Mérkőzés

Korosztály: 

A nagy érdeklődés miatt a mai ÉRD-Ferencváros mérkőzésre további helyeket szabadítottunk fel, így kaphatóak még jegyek! Érdemes minél előbb beszerezni online vagy az Érd Aréna recepcióján.

(Fontos információ VIP-vendégeink részére, hogy minden rendelkezésre álló VIP-hely betelt, így a mai, határidőn túli regisztrációkat sajnos nem fogjuk tudni elfogadni. Köszönjük megértésüket.)

Hajrá ÉRD! Hajrá érdi lányok!

Korosztály: 

Mint beszámoltunk róla, televíziós közvetítés miatt az eredetileg kiírt 18 óra helyett 19.15-kor kezdődik az ÉRD és az FTC összecsapása az élvonalbeli bajnokság utolsó előtti fordulójában.

A tét nem kicsi a házigazdák számára, hiszen győzelem esetén versenyben maradnak a Siófokkal a harmadik hely megszerzéséért, míg Elek Gábor lányai már biztosan a dobogó második fokán végeznek.

Az ÉRD-nek azonban kevés a Fradi legyőzése, hiszen a Siófoknak az Alba Fehérvár KC vendégeként és otthon, a Moyra-Budaörs ellen is csupán egy pontot szabad szereznie, miközben az ÉRD-nek még a Dunaújvárosi KKA vendégeként is be kell gyűjtenie a két pontot.

Azaz nem vár egyszerű feladat az elmúlt két mérkőzésén honi környezetben a Kisvárdától, majd idegenben a DVSC-től is vereséget szenvedő ÉRD-re.

A két csapat egymás elleni mérlege is jócskán az FTC felé billen, hiszen eddigi huszonegy csatájukból tizenkilencet nyert a Fradi két érdi siker mellett. Ebből egyszer az emlékezetes Bajnokok Ligája selejtezőben, egyszer pedig felkészülési találkozón győzött Elek Gábor csapata. Az ÉRD két sikeréből legutóbb a 2016/2017-es idényben tudott nyerni, amikor hazai környezetben 31–30-ra verte a IX. kerületieket, azt megelőzően pedig a 2012/2013-as évadban szereztek két pontot Janurik Kingáék.

Az ÉRD pedig egy FTC elleni bravúrral méltón búcsúzna az ÉRD Arénától, hiszen a fővárosi zöld-fehérek ellen vívja utolsó hazai bajnokiját Szabó Edina együttese.

A május 9-én, 19.15-kor kezdődő ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzést Andorka Miklós és Hucker Róbert vezeti. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti!

K&H női kézilabda liga, 25. forduló

Május 09., 19.15:
ÉRD–FTC-Rail Cargo Hungaria

Forrás:  ÉrdMost

Korosztály: 

Abban a tudatban utazott Debrecenbe az ÉRD, hogy pontszerzés esetén a többi mérkőzés eredményétől függetlenül a legjobb négy között végez a bajnokságban, ám ha a Siófok az utolsó két mérkőzése (idegenben Alba FKC és otthon a Budaörs ellen) során pontot veszít, miközben az ÉRD legyőzi a biztos ezüstérmes FTC-t, valamint a Dunaújvárost, akkor sorozatban hetedik bronzérmét szerzi az NB I-ben.

Rendkívül koncentráltan kezdett mindkét csapat, az első pillanatoktól pazarul védő Janurik Kinga kiváló teljesítménye ellenére a támadásokban pontatlannak bizonyultak a befejezések, ám Bulath Anita negyedik percben szerzett hétméteresgólja után kiszakadt a gólzsák mindkét oldalon, az ÉRD Kiss Nikolett, a DVSC Vantara-Kelemen Éva vezetésével szórta a gólokat, a tizedik percben már tizenegynél jártak a felek (5–6).

Hiába Köstner Vilmos időkérése, ez talán jobban megakasztotta az addig jó ritmusban játszó házigazdát, az ÉRD pedig hárommal húzott el. A meccs elején látott türelem pedig mintha sosem lett volna a pályán, mindkét fél játéka egyre kapkodóbbá vált, melyből az ÉRD jött ki jobban (7–11).

Amikor pedig úgy tűnt, a DVSC is elkapja a fonalat, Köstner Vilmos ismét magához hívta övéit, igaz, amolyan vízilabdás időkérés volt ez, hiszen Krpezs-Slezák Katarina kétpercese után kihasználta a fórt a vendéglátó, sőt, Bulath újabb büntetőjével egyenlített is, majd Vantara-Kelemen révén 1–0 után ismét vezetett (12–11).

A szünetig váltakozva lőtték a gólokat a csapatok, s a pihenőre egygólos előnnyel érkezett a házigazda.

A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, amelyben a DVSC diktálta a tempót, s folyamatosan egy-kétgólos előnyben volt. A játékrész derekán Jelena Lavko révén behozta ellenfelét az ÉRD (24–24), de fordítani nem tudott. A kiválóan játszó hajdúságiak pedig hosszú támadásaikkal pörgették az órát, melyek végén rendre eredményesek voltak.

Ennek ellenére az utolsó tíz perc kezdetén sem volt veszve semmi érdi szempontból, hiszen a különbséget pillanatok alatt el lehet tüntetni, gondolhatták a vendégszurkolók, de a Debrecen extázisban támadott és védekezett, így a döntetlen helyett az utolsó percekre Kovács Anna révén háromgólos hazai előnnyel érkeztek a felek (32–29).

A hajrában nem tudott zárkózni az ÉRD, s 34–31-es vereséget szenvedett.

– A két csapat egy remek mérkőzést játszott, amiben nagy volt a küzdelem. A Debrecennek jobban sikerültek a dolgai és ezzel nagyjából össze tudom foglalni a mérkőzést. Azokban a helyzetekben, pillanatokban, amikor meg tudtuk volna fordítani, akkor sajnos hiba csúszott. De mindkét csapat rettentően küzdött, ilyen a sport. Múlt héten volt egy nagyon rossz meccsünk, az mindenképp pozitív, hogy abból ki tudtunk lépni, össze tudtuk magunkat szedni, sajnos annyira nem, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, de van még hátra két meccs, ha ezen az úton megyünk tovább és visszatér a régi lendület, akkor ez még jó lehet – fogalmazott Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Tudtam, hogy a legharcosabb ÉRD fog ide jönni és az a jó csapat és edző, amely a hibáiból tanul. Nem volt könnyű meccs, ilyenre számítottam, a forgatókönyv is hasonló volt, mint amit az ember taktikailag megálmodik. Jobban kezdett az ÉRD és amikor kezdtük felvenni a ritmust azért kértem ki a második időt, hogy elmondjam: ez az a tempó, amivel folytatni kellene. Nagy iramú meccs volt sok hibával, de ebben az iramban a hiba megengedhető. Egy jó színvonalú találkozó volt, amelyben mindkét csapat törekedett a maximális taktikai fegyelemre. Igaz, mindkét csapat védekezése hibás volt, bár ezek a hibák klasszis egyéni teljesítményekből fakadnak. Ezekben a kritikus pillanatokban kevesebbet hibáztunk, jobb ziccerkihasználásunknak köszönhetjük ezt a két pontot. Ilyen mérkőzésekre lenne szükség, bosszantó vereségek nélkül, mint amilyen az ÉRD és mi is elszenvedtünk – értékelt Köstner Vilmos, a DVSC SCHAEFFLER vezetőedzője.

– Próbáltunk úgy készülni erre a meccsre, hogy kijöjjünk a legutóbbi meccs hullámvölgyéből, ez az első húsz percben sikerült, de utána jöttek a hibák, nem tudtuk megtalálni az induló szélsőinket és amikor lehetőségünk volt közelebb kerülni, akkor kihagytuk a ziccereinket, hétmétereseinket, sajnos ettől szétesett a csapat – fogalmazott Kiss Nikolett, az ÉRD jobbátlövője.

