Felnőtt

Korosztály: 

Napra pontosan kereken egy hónap múlva csapatunk számára is kezdetét veszi az NB I/B-s női bajnokság. 16 csapat küzd meg a bajnoki címért és a feljutásért az élvonalba. Mutatjuk a várható menetrendet.

A szezon első mérkőzését szeptember első vasárnapján játsszuk a Tempo KSE ellen. Nem kell sokat várni az első hazai összecsapásra sem. Az Érd Arénában az új bajnokságban először szeptember 10-én a Debrecen U19-es csapata ellen lépnek pályára a lányok, majd ezt követően még két meccs vár ránk ebben a hónapban.

A 2023-as naptári év utolsó találkozóján, december 15-én a feljutás szempontjából is fontos rangadó várhat Simics Judit csapatára. A két évvel ezelőtt még az NB I-ben vetélytárs, majd az előző szezonban az NB I/B-ben bronzérmes Szombathely látogat Érdre. Kemény csatára lehet számítani a tavaly 4. helyezett komáromiak ellen is, velük már október elején összeméri erejét együttesünk.

Január első meccsén jó ismerősként köszönthetjük majd az NB II-ből érkező újonc Szigetszentmiklóst, amely épp az Érd U22-eseit tudta megelőzni. Előtte még érdekes lehet a szintén frissen feljutó és a vezetőedzői posztot újonnan elfoglaló Elek Gábor vezényelte Esztergom elleni csata is december 9-én.

Számunkra a bajnokság 2024. május 25-én zárul Szegeden.

További részletes program:

2023.09.03. 18:00 Tempo KSE - ÉRD (Gyáli Sportcsarnok)

2023.09.10. 16:00 ÉRD - DVSC U19 (Érd Aréna)

2023.09.16. 16:00 PTE-PEAC-Sipos - ÉRD (Egyetemi Sportcsarnok)

2023.09.24. 16:00 ÉRD - SZISE – Bamba Marha (Érd Aréna)

2023.10.01. 18:00  KVSE - ÉRD (Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok)

2023.10.08. 16:00 ÉRD - Eszterházy Eger (Érd Aréna)

2023.10.21. 18:00 Hajdúnánás - ÉRD (Hódos Imre Sport- és Rendezvényközpont)

2023.10.29. 16:00 ÉRD - FTC U19 (Érd Aréna)

2023.11.04. 18:00 Gárdony-Pázmánd - ÉRD (Ált.Isk. Sportcsarnok)

2023.11.09. 19:00 Kispest - ÉRD 

2023.11.18. 16:00 ÉRD - Orosházi KA

2023.12.09. 16:00 Esztergomi KSE - ÉRD (Suzuki Aréna)

2023.12.15. 18:00 ÉRD - Szombathelyi KKA (Érd Aréna)

 

2024.01.13. 15:45 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD (SZKSK Kézilabda Csarnok)

2024.01.21. 16:00 ÉRD - Szegedi NKE (Érd Aréna)

2024.01.28. 16:00 ÉRD - Tempo KSE 

2024.02.03. 16:00 DVSC U19 - ÉRD (Hódos Imre Sportcsarnok)

2024.02.18. 16:00 ÉRD - PTE-PEAC-Sipo (Érd Aréna)

2024.02.24. 18:00 SZISE - ÉRD (Tököl Sportcsarnok)

2024.03.09. 16:00 ÉRD - KVSE (Érd Aréna)

2024.03.16. 18:00 Eszterházy Eger - ÉRD (Eszterházy Károly Egyetem Sportcsarnok)

2024.03.23. 16:00 ÉRD - Hajdúnánás (Érd Aréna)

2024.03.30. 16:00 FTC U19 - ÉRD (Elek Gyula Aréna)

2024.04.13. 16:00 ÉRD - Gárdony-Pázmánd (Érd Aréna)

2024.04.21. 16:00 ÉRD - Kispest (Érd Aréna)

2024.04.27. 18:00 Orosházi KA - ÉRD (Városi Sportcsarnok)

2024.05.04. 16:00 ÉRD - Esztergomi KS (Érd Aréna)

2024.05.11. 18:00 Szombathelyi KKA - ÉRD (Haladás Sportkomplexum)

2024.05.18. 16:00 ÉRD - Szigetszentmiklósi NKSE (Érd Aréna)

2024.05.25. 18:00 PC Trade Szeged - ÉRD (Városi Stadion)

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Teljes kerettel készül csapatunk a következő idényre, hiszen a két friss junior Eb-győztes játékosunk is csatlakozott a többiekhez. Imre Szofi és Panyi Anna egy rövid pihenő után megkezdte a közös munkát. Velük beszélgettünk.

