Felnőtt

Korosztály: 

Nincs megállás, hiszen a vasárnapi győzelem után, csütörtökön 19 órától ismét pályára lép felnőtt csapatunk. Az NB I/B 10. fordulójának nyitómérkőzésén a mieink a Kispest vendégei lesznek a Soroksári Sportcsarnokban.

A bajnokság egyharmadához érkezünk a Kispest elleni találkozóval. A piros-feketék jelenleg a 12. helyen állnak a tabellán, két-két győzelemmel ill. döntetlennel. Meglepetésre az Eger otthonából is el tudták hozni a két pontot, valamint hazai pályán értékes döntetlent értek el a Komárom ellen. A legutóbbi négy meccsükön öt pontot gyűjtöttek, az említett két pontszerzés mellett még a Hajdúnánást is megverték. A Ferencváros U19-esei állították meg a menetelésüket az előző fordulóban, így mindenképp oda kell figyelnie Simics Judit tanítványainak a jó formában játszó ellenfélre.

Az előző szezonban Puskás Lilla Kispestről érkezett Érdre, de egy év után vissza is tért előző csapatához. Kóka Mariann pedig jelenleg kölcsönben játszik a fővárosiaknál, és a házi góllövőlistájuk 3. helyét foglalja el 28 találattal. Az első helyen Kiss Klaudia Fanny áll 36 egységgel. Összességében egyébként a második legkevesebb gólt a fővárosiak lőtték a bajnokságban, szám szerint 238-at. Ennél kevesebbet csak a Hajdúnánás szerzett, 233-at.

Összesen ötször találkozott egymással a két együttes és eddig mindig az Érd került ki győztesen. Igaz legutóbb 2017-ben mérkőztünk meg a kispestiekkel, amikor még mindkét gárda az NB I-ben játszott. Csapatunk sorozatban ötödik bajnoki győzelmére készül, így továbbra is megtartaná a második helyet a tabellán.
 

NB I/B, 10. forduló

Kispest NKK – ÉRD
Budapest, Soroksári Sportcsarnok, Sportcsarnok utca 2​.

2023. november 09. (csütörtök), 19:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A Magyar Kupát is idevéve, sorozatban ötödik győzelmére készült csapatunk. Az NB I/B 9. fordulójában Gárdonyra utaztak a mieink, ahol végül ötgólos sikert arattak.

Kissé megfogyatkozott kerettel indult neki a gárdonyi túrának felnőtt csapatunk, ugyanis Kellermann Dóra mellett Gerencsér Fanni sem állt rendelkezésre a mérkőzés előtt. Szurkolóink már a meccs legelején a hazai pálya hangulatát varázsolták a gárdonyi iskola szűk lelátójára.

A találkozó hazai találattal indult, de Gerháth Kincső és Dávid-Azari Fruzsina góljaival fordítottunk (1-3). Hiába voltak azonban a mieink a találkozó esélyesei, az eddig győzelem nélkül álló ellenfelünk rögtön visszavette az előnyt (4-3). Sőt, meglepetésre a 14. perc elején már hárommal is elment a sereghajtó, 8-5-re. Összekapták magukat a lányaink és gyors három góllal kiegyenlítettünk (8-8). A vezetést a 18. percben sikerült megszerezni (10-11), és szép fokozatosan tovább tudtuk növelni a különbséget is. Öt perccel a szünet előtt már hárommal vezettünk (13-16), ebből a félidő végére kettő maradt, így 30 perc játék után 18-16 volt az állás a javunkra.

A második játékrészben két gólnál nem tudott közelebb férkőzni a Gárdony, a 42. percben pedig Háfra Luca találatával kialakult az addigi legnagyobb, azaz ötgólos differencia a két gárda között (20-25). Kaffka Eszter szép védéseinek is köszönhetően, egy 3-0-s futást produkált a vendéglátónk, és a Gárdonyban kölcsönben játszó Tóth-Ficsor Nóra találatával pár perc alatt kettőre feljött Molnár József együttese. Simics Judit remek ütemben kért időt és megakasztotta ezt a felzárkózást. Ezt követően a hajrát magabiztosan menedzselte le az Érd és végül 32-27-re megnyertük az összecsapást, megtartva ezzel második helyünket a tabellán.
 

NB I/B, 9. forduló

Gárdony-Pázmánd NKK – ÉRD  27-32 (16-18)
Gárdony, Gárdonyi Általános Iskola

ÉRD: Németh – Dávid-Azari 7 (2), Mlinkó, Kiss Zs. 1, Panyi 5, Gerháth 8 (2), Braun 2.

