományokhoz híven ünnepélyes évzárón búcsúztatjuk a mögöttünk hagyott bajnoki évadot. Klubunk eddigi legsikeresebb évadának végét felnőtt csapatunk mellett, utánpótlás együtteseinkkel együtt ünnepeljük meg május 28-án, csütörtökön 18:00-tól az ÉRD Arénában. Az ünnepélyes évzáróra kedves szurkolóinkat is sok szeretettel várjuk!
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
2015. május 20. szerda
 
U10 Leány | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
15:30 Budai Farkasok KK - ÉRD
17:45 ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE
 
 
2015. május 23. szombat
 
 
U8 Leány | Dömsödi Sportközpont (2344 Dömsöd, Széchenyi u. 9/c)
12:00 Dömsödi USE - ÉRD
12:30 ÉRD - Budai Farkasok KK
 
NB Ifjúsági rájátszás | Békéscsaba Városi Sportcsarnok (5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.)
14:00 EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD
 
NB I Junior rájátszás | Békéscsaba Városi Sportcsarnok (5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.)
16:00 EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - ÉRD
 
 
2015. május 28. csütörtök
 
Évzáró | ÉRD Aréna
18:00 Ünnepélyes évzáró
 
 
2015. május 31. vasárnap
 
U9 Leány | Tápiószele Általános Iskola (2766 Tápiószele, Liliom út 11.)
10:15 ÉRD - Diósdi DSE
11:45 Tápiószelei SE - ÉRD 
 
BP. I. o. Női | ÁMK Sportcsarnok (1211 Budapest, Simon Bolivár stny. 1-3.)
17:00 ÉRD III - Pestszentimrei SK
 
 
 HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk hétméteres párbajt követően nyert Dunaújvárosban, megszerezve ezzel története harmadik bajnoki bronzérmét. Emellett NB II-es csapatainknak, valamint U11-es leány csapatunknak is fényes éremmel ért véget a szezon.
Több mint 200 szurkoló biztatása előtt léptek pályára a bajnoki bronzcsata második mérkőzésén Dunaújvárosban lányaink. A hangulatot csak tovább fokozta, hogy már a 3. percben Szvetlana Gridnyeva hárította Bulath Anita hétméteresét. A vezetést egy perccel később a vendégek magukhoz ragadták, de Kovács Anna az ellentámadás végén egyenlített. A 6. percben Katarina Krpez hétméteresével már újra nálunk volt az előny, és köszönhetően a csereként szerepet kapó Oguntoye Viktória remek védéseinek,  előnyünket tartani tudtuk (6:7). A félidő hajrájában nyolc percig nem kaptunk gólt, így Pálos-Bognár Barbara értékesített büntetőjével, majd Schatzl Nadine találatával 8:12-es előnyre tettünk szert. A szünet előtt Sara Vukcevic is eredményes volt beállóból, és ugyan a hazaiak hétméteresből csökkentették hátrányukat, 30 percet követően így is három találat volt az előnyünk. 10:13-as fordulást követően a DKKA zsinórban öt gólt szerezve magához ragadta a vezetést (15:13). Szurkolóink biztatása mellett csapatunk egyenlíteni tudott, majd Szvetlana Gridnyeva újabb védett büntetőjét követően, Kisfaludy Anett szedett össze egy kipattanót, amit gólra váltott (19:20). Katarina Krpez értékesített hetesével az utolsó két percre fordulva két találat volt az előnyünk, de a hazai csapat emberelőnyben az utolsó másodpercekben egyenlíteni tudott, így büntető párbaj következett. 
 
Szvetlana Gridnyeva a hetesek első öt lövéséből kettőt is hárítani tudott, azonban lányaink is kétszer hibáztak. Így öt kör után sem dőlt el a találkozó következtek a mindent eldötő hetesek. A 'hirtelen halál' első körében Kovács Anna betalált, akárcsak dunaújvárosi ellenfele. A következő körben Klivinyi Kinga hibázott, de Szvetlana Gridnyeva védeni tudott a sorsdöntő pillanatban. A 8. lövéspárban Katarina Krpez higgadtan lőtt a bal felsőbe, míg Szvetlana Gridnyeva megbabonázta Takács Dusmátát, aki így kihagyta, véget vetve ezzel a párharcnak. Csapatunk így hihetetlen izgalmakat követően nyerte meg története harmadik bajnoki bronzérmét, amelyet a szurkolókkal közösen az ÉRD Arénában ünnepelt meg.
 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Ifjúsági és junior csapatunk az ÉRD Arénában fogadta hét közben a Fehérvár KC együttesét, a pontszerzés azonban egyik utánpótlás csapatunknak sem sikerült. U11-es leány csapatunk utolsó mérkőzését játszotta a szezonban a hétvégén, és kemény, és fegyelmezett védekezéssel nyerni tudott megszerezve, ezzel az Országos Gyermekbajnokság LU11-es korosztály, Kovács László-régió bajnoki címét! NB II-es csapataink számára is véget ért a szezon, a Gyömrőn veretlenül megvívott mérkőzéseket követően junior csapatunk a harmadik helyen zárt, míg felnőtt csapatunk a dobogó második fokára állhatott fel. U8-as csapatunk kétszer lépett pályára vasárnap, de az első szoros mérkőzést követően a második találkozón sem sikerült nyerni.
 
Gratulálunk csapatainknak!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. május 12. kedd
 
NB I Ifjúsági rájátszás  | ÉRD - Fehérvár KC 31:36 (17:17)
 
NB I Junior rájátszás | ÉRD - Fehérvár KC 26:29 (13:14)
 
 
2015. május 13. szerda
 
NB I Felnőtt 3. helyért | Dunaújvárosi Kohász KA  - ÉRD 26:27 (10:13)
 
 
2015. május 16. szombat
 
NB II Junior| Gyömrő VSK - ÉRD 25:29 (11:17)
 
NB II Felnőtt | Gyömrő VSK - ÉRD 27:27 (13:15)
 
 
2015. május 17. vasárnap
 
U8 leány | ÉRD - Alsónémedi 5:7 (1:4)
U8 leány | Szigetszentmiklós NKSE II - ÉRD 17:1 (11:0)
 
U11 Leány | ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE 21:8 (11:4)
 
BP. I. o. | Szent István SE III - ÉRD III 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Csapatunk szerdán a bajnoki bronzcsata második összecsapásán lép pályára Dunaújvárosban. A mérkőzésére a találkozó napján, a helyszínen lehet jegyet vásárolni.
 
NB I 3. helyért - 2. mérkőzés
Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
Időpont: 2015. május 13. szerda 18:00
Helyszín: Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
Játékvezetők: Bacs József, Bóna Szabolcs
 
 
Szurkolói információk
 
A DKKA - ÉRD bronzcsata második mérkőzésére a találkozó napján, a helyszínen lehet jegyet vásárolni. Pénztárnyitás a mérkőzés kezdete előtt 2 órával. Elővételben jegyvásárlásra nincs lehetőség.
 
Jegyárak: 
felnőtt 1.600 Ft,diák/nyugdíjas 800 Ft! 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
 
2015. május 12. kedd
 
NB I Ifjúsági rájátszás | ÉRD Aréna
17:30 ÉRD - Fehérvár KC
  
NB I Junior rájátszás | ÉRD Aréna
19:30 ÉRD - Fehérvár KC
 
 
2015. május 13. szerda
 
NB I Felnőtt 3. helyért | Dunaújvárosi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)
18:00 Dunaújvárosi Kohász KA - ÉRD
 
 
2015. május 16. szombat
 
NB II Junior | Gyömrői Weöres Sándor Ált. Isk. (2230 Gyömrő, Szabadság tér 2.)
16:00 Gyömrő VSK - ÉRD
 
NB II Felnőtt | Gyömrői Weöres Sándor Ált. Isk. (2230 Gyömrő, Szabadság tér 2.)
18:00 Gyömrő VSK - ÉRD
 
 
2015. május 17. vasárnap
 
U8 Leány | Inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola (2365 Inárcs, Tolnay Lajos út 1.)
10:00 ÉRD - Alsónémedi
11:00 Szigetszentmiklós NKSE II - ÉRD 
 
U11 Leány | PEMÜ Sportcsarnok (2083 Solymár, Tersztyánszky utca 89.)
11:00 ÉRD - Szigetszentmiklós NKSE
 
BP. I. o. Női | Építők Sportcsarnok (1101 Budapest, Vajda Péter u. 38.)
11:00 Szent István SE III - ÉRD III
 
 
 HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk a bajnoki bronzcsata első mérkőzésén remek védekezésének, és hatékony támadójátékának köszönhetően 26:18-as győzelmet aratott a DKKA együttese ellen az ÉRD Arénában.
A szezon utolsó hazai mérkőzésére is szép számmal kilátogó szurkolótáborunk bíztatása mellett remek védekezéssel kezdte csapatunk a két győzelemig tartó bronzpárharc első mérkőzését. Első találatunkat védelmünk legmagasabb oszlopa Mariama Signaté szerezte, majd Kisfaludy Anett is eredményes volt Pálos-Bognár Barbara bejátszását követően. A vendégcsapat a 9. percben talált először a kapunkba, míg a 17. percben is mindössze két találatnál járt a DKKA. Janurik Kinga bravúrja mellett, Szvetlana Gridnyeva jó szokásához híven hétméterest hárított, így negyed órát követően 6:1-re vezettünk. Emberelőnyben ellenfelünk zsinórban négy találatot jegyzett, amivel egy gólra olvadt az előnyünk. A félidő hátralévő tíz percében azonban a vendégek egy akciógólt szereztek, míg Kovács Anna, majd Mariama Signaté szerzett egymás után két átlövésgólt (11:6). A 12:7-es félidei állást követően Klivinyi Kinga és Katarina Krpez volt eredményes, ezzel hét találatra növelve előnyünket. A DKKA ugyan többször is felzárkózott négy gólra, de jól működő védekezésünknek, és az ismételten remeklő Janurik Kingának köszönhetően a 46. percre visszaállt a hatgólos különbség (20:14). Hét mezőnyjátékossal támadó ellenfelünktől több ízben is labdát szereztünk, amit követően előbb Katarina Krpez a félpályáról, majd Klivinyi Kinga a saját kilenceséről lőtt az üres kapuba. A hajrában szerepet kapó Oguntoye Viktória ziccert, majd hétméterest hárított, míg a mérkőzés utolsó találatát Nick Viktória szerezte (26:18). A két nyert mérkőzésig tartó párharc második felvonására szerdán kerül sor Dunaújvárosban. A szerdai mérkőzésére a találkozó napján, a helyszínen lehet jegyet vásárolni. Pénztárnyitás a mérkőzés kezdete előtt 2 órával. Elővételben jegyvásárlásra nincs lehetőség.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Serdülő lányaink a bajnokság rájátszásában szoros első félidőt követően nem bírtak a KNKSE-Kecskeméti SI csapatával. Országos elődöntőben szereplő U13-as csapatunk egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a hétvégét. NB II-es csapataink a Batthyány Tornacsarnokban mindkét korosztályban nyerni tudtak a Szigetszentmiklós NKSE csapata ellen, míg Bp. I. osztályú együttesünk vereséget szenvedett a Csanádi KSI csapata ellen és 3. a bajnokságban.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
 
2015. május 7. csütörtök
 
OSB rájátszás | KNKSE-Kecskeméti SI - ÉRD 26:16 (13:11)
 
 
2015. május 8. péntek
 
NB I Felnőtt 3. helyért | ÉRD - Dunaújvárosi Kohász KA 26:18 (12:7)
 
 
2015. május 9. szombat
 
U13 alsóház | ÉRD 2 - Kóka KSK 
U13 alsóház | Dunakszi Kinizsi USE - ÉRD 2
 
U13 országos elődöntő | Kisteleki Kézilabda Klub - ÉRD 9:21 (5:12)
U13 országos elődöntő | Szeged KKSE - ÉRD 22:15 (14:9)
 
 
2015. május 10. vasárnap
 
NB II Junior | ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 48:20 (23:11)
 
NB II Felnőtt | ÉRD II - Szigetszentmiklós NKSE 35:27 (20:13)
 
BP. I. o. | ÉRD III - Csanádi KSI SE 22:27 (11:15)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink