Mérkőzés

Korosztály: 

A házigazda Alba Fehérvár KC elleni 33–21-es siker után a Mosonmagyaróvárt egy góllal, Japán válogatottját pedig 34–26-ra győzte le az ÉRD, amely ezzel megnyerte a fehérvári tornát.

Mint korábban beszámoltunk róla, kiegyenlített első félidőt követően a második játékrészben állva hagyta a házigazda Alba FKC-t a székesfehérvári négycsapatos tornán az ÉRD, amely első meccsét 33–21-re nyerte meg a Kőfém Sportcsarnokban.

Ezt követően a tornát a Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE ellen folytatták Janurik Kingáék. Ezen a találkozón a Lajta-parti együttes kiválóan kezdett, az első harminc percben remek játékkal 17–13-as előnybe is került. Azonban a térfélcserét követően az érdiek is belejöttek, folyamatosan dolgozták le hátrányukat, melynek eredményeképp 31–30-ra győztek.

A fehérvári kupa utolsó érdi vonatkozású mérkőzésén Kiss Nikolették Japán válogatottjával mérték össze tudásukat, ahol az érdiek simán, 34–26-ra győztek, ezzel ismét első helyen végeztek a fehérvári tornán.

Szabó Edina együttese azonban továbbra is teljes erővel koncentrál a felkészülésre, hiszen a héten háromszor is pályára lépnek Kisfaludy Anették, akik a IX. Érdi Kupán augusztus 15-én, 19.45-től a Kisvárdai KC-t fogadják az ÉRD Arénában, ezt követően 16-án, 19.45-től az MTK Budapest, 17-én, ugyancsak háromnegyed nyolctól a Dunaújvárosi KKA lesz az ellenfél.

A IX. Érdi Kupa programja
08.15., 18.00:
 Dunaújvárosi KKA–MTK Budapest
08.15., 19.45: ÉRD–Kisvárdai KC
08.16., 18.00: Dunaújvárosi KKA–Kisvárdai KC
08.16., 19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.17., 18.00: MTK Budapest–Kisvárdai KC
08.17., 19.45: ÉRD–Dunaújvárosi KKA

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

A Dunaújvárosi KKA elleni első idegenbeli edzőmeccse után a héten Székesfehérváron szerepel egy négycsapatos tornán az ÉRD női kézilabdacsapata. A minikupa nyitányán Janurik Kingáék küzdős első félidő után a másodikban átrobogtak az FKC-n.

A kissé meglepő, Dél-Korea elleni hazai vereség után előbb Szekszárdon verte a DKKA-t 25–23-ra az ÉRD. Majd a harmadik edzőmeccsre egy másik Fejér megyei csapathoz látogattak Tóth Gabrielláék – igaz, ekkor már tényleg Fejér megyébe – ugyanis az Alba Fehérvár KC otthonában rendezett tornán épp a hazaiakkal kezdtek.

A mérkőzés rendkívül küzdős első félidőt hozott, egyik csapat sem tudott meglépni, így döntetlennel (12–12) vonultak öltözőbe a felek.

A második játékrészre feltüzelte játékosait Szabó Edina, ennek eredményeképpen remek játékkal 33–21-re győzték le Deli Rita együttesét.

A torna másik mérkőzésén a Japán válogatott is a második félidőnek köszönhetően verte a Mosonmagyaróvári KC-t 24–22-re.

A torna augusztus 9-én, pénteken folytatódik, amikor 16 órától az ÉRD és a Mosonmagyaróvár, 18 órától az Alba Fehérvár KC és Japán csap össze. A zárónap programja pedig: augusztus 10, szombat, 14.30: Alba Fehérvár KC–Mosonmagyaróvári KC SE; 16.30: Japán–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint 

Korosztály: 

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a 2019/2020-as nyári alapozás során az ÉRD, amely a Magyarországon edzőtáborozó Dél-Koreát fogadta az ÉRD Arénában.

Több kulcsjátékos nélkül játszotta le nyári első felkészülési mérkőzését Szabó Edina együttese, amely a hazánkban edzőtáborozó és az olimpiai kvalifikációs versenyre készülő Dél-Koreát látta vendégül az ÉRD Arénában, ahol a súlyos sérülésből visszatérő Kisfaludy Anett csapatkapitányként vezette társait.

A mérkőzés és egyben érdi pályafutása első gólját Bízik Réka szerezte, aki egy labdaszerzést követően bő tíz méterről volt eredményes. Sőt, a kilencedik percben már háromnál járt, a mérkőzés pedig 5-3-nál állt. A jó iramú mérkőzésen a hazaiak Marketá Jerábková és Jovana Kovacsevics vezérletével fokozatosan növelték előnyüket, bő negyedóra játék után Kisfaludy Anett is eredményes volt, ezt követően pedig az utánpótlásból felkerült Kiss Dorottya, illetve Termány Rita is debütált a csapatban. Sőt, néhány perccel beállása után Termány Rita is megszerezte első találatát érdi színekben (12-8). A játékrész utolsó perceiben nagyot harcoltak a vendégek, akik egy hatgólos rohammal fordítottak és a szünetre is előnnyel vonultak (13-14).

A második játékrészben az első harminc perc során csak védekező Alexandra do Nascimento is megszerezte első érdi gólját, miután a Jovana Kovacsevics által kiharcolt hétméteresből volt eredményes (14-16). A folytatásban viszont a jóval élesebben játszó dél-koreaiak a felforgatott házigazda ellen számos gyorsindítás után is betaláltak, a hajrá előtt pedig hétgólos előnyben voltak (19-26), végül 30-24-re győztek.

- Az első húsz percben nagyon jó kézilabdát tudtunk velük játszani, tulajdonképpen egész héten közösen készültünk, láttuk, hogy tizenkilenc játékosuk van, akiket nagyon jól tudnak forgatni, míg nekünk a több válogatott játékosunk is hiányzott, illetve több fiatalunk is, valamint az új játékosok beillesztése is zajlik, ez pedig nem zökkenőmentes. Mindenesetre nagyon hasznos mérkőzés volt és látjuk azt, hol kell tartanunk. Rengeteg fizikális munkát végeztünk, ami látszik a játékosok lassúságán, fáradtságán, tompaságán, a védekezés sem állt össze, de van még mit javítani. Ezzel az első mérkőzéssel elégedettek lehetünk - értékelt Rácz Marianne, az ÉRD sportszakmai igazgatója.

Kisfaludy Anették az edzőmeccsek sorát augusztus elsején, Szekszárdon, a Dunaújvárosi KKA ellen folytatják.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

A Magyar Kézilabda Szövetségnél elkészítették a szeptember elsején rajtoló női kézilabda NB I párosításait. Az ÉRD az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen kezd hazai környezetben.

Szabó Edina csapata a fővárosi zöld-fehérek elleni szezonnyitót követően szeptember 8-án Dunaújvárosba látogat, a harmadik fordulóban az MTK-t fogadja, a negyedikben pedig Mosonmagyaróváron játszik. A bajnoki-, BL- és Magyar Kupa-címvédő Győrrel a hatodik körben, október 20-án találkoznak Janurik Kingáék, akik a Siófokkal először Érden csapnak össze november 10-én.

Az őszi idény a tizedik forduló után zárul november 17-én, hiszen 30-án Japánban már kezdődik a női kézilabda világbajnokság. Az elmúlt két szezon karácsony és szilveszter között rendezett mérkőzését ezúttal nem Kisvárdán játssza a csapat, hanem az ÉRD Arénában, a Fehérvár ellen, míg 2020 első meccsére Vácon kerül sor.

A bajnokság május 23-án zárul, amikor az érdiek Békéscsabán vendégszerepelnek.

Érdekesség, hogy az ÉRD utolsó előtti nyári felkészülési mérkőzését éppen az FTC ellen vívja Érden – nyolc nappal a bajnoki előtt.

Az ÉRD mérkőzései a női kézilabda NB I 2019/2020-as kiírásában
1. forduló, 2019.09.01.:
 ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria
2. forduló, 2019.09.08.: DKKA–ÉRD
3. forduló, 2019.09.15.: ÉRD–MTK Budapest
4. forduló, 2019.09.21.: Mosonmagyaróvári KC SE–ÉRD
5. forduló, 2019.10.13.: ÉRD–DVSC-Schaeffler
6. forduló, 2019.10.20.: Győri Audi ETO KC–ÉRD
7. forduló, 2019.10.27.: ÉRD–Szombathelyi KKA
8. forduló, 2019.11.03.: Kisvárda Master Good SE–ÉRD
9. forduló, 2019.11.10.: ÉRD–Siófok KC
10. forduló, 2019.11.17.: Szent István SE–ÉRD
11. forduló, 2019.12.29.: ÉRD–Alba Fehérvár KC
12. forduló, 2020.01.12.: Váci NKSE–ÉRD
13. forduló, 2020.01.19.: ÉRD–Békéscsabai ENKSE
14. forduló, 2020.01.26.: FTC-Rail Cargo Hungaria–ÉRD
15. forduló, 2020.02.09.: ÉRD–DKKA
16. forduló, 2020.02.16.: MTK Budapest–ÉRD
17. forduló, 2020.02.23.: ÉRD–Mosonmagyaróvári KC SE
18. forduló, 2020.03.08.: DVSC Schaeffler–ÉRD
19. forduló, 2020.03.14.*: ÉRD–Győri Audi ETO KC
20. forduló, 2020.04.05.: Szombathelyi KKA–ÉRD
21. forduló, 2020.04.12.: ÉRD–Kisvárda Master Good SE
22. forduló, 2020.04.19.: Siófok KC–ÉRD
23. forduló, 2020.04.26.: ÉRD–Szent István SE
24. forduló, 2020.05.03.: Alba Fehérvár KC–ÉRD
25. forduló, 2020.05.21.: ÉRD–Váci NKSE
26. forduló, 2020.05.23.: Békéscsabai ENKSE–ÉRD

A női és férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjére összevontan kerül sor, azonos helyszínen 2020.05.16-17-én.

*Amennyiben a magyar felnőtt válogatott olimpiai selejtezőt játszik, akkor a jelzett forduló napjáról a Liga és a Szakmai és Versenyalbizottság közösen dönt.

Forrás: ÉrdMost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

Második lett a magyar női strandkézilabda-válogatott a lengyelországi Stare Jabłonkiban rendezett Európa-bajnokságon. A Király Rékával és Landi Gabriellával a soraiban felálló csapat a dánoktól kapott ki a döntőben.

A mieinknél az ÉRD jobbszélsője, Király Réka és balátlövője, Landi Gabriella mellett a szintén érdi nevelésű, jelenleg a Dunaújvárosnál játszó Braun Laura Csenge is a felnőtt csapat tagja volt a lengyelországi Stare Jablonkiban rendezett kontinensviadalon. A Bakó Botond által irányított magyar csapat a csoportkörben a házigazdák mellett Franciaországot és Ciprust is 2:0-ra győzte le, míg Portugália ellen szétlövésben diadalmaskodott 2:1-re. A négy mérkőzés alatt Király Réka húsz, Braun Csenge tizennyolc, Landi Gabriella négy alkalommal volt eredményes. A középdöntőben a mieink azonban három vereséget szenvedtek, előbb a horvátoktól, majd a hollandoktól, végül a norvégoktól kaptak ki 2:0-ra – ebben a szakaszban Király Réka 24, Braun Csenge tizenkilenc gólt szerzett.

A keresztjáték során a magyarok a negyeddöntőben a spanyolok ellen szétlövésben bizonyultak jobbnak (2:1), az elődöntőben pedig visszavágtak Hollandiának (2:0), ezzel döntőbe jutottak. Ott aztán Dánia legjobbjai az első szettet simán nyerték, ám a második szoros küzdelmet hozott, amelyből a skandinávok jöttek ki jobban, s ülhettek Európa trónjára, míg a magyarok ezüstérmesek lettek. Az egyenes kieséses szakaszban Király Réka és Braun Csenge is tizenkétszer vette be az ellenfelek kapuját.

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Korosztály: 

A hagyományos Érdi Kupa mellett az előző szezon két legjobb csapatát és a dél-koreai válogatottat is fogadjuk a nyári felkészülési időszakban, tovább elutazunk egy székesfehérvári négyes tornára. A mérkőzések részletes menetrendje a következő:

Július 26. Érd Aréna
18.00 ÉRD - Dél-Korea válogatottja

Augusztus 1. Szekszárd
17.00 Dunaújvárosi KKA - ÉRD

Augusztus 7. Székesfehérvár
19.00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

Augusztus 9. Székesfehérvár
16.00 ÉRD - Mosonmagyaróvári KC

Augusztus 10. Székesfehérvár
16.00 Japán válogatott - ÉRD

IX. Érdi Kupa
Augusztus 15. Érd Aréna
18.00 Dunaújvárosi KKA - MTK
19.45 ÉRD - Kisvárda KC

Augusztus 16. Érd Aréna
18.00 Dunaújvárosi KKA - Kisvárda KC
19.45 ÉRD - MTK

Augusztus 17. Érd Aréna
18.00 MTK - Kisvárda KC
19.45 ÉRD - Dunaújvárosi KKA

Augustus 23. Érd Aréna
16.00 ÉRD - Ferencvárosi TC

Augustus 27. Érd Aréna
18.00 ÉRD - Győri ETO KC

Szeretettel várunk minden szurkolót és kézilabdabarátot!

Korosztály: 

Válogatottak és sztárcsapatok ellen is pályára lépnek az érdi lányok július-augusztusban felkészülési meccseken. A legtöbbször ráadásul hazai pályán játszunk, így természetesen szurkolóinkra is számítunk.

A mérkőzések tervezett menetrendje az alábbi.

A kezdési időpontokról és a további részletekről időben tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat.

Július 25. Telki vagy Érd
ÉRD – Dél-Korea válogatottja

Augusztus 1. Szekszárd
Dunaújvárosi KKA – ÉRD

Augusztus 7-8-9. Székesfehérvár
négyes torna az ÉRD, az Alba Fehérvár, a Mosonmagyaróvár és a japán válogatott részvételével

Augusztus 15-16-17. Érd
hagyományos felkészülési torna az Érd Arénában
Augusztus 15.
18:00 Dunaújvárosi KKA – MTK
19:45 ÉRD – Kisvárdai KC
Augusztus 16.
18:00 Dunaújvárosi KKA – Kisvárdai KC
19:45 ÉRD – MTK
Augusztus 17.
18:00 MTK – Kisvárdai KC
19:45 ÉRD – Dunaújvárosi KKA

Augusztus 23. Érd
ÉRD – Ferencvárosi TC

Augusztus 27. Érd
ÉRD – Győri ETO KC

Korosztály: 

Annak a Dunaújvárosi KKA-nak az otthonába látogatott a bajnokság utolsó fordulójában az ÉRD, amelynél több alkalommal is zárt már szezont – méghozzá bronzérmet ünnepelve. Ezúttal viszont a negyedik helyért harcolt az ÉRD a Váccal, amelyhez a képlet egyszerű volt Szabó Edina együttesének, hiszen ha nyer, biztosan nem tudja megelőzni a dunakanyari gárda.

Ennek megfelelően kiváló védekezéssel és kreatív, lendületes támadásokkal kezdte a Dunaújváros elleni szezonzárót az ÉRD, amely jó ritmust diktált, mellyel a lépést a hazaiak nem tudták tartani. A vendégektől kiváló teljesítményt nyújtó Krpezs-Slezák Katarinát és a parádés bejátszásokat értékesítő Szabó Laurát nem tudta tartani a Kohász, az ÉRD pedig az ő vezérletükkel a szünetig négygólos előnyt épített ki a biztosan kilencedik DKKA otthonában (11–15).

A második játékrészt ott folytatták a felek, ahol az elsőt abbahagyták, azzal a különbséggel, hogy amíg az ÉRD könnyedén szerezte góljait, addig a házigazdának minden találatért alaposan meg kellett küzdenie, így ugyan jelentősen nem nőtt az ÉRD előnye, de a félidő dereka után hétre is növelte a különbséget (19–26).

Az utolsó tíz percben pedig nem tudott közmetikázni a házigazda, az ÉRD egy kiváló iramú, rendkívül sportszerű mérkőzésen győzte le a Dunaújvárost és szerezte meg a K&H női kézilabda liga negyedik helyét a 2018/2019-es kiírásban. A szezon legeredményesebb játékosa kereken 200 találattal az ÉRD szerb jobbszélsője, Krpezs-Slezák Katarina lett.

– Nagyon sportszerű, de kiélezett mérkőzés volt itt a szezon végén. Nekünk nagyon fontos volt, hiszen a negyedik hely múlt rajta. A lányok kitették a szívüket is a pályára. Bátran, jól kézilabdáztak, visszatért az az erő, ami jellemezte a csapatot az egész szezonban. Köszönjük a szívélyes fogadtatást és a sportszerű szurkolást. Mivel ez egy nehéz szezon volt szeretnék egy üzenetet felolvasni. Ezt Riczu Gábor küldte, amit szeretnék minden kézilabdát szerető embernek küldeni. Riczu Gábor az első perctől kezdve a szurkolónk és nagyon sokat segített nekem ebben a szezonban. Ez nem a csapatnak, hanem minden, kézilabdát szerető embernek szól: "Legyen boldog életednek minden másodperce, a rosszkedvnek veled lenni sose legyen mersze. Aki szeret, legyen része minden szépben, jóban. Veled együtt. Mert ez bizony nagyon-nagyon jól van. Szeretteid társasága dobbantsa meg a szíved, minden ami örömteli az legyen a tied" – üzente az ÉRD vezetőedzője, Szabó Edina.

– Gratulálok az ÉRD-nek a győzelemhez és a negyedik helyhez. Lehetett érezni az erőt a két csapat között, minden szempontból. Egyéni képességekben, kondicionális, fizikai képességekben és az idő előrehaladtával az olló folyamatosan nyílt, így folyamatosan elhúzott az ellenfél. Igazán nagy tétje nem volt számunkra a mérkőzésnek, megpróbáltunk a szurkolóinkért küzdeni, ez a mérkőzés így sikerült, lehetett volna egy kicsit jobb, de az ÉRD sokkal előrébb jár, mint mi. Megpróbálunk felzárkózni. Annak örülünk, hogy egy nehéz és hosszú szezon után sok mindent megjártunk, a negatív élményekből próbálunk tanulni. Pozitív élmények is értek minket, amikből próbálunk építkezni – nyilatkozta György László, a DKKA vezetőedzője.

– Nehéz mérkőzés volt, hiszen az eredmény az ÉRD-nek sokat számított. Ez egy hosszú szezon volt, amit szerettünk volna szépen zárni, de nehéz volt, mert az ellenfél is nyerni akart, de boldog vagyok, hogy ezzel az élménnyel hagyom itt a klubot és folytatom máshol a pályafutásomat – fogalmazott Coralie Lassource, az ÉRD Franciaországba hazatérő balszélsője.

– Csalódott vagyok, mert nem így készültünk a szezon végére, de nagyon nehéz mindig koncentrálni és minden erőt beleadni. Nem szeretnék a meccselemzésbe belemenni, szeretném megköszönni azoknak a szurkolóknak, akik akkor is mellettünk voltak, amikor nem ment a szekér. A csapattársaimnak is köszönöm az egész éves munkát, jó volt egy ilyen csapatban tölteni az évet – mondta el Szalai Babett, a DKKA irányítója.

K&H női kézilabda liga, 26. (utolsó) forduló
DUNAÚJVÁROSI KKA–ÉRD 24–32 (11–15)
Dunaújváros, 1000 néző. V: Őri, Pozdena
DKKA: Csapó Kyra – Grosch 3, Szekerczés 5 (3), Szalai B. 4 (1), Cifra, FERENCZY 6 (3), Kazai 2 Csere: Csapő Kincső (kapus), Nick, Bouti, Molnár B. 1, Sirián 2, Jovovity 1, Monori, Dombi
Edző: György László
ÉRD: Janurik – KRPEZS-SLEZÁK 11 (3), Kiss N. 2, TÓTH G. 3, SZABÓ L. 5 (1), Kovacsevics 3, C. Lassource 2 Csere: Foggea (kapus), Lavko 1, Jerábková 3, Schatzl Natalie 1, Gávai, Reizinger, Simon A. 1, Király R., Landi
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–2. 4. p.: 2–2. 8. p.: 3–6. 16. p.: 5–9. 19. p.: 7–9. 26. p.: 9–14. 34. p.: 13–17. 37. p.: 15–20. 45. p.: 18–24. 53. p.: 20–29.
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 4/3

Forrás: ÉrdMost

Korosztály: 

Nincs mese, győzni kell! Három vereséggel a háta mögött várja a Dunaújvárosi KKA elleni idényzárót az ÉRD, amely a Kisvárda és az FTC elleni hazai vereségek között Debrecenben is kikapott, így nem a bronzéremért harcolhatott a bajnoki végjátékban a Siófokkal, hanem a negyedik helyért a Váccal.

Mindkét együttes tizenhat győzelemmel, egy döntetlennel és nyolc vereséggel, 33 pontot gyűjtve áll a bajnokságban, ám a két csapat egymás elleni mérlege az ÉRD-nek kedvez, miután a háromgólos hazai siker után a Dunakanyarban kettővel kapott ki Szabó Edina alakulata.

Azaz a képlet egyszerű: amennyiben az ÉRD nyer Dunaújvárosban, teljesen mindegy, mit játszik a Vác hazai környezetben a DVSC-vel, az ÉRD végez a negyedik helyen. Amennyiben az ÉRD ponto(ka)t bukik Újvárosban, úgy a Vác–DVSC mérkőzés eredménye is befolyásolja Janurik Kingáék végső helyezését.

Az ÉRD-nek kedvező adat, hogy a DKKA sincs kifejezetten jó formában, hiszen György László lányai is három vereséggel várják az utolsó fordulót, miután Fehérváron és Debrecenben is kikaptak, valamint a Budaörs is nyerni tudott Dunaújvárosban.

Szalai Babették számára viszont nincs különösebb tétje a meccsnek, hiszen jelenleg tíz győzelemmel és tizenöt döntetlennel kilencedikek, s ez nem is változhat a 26. körben sem, hiszen a Kisvárdát pontszámban ugyan beérhetnék (és őket is a Mosonmagyaróvár), de az egymás elleni eredmény miatt sem előzni nem tudnak, sem őket nem tudják megelőzni.

A DKKA és az ÉRD eddig 24 alkalommal találkozott egymással az NB I-ben, a Magyar Kupában és az EHF-Kupában, ebből a rendes játékidőben tizennégyet nyert az ÉRD, amely hosszabbításban is győzött további három alkalommal, a DKKA hatszor verte Janurik Kingáékat, míg egyszer döntetlen született.

Dunaújvárosban eddig nyolcszor nyert az ÉRD (kettőt ráadásban), míg a hazaiak háromszor szerezték meg mindkét pontot az érdiekkel szemben.

A mérkőzés akár külön gólkirálynői csatát is tartogathat, hiszen az NB I legeredményesebb játékosa jelenleg Krpezs-Slezák Katarina a 25 meccsen lőtt 189 góljával, őt viszont Szekerczés Luca követi tízgólos különbséggel, azaz kicsi az esély rá, hogy nem az érdiek szerb jobbszélsőjénél köt ki a mesterlövészek különdíja.

A május 18-án, 18 órakor kezdődő DKKA–ÉRD mérkőzést Őri Erika és Pozdena Erika vezetik.

K&H női kézilabda liga, 26. (utolsó) forduló

május.18., 18.00: DKKA–ÉRD

Forrás: ÉrdMost

Korosztály: 

Abban a tudatban lépett pályára a biztosan bajnoki ezüstérmes FTC ellen az ÉRD, hogy győzelem esetén biztosítja negyedik helyét a bajnokságban, miután a Siófok az Alba Fehérvár vendégeként aratott sikerével a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül bronzérmesként végzett az idei kiírásban.

Miután a nagy tét nem nyomta rá bélyegét egyik csapat játékára sem, kiválóan kezdődött a meccs, mindkét oldalon remek megoldások tarkították az összecsapást, a hangulatról nem is beszélve.

Persze a hibák is meg-megjelentek, de a közönség az első pillanatoktól kezdve jó mérkőzést láthatott.

Az első öt perc után viszont Bíró Blanka elkapta a fonalat a Fradi kapujában, ebből építkezve pedig 7–4-re lépett meg a fővárosi együttes. Szabó Edina időkérése sem segített, az ÉRD több mint tíz percig nem talált be, majd Krpezs-Slezák Katarina két hétméteressel törte meg a rossz sorozatot.

A következő percekben feljavult az ÉRD támadójátéka, még annak ellenére is, hogy Tóth Gabriella szűk húsz perc után térdét fájlalva, orvosi segítséggel hagyta el a pályát. Azonban védekezésben továbbra sem találta a Fradi felszabadult játéka ellen a megoldást az ÉRD, így a vendégek könnyedén tartották előnyüket, s a pihenőre is hétgólos vezetéssel vonultak (12–19).

A fordulás után a Kovacsics Anikó által vezérelt Fradihoz nem tudott közelebb kerülni az ÉRD, hiszen támadásban rengeteg hibát vétettek Szabó Edina lányai, így a 42. percben meglett a közte tíz is, Kiss Nikolett gólja mellett Elek Gáborék kilencet szereztek, eldöntve ezzel a két pont sorsát a játékrész derekán (17–31).

A folytatásban is ugyanolyan könnyedén lőtték a gólokat a vendégek, az ÉRD nem tudta megnehezíteni a népligetiek dolgát, s 39–24-re kikapott, ezzel a negyedik hely megszerzéséhez május 18-án a Dunaújváros vendégeként kell nyerniük Kiss Nikolettéknek.

– Úgy érzem, hogy egy nagyon speciális mérkőzés volt, borzasztóan nagy volt a kapusok közötti különbség és ezzel nem szeretnék senkit sem megbántani. Tipikusan olyan mérkőzés volt, hogy az egyik csapatnak minden sikerült, a másiknak semmi. Nem gondolom, hogy ekkora különbség lenne a két csapat között. A napokban láttam a csapatomon, hogy nagyon felszabadultan és jól dolgozik edzéseken, aminek nagyon örültem. Mondtam nekik, hogy ha ezt ki tudjuk vinni a pályára, akkor egy jó mérkőzést játszunk, de nem számítottam ekkora különbségű győzelemre és úgy vélem, ez nem is reális – értékelt Elek Gábor, az FTC vezetőedzője.

– Az a helyzet, hogy a mi csapatunk is felszabadultan és jól edzett az elmúlt napokban, úgy gondoltuk, hogy ha ezt ki tudjuk vinni a pályára, akkor egy nagyon jó meccset játszunk, megbeszéltük, hogy mindent beleadunk. A védekezésnek óriási szerepe volt a meccsen. A kapusokról annyit, hogy Bíró Blanka szenzációsan védett, nálunk Julie Foggea nagyon készült, de aztán ő is elfogyott, ahogy a csapatunk is. Janurik Kinga pedig belázasodott és nem is tudott edzeni, csak becsületből ült a padon. Azt gondolom, hogy jól indult a mérkőzést, mindkét csapat rohant, küzdött, jó volt a játék, aztán a kimaradt helyzetek után elfogyott a hit és pillanatok alatt lett egy nagy különbség. Támadásban nem is arról van szó, hogy nem találtuk a helyzeteket, hanem arról, hogy az elpuskázott lövések után teljesen szétesett a védekezésünk és azzal együtt a kapusteljesítményünk is. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy azokat a dolgokat, amikkel készültünk erre a meccsre, azokat összerakjuk, de aztán az időkérés után totálisan szétestünk megint... Ezt nem nagyon értem, nagyon csalódott vagyok, mert lehet hibázni, az ellenfél is lehet jobb, de ma a küzdéssel, a harccal, a saját közönségünk megtisztelésével is gondom volt. Az a vezérszerep – Janurik Kinga ebből a szempontból is hiányzott –, ami ilyenkor szükséges, az nem volt meg. Van még egy meccsünk, arra fogunk készülni, szeretnénk nyerni, de ezzel a hozzáállássall nehéz lesz, így mindenkinek változtatnia kell a következő egy hétben – nyilatkozta Szabó Edina.

– A Fradi nagyon jól játszott, olyan sebességgel játszott, amivel mi nem tudtunk mit kezdeni, védekezésben teljesen szétestünk, a kapusnak sem tudtunk segíteni, utána már ő sem tudott nekünk. Amiket megbeszéltünk, azt nem tudtuk betartani, sokat kapkodtunk, a helyzeteket nem lőttük be és nem is volt esélyünk ezt a nagy különbséget kijavítani, vagy visszakapaszkodni. Gyorsan túl kell lépni ezen a meccsen – mondta Kiss Nikolett.

– Úgy mentünk neki a meccsnek, hogy mindent beleadunk és a védekezés lesz a legfontosabb, ez össze is jött, Bíró Blanka is nagyon jól védett, az első félidőben még a mi hibáinkat is kijavította, amikor egyedül hagytuk az embereket. A félidőben megbeszéltük, hogy nem adjuk alább és ez sikerült is, így nagyarányú győzelmet arattunk – nyilatkozta Horváth Dóra, az FTC játékosa.

K&H női kézilabda liga, 25. forduló
ÉRD–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 24–39 (12–19)
Érd, 1800 néző. V: Andorka, Hucker
ÉRD: Foggea – KRPEZS-SLEZÁK 9 (3), Kiss N. 5, Tóth G. 2, Szabó L., Kovacsevics 2, C. Lassource
Csere: Schatzl Natalie, Jerábková 4, Lavko, Simon A. 1, Landi
Edző: Szabó Edina
FTC: BÍRÓ B. – Lukács V. 2, KLUJBER 9 (2), KOVACSICS 11, Mészáros R., Pena 3, Schatzl Nadine 2
Csere: Szemerey (kapus), HÁFRA 6, Faluvégi, Klivinyi 4, Pásztor 2, Horváth D., Márton G.
Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–3. 16. p.: 4–11. 20. p.: 7–13. 24. p.: 11–16. 38. p.: 16–22. 42. p.: 16–26. 49. p.: 17–32. 53. p.: 20–34.
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

Forrás: ÉrdMost

Támogatóink