Hétből hét mérkőzést megnyerve, százszázalékos teljesítménnyel nyerte az Európa-bajnokságot a junior női kézilabda-válogatott. Most, hogy tudtatok rá aludni egy kicsit, hogyan látjátok ezt az Európa-bajnokságot?

Imre Szofi: Két éve a csapat magjával ifjúsági Eb-t tudtunk nyerni. Meglett az, amiért most mentünk, úgyhogy nagy volt az öröm. Az elmúlt évekhez képest most tudtam a legtöbb játékpercet a pályán tölteni. Úgy érzem tudtam is ezzel élni. Az elődöntő és a döntő személy szerint nekem nem úgy sikerült, de előtte szerintem jól védtem.

Panyi Anna: Nagyon jó érzés Európa-bajnoknak lenni, úgy hogy nincs semmi nyarad. Keményen dolgoztunk egész évben és most nyáron is, hogy el tudjuk hozni esetleg az aranyérmet. Sokat tanultam, hogy miben kell fejlődni. Szeretem az ilyen világversenyeket, hiszen ezért kézilabdázom. Ilyen pillanatokat és érzelmeket átélni az nem mindennapi.

Melyik volt a legemlékezetesebb pillanat?

I. Sz.: Számomra a Montenegró elleni meccs volt az egyik legemlékezetesebb, a meccs legjobb játékosának is megválasztottak. (8 védéssel, 53 %-os hatékonyság mellett – szerk.) Más szempontból pedig nagyon jó volt a románok elleni találkozó hangulata, légköre. Az elején kicsit meg voltunk illetődve, de gyorsan alkalmazkodtunk. Számítottunk rá, hogy sok hazai szurkoló lesz. Volt pár szülő, családtag kint velünk, akik nekünk szurkoltak. Mi inkább rájuk fókuszáltunk.

P.A.: A Montenegró elleni összecsapás nagyon szorosan alakult. Mikor felmentem úgy éreztem, hogy stabil védekezéssel tudtok segíteni a lányoknak. Az ellenfelünk hét a hatozott. Ekkor döntetlen volt az állás és egy üres kapus góllal át tudtam lendíteni a csapatot, amivel megindultunk felfelé és onnantól kezdve meg se álltunk a győzelemig. De minden mérkőzést nagyon élveztem, ahol lehetőséget kaptam, még a középdöntőben a dánoknak lőtt négy gólomat tudnám kiemelni.

Mi volt a csapat sikerének titka?

I.Sz.: Fejben nagyon erősek voltunk. Többször alakult úgy, hogy a félidőre hátránnyal mentünk, de meg tudtuk fordítani a meccset. Csapatként együtt tudtunk működni.

P.A.: Szerintem a küzdeni tudás és, hogy mentálisan fel tudtunk nőni a feladathoz. Egy percig sem adtuk fel. Megmutattuk ezt a nyitómérkőzésen a franciák ellen és a döntőben a dánok ellen is.

Egy hét pihenő után a héten csatlakoztatok a többiekhez. Milyen volt az első nap, hogy alakul a további programotok?

P. A.: Pár napot tudtam csak pihenni, aztán költözködtem Érdre. Jókedvűen, pozitívan mentem az első edzésekre. Nagyon lendületes, fiatal csapat vagyunk. Vannak akik picivel idősebbek, de kellenek a ”tyúkanyók”.  Jól éreztem magam már az első nap.

I. Sz.: Labdás futás és konditermi edzés is lesz még a héten. Pénteken pedig már edzőmeccset is játszunk. Most elsősorban próbálunk minél jobban összehangolódni.

Gratulálunk és további jó felkészülést!

Hajrá Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Felnőtt együttesünk a héten megkezdte felkészülését a következő idényre. A konditermi és labdás edzések mellett több barátságos mérkőzésen is pályára lépnek a lányok a nyár végéig. Mutatjuk a menetrendet.

Alig kezdte el a közös edzéseket az NB I/B-s bajnokságra készülő csapatunk, egy hét múlva már az első barátságos mérkőzésüket is lejátsszák a lányok. Simics Judit tanítványai hat találkozón és az Orosházi kupán is pályára lépnek a szeptemberi rajtig. Az első találkozó, az élvonalba frissen feljutó Kozármisleny elleni edzőmeccs az Érd Aréna karbantartási munkái miatt ZÁRTKAPUS lesz.

Augusztustól azonban szeretettel várjuk szurkolóinkat a hazai felkészülési meccsekre, amelyek ingyenesek megtekinthetők az Érd Arénában. Az NB I/B-s bajnok Vasas és a második Kozármisleny mellett, az NB I-es Dunaújváros, az MTK és az élvonalbeli tagságát végül megtartó NEKA ellen is megméreti magát az Érd.

2023. július 28. (péntek): Érd - Kozármisleny  (zártkapus)

2023. 08.04. (péntek) 15:30 – Érd - DKKA

08.09. (szerda) 17:30 - NEKA - Érd - helyszín: NEKA csarnok, Balatonboglár

08.11. (péntek) 14:00 – Érd - Vasas

08.16. (szerda) 17:00 – Vasas - Érd – helyszín: Sterbinszky  Amália Kézilabdacsarnok

08.18-20. Orosháza kupa (részletek később)

08.25. (péntek) 16:00 – Érd - MTK – helyszín: Szigetszentmiklós Kézilabda Csarnok

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Átlövő poszton újabb játékossal bővül felnőtt együttesünk kerete a nyártól. Horváth Henriett az utánpótlásból kerül fel az első csapathoz.

Horváth Heni 2015-ben kezdett kézilabdázni Érden. Az összes korosztályos együttest végigjárta, majd a serdülő-, és ifjúsági csapatok mellett az NB II-es felnőtt bajnokságban is egyre több szerepet kapott. A most véget ért idényben  az U19-es I. osztályú és az NB II-es csapat házi gólkirálynője is ő lett, előbbiben 25 meccsen 142, míg utóbbiban 21 találkozón 108 találatot szerzett.

„Ifiben nagyon szép eredményt értünk el. Sikerült az ötödik helyet megszerezni. Előttünk már csak akadémiák voltak, de leginkább az NB II-es második helyre vagyok büszke. Szépen megkoronáztuk a szezont az ezüstéremmel.” – értékelte elsőként a szezont a fiatal játékos.

Heni már korábban is edzett az első kerettel, a következő idényben pedig megkapja a lehetőséget a bizonyításra, de még az utánpótlás csapatoknál is számítanak rá.

„Már szezon közben is többször kaptam lehetőséget edzésekre járni, most pedig az alapozást is a felnőtt együttesnél kezdhetem. Az idény végén felvázoltak nekem egy tervet, hogy számítanának rám és számolnának velem az első csapatnál. Nagyon örültem neki, saját nevelésű játékosként szerintem ez hatalmas lehetőség. Innentől kezdve már rajtam múlik, hogy mennyi szerepet fogok kapni és mennyi játékpercet tölthetek a pályán. A cél szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a feljutás.„ - nyilatkozta a mindössze 19 éves átlövőnk.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Rovat: 
Korosztály: 

Borbély Erik személyében új erőnléti edző csatlakozik felnőtt csapatunkhoz, akivel a lányok pár hét múlva meg is kezdik a felkészülést a következő szezonra.

Borbély Erik sportolói pályafutását atlétikával kezdte. Onnan csapott át a kézilabdába. 2 évvel ezelőtt NB II-ben még aktív játékosként rendszeresen pályára is lépett. Mellette több sportágat is kipróbált, mint röplabda, ökölvívás, kick-boxban pedig még versenyzett is.

 „2011-ben Szabó István, - aki jelenleg a KTE labdarúgócsapatának vezetőedzője - kért fel, hogy az utánpótlás labdarúgókkal koordinációs edzőként foglalkozzak. Majd a felnőtt keret gyúrója egyszer rám nézett és azt mondta: „Erik, te olyan Rambós alkat vagy. Neked való ez az erőnléti edzősködés. Miért nem kezded el, próbáld már ki!"

Ezután egyből jelentkeztem az MLSZ erőnléti edzői tanfolyamára, így gyakorlatilag lassan a 13. évemet kezdem ezen a pályán. Később mikor az MKSZ is meghirdette a speciálisabban a kézilabdásoknak szóló erőnléti edzői képzést, természetesen azt is elvégeztem.”

Erik Kecskeméten kezdte edzői pályafutását utánpótlás és felnőtt szinten is. Majd labdarúgó erőnléti edzőként a Diósgyőr NB I-es csapatához került.

„Ezután mindenképp meg kell említenem, hogy visszakerültem Kecskemétre a kézilabdába. Ez a fél év egy nagyon jól sikerült időszak volt a KTE NBI/B-s férfi csapatánál. Utána megint csak labdarúgás következett, a Győri ETO-nál voltam 3 évet, majd ezt követően jött Kisvárdán a női NB I-es csapat, majd a labdarúgó első csapat. Végül az utóbbi két évben az Illés Akadémián dolgoztam.”

Új erőnléti edzőnk tehát nagy szakmai múlttal és tapasztalattal érkezik. Több dolgot is megemlített különbségként a labdarúgók és a kézilabdázók felkészítése között. Az érdi lányokat, közösen a stábbal pedig egyértelmű céllal indítják el a következő szezonra.

„A kézilabda sokkal fizikálisabb sportág, mint a labdarúgás. Utóbbinál pl. jobban félnek a túlterheléstől, míg előbbinél sokkal inkább a munkában hisznek, illetve a pálya mérete is meghatározza, hogy miként kell felkészíteni a játékosokat. Érden is azt a szintű terhelést kell megadnunk, ahova tartunk. Tehát NB I-be szeretnénk jutni, így ezt a mennyiségű munkát szeretném átadni én is.

Persze az életkori sajátosságokat, előképzettséget is figyelembe kell venni és egy szintre hozni, akár a súlyemelő gyakorlatoknál, a preventív erősítéseknél vagy a koordinációban. Ezekre nagyon szeretnénk figyelni. Természetesen sokat egyeztetünk Jucóval, hogy milyen taktikai elképzelések alapján szeretne majd játszani és ezek alapján kell, hogy felkészítsem  a lányokat. Szorosan együttműködve a fizioterapeutával különböző megelőző gyakorlatokat is használva, a sérülések megelőzése érdekében is.”

 Jó munkát és sok sikert kívánunk Érd!

Rovat: 
Korosztály: 

Simics Judit a 11. fordulóban vette át a nehéz helyzetben lévő felnőtt csapat irányítását Érden, de végül nem sikerült kiharcolnia a bennmaradást az első osztályban. A következő idényt is az ő irányításával kezdi meg az együttes. Vezetőedzőnk értékelte a hátunk mögött hagyott szezont, valamit jövőbeli terveit is megosztotta velünk.

Kérlek először értékeld ezt a fél szezont, amit eddig itt töltöttél Érden.

Nagy lendülettel vágtam bele a munkába és tudtam, hogy nagyon nehéz fába vágom a fejszémet. Sokan mondták, hogy lehetetlen küldetést vállalok, de úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Utólag belátva, nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Legfőképpen a mentális része volt a legnehezebb. Rossz lelkiállapotban vettem át a láynokat és hiába volt meg a biztató kezdés a Békéscsaba elleni győzelemmel, ez alatt a fél szezon alatt nem sikerült olyan bravúrt hoznunk, amilyet az ellenfeleink megtettek. A vereségek után nehéz volt minden hetet úgy kezdeni, hogy újra és újra fel kellett kanalazni a játékosokat. Persze ez más csapatoknál is előfordult, de nekünk ebből a lelki gödörből nem sikerült felélednünk.

Ez alatt a fél év alatt sok olyan mérkőzés volt, hogy az egész első –, és még a második félidő elején is pariban voltunk az ellenfelekkel, de sajnos a végén nem sikerült a pontszerzés. Ez min múlott?

Alapvetően fizikálisan nem volt probléma. Viszont, ha a meccsek dinamikáját nézzük, akkor már más a helyzet. Azok a játékosok, akik a végén képesek lettek volna mérkőzéseket eldönteni, egy egész meccset nem bírtak el. A cserék viszont nem mindig tudtak úgy beszállni, hogy segíteni tudjanak.
Volt olyan mérkőzésünk, hogy kiváló első félidőt hoztunk le. Kijöttünk a másodikra és az elején úgy alakult, hogy 1-2 gólos előnybe került a másik együttes. És innentől számunkra nem volt visszaút, ezek pedig lélektani dolgok. Azt gondolnám, hogy ha elmegy az ellenfél három góllal, ott még nem dől össze a világ, vissza lehetne kapaszkodni, de ezt a mentális részt nem tudtuk megoldani és szerintem ez volt a legfőbb probléma.

