Felnőtt

Korosztály: 
Csapatunk remek védekezéssel 15:27-es győzelmet aratott a Kupagyőztesek Európa-kupája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a SERCODAK Dalfsen együttese ellen.
A nyolcaddöntőt remekül kezdték lányaink, hiszen Fekete Bozsana és Katarina Krpez Slezak révén egy-egy indításgóllal kétgólos előnyünk volt a találkozó elején. Az ötödik percben ugyan fordított ellenfelünk (4:3), de nagyszerű védekezésünknek, valamint Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően ellenfelünk tizenhárom percig nem tudta bevenni kapunkat, miközben Szvetlana Gridnyeva hétméterest is hárított. Ezalatt lányaink gyors lerohanásból és felállt fal ellen is eredményesek voltak, így zsinórban tíz gólt szerezve 4:13-ra átvettük a vezetést. Kisfaludy Anett találatával már tizenegy góllal is vezetett csapatunk, de a játékrész hajrájában ellenfelünk két gólt ledolgozott hátrányából, így Mariama Signaté átlövésgólja 9:18-as félidei állást eredményezett. A fordulást követően Klivinyi Kinga szerezte első találatunkat, majd Yulia Khavronina átlövésből vette be a Dalfsen kapuját. Védekezésünkre továbbra sem lehetett panasz, hiszen a második félidő közepén holland ellenfelünk tizenkilenc perc alatt egyszer tudta bevenni Janurik Kinga kapuját. Támadásainkba ugyan több hiba csúszott, azonban Takács Kitti indításgóljával tizenkét gólos előnyre tettünk szert az 53. percben. A találkozó hajrájában fiataljaink is szerepet kaptak, megmutathatták tudásukat a nemzetközi porondon is a 15:27-re megnyert Kupagyőztesek Európa-kupája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
 
ÉRD KEK góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink a hétvégén az EUbility-Group Békéscsabai ENKSE együttesét fogadták az ÉRD Arénában. Junior lányaink ugyan szoros mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtek, ifjúsági csapatunk azonban négy találattal jobbnak bizonyult ellenfelénél. Serdülő csapataink közül ÉRD 2-es lányaink a DKKA II-t, míg ÉRD 1-es együttesünk a Szigetszentmiklós NKSE-t győzték le hétközben. Az U13-as Kovács László régió középső házában szereplő együttesünk egy győzelem mellett egy vereséget szenvedett, míg a hét elején Eperjesben ezüstérmet szerző ÉRD 2003-as lányaink a felsőházban az Abonnyal nem bírtak, de a Vecsés ellen tizenegygólos győzelmet arattak. 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. január 7., csütörtök
 
OSB-F csoport | DKKA II - ÉRD 2 20:36 (10:17)
 
 
2016. január 8., péntek
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - Szigetszentmiklós NKSE 20:19 (7:12)
 
 
2016. január 9., szombat
 
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Alsónémedi SE 24:17 (14:6)
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Ipress Center-Vác 14:20 (8:9)
 
KEK | SERCODAK Dalfsen - ÉRD 15:27 (9:18)
 
 
2016. január 10., vasárnap
 
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - Abonyi KC 17:26 (10:14)
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - Vecsés SE 22:11 (8:4)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - EUbility-Group Békéscsabai ENKSE 34:30 (19:15)
NB I Junior | ÉRD - EUbility-Group Békéscsabai ENKSE 37:38 (21:23)
                
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
A TV közvetítés miatt a holnapi Győri Audi ETO KC - ÉRD bajnoki mérkőzés az eredeti időponthoz képest fél órával később, 18:30-kor kezdődik. A live.handballerd.hu oldalon szöveges közvetítésünkkel nyomon tudják követni a találkozó eseményeit élőben. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
Kupagyőztesek Európa-kupája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén nagyszerű védekezéssel 15:27-es győzelmet arattunk a holland SERCODAK Dalfsen ellen. Az összecsapás visszavágójára egy hét múlva szombaton kerül sor az ÉRD Arénában.
 
A nyolc mérkőzést is magába foglaló hónapunk második összecsapásán csapatunk Hollandiában, a KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a SERCODAK Dalfsen ellen lépett pályára. Teltház és fantasztikus hangulat fogadott minket a holland csarnokban. A találkozón Fekete Bozsana, majd Katarina Krpez Slezak révén lányaink szereztek vezetést az első percekben. Ellenfelünk első találatát követően Klivinyi Kinga is eredményes volt, majd egymást követő három találat után átvette először és utoljára a vezetést ellenfelünk a 6. percben (4:3). Fekete Bozsana ezután egy percen belül kétszer is a kapuba talált, így még szintén a 6. minutumban újra vezettünk. A hazai csapat nem tudta tartani szélsőinket, így Katarina Krpez Slezak két, illetve Fekete Bozsana egy góljával 4:8-ra vezettünk tíz perc elteltével. Jól záró védelmünknek és Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően ellenfelünk percekig nem tudta bevenni kapunkat, Szvetlana Gridnyeva hétméterest hárított, míg támadásban Mireya González Álvarez és Mariama Signaté átlövésgóljaival növeltük az előnyünket. Peter Portengen, a Dalfsen mestere az első negyedóra végén időt kért, 4:10-es állásnál, de ezt követően újfent Katarina Krpez Slezak volt eredményes, zsinórban a tizedik találatunkat szerezve, majd Nienke De Wild törte meg csapata kilencperces gólcsendjét. Emberhátrányban sem csökkent előnyünk, sőt létszámhátrányban Katarina Krpez Slezak és Mariama Signaté révén tízgólos előnyre tettünk szert (5:15). A félidő hajrájára fordulva már tizenegy találat is volt az előnyünk, ezt követően azonban hat percig gólképtelenek maradtunk, míg ellenfelünk háromszor is a kapunkba talált. A játékrész utolsó percében Mariama Signaté átlövésgóljával kilencgólos előnnyel vonulhattunk szünetre (9:18). 
 
A második félidő első találatát ellenfelünk szerezte, majd a következő támadás végén Klivinyi Kinga is eredményes volt. Yulia Khavronina, majd újfent Klivinyi Kinga is kilenc méterről talált a kapuba, azonban következő találatunkra nyolc percet kellett várni, igaz ez idő alatt a hazai csapat egy gólt szerzett. Gólcsendünket Katarina Krpez Slezak törte meg Janurik Kinga indítását követően, miután Mariama Signaté és Kisfaludy Anett közös erővel sáncolta a holland próbálkozást. Takács Kitti révén újabb indításgóllal növeltük előnyünket, ezúttal Klivinyi Kinga passzát követően, a gólpassz után pedig ő maga is szaporította góljainak számát Győri Barbara védése után, aki a hajrában váltotta a remekül védő Janurik Kingát. A második félidő 54. percében ellenfelünk a negyedik találatát szerezte, míg a túloldalon Mireya González Álvarez bejátszásából saját nevelésű junior válogatott beállónk, Szabó Laura talált a kapuba. A találkozó utolsó találatát Klivinyi Kinga szerezte emberhátrányban, beállítva a 15:27-es végeredményt. A KEK nyolcaddöntő visszavágójára január 16-án kerül sor az ÉRD Arénában, melyre már kaphatóak a jegyek, és ezúttal mi is megmutathatjuk holland ellenfelünknek, hogy milyen fantasztikus hangulatot tudunk teremteni.
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
A mérkőzés helyszínén megfelelő internetkapcsolat esetén, a live.handballerd.hu oldalon szöveges közvetítésünkkel nyomon tudják követni a mérkőzés eseményeit élőben.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Felnőtt csapatunk január 16-án a Kupagyőztesek Európa-kupája nyolcaddöntőjének második mérkőzésén az ÉRD Arénában fogadja a SERCODAK Dalfsen együttesét. A jövő heti KEK mérkőzésekre jegyek már kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A megváltott BÉRLETEK, és VIP bérletek a január 16-ai nemzetközi kupamérkőzésre is ÉRVÉNYESEK! A következő két hazai bajnoki mérkőzésünkre, az EUbility-Group Békéscsabai ENKSE és a Budaörs csapatai ellen január 11-től, hétfőtől kaphatóak a jegyek.
 
 
KEK nyolcaddöntő - 2. mérkőzés
ÉRD - SERCODAK Dalfsen
 
Időpont: 2016. január 19., szombat 18:30
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Davor Loncar (CRO), Zoran Loncar (CRO)
EHF delegátus: Stella Vartanyan (RUS) 
 
 
A KEK mérkőzésre érvényes jegyárak:
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Felnőtt csapatunk a Kupagyőztesek Európa-kupája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén Hollandiában lép pályára szombaton, míg NB I-es utánpótlás együtteseink vasárnap a Békéscsaba együttesét fogadják az ÉRD Arénában.
 
KEK nyolcaddöntő - 1. mérkőzés
SERCODAK Dalfsen - ÉRD
 
Időpont: 2016. január 9., szombat 19:00
Helyszín: De Trefkoele (Ruigedoornstraat 108, 7721 Dalfsen, Hollandia)
Játékvezetők: Ingvar Gudjonsson (ISL), Eydun Lindenskov Samuelsen (FAR)
EHF delegátus: Manuel Conceicao (POR)
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. január 7., csütörtök
 
OSB F-csoport | Dunaújvárosi Főiskola (2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály u. 1/A)
16:30 DKKA II - ÉRD 2
 
2016. január 8., péntek
 
OSB F-csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
17:50 ÉRD 1 - Szigetszentmiklós NKSE
 
2016. január 9., szombat
 
U13 középsőház | Radnóti Miklós Gimnázium (2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10)
11:00 ÉRD 2002 - Alsónémedi SE
14:00 ÉRD 2002 - Ipress Center-Vác
 
KEK | De Trefkoele
19:00 SERCODAK Dalfsen - ÉRD
 
2016. január 10., vasárnap
 
U13 felsőház | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
13:10 ÉRD 2003 - Abonyi KC
16:30 ÉRD 2003 - Vecsés SE
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - EUbility-Group Békéscsabai ENKSE
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - EUbility-Group Békéscsabai ENKSE
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
NB I-es felnőtt csapatunk az év első mérkőzésén 20:27-es győzelmet aratott az Ipress Center-Vác együttese ellen, utánpótlás együtteseinknek azonban nem sikerült a pontszerzés a Dunakanyarban.
Több mint egy hónapos bajnoki szünetet követően Vácott lépett pályára a 2016-os év első mérkőzésén csapatunk. Együttesünk első találatát az új évben egy indítást követően Fekete Bozsana szerezte. Az első negyedórában fej-fej mellett haladtak a csapatok, a mérkőzés 13. percében Mireya González Álvarez először szerzett vezetést csapatunknak, melyet a találkozó hátralévő részében már ki sem adtunk a kezünkből. Szvetlana Gridnyeva a 17. percben már a második hétméterest hárította, majd ezt követően jól záró védekezésünk és a kapuban Janurik Kinga bravúrjainak köszönhetően nyolc percig nem kaptunk gólt. Ezen időszak alatt hatszor is eredményesek voltunk, miközben hármas emberhátrányban is játszottunk, így az utolsó öt percre fordulva hét találat volt az előnyünk. A 9:14-es félidei állást követően Mariama Signaté és Klivinyi Kinga is eredményes volt, visszaállítva a hétgólos különbséget. Eladott labdáinkat kihasználva ugyan 14:18-ra felzárkózott ellenfelünk, de közelebb nem tudott zárkózni a hazai csapat, hiszen két egymást követő támadás végén előbb Katarina Krpez Slezak, majd Gulyás Vanda is eredményes volt. A 45. percet követően zsinórban háromszor is lányaink találtak a kapuba, így Barján Bianka talpról eleresztett lövése nyolcgólos előnyt eredményezett. A mérkőzés hajrájában fiataljaink is megmutathatták a tudásukat, melyen csapatunk 20:27-es győzelmet aratott az Ipress Center-Vác ellen.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Felnőtt csapatunkkal ellentétben utánpótlás csapataink nem tudtak nyerni a tavaszi szezon első mérkőzésén a Vác otthonában. Ifjúsági csapatunk 25:16-os, míg junior lányaink 36:27-es vereséget szenvedtek. 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei:
 
 
2016. január 3., vasárnap
 
NB I Ifjúsági | Ipress Center-Vác - ÉRD 25:16 (14:8)
NB I Junior | Ipress Center-Vác - ÉRD 36:27 (18:13)
 
NB I Felnőtt | Ipress Center-Vác - ÉRD 20:27 (9:14) 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Remekül záró védelmünknek és precíz támadásainknak köszönhetően, igazi csapatmunka gyümölcseként 20:27-es győzelmet arattunk az Ipress Center-Vác csapata ellen.
 
Az év első mérkőzésén szurkolóinktól volt hangos a váci sportcsarnok, melynek majd negyede narancssárgába öltözött. A gólszegény első percekben a hazai csapat szerzett vezetést, azonban előbb Fekete Bozsana, majd emberhátrányban Mireya González Álvarez is egyenlíteni tudott. Klivinyi Kinga átlövésgólja után spanyol jobbátlövőnk remek betörés végén előnyhöz jutatta csapatunkat (3:4). Szvetlana Gridnyeva előbb az első negyedóra végén, majd három perccel később is hétméterest hárított, míg a túloldalon Katarina Krpez Slezak két büntetőt is higgadtan értékesített. Hármas emberhátrányban sem csökkent előnyünk, sőt ezután teljes létszámban hatékony védekezésünknek és Janurik Kinga bravúrjainak is köszönhetően nyolc percig nem kaptunk gólt. Eközben támadásban hatszor is eredményesek voltunk, mind felállt fal ellen, mind lerohanás végén (5:12). A hazai csapat ezt követően ugyan háromszor talált a kapunkba, de Mariama Signaté és Mireya González Álvarez átlövésből visszaállította a hatgólos különbséget. Ellenfelünk hétméteresből a szünet előtt faragott hátrányából (9:14), azonban a fordulást követően újfent Mariama Signaté és Klivinyi Kinga volt eredményes növelve előnyünket. 
 
A játékrész ötödik percében talált először versenytársunk Janurik Kinga kapujába, de Kisfaludy Anett beállóból, a kapunak háttal szerzett találatával tartottuk a hétgólos előnyünket. Támadásban apróbb technikai hibáinkat kihasználva négy gólra zárkózott ellenfelünk, de Janurik Kinga kapujából kimozdulva szerzett labdát, melyet követően Katarina Krpez Slezak a jobbszélről 14:19-re alakította az állást. Gulyás Vanda, aki védekezésben is remekül szerepelt, előbb szerb jobbszélsőnk passzát váltotta gólra, majd lerohanás végén is bevette Bíró Blanka kapuját (15:21). Nagyszerű akciót követően Barján Bianka pattintott a hálóba, míg védekezésben előbb Mariama Signaté, majd Kisfaludy Anett sáncolta a vendégek próbálkozását. Francia balátlövőnk támadásban sem tétlenkedett, átlövésből lőtt védhetetlenül a kapuba, majd Barján Bianka talpról eleresztett lövése talált utat a kapuba, nyolcgólosra növelve előnyünket az utolsó hat percre fordulva (17:25). A hajrában fiataljaink is szerepet kaptak a mérkőzésen, melyen csapatunk 20:27-es győzelmet aratott a Vác otthonában. Legközelebb lányaink szombaton a SERCODAK Dalfsen csapata ellen lépnek pályára idegenben, míg a bajnokságban január 12-én a Győri Audi ETO vendégei leszünk.
 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy csapatunk két kiváló játékosával, Janurik Kingával és Kisfaludy Anettel is újabb két szezonra szóló szerződést kötöttünk.
 
Csapatunk két meghatározó játékosa, Janurik Kinga és Kisfaludy Anett, az első NB I-es szezonunk óta már hatodik szezonjukat töltik klubunknál, és új szerződésük értelmében további két szezonban még biztosan számíthatunk rájuk. Két kitűnő játékosunk az eddig elért sikereinkből felkészültségükkel, tökéletes munkavégzésükkel, remek játékukkal, emberi hozzáállásukkal tevékenyen kivették részüket. Kívánunk nekik további sikereket és jó munkát! 
 
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Örömmel jelentjük be, hogy szerb válogatott jobbszélsőnkkel, Katarina Krpez Slezak-kal újabb két szezonra szóló szerződést kötöttünk.
 
A világbajnoki ezüstérmes Katarina Krpez Slezak 2014 nyara óta erősíti csapatunkat, melybe könnyedén beilleszkedett, így örömmel írta alá új szerződését, amely szerint legalább 2018. június 30-ig csapatunkat erősíti. Szerb jobbszélsőnk a 2014/15-ös idényben együttesünk második legtöbb gólját szerző játékosa volt, míg az idei szezonban 75 találattal vezeti az NB I góllövőlistáját. Katarina a szerb válogatott tagjaként részt vett a decemberi dániai világbajnokságon, melyen 17. legeredményesebb játékos volt a teljes mezőnyben. 
 

Támogatóink