Ifjúsági III. osztály

A magyar női kézilabda-válogatott öt játékosunkkal soraiban a harmadik helyen végzett a norvégiai Möbelringen-Kupán. Ifjúsági I. osztályú csapatunk Hodoninban szerepelt nemzetközi felkészülési tornán, melyet veretlenül nyert meg.

A magyar válogatott Janurik Kingával, Kisfaludy Anettel, Klivinyi Kingával, Tóth Gabriellával és Gávai Szonjával soraiban a harmadik helyet szerezte meg a Möbelringen felkészülési tornán. Az első két mérkőzésen Oroszország és Norvégia ellen alul maradt Kim Rasmussen csapata, de a vasárnapi, utolsó mérkőzésen Dél-Korea ellen nyert nemzeti csapatunk, mellyel a harmadik helyet szerezte meg. Klivinyi Kinga kilenc, Tóth Gabriella hét, Kisfaludy Anett két, Gávai Szonja pedig egy gólt szerzett a tornán.  

Ifjúsági I. osztályú együttesünk a hétvégén Hodoninban szerepelt felkészülési tornán. Oláhné Balog Tünde lányai a csoportkört egy döntetlennel és négy győzelemmel zárták. Az elődöntőben a Frankfurter HC-t győzte le csapatunk, míg a döntőben MGA Fivers Wien ellen bizonyult jobbnak együttesünk, mellyel lányaink megszerezték a torna első helyét. A torna legjobb játékosa csapatunk jobbátlövője Domokos Dalma, gólkirálynője pedig irányítónk, Márczy Tekla lett. A bajnokság küzdelmeiben hét közben ifjúsági III. osztályú csapatunk a Baja KSE, serdülő III. osztályú lányaink pedig a Budaörsi KSE ellen nyertek.  A hét utolsó napján U11-es lányaink mind a két mérkőzésükön begyűjtötték a két bajnoki pontot, míg Bp. I. osztályban szereplő együttesünk nem bírt a Kőbányával. Gratulálunk a győzelmekhez!

 

Az elmúlt hét eredményei:

2017. november 22., szerda

Serdülő III. osztály | Budaörsi KSE - ÉRD II 12:34 (5:18)

 

Ifjúsági III. osztály | ÉRD II - Bajai KSE 59:15 (27:9)

 

2017. november 23., csütörtök

Möbelringen-Kupa | Magyarország - Oroszország 33:35 (17:18)

 

2017. november 25., szombat

Möbelringen-Kupa | Magyarország - Norvégia 24:29 (11:12)

 

2017. november 26., vasárnap 

U11 Kovács László régió B csoport | ÉRD - Százhalombattai VUK SE 20:10 (10:3)  

U11 Kovács László régió B csoport | Budai Farkasok - ÉRD 8:21 (2:12)

 

Bp. I.o. felnőtt | Kőbánya SC - ÉRD III 24:14 (13:7)

 

Möbelringen-Kupa | Magyarország - Dél-Korea 27:26

 

Ifjúsági I. osztály - Hodonin | APR Karkonosze Jelenia Góra - ÉRD 14:14

Ifjúsági I. osztály - Hodonin | Frankfurter HC - ÉRD 13:15

Ifjúsági I. osztály - Hodonin | ÉRD - Sokol Ostrava-Zábreh 23:15

Ifjúsági I. osztály - Hodonin | MGA Fivers Wien - ÉRD 13:18

Ifjúsági I. osztály - Hodonin | ÉRD - HK Hodonin 22:11

Ifjúsági I. osztály - Hodonin | ÉRD - Frankfurter HC 19:14

Ifjúsági I. osztály - Hodonin | MGA Fivers Wien - ÉRD 12:15

 

Hajrá ÉRD!

Rovat: 

A 2016 nyarán tartott első utánpótlás felmérést követően hétfőn és kedden már ötödik alkalommal került sor fiataljaink kézilabda specifikus adatainak rögzítésére.

Két nap alatt minden utánpótlás játékosunk különböző kondicionális teszteken vett részt. Remek eredmények születtek a felméréseken, kiváló egyéni teljesítményekkel. Gratulálunk!

 

Budai Kinga

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Csehó-Kovács Nikolett

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Gál Szimonetta

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Gárgyán Kíra

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Hegyi Kitti

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Kiss Bianka

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Kónya Szemira

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Kránicz Dominika

Összesen
0
0
0
0
0
0
0

Támogatóink