A szezon vége felé már bőven zajlott a jövő évi keret kialakítása. A lehetőségekhez mérten a te képedre tudod formálni a keretet. Jelentősen átalakul és fiatalodik a gárda. Mit vársz az előttünk álló időszaktól?

Nagyon-nagy öröm számunkra, hogy jó pár tapasztalt kézilabdázó, aki NB I-es klubok ajánlatait is elfogadhatta volna, úgy döntött, hogy marad és tovább dolgozik velünk. Továbbá érkeznek tehetséges, ügyes fiatalok, akik a saját klubjukban belekóstolhattak akár az NB I-be is, edzhettek a csapatokkal ezen a szinten. Nekem nagyon fontos, hogy azok akik jönnek, akarnak valamit. Nem az anyagi szempont a motiváló erő, hanem szeretnék, hogy az Érd visszajusson az élvonalba, és bízom benne, hogy velem is szeretnének dolgozni. Mindent együtt véve úgy gondolom, hogy így lehet majd jó eredményt elérni.

A felkészülés július közepén kezdődik majd, így kb. bő másfél hónap áll majd rendelkezésre a szeptember eleji kezdésig.

Személyesen azt szeretném, hogy nyáron összeálljon ez a társaság. Mind emberi, mind pedig szakmai értelemben is, és hogy legyen a taktikai repertoárunkban sok minden, amihez tudunk nyúlni majd az év folyamán. Két játékost szeretnénk még igazolni, jobbszélső ill. belső posztra, illetve az ifjúsági csapatból mindenképp szeretnénk ha többen csatlakoznának a felnőttekhez.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Régi-új játékos csatlakozik felnőtt keretünkhöz a következő idényben. Landi Gabriella egy év kölcsönjáték után tér vissza Érdre.

Landi Gabriella Érden kezdte pályafutását és a 2018-19-es szezonban debütált az első osztályban. Több mint 60 mérkőzésre volt már nevezve az NB I-ben, melyeken 20 gólt szerzett idáig. Korábban kettős játékengedéllyel a Budaörsnél már tapasztalatot gyűjthetett a másodosztályról is, az előző idényt pedig teljes egészében az NB I/B-s SZISE csapatánál töltötte, ahol 25 meccsen 15-ször volt eredményes.

Nagyon jó közösség alakult ki a SZISE együttesénél. Változó volt, hogy mennyi játéklehetőséget kaptam, de úgy érzem megtaláltam a helyem a csapatban és összességében egy jó szezont tudhatunk magunk mögött.
Már korábban a Budaörsnél is megtapasztaltam, hogy jó csapatok vannak a másodosztályban is, komplett játékosokkal. Nem lesz könnyű dolgunk az Érdnél, de mindent meg fogunk tenni a célok elérésében. Az ellenfél játékosat már ismerni fogom és remélem ezáltal tudok majd segíteni a csapatnak.
– nyilatkozta honlapunknak Landi Gabriella.

Balátlövőnk jelenleg a leghosszabb ideje mondhatja magát aktív érdi játékosnak és a következő szezont ismét a felnőtt keret tagjaként kezdheti.

Nagyon örültem, hogy így alakult és visszatérhetek Érdre. 8 éves korom óta vagyok a csapat kötelékében. Szeretem a klubot és az egész érdi közösséget. Részt vettem próbaedzéseken az utóbbi hetekben, így volt lehetőséget megismerni Jucót is. Sokat beszéltünk, rendkívül szimpatikus és bízom benne, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni.

Sok sikert kívánunk!

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Csapatunk az NB I utolsó fordulójában Vácon lépett pályára. A hazaiak már a mérkőzés elején nagyobb előnyre tettek szert és végül 37-30-ra megnyerték a találkozót.

Az idei bajnokság gólkirálynője - aki egyébként megvédte címét -, Kuczora Csenge révén szerzett vezetést a Vác, majd Marincsák Nikolett duplázta meg a hazaiak előnyét. Csapatunk Csáki Lilla gyors ellenakciója után a 3. percben talált be először (2-1). Szűk három perccel később pedig már öt góllal vezetett Herbert Gábor együttese (6-1).

Simics Judit rögtön kikérte első idejét és Csáki Lilla további két találatával zárkóztunk (6-3). Az első negyedórában állandósult a négy-öt gólos különbség a csapatok között, majd a 21. percre ez nyolcra duzzadt (19-11). A félidő hátralévő részében nem tudtunk közelebb kerülni, így magabiztos előnnyel vonulhattak szünetre a váciak (24-16).