Csere: Imre (kapus), Szakály 4, Horváth, Bánhidi 1, Landi, Háfra 3, Berényi 1.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Mindenkor Is Érdi Női Kézilabda

Korosztály: 

Az NB I/B 9. fordulója következik, ahol esélyesként utazik idegenbe csapatunk. Simics Judit tanítványai vasárnap 18 órától, az eddig nyeretlen Gárdony-Pázmánd együttesével mérkőznek meg.

Több távoli városban lejátszott idegenbeli mérkőzés után, most szinte csak a szomszédba, Gárdonyba kell utaznia a mieinknek. A gárdonyiak nem kezdték jól az idényt. Az eddig lejátszott nyolc mérkőzésükön mindössze egy pontot tudtak összekaparni, a Szeged ellen (25-25), így a 16. helyen állnak jelenleg. A bajnokságban a legtöbb gólt is vasárnapi ellenfelünk kapta.

Egy edzőváltáson is túl van már a Fejér vármegyei együttes. Október elején Guricsné Horváth Beáta távozott a kispadról, majd a hónap közepétől Molnár József vette át a vezetőedzői pozíciót. A csapat legeredményesebb játékosa Berkes-Kaiser Melitta 63 góllal, aki az összetett góllövőlistán is előkelő helyen áll, a harmadik pozíciót foglalja el.

Az érdi lányokat az előző fordulóban kemény csatára késztették a ferencvárosi fiatalok, de sikerült behúzni a két pontot. Papíron most könnyebb találkozók következnek, de sérülésekkel és betegségekkel tizedelt csapatunknak senkit sem szabad lebecsülnie.
 

NB I/B, 9. forduló

Gárdony-Pázmánd NKK – ÉRD
Gárdony, Gárdonyi Általános Iskola

2023. november 5. (vasárnap), 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Kiélezett mérkőzést játszottak az érdi lányok az FTC U19 csapata ellen az NB I/B 8. fordulójában. A mieink a félidőben négy góllal vezettek, de a folytatásban nem sikerült végleg leszakítani a vendégeket. Végül izgalmas végjátékot követően, 29-26-ra megnyertük az összecsapást.

A házi góllövőlistánk élén álló Dávid-Azari Fruzsina betegség miatt nem tudott pályára lépni a Ferencváros U19-es csapata elleni találkozón, de első gólunkat így is a jobbszélről szereztük. Rendezetlen védelem ellen Szakály Flóra volt eredményes. Remekül játszottunk a folytatásban és a 11. percre szinte észrevétlenül húztunk el négy góllal (7-3). A következő támadásunknál Kellermann Dóra egy ütközést követően, bokáját fájlalva lent maradt, így irányítónknak sajnos idejekorán befejeződött a meccs. A korai csere talán egy pillanatra meg is zavarta a lányokat, támadásban egyre többet hibáztunk, így gyorsan felzárkózott a Fradi egy gólra (9-8).

Hasonló mederben zajlott a félidő hátralévő része, hiába léptünk el ismét 13-9-re, a vendégek nem adták fel és a 26. percben újfent egy gólra közelítették meg csapatunkat (13-12). A hátralévő időben azonban már csak Panyi Annáék találtak be, így kialakítva a megnyugtató 16-12-es félidei eredményt.

A második játékrészben mind a két oldalon megszaporodtak a rontások és ebből az FTC jött ki jobban, hiszen újra egy egységre csökkentette hátrányát (17-16). Egyenlítenie azonban most sem sikerült Illés Márton együttesének. Imre Szofi a legjobbkor védett hatalmasakat és Horváth Henriett beállása is új színt hozott a támadásainkba, így a hajrához közeledve megint csak négy góllal vezettünk (24-20). Hiába volt meg azonban 5 perccel a vége előtt az addigi legnagyobb előnyünk, 28-23-nál sem sikerült lezárni az összecsapást.

Két egymás után gyorsan összeszedett kiállítás után máris csak kettő volt közte, és őszintén bevallva kellett egy kis szerencse is, hogy ne legyen még izgalmasabb az utolsó pár perc. Megdolgoztak a győzelemért a lányok és végül Braun Csenge gólja zárta a mérkőzést, így kialakítva a 29-26-os végeredményt.

NB I/B, 8. forduló

ÉRD – Ferencvárosi TC U19  29-26 (16-12)
Érd Aréna

ÉRD: Imre – Szakály 4, Mlinkó 2, Kiss Zs. 1, Kellermann 1, Gerháth 5 (1), Háfra 1.

Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres 2, Panyi 4, Gerencsér 2, Braun 2, Bánhidi 3, Horváth 2.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

 

Korosztály: 

Három hét után ismét az Érd Arénában lépnek pályára a lányok. Vasárnap 16 órától a Ferencvárosi TC U19-es csapatát fogadjuk.

A két évvel ezelőtti bajnokságban Simics Judit még a Ferencváros fiataljait irányította, most pedig korábbi csapata ellen már az érdi lányokat vezényelheti. Igaz, abból a keretből már alig találunk játékost ellenfelünknél, de a kapus Mészáros Virág, vagy a Fradi házi góllövőlistáján második Kármán Luca már akkor is az U19-eseknél játszott. (Az első helyen egyébként Szabó Aida áll 44 találattal).

Az előző idényben a Fradi - akkor még Imre Szofival a kapuban - sikeresen teljesítette a kitűzött célt, hiszen kiharcolta a bennmaradást az összevont NB I/B-ben. Idén pedig beleerősödve a mezőnybe pazarul rajtoltak a zöld-fehérek. Az első három fordulót győzelemmel kezdték Illés Márton fiataljai, majd a Komárom és az Eger ellen kikaptak, aztán ismét nyerni tudtak, így összességében 5-2-es mérleggel a hatodik helyen állnak a tabellán.

Csapatunk a válogatott szünet után nyerni tudott Hajdúnánáson, majd a Magyar Kupában a hétközben kiharcolta a továbbjutást a Mohács ellen, így gyors egymásután a harmadik meccsüket játsszák majd Dávid-Azariék, de hosszú idő után ismét hazai közönség előtt léphetnek pályára a győzelem reményében.

NB I/B, 8. forduló

ÉRD – Ferencvárosi TC U19
Érd Aréna

2023. október 29. (vasárnap) 16:00

Jegyinformáció: https://erdarena.hu/?p=652

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A Mohács vendégeként kezdte csapatunk idei szereplését a Magyar Kupában. Esélyeshez méltóan indítottuk a találkozót és végig vezetve, 30-20-ra megnyertük az összecsapást, így kiharcolva a továbbjutást a következő körbe.

Gerháth Kincső a 3. percben kezdte a gólgyártást, és bár a következő ellenakcióból még egyenlített a Mohács, de egy 5-0-s futással tíz perc múlva máris 6-1-re vezettek a mieink, sőt negyed óra játék után már hat volt közte (2-8). Németh Kata (aki összességében 47 %-kal védett!) kapuját azért be tudták venni a hazaiak is, de közelebb csak minimálisan kerültek. Kellett ehhez egymás után két kiállítás is csapatunknál, és ezt az 5 perces gólcsendünket kihasználva három gólra feljött a vendéglátónk (7-10). A félidőből hátralévő 8 percben rendeztük a sorokat és a szünetre visszaállítottuk a korábbi különbséget. Ekkor 15-9 volt az állás a javunkra.

A folytatásban tovább tudtuk növelni az előnyünket és a 47. percben már kétszámjegyű differencia alakult ki a két együttes között (16-26), ami pár perc alatt 14-re is felduzzadt, 30-16-os vezetést eredményezve. A fennmaradó időben ismét kiállításokkal nehezítettük meg saját dolgunkat, így kozmetikázni tudott az eredményen a Mohács. A győzelem nem forgott veszélyben és végül 30-20-ra tudtak nyerni Simics Judit tanítványai és várhatják a sorsolást a következő körre.


Magyar Kupa, II. forduló

Mohácsi TE 1888 – ÉRD  20-30 (9-15)
Mohács, Városi Sportcsarnok

ÉRD: Németh – Dávid-Azari 2 , Gerháth 7 (1), Kiss Zs. 2, Kellermann 8, Gerencsér 1, Braun 3.

Csere: Imre (kapus), Csiszár-Szekeres 1, Szakály, Bánhidi 1, Landi 1, Háfra 4.

Hajrá Érd!

Fotó: Mindenkor Is Érdi Női Kézilabda

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk megkezdi szereplését a Magyar Kupa II. fordulójában. Szerdán 18 órától a Mohács vendégeként lépnek pályára a lányok.

Az eddigi menetrendtől eltérően hétközben is tétmeccset játszik csapatunk, hiszen megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmei. Idegenbe utaznak a lányok, az NB II, E-csoportjában játszó Mohácshoz.

Ellenfelünk október 7-én lépett pályára legutóbb, így kifejezetten sok ideje volt felkészülni a találkozóra. A formára nem panaszkodhat Kindl Gabriella együttese, ugyanis négy győzelemmel és egy vereséggel, egy meccsel kevesebbet játszva a harmadik helyen áll a tabellán a Mohács, mindössze egy ponttal lemaradva a Siófok és a NEKA U21-es gárdája mögött. Magabiztosan lépeget a csapat előre, mindegyik meccsét meggyőző fölénnyel nyerte, és a Nagyatád ellen is mindössze egy góllal maradt alul.

Az érdi lányok a hétvégén jó játékkal nyertek a Hajdúnánás ellen, és a hosszú út után most sem egy közeli helyszínt tartogatott számukra a sorsolás, de mindenképpen a továbbjutás reményében utaznak idegenbe.

Magyar Kupa, II. forduló

Mohácsi TE 1888 – ÉRD
Mohács, Városi Sportcsarnok

2023. október 25. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A frissen feljutó Hajdúnánás vendégeként folytatódott felnőtt csapatunk számára a bajnokság. Az első félidőben megszerzett háromgólos előnyt sikerült továbbnövelnie az érdi lányoknak, így összességében megérdemelt, 31-25-ös sikert arattak.

Az idei bajnokságban már sok csapatnak okozott kellemetlen pillanatokat a Hajdúnánás, amely ellen sikerült az első támadásunkból megszerezni a vezetést. Ezt követően több gólszerzési kísérletünk sem sikerült, de a kapunkban Németh Kata kiválóan védett (összességében 38 %-kal), így a 6. percben két gólos előnyre tettünk szert (1-3). Egyenlített az újonc, majd ismét elmentünk kettővel. Az első 20 perc lényegében ilyen forgatókönyv szerint zajlott és a hazaiak egyszer sem tudták a maguk javára fordítani az állást, legközelebb csak egyenlítésig jutottak. 

A 23. percben ”tört meg a jég”, amikor Braun Csenge találatával először vezettünk hárommal, 13-10-re. A hátralévő időben megmaradt ez a különbség, így a félidőben 16-13-as érdi vezetést mutatott az eredményjelző.

A második játékrész elején tartotta megszerzett előnyét együttesünk. Imre Szofi is remekül szállt be és a 43. percre már ötre nőtt ez a fór (18-23). Simics Judit forgatta csapatát, mindenki játéklehetőséghez jutott, míg a hazaiak hátránya tovább gyarapodott, amely szűk hat és fél perccel a vége előtt volt a legnagyobb (21-29). Ebből hat maradt meg a végéig, így összességében magabiztos, 31-25-ös győzelmet arattunk Hajdúnánáson.

Köszönjük szurkolóinknak, hogy vállalták a hosszú túrát!
 

NB I/B, 7. forduló

Hajdúnánás Kézilabda NKFT – ÉRD  25-31 (13-16)
Hajdúnánás, Hódos Imre Városi Sport és Rendezvénycsarnok

ÉRD: Németh – Dávid-Azari 10 (5), Gerháth 1, Kiss Zs. 3, Kellermann 4, Panyi 1, Háfra 2.

Csere: Imre (kapus), Gerencsér 3, Braun 1, Horváth 2, Szakály 4, Berényi, Landi, Bánhidi.

A tabella itt megtekinthető.

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

Szűk két hét szünet után a 7. fordulóval folytatódik az NB I/B-s bajnokság. Csapatunkra hosszú túra vár szombaton, a frissen feljutó és jelenleg 12. helyen álló  Hajdúnánáshoz látogatunk.

A Hajdúnánás legutóbb 12 gólos vereséget szenvedett a Ferencváros U19-es csapatától, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Jenei Tamás együttese ugyanis okozott már meglepetéseket ebben a bajnokságban. Friss feljutóként hazai pályán megnehezítették az Eger és a SZISE dolgát is, és bravúros döntetlent értek el a Komárom ellen. Idegenben egy győzelmük van eddig, a Gárdony otthonában gyűjtötték be a két pontot, így összességében, ha csak a számokat nézzük 3 ponttal rendelkeznek, amely 6 meccs után 12. helyhez elég.

Az előző hét közepén a Magyar Kupa II. fordulójában is pályára léptek a nánásiak, ahol a Miskolc egy gólos sikerrel búcsúztatta őket.

