Felnőtt

Rovat: 
Korosztály: 
Az NBI-es felnőtt bajnokság legfontosabb mérkőzései következnek: szombaton az ÉTV-Érdi VSE a Vác ellen lép pályára a bronzéremért. Kisfaludy Anett szerint nem lehet abból kiindulni, hogy a két csapat legutóbbi találkozóján mi nyertünk, ahogyan abból sem, hogy mostanában több, a váci csapategységet gyengítő hír látott napvilágot. A célunk mindenképp ugyanaz: megszerezni a harmadik helyet! Mire számítasz a szombati mérkőzéssel kapcsolatban? Hazai pályán már az első pillanattól kezdve érzékeltetnünk kell, hogy mi a célunk, megnyerni a bronzérmet. Mi játszunk otthon, remélhetőleg, mint mindig, most is fantasztikus közönség előtt. Fontos lesz a jó védekezés. Mindent megteszünk majd a sikerért. A két csapat legutóbbi találkozóján az alapszakaszban Vácott mi voltunk a jobbak. Számít ez? Nem gondolom, hogy ezzel kellene foglalkozni, hiszen a mostani egy egészen más mérkőzés lesz. Ráadásul ősszel hazai pályán szenvedtünk tőlük vereséget, így ez is hajtott minket a visszavágásban. A csapat legutóbbi találkozójából lehet építkeznünk, a játékunk akkori pozitívumait kell felhasználni most is. Bízom benne, hogy csak két meccs lesz… Mostanában több, a váci csapatot gyengítő hír jelent meg a sajtóban: edzőváltás, babavárás. Ez hasznunkra válhat? Aki babát vár, arra nem készülünk, de ettől még minden játékosból nagyon fel kell készülnünk, hogy ne érhessen minket meglepetés. Ami az edzőváltást illeti: amikor egy csapatot új tréner vesz át, ez többnyire új lendületet ad a játékuknak, bizonyítani akarnak a játékosok. Bármi is jelent meg róluk, a Vác nem könnyű ellenfél, nehéz meccsekre számítok ellenük! Az év elején megfogalmazott cél a harmadik hely volt, amitől most karnyújtásnyira kerültünk. Tavaly is ez volt a cél, az idén nem bukhatunk el ismét! Úgy érzem, a tavalyi végeredményből és hibáinkból tanultunk, és az idei sikerrel végleg feledtetni tudnánk egy fájó pontot az életünkből. Már csak két-három meccsnap van hátra a bajnokságból, nekifeszülünk, hogy minden energiánkat be tudjuk vetni. Egyébként milyen a hangulat a csapatnál? Egyrészt mert lassan itt a bajnokság vége, másrészt a jó idő miatt mindenki többet mosolyog, jó a hangulat. A rossz idő mindannyiunkat megviselt, de a tavasz megérkezése és az előttünk álló lehetőség feldob mindenkit. Te is említetted, közel a bajnokság vége, ez azonban további nehézséget jelenthet, hiszen egyre fáradtabb mindenki. Ugyanakkor túl nagy a tét, ami múlik a véghajrán. Most kell az utolsó energiatartalékainkat mozgósítani. Bár a bajnokságból már nincs sok hátra, az edzésekkel utána sem állunk le néhány hétre, a stresszhelyzet viszont véget ér. Örülök, hogy ismét a négy között vagyunk és így nemzetközi kupában indulhatunk ősszel is, de nagy motivációt jelent a harmadik hely megszerzése is. Ráadásul, ha megnyeri a Győr a Bajnokok Ligáját, akár még a legmagasabb kupaszereplés is összejöhetne. Nagyon szeretném, ha minden vágyunk teljesülne két-három héten belül!
Rovat: 
Korosztály: 
Áprilisban befejeződhet a bajnokság. Két egymás utáni szombaton dőlhet el a bronzérmek sorsa. Huszadikán hazai pályán kezdjük a párharcot a Váci NKSE ellen. Női kézilabda NBI Rájátszás - I. Bronzmérkőzés ÉTV-Érdi VSE - Váci NKSE Időpont: 2013. április 20. Szombat 18:00 Helyszín: Batthyány Tornacsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.) Játékvezetők: Baranyi Antal, Szloska Krisztián Jegyár: 1500 FT A találkozóra április 18-án csütörtökön a tavaszi bérletesek számára, míg április 19-én pénteken mindenki részére elővételi lehetőség a megszokott elővételi ponton. A sajtó képviselőinek akkreditációját pénteken 12 óráig várjuk az info@handballerd.hu címre. Női kézilabda NBI Rájátszás - II. Bronzmérkőzés Váci NKSE - ÉTV-Érdi VSE Időpont: 2013. április 27. Szombat 18:00 Helyszín: Vác Város Sportcsarnoka (2600 Vác, Bán Márton utca 3.) A párharc az egyik fél két győzelméig tart. Amennyiben szükséges, a harmadik mérkőzés időpontját később egyeztetik a felek. Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
Rengeteg lőtt gól mindkét oldalon, nagy rohanás, vendéggyőzelem. Tomorit és Szucsánszkit nem tudtuk tartani, mindketten tíz gólt szereztek. A bajnoki elődöntő második mérkőzésére került sor szombaton. Hazai pályán Bognár Barbarát nélkülözve vártuk a fővárosiakat, annak tudatában, hogy a két győzelemig tartó párharc akár véget is érhet, érdi győzelemmel azonban még sorsdöntő meccsre kerülne sor. Langyosan indult a meccs, egyik csapat sem védekezett túl keményen, az első párharchoz képest sokkal könnyebb volt helyzetbe kerülni mindkét oldalon. Janurik Kinga jól kezdett, az első tíz percben jó százalékkal fogta a lövéseket. A tizenkettedik percben 6-4-re vezetett az Érd, a zöld-fehérek azonban három perc alatt fordítottak. Tomori Elezzel vívott gólpárbajt, a második kiállításunkat szenvedtük el a félidőhöz érve és négy góllal lépett el a Fradi. Nyugodtan kézilabdázott a fővárosi csapat, a négygólos előnyét ráadásul hétre duzzasztotta az ellenfél a 40. percre. Szucsánszkit és Tomorit sem tudtuk tartani, túl közel engedtük a lövőket, így mindhárom kapusunk tehetetlen volt velük szemben. Bár nagy tempóban játszott, a Fradi tulajdonképpen besétált a döntőbe. Jobb meccset játszottak a csapatok, mint egy hete, a végeredmény azonban nem változott. Kovács Anna a második félidőre találta meg újra önmagát, az érdi csapat mindent elkövetett, igyekezett felpörgetni a saját játékát, de rendre hiba csúszott az utolsó passzokba és a befejezésekbe. A párharc eldőlt, nem sikerült újra meglepetést szereznünk az esélyesebb zöld-fehérek ellen. A másik elődöntő jövő kedden érhet véget, a bronzpárharc pedig egy héttel később akár kezdődhet is. A csapat és a vezetés év elején a harmadik helyet tűzte ki célul, erre minden esélye meg van az ÉTV-Érdi VSE-nek, hogy 2013-ban története első NBI-es felnőtt bajnoki érmét ünnepelje a csapat.
Rovat: 
Korosztály: 
Korlátozott számban még kaphatóak jegyek a délutáni ÉTV-Érdi VSE - FTC-Rail Cargo Hungaria női felnőtt bajnoki elődöntőre, ezért a pénztár 16 órakor kinyit.
Rovat: 
Korosztály: 
Eredményeit tekintve a csapat egyik legsikeresebb tagja, hiszen Kristina Elez 117 horvát válogatottsága mellett horvát-, szlovén- és francia bajnok, illetve kupagyőztes csapat tagja volt. Tavaly nyáron igazolt az ÉTV-Érdi VSE-hez és azt mondja, mára sikerült beilleszkednie. Hogy készülsz a szombati, második bajnoki elődöntőre a Fradi ellen? Szeretnék én is, ahogy a csapattársaim is egy nagyon jó mérkőzést játszani, ezért igyekszünk minél jobban felkészülni a találkozóra. Dolgozunk azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat és egy jó meccset játsszunk magunk és a szurkolók szórakoztatására is. Mielőtt az Érdhez igazoltál, ismerted a Ferencvárost? Igen, hiszen amikor a Metz játékosa voltam, 2011-ben a KEK elődöntőjében a két csapat egymás ellen játszott. Már akkor feltűnt, hogy nagyon jó csapat, több nagyszerű játékossal, lelkes szurkolótáborral. Abban az évben a Fradit senki nem tudta megállítani és láthattuk, az idén is milyen sokáig jutottak a Bajnokok Ligájában, azóta sem sokat változott a játékerejük. Mi lehet mégis a csapatunk erőssége ellenük az elődöntő második meccsén? Sok múlik majd a védekezésen, és azon, hogyan reagálunk majd az FTC játékára, hogyan leszünk képesek elkapni az ő „rezgéseiket”. Persze semmit sem ér majd a védekezés, ha nem tudunk gólokat dobni, ezért pontos, jól kidolgozott támadásokra lesz szükség. Nyáron igazoltál az ÉTV-Érdi VSE-hez, hogy érzed magad Érden? Jól, mert úgy érzem, mára sikerült beilleszkednem, ami fontos, hogy jól megértsem magam a csapattársaimmal, de a lányok kedves emberek. Szerencsére a férjem is velem van, ő az érdi futballcsapat játékosa. Hogy boldogulsz a magyar nyelvvel? Nehezen, nem egy könnyű nyelv, de vannak kézilabda-, vagy azzal kapcsolatos kifejezések, amelyeket megértek, hiszen járok magyar nyelvórára. Edina pedig nekem külön is elmagyarázza franciául, mit kér a csapattól. Az eredménylistádon végignézve sikeres karriert tudhatsz már most is magad mögött és még csak 26 éves leszel. Kilenc éves korom óta kézilabdázom, azonnal megtetszett a sportág, sok barátot szereztem az évek során. Térdsérülések is nehezítették az életem, egyszer hat hónapot ki kellett hagynom, de mindezek ellenére sem gondoltam azt soha, hogy abba akarnám hagyni. A tv-közvetítéseknek köszönhetően már gyermekkoromban megfogalmaztam, sikeres, profi kézilabdázó szeretnék lenni. Nyár óta feleség is vagy - főzöl is? Mindent megcsinálok, ami egy feleség dolga…! De a viccet félretéve természetesen szoktam főzni is: az észak-horvát ételek nagyon hasonlítanak a magyarokhoz, csak nálunk kevesebb fűszert használnak, így akár egy-egy magyar étellel is elboldogulnék.
Rovat: 
Korosztály: 
Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő II. mérkőzés ÉTV-Érdi VSE - FTC-Rail Cargo Hungária Időpont: 2013. április 13. Szombat 18:00 Helyszín: Batthyány Tornacsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.) Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor A találkozóra szerdáig a tavaszi bérletesek válthatnak belépőt. A fennmaradó hazai tiketteket és a vendégjegyeket április 11-12-én, csütörtökön-pénteken értékesítjük a megszokott elővételi ponton. A sajtó képviselőinek akkreditációját pénteken 12 óráig várjuk az info@handballerd.hu címre.
Korosztály: 
Hiába kézilabdáztunk lendületesen és rohantuk le az ellenfelet, a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő a mai napon. Különös időpontban kezdődött az elődöntő első mérkőzése a Ferencváros és az Érd között. A két csapat történetének első érdi győzelme március végén az elődöntőt jelentette számunkra, a Fradi viszont a döntőbe jutásra készült. Az érdi meccshez képest a zöld-fehérek Tomorival bővültek, nálunk pedig betegség miatt Vincze Melinda maradt ki a keretből. A hazaiak kezdték jobban a találkozót, Tomori jelenléte hamar gondot okozott. Kettő null után ébredt fel az érdi csapat, feljavult Oguntoye és 3-2-nél a vezetést is sikerült megszereznünk, méghozzá két Török Petra góllal. A jó érdi védekezésekből többször is leindultuk a fővárosiakat, csakhogy a ziccereket nem tudtuk gólra váltani. A Fradi ugyanezt a szívességet nem tette meg nekünk, 4-3-as érdi vezetésről fordítottak 8-4-re. Az első negyedóra végén harmadik szélső gólunkat Balog Beáta lőtte, majd emberelőnybe kerültünk. Elez emberfogással lépett fel Tomorira, akit még Szucsánszki visszatérése előtt szintén kiállítottak. Az előny ellenére gólt kaptunk, így a különbség nem csökkent a négy perc alatt. Ziccerek sorát lőttük Abramovichba, így pedig nehéz a Népligetben mérkőzést nyerni. A 25. percben Bognár Barbara kapott a lábához, nem tudta folytatni a játékot, a helyére Oláh Nóra érkezett. A félidőhez érve Vukcsevics végre olyan gólokat szerzett, amit a játékvezetők is szabályosnak ítéltek, a beállós három találatával feleztük meg a különbséget a szünetre. A második félidőt pontosan ugyanúgy kezdtük, ahogy az elsőt, a két perc alatt dobott két ferencvárosi gól viszont már a 15-10-et jelentette. Kovács Anna a balátlövő pozíciójából, talpról lőtte első gólját a mérkőzésen, bejátszási kísérleteit könnyen szedték el a hazai védők, amiből gyorsindulásgólokat lőhetett az ellenfél (19-12). A megnyitott falban Dajka könnyen talált helyeket, mi pedig nem találtuk a támadójátékunk. A ferencvárosi közönség tovább tüzelte a hazai csapatot, akik láthatóan élvezték a játékot és igyekeztek kiszolgálni az egyre hangosabb fradistákat. Szabó Edina a 42. percben kért időt, tíz góllal léptek meg a fővárosiak. Az Érd ekkor három fiatallal: Buzsáki Nikolettával, Oláh Nórával és Kovács Grétával támadott, míg védekezésben továbbra is emberfogással őriztük Tomorit. Abramovich 50% körüli teljesítménnyel védett. Érezhető volt, hogy ma nincs (akkora) fordulat a mérkőzésben, mint legutóbb Érden. Az utolsó kilenc perchez érve sem nőtt a különbség, mindkét oldalon sok büntetőt ítéltek a játékvezetők. Szabó Edina az utolsó öt percben is koncentrált játékot kért és buzdította a lányokat, amivel sikerült tízen belülre hozni a különbséget. Az esélyeknek megfelelően a Ferencváros megnyerte az elődöntő első összecsapását, a hazai visszavágón bravúr kell a csapattól, hogy három meccses legyen a párharc. Érden is a vendégek lesznek a mérkőzés esélyesei, de egyszer már sikerült, miért ne történhetne meg újra...
Rovat: 
Korosztály: 
Nehéz meccsre számít Sara Vukcevic a Ferencváros elleni elődöntőben, hiszen úgy gondolja, az alapszakaszhoz képest, Tomori Zsuzsával kiegészült, erősebb kézilabdacsapat ellen kell pályára lépnie az ÉTV-Érdi VSE-nek. Hullámzó teljesítményére is sejti a választ, már csak az a kérdés, sikerül-e megtalálni a megfelelő megoldást. Alig egy hét elteltével ismét a Ferencváros ellen készültök, igaz, ennek még nagyobb a tétje: szombaton megkezdődik a rájátszás. Mit gondolsz, milyen meccs vár rátok? Kevés idő telt el, viszont sok minden változott a múlt heti mérkőzéshez képest. Sokat számít, hogy a Fradi kiegészül Tomori Zsuzsával, aki jelenleg a legjobb magyar játékos, mindenki az ő játékát segíti, nekünk pedig más dolgunk sem lesz, mint megállítani őt. Fontos lesz a koncentráció, a védekezésen nagy hangsúly lesz és mindenkinek segítenie kell majd a másikat, hogy ismét legyen esélyünk a Fradi ellen. Hogyan készültök? Nagyon sokat beszélünk a szerdai és a korábbi meccsekről is, videózáson kielemzünk bizonyos helyzeteket. Látnunk kell, miben hibáztunk és mi volt az, ami a játékunk értéke volt. Mindenkinek maximálisan oda kell magát tennie, a csapategység lehet a fegyverünk. Nekünk lesz nehezebb dolgunk! Az elődöntőbe az Érden és a Ferencvároson kívül a Győr és a Vác jutott be. Mit gondolsz erről az eredményről? Örülök, hogy a Ferencvárossal kerülünk szembe az elődöntőben, mert reálisan nézve szerintem ellenük inkább van esélyünk, mint a Győrrel szemben. A győri nagyon jó együttes, a Bajnokok Ligájában is menetelnek, a Fradit viszont egy hete sikerült legyőznünk, ami önbizalmat adott a társaságnak. Jó lenne ismét győzni! A Vác pedig szintén kemény őszön és tavaszon van túl, meglátjuk, hogy alakulnak majd az események!
Rovat: 
Korosztály: 
Szombaton TV-s meccsen kezdünk a Népligetben, a visszavágóra egy héttel később, szintén szombaton kerül sor a Batthyány Tornacsarnokban. Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő I. mérkőzés FTC-Rail Cargo Hungária - ÉTV-Érdi VSE Időpont: 2013. április 6. Szombat 12:35 (RTL Klub) Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A) Játékvezetők: Medve Róbert, Nagy I. László Jegyár: 2000 FT A vendégjegyek ez alkalommal a mérkőzés napján, a helyszínen vásárolhatóak meg. Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő II. mérkőzés ÉTV-Érdi VSE - FTC-Rail Cargo Hungária Időpont: 2013. április 13. Szombat 18:00 Helyszín: Batthyány Tornacsarnok (2030 Érd, Fácán köz 2.) A találkozóra április 8-10 között, tehát jövő hétfőtől-szerdáig a tavaszi bérletesek válthatnak belépőt. A fennmaradó hazai tiketteket és a vendégjegyeket, április 11-12-én, csütörtökön-pénteken értékesítjük a megszokott elővételi ponton. A sajtó képviselőinek akkreditációját pénteken 12 óráig várjuk az info@handballerd.hu címre. Női kézilabda NBI Rájátszás - Bajnoki elődöntő III. mérkőzés (ha szükséges) FTC-Rail Cargo Hungária - ÉTV-Érdi VSE Időpont: 2013. április 20. Szombat 18:00 Helyszín: Elek Gyula Aréna (1101 Budapest, Kőbányai út 47/A) A párharc az egyik fél két győzelméig tart. A győztes a bajnoki döntőbe jut, az alul maradó a bronzéremért játszhat. Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!
Rovat: 
Korosztály: 
A forduló eredményei, az alapszakasz végeredménye, házi góllövőlistánk Az alapszakasz harmadik helyét tulajdonképpen Vácon szereztük meg, az egymás elleni gólkülönbség rangsorolt. A Kiskunhalas nyert pénteken, a Vác viszont vereséget szenvedett szombaton, így a Fehérvár KC-nak még pontot kellett szereznie az 5. helyhez, mi pedig már biztos harmadikként utaztunk Székesfehérvárra. Nagyot fordult a csapat körül a világ, szerda előtt még a felsőházi tagság sem volt biztos, vasárnapra pedig az elképzelhető legjobb helyezés is a kezünkben volt. NBI Alapszakasz Végeredmény A bajnokság rájátszással folytatódik. Az első négy helyezett a bajnoki címért versenyez, az elődöntőkben az első a negyedik helyezettel, a második a harmadikkal találkozik. Ennek megfelelően Győr - Vác és FTC - Érd összecsapások kerülnek megrendezésre. A párharcok az egyik fél két győzelméig tartanak, az elöl állók kezdhetnek otthon. A nyertesek a bajnoki döntőben mérik össze erejüket, míg a párharcok vesztesei a bronzéremért csatázhatnak, hasonló lebonyolításban. Az 5-8. helyezett csapatok a középházban, a 9-12. helyezettek az alsóházban, a kiesés elkerüléséért versenyeznek. A rájátszásban, a helyezéseik alapján 4-3-2-1 bónuszponttal indulnak a csapatok és oda-vissza mérkőznek egymással hat fordulóban. Visszatekintés a mérkőzésre Mérkőzés beszámoló - Hullámzó, változatos mérkőzés Székesfehérváron Az érdi játék csak helyenként emlékeztetett a szerdán látottakra. Oguntoye ismét kitünően védett, támadásban és vidékezésben azonban csak időszakosan sikerült jó teljesítmény nyújtani. Irányítónk, az érdi büntetők biztos kezű értékesítője Wolf Alexandra, a mérkőzést követően így értékelt: Nem igazán tudom, miért volt ennyire kétarcú ma a játékunk. Nem foghatjuk arra sem, hogy közel volt a két mérkőzés egymáshoz. De a legfontosabb most az, hogy meg van a harmadik hely és innen vágunk neki az alapszakasznak. ÉTV-Érdi VSE góllövőlista Magyarázat: J - Játszott mérkőzés D - Dobott gól O - Otthon I - Idegenben 2P - Kétperces büntetés NBI Alapszakasz 22. forduló eredményei 2013. március 29. Péntek DVSC - Győr 24-30 (12-15), Dunaújváros - Kiskunhalas 24-32 (9-20) 2013. március 30. Szombat FTC - Békéscsaba 39-22 (19-9), Veszprém - Vác 29-27 (16-15) 2013. március 31. Vasárnap BSE - Siófok 20-25 (11-14) Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 26-24 (15-13) . UTÁNPÓTLÁS A hétvége érdi mérkőzései 2013. március 29. Péntek OSB I. Leány Felsőház | Haladás VSE-Sportiskola - ÉTV-Érdi VSE 18-36 (8-18) 2013. március 31. Vasárnap NBI Ifjúsági| Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 36-22 (15-12) NBI Junior | Fehérvár KC - ÉTV-Érdi VSE 36-33 (18-18) Hajrá, Érd! Hajrá, ÉTV-Érdi VSE!

Támogatóink