A fordulás után egy 5-2-es szakaszt produkálva próbáltunk közelíteni ellenfelünkhöz (26-21). A hátrányt azonban nem sikerült jobban ledolgozni. Az évet azzal a pozitívummal sikerült befejezni, hogy utolsó félidőnket 14-13-ra meg tudtuk nyerni, ez azonban nem volt elengedő, hogy jobban megszorongassuk a Vácot és végül 37-30-as vereséget szenvedtünk.

Horváth-Csapó Kyra remekül védett a találkozón és 10 védéssel, összességében 34 %-kal zárt. Paróczy Sára 6/6-tal lőtt és Kopecz Barbara is eljutott 7 találatig, de a felnőtt keret minden tagja megkapta a játékperceket ezen a mérkőzésen.

Szurkolóinknak köszönjük az egész éves biztatást! Találkozzunk május 30-án, 19 órától az Érd Arénában tartandó évzáró ankéton.

K&H női kézilabda liga, 26. forduló
Praktiker-Vác – ÉRD  37–30 (24–16)
Vác, Városi Sportcsarnok

ÉRD: Kántor – Csáki L. 6, Ábrahám 2, Kiss D. Zs., Csiszár-Szekeres, Gerháth 2, Háfra L. 1. 
Csere: Horváth-Csapó (kapus), Kopecz 7, Paróczy 6, Csáki Zs. 2, Kerekes L. 1, Gerencsér 2, Pécsi 1, Sztankovics. 

Simics Judit: – A mai mérkőzésen nem volt szégyenkezni valónk, és megtettünk mindent, ami tőlünk telt. Megpróbáltam mindenkinek játéklehetőséget adni. Azt kértem a lányoktól, hogy próbálják meg élvezni a pályán töltött perceket ilyen összetételben, hiszen többen távoznak a csapatból vagy visszavonulnak a játéktól. Kőkeményen azon fogunk dolgozni, hogy visszajussunk az első osztályba.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Az utolsó fordulót rendezik a K&H Ligában. Csapatunk szombaton 18 órától, a Vác elleni idegenbeli találkozóval zárja a 2022-23-as idényt.

A Siófok az utolsó fordulóban Békéscsabán aratott sikerével bebiztosította az 5. helyét, ezzel pedig eldőlt, hogy a Vác egészen biztosan a 6. pozícióban zárja a bajnokságot. Herbert Gábor együttese már sem előrébb, sem hátrébb nem kerülhet a tabellán és ez így nemzetközi kupaindulást érhet a csapatnak. A váciak eddig 12 győzelmet, 2 döntetlent és 11 vereséget számlálnak, így összesen 26 pontot szereztek.

A gólkirályi cím is egész bizonyosan Vácra kerül majd. Kuczora Csenge egy híján 200-szor talált be eddig, így ő áll az élen. A sorban Tamara Mavsar és Marija Lanisztanin követi, ám mind a ketten lejátszották utolsó mérkőzésüket, előbbi 196, míg utóbbi 168 gólt lőtt a 26 forduló során.

A februári mérkőzésünkön sajnos már a félidőben nagy előnyre tett szert a Vác és hiába védett Kántor Kamilla kiválóan a kapunkban, nem tudtuk szorossá tenni a találkozót és végül magabiztosan elvitte a két pontot a vendég csapat.

Az érdi lányok a váci mérkőzéssel búcsúznak az idei bajnokságtól.

K&H női kézilabda liga, 26. forduló
Praktiker-Vác – ÉRD
Vác, Városi Sportcsarnok

2023. május 27. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó - Balogh István

Rovat: 
Korosztály: 

Nem csupán a játékoskeretben, hanem a szakmai stábban is lesz változás a következő szezon előtt felnőtt csapatunknál.

A szezon végén távozik erőnléti edzőnk, Maurer Szandra. A szakember az utóbbi években a felnőtt együttes mellett dolgozott, továbbá az NB II-ben és a korosztályos bajnokságban szereplő ifi csapatunknak volt az edzője. Előbbiben jelenleg a második, míg utóbbiban az előkelő 5. helyen áll csapatával. Szintén elhagyja Érdet masszőrünk, Ladvenszky Zsolt.

Mindkettőjüknek további sok sikert kívánunk!

Fotó: Balogh István

Támogatóink