Visszapillantó

Korosztály: 
NB I-es felnőtt csapatunk az Ipress Center-Vác elleni 29:23-as győzelmével együtt mind a hat januárban lejátszott mérkőzésén győzni tudott.
A sűrű januári program ellenére csapatunk minden mérkőzését megnyerte, megszerezve ezzel a fontos pontokat. A hónap utolsó mérkőzésén az Ipress Center-Vác csapatát fogadtuk. A találkozó elején Schatzl Nadine és Kovács Anna góljaival kétgólos előnyre tettünk szert. A 12. percben azonban fordított ellenfelünk (4:5), majd Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított, míg Schatzl Nadine két emberhátrányban kiharcolt büntetőt biztos kézzel váltott gólra. A vendégcsapat technikai hibáinkat kihasználva gyors indításgólokat szerezve háromgólos előnyre tett szert (7:10). Védekezésben megtaláltuk a vendég támadások ellenszerét, aminek köszönhetően hét percig nem kaptunk gólt. Klivinyi Kinga góljával a 24. percben már nálunk volt az előny, Mariama Signaté átlövésgóljával pedig 13:11-es állásnál ért véget az első félidő. A félidei előnyünket további három találattal sikerült növelnünk a második játékrész elején (16:11). A vendégek többször is közelébe kerültek a felzárkózásnak, de lányaink nem engedték ki a vezetést kezükből. Jól záró védőfalunknak, és Janurik Kinga védéseinek köszönhetően az 54. percben már nyolc találat is volt az előnyünk (27:19). A mérkőzés hajrájában fiatal játékosaink is pályára léptek a 29:23-as eredménnyel végződő találkozón.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Ifjúsági és junior csapatunknak nem sikerült a pontszerzés az Ipress Center-Vác ellen. Juniorjaink az első félidőben nem találták az ellenfél támadásainak ellenszerét, míg ifjúsági csapatunk technikai hibáit kihasználva gyors lerohanásgólokkal a vendégek 24:49-es győzelmet arattak. Serdülő lányaink az első játékrészben összesen egy gólt kapva, 32:5-ös győzelmet aratott a Duna Pent NKSE ellen. U11-es leány csapatunk egy vereség mellett, egy győzelmet aratott a hétvégén, de továbbra is a harmadik helyet foglalják el a tabellán.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. január 31. szombat
 
OSB Leány | ÉRD -Duna Pent NKSE 32:5 (17:1)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Ipress Center-Vác 24:49 (11:26)
NB I Junior| ÉRD - Ipress Center-Vác 28:33 (13:21)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Ipress Center-Vác 29:23 (13:11)
 
 
2015. február 1. vasárnap
 
U11 Leány | Budakalász SC - ÉRD 8:31 (2:17)
U11 Leány | Tápiószelei SE - ÉRD 20:12 (9:5)
                
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
NB I-es csapataink a hétvégén Fehérvárra látogattak. Felnőtt együttesünk igazi csapatként küzdve 20:25-ös győzelmet aratott.
Lányaink jól kezdték a mérkőzést, hiszen a 4. percben 1:3-as vezetésnek tapsolhattak a mérkőzés egészén remek hangulatot teremtő szurkolóink. A hazai csapatnak sikerült egyenlítenie, de ez nem törte meg a lányok lendületét, és a 11. percben négy gól volt az előnyünk (4:7). Védelmünk remekül zárt, Janurik Kinga pedig bravúrokat mutatott be a kapuban. Mindezt jól mutatja, hogy a hazai csapat az első negyedóra végén szerezte második akciótalálatát a mérkőzésen. A félidő hajrájában két találatra csökkent az előnyünk, de Schatzl Nadine emberhátrányos góljaival, és Katarina Krpez remek találatával a szünetre ötgólos előnnyel vonultunk (9:14). A második játékrészt is jól kezdték lányaink, Sara Vukcevic kétszer volt eredményes beállóból, míg Schatzl Nadine és Katarina Krpez szélről, és lerohanásból is a kapuba talált. Pálos-Bognár Barbara találatával már kilenc góllal vezettünk (11:20), majd kettős emberhátrányba kerültünk, így a hazai csapat három gólt dolgozott le a hátrányából. Védekezésünk továbbra is jól működött, és Kovács Anna góljával hétgólos előnnyel fordultunk az utolsó tíz percre, amiből ötöt meg is őriztünk a mérkőzés végéig (20:25).
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Ifjúsági és junior csapatunknak nem sikerült a pontszerzés Fehérváron. Juniorjaink nem tudták ledolgozni a félidőre összeszedett hétgólos hátrányukat, míg ifjúsági csapatunk kiélezett első húsz percet követően a félidő hajrájában nyolc percig nem talált az ellenfél kapujába, és végül 44:22-es vereséget szenvedett. U11-es együttesünk a Százhalombattai VUK SE ellen győzelemnek örülhetett, majd a Váci NKSE ellen végzett 9:9-re. U13-as csapataink két győzelem mellett egy szoros vereséget szenvedtek el a hétvégén.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. január 24. szombat
 
NB I Ifjúsági | Fehérvár KC - ÉRD 44:22 (23:12)
NB I Junior| Fehérvár KC - ÉRD 31:24 (18:11)
 
NB I Felnőtt | Fehérvár KC - ÉRD 20:25 (9:14)
 
 
2015. január 11. vasárnap
 
U11 Leány | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 4:24 (2:9)
U11 Leány | ÉRD - Váci NKSE 9:9 (5:4)
 
U13 Leány | ÉRD 1 - Érdi VSE Kézilabda Barátok Köre 21:9 (12:3)
U13 Leány | Dunakeszi Kinizsi USE - ÉRD 2 6:13(4:7)
U13 Leány | Vecsési Sportegyesület - ÉRD 1 21:20 (9:8)
                
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Felnőtt csapatunk két kiélezett mérkőzésen is pályára lépett az előző héten. Az utolsó perceket jobban bírtuk, így mind a négy pontot megszereztük.
Szerdán a 14. fordulóban a Mosonmagyaróvári KC SE vendégei voltunk. A találkozó első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 10. percet követően a hazai csapat kihasználta hibáinkat, és négygólos előnyre tett szert. Kovács Anna átlövésgóljával a 27. percben kiegyenlítettünk, a szünetben azonban a mosonmagyaróvári csapat vezetett (18:15). A második játékrészben összeállt a védekezésünk, és Janurik Kinga is bravúrokat mutatott be a kapuban, aminek köszönhetően hat percig nem kaptunk gólt. Két szélsőnk, Katarina Kpez és Schatzl Nadine egymást váltva  szerezték a gólokat, így a 42. percben átvettük a vezetést (21:22). Négygólos előnyünk is volt, de a hazai csapat az 57. percben egyenlített. Pálos-Bognár Barbara emberhátrányban visszavette a vezetést, amit már ki sem adtunk a kezünkből (29:32).
 
Négy nappal a mosonmagyaróvári győzelem után a DVSC-TVP-AQUATICUM csapatát fogadtuk az ÉRD Arénában. Remekül kezdtük a mérkőzést, azonban 3:0-ás vezetésünk után fordított a vendég csapat. Nagyobb előnyre nem tudott szert tenni egyik csapat sem, a 20. percig fej-fej mellett haladtak az együttesek. Nyolc perces gólcsendünknek köszönhetően négygólos előnyre tett szert a DVSC, amit Kisfaludy Anett időntúli szabaddobásgólja háromra csökkentett az első félidő végére (11:14). Katarina Krpez és Kovács Anna találataival a 37. percre utolértük ellenfelünket, majd Kisfaludy Anett indításgóljával már nálunk volt az előny (18:17). A 46.percet követően a vendégek kilenc percig nem tudtak Janurik Kinga kapujába találni, így az utolsó két percet háromgólos előnnyel kezdhettük. Két találatot ugyan ledolgoztak a vendégek a hátrányukból, de a győzelemnek és a két fontos pontnak mi örülhettünk (25:24). 
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Ifjúsági és junior csapatunk is kétszer lépett pályára a héten. Ifjúsági csapatunk a 14 gólos mosonmagyaróvári vereséget követően, a félidőben ugyan még vezetett, de nem tudod pontot szerezni a DVSC ellen. Junior csapatunknak sem sikerült a pontszerzés a listavezető otthonában, szombaton azonban remek első félidőt követően 36:25-ös győzelmet aratott a DVSC junior csapata ellen. Serdülő csapatunk ugyan megszorongatta az első helyezett Dunaújvárosi FDKA-t, de pontot nem sikerült szerezni. U11-es csapatunk 26:7-es győzemet aratott a Budaörsi KSE felett, és csak rosszabb gólkülönbsége miatt csúszik le a dobogóról.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. január 14. szerda
 
NB I Ifjúsági | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 44:30 (21:14)
NB I Junior| Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 31:24 (18:11)
 
NB I Felnőtt | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 29:32 (18:15)
 
 
2015. január 17. szombat
 
OSB Leány | ÉRD - Dunaújvárosi FDKA 20:24 (9:13)
 
 
2015. január 11. vasárnap
 
U11 Leány | ÉRD - Budaörsi KSE 27:6 (13:4)
 
NB I Ifjúsági  | ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM 30:30 (15:10)
NB I Junior  | ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM 36:25 (22:11)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - DVSC-TVP-AQUATICUM 25:24 (11:14)                            
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Igazi rangadóval kezdtük az évet az ÉRD Arénában, amelyen 30:28-as győzelmet arattunk a Siófok KC csapata ellen.
Szombaton a Siófok KC ellen léptek pályára lányaink az ÉRD Arénában. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a vendégek négygólos előnyre tettek szert (5:9). Időkérést követően sikerült egy találatra felzárkóznunk, ugyan Szvetlana Gridnyeva hárította Orbán Annamária hétméteresét, de a 23. percben újra négy góllal vezetett ellenfelünk (10:14). Klivinyi Kinga és Pálos-Bognár Barbara góljaival sikerült egyenlítenünk, így 15:15-ös állásnál ért véget az első félidő. Szélsőink, Katarina Krpez és Schatzl Nadine góljaival a második játékrész elején megszereztük a vezetést, amit ezután ki sem adtunk a kézünkből. Jól záró védőfalunk mögött Janurik Kinga bravúrokat mutatott be, míg támadásban Pálos-Bognár Barbara remekül irányította a csapatot. A mérkőzés hajrájában Szvetlana Gridnyeva újabb hétméterest hárított, ennek is köszönhetően 30:28-as győzelemnek örülhettünk.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Ifjúsági csapatunk nem tudta ledolgozni az első játékrészben összeszedett hátrányát és szoros mérkőzésen 24:29-es vereséget szenvedett. Junior együttesünk mindkét játékrész hagyta nagyobb előnyre szert tenni ellenfelét, így 29:33-ra alul maradt.
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2015. január 8. csütörtök
 
OSB Leány | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD 21:30 (8:14)
 
2015. január 10. szombat
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 24:29 (10:15)
NB I Junior | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 29:33 (13:15)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Siófok KC-Galerius Fürdő 30:28 (15:15)
 
2015. január 11. vasárnap
 
U13 Leány  | Kóka KSK - ÉRD 2 11:16 (6:6)
U13 Leány  | ÉRD 1 - Kántor Anikó SE 17:16 (9:8)
U13 Leány  | Vecsési Sportegyesület - ÉRD 2 25:6 (8:2)                            
U13 Leány  | ÉRD 1 - Gödöllői SE 14:26 (8:10)
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Utánpótlás csapataink Szlovákiában, a Kempa Sport kupán öregbítették klubunk hírnevét.
 
Serdülő és U13-as csapatunk is részt vett az Eperjesen megrendezett nemzetközi tornán. A bajnokság folytatására készülő csapataink hét-hét mérkőzésen léptek pályára. Az őszi szezont a harmadik helyen záró serdülő csapatunk két szlovák csapat, a Iuventa Michalovce és a Bemaco SSK SLS Presov ellen egy győzelemmel és egy vereséggel kezdte a tornát. Ezt követően azonban négy vereség következett a szerb HC Novi Beograd, a Ferencváros II, a Ferencváros I és az orosz DYSSH NO101 Tushino Moskva csapatai ellen. A torna utolsó mérkőzésén a román ASC Corona 2010 Brasov együttese elleni 6:6-os döntetlent követően, három megszerzett ponttal a 7. helyen végeztünk.
 
A bajnokságban egy vereséget szenvedő, és a harmadik helyen álló U13-as csapatunk a B-csoportba nyert besorolást. A csoportmérkőzések során a fehérorosz RCOR Minsk I, a szerb HC Novi Beograd, a szlovák Iuventa Michalovece, a litván HC Garliava, a lengyel UKS 'Dziewiatka' Legnica ellen vereséget szenvedtünk, azonban a csoport utolsó mérkőzésén döntetlenre végeztünk a román A.S. TONIC Oradea csapata ellen. Ennek köszönhetően a 13. helyért játszhattunk, amit sikerült is megszereznünk a szlovák Iuventa Michalovce II 16:3-as legyőzésével. 
 
Serdülő eredmények:
 
ÉRD - Iuventa Michalovce 9:12
ÉRD - Bemaco SSK SLS Presov 9:8
ÉRD - HC Novi Beograd 9:10
ÉRD - Ferencváros II 7:11
ÉRD - Ferencváros I 8:15
ÉRD - DYSSH NO101 Tushino Moskva 7:12
ÉRD - ASC Corona 2010 Brasov 6:6
 
U13-as eredmények:
 
ÉRD - RCOR Minsk I 11:16
ÉRD - HC Novi Beograd 8:10
ÉRD - Iuventa Michalovce I 12:15
ÉRD - HC Garliava 10:12
ÉRD - UKS 'Dziewiatka' Legnica 10:11
ÉRD - A.S. TONIC Oradea 10:10
ÉRD - Iuventa Michalovce II 16:3
Korosztály: 
Az MTK Budapest elleni győzelemmel búcsúztattuk a 2014-es évet. Az új esztendőt a Szeged KKSE otthonában kezdjük a hétvégén.
Több mint egy hónapos szünet után lépett újra pályára NB I-es felnőtt csapatunk bajnoki mérkőzésen. A szezon utolsó őszi fordulójában az MTK Budapest otthonába látogattunk a pontokért. Az első játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, amely végül egygólos hazai vezetéssel zárult (12:11). A második félidő 7. percében sikerült utolérnünk ellenfelünket, és négy perccel később Schatzl Nadine cunder góljával már nálunk volt az előny. A hazaiaknak ugyan többször sikerült egyenlíteniük, de a hajrát mi bírtuk jobban, és végül 23:20-as győzelmet arattunk az év utolsó mérkőzésén.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
  
 
Nincs megállás, hiszen az új év első hónapjában hat bajnoki találkozón is pályára lépnek lányaink. A hónap első állomásaként Szegedre látogatunk vasárnap.
 
Női kézilabda NB I Alapszakasz - 12. forduló
Szeged KKSE - ÉRD
 
Időpont: 2015. január 4. vasárnap 18:00
Helyszín: Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás
 
A hét ÉRD mérkőzései
 
2015. január 4. vasárnap
 
NB I Ifjúsági | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
14:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
NB I Junior | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
16:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Szeged Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.)
18:00 Szeged KKSE - ÉRD
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink lejátszották utolsó bajnoki mérkőzésüket az idei esztendőben. Felnőtt együttesünk szombaton az olasz liga válogatott ellen lép pályára az ÉRD Arénában.
NB I-es felnőtt csapatunk december 30-án lép pályára az MTK otthonában, de ifjúsági és junior csapataink már szombaton lejátszották a 11. forduló mérkőzéseit. Ifjúsági csapatunk nem tudta megnehezíteni a tabellán 4. helyezett ellenfele dolgát, és 26:45-ös vereséget szenvedett. Junior együttesünk az első félidőt követően hatgólos hátrányban volt, de a második harminc percben nagyot küzdve megfordította a mérkőzést, és egygólos győzelmet aratott az utolsó őszi fordulóban.
 
Serdülő csapatunk 29:20-as győzelmet aratott a Csepeli KSE ellen, és ennek köszönhetően a dobogó harmadik fokáról várhatja a 2015-ös esztendőt. U11-es csapatunk két mérkőzésen is pályára lépett a hétvégén. Előbb a Budai Farkasok, majd pedig a Pilisvörösvári TKSK csapata ellen sikerült megszereznünk a két pontot. BP. I. osztályban szereplő együttesünk is győzelemnek örülhetett a hétvégén, aminek köszönhetően visszavette az első helyet a bajnokságban.
 
 
A magyar-olasz liga keretein belül a visszavágő mérkőzés következik az Esercito-FIGH Futura Roma csapatával. Az első mérkőzésen december elején 35:17-es győzelmet arattunk.
 
Női kézilabda felkészülési mérkőzés
ÉRD - Esercito-FIGH Futura Roma
 
Időpont: 2014. december 20 szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
A mérkőzésre a belépés INGYENES!
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. december 13. szombat
 
NB I Ifjúsági | MTK Budapest - ÉRD 45:26 (20:10)
NB I Junior | MTK Budapest - ÉRD 36:37 (22:16)
 
OSB Leány F | ÉRD - Csepeli KSE 29:20 (16:7)
 
2014. december 14. vasárnap
 
U11 Leány | ÉRD - Pilisvörösvári TKSK 19:2 (9:2)
U11 Leány | Budai Farkasok KK - ÉRD 10:21 (8:8)
 
BP. I. o. | Pestszentimrei SK - ÉRD III 23:26 (12:15)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Hétvégén hat ÉRD mérkőzést rendeztek a különböző korosztályokban, és ezeken ötször nyerni tudtak csapataink.
Az NB II-ben szereplő csapataink vasárnap Szigetszentmiklósra látogattak. Felnőtt együttesünk háromgólos győzelmével megőrizte első helyét a tabellán. Juniorjaink is győztesen hagyhatták el a pályát, és a 10. forduló után a dobogó harmadik helyén állnak.
 
U11-es leány csapatunk két mérkőzésen is pályára lépett szombaton. Csapatunk az Alsónémedi SE és a Gödöllő SE ellen is nyerni tudott. Serdülő együttesünk hazai pályán 34:10-es győzelmet aratott a Dunaújvárosi FDKA II ellen, és ezzel már a másodikok a tabellán. BP. I. osztályban szereplő ÉRD III-as csapatunk vereséget szenvedett a Csanádi KSI SE ellen, és a másododik helyen áll a bajnokságban.
 
Az elmúlt héten rendeztük meg a SKUP 'véndiák' torna első fordulóját is, melyben azok a gyerekek mérkőztek meg, akik a kézilabda szeretete miatt továbbra is folytatják a sportággal való ismerkedést délutáni edzés keretén belül.
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. november 29. szombat
 
U11 Leány | ÉRD - Gödöllői SE 18:8 (6:6)
U11 Leány | Alsónémedi SE - ÉRD 3:18 (2:6)
 
BP. I. o. | Csanádi KSI SE - ÉRD III 27:16 (19:9)
 
2014. november 30. vasárnap
 
OSB Leány F | ÉRD -  Dunaújvárosi FDKA II  34:10 (18:4)
 
NB II Junior | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD II 23:34 (14:19)
NB II Felnőtt | Szigetszentmiklós NKSE - ÉRD II 22:25 (9:9)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Serdülő korosztályú csapatunk Csehországban szerepelt utánpótlás tornán, amelyen a második helyen végzett.
 
Hétvégén az Érdtől 300 kilométerre fekvő Hodonínban szerepelt háromnapos tornán csapatunk. A torna első napján két mérkőzésen léptünk pályára. A cseh TJ Sokol Hrabůvka csapata ellen kiegyenlített első félidő után négygólos győzelmet arattunk, azonban a szlovák ŠK Talent Dunajská Streda-val nem bírtunk, és 11:20-as vereséget szenvedtünk. Szombaton három mérkőzésen is érdekeltek voltunk. Mind a három találkozón sikerre vívtuk meg. Sorrendben a DHC Slavia Praha (cseh), a ŽORK Kikinda (szerb) és TJ Strojár Malacky (szlovák) ellenében, így a vasárnap délelőtti utolsó mérkőzés tétje a döntőbe kerülés volt. A vasárnapi első párharc eredménye, a hazai pályán szereplő HK Hodonín elleni háromgólos győzelem azt jelentette, hogy a csoportkör második helyén végeztünk. Így a döntőben az ŠK Talent Dunajská Streda együttesével kerültünk újra szembe. A döntőben az szlovák csapat bizonyult jobbank, 18:11-es vereséget szenvedtünk. U15-ös csapatunk kiválóan szerepelt a tornán, így az ezüstéremmel térhettek haza!
 
A tornán szereplő játékosok:
Burger Krisztina, Henn Virág, Németh Zsófia, Wágner Virág, Hajdu Zsuzsanna, Isépy Kinga, Kincses Janka, Ágoston Nóra, Braun Laura Csenge, Glofák Eszter, Hargitai Emese, Kertész Ramóna, Tóth Anna, Landi Gabriella, Szalóczy Emma, Király Réka
 
Vezetőedző: Kisgergely Csilla
 
Gratulálunk a csapatnak!
 
ÉRD eredmények
 
Csoprtkör
 
ÉRD -  TJ Sokol Hrabůvka 19:15 (7:7)
ŠK Talent Dunajská Streda - ÉRD 20:11 (8:5)
DHC Slavia Praha - ÉRD 11:14 (9:7)
ŽORK Kikinda - ÉRD 10:21 (4:8)
ÉRD - TJ Strojár Malacky 14:9 (7:7)
HK Hodonín - ÉRD 16:19 (8:10)
 
Döntő
 
ŠK Talent Dunajská Streda - ÉRD 18:11 (9:3)
Kettős győzelemmel jutottunk tovább az EHF-Kupa 3. fordulójából. Fiatal játékosaink a nemzetközi kupában is megmutathatták magukat.
A svájci SPONO Nottwil elleni oda-visszavágós párharc mindkét mérkőzésének az ÉRD Aréna adott otthont. A szombati találkozón ugyan ellenfelünk kétgólos előnyre tett szert a mérkőzés elején, de gyors lerohanásgólokkal sikerült átvennünk a vezetést, amit később már ki sem adtunk a kezünkből. A 17:8-as féldiőt követően Takács Kitti és Mester Nóra is pályára lépett és gólokkal vették ki részüket a 15 gólos győzelemből (33:18).
 
A vasárnapi visszavágón nyitott védekezéssel kezdtünk, amiből sikerült labdákat szereznünk és indításgólokat szereznünk. A 20. percben Nick Viktória is pályára lépett és első támadásából megszerezte első gólját a nemzetközi kupában. A félidőbeli tízgólos előnyünket (8:18) tovább tudtuk növelni a második játékrészben. Mester Nóra és Takács Kitti ezen a mérkőzésen is lendületes játékkal segítette a csapatot. A visszavágón is sikerült nyernünk (32:21), így kettős győzelemmel kvalifikáltuk magunkat az EHF-Kupa legjobb 16 csapata közé. 
 
NB II-es csapataink a Duna-Pent NKSE vendégei voltak a bajnokságban. Junior csapatunk 11 gólos győzelmet aratott, és ezzel 5. a tabellán. Felnőtt együttesünk is nyerni tudott és vezeti a bajnokságot. Serdülő korosztályú csapatunk 29:11-es győzelmet aratott a Dömsödi USE ellen és továbbra is örzik harmadik helyüket. Budapest I. osztályban szereplő csapatunk kilencedik mérkőzését is megnyerte és hibátlanul állnak a bajnokság élén. U11-es leány csapatunk egyik mérkőzését ugyan elveszítette, de a másikon nyerni tudott, így éppencsak lemaradva a dobogóról a 4. helyen állnak.
 
Gratulálunk csapatainknak!
 
 
Az elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2014. november 15. szombat
 
OSB Leány F | ÉRD - Dömsödi USE 29:11 (15:4)
 
BP. I. o. | Testvériség SE - ÉRD III 17:19 (6:8)
 
NB II Junior | Duna-Pent NKSE - ÉRD II 23:34 (10:18)
NB II Felnőtt | Duna-Pent NKSE - ÉRD II 24:32 (11:16)
 
EHF-Kupa | ÉRD - SPONO Nottwil 33:18 (17:9)
 
2014. november 16. vasárnap
 
U11 Leány | Solymári SC - ÉRD 10:15 (5:7)
U11 Leány | ÉRD - Vecsési Sportegyesület 9:11 (4:9)
 
EHF-Kupa | SPONO Nottwil - ÉRD 21:32 (8:18)
 
  
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink