Junior

Korosztály: 
Junior csapatunk remek első tíz percének köszönhetően 36:25-ös győzelmet aratott a DVSC-TVP-AQUATICUM csapata felett.
 
Remekül kezdte junior csapatunk a találkozót, hiszen Csőregi Bettina és Nick Viktória góljait követően még hétméteresből betalált ellenfelünk, de ezt hat érdi találat követett. Remekül védekeztünk, aminek köszönhetően labdákat szereztünk, és Takács Kitti indításgóljaival a 10. percben 8:1-re vezettünk. Győri Barbara hétméterest hárított, majd az első akciógóljukat szerezték meg a vendégek a 11. percben (8:2). Szabó Laura ellenben biztos kézzel értékesítette a hétmétereseket, míg Nick Viktória átlövésekből volt eredményes. A szünetbeli 22:11-es vezetésünket a második játékrész elején tovább tudtuk növelni. A 36. percben tizenhat találat volt az előnyünk (28:12). Ezt követően ellenfelünk ugyan közelebb tudott zárkózni, de a félidőben kialakult tizenegy gólos különbség a mérkőzés végére is megmaradt a két csapat között (36:25). Gratulálunk lányainknak!
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
A bajnokság 14. fordulójában szerdán, a Mosonmagyaróvári KC SE csapatához látogatunk, míg vasárnap a DVSC-TVP-AQUATICUM-ot fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 14. forduló
Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
Időpont: 2015. január 14. szerda 18:00
Helyszín: Mosonszolnoki Sportcsarnok (9245 Mosonszolnok, Jókai utca 3.)
Játékvezetők: Bán Tamás, Szloska Ernő Krisztián
 
Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzésre csak elővételben árusítanak jegyeket, a helyszínen nem lesz lehetőség jegyet venni! (Mosonmagyaróvári KCSE jegyinfó: mkcse.hu/jegyinfo )
 
Az ifjúsági találkozó 11, a junior mérkőzés 13 órakor kezdődik!Az utánpótlás találkozók helyszíne: Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
 
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 15. forduló
ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
Időpont: 2015. január 18. vasárnap 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a vasárnapi mérkőzésre, hétköznap és szombaton 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztárában.
 
A mérkőzésre érvényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2015. január 14. szerda
 
NB I Ifjúsági | Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
11:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
NBI Junior | Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
13:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
NBI Felnőtt | Mosonszolnoki Sportcsarnok (9245 Mosonszolnok, Jókai utca 3.)
18:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
 
2015. január 17. szombat
 
OSB Leány F | Batthyányi Ált. Iskola
16:30 ÉRD - Dunaújvárosi FDKA
 
 
2015. január 18. vasárnap
 
U11 Leány | Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola (2370 Dabas, József Attila u. 107.)
18:10 ÉRD - Budaörsi KSE
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Igazi rangadóval kezdtük az évet az ÉRD Arénában, amelyen 30:28-as győzelmet arattunk a Siófok KC csapata ellen.
Szombaton a Siófok KC ellen léptek pályára lányaink az ÉRD Arénában. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a vendégek négygólos előnyre tettek szert (5:9). Időkérést követően sikerült egy találatra felzárkóznunk, ugyan Szvetlana Gridnyeva hárította Orbán Annamária hétméteresét, de a 23. percben újra négy góllal vezetett ellenfelünk (10:14). Klivinyi Kinga és Pálos-Bognár Barbara góljaival sikerült egyenlítenünk, így 15:15-ös állásnál ért véget az első félidő. Szélsőink, Katarina Krpez és Schatzl Nadine góljaival a második játékrész elején megszereztük a vezetést, amit ezután ki sem adtunk a kézünkből. Jól záró védőfalunk mögött Janurik Kinga bravúrokat mutatott be, míg támadásban Pálos-Bognár Barbara remekül irányította a csapatot. A mérkőzés hajrájában Szvetlana Gridnyeva újabb hétméterest hárított, ennek is köszönhetően 30:28-as győzelemnek örülhettünk.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Ifjúsági csapatunk nem tudta ledolgozni az első játékrészben összeszedett hátrányát és szoros mérkőzésen 24:29-es vereséget szenvedett. Junior együttesünk mindkét játékrész hagyta nagyobb előnyre szert tenni ellenfelét, így 29:33-ra alul maradt.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. január 8. csütörtök
 
OSB Leány | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 21:30 (8:14)
 
2015. január 10. szombat
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 24:29 (10:15)
NB I Junior | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 29:33 (13:15)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 30:28 (15:15)
 
2015. január 11. vasárnap
 
U13 Leány  | Kóka KSK - ÉRD 2 11:16 (6:6)
U13 Leány  | ÉRD 1 - Kántor Anikó SE 17:16 (9:8)
U13 Leány  | Vecsési Sportegyesület - ÉRD 2 25:6 (8:2)                            
U13 Leány  | ÉRD 1 - Gödöllői SE 14:26 (8:10)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A Szeged KKSE elleni győzelem után a 13. fordulóban a Siófok KC látogatott az ÉRD Arénába. A félidők elején sokat hibáztunk, így nem tudtunk pontot szerezni.
 
A két csapat szeptemberi első mérkőzésén született döntetlen után nem igérkezett könnyű mérkőzésnek az év első hazai találkozója junior csapatunknak. Takács Kitti révén a 6. percben voltunk először eredményesek a mérkőzésen, de ezt megelőzően a vendégek háromszor is a kapunkba találtak (1:3). Kocsis Klaudia Viktória és Nick Viktória felváltva lőtték a gólokat, de így sem tudtunk közelebb kerülni ellenfelünkhöz (6:10). A félidő hajrájában egy gólra zárkóztunk fel, de a játékrész utolsó találatát a vendégek szerezték, így 13:15-ös siófoki előnnyel zárult a félidő. A 32. percben Takács Kitti góljával újra egy találatra csökkent a hátrányunk, de ezt követően négyszer is eredményes volt ellenfelünk (14:19). Támadásban eladott labdáinkból gyorsan indult a siófoki csapat, és növelni tudta az előnyét (19:27). A mérkőzés utolsó három találatát egyaránt mi szereztük, de ez sem volt elég a pontszerzéshez (29:33). Szerdán Ikrényben, a Mosonmagyaróvári KC SE ellen javíthatjuk mérlegünket.
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Az év első hazai mérkőzésén szombaton a Siófok KC-Galerius Fürdő együttesét fogadjuk. 
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 13. forduló
ÉRD – Siófok KC-Galerius Fürdő
 
Időpont: 2015. január 10. szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál
 
A junior találkozó 14, az ifjúsági mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a szombati mérkőzésre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. január 8. csütörtök
 
OSB Leány | Szigetszentmiklósi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
16:45 Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 
 
 
2015. január 10. szombat 
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő
 
 
2015. január 11. vasárnap
 
Leány U13 | Budaörsi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa u. 6.)
10:00 Kóka KSK - ÉRD 2
11:00 ÉRD 1 - Kántor Anikó SE
13:00 Vecsési Sportegyesület - ÉRD 2
15:00 ÉRD 1 - Gödöllői SE
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Az MTK Budapest elleni győzelemmel búcsúztattuk a 2014-es évet. Az új esztendőt a Szeged KKSE otthonában kezdjük a hétvégén.
Több mint egy hónapos szünet után lépett újra pályára NB I-es felnőtt csapatunk bajnoki mérkőzésen. A szezon utolsó őszi fordulójában az MTK Budapest otthonába látogattunk a pontokért. Az első játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, amely végül egygólos hazai vezetéssel zárult (12:11). A második félidő 7. percében sikerült utolérnünk ellenfelünket, és négy perccel később Schatzl Nadine cunder góljával már nálunk volt az előny. A hazaiaknak ugyan többször sikerült egyenlíteniük, de a hajrát mi bírtuk jobban, és végül 23:20-as győzelmet arattunk az év utolsó mérkőzésén.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Nincs megállás, hiszen az új év első hónapjában hat bajnoki találkozón is pályára lépnek lányaink. A hónap első állomásaként Szegedre látogatunk vasárnap.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 12. forduló
Szeged KKSE - ÉRD
 
Időpont: 2015. január 4. vasárnap 18:00
Helyszín: Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2015. január 4. vasárnap
 
NB I Ifjúsági | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
14:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
NB I Junior | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
16:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
18:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Utánpótlás játékosaink a felnőtt csapattal kiegészülve közös játékokkal és tánccal búcsúztatták az évet.
 
Ma délután klubunk apraja-nagyja jelen volt az ÉRD Arénában, az utánpótlás korú játékosoknak tartott karácsonyi ünnepségen. A felnőtt NB I-es játékosaink képviselték a 'legidősebb' korosztályt, a legfiatalabb játékos pedig 2009-es születésű volt. Az esemény nyitányaként utánpótlás játékosaink mellett NB I-es felnőtt csapatunk tagjai is részt vettek az Oláhné Balog Tünde és Kisgergely Csilla által komponált vetélkedőn. A pályán ugyan most nem a gólok számítottak, de így is mindenki nagyon komolyan vette a versenyt. A jó hangulatú, vicces jelenetekkel tarkított sorversenyt végül Oguntoye Viktória és Janurik Kinga csapata nyerte.
 
 
 
De ezzel még közel sem ért véget az ünnepség, hiszen egy közös táncot sajátítottak el a fiatalok, amit maga Dragi és felnőtt csapatunk játékosai tanítottak meg nekik. Minden gyerek és fiatal nagyon hamar ráérzett a koreográfiára, amit a végén előadtak a közönségnek is. Ezt természetesen hamarosan a hivatalos YouTube csatornánkon is megnézheti mindenki. (https://www.youtube.com/user/ERDHandball) Karácsony alkalmából minden gyermek ajándékot is kapott, melyet klubunk elnöke, Tekauer Norbert adott át. Végezetül egy közös uzsonnával zárult a közös ünnepség, amely ismét felejthetetlen élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Ifjúsági és junior csapataink karácsonyi ajándékozással egybekötött vacsorán búcsúztatták az évet.
 
 
 
Hétvégén lejátszotta utolsó mérkőzését ifjúsági és junior együttesünk is, így számukra véget ért a kézilabdás esztendő. Az ünnepélyes évzáró vacsorán Oláhné Balog Tünde és Havril Károly megköszönte a lányok edzéseken, és a mérkőzéseken végzett munkáját. Külön kiemelve az NB II-es felnőtt csapatot, amely az első helyről várja a tavaszi folytatást. A rövid évértékelő után jöhetett a karácsonyi ajándékozás, és természetesen nem maradhattak el az egymásnak írt versek sem. Klubunk ügyvezetője, Szántó Erzsébet megköszönte utánpótlás csapatainknál, és a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban dolgozó edzők egész éves munkáját, és ő is sikerekben gazdag folytatást kívánt az új esztendőre. A ünnepség zárásaként a lányok vacsora mellett eleveníthették fel az év legszebb pillanatait.
 
 
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink lejátszották utolsó bajnoki mérkőzésüket az idei esztendőben. Felnőtt együttesünk szombaton az olasz liga válogatott ellen lép pályára az ÉRD Arénában.
NB I-es felnőtt csapatunk december 30-án lép pályára az MTK otthonában, de ifjúsági és junior csapataink már szombaton lejátszották a 11. forduló mérkőzéseit. Ifjúsági csapatunk nem tudta megnehezíteni a tabellán 4. helyezett ellenfele dolgát, és 26:45-ös vereséget szenvedett. Junior együttesünk az első félidőt követően hatgólos hátrányban volt, de a második harminc percben nagyot küzdve megfordította a mérkőzést, és egygólos győzelmet aratott az utolsó őszi fordulóban.
 
Serdülő csapatunk 29:20-as győzelmet aratott a Csepeli KSE ellen, és ennek köszönhetően a dobogó harmadik fokáról várhatja a 2015-ös esztendőt. U11-es csapatunk két mérkőzésen is pályára lépett a hétvégén. Előbb a Budai Farkasok, majd pedig a Pilisvörösvári TKSK csapata ellen sikerült megszereznünk a két pontot. BP. I. osztályban szereplő együttesünk is győzelemnek örülhetett a hétvégén, aminek köszönhetően visszavette az első helyet a bajnokságban.
 
 
A magyar-olasz liga keretein belül a visszavágő mérkőzés következik az Esercito-FIGH Futura Roma csapatával. Az első mérkőzésen december elején 35:17-es győzelmet arattunk.
 
Női kézilabda felkészülési mérkőzés
ÉRD - Esercito-FIGH Futura Roma
 
Időpont: 2014. december 20 szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
A mérkőzésre a belépés INGYENES!
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. december 13. szombat
 
NB I Ifjúsági | MTK Budapest - ÉRD 45:26 (20:10)
NB I Junior | MTK Budapest - ÉRD 36:37 (22:16)
 
OSB Leány F | ÉRD - Csepeli KSE 29:20 (16:7)
 
2014. december 14. vasárnap
 
U11 Leány | ÉRD - Pilisvörösvári TKSK 19:2 (9:2)
U11 Leány | Budai Farkasok KK - ÉRD 10:21 (8:8)
 
BP. I. o. | Pestszentimrei SK - ÉRD III 23:26 (12:15)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
A 2015-ös U19-es Európa-bajnoki selejtezőre készülő junior magyar válogatott Romániában szerepelt felkészülési tornán, melynek csapatunk beállója Szabó Laura is tagja volt.
 
NB I-es junior csapatunk beállója a junior válogatottal Romániában szerepelt felkészülési tornán Spanyolország, a házigazda Románia és Dánia ellen. Laura mind a három mérkőzésen játéklehetőséghez jutott. A torna első mérkőzésén, csütörtökön a házigazda román válogatott volt a mieink ellenfele. Második ellenfelünk a világbajnoki harmadik helyezett Dánia volt. A torna utolsó mérkőzésén szoros első félidő után 21:16-os győzelmet arattunk Spanyolország ellen. A 2015-ös spanyolországi U19-es Európa-bajnokságra készülő junior magyar válogatott ellenfelei Törökország és Finnország lesznek a kvalifikációs csoportban. 
 
Gratulálunk Laura!
 
 

Támogatóink