Felnőtt

Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy szerb válogatott jobbszélsőnkkel, Katarina Krpez Slezak-kal újabb két szezonra szóló szerződést kötöttünk.
 
A világbajnoki ezüstérmes Katarina Krpez Slezak 2014 nyara óta erősíti csapatunkat, melybe könnyedén beilleszkedett, így örömmel írta alá új szerződését, amely szerint legalább 2018. június 30-ig csapatunkat erősíti. Szerb jobbszélsőnk a 2014/15-ös idényben együttesünk második legtöbb gólját szerző játékosa volt, míg az idei szezonban 75 találattal vezeti az NB I góllövőlistáját. Katarina a szerb válogatott tagjaként részt vett a decemberi dániai világbajnokságon, melyen 17. legeredményesebb játékos volt a teljes mezőnyben. 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Nem kell sokat várnunk az új évben, hogy csapatunk pályára lépjen, hiszen vasárnap Vácra látogatunk a bajnokság 12. fordulójában.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 12. forduló
Ipress Center-Vác - ÉRD
 
Időpont: 2016. január 3., vasárnap 18:00
Helyszín: Vác Városi Sportcsarnok (2600 Vác, Bán Márton u. 3.)
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik!
  
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. január 3., vasárnap
 
NB I Ifjúsági | Vác Városi Sportcsarnok
14:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
NB I Junior | Vác Városi Sportcsarnok
16:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Vác Városi Sportcsarnok
18:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Remek héttel zárta klubunk a 2015-ös kézilabdás évet, hiszen Szabó Laura a junior válogatottban lépett pályára, U10 lányaink tornagyőzelemnek örülhettek, a közös karácsonyi évzáró vetélkedőn mindenki jól érezte magát, míg a 'Rózsaszín-síp' akcióban ismét tanulhattunk valami újat a játékvezetésről.
Utolsóként serdülő csapataink fejezték be a bajnokság küzdelmeit az idei esztendőben. ÉRD 1-es csapatunk ugyan nem bírt a listavezető DKKA-val, azonban ÉRD 2-es együttesünk a harmadik helyen álló Csepel DSE legyőzésével növelte előnyét, így jelenleg a második helyet foglalja el a tabellán. U10-es lányaink az előttük álló év küzdelmeire készülve a hétvégén négycsapatos felkészülési tornán vettek részt, ahol mindhárom ellenfelüket, a Budaörs csapatát, illetve a Csepel DSE mindkét együttesét legyőzve az első helyen végzetek. Felnőtt csapatunk egyik beállója, Szabó Laura a junior válogatott tagjaként Románia, Franciaország és Dánia ellen is pályára lépett a hétvégi felkészülési tornán, ahol végül második helyen végzett nemzeti együttesünk.  A 2015-ös esztendő végének közeledtével utánpótlás játékosaink a felnőtt csapattal kiegészülve közös sorversennyel, és ajándékozással búcsúztatták az évet az ÉRD Arénában. Szombaton immár harmadik alkalommal, a Magyar Kézilabda Szövetség és klubunk által közösen létrehozott 'Rózsaszín síp akció' keretein belül idén a SKUP-ban részt vevő iskolák tanárai, oktatói vettek részt, hogy a gyerekek képzésébe beépítsék a játékszabályok hatékonyabb megismertetését, illetve a játékvezetés alapjait. 
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. december 17. csütörtök
 
OSB-F csoport | DKKA - ÉRD 1 31:18 (19:11)
 
2015. december 19. szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - Csepel DSE 27:22 (15:8)
 
2015. december 20. vasárnap
 
U10 felkészülési torna | ÉRD - Csepel DSE 2 11:4 (5:3)U10 felkészülési torna | ÉRD - Csepel DSE 1 16:8 (8:2)U10 felkészülési torna | ÉRD - Budaörs 15:6 (10:4)
 
Gratulálunk!
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Utánpótlás játékosaink a felnőtt csapattal kiegészülve közös sorversennyel, és ajándékozással búcsúztatták az évet.
 
A kézilabdások számára ugyan a szezon szeptemberben kezdődik, és májusban ér véget, de a 2015-ös év évzárójára klubunk apraja-nagyja összegyűlt az ÉRD Arénában, hogy egy közös játékos versennyel zárja le a naptári esztendőt. NB I-es felnőtt csapatunk tagjaitól egészen a legfiatalabb játékosunkig, aki 2009-ben születetett több, mint 120-an mutathatták meg, hogy a Havril Károly, utánpótlásedzőnk által összeállított gyakorlatokban mennyire ügyesek. A különböző korosztályokból álló vegyes csapatok kapitányai NB I-es együttesünk lányai voltak, akik jó példát mutatva elsőként vettek részt minden feladatban, majd buzdították, segítették a kisebbeket, akárcsak egy tétmérkőzésen egymást. Persze most nem az eredmény, sokkal inkább a jókedv, és az élmények gyűjtése volt a lényeg. A verseny végeztével következett az eredményhirdetés, az első helyet szoros csatában Klivinyi Kinga és Barján Bianka csapata nyerte meg, a Yulia Khavronina és Vajda Luca által vezetett csoport előtt. A harmadik helyezett Kisfaludy Anett és Győri Barbara csapata lett. Az első három helyezett csapatok tagjai külön ajándékot kaptak.
Az eredményhirdetést követően klubunk elnöke Tekauer Norbert adott át minden játékosunknak egy-egy ÉRD naptárat. Ezzel azonban nem ért véget az ajándékozás, hiszen kulacs és vitaminok is jutottak mindenkinek, valamint a finom szaloncukorból és mandarinból is szemezgethettek a gyerekek. Végezetül egy közös uzsonnával zárult az ünnepség, amely ismét felejthetetlen élmény volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 
Korosztály: 
NB I-es felnőtt csapatunk nyolcszor lép pályára januárban a bajnokság, a Magyar Kupa és a Kupagyőztesek Európa-kupájának küzdelmeiben.
 
Csapatunk a 2016-os esztendő első hónapjában nyolc mérkőzésen lépnek pályára. Január 3-án a Vác otthonában folytatjuk az NB I sorozatot, melyet még négy bajnoki találkozó követ a hónapban. A KEK nyolcaddöntőjében a holland SERCODAK Dalfsen lesz az ellenfelünk, míg a Magyar Kupában a legjobb 16 között a Csurgói NKC együtesével mérkőzünk meg a továbbjutásért.
 
NB I-es felnőtt csapatunk januári mérkőzései:
 
2016. január 3. vasárnap
18:00 Ipress Center-Vác - ÉRD
 
2016. január 9. szombat
19:00 SERCODAK Dalfsen - ÉRD
 
2016. január 12. kedd
18:00 Győri Audi ETO KC - ÉRD
 
2016. január 16. szombat
18:30 ÉRD - SERCODAK Dalfsen
 
2016. január 20. szerda
18:00 ÉRD - EUbility-Group Békéscsabai ENKSE
 
2016. január 24. vasárnap
18:00 ÉRD - Budaörs
 
2016. január 27. szerda
18:00 Csurgói NKC - ÉRD
 
2016. január 31. vasárnap
18:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
Hajrá ÉRD!
NB I-es felnőtt csapatunk a világbajnokságon szereplő Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak nélkül 40:26-os győzelmet aratott az olasz Esercito-FIGH Futura Roma ellen. NB I/B-s felnőtt csapatunk idegenben tudott nyerni, míg U13-as lányaink a Kovács László régió felsőházában arattak két győzelmet.
NB I-es felnőtt csapatunk az esztendő utolsó mérkőzésén az Esercito-FIGH Futura Roma együttese ellen lépett pályára felkészülési találkozón. A mérkőzés elején Mireya González Álvarez és Klivinyi Kinga révén kétgólos előnyre tettünk szert, ellenfelünk azonban nem hagyta magát, és a csapatok az első hét percben fej-fej mellett haladtak (5:5). Ezt követően csapatunk zsinórban négyszer volt eredményes, míg a vendégcsapat tíz percig nem tudta bevenni Győri Barbara kapuját. A szünetre 17:10-re vezettünk, melyet a fordulást követően Yulia Khavronina két átlövésgóljával tovább növeltünk, miközben Szvetlana Gridnyeva büntetőt hárított. Masszív védekezésünknek és Győri Barbara védéseinek köszönhetően ellenfelünk hét percig egyetlen akciógólt sem szerzett, míg csapatunk kidolgozott figurák végén volt eredményes (28:14). A találkozó hajrájában fiataljaink is szerepet kaptak, és kivették a részüket a 40:26-ra megnyert mérkőzésen.
 
NB I/B-s együtteseink a hétvégén a Pénzügyőr SE otthonában léptek pályára. Junior csapatunknak egy végletekig kiélezett mérkőzésen ugyan nem sikerült a pontszerzés, felnőtt együttesünk azonban ötgólos győzelemnek örülhetett. Serdülő lányaink is pályára léptek a héten, ÉRD1-es csapatunk a Százhalombattai VUK SE ellen gyűjtötte be a két pontot, ÉRD 2-es együttesünk viszont nem bírt a listavezető DKKA-val. U13-as csapatunk a Kovács László régió felsőházában folytatta szereplését a hétvégén, és a Dabas KC VSE és a Kántor Anikó SE ellen is győzelemnek örülhettek Kemény Andrea tanítványai. Bp. I. osztályban szereplő csapatunk szoros mérkőzésen négygólos győzelmet aratott a Hort SE II-es együttese ellen, amivel továbbra is a második a tabellán. Gratulálunk!
 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2015. december 3. csütörtök
 
Felkészülési mérkőzés | ÉRD – Esercito-FIGH Futura Roma 40:26 (17:10)
 
2015. december 4. péntek
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - Százhalombattai VUK SE 27:12 (15:6)
 
2015. december 5. szombat
  
Bp. I. o. női Felnőtt | Hort SE II - ÉRD III 30:34 (15:18)
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - DKKA 25:36 (7:18)
 
NB I/B Junior | Pénzügyőr SE - Haladás-ÉRD II 26:23 (16:12)
NB I/B Felnőtt| Pénzügyőr SE - Haladás-ÉRD II 28:33 (12:15)
 
2015. december 6. vasárnap
 
U13 Kovács László régió felsőház | ÉRD 2003 - Dabas KC VSE 16:10 (6:3)
U13 Kovács László régió felsőház | ÉRD 2003 - Kántor Anikó SE 17:12 (7:4)
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
A 2015-ös év utolsó találkozóján csapatunk felkészülési mérkőzésen 40:26-os győzelmet aratott a Esercito-FIGH Futura Roma együttese ellen
 
A tavalyi évhez hasonlóan idén is felkészülési mérkőzésen fogadtuk az Esercito-FIGH Futura Roma együttesét. A találkozón csapatunk a világbajnokságra készülő Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak nélkül lépett pályára, amelyen Mireya González Álvarez hétméresgóljával szereztünk vezetést, majd Klivinyi Kinga átlövésgóljával dupláztuk meg az előnyünket. Védekezésben azonban le-lemaradtunk az ellenfél játékosairól, így a vendégcsapat hat perc játék után megfordította az állást. Hatosfalas védekezésünk feljavulásának köszönhetően, valamint Mireya González Álvarez újabb értékesített büntetőjével, illetve szélről szerzett találatával visszavettük a vezetést (6:5). Győri Barbara és védekezésünk remekül segítette egymást, így 16 percig egyetlen gólt kaptunk, ellenben támadásban hatszor is eredményesek voltunk. Mariama Signaté és Klivinyi Kinga átlövésből szerzett gólt, Fekete Bozsana szélről talált a kapuba, míg Kisfaludy Anett Klivinyi Kinga remek passzát követően járt túl a kapus eszén (12:6). Fekete Bozsana a szélről felkanyarodva átlövésből is eredményes volt, majd Klivinyi Kinga a védőfalból kilépve szerzett labdát, és meg sem állt az ellenfél kapujáig, ezzel nyolcgólosra növelve az előnyünket. A 17:10-es félidei állást Mireya González állította be miután értékesítette a Bernát Dorina által kiharcolt hétméterest.
A fordulást követően Szvetlana Gridnyeva eszén nem tudtak túljárni büntetőből a vendégek, majd Győri Barbara védett átlövést, míg a túloldalon Yulia Khavronina két egymást követő támadást fejezett be a szaggatottról góllal. A 36. percben Barján Bianka talpról eleresztett lövésével tíz gólra növeltük az előnyünket. Győri Barbara előbb egy sáncon megpattanó lövést ütött a kapu fölé jó reflex-szel, majd fiatal kapusunk ziccert védett, melyet követően az ellentámadás végén Bernát Dorina volt eredményes a jobbszélről. Szabó Laura három védővel a nyakán harcolt ki hétméterest, amit Yulia Khavronina értékesített, majd egy gyors ellentámadás végén Takács Kitti talált a kapuba a balszélről. Junior válogatott kapusunk Győri Barbara újra ziccert védett, majd egy átlövést is, míg a túloldalon Mireya González Álvarez passzát ugyancsak utánpótlás válogatott játékosunk Szabó Laura váltotta gólra. Átlövőink Klivinyi Kinga és Mireya González Álvarez felváltva szerzett gólokat kilenc méterről, majd miután ellenfelünk kilépett gólveszélyes játékosainkra, beállóink maradtak üresen, akik remek labdákat kapva gólokat szereztek, vagy hétmétereseket harcoltak ki. A találkozó utolsó találatát Klivinyi Kinga szerezte a dudaszó előtt néhány másodperccel, mellyel beállította a 40:26-os végeredményt.
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
A SERCODAK Dalfsen elleni Kupagyőztesek Európa-kupa nyolcaddöntőjének első, hollandiai összecsapására szurkolóink kizárólag on-line tudnak jegyet vásárolni!
 
Csapatunk 2016. január 9-én szombaton 19 órakor lép pályára a SERCODAK Dalfsen együttese ellen a Kupagyőztesek Európa-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozóra a csapatot elkísérő szurkolóink kizárólag on-line tudnak jegyet vásárolni. Ellenfelünk tájékoztatása szerint a mérkőzésen teltház várható, így aki nem szeretne lemaradni az összecsapásról, annak érdemes minél előbb jegyet vennie.
 
Jegyvásárlás az alábbi linkre kattintva lehetséges: 
https://www.ticketjames.com/nl/tickets/509-ehf-cupwinnerscup-sercodak-dalfsen-erd-handball-hun
 
Jegyárak:
 
16 év alatt, on-line: 5€
16 év felett, on-line: 10€
 
 
Rovat: 
NB I-es felnőtt csapatunk csütörtökön 18 órától a Esercito-FIGH Futura Roma ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen, amelyre a belépés ingyenes! Az NB I/B utolsó előtti őszi fordulójában együtteseink a Pénzügyőr vendégei lesznek szombaton.
 
Női kézilabda felkészülési mérkőzés
ÉRD - Esercito-FIGH Futura Roma
 
Időpont: 2015. december 3. csütörtök 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
A mérkőzésre a belépés INGYENES!
  
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2015. december 3. csütörtök
 
Felkészülési mérkőzés | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD – Esercito-FIGH Futura Roma
 
2015. december 4. péntek
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:50 ÉRD 1 - Százhalombattai VUK SE
 
2015. december 5. szombat
 
Bp. I. o. női Felnőtt | Újlak utcai Általános Iskola (1173 Budapest, Újlak u. 110.)
08:15 Hort SE II - ÉRD III
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:30 ÉRD 2 - DKKA
 
NB I/B Junior | Spartacus Sportcsarnok (1103 Budapest, Kőér u. 1/A.)
11:00 Pénzügyőr SE - Haladás-ÉRD II
 
NB I/B Felnőtt | Spartacus Sportcsarnok (1103 Budapest, Kőér u. 1/A.)
13:00 Pénzügyőr SE - Haladás-ÉRD II
 
2015. december 6. vasárnap
 
U13 Kovács László régió felsőház | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
10:30 ÉRD 2003 - Dabas KC VSE
13:50 ÉRD 2003 - Kántor Anikó SE
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Csapatunk 2015. december 3-án, csütörtökön az Esercito-FIGH Futura Roma együttese ellen játszik felkészülési mérkőzést.
 
A tavalyi évhez hasonlóan csapatunk ismételten pályára lép az olasz Esercito-FIGH Futura Roma együttese ellen az ÉRD Arénában. A 2015. decenber 3-án, csütörtökön megrendezésre kerülő mérkőzésre a belépés INGYENES!
 
 
Női kézilabda felkészülési mérkőzés
ÉRD - Esercito-FIGH Futura Roma
 
Időpont: 2015. december 3. csütörtök 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
 
A mérkőzésre a belépés INGYENES!
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink