U11

Korosztály: 

Harmadik korosztályos bajnoki fordulójukat játszották november 17-én az ÉRD U11 csapatai. Farkas Roland utánpótlás edző beszámolója az Alsónémediben rendezett tornáról:

"Nehezen indult a hétvége, hiszen betegségek, iskolai felkészítő foglalkozások miatt jó pár játékosomat nélkülöznöm kellett a meccseken. Az ÉRD I. csapata az előző fordulóban megszerezte az első győzelmét, amivel valami elindult. Ezúttal egy velünk azonos képességű Szigetszentmiklós ellen léptünk pályára. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést: a kitűnő kapusteljesítmény előtt egy határozott védekezéssel találta szembe magát a Szigetszentmiklós. Ennek köszönhetően labdákat és könnyű gólokat tudtunk szerezni ami a mérkőzés végéig kitartott. Remek (csapat) munka volt. Sajnos a második mérkőzésünket elveszítettük a jobb játékerőt képviselő Dunavarsány csapata ellen. Bár a félidő nagyon szoros, minimális varsányi előnyt mutatott, ekkor még csak egy gól volt a különbség. A második mérkőzés második félidejére azonban elfáradtunk, ebből következett hogy több hibát vétettünk, amit a rutinosabb ellenfél ki is használt, így a mérkőzés varsányi győzelemmel zárult. Sok jó megoldást mutattunk be mind egyénileg, mind pedig csapatszinten. Gratulálok a csapatnak a teljesítményéhez, csak így tovább!

Az ÉRD II csapata az eddig lejátszott négy mérkőzésen egyaránt győztesen távozott a pályáról. Természetesen ezt a remek teljesítménysorozatot folytatni akartuk. Az első összecsapáson azzal a Dunavarsánnyal mérkőztünk meg, aki a másik csapatomat megverte. Összeszedett, jó csapatmunkával és remek egyéni teljesítményekkel 28-3 ra diadalmaskodtunk. Következett a Vecsés csapata, akik szintén hibátlan mutatóval büszkélkedhettek egészen a harmadik fordulóig. A Vecsésnek ez az első mérkőzése volt aznap, ezért pihentebbek voltak. Mind két csapat jól kezdte a mérkőzést. Gólok estek itt is, ott is, de ebből mi ébredtünk hamarabb. Védekezésünk összeállt, kapusaink remek védésekkel segítettek, amit a mezőnyjátékosaim gyors lerohanásgólokkal háláltak meg. A mi lendületes játékunkat a vecsési időkérés sem zavarta meg. A második félidőben végül 15-8 as érdi győzelem született. 
Mind két csapatomnak gratulálok, remek teljesítménnyel rukkoltak elő. Büszke vagyok a lányokra, készülünk tovább!"

U11-es gyermekbajnokság, Kovács László régió, 3. forduló
november 17. Alsónémedi

Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD I 7-12
ÉRD I - Dunavarsányi TE 8-16

Dunavarsányi TE - ÉRD II 3-28
ÉRD II - Vecsési SE 15-8
 

Korosztály: 

Vasárnap és hétfőn is hajnali 6:00 órai indulással vették Dunaújváros felé az útirányt az érdi lányok. Az U11 reggel 8:00 órai kezdéssel a hazaiakkal játszott. Sok hibával, álmosan, körülményesen kézilabdáztunk, de így is nagyarányú győzelemmel hagytuk el a pályát. A siker nagy magabiztosságot adott a lányoknak, ami a vasárnap még ránk váró két mérkőzésen balul ütött ki.

A második összecsapáson a Tatabánya csapatával játszottunk, akiket szerencsénkre volt ideje a lányoknak közösen megnézni. Sajnos ezúttal rosszul kezdtünk, sok hibával, kapkodva játszottunk, így a Tatabányának sikerül 3 gólos előnyt szerezni, amit tartottak is.

Vasárnapi harmadik mérkőzésünket a jól, egységes csapatként kézilabdázó Nemesvámossal vívtuk. Sajnos ez a meccs sem sikerült jól, teljesen szétestünk fejben és olyan csapat benyomását keltettük, akik akkortájt kezdtek el ismerkedni a kézilabdával. Több mint tíz góllal vertek meg bennünket.

Hétfőn reggel az Angyalföldi Sportiskolával játszottunk, akikkel a tavalyi szezonban már találkoztunk és akkor kikaptunk tőlük szivacskézilabdában. 

A lányok „egy éjszaka alatt megtanultak újra kézilabdázni”. A mérkőzés kezdő sípszavától a végét jelzőig szervezetten és jól játszottak. Ennek köszönhetően több góllal sikerült győznünk. A második ellenfelünk a Szombathelyi Kézilabda Akadémia volt. Ahogy az első mérkőzésen is, itt is nagyon jól, csapatként kézilabdáztunk, aminek eredményeképpen a forduláskor három góllal is vezettünk. A második félidőre elfáradtunk mind fejben, mind pedig fizikálisan, de szorosan tudtuk tartani mérkőzést. Sajnos a végjátékban egy-két hiba becsúszott, így egy góllal alulmaradtunk.

Rendkívül hasznos mérkőzéseket játszottunk, hol jobban, hol kevésbé jól kézilabdáztunk. Összességében nézve, nagyon hasznos meccsek voltak a gyakorlásra, mind védekezésben, mind támadásban és tudtuk fejleszteni a lerohanásokat is.
 

Korosztály: 

Október 6.-án négy mérkőzés várt U11-es csapatainkra a Treff csarnokban. 
Nagyon várták a lányok az idei első mérkőzéseket. Itt már nagypályán, bőrlabdával kell játszani, ami szerencsére csapatainkat egyáltalán nem zavarta.
Az ÉRD I. teljesen új csapatként kezdte meg szereplését, támadásban és védekezésben is voltak hibáink, ennek ellenére nagyon jól küzdöttek a lányok. Az elkövetett hibáinkból tanulunk és a következő bajnoki mérkőzéseken igyekszünk kevesebb hibával játszani.
Az ÉRD II. Szigetszentmiklós és Alsónémedi ellen lépett pályára. Jó védekezésünknek köszönhetően sok labdaszerzésünk volt, amikből könnyű gólokat szereztünk, ennek köszönhető a nagyarányú győzelmünk is.   

Vecsési SE – ÉRD I. 15-1
ÉRD II. – Szigetszentmiklós NKSE 29-3
ÉRD I. – Dunavarsányi TE 3-21
Alsónémedi SE – ÉRD II. 1-27
Szigetszentmiklós NKSE – Vecsési SE 2-24
Dunavarsányi TE – Alsónémedi SE 13-8

 

Október 12.-én edzőmérkőzést játszottunk a tavalyi szezon veretlen, Balázs Kupa-győztes Kispest csapatával akik az első fordulóban ugyanúgy mint mi, nagyarányú győzelmeket arattak. Ennek aprópóján jött a megkeresés Ka ispest részéről, hogy játsszunk egy mérkőzést, ami mindkét csapat felkészülését segíti. Ezen a kifejezetten jó mérkőzésen az eddig veretlen Kispestet sikerült két góllal megvernünk.
„Remek gyakorlási lehetőségek voltak a mérkőzések mindkét csapatunknak. Büszke vagyok a lányokra, készülünk tovább!” – dicsérte a játékosokat Farkas Roland edző.


Az U10-es csapataink is megkezdték bajnoki mérkőzéseiket október 14.-én. Ebben a bajnokságban is két csapatot indítottunk. Az első tapasztalatok felemásra sikerültek. Itt is sok változás volt a tavalyi szezonhoz képest. Három mezőnyjátékos helyett öt van egyszerre a pályán, ami azért okoz még némi fennakadást a gépezetben. Az ÉRD II a Budai Farkasokat és a Szigetszentmiklóst is magabiztosan győzte le, az ÉRD I. pedig a Százhalombatta elleni nagy gólarányú győzelem után a nagyon jól játszó pilisvörösvári csapattól kapott ki. 

Következő megmérettetéseink október 21-22.-én Dunaújvárosban, az Üstökös Kupán lesznek.

2018. október 6. 09:45
Helyszín: 
Treff Sportcsarnok
2018. október 6. 09:00
Helyszín: 
Treff Sportcsarnok
Rovat: 

Hagyományainkhoz híven felnőtt és utánpótlás együtteseinkkel, szurkolóinkkal, és idén először amatőr felnőtt és gyerek szakosztályunk tagjaival búcsúztattuk a szezont az ÉRD Arénában. 

Az ünnepélyes évzárót Tekauer Norbert, klubunk elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelenteket, és összefoglalta a szezon eseményeit.Tekauer Norbert megköszönte támogatóinknak, partnereinknek a segítségüket,  támogatásukat, mellyel hozzájárultak hogy ebben a szezonban is elérje klubunk a kitűzött céljait, majd T. Mészáros Andrással, Érd MJV polgármesterével átadták nekik az ajándékcsomagokat. A folytatásban klubunk elnöke utánpótlás együtteseinket és edzőiket szólította korosztályok szerint, akiknek T. Mészáros András és felnőtt csapatunk játékosai egyenként adták át a szezon emlékére készített pólókat.

A folytatásban a Suli Kézilabda Utánpótlás Programban dolgozó edzőinknek, a hazai mérkőzéseinken segítő önkénteseinknek, az ÉRD Aréna munkatársainak, valamint a csapat stábjának egész éves munkáját köszönte meg a klubvezetés. Ezt követően az idei szezonban alapított amatőr szakágunk felnőtt és gyerek tagjait  is egyenként szólította ki Tekauer Norbert, és felnőtt játékosainkkal közösen adtak át nekik az ajándékokat.

A 2017/18-as szezon emlékeit felidéző kisfilm után vezetőedzőnk, Szabó Edina és Rácz Marianne tartott rövid évértékelőt, és megköszönte a csapatnak, a stábnak a közös munkát, és szurkolóinknak a fáradhatatlan támogatásukat. Végül Tekauer Norbert búcsúztatta el a távozó játékosainkat, Bernát Dorinát, Klivinyi Kingát és Jamina Robertset, akikről egy-egy kisfilmben gyűjtöttük össze a közös sikereket megörökítő legszebb pillanatokat. Andjela Bulatovic búcsúfilmjét követően Szabó Edina és Rácz Marianne mondta el gondolatait arról, hogy milyen jelentőséggel bírt Andjela Bulatovic a csapat életében. Andjela meghatódva mondott köszönetet a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak az itt eltöltött évekért, és elmondta, hogy Érden itthon érezte magát, és hiányozni fog neki az ÉRD. A hivatalos programot követően a gyerekek és a szurkolók együtt fényképezkedtek kedvenc játékosaikkal, és begyűjtötték tőlük az autogramokat is. Találkozunk 2018/2019-ben, hajrá ÉRD!

ÉRD 2017/2018-as eredményei

U8

U8 Kovács László régió 1. hely

U9

ÉRD 1: U9 Kovács László régió 7. hely

ÉRD 2: U9 Kovács László régió 11. hely

U10

Kisiskolás U10 I. osztály Kovács László régió 17. hely

U11

U11 I. osztály Kovács László régió 2. hely

U13

U13 I. osztály országos 21. hely

U13 II. osztály Kovács László régió 2. hely

Serdülő

Serdülő I. osztály Nyugat 11. hely

Serdülő III. osztály Dél 2. hely

Pest megye ifjúsági 18. hely

Ifjúsági

Ifjúsági III. osztály Közép 1. hely és Bajnokok Tornája 4. hely

Ifjúsági I. osztály Nyugat 10. hely

Pest megye felnőtt 2. hely

Bp. I. Felnőtt

Budapesti Női I. osztály 12. hely 

Felnőtt

NB I felnőtt 3. hely

Magyar Kupa 2. hely

EHF-Kupa 3. selejzetőkör

 

Gratulálunk az elért eredményekhez! 

2018. június 3. 13:00
Helyszín: 
Budaörsi Herman Ottó Ált. Isk.
2018. június 3. 11:00
Helyszín: 
Budaörsi Herman Ottó Ált. Isk.

Pest megye felnőtt csapatunk a dobogó második helyét szerezte meg a bajnokság küzdelmeiben hétvégén. A magyar, szerb és svéd válogatott játékosainkkal soraiban kvalifikálta magát a decemberi Európa-bajnokságra.

A magyar női kézilabda-válogatott Janurik Kingával, Kisfaludy Anettel, Szabó Laurával és Tóth Gabriellával a keretben Koszovó (37:15) és Fehéroroszország (30:22) ellen is nyert, így a csoport első helyén jutott ki a kontinensviadalra. Anett három, Gabi kettő, Laura pedig egy találattal, Kinga pedig remek védésekkel segítette a nemzeti csapatot. Krpez Slezák Katarina hat góllal a szerb válogatott legeredményesebb játékosa volt a Feröer-szigetek ellen győzelemmel megvívott találkozón, mellyel Szerbia is kvalifikálta magát az Eb-re. Jobbszélsőnk válogatottja utolsó csoportmérkőzésen szintén hat találattal vette ki részét Macedónia legyőzéséből. Svédország Jamina Roberts-sel soraiban jobbnak bizonyult Macedónia és a Feröer-szigetek ellen is. Balátlövőnk összesen tíz góllal segítette csapatát a sikeres kvalifikációban.

 

Pest megye felnőtt együttesünk egy góllal maradt alul a bajnokság döntőjében, így az ezüstérem került lányaink nyakába. U11-es lányaink a szezon utolsó két bajnokiját is sikerrel vívták meg a hétvégén. Gratulálunk az ezüstéremhez és a győzelmekhez!

 

A hét ÉRD eredményei:

2018. juniús 2., szombat

Pest megyei nő felnőtt | ÉRD II - Kántor Anikó SE 29:30 (15:14)

 

2018. juniús 3., vasárnap

U11 Kovács L. régió F csoport | ÉRD - GVM Europe-Vác 20:10 (12:3)

U11 Kovács L. régió F csoport | Inárcs-Örkény KC - ÉRD 15:22 (4:11)

 

Hajrá ÉRD!

Támogatóink