Leggólerősebb játékosuk Nemes Nóra 30 találattal. Csapatunknál Kellermann Dóra áll épp ennyivel, ami Dávid-Azari Fruzsina 45 gólja után a legtöbb.

Az érdi lányok a Komárom elleni vereséget követően nyerni tudtak az Eger ellen és hármas holtversenyben állnak a 2. helyen a tabellán. Közel 250 km-es út megtétele után megpróbáljuk begyűjteni a két pontot és újabb győzelmi szériát építenénk.
 

NB I/B, 7. forduló

Hajdúnánás SK – ÉRD
Hajdúnánás, Hódos Imre Városi Sport és Rendezvénycsarnok

2023. október 21. (szombat) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

 

Korosztály: 

A válogatott szünet miatt volt idő egy kicsit megállni és értékelni. Vezetőedzőnkkel, Simics Judittal beszélgettünk a mögöttünk lévő időszakról.

Hat mérkőzésen vagyunk túl, egy kisebb szakasz már mögöttünk van. Négy győzelemmel jól kezdtük a bajnokságot, aztán elszenvedte első vereségét a csapat.  Hogy éltétek meg ezt?

Szerintem mindenki rosszul. - kezdte Simics Judit. - Kerestük az okokat, hogy miért történt ez. Remélem a játékosok is kutatták önmagukban. Én, mint edző pedig kerestem a magunk munkájában. A mérkőzés előtt beszéltük is, hogy az lesz a döntő, hogy ki tudja ráerőltetni a másikra az akaratát, és az történt, hogy az ő akaratuk érvényesült. Nem tudtunk kiemelni jó teljesítményt sem azon a mérkőzésen. Lehet vizionálni, hogy esélyesek vagyunk és szeretnénk feljutni az NB I-be, de az összes eddigi meccs azt mutatja, hogy az nem úgy van, hogy mi kiestünk az NB I-ből, vannak jó játékosaink és akkor meg is van a feljutás. Ezért nagyon sokat kell dolgoznunk.

Nem lehet megúszni, hogy lehozzunk úgy egy meccset, hogy nincsenek jó teljesítmények. Hiába voltunk meg teljesen Komáromban, mégsem sikerült. Időigényes dolog összegyúrni egy csapatot. Nagyon jó szellemű és hozzáállású a társaság, amit kérek, azt magukévá tudják tenni, így bízom benne, hogy ahogy egyre többet dolgozunk, úgy ennél jobbak tudunk lenni.

A következő fordulóban az Eger ellen sikerült javítani, de nem volt egyszerű mérkőzése az sem. A második félidőben 5 gólos hátrányt kellett ledolgozni.

Ilyenkor azon gondolkodom el, hogy amikor rosszul állunk és jön úgymond a pánikhelyzet, akkor összeszorítják a fogukat a lányok és meg tudják fordítani a mérkőzést, de azért jobb lenne, ha inkább a meccs elejétől felépítve tudnánk nyerni magabiztosan. Persze a végén mindig az a lényeg, hogy valahogy meglegyen a két pont. Eddig egy mérkőzés sem volt könnyű, egyedül talán a Pécs elleni volt az, amit úgy tudtunk magabiztosan lehozni, ahogy azt nekünk kellene. Jó kezdéssel, jó teljesítményekkel, mindenki játéklehetőséghez jutott és nem kellett izgulni a végeredmény miatt.

Sok mérkőzés van még hátra. Nem csak a bajnokságban volt most leállás, kisebb pihenőt kaptak a lányok is. Kellett egy kis szünet?

Nekünk jobb lett volna, ha folyamatosan tudunk dolgozni. Az érési folyamat miatt. De vannak, akiknek a válogatott héten kötelezettségeik vannak, így az összeérést nem tudtuk közösen továbbfinomítani. Nehéz dolog, hogy ilyenkor mit csináljunk. Most próbáltuk kombinálni, hogy kicsit beletöltöttünk az energiába futással, erőfejlesztéssel és adtunk pár nap pihenőt is. Fontos volt az is, hogy mindenki kicsit haza tudott menni és kikapcsolódni. Kisebb betegségek és sérülések is voltak, ezekkel is tudtunk foglalkozni és a rehabilitációt elvégezni. A héten már teljes mellszélességgel készülünk a hétvégi meccsre, figyelembe véve persze, hogy különböző terhelésből érkeztek vissza a játékosok.

Sok sikert!

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Támogatóink