– Természetesen fejben nagyon készültem Janurik Kinga ellen és jó labdákat kaptam, amiket a társaknak köszönhetek. Nagyon boldog vagyok, hiszen megcsináltuk, amit elterveztünk és örülök, hogy azonban a pillanatokban, amikor döntéskényszer volt ott mi jöttünk ki pozitívan, ezzel megszereztük ezt a két pontot, ami felér néggyel – így Vantara-Kelemen Éva, a DVSC csapatkapitánya.

A bronzéremért vívott harc a Siófokkal annyiban módosult, hogy a Balaton-partiaknak a hátralévő két meccsen legfeljebb egy pontot szabad szerezniük, amíg az ÉRD az FTC-t és a DKKA-t is legyőzi.

Az ÉRD legközelebb május 9-én, 18 órakor lép pályára, amikor a bajnokságban második helyen záró FTC-Rail Cargo Hungariát látja vendégül az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 24. forduló

DVSC SCHAEFFLER–ÉRD 34–31 (15–14)

Debrecen, 1200 néző. V: Altmár, Horváth M.

DVSC: Oguntoye – Varsányi, KOVÁCS ANNA 9 (1), Grigel 3, Tóvizi 1, DESZPOTOVICS 6, VANTARA-KELEMEN 8

Csere: Szabó D. (kapus), Bulath 5 (5) Punyko, Bordás 1, Arany 1 Edző: Köstner Vilmos ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 2, Kiss N. 4, TÓTH G. 9, Szabó L. 2 (1), Kovacsevics 3, C. Lassource 2 Csere: Foggea (kapus), JERÁBKOVÁ 6, Lavko 3, Gávai, Schatzl Natalie

Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–2. 10. p.: 5–6. 15. p.: 6–9. 20. p.: 7–11. 24. p.: 12–11. 36. p.: 18–16. 45. p.: 24–24. 51. p.: 28–26. 56. p.: 33–29.

Kiállítások: 2, ill. 8 perc

Hétméteresek: 8/6, ill. 6/3

Forrás: ÉrdMost

Korosztály: 

Szabó Edina együttesére nem vár könnyű feladat a mindig kiváló atmoszférájú debreceni sportcsarnokban, ahol rendre kemény csatákat vívnak a felek.

Az ÉRD-re rendkívül nehéz bajnoki hajrá vár, hiszen Janurik Kingáék még otthon a már biztos ezüstérmes FTC-vel, illetve idegenben a Dunaújvárossal küzdenek meg, így abban bízhatnak, hogy a Fradi számára tét nélküli találkozó mellett többi mérkőzésükön sem veszítenek pontot, míg a nagy rivális Siófok esetleg pontot veszít Mosonmagyaróváron, Székesfehérváron, vagy a Budaörs ellen hazai pályán – ezek bekövetkezése esetén az ÉRD zsinórban nyolcadik bajnoki bronzérmét szerezné meg.

A DVSC számára sem lesz egyszerű az utolsó három mérkőzés, miután Köstner Vilmos lányai az ÉRD mellett a Dunaújvárost fogadják, majd Vácra látogatnak – azonban Kovács Annáék végső helyezése jelentősen nem változhat, miután jelenleg tizenkét győzelemmel, egy döntetlennel és tíz vereséggel a tabella hetedik helyét foglalják el, négypontos előnyben a Kisvárdával szemben, egypontos hátrányban az Alba Fehérvárhoz képest, ám az ötödik helyezett Vác már ugyancsak négypontos távolságra van.

A két csapat eddig huszonkét alkalommal találkozott, az egymás elleni eredmény az első években még a hajdúságiaknak kedvezett, ám az ÉRD szépen feljött, s már tizenötször győzött két döntetlen és öt DVSC-siker mellett.

Igaz, a Hódos Imre Sportcsarnokban mindig, minden erejére szüksége volt Szabó Edina csapatának, ahol egyszer nyert hét góllal a 2013/2014-es idényben (24–31), emellett viszont minimális volt a különbség a felek között. A mérleg nyelve egyik oldalra sem billen, miután mind a Debrecen, mind az ÉRD négyszer győzött, egy döntetlen mellett. Érdekesség azonban, hogy a DVSC elmúlt öt hazai mérkőzéséből négyet is elveszített (Alba FKC, FTC, Győri ETO, Siófok), s csak az MTK-t győzte le, mégis jó formát mutat, hiszen ezek mellett Budaörsön, Mosonmagyaróváron és Egerben is nyerni tudott.

Az ÉRD viszont vendégként kiválóan teljesített az elmúlt időszakban, hiszen sorrendben az MTK, a Dunaújváros, a Mosonmagyaróvár, a Fehérvár és a Budaörs ellen tudott vendégként nyerni – igaz, utóbbi ellen a BVUSS-ben lévő áramszünet miatt végül az ÉRD Arénában győzött.

A két csapat legutóbb az előző kiírásban találkozott egymással a hajdúsági székhelyen, amikor Krpezs-Slezák Katarináék 24–21-re győztek.

A május 2-án, 18 órakor a Hódos Imre Sportcsarnokban (Debrecen, Kassai út 32-34.) rendezendő mérkőzést az Altmár Kristóf, Horváth Márton játékvezetői páros vezeti!

Az ÉRD ingyenes szurkolói buszt is indít Debrecenbe, melyre jelentkezni május elsején, éjfélig lehet a handballerd@gmail.com címen. Regisztrációkor adja meg a jelentkezők létszámát és nevét!

K&H női kézilabda liga, 24. forduló

Május 02., 18.00: DVSC-Schaeffler–ÉRD

Forrás: ÉrdMost

Korosztály: 

Klubunk ingyenes szurkolói buszt indít a május 2-i, DVSC elleni  bajnoki mérkőzésre Debrecenbe. Indulás május 2-án, 13 órakor az Érd Aréna parkolójából, visszaindulás közvetlenül a mérkőzés után.
Jelentkezni május 1-je éjfélig lehet a handballerd@gmail.com címen. Regisztrációkor mindenképpen adja meg az utazók létszámát és nevét.

Szurkoljunk együtt az érdi lányoknak!

Korosztály: 

Hiába Tóth Gabriella és Kiss Nikolett egy-egy remek gólja, nem indult jól az ÉRD számára a Kisvárda elleni meccs, hiszen a vendégek Pásztor Bettina több védésének, illetve eredményes támadójátékuknak köszönhetően az első tíz percet 6–2-re nyerték.

Érezhető volt, hogy az ÉRD is ébredezik, de felállt fal ellen nem találta a megoldást, vagy ha mégis, akkor Pásztorban akadt el a labda. Coralie Lassource két találata ellenére azonban Szabó Edinának a tizennegyedik percben időt kellett kérnie, hiszen sem Isabel Guialót, sem Tamires Morenát, sem Tamara Radojevicset nem tudták tartani a hazaiak (4–8).

Marketá Jerábková beállítása mind védekezésben, mind támadásban sokat lendített a vendéglátón, a cseh átlövő két gólja után pedig Dévényi János rendelte magához övéit (7–9).

A játékrész hajrájában hol az ÉRD-nek, hol a Kisvárdának voltak jobb periódusai, igaz, a vendégek meg is kapták a kellő támogatást az érdi kétperces kiállítások és a sorozatos véleményes hetesek megítélésével, melyeket Tamara Radojevics biztos kézzel értékesített is, így a pihenőre 16–12-es vendégvezetéssel vonultak a csapatok.

A második félidő annak ellenére sem indult rosszul hazai szempontból, hogy a vendégektől Radojevics már hetedik gólját jegyezte, hiszen erre Szabó Laura kétszer és Krpezs-Slezák Katarina egyszer vette be a vendég kaput. 17–15-ös kisvárdai előny után azonban megint a hullámvölgy alján találták magukat az érdiek, hiszen a KKC ismét meglépett (15–20).

Az ÉRD hiába jött vissza ismét látótávon belülre, a Kisvárda ezután is fokozni tudta a tempót és megtalálta a rést az érdi pajzson, a hajrá előtt pedig 27–21-re vezetett.

Az utolsó tíz perc nem hozott jelentős változást, az ÉRD továbbra is belehibázott a támadások befejezésébe – Pásztor Bettina pedig bravúrosan védett –, a túloldalon pedig minden összejött, így a Győr utána Kisvárda is legyőzte az ÉRD-et az ÉRD Arénában.

– A bajnokságban hazai pályán eddig jól ment a játék, ma ez nem így volt. Azt hiszem, hogy voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor úgy éreztem, vissza tudunk jönni, meg tudjuk fordítani, hiszen ez egy nagyon fontos meccs volt minden szempontból. Ezt az energiát, erőt nem sikerült megtalálni, a legfontosabb pillanatokban hibák csúsztak a játékba. Nem a küzdéssel volt a probléma, de azt az erőt, egységet nem tudtuk a pályára vinni. A csapatunknak ez egy nagy lecke, hiszen jól állunk a bajnokságban és ezt nem kell elfelejteni. Ez egy kis komfortot adott, de amikor megérezték a lányok, hogy elmehet ez a hajó, akkor görcsössé vált a játék. Szomorú vagyok emiatt, de nagyon kemény bajnoki hajrá vár még ránk, gyűjteni kell az erőt, levonni a tapasztalatokat és készülni a következő meccsekre – nyilatkozta Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Készültünk erre a találkozóra, hiszen már kétszer csaptunk össze idén és mindkétszer vereséget szenvedtünk. Szerettünk volna visszavágni, épp ezért nagyon motiváltan jöttünk ide. Nehéz szakaszán vagyunk túl a bajnokságnak. Ami múlt héten Siófokon látszott az első félidőben, azt most két félidőn keresztül sikerült tartani. Ma nekünk a bab is hús volt, az Érdnek pedig valahogy nem jött össze a mai nap – értékelt Dévényi János, a Kisvárda vezetőedzője.

– Nagyon jól játszott a Kisvárda, ami ránk nem volt igaz. Mondhatnám, hogy szerencsénk sem volt, de nem ezt a játékot tudjuk produkálni, amit ma mutattunk, nagyon dekoncentráltak voltunk, sok labdát elhagytunk, a kapusukat szétlőttük… Jó csapat vagyunk és egy ilyen vereség után is össze tudjuk magunkat szedni és össze is kell szedni magunkat! Szeretnénk a legjobb helyen befejezni a szezont – mondta Szabó Laura, az ÉRD beállója.

– Rendkívül büszke vagyok a csapatomra, sikerült végrehajtani az előzetes tervet és végig küzdöttünk, a legjobbat nyújtottuk védekezésben és okosan támadtunk és ezt megtettük. Nagyon boldogok vagyunk – fogalmazott Tamires Morena, a KKC beállója.

 

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
ÉRD–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 24–31 (12–16)
Érd, 1100 néző. V: Hargitai, Markó
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 4, Lavko 1, Tóth G. 2, Szabó L. 4 (1), Kovacsevics 3, C. LASSOURCE 5
Csere: Foggea (kapus), Kiss N. 1, Simon A., JERÁBKOVÁ 4, Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
KKC: PÁSZTOR B. – Orbán Adrienn, A. Klikovac 1, Radojevics 8 (5), MORENA 5, GUIALO 8, Milosevics 2
Csere: HAKUNOVA 3, Rebicová, Benko 4 (1), Tomkovics
Edző: Dévényi János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 11. p.: 3–7. 19 p.: 8–9. 27. p.: 12–15. 34. p.: 15–17. 43. p.: 17–22. 50. p.: 21–27. 57. p.: 22–30.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 8/6

Forráshttps://erdmost.hu/cikk/noi-kezi-nem-sikerult-kotelezo-gyozelem

Korosztály: 

Csupán négy forduló maradt a bajnokságból, az ÉRD ugyan továbbra is harmadik helyen áll a tabellán, két pont előnnyel a Siófokhoz képest, ám Szabó Edina alakulata a Kisvárda után a Debrecennel idegenben, az FTC-vel otthon, illetve a Dunaújvárossal ugyancsak idegenben találkozik, azaz erős bajnoki hajrára számíthatnak Janurik Kingáék, míg a Balaton-partiak az MTK-hoz, a Mosonmagyaróvárhoz és a Fehérvárhoz látogatnak, illetve a Budaörsöt fogadják – tehát jóval könnyebb a sorsolásuk.

Azonos pontszám esetén azonban az egymás ellen elért eredmény rangsorol, s miután a Siófok hazai pályán tizenkét góllal verte az ÉRD-et, Markéta Jeřábkováék az ÉRD Arénában pedig néggyel nyertek, így azonos pontszámnál is előnyösebb helyzetben lennének Tor Odvar Moen lányai – természetesen ehhez az is kell, hogy az ÉRD – többek között – az FTC-t is legyőzze.

Szabó Edináéknak tehát mindenképpen hasonlóan kell játszaniuk a Kisvárda ellen, mint tették azt a december végi, idegenbeli mérkőzés alkalmával, amikor átgyalogoltak a szabolcsiakon és úgy nyertek csak 26–23-ra, hogy a meccs nagy részében öt-hatgólos előnyben voltak.

A Kisvárda egyébként nyolc győzelemmel, három döntetlennel és tizenegy vereséggel a tabella kilencedik helyét foglalja el, tizenkilenc megszerzett pontjával biztosan marad NB I-es, sőt, egy kiváló bajnoki hajrával akár a középmezőny első felébe is eljuthat.

A két együttes eddig hatszor találkozott egymással, öt alkalommal a bajnokságban, egyszer a kupában, ebből ötször az érdiek hagyhatták el győztesen a játékteret, míg a 2016/2017-es idényben Érden egy pontot szereztek a vendégek.

Dévényi János együttese nem örvend túl jó formának, hiszen Vlatko Djonovics február eleji távozása óta a gárda kilenc meccséből csupán kettőt nyert meg (Budaörs, idegenben és Békéscsaba, otthon), emellett a Fehérvárral hazai környezetben játszott 22–22-es döntetlent.

A KKC legeredményesebb játékosa az idényben Tamara Radojevics, aki eddig 107-szer talált be, őt az angolai Isabel Guialo követi 88 góllal, míg a dobogó legalsó fokát Marija Hakunova foglalja el 64 találattal.

Az április 27-én, 18 órakor kezdődő ÉRD–Kisvárda Master Good SE mérkőzést a Hargitai Gábor, Markó Gábor játékvezetői kettős dirigálja.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Április 27., 18.00: ÉRD–Kisvárda Master Good SE

​Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Szabó Laura révén az ÉRD szerezte meg a vezetést, amely után csak öt percig tudta tartani a lépést a pályaválasztó Budaörs, a tizenkettedik percben Kiss Nikolett révén 10–5-re vezetett Szabó Edina együttese, amely így szinte el is döntötte a találkozót.

Negyed óra után mégis visszazárkózott a Budaörs, de csak két gólra tudta olvasztani hátrányát, a szünetre pedig visszaállt a különbség (15–20).

A fordulás után sem álltak meg az érdiek, akik folyamatosan növelték előnyüket, a játékrész derekán pedig meglett a közte tíz is (21–31).

A hajrá nem hozott sok izgalmat, az ÉRD könnyed, 36–25-ös győzelmet aratott.

– Köszönjük minden résztvevőnek, hogy sikerült ezt a mérkőzést lejátszani. Nem volt könnyű egyik csapat sem, pláne a Budaörsnek, hogy az ÉRD otthonában kell játszani. Fontos volt, hogy nyerjünk, de mentálisan nem volt könnyű, hiszen Húsvét közepén játszottunk, ez egy családi ünnep és látszott is a játékosokon, hogy nem mindig a koncentráció dominált, ettől függetlenül sok gól volt, szaladgálós meccs volt. Az első félidőben a mutatott támadójátékkal elégedett voltam, viszont a védekezésben sok gólt kaptunk, annak ellenére, hogy Janurik Kinga jól védett. A második félidőben kijött az ÉRD erőfölénye és így könnyebb dolga volt – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Próbáltuk megnehezíteni az ÉRD dolgát, de nem nagyon sikerült. Helyenként tudtunk felszabadultan játszani. Az eredmény ellenére jobban játszottunk, mint a többi mérkőzésen. Nyilván az ÉRD egy jobb csapat, jól felkészített csapat. Sajnos a második félidőben szinte végig az ő akaratuk érvényesült. A szegény embert még az ág is húzza és lassan teljesen elfogyunk – fogalmazott Neukum Tamás, a Budaörs vezetőedzője.

– Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy ezen az ünnepnapon is úgy buzdítottak minket, hogy nem tudtuk feladni a pályán. Furcsa helyzetbe kerültünk, úgyhogy újra hazai közönség előtt játszottunk és a hangulat ismét fenomenális volt – nyilatkozta Szabó Laura.

Az ÉRD legközelebb április 27-én, szombaton a Kisvárdát látja vendégül a bajnokság 23. körében, az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
Moyra-Budaörs–ÉRD 25–36 (15–20)
ÉRD Aréna, 250 néző. V: Marton, Szabó E.
BUDAÖRS: Sipeki, Wéninger, Kastl (kapusok), Pálos-Bognár 5, Zsigmond 4, Braun 4, Dávid-Azari 3 (1), Csáki 3 (2), Soós 2, Szabadfi 2, Hajduch 1, Ertl 1, Horváth L., Gerháth, Hornyák Á., Lendvai.
Vezetőedző: Neukum Tamás
ÉRD: Janurik, Foggea (kapusok), Krpež-Šlezák 9 (4), Szabó L. 7, Kiss N. 5, Kovačević 4, Tóth G. 4, Jeřábková 5 (2), Lassource 1, Lavko 1, Simon A., Schatzl Natalie, Király, Gávai, Reizinger, Landi.
Vezetőedző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3–4. 13. p.: 5–10. 17. p.: 9–11. 22. p.: 13–15. 32. p.: 17–20. 40. p.: 18–26. 47. p.: 21–31. 59. p.: 25–35
Kiállítások: 6, illetve 2 perc
Hétméteresek: 4/3, illetve 6/6

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Nem igazán lehet kérdés. A kiesés elől menekülő Budaörs és a bronzéremre hajtó ÉRD térségi összecsapása mindkét fél számára kulcsfontosságú, hiszen a hazaiaknak az utolsó szalmaszálakat is meg kell ragadniuk a bennmaradáshoz, miután két-két győzelem és döntetlen mellett tizenhat vereséget számlálnak, így utolsó előtti helyen állnak a tabellán – négypontos hátránnyal a bennmaradást érő helyen álló Békéscsabához képest.

Az ÉRD ugyan továbbra is harmadik helyen áll a tabellán, de a hétközi, Győr elleni vállalható vereség után már csak négy pont az előnye a nála egy meccsel kevesebbet játszó Siófokhoz képest. Azaz, egy botlás nem fér bele a bronzéremért vívott csatában.

A két együttes eddig tizenegy alkalommal találkozott egymással, ebből három barátságos és nyolc bajnoki, ezek közül mindet Szabó Edináék nyerték, a legkisebb különbségű tétmeccsen is héttel győztek.

A Neukum Tamás által irányított Budaörs nincs jó formában, az MTK vendégeként elért döntetlen és az Eger elleni hazai siker mellett a legutóbbi tizenöt találkozóján tizenháromszor kapott ki.

A Budaörs házi góllövőlistáját Dávid-Azari Fruzsina vezeti 62 találattal, őt Hornyák Ágnes (56) és Horváth Laura (54) követi, a korábbi érdi irányító, Pálos-Bognár Barbara egy találattal marad le a képzeletbeli dobogóról.

Az április 21-én, 17 órakor a BVUSS-ben kezdődő Moyra-Budaörs–ÉRD összecsapást a Marton Zsófia, Szabó Eszter játékvezetői páros vezeti.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
Április 21., 17.00: 
Moyra-Budaörs–ÉRD

Korosztály: 

Pocsékul indult a címvédő elleni meccs, hiszen a vendég Rába-partiak Kari Brattset védekezésben és támadásban nyújtott kimagasló teljesítményével tíz perc után 6–0-ra léptek el. Szabó Edina egy időkéréssel felrázta csapatát, Tóth Gabriella két bombája után pedig egyre többször találta meg a rést a pajzson a házigazda. Olyannyira, hogy a sokkoló kezdés után a szünet előtt még vállalható, egészen kiélezettnek tűnő eredménynél, 12–9-es győri előnynél Danyi Gábornak is időt kellett kérnie.

Más kérdés, hogy a győriek is sikerrel jöttek ki a kisebb gödörből és a szünetre már hétgólos előnnyel vonultak (9–16).

A második játékrészben néhány pillanat alatt tovább növelte a különbséget a zöld-fehér csapat, amely Fodor Csenge révén 21–11-re vezetett 35 perc játék után. A különbség azonban nem hízott tovább, hol a hazaiak, hol a vendégek csináltak egy két-háromgólos szériát, de a hajrára így is tetemes előnnyel érkeztek Danyi Gábor lányai (19–26).

Az utolsó tíz percben mindkét oldalon záporoztak a szép megoldások akár védések, akár gólok formájában, az ÉRD a végjátékban ugyan kozmetikázott és zárkózott, de így is 31–27-es vereséget szenvedett, ezzel elvesztette hibátlan hazai mérlegét.

Az ÉRD legközelebb április 21-én lép pályára, amikor a Moyra-Budaörs vendége lesz.

– Gratulálok a Győrnek a győzelemhez és a Bajnokok Ligájához. Rosszul kezdtük a meccset, aztán próbáltunk visszajönni, de sok buta hibát vétettünk, a védekezés is jól működött, ezáltal sikerült feljavulnunk – értékelt Krpež-Šlezák Katarina.

– Nagy iramú mérkőzésen vagyunk túl. Törekedtünk arra a játékra, amit szoktunk játszani, a futós játékunkra. Egy percig sem lankadhatottt a figyelmünk, hiszen az ÉRD is nagy iramban játszott. Az első félidőt inkább mi uraltuk, ott voltunk koncentrációban is és a kapusunk is sokat segített. A második félidőben picit lankadt a figyelmünk, melyet ki is használt az ÉRD – fogalmazott Fodor Csenge.

K&H női kézilabda liga, 21. forduló
ÉRD–GYŐRI AUDI ETO KC 27–31 (9–16)
Érd, 2100 néző. V: Bonifert, Oláh
ÉRD: Janurik – KRPEŽ-ŠLEZÁK 7, Lavko 1, Tóth G. 2, Szabó L. 5, Jeřábková 2, C. Lassource 2
Csere: Foggea (kapus), Kiss N., Simon A., KOVAČEVIĆ 7, Schatzl Natalie 1
Edző: Szabó Edina
GYŐR: GRIMSBØ – Knedlíková 2, Hansen 3, S. Oftedal 1, BRATTSET 6, Amorim 2, Görbicz 3 (1)
Csere: Leynaud (kapus), V. Kristiansen 1, Groot 2 (1), Pintea 2, TOMORI 3, Bódi, FODOR 4, Mørk 2
Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 9. perc: 0–6. 15. p.: 4–8. 21. p.: 7–11. 26. p.: 9–12. 35. p.: 11–21. 45. p.: 15–24. 51. p.: 19–26. 55. p.: 23–29.
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 3/1

MESTERMÉRLEG

Szabó Edina: – Elismerésem a Győrnek, amelynek sok sikert kívánunk a Final Fourra. Fantasztikus volt a hangulat, aki eljött az jól érezte magát és jó kézilabdát látott.

Danyi Gábor: – Nagyon komoly első negyvenöt percet produkáltunk, komoly előnyre tettünk szert, elsősorban a védekezésünk volt magas szintű, támadójátékban viszont a ziccerek kihasználása nem volt túl magas színvonalú. Ami az utolsó tizenöt percben volt az méltaltan helyzetre adott okot, nem is értem, hogyan történhetett velünk. Szégyellem, hogy ilyen megtörtént a csapatommal, egyáltalán nem örülök neki, ebből tanulnunk kell és nem szeretném, ha ennek nyoma maradna.

Támogatóink