Magyar Kupa

Korosztály: 

Felnőtt csapatunk megkezdi szereplését a Magyar Kupa II. fordulójában. Szerdán 18 órától a Mohács vendégeként lépnek pályára a lányok.

Az eddigi menetrendtől eltérően hétközben is tétmeccset játszik csapatunk, hiszen megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmei. Idegenbe utaznak a lányok, az NB II, E-csoportjában játszó Mohácshoz.

Ellenfelünk október 7-én lépett pályára legutóbb, így kifejezetten sok ideje volt felkészülni a találkozóra. A formára nem panaszkodhat Kindl Gabriella együttese, ugyanis négy győzelemmel és egy vereséggel, egy meccsel kevesebbet játszva a harmadik helyen áll a tabellán a Mohács, mindössze egy ponttal lemaradva a Siófok és a NEKA U21-es gárdája mögött. Magabiztosan lépeget a csapat előre, mindegyik meccsét meggyőző fölénnyel nyerte, és a Nagyatád ellen is mindössze egy góllal maradt alul.

Az érdi lányok a hétvégén jó játékkal nyertek a Hajdúnánás ellen, és a hosszú út után most sem egy közeli helyszínt tartogatott számukra a sorsolás, de mindenképpen a továbbjutás reményében utaznak idegenbe.

Magyar Kupa, II. forduló

Mohácsi TE 1888 – ÉRD
Mohács, Városi Sportcsarnok

2023. október 25. (szerda) 18:00

Hajrá Érd!

Fotó: Balogh István

Korosztály: 

A Magyar Kupa III. fordulójában a Vasas otthonában lépett pályára csapatunk. Az első félidőben magabiztos három gólos előnyt alakítottunk ki. A mérkőzés legvégén azonban egy időntúli hétméteressel egyenlítettek a fővárosiak, így a szabályok értelmében ők jutottak tovább a következő körbe.

Szilovics Fanni találatával kezdődött a mérkőzés, de rögtön sikerült fordítanunk és magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Folyamatosan 1-2 gólos előnyben játszottunk, de ennél jobban nem tudtuk leszakítani a Vasast. A félidő második felében azonban Horváth-Csapó Kyra remek védéseinek is köszönhetően sikerült 5 gólos különbséget kialakítani. A házigazda ebből kettőt ledolgozott, így a szünetre 18-15-ös érdi vezetéssel mehettek a csapatok. Dávid-Azari Fruzsina is parádésan játszott, összesen 8 gólt lőtt, ebből hetet az első 30 percben.

A fordulás után egy gólra ismét felzárkózott a kék-piros együttes, de egalizálnia ekkor nem sikerült. A találkozó végig ebben a mederben folyt a második játékrészben. A mérkőzés hajrájában hiába játszottunk kettős emberelőnyben, nem sikerült lezárni az összecsapást. Még az utolsó percben is volt lehetőségünk két gólosra növelni a vezetést, de a helyzet kimaradt.

18 másodperccel a dudaszó előtt emberhátrányba kerültünk és a Vasas helyzetig is eljutott. Oláh Kyrát ziccerben csak szabálytalanul sikerült megállítani. Az óra lepörgött, de időntúli hétméterest végezhetett el a hazai gárda. Blaubacher Dóra kíméletlenül belőtte a büntetőt, így sikerült kiegyenlítenie. A 27-27-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy a szabályok értelmében alacsonyabb osztályúként a Vasas jutott be a Magyar Kupa IV. fordulójába.

Csapatunknak innentől a bajnokságra kell koncentrálnia, hiszen két hét múlva a Dunaújvárost fogadjuk az Érd Arénában.

Magyar Kupa, III. forduló
Vasas SC - Érd 27-27 (15-18)
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
 

ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 8, Paróczy, Horváth D., Csiszár-Szekeres, Kopecz 7, Fekete 4
Csere: Horváth-Csapó, Hadfi (kapusok), Ábrahám 1, Gerencsér 1, Kiss Zs. 3, Csáki Zs. 3, Csáki L.

Fotó: Vasas SC

Korosztály: 

Több mint egy hónap szünet után lép pályára csapatunk ismét tétmérkőzésen. Szerdán 17 órakor a Magyar Kupa III. fordulójában csatlakozunk be a küzdelmekbe, ahol  a Vasas lesz az ellenfél.

Október 21-én, a Debrecen otthonában játszott csapatunk legutóbb bajnoki tétmérkőzést. A bajnokság folytatására még egészen december 7-ig továbbra is várnunk kell, azonban a Magyar Kupa küzdelmei csapatunk számára is elkezdődnek. A sorsolás úgy hozta, hogy két nap múlva az előző idényben még az első osztályban játszó Vasas ellen léphetünk pályára.

A fővárosi együttes másfél héttel ezelőtt veszítette el veretlenségét az NB I/B-ben. A piros-kékek hazai páyán szenvedtek vereséget a Komáromtól. A következő fordulóban a Pénzügyőr ellen javítani tudtak Szilovics Fanniék és összesen 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel az 5. helyen állnak a tabellán. A Magyar Kupában már ment egy kört Penszki Gergely csapata, a Kozármislenyt búcsúztatta a II. fordulóban.

Tavaly a bajnokságban mindkétszer sikerült legyőznünk a Vasast, mindkét alkalommal 29 lőtt góllal zártuk a találkozót. Idegenben 29-27 lett a végeredmény, Paróczy Sára 7 találattal volt csapatunk legeredményesebb játékosa. Ilyen eredményt most is elfogadnánk.

Magyar Kupa, III. forduló
Vasas SC - Érd
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
2022. november 23. (szerda) 17:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az Érd a Békéscsaba otthonában lépett pályára a Magyar Kupa III. fordulójában. Csapatunk hiába vezetett 3 találattal a félidőben, végül egy góllal alulmaradt.

A másodosztályban eddig százszázalékos Békéscsaba a kupában is veretlenül várta a találkozót. Az előző körben a bajnoki rivális Csepelt búcsúztatták Kukely Annáék. A találkozó elején Kántor Kamilla két védéssel mutatkozott be a vendéglátóknak, majd támadásban Mód Noémi góljával magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és a 12. percben már 6-2-re vezettünk.

Papp Bálint időkérése után sem változott a játék képe, Sztankovics Réka második találatával sikerült 6 gólos előnyt kialakítanunk. Giricz Laura törte meg a hazaiak 8 perces gólcsendjét és innentől kezdve szép lassan elkezdett zárkózni a Békéscsaba. 5 perccel a félidő vége előtt már csak 1 volt közte. Egy jó hajrával azonban tovább növelték előnyüket Horváth Roland tanítványai, így a szünetben 16-13-ra az Érd vezetett.

A fordulás után nagy rohammal indítottak a hazaiak és a 37. percben ki is egyenlítettek (17-17), 2 perccel később pedig a vezetést is átvették. Innen még egyszer sikerült fordítanunk (20-21). Kapus poszton is próbált frissíteni vezetőedzőnk, a csabaiak azonban egy góllal továbbra is tartották az előnyüket. Az 49. percben először vezetett 2 találattal a Békés megyei gárda. Habár a hajrában többször egyenlítettünk, a vezetést nem sikerült átvenni, így a Békéscsaba 27-26-ra megnyerte a találkozót és ezzel továbbjutott a legjobb 16 közé a Magyar Kupában.

Magyar Kupa III. forduló
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd 27-26 (13-16)
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 600 néző.

ÉRD: Kántor – Csáki 1, Abilda, Mód 6, Sztankovics 2, Szabó Kitti 7 (1), Fekete B. 5. 
Csere: Györkös, Hadfi (kapusok), Vukajlovics 3, Kiss D. Zs., Horváth D., Paróczy 2, Kóka, Pécsi, Landi.

Horváth Roland:

Ugyanazok a problémáink, amelyek eddig is felmerültek. Az egyik az, hogy az első félidőben azért vezettünk, mert volt kapusteljesítmény. A másodikban ez már lényegesen, sőt – a végén volt egy két védés – majdnem a minimálisra csökkent. Sokszor hangsúlyozom, hogy a ziccerek és a kapusteljesítmény a legfontosabb. Menni kell tovább és ezeket a fiatal lányokat újra és újra hadrendbe kell állítani, ami nem egyszerű feladat.

Fekete Bozsana:

Nagyon nehéz ez, hiszen az első félidőben mi vezettünk és kiengedtük a kezünkből a mérkőzést. Stabilabbnak kell hátul lenni és ha már előnyt szereztünk, azt meg kell tartani. A támadójátékunkat fel kell építeni, hogy ezt meg is tartsuk. Fel kell emelni a fejünket és az NB I-ben továbbhaladni.

Hajrá Érd!

Korosztály: 

A Magyar Kupa III. fordulójában csatlakozunk be a küzdelmekbe. Első mérkőzésünkön, november 10-én a másodosztályú Békéscsaba otthonába látogatunk. Beharangozó.

Csapatunk legutóbb szeptember végén tudott meccset nyerni a bajnokságban, így nagyot jót tenne a lelkeknek egy siker, de a szerdai találkozót nem lehet félvállról venni. Ellenfelünk nyolc mérkőzés után százszázalékos mérleggel vezeti az NB I/B Keleti csoportját. A Békéscsaba az előző idényben esett ki az első osztályból, így oda-vissza megmérkőztünk velük. Hazai pályán Kopecz Barbara (11 gól) és Mód Noémi (8 gól) remek játékának is köszönhetően sikerült legyőznünk a lila-fehéreket (33-30). Idegenben azonban visszavágott Vida Gergő együttese (30-26).

Azóta már Papp Bálint irányítja a csapatot, amely érdekelt volt a Magyar Kupa II. fordulójában és magabiztosan jutott tovább a Csepel ellen (39-22). A Békéscsaba házi góllövőlistáját 49 találattal Kukely Anna vezeti, de kiváló formában játszik az idényben az élvonalbeli tapasztalattal felvértezett beálló, Mayer Szabina is.

Csapatunk tavaly a Hajdúnánás ellen kezdte meg a menetelését a kupában, majd a nyolcaddöntőben a viharsarkiak következtek és 34-28-as sikerrel magabiztosan jutottunk tovább. A szerdai találkozón is kiegyeznénk egy ilyen végeredménnyel. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékidőben döntetlen születik, az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább.

Magyar Kupa III. forduló
EUbility Group-Békéscsabai ENKSE – Érd
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
2021. november 10. (szerda), 18:00

Hajrá Érd!

Korosztály: 

Az Érdi Sport Kft. örömmel tájékoztat mindenkit arról, hogy Monori Orsolya átlövő a 2021/2022-es NB I-es női kézilabdaszezonban pályafutását csapatunknál folytatja.

Orsi a 2015/16-os szezonban a Ferencváros kölcsönjátékosaként egy szezont töltött a Nemzeti Kézilabda Akadémián, így a Boglári Akadémia-SZISE-hez igazolva ismerős helyszínre érkezett. 

Jelenlegi edzője, ifj. Kiss Szilárddal korábban a junior válogatott szövetségi edzőjeként is dolgozott Orsival, 2015-ben junior Európa-bajnoki 4. helyezést, míg 2016-ban junior világbajnoki 10. helyezést értek el.

Szeretettel köszöntjük Monori Orsit csapatunkban Érden! 

Egy csapat, egy szív! Hajrá érdi Lányok!

Korosztály: 

Az Érdi Sport Kft. örömmel tájékoztat mindenkit arról, hogy Hadfi Gréta kapus a 2021/2022-es NB I-es női kézilabdaszezonban pályafutását csapatunknál folytatja.  Az FTC-től érkező tehetséges, kiváló kapus, fiatal kora ellenére számos jelentős eredménnyel büszkélkedhet.

2019. Ifjúsági Bajnokság 1. hely

NB I felnőtt kerettag:
2018. bajnoki 2. hely
2019. bajnoki 2. hely

U17 Világbajnokság
2017. 1. hely

Ifjúsági Olimpia
2018. 3. hely

Felnőtt Európa-bajnokság
2019. 2. hely

Strandkézilabda:

Utánpótlás Európa-bajnokság:
2016: 5. hely
2017: 4. hely
2018: 1. hely

Szeretettel várjuk Grétát a következő szezonban,

üdv az érdi Lányok között!

Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Korosztály: 

Nem jutott a legjobb négybe az ÉRD a női kézilabda Magyar Kupában, miután 34–25-re alulmaradt a Kisvárda Master Good ellen. A házigazda csapat ugyan tisztességgel küzdött, de nem volt reális esélye a továbbjutásra a végig vezető várdaiakkal szemben.

