NBI

Ifjúsági csapatunk 37:13-as vereséget szenvedett a Mosonmagyaróvári KC SE ellen. Az első félidőben a 13 perces gólcsend pecsételte meg a sorsunkat.
 
A bajnokság 3. fordulójában a Mosonmagyaróvári KC SE látogatott az ÉRD Arénába. Az 5. percig tartottuk a lépést a vendégekkel, de ekkor 13 percig nem találtunk a kapuba, míg a mosonmagyaróváriaknak ez 11-szer is sikerült (2:12). A félidő hátralévő felében már felváltva születtek a gólok, 19:7-es vendég vezetésnél vonulhattak szünetre a csapatok. A második játékrészben a 42. percben találtunk a kapuba, Plesztovits Alexa révén (25:8). A mérkőzés hátralévő részében nem sikerült szorosabbá tennünk a mérkőzést, így 37:13-as vereséget szenvedtünk.
Korosztály: 
Küzdelmes mérkőzésen három góllal, 26:23-ra nyertünk a Mosonmagyaróvári KC SE ellen. A második félidő hajrájában sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést.
 
A kemény védekezéssel kezdő vendég együttes az első percekben két gól előnyt tudott szerezni, de Triscsuk Krisztina és Pálos-Bognár Barbara gyors góljaival a 9. percre már döntetlen volt az állás. A kapuban Janurik Kinga bravúrokat mutatott be, és Schatzl Nadine és Katarina Krpez remek találatai után már mi vezettünk kettővel (7:5). Róth Kálmán időt is kért. Ezt követően három vendégtalálat következett, de Triscsuk Krisztina hétméteresből egyenlíteni tudott. A félidő utolsó percében Krpez emberhátrányból is eredményes volt, Pálos-Bognár Barbara pedig betörés után szerzett gólt. A félidőben 13:13-as döntetlen volt az állás.
 
A második játékrész elején két mosonmagyaróvári találatra Triscsuk Krisztina válaszolt előbb egy átlövésgóllal, majd hetesből vette be Schneck Réka kapuját. A 47. percig a a vendégek vezettek de, Katarina Krpez kétszer egymás után a kapuba talált, és Klivinyi Kinga sem hibázott, így újra nálunk volt az előny (20:19). Mariama Signaté kétszer is sáncolni tudta a mosonmagyaróvári próbálkozásokat. A védekezésbe sérülése után először, ha még rövid időre is, de Sara Vukcevic is visszatért a pályára. Schatzl Nadine és Kovács Anna góljaival két gólos előnnyel kezdtük meg az utolsó 5 percet, majd Triscsuk Krisztina 7. góljával sikerült három góllal (26:23) zárni a küzdelmes mérkőzést.
 
 
 
 
Korosztály: 
A 3. fordulóban, szombaton a Mosonmagyaróvári KC SE-t fogadjuk az ÉRD Arénában.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 3. forduló
ÉRD – Mosonmagyaróvári KC SE
 
Időpont: 2014. szeptember 13. szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Horváth Zoltán, Simó András
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzés napján 8 - 12 között  az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NBI-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a szombati mérkőzésre, hétköznap 9-19 óráig az ÉRD Aréna Jegypénztáraiban!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 FtA belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az ÉRD NBI-es női kézilabdacsapat lehetőséget biztosít Pest megye összes diákjának és fiatal kézilabdázójának csapatunk hazai mérkőzéseinek megtekintésére díjmentesen.
A díjmentes jegyek a mérkőzés napján 16:00-ig vehetők át, azt követően értékesítjük őket.
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2014 szeptember 11. csütörtök
OSB leány F | Dunaújvárosi Főiskola (2401 Dunaújváros Táncsics Mihály utca 1/A)
16:30 Dunaújvárosi KA II - ÉRD
 
 
2014 .szeptember 13. szombat
 
NBI Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD – Mosonmagyaróvári KC SE
 
NBI Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD – Mosonmagyaróvári KC SE
 
NBI Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD – Mosonmagyaróvári KC SE
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A 2014/2015-ös szezon első fordulójában 22 góllal vertük hazai a pályán a Szeged KKSE Chance-Exicom együttesét. Három nappal később a második fordulóban, 24:23-as vereséget szenvedtünk Siófokon.
 
A több hónapos nyári szünet után végre útjára indult a labda a női kézilabda NB I-ben. A bajnokság első mérkőzésén a Szeged KKSE Chance-Exicom együttese látogatott az ÉRD Arénába. Ugyan a mérkőzés első találatát a vendég együttes szerezte, gyorsan sikerült megfordítanunk és ezt követően már nem is adtuk ki a vezetést a kezünkből. Három nappal később, a 2. fordulóban rangadó várt csapatunkra, hiszen Siófokon léptünk pályára. A végig kemény és kiélezett mérkőzésen végül a hazai csapat örülhetett.
 
ÉRD NBI góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés
 
 
 
Junior csapatunk veretlen maradt első két bajnoki mérkőzésén. A fiatalok előbb 16 góllal nyertek a Szeged KKSE ellen, majd egy utolsó perces találattal pontot szereztek idegenben a  Siófok KC ellen. Ifjúsági csapatunk számára nem sikerült jól a bajnoki rajt, idehaza és Siófokon is vereséget szenvedtek fiataljaink. 
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. szeptember 03. szerda 
 
NBI Ifjúsági | ÉRD – Szeged KKSE Chance-Exicom 16:36 (11:19)
NBI Junior | ÉRD – Szeged KKSE Chance-Exicom 41:25 (21:14)
NBI Felnőtt | ÉRD – Szeged KKSE Chance-Exicom 39:17 (17:9)
 
 
 
2014. szeptember 06. szombat 
 
NBI Ifjúsági | Siófok KC – ÉRD 32:19 (14:8)
NBI Junior | Siófok KC – ÉRD 32:32 (17:14)
NBI Felnőtt | Siófok KC-Galerius Fürdő – ÉRD 24:23 (14:12)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Ifjúsági csapatunk a bajnokság második fordulójában 13 gólos vereséget szenvedett a Siófok KC vendégeként.  Ifjúsági csapatunk számára nem kezdődött jól a mérkőzés, öt siófoki gól ellenében csak Bernát Dorina talált a kapuba. A 19. percig sikerült tartani a lépést a hazai csapattal (5:8), ekkor azonban hét percig nem szereztünk gólt, így  már hat gól volt a Siófok KC előnye. A félidőben 14:8-ra vezetett a hazai csapat. A második játékrész elején Braun Laura Csenge góljára nyolc siófoki gólt volt a válasz, így a 45. percben 13 gólt volt a hazaiak előnye (22:9). A két piros lapot hozó mérkőzést végül a Siófok KC nyerte 32:19-re.  
Korosztály: 
Egy pontot szerzett junior csapatunk a Siófok KC otthonában. A 32 perc kiállítást hozó mérkőzésen Nick Viktória egyenlített a találkozó utolsó percében.  Nem kezdték jól a lányok a mérkőzést, hiszen már a 10. percben 7:2-re vezetett a hazai csapat. A 19. percben sikerült két gólra felzárkózni (11:9), de ezt követően hat percen keresztül nem találtunk a kapuba, így újra öt gólosra nőtt a siófokiak előnye (14:9) A szünetre sikerült csökkenteni a különbségen, a félidőben 17:14-re vezetett a hazai csapat. A második játékrész első gólját ugyan a Siófok KC szerezte, de erre négy érdi gól volt a válasz, a 24. percben döntetlen volt az állás. A második félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó tíz percre fordulva döntetlen volt az állás (26:26). Nick Viktória a második félidőben egymaga 11 gólt szerzett, a mérkőzés utolsó percében is ő volt eredményes, beállítva a 32:32-es végeredményt.  
Korosztály: 
Szoros mérkőzésen csapatunk 24:23-as vereséget szenvedett a Siófok KC-Galerius Fürdő otthonában.    Már a 2. fordulóban nehéz mérkőzés várt ránk, hiszen a Siófok KC vendégei voltunk. A mérkőzés elején egy-egy góllal vezettünk, de a hazaiak mindig egyenlíteni tudtak. A 14. percben vezetett először a hazai csapat (6:5), ráadásul három siófoki gól ellenében csak Kovács Anna talált be, így a 17. percben 9:6 állt az eredményjelzőn. Klivinyi Kinga egymás utáni két gólját Szekeres Klára találata követte, ezzel a szünet előtt három perccel döntetlen volt az állás, de a félidőben 14:12-re vezetett a Siófok KC.  A második játékrész elején újfent egyenlítettünk, de kilenc percen keresztül nem szereztünk gólt, így a 44. percben három góllal vezetett a Siófok KC. Ogunytoye Viktória Orbán Annamária két ziccerét is hárította, Triscsuk Krisztina és Katarina Krpez pedig nem hibázott, így felzárkóztunk egy gólra (18:17). A mérkőzés utolsó percében Szekeres Klára góljával már csak egy góllal vezettek a hazaiak. Egyenlíteni azonban sajnos nem sikerült, így 24:23-as vereséget szenvedtünk.
Ifjúsági csapatunk a Szeged KKSE-t látta vendégül 2014/2015-ös szezon első mérkőzésén. A vendég csapat helyzeteit jobban kihasználva, 20 góllal, 36:16-ra nyert az ÉRD Arénában. Nem kezdődött jól ifjúsági csapatunk számára a mérkőzés, hiszen a 7. percben már négy góllal (6:2) meglépett ellenfelünk. A lányaink nem hagyták magukat, de kilenc szegedi gólra sajnos csak egy érdi válasz jutott (18:7).  Az első félidő utolsó három találatát egyaránt érdi játékos szerezte, de így is 8 góllal, 19:11-re vezetet ellenfelünk a szünetben. A második játékrészben nem tudtak ifjúsági játékosaink szorosabbá tenni a találkozót, így végül húsz góllal (36:16) nyert a Szeged KKSE.  
Korosztály: 
Nehezen indult a szezon első junior mérkőzése. Az első percek ijedelme után a 9. percben sikerült először átvennünk a vezetést, amit aztán már nem engedtük ki a  kezünkből, és végül 16 gólos győzelemmel zárult a szezonnyitó hazai mérkőzés. Nehezen vették fel a lányok a szezonnyitó mérkőzés ritmusát, az 5. percig a Szeged KKSE vezetett, Takács Kitti révén aztán a 6. percben egy gyors szélső indítással sikerült egyenlíteni. Eztán sorozatban még hat gólt szereztünk, így a 13. percben 11:5 volt az állás.  A szünetre hét gólos előnnyel vonulhattak a lányok, 21:14 állt az eredményjelzőn. A második félidőben növelni tudtuk előnyünket és végül 16 góllal, 41:25-re junior csapatunk megnyerte első bajnoki mérkőzését.   
Korosztály: 
A több hónapos nyári szünet után eljött az 'Orange Dragons' nevet viselő érdi törzsszurkolók várva várt pillanata, újra széthajtogatták a narancs-fekete óriás zászlót az ÉRD Aréna 'R' szektorában. Elindult a 2014/2015-ös bajnoki szezon! A játékvezetők is 'kifújták a port' a sípjukból, és elindították az első bajnoki mérkőzésünket, amit az újonc Szeged KKSE ellen játszottunk. Az idény első érdi gólja Triscsuk Krisztina nevéhez fűződik, amivel 1:1 lett az állás, ezt egy négyes érdi gólsorozat követte és ettől kezdve már nem is adtuk ki a vezetést a kezünkből a találkozón.  A kapuban Janurik Kinga remekül kezdett, a 17. percig csak három lövés talált utat a kapunkba. Támadóink is hatékonyan dolgoztak, Katarina Krpez egymaga öt gólt szerzett az első játékrészben, de Klivinyi Kinga, Kisfaludy Anett és Triscsuk Krisztina is 3-3 találatot jegyzett 30 perc játék után. A félidőben nyolc góllal, 17:9-re vezettünk.   A pihenőt követően az első három találatunk után már több, mint tíz gólt volt az előnyünk, a kapuban pedig Oguntoye Viktória váltotta Janurik Kingát. A 40. percben Gridnyeva Szvetlana ment be Barján Bianka hetesét sikerrel védeni, és a hátralevő 18 percben már ő tartotta a frontot a jól védekező lányaink mögött.   A második félidőben szélsőink, átlövőink és fiataljaink is beindultak a gólgyártással, így a 49. percre már 18 gólra nőtt az előnyünk, ami már úgy tűnt nem lesz nagyobb. Az utolsó percekre mégis maradt még érdi gólöröm, utolsó találatunkat a felnőttben újonc Nick Viktória szerezte, beállítva ezzel a 39:17-es végeredményt.

Támogatóink