Mérkőzés

Korosztály: 

Az első hazai mérkőzésünkön nyílt kapuk mellett játszhatnak az érdi lányaink, ahol a Boglári Akadémia-SZISE csapatát fogadják az Érd Arénában.

K&H női kézilabda liga - 2. forduló
ÉRD - Boglári Akadémia-SZISE
Időpont: 2020. szeptember 9, szerda 18:00
Helyszín: Érd Aréna (Érd, Velencei út 39-41)
Játékvezetők: Nagy Ferenc, Túróczy József


Játékosaink nyilatkozatai előzetesen a mérkőzésről:

Mézes Laura:
Nagyon fontos mérkőzés vár ránk hazai környezetben. Ezért mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a legjobban teljesítsünk! Számítunk a szurkolóink bíztatására, hiszen ez lesz az első hazai mérkőzésünk!

Paróczy Sára:
Szerdán a Boglári Akadémia-SZISE csapatát fogadjuk. A lányokkal a legjobb tudásunk szerint szeretnénk játszani, ezzel is itthon tartva a két pontot! Az pedig külön öröm számunkra, hogy az első hazai mérkőzést nyitott kapuk mellett, szurkolók jelenlétében tudjuk játszani! Ezért szeretnénk, ha minél többen eljönnének és drukkolnának nekünk! Egy csapat egy szív! Hajrá ÉRD!​

 

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és
 - nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!
 

A szerdai mérkőzésre jegyek kaphatók az ÉRD Aréna jegypénztárában és online az ÉRD Aréna weboldalán!
A tavalyi évben megváltott bérletek az első három hazai mérkőzésre érvényesek!

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A két bajnokaspiráns elleni idegenbeli mérkőzés után a Boglári Akadémia-SZISE ellen, hazai környezetben szerezheti meg első pontját az ÉRD női kézilabda csapata az NB I második fordulójában, szeptember 9-én, 18 órától.

A holtversenyben rekordbajnok Győri Audi ETO KC és a Rába-partiak mellett bajnoki címre törő Siófok KC ellen elszenvedett vállalható vereségek után már győzelmi reményekkel léphet pályára saját szurkolói előtt az ÉRD női kézilabda csapata.

Horváth Rolandék ugyan első pontjukra, pontjaikra hajtanak az új idényben, de nem lesz könnyű dolguk a Nemzeti Kézilabda Akadémia és a Szent István SE közös csapata ellen, hiszen az ellenfél a nyitókörben meglepően könnyed hazai győzelmet aratott a Békéscsabai ENKSE ellen, miután 33–22-re nyert.

Az sem szól az ÉRD mellett, hogy Kopecz Barbara és Simon Armilla továbbra sem lesz bevethető, ahogy Fekete Bozsana és Zsiborás Luca játéka is kérdéses.

A Kiss Szilárd által irányított Balaton-parti/kispesti együttes hasonló célokért, azaz az NB I-ben maradásért küzd a szezonban, épp ezért kulcsfontosságú, ebből kifolyólag izgalmas mérkőzésre van kilátás. Hogy egy ilyen mérkőzésből győztesen jöjjön ki a házigazda, ahhoz elengedhetetlen a szurkolók támogatása, buzdítása az ÉRD Aréna lelátójáról.

Az ÉRD és a Boglári Akadémia-SZISE eddig egyszer találkozott egymással. Az akkor még Szent István SE néven működő együttesnek nem mindennapi, ötven gólt rámoltak az érdiek (50–23 lett a vége). Igaz, azóta mindkét csapat játékoskerete szinte teljesen kicserélődött. De bízni kell benne, hogy az új érdi csapat is hasonlóan szárnyalni fog!

A szeptember 9-én, 18 órakor kezdődő ÉRD–Boglári Akadémia-SZISE mérkőzést Nagy Ferenc és Túróczy József vezetik.

Női kézilabda NB I, 2. forduló
09.09., 18.00: 
ÉRD–Boglári Akadémia-SZISE

Mint korábban beszámoltunk róla, Az ÉRD Aréna vezetősége és az Érdi Sport Kft. közös döntése alapján a 2020/2021-es NB I-es bajnokság ÉRD felnőtt női kézilabda csapata mérkőzései az ÉRD Arénában nyílt kapusak! A klub és a létesítmény viszont arra kérik a szurkolókat, hogy a beléptetési rendszer kötelező szigorítása (testhő mérés, távolságtartás, maszkviselés, fertőtlenítés) miatt időben érkezzenek a mérkőzésre. Felhívták a figyelmet rá, hogy a maszk használata az ÉRD Aréna teljes területén kötelező, anélkül tilos a belépés!

Az ÉRD jelenleg szünetelteti a bérletértékesítést, ellenben a 2019/20-as idényre vonatkozó bérlettel rendelkező szurkolók az új idény első három hazai mérkőzésére térítésmentesen bemehetnek, ez a Boglári Akadémia-SZISE, a szeptember 16-i, DVSC-SCHAEFFLER és a szeptember 23-i MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzéseke vonatkozik.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

A rekordbajnok Győr után a trónkövetelő Siófok KC vendégeként folytatja szereplését a női kézilabda NB I-ben az ÉRD, amely szeptember 5-én, 18.15-től kezd a Balaton-partiak otthonában a bajnokság első körében. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetít!

A Győr elleni, harmadik fordulóból előrehozott találkozóval vágott neki az új idénynek az ÉRD. A Rába-partiak esélyeshez méltó győzelmet arattak hazai környezetben, a vesztes fél azonban nem csüggedhet. Nem véletlen, hogy a győri mérkőzést követően Horváth Roland több helyen hangsúlyozta, a felek más célokért küzdenek.

Az ÉRD második bajnokija sem lesz egyszerűbb, mint az első, hiszen az elmúlt években fokozatosan erősödött a Siófok KC, amely az EHF-Kupa-győzelem után már az előző, csonka idényben is komolyan bejelentkezett a bajnokság első (két) helyére. A Balaton-partiak a nyár folyamán pedig még tovább fejlődtek, hiszen Laura van der Heijden, Danick Snelder, Dinah Eckerle, Tamara Horacek, illetve éppen Érdről Tóth Gabriella és Kiss Nikolett csatlakozott a Tor Odvar Moent váltó Bent Dahl együtteséhez.

A felkészülés során Szikora Melindáék hat meccset vívtak, ezek közül csak a Győrtől kaptak ki két góllal, a Mosonmagyaróvárt, a horvát Podravkát, az MTK-t, majd megint a Mosonmagyaróvárt és megint a Podravkát verték. Legeredményesebb játékosuk a 24 gólt jegyző jobbszélső, Such Nelli lett.

Igaz, az utolsó edzőmeccseken Simone Böhmére, Kiss Nikolettre, Andrea Kobeticre és Tóth Gabriellára sem számíthatott az új siófoki vezetőedző. Mi több, az Érdről igazolt Tóthra hosszabb kihagyás vár, miután a Mosonmagyaróvár elleni második edzőmeccsen részleges oldalszalag-szakadást és meniscus-szakadást szenvedett.

Az ÉRD és a Siófok az elmúlt években izgalmakkal teli, kiélezett mérkőzéseket vívott egymással, amelynek köszönhetően a felek egymás elleni mérlege is a Pest megyeieknek kedvez (18 érdi, 9 siófoki győzelem), de a jelenlegi erőviszonyok alapján vaskos meglepetés lenne a vendégek pontszerzése, akiknek a jövő szerdai, Boglári Akadémia-SZISE elleni hazai mérkőzése sokkal fontosabb lesz.

Arról nem is beszélve, hogy Horváth Roland Kopecz Barbarára és Simon Armillára még jódarabig nem számíthat, míg Győrben kisebb sérülés miatt Fekete Bozsana és Zsiborás Luca sem számíthatott – illetve a játékengedélyének problémái miatt Kiss Dorottyára sem.

– A Siófok elég erős ellenfél nekünk, de a héten még van egy-két edzésünk, amikor tudjuk pontosítani a dolgokat, az újonnan tanult elemeket is be tudjuk építeni a játékba és a hibáinkat ki tudjuk javítani, ezáltal erős ellenfelei tudunk lenni a Siófoknak és egy nagyon jó mérkőzést szeretnénk vele játszani. Az utána következő mérkőzésre kell azonban koncentrálni, mert úgy gondolom, ők (Boglári Akadémia-SZISE – a szerk.) az igazi versenytársaink, akiket még jobban meg kell szorongatni. Várjuk a szurkolókat és jó lenne, ha minél többen el tudnának jönni, mert nagyon sok energiát tudnak nekünk adni a pályán – mondta a siófoki és a jövő szerdai mérkőzéssel kapcsolatban Király Réka a klub honlapjának.

– Tisztában vagyunk azzal, milyen erőt képviselő csapat a Siófok, ettől függetlenül azt szeretném látni a lányoktól, hogy továbbra is küzdenek, harcolnak. Szeretném látni azt, hogyan fejlődünk mérkőzésről mérkőzésre, hiszen a következő mérkőzések nagyon fontosak lesznek számunkra és azt szeretnénk, ha pontokat tudnánk szerezni – fogalmazott Horváth Roland.

A szeptember 5-én, 18.15-kor kezdődő Siófok KC–ÉRD mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti! A találkozót Marton Zsófia és Szabó Eszter vezeti.

Női kézilabda NB I, 1. forduló
09.05., 18.15:
 Siófok KC–ÉRD (tv: M4 Sport)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Rovat: 
Korosztály: 

Közösségi oldalán számolt be róla az ÉRD női kézilabda csapata, hogy a felnőtt NB I-es együttes hazai bajnoki mérkőzéseit nézők előtt rendezik meg, viszont az utánpótlás zárt kapuk mögött fogadja ellenfeleit.

Az ÉRD Aréna vezetősége és az Érdi Sport Kft. közös döntése alapján a 2020/2021-es NB I-es bajnokság ÉRD felnőtt női kézilabda csapata mérkőzései az ÉRD Arénában nyílt kapusak! – írja közleményében a klub, amely hozzáteszi, az érdi utánpótlásmérkőzéseket zárt kapuk mögött bonyolítják le.

A közlemény kitér rá, hogy a bérletértékesítés szünetel, ellenben a 2019/20-as idényre vonatkozó bérlettel rendelkező szurkolók az új idény első három hazai mérkőzésére térítésmentesen bemehetnek. A jegyvásárlás a megszokott módon lehetséges.

Kiemelték, a beléptetési rendszer kötelező szigorítása (testhő mérés, távolságtartás, maszkviselés, fertőtlenítés) miatt kérik, hogy a szurkolók időben érkezzenek a mérkőzésre. Felhívták a figyelmet rá, hogy a maszk használata az ÉRD Aréna teljes területén kötelező, anélkül tilos a belépés.

FIGYELEM! FONTOS! #handballerd #érdikézilabda #NB1 #érdhandball #ÉRD ÉRD Aréna

Posted by ÉRD Handball on Thursday, September 3, 2020

A Dunaújvárosi KKA hazai pályája is az ÉRD Aréna lesz az idény nagy részében, de az előzetes tervekkel ellentétben a Kohász első három pályaválasztó bajnokiját mégsem Érden, hanem Rácalmáson vívja. A DKKA ellenben nemrég arról adott hírt, hogy ezeket a mérkőzéseket nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezik meg.

FRISSÍTÉS: Zólyomi Ádám, az ÉRD Aréna létesítményvezetője lapunkkal közölte, hogy az eredeti megállapodás ellenére jelen állás szerint a Dunaújvárosi KKA mégsem az ÉRD Arénában fogja játszani hazai mérkőzéseit.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

Szeptember 1-jén, 18 órakor a Győri Audi ETO KC–ÉRD bajnokival kezdődik a női kézilabda NB I 2020/21-es kiírása. A mérkőzésről az erdmost.hu-n élő szöveges közvetítéssel jelentkezik. A találkozót az M4 Sport közvetíti.


A nyár folyamán új alapokra helyeződött az ÉRD női kézilabdacsapata. A jelentős változásokon áteső együttes irányítását Horváth Roland vette át, akivel egy kéthetes egyéni edzés után közel kilenc hétig tartó felkészülési időszakot tudott le az új keret.

Az edzőmeccsekkel teletűzdelt alapozás során még érkeztek új játékosok az érdiekhez, így a csapat építése még javában zajlik. Ezért sem lesz egyszerű dolga Walfisch Mercédeszéknek, pláne úgy, hogy a Rába-partiak még a többieknél is korábban tértek vissza az edzésekhez, hiszen az első tervek szerint szeptember elején rendezték volna a Bajnokok Ligája négyes döntőjét.

A nyár folyamán tovább erősödő győriek ellen Horváth Roland nem számíthat Kopecz Barbara és Simon Armilla játékára sem.

A két csapat az NB I-ben eddig 27-szer találkozott egymással, melyek közül mindet a győriek nyerték. Legutóbb az előző kiírásban 39–28-as hazai siker született, s az sem az ÉRD mellett szól, hogy a Győr elmúlt 24 hazai bajnokiján csak egyszer vesztett pontot.

"A felkészülési időszak végéhez értünk. A bajnokság kezdetén mindjárt mélyvízbe dobjuk a lányokat, hiszen a Győr csapata fogad minket vendégként. Igyekszünk a tőlünk telhető legtöbbet megtenni és szeretnénk, ha a szurkolóink is elégedetten távoznának a mérkőzésről" - fogalmazta meg várakozásait  a handballerd.hu-nak Maurer Szandra, az ÉRD másodedzője.

BEHARANGOZÓ: GYŐRI AUDI ETO KC vs ÉRD 2020.09.01. 18:00

BEHARANGOZÓ: GYŐRI AUDI ETO KC vs ÉRD 2020.09.01. 18:00

Posted by ÉRD Handball on Monday, August 31, 2020

Az ETO honlapján felhívta a mérkőzésre kilátogató szurkolók figyelmét, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség által kiadott egészségügyi protokoll előírásait tartsák be, az arcmaszkot viseljék az Audi Aréna Győrben tartózkodás alatt, lázasan ne jöjjenek a mérkőzésre és használják a kihelyezett fertőtlenítőket. A mérkőzésre érkezéskor testhő mérést követően lehet a létesítmény területére lépni!

A szeptember 1-jén, 18 órakor kezdődő Győri Audi ETO KC–ÉRD mérkőzést Réti Tamás és Szedmák Márton vezeti. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, az erdmost.hu-n élő, szöveges közvetítéssel jelentkezünk!

Női kézilabda NB I, 3. fordulóból előrehozott mérkőzés
09.01., 18.00: 
Győri Audi ETO KC–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat egy szív! Hajrá érdi lányok!

Korosztály: 

A szerda-szombat ritmusban lejátszott időszak ötödik mérkőzését vívja tizennyolc nap alatt az ÉRD női kézilabda csapata, amely január 15-én, 18 órától a Békéscsabát fogadja az ÉRD Arénában.

A csúcsterhelés közepén a három sorozatban egyaránt érdekelt ÉRD a tabella utolsó előtti helyén álló EUbility Group-Békéscsabai ENKSE-t látja vendégül az ÉRD Arénában.

A tabella negyedik helyén álló ÉRD számára kulcsfontosságú lesz, hogy otthon tartsa a két pontot a mindig gólzáporos mérkőzést játszó Békéscsaba ellen, hiszen a K&H női kézilabda liga 13. fordulójának rangadóján az ÉRD mellett a dobogóért harcoló két rivális, a DVSC-Schaeffler és a Siófok KC is összecsap egymással a Cívisvárosban.

Az ÉRD és a Békéscsaba eddig tizennyolc alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ezek közül az első két összecsapást 2010-ben és 2011-ben a lila-fehérek nyerték, azonban az azóta lejátszott tizenhat találkozón csupán egy hazai döntetlenre futotta a Békés megyeieknek tizenöt vereség mellett Szabó Edina csapata ellen.

Az ÉRD pályaválasztásával pedig mindössze a Pest megyeiek első élvonalbeli szezonjának ötödik fordulójában tudott nyerni a Békéscsaba, a 2010 októberében, a Batthyány Sportiskola tornacsarnokában lejátszott mérkőzésen ötgólos győzelmet arattak a vendégek.

Azóta viszont az ÉRD többször is kiütéssel múlta felül a Békéscsabát, volt, hogy 79, volt, hogy 75 gólos mérkőzéseket vívtak egymással a felek, ám most a következő időszak nagy megmérettetéseire is figyelnie kell a hazaiaknak, így az erőbeosztás is nagy szerepet játszhat.

A Békéscsaba szezonja egyelőre furcsán alakul az új szezonban, hiszen Horváth Roland lányai hiába játszottak számos szoros mérkőzést, a Szombathely vendégeként elért győzelem mellett hazai környezetben a sereghajtó Szent István SE-vel játszottak döntetlent, emellett a Dunaújvárostól, az MTK-tól, a Mosonmagyaróvártól, a Debrecentől és a Váctól is két góllal, a Fehérvártól hárommal kaptak ki, csupán a Győr, a Siófok és az FTC tudta nagyobb különbséggel legyőzni Kopecz Barbaráékat.

Az ÉRD-nek viszont az elmúlt hetekben nyújtott remek teljesítménye jó alap lehet a Békéscsaba ellen, amelynek legyőzésével Janurik Kingáék a lengyel MKS Lublin elleni EHF-Kupa-mérkőzésre is nagy lökést kaphatnának.

– Úgy kezdtük az évet, hogy szerda-szombat-szerda-szombat meccs van, úgyhogy a kelleténél kicsit fáradtabbak vagyunk, de úgy gondolom, hogy a csapategység összetartja a csapatot és gőzerővel készülünk a Békéscsabára is, hiszen utána megint EHF-mérkőzés következik! Azt gondolom, hogy a tartalékainkat is be fogjuk vetni, aztán feltöltődünk és megyünk tovább! – fogalmazta meg elvárásait a Békéscsaba elleni találkozóval kapcsolatban Schatzl Natalie a klub honlapján.

A január 15-én, 18 órakor kezdődő ÉRD–EUbility Group-Békéscsabai ENKSE mérkőzést Sándor László és Szikszay Csaba vezeti.

K&H női kézilabda liga, 13. forduló
01.15., 18.00: 
ÉRD–EUbility Group-Békéscsabai ENKSE

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Rovat: 
Korosztály: 

A Ferencváros elleni mérkőzésünk a televíziós közvetítés miatt később kezdődik.

Az érdi lányainkat 2020. január 22-én a Ferencváros csapata fogadja az Elek Gyula Arénában. Az eredetileg 18 órára tervezett mérkőzés kezdési időpontját áthelyezték 19:30-ra.

Szeretettel várunk minden igazi érdi szurkolót, aki szeret közös élményekben aktívan részt venni és

 - nyolcadik emberként a pályán - fergeteges hangulatba hozni csapatát és a szurkolótábort!


Helyi szurkolói információk a fradi.hu honlapján.

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Alaposan beindult a 2020-as év az ÉRD női kézilabda csapatánál, amely a dán Odense elleni EHF-Kupa-mérkőzés után január 8-án, 19 órától a Váci NKSE vendégeként folytatja szereplését.

Az EHF-Kupa csoportköre mellett az NB I-ben is komoly erőfelmérőn megy keresztül januárban az ÉRD, amely az Odensétől elszenvedett egygólos vereség után a K&H liga tizenkettedik körében a mumusnak számító Váci NKSE vendégeként vív Pest megyei rangadót.

Nem lesz egyszerű dolga Szabó Edina csapatának, hiszen a Vác öt győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a tabella hatodik helyén áll. Szilágyi Zoltán csapata hazai pályán még inkább nehéz ellenfél: az idei szezonban csak az FTC, a Siófok és a DVSC tudott pontokkal távozni a Bán Márton utcai létesítményből.

A két együttes egyébként az NB I-ben eddig 22-szer találkozott egymással, ebből egy döntetlen mellett az ÉRD tizenegyszer, a Vác tízszer diadalmaskodott. A kiegyenlítettnek mondható összesített egymás elleni mérleg mellett azonban Vácon csupán háromszor győzött az ÉRD, az egy döntetlen mellett hatszor is a hazaiak örülhettek a két pontnak.

A két csapat legutóbb 2019. februárjában találkozott egymással, amikor Barbara Arenharték egy 26–24-es sikert értek el.

Szilágyi Zoltán együttesének idei legjobbja a tizenegy meccsen 83 gólt szerző Kácsor Gréta, akit a 42 gólos Sanja Radoszavljevics és a 40-szer eredményes Kuczora Csenge követ. A dunakanyariak Kácsorral és Kuczorával, valamint Hámori Konszuélával is szerződést hosszabbítottak múlt héten, melynek értelmében újabb egy évig erősítik a Váci NKSE-t.

Érdekesség, hogy január 29-én ismét összecsap a Vác és az ÉRD, hiszen a Magyar Kupa negyedik fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért vívnak meg egymással.
A január 8-án, a Vác Városi Sportcsarnokban rendezett Váci NKSE–ÉRD mérkőzést Medve Róbert és Südi Péter vezeti. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti!

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
01.08., 19.00: 
Váci NKSE–ÉRD (tv: M4 Sport)

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Hazai pályán kezdi meg szereplését az EHF-Kupa C-csoportjában az ÉRD, amely január 4-én 18 órától, az új év első mérkőzésén a dán Odenset fogadja az ÉRD Arénában.

Remek, tízgólos hazai sikerrel hangolt 2019 utolsó napjaiban az új év első másfél hónapjának igencsak megterhelő időszakára az ÉRD női kézilabda csapata, amely az EHF-Kupa csoportkörében a dán Odense ellen kezdi meg szereplését.

A korábbi győri irányítót, Nycke Grootot, valamint a szintén világbajnoki ezüstérmes kapust, az ugyancsak holland Tess Westert, az Eb-ezüst- és bronzérmes svéd jobbátlövőt, Natalie Hagmant is soraiban tudó dán együttes új éve nem indult zökkenőmentesen, hiszen 2019 utolsó napjaiban, a december 29-i Herning-Ikast ellen 33–25-re elveszített dán kupadöntő után a klub vezetése menesztette az edzőként kétszeres olimpiai bajnok, Európa-bajnok szakembert, Jan Pytlicket a kispadról, helyét pedig eddigi segítői, Karen Brödsgaard és Kristian Danielsen vette át ideiglenesen.

Az Odense egyébként nem kezdte rosszul az idényt, tizennégy bajnoki után a bajnokságban harmadik helyen áll, hátránya négy pont a listavezető Esbjerghez képest, melynek veretlenségét épp az új év másnapján vette el, miután idegenben győzött 27–25-re. A tabella második helyen a Copenhagen pedig azonos pontszámmal, egymás elleni eredmény miatt előzi meg Nycke Grootékat.

A nemzetközi porondon a selejtező második körében csatlakozott a küzdelmekbe az Odense, amely a cseh DHC Slavia Praha ellen mindkét találkozóját hazai környezetben vívta, végül kettős győzelemmel, impozáns, 72–39-es összesítéssel búcsúztatta a cseheket.

Ezt követően a csoportkörbe jutásért rendezett párharc során a francia Besancon ellen már nehezebb dolguk volt Trine Jensenéknek, akik ennek ellenére a hazai 25–23-as siker után idegenben 32–29-re nyertek és kettős győzelemmel búcsúztatták a franciákat.

Az ÉRD számára kedvező előjel lehet, hogy december 28. óta az EHF-Kupa csoportköre már a negyedik találkozója lesz a dánoknak, hiszen az említett kupadöntő és a január 2-i Esbjerg elleni találkozó mellett a Dán Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Copenhagen hosszabbításos küzdelemre késztette az Odensét.

A január 4-én, 18 órakor, az ÉRD Arénában rendezett mérkőzést az izraeli Matan Lindenbaum és Dor Laron vezetik.

Női kézilabda, EHF-Kupa, C-csoport, 1. forduló
01.04., 18.00:
 ÉRD–Odense (dán)

Az ÉRD további csoportmérkőzései
2. forduló, 2020.01.11., 18.00: 
CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud (román) –ÉRD
3. forduló, 2020.01.18., 19.00: ÉRD–MKS Lublin (lengyel)
4. forduló, 2020.01.26., 17.00: MKS Lublin–ÉRD
5. forduló, 2020.02.01., 15.00: Odense–ÉRD
6. forduló, 2020.02.09., 17.00: ÉRD–CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Egy csapat, egy SZÍV!
HAJRÁ ÉRD!


Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Korosztály: 

Október 16-án, szerdán, 20 órától a Bajnokok Ligája, a K&H női kézilabda liga és a Magyar Kupa címvédője, a Győri Audi ETO KC látja vendégül az ÉRD együttesét a bajnokság hatodik fordulójában.

Mire mehet az  ÉRD Győrben? Nos, a világ legjobb csapatának tartott Rába-parti együttes az előző szezonban mindent megnyert, s akkori kiváló formáját az új szezonra is átmentette, hiszen az NB I-ben rögtön a nyitókörben verte a Siófokot (27-24), majd az újonc Szent István SE-t (33-22), az Alba FKC-t (22-28), a Vácot (33-24), azt MTK-t (38-21) és a Békéscsabát (19-30) is két vállra fektették Danyi Gábor lányai.

Az ETO emellett a Bajnokok Ligája új idényének csoportkörében is hengerelt, előbb a svéd Sävehofot győzte le az Audi Arénában 35-23-ra, majd legutóbb a cseh Banik Most otthonából hozta haza a két pontot a csapat. Ott bombaformában játszottak a zöld-fehérek, hiszen a Bajnokok Ligájában eddig nem látott mennyiséget termeltek, miután 46 (!) góllal terhelték a hazai kaput, s csupán 21-et kaptak.

Az ÉRD úgy tűnt, elkapta a bajnoki ritmust, hiszen múlt szombaton nem akármilyen játékkal verte a Siófokot 27-21-re, ám hét közben a DVSC 2011 óta először távozott pontokkal az Szabó Edináéktól, miután a korábbi érdi, Kovács Anna vezérletével 33-29-re győzött.

 

A két csapat eddigi 31 összecsapásának mindegyikén a Győr nyert, de azért nem feltett kézzel érkeznek Janurik Kingáék, hiszen többször megnehezítették már Görbicz Anitáék dolgát. Legutóbbi találkozásuk alkalmával is csupán 31-27-re nyert a Győr. S a játékosok is bizakodóak.

Az ÉRD honlapjának Alexandra Nascimento és Schatzl Natalie nyilatkozott:
- A következő mérkőzésünk  a Győr ellen lesz, amely egy nagyon erős csapat, de nagyon fel fogunk készülni.

Rendkívül fontos lesz a szurkolóink segítsége is! Eddig mindig nagyon sokat segítettek nekünk és most különösen szükség lesz rájuk Győrben! Gyertek szurkolni!

- fogalmazott a brazil jobbszélső.

A fiatal Schatzl Natalie is megmutathatja a közönségnek, mennyit fejlődött a nyár folyamán.

- Egy újabb nagy motiváció lesz a győri meccs, hiszen nagyon erősek idén is. Úgy gondolom, hogy mindig nehéz meccset játszunk velük. Remélem, hogy idén is sikerül egy jó meccset játszani. Egyértelműen a futásban van az erejük, abszolút úgy látom, hogy

minden ziccerre és minden labdára oda kell figyelnünk! Bízom abban, hogy sok szurkoló eljön Győrbe is

- mondta Schatzl Natalie.

Az október 16-án, 20 órakor (tv: M4 Sport) kezdődő Győri Audi ETO KC-ÉRD mérkőzést Andorka Miklós és Hucker Róbert vezeti. 

K&H női kézilabda liga, 6. forduló
10.16., 20.00:
 Győri Audi ETO KC-ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

EGY CSAPAT EGY SZÍV!
Hajrá ÉRD!

Kövessetek bennünket a facebook oldalunkon is!

Támogatóink