Sztankovics Réka, Horváth Dóra és Mézes Laura nélkül, de a visszatérő kazah válogatott Dana Abildával a keretében vágott neki az ÉRD a Kisvárda elleni Magyar Kupa-mérkőzésnek, melynek tétje nem volt kevesebb, mint a négyes döntőbe jutás.

Érdi támadással, de várdai parádéval kezdődött a párharc. Az első hat percben csak a vendégek találtak kapuba, ráadásul hat alkalommal. Horváth Roland hazai vezetőedző időt is kért, hogy eligazítást tartson játékosainak.

Szabó Kitti törte meg a házigazda gólcsendjét a 7. percben, 6–1-re módosítva a kupameccs állását. A következő percekben is maradt a kisvárdai előny, de a csereként beállt Győrffy Alexandra védéseinek is köszönhetően fel tudott zárkózni az ÉRD. A 15. percben Fekete Bozsana gyors támadásával 10–8-ra feljött a vendéglátó.

A Kisvárda azonban nem hagyta, hogy egyenlíteni is tudjon az ÉRD, a 22. percben ismét négy góllal vezetett, sőt a 25. minutumban Dombi Kata találatával már 9–15 volt az eredményjelzőn. A 26. percben Termány, majd Dombi próbálkozását is bravúrral védte Győrffy, fél perccel később pedig már Szabó Kitti volt eredményes hetesből. Később kiderült, ez volt az utolsó érdi gól a szünetig: a túloldalon Mihálffy Adrienn kétszer, valamint az ex-érdi Termány Rita is betalált, kialakítva az eddigi legnagyobb, nyolcgólos differenciát. (10–18)

Mindkét fél emberhátrányban kezdte a második félidőt. A 31. percben beállt és rögtön gólt is szerzett Kóka Mariann, de a hazai nyitótalálat nem változtatott érdemben a játék képén. Hat perccel később már tíz volt közte. A 42. percben Fekete Bozsana góljával felzárkóztunk 24–18-ra, de a vendégeket ez sem zökkentette ki a ritmusból: a 45. percben 27–19-es előnyben voltak. 

Az utolsó tíz percre fordulva Paróczy Sára megszerezte a huszonkettedik érdi gólt, de ekkor a Kisvárda már harmincnál járt. A 34–25-ös kisvárdai győzelmet hozó végeredményt Termány Rita állította be szűk fél perccel a lefújás előtt.

A TIPPMIX Magyar Kupa legjobb négy együttese közé a Kisvárda Master Good SE jutott, amely végig vezetve győzte le az ÉRD-et az 5. fordulóban.

Az ÉRD az NB I-es bajnokságban lép pályára legközelebb. Az április 21-én 16 órára kiírt bajnokin a Győri Audi ETO KC-t látja vendégül Horváth Roland csapata.

Női kézilabda TIPPMIX Magyar Kupa, 5. forduló
ÉRD–Kisvárda Master Good SE 25–34 (10–18)
ÉRD Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Horváth, Marton
ÉRD: Györkös – Király, Mód 2, Kiss-Walfisch 5, Paróczy 4, Fekete B. 4, Szabó K. 8.
Csere: Győrffy (kapus), Abilda 1, Csáki, Landi, Kóka 1.
Edző: Horváth Roland
KISVÁRDA: Pásztor – Udvardi 4, Dombi L. 1, Habánková 7, Siska 3, Bouti 2, Termány 3
Csere: Szabó N. 6, Mihálffy 4, Dombi K. 4., Bacenkova
Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása: 6. perc: 0–5. 11. p.: 4–10. 14. p.: 7–10. 20. p.: 9-12. 28. p.: 10–12. 37. p.: 13–23. 42. p.: 18–24. 51. p.: 22–30.
Kiállítások: 3, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/3

Forrás: erdmost.hu

Korosztály: 

Hosszas kihagyás után, vasárnap a Magyar Kupa V. fordulójában az érdi Lányaink a Kisvárda csapatát fogadják az Érd Arénában.


TIPPMIX Női Magyar Kupa - V. forduló

ÉRD - Kisvárda Master Good SE
Időpont: 2021. április 11., vasárnap 16:00
Helyszín: Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41)
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs


Nyilatkozatok előzetesen a mérkőzésről:

Győrffy Alexandra:
Vasárnap a Kisvárda csapatát fogadjuk hazai pályán a Magyar Kupában. Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, hiszen márciusban kétszer is karanténban voltunk! Ennek ellenére nagyon szeretnénk megnyerni ezt a mérkőzést, hiszen többen vagyunk olyanok, akik még soha nem vettek részt Magyar Kupa négyes döntőben! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Györkös Rebeka:
A hétvégi Magyar Kupa mérkőzésre a Kisvárda csapatát fogadjuk. Bízom benne, hogy úgy mint a legutóbbi mérkőzésen ellenük ismét győztesként tudjuk elhagyni a pályát! Ha kellően agresszív lesz a védekezésünk és támadásban is kellően koncentráltak tudunk lenni, akkor minden esélyünk meg van a győzelemre! Hiszen a tét a legjobb négy közé jutás a kupában és minden megteszünk annak érdekében, hogy ott legyünk! Egy csapat, egy szív! Hajrá ÉRD!

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés zárt kapus!
 

EGY CSAPAT, EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Egyszer, nem is oly rég sikerült legyőznie a Kisvárdát az ÉRD-nek, ráadásul azt idegenben tették Horváth Rolandék. Most hazai pályán, az ÉRD Arénában harcolhatják ki a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutást, melyet április 11-én, vasárnap 16 órától az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítünk!

Az ÉRD - Kisvárda Master Good SE mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Legutóbb január 30-án, az NB I 9. fordulójában találkozott egymással az ÉRD és a Kisvárda. Akkor Kiss-Walfisch Mercédeszék remek játékkal győztek 22-21-re és indítottak meg egy parádés szériát. Igaz, az akkori találkozó a szabolcsiaknál is hozott egy fordulatot, hiszen Bakó Botond lányai az ÉRD elleni fiaskó után nyertek Szombathelyen, majd hazai környezetben a Dunaújváros és a Boglári Akadémia ellen is begyűjtötték a 2-2 pontot. Azóta viszont a Győrtől, a Debrecentől, az MTK-tól és a Váctól is vereséget szenvedtek.

Hogy a Magyar Kupában is kiélezett mérkőzésre van kilátás, azt egyrészt az is mutatja, hogy a bajnokságban is ugyanannyi (12) ponttal állnak a felek (igaz, a Kisvárda néggyel több meccset játszott). Másrészt az ÉRD-et a hazai pálya előnye, a Kisvárdát a visszavágás vágya segítheti hogy bejusson a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

Kérdés azonban, hogy negyedik karanténja után hogyan tud visszatérni az ÉRD, amelynél a Győr elleni mérkőzés előtt produkált az egyik stábtag pozitív koronavírus-tesztet. Emiatt a Rába-partiak és a DVSC elleni mérkőzést is elhalasztották. Az FTC elleni április 7-re kiírt találkozóját is később játssza le az ÉRD, hiszen a karantén április 5-i lejárta után nyolc napig nem köteles pályára lépni.

Fekete Bozsanáék az NB I/B-s Hajdúnánás elleni idegenbeli, majd a Békéscsaba elleni hazai győzelemmel jutottak az MK negyeddöntőjébe, míg a Kisvárda otthon előbb a 3. fordulóban a másodosztályú Kispest NKK-t, majd a 4. körben a Dunaújvárost búcsúztatta.

Az ÉRD a korábbi években kétszer ezüst-, kétszer pedig bronzérmet ünnepelhetett a Magyar Kupában, melyet az újjáalakuló együttes is megismételhet.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, azonos osztályú csapatoknál ha a rendes játékidőben nem születik döntés, úgy a vendég együttes jut tovább.

A Magyar Kupa négyes döntőjét a hivatalos versenykiírás szerint 2021. május 15-én és 16-án tartják. 

Az április 11-én, 16 órakor kezdődő ÉRD - Kisvárda Master Good SE mérkőzést Horváth Péter és Marton Balázs vezetik.

A mérkőzést az erdmost.hu facebook oldalán élőben közvetítjük!

Női kézilabda Magyar Kupa, 5. forduló, negyeddöntő
04.11., 16.00: 
ÉRD - Kisvárda Master Good SE
További párosítások
04.10., 18.00:
 Váci NKSE - FTC-Rail Cargo Hungaria
04.11., 15.00: DVSC-SCHAEFFLER - Siófok KC
04.27., 16.00: Győri Audi ETO KC - MTK Budapest

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink