Junior

Korosztály: 
NB I-es junior csapatunk a bajnokság 18. fordulójában 30:23-as vereséget szenvedett a DVSC-TVP együttese ellen.
 
NB I-es junior együttesünk a hétvégén a Debrecen otthonában folytatta a bajnokság küzdelmeit. A 18. forduló találkozóján Bíró Eszter szerzett vezetést, majd a hazaiak egyenlítő találatát követően Bíró Eszter újabb talpról eleresztett lövésével juttatta újra előnyhöz csapatunkat. Harmadik találatunkat is irányítónk szerezte, majd ugyanebben a minutumban Kerekes Vanda is a kapuba talált, mellyel 2:4-re vezettek lányaink az 5. percben. Ellenfelünk zsinórban három találatot jegyezve megfordította az állást, de Kerekes Vanda góljával és Kertész Ramóna beállóból szerzett találatával tíz perc elteltével ismét csapatunknál volt az előny (5:6). A játékrész középső harmadában Reizinger Sára révén két gólt szereztünk, Zsigmund Emese büntetőt hárított, míg a hazai csapat nyolcszor is a kapunkba talált. 13:8 után ugyan tartottuk a lépést ellenfelünknél, de négy gólnál közelebb nem tudtunk kerülni a házigazdához. A 17:13-as félidei állást követően Bíró Eszter csökkentette tovább hátrányunkat a játékrész első támadásából, de a 40. percig Plesztovits Alexa hétméteresén kívül nem találtunk a kapuba, így hatgólosra nőtt a DVSC előnye. Reizinger Sára és Plesztovits Alexa két-két találatával 23:20-ra felzárkóztunk, sőt Bíró Eszter egy percen belül jegyzett két góljával az utolsó tíz percre fordulva mindössze két gól volt a hátrányunk (24:22). A mérkőzés utolsó tíz percében csapatunkból csak Lízer Melinda talált ellenfelünk kapujába, így 30:23-as vereseséget szenvedtünk a DVSC otthonában.
 
 
 
 
 
Szerdán az MTK Budapest otthonában a Magyar Kupa negyeddöntőjében játszunk a továbbjutásért, majd három nappal később, szombaton a Debrecen ellen lépnek pályára lányaink a K&H liga küzdelmeiben. A hét utolsó napján NB I/B-s csapataink is pályára lépnek, ellenfelünk idegenben a Rinyamenti KC együttese lesz, míg U11-es lányaink az Országos Elődöntőbe jutásért kezdik meg a harcot.
Magyar Kupa - Negyeddöntő
MTK Budapest - ÉRD
 
Időpont: 2016. február 10., szerda 18:15
Helyszín: Elektromos Sportcsarnok (1138 Budapest, Népfürdő u. 18-20.)
Játékvezetők: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás 
 
 
K&H liga alapszakasz - 18. forduló
DVSC-TVP - ÉRD
 
Időpont: 2016. február 13., szombat 18:00
Helyszín: Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. február 10., szerda
 
Magyar Kupa | Elektromos Sportcsarnok
18:15 MTK Budapest - ÉRD
 
2016. február 13., szombat
 
NB I Ifjúsági | Hódos Imre Sportcsarnok
14:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
NB I Junior | Hódos Imre Sportcsarnok
16:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Hódos Imre Sportcsarnok
18:00 DVSC-TVP - ÉRD
 
2016. február 14., vasárnap 
 
U11 Kovács László régió E csoport OED-be jutásért | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.) 
12:00 Vecsés SE - ÉRD
14:00 ÉRD - EURONOVEX USE
 
NB I/B Felnőtt | Nagyatád Városi Sportcsarnok (7500 Nagyatád, Szent István park 2.)
16:00 Rinyamenti KC - Haladás-ÉRD II 
 
NB I/B Junior | Nagyatád Városi Sportcsarnok (7500 Nagyatád, Szent István park 2.)
18:00 Rinyamenti KC - Haladás-ÉRD II  
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Csapatunk a K&H liga 17. fordulójában az MTK Budapest csapatát fogadta hazai pályán, és kiegyenlített első húsz percet követően 37:30-as győzelmet aratott.
A két együttes a Magyar Kupa negyeddöntője előtt a bajnokság küzdelmeiben is összemérte erejét. A találkozón Mariama Signaté találatával szereztünk vezetést, majd Katarina Krpez Slezak találatával két gól volt az előnyünk. Ellenfelünk a 6. percben fordítani tudott, de Kisfaludy Anett előbb egyenlített, majd Mariama Signaté újabb góljával már újra lányaink vezettek. A 22. percig egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, ezt követően azonban Janurik Kinga és védelmünk remek összhangjának köszönhetően érintetlen maradt kapunk, míg csapatunk indítások végén és felállt fal ellen is eredményes volt. Mariama Signaté találatával 19:14-es eredménnyel vonultak szünetre lányaink. A vendégcsapat a második játékrész elején két gólt ledolgozott hátrányából, de Katarina Krpez Slezak és Klivinyi Kinga egy percen belül szerzett találataival visszaállt az ötgólos különbség. A második félidő közepén jól zárt védelmünk, és támadásban gyors lerohanásgólokat szereztünk, ezzel tízgólosra növeltük előnyünket (31:21). A találkozó hajrájában fiatal játékosaink is kivették részüket a győzelemből, Szabó Laura hétméterest értékesített, míg Vajda Luca két gólt szerzett a 37:30-ra záruló összecsapáson.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapatainknak felnőtt együttesünkkel ellentétben nem sikerült a pontszerzés az MTK Budapest korosztályos csapatai ellen. Az NB I/B-s bajnokság tavaszi fordulóinak első mérkőzésein felnőtt és junior együttesünknek sem bírt a DKKA II csapata ellen. A serdülő bajnokság alapszakaszának küzdelmeit ÉRD 1 és ÉRD 2-es lányaink is győzelemmel fejezték be, és készülhetnek a rájátszásra. Az U13-as bajnokság Kovács László régió felsőházi rájátszásában szerepelő csapatunk a hétvége mind a két mérkőzésén vereséget szenvedett, míg a középsőházban játszó együttesünk két győzelmet szerzett a hét utolsó napján. Gratulálunk! 
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. február 2., kedd
 
OSB-F csoport | Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2 16:34 (5:16)
 
2016. február 6., szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - Pénzügyőr SE 23:22 (14:10)
 
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - Szigetszentmiklós NKSE 16:22 (9:12)
U13 Kovács L. régió felsőház | ÉRD 2003 - Gödöllői SE 16:24 (9:13)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - MTK Budapest 30:33 816:17) 
NB I Junior | ÉRD - MTK Budapest 29:38 (15:19)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - MTK Budapest 37:30 (19:14)
 
2016. február 7., vasárnap
 
U13 Kovács L. régió középsőház | ÉRD 2002 - Ceglédi KCSE 26:16 (14:5)
U13 Kovács L. régió középsőház | Diósdi DSE - ÉRD 2002 13:27 (8:17)
 
NB I/B Felnőtt | Haladás-ÉRD II - DKKA II 23:31 (11:19)
NB I/B Junior | Haladás-ÉRD II - DKKA II 27:32 (11:16)
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
NB I-es junior együttesünk a bajnokság 17. fordulójában 29:38-as vereséget szenvedett az MTK Budapest csapata ellen.
 
Junior lányaink a Mosonmagyaróvár elleni győzelmet követően az MTK Budapest ellen próbálták meg gyarapítani pontjaik számát. A találkozó Lízer Melinda találatával kezdődött, ellenfelünk azonban zsinórban három találatot szerezve fordított. Lízer Melinda és Plesztovits Alexa találataival előbb egyenlített csapatunk, majd Földesi Júlia két találatával 6:4-es előnyre tettünk szert. 8:7-ig folyamatosan lányaink vezettek, azonban ezt követően ellenfelünk hét találatára Bíró Eszter egyetlen gólja volt a válasz (9:14). Öt perc alatt öt gólt szerezve egy találatra zárkózott csapatunk, de a félidő utolsó percei a vendég együttesnek sikerültek jobban, így 15:19-es állásnál ért véget a játékrész. A fordulást követően már hat találat is volt az MTK előnye, de Bíró Eszter és Németh Patrícia átlövéseivel csökkentettük hátrányunkat. Plesztovits Alexa két értékesített hétméteresével három találatra zárkóztunk, közelebb azonban nem sikerült kerülnünk ellenfelünkhöz (25:28). Ezt követően csapatunk kilenc percig gólképtelen maradt, míg a vendégcsapat nyolcszor is bevette a kapunkat az utolsó öt perchez érkezve. A mérkőzés hajrájában Németh Patrícia és Kertész Ramóna is szép gólókat szereztek, együttesünk azonban így sem bírt az MTK Budapest együttesével a 29:38-as eredménnyel záruló találkozón.
 
 
 
 
 
Rovat: 
Szombaton a bajnokság 17. fordulójában az MTK Budapest csapatát fogadja együttesünk az ÉRD Arénában. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán. A hét utolsó napján NB I/B-s csapataink is pályára lépnek, ellenfelünk a DKKA II együttese lesz.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 17. forduló
ÉRD – MTK Budapest
 
Időpont: 2016. február 6., szombat 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre! Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. február 2., kedd
 
OSB-F csoport | Százhalombattai Városi Szabadidő Központ (2440 Százhalombatta, Vasút utca 41.)
16:00 Százhalombattai VUK SE - ÉRD 2
 
2016. február 6., szombat
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
10:00 ÉRD 1 - Pénzügyőr SE
 
U13 Kovács L. régió felsőház | Mogyoródi Szent László Ált. Iskola (2146 Mogyoród, Gödöllői u. 17.)
10:40 ÉRD 2003 - Szigetszentmiklós NKSE
13:10 ÉRD 2003 - Gödöllői SE
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - MTK Budapest
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - MTK Budapest
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - MTK Budapest
 
2016. február 7., vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Budaörs Városi Sportcsarnok (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
13:10 ÉRD 2002 - Ceglédi KCSE
16:30 Diósdi DSE - ÉRD 2002
 
NB I/B Felnőtt | ÉRD Aréna
11:00 Haladás-ÉRD II - DKKA II
 
NB I/B Junior | ÉRD Aréna
13:00 Haladás-ÉRD II - DKKA II
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Csapatunk hétközben a Csurgói NKC ellen aratott győzelmével kvalifikálta magát a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé, míg vasárnap két bajnoki ponttal gazdagodtunk a Mosonmagyaróvár otthonában.
Szerdán a Magyar Kupa 4. fordulójában az NB II-es Csurgói NKC otthonában léptünk pályára. A hazai csapat szerezte a találkozó első két gólját, de Katarina Krpez Slezak indításból és hétméteresből szerzett találataival egyenlített csapatunk. 2:2-es állást követően ellenfelünk kilenc percig nem tudta bevenni Janurik Kinga kapuját, így háromgólos előnyre tettünk szert Mireya González Álvarez és Katarina Krpez Slezak találataival (2:5). A Kisfaludy Anett által kiharcolt hétméteresből Katarina Krpez Slezak növelte előnyünket, majd beállónk akcióból is eredményes volt. A szünetbeli 8:15-ös állást Barján Bianka talpról eleresztett lövése állította be. A fordulást követően Takács Kitti Janurik Kinga indítását váltotta gólra, majd Szabó Laura értékesített egy büntetőt magabiztosan. A második játékrészben szerepet kapó fiataljaink a 44. percre tízgólosra növelték előnyünket. Győri Barbara hétméterest és több hazai próbálkozást is hárított, míg Vajda Luca labdaszerzését követően talált ellenfelünk kapujába, beállítva a 16:29-es eredményt. Győzelmünkkel csapatunk bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe, ahol február 10-én az MTK Budapest lesz az ellenfelünk.
 
ÉRD Magyar Kupa góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
Lányaink a hónap utolsó, nyolcadik mérkőzésén a Mosonmagyaróvár csapata ellen léptek pályára a bajnokságban. A találkozón Barján Bianka találatával szereztünk vezetést, majd Katarina Krpez Slezak gyarapította góljaink számát. 2:2-re egyenlített a hazai csapat, de Katarina Krpez Slezak újabb két találatával újra lányainknál volt az előny, melyet a találkozó hátralévő részében ki sem adtunk kezünkből. Védőfalunk jól állította meg ellenfelünk támadásait, a kapuban pedig Janurik Kinga védései mellett labdaszerzéssel is segítette csapatát. A Mosonmagyaróvár nyolc percig gólképtelen maradt, így négygólos előnyre tettünk szert. Előnyünket a játékrész hajrájában növelni tudtuk, köszönhetően Szvetlana Gridnyeva védett hétméteresének is, így 7:13-as állásnál várhattuk a második félidőt. A fordulást követően ellenfelünk négy találatot ledolgozott hátrányából, de Yulia Khavronina átlövésgóljával három gól volt az előnyünk, melyet a találkozó utolsó tíz percére fordulva Mariama Signaté és Klivinyi Kinga találataival öt gólra növeltünk. A találkozó hajrájában fiataljaink is szerepet kaptak a 20:24-es győzelemmel végződő összecsapáson, mellyel tovább gyarapítottuk bajnoki pontjaink számát.
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink is Mosonmagyaróváron folytatták bajnoki szereplésüket, és felnőtt csapatunkhoz hasonlóan ifjúsági és junior együttesünk is győzelemnek örülhetett. A serdülő bajnokságban ÉRD 1-es csapatunk ugyan nem bírt a DKKA II-es együttesével, ÉRD 2-es lányaink azonban nyerni tudtak a Szent István SE ellen. Gratulálunk!
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. január 27., szerda
 
OSB-F csoport | DKKA II - ÉRD 1 24:18 (14:9)
 
Magyar Kupa | Csurgói NKC - ÉRD 16:29 (8:15)
 
 
2016. január 30., szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 2 - Szent István SE 26:19 (15:10)
 
2016. január 31., vasárnap
 
NB I Ifjúsági | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 18:23 (10:14)
NB I Junior | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 24:27 (14:11)
 
NB I Felnőtt | Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 20:24 (7:13)
                
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
NB I-es junior csapatunk hazai pályán nem bírt a Budaörssel, így pont nélkül maradt a bajnokság 15. fordulójában.
 
A hét utolsó napján junior együttesünk ellenfele a tabella utolsó helyén álló Budaörs korosztályos csapata volt. A találkozón ellenfelünk szerzett vezetést, de a 3. percben Kerekes Vanda egyenlített, majd Földes Júlia két találatával már lányainknál volt az előny (3:2). Tíz perc elteltével Plesztovits Alexa a büntetővonalról, míg Lízer Melinda a balszélről talált a kapuba, 5:3-ra alakítva az eredményt. A vendégcsapat azonban előbb egyenlített, majd Bíró Eszter két gólja ellenére a 17. percben ellenfelünk átvette a vezetést. Ezt követően a félidő utolsó tíz percére fordulva három találatra nőtt a budaörsi előny, de Bíró Eszter újabb találatával zárkóztunk, majd Plesztovtis Alexa két higgadtan értékesített hétméteresével 11:11-nél egyenlítettünk. A játékrész utolsó hét percében gólképtelenek mardtunk, ellenfelünk pedig hibáinkat kihasználva ötször volt eredményes, így a szünetre 11:16-os állásnál vonultak a csapatok. A fordulást követően Földes Júlia, Lízer Melinda és Plesztovits Alexa találataival csökkentettük hátrányukat, azonban támadásban nem voltunk elég hatékonyak, és védekezésben sem kellően kemények, így 15:23-ra alakult az állás. Czirják Orsolya a balszélről, majd Plesztovits Alexa beállóból és hétméteresből is bevette ellenfelünk kapuját, de hat gólnál közelebb nem tudtunk kerülni riválisunkhoz. A végjátékban Zsigmund Emese hiába hárított hétméterest, majd Lozsi Erna szerzett három találatot is az utolsó percekben, lányaink ennek ellenére 23:30-as vereséget szenvedtek a Budaörs együttesétől.   
 
 
 
 
 
 
Korosztály: 
A héten is két mérkőzésen lépnek pályára lányaink. Szerdán csapatunk megkezdi szereplését a Magyar Kupa küzdelmeiben, ellenfelünk a Csurgó együttese lesz. Vasárnap a bajnokság 16. fordulójában a Mosonmagyaróvári KC SE otthonába látogatunk.
 
Magyar Kupa - Nyolcaddöntő
Csurgói NKC - ÉRD
 
Időpont: 2016. január 27., szerda 18:00
Helyszín: Nagyváthy János Szakközépiskola Sportcsarnok (8840, Csurgó, Iharosi u. 2.)
Játékvezetők: Balogh Bettina, Tóth Viktória 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 16. forduló
 
Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
Időpont: 2016. január 31., vasárnap 18:00
Helyszín: Mosonszolnoki Sportcsarnok (9245 Mosonszolnok, Jókai utca 3.)
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor
 
Az ifjúsági találkozó 11, a junior mérkőzés 13 órakor kezdődik!Az utánpótlás találkozók helyszíne: Rábcatorok Kulturális és Sportközpont(9141 Ikrény, Vasút sor 6.) 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. január 27., szerda
 
OSB-F csoport | Dunaújvárosi Főiskola (2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály u. 1/A)  
16:30 DKKA II - ÉRD 1
 
Magyar Kupa | Csurgó
18:00 Csurgói NKC - ÉRD
 
2016. január 30., szombat
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
09:30 ÉRD 2 - Szent István SE
 
2016. január 31., vasárnap 
 
NB I Ifjúsági | Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
11:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD 
 
NB I Junior | Rábcatorok Kulturális és Sportközpont (9141 Ikrény, Vasút sor 6.)
13:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
NB I Felnőtt | Mosonszolnok
18:00 Mosonmagyaróvári KC SE - ÉRD
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Korosztály: 
Csapatunk a múlt héten két bajnoki mérkőzésen is pályára lépett. Hétközben az EUbility Group Békéscsaba, míg a hétvégén a Budaörs csapata ellen szereztük meg a győzelemmel járó két-két pontot a bajnokságban.
Szerdán a bajnokság 13. fordulójában az EUbility Group Békéscsaba együttese látogatott az ÉRD Arénába. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, hat perc elteltével 3:3 volt az állás. Ezt követően azonban a Kisfaludy Anett által vezérelt nagyszerű védekezésünknek köszönhetően gyors ellentámadásokból Fekete Bozsana, Klivinyi Kinga és Katarina Krpez Slezak is több ízben magabiztosan értékesítette ziccerét. Húsz perc elteltével, zsinórban tizenegy gólt szerezve 14:3-as előnyre tettünk szert. A szünetig egy találattal növeltük még vezetésünket (22:10), majd a második játékrészben fiatal játékosaink kaptak lehetőséget. Gulyás Vanda nem csak a védekezésben vállalt szerepet, hanem az eredményes támadásokból is kivette részét, hiszen három egymást követő találatunkat szerezte, míg Győri Barbara egy védést követően kiválóan indította Takács Kittit. Junior válogatott beállónk, Szabó Laura három hétméterest értékesített higgadtan, míg Vajda Luca átlövésből és betörést követően is bevette ellenfelünk kapuját. A végeredményt Bernát Dorina időntúli hétméterese állította be a gólgazdag mérkőzésen (48:31).
 
Négy nappal a Békéscsaba elleni győzelmet követően, vasárnap a Budaörs volt a vendégünk. Csapatunk jól kezdte a mérkőzést, hiszen négy perc elteltével már 3:0-ra vezettünk, ráadásul a harmadik találatunk igen látványosra sikeredett, hiszen Katarina Krpez Slezak adta fel kínai figurára a labdát Klivinyi Kingának, aki nem hibázott. Fekete Bozsana két egymást követő támadásunkat fejezte be eredményesen a balszélről, míg Barján Bianka egy kivédekezett vendégtámadást követő ellenakció végén átlövésből volt eredményes. A 15. percben új igazolásunk, Olivera Vukcevic először lépett pályára érdi színekben, majd nem sokkal később első találatát is megszerezte. Szvetlana Gridnyeva hárított hétméteresének is köszönhetően, húsz perc elteltével három gólt szerzett ellenfelünk, ami jól mutatja a masszív védekezésünk és kapusunk, Janurik Kinga közti összhangot is. A 18:10-es félidei állást Katarina Krpez Slezak három találatával tovább növeltük, így több mint tízgólos előnyre tettünk szert a játékrész elején. A második félidőben fiataljaink is lehetőséget kaptak, Gulyás Vanda előbb egy remek bejátszást váltott gólra, majd az általa megszerzett labdát követő indítás végén Vajda Luca talált a kapuba. Győri Barbara egy támadáson belül kétszer is szépen hárított, míg támadásban Takács Kitti, majd Barján Bianka is talpról szerzett gólt. A hajrában Szvetlana Gridnyeva már a harmadik budaörsi hétméterest hárította, míg utolsó találatunkat szerezve Bernát Dorina egy kipattanót váltott gólra, így minden mezőnyjátékosunk eredményes volt a mérkőzésen (34:20)
 
ÉRD NB I góllövőlista
Magyarázat: J - Játszott mérkőzés; D - Dobott gól; O - Otthon; I - Idegenben; 2P - Kétperces büntetés
 
 
NB I-es utánpótlás csapataink közül ifjúsági együttesünk két ponttal gazdagodott a Budaörs ellen, junior lányainknak azonban nem sikerült a pontszerzés. Serdülő bajnokságban szereplő ÉRD 1-es csapatunk szoros mérkőzésen kapott ki a Csepel DSE ellen. Az U13-as bajnokság középházában részt vevő ÉRD 2002-es lányaink mindkét hétvégi mérkőzésüket megnyerték, míg az ugyancsak ebben a korosztályban szereplő ÉRD 2003-as együttesünk a bajnokság felsőházában egy győzelemmel, és egy vereséggel zárta a hétvégét. U9-es csapatunk is pályára lépett, lányainknak azonban nem sikerült a pontszerzés a EURONOVEX USE illetve az Alsónémedi SE ellen.
 
A elmúlt hét ÉRD eredményei
 
2016. január 20., szerda
 
NB I Felnőtt | ÉRD - EUbility Group Békéscsaba 48:31 (22:10)
 
 
2016. január 23., szombat
 
OSB-F csoport | ÉRD 1 - Csepel DSE 19:21 (11:10)
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Dunavarsányi TE - ÉRD 2002 5:23 (3:14)
U13 Kovács L. régió középsőház | Dunakeszi Kinizsi USE - ÉRD 2002 10:24 (6:13)
 
U9 Kovács L. régió | EURONOVEX USE - ÉRD 20:0 (10:0)
U9 Kovács L. régió | ÉRD - Alsónémedi SE 7:14 (4:7)
  
2016. január 24., vasárnap
 
U13 Kovács L. régió felsőház | EURONOVEX USE - ÉRD 2003 21:14 (9:7)
U13 Kovács L. régió felsőház | Solymári SC - ÉRD 2003 6:18 (4:6)
 
NB I Ifjúsági | ÉRD - Budaörs 40:16 (18:9)
NB I Junior | ÉRD - Budaörs 23:30 (11:16)
 
NB I Felnőtt | ÉRD - Budaörs 34:20 (18:10)
 
                
HAJRÁ ÉRD!
 
 
Rovat: 
Korosztály: 
Az év első, mérkőzésekben gazdag hónapjában NB I-es felnőtt csapatunk a héten ismételten kétszer lép pályára. A bajnokság küzdelmeiben szerdán az EUbility Group Békéscsabát, míg vasárnap a Budaörs csapatát fogadjuk hazai pályán. A mérkőzésekre jegyek kaphatóak az ÉRD Aréna jegypénztárában, és online az ÉRD Aréna weboldalán.
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 13. forduló
ÉRD – EUbility Group Békéscsaba
 
Időpont: 2016. január 20., szerda 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Bán Tamás, Szloska Ernő
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre!
 
 
A mérkőzésre érényes jegyárak:
Felnőtt: 1500 FtDiák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 FtNyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
A belépés 6 év alatt ingyenes!
 
 
DÍJMENTES JEGYEK 
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
Női kézilabda NB I alapszakasz - 15. forduló
 
ÉRD - Budaörs
 
Időpont: 2016. január 24., vasárnap 18:00
Helyszín: ÉRD Aréna (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Buza Bence, Cseszregi Bence
 
Az ifjúsági találkozó 14, a junior mérkőzés 16 órakor kezdődik! 
 
Szurkolói információk
 
Jegyek kaphatóak 8-19 óráig az ÉRD Aréna jegypénztárában és online. A mérkőzés napján 8 - 12 között az uszoda jegypénztárában, 12 órától a sportcsarnok jegypénztárában lehet jegyet váltani a mérkőzésre! Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy az NB I-es utánpótlás találkozó megtekintése, jegy váltásával lehetséges – melynek árát blokk ellenében, karszalag levágása mellett visszatérítjük, amennyiben a felnőtt mérkőzés kezdete előtt legkésőbb fél órával elhagyják az Arénát!
 
A mérkőzésekre érvényes jegyárak:
 
Felnőtt: 1500 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal és 18 éves korig): 800 Ft
Nyugdíjas (érvényes nyugdíjas igazolvánnyal): 800 Ft
 
A belépés 6 év alatt ingyenes! 
 
DÍJMENTES JEGYEK
Az eddig megszokott díjmentes jegyek igénylése, és kiadásának módja megváltozott. A gyerekek, diákok és nagycsaládosok számára létrehozott díjmentes jegyekkel nagy számban történtek visszaélések, ezért az alábbi feltételekkel tudjuk biztosítani továbbra is a jogosultak számára a díjmentes belépési lehetőséget.Bővebb információ: http://handballerd.hu/dijmentesjegyek.php
 
 
 
A hét ÉRD mérkőzései:
 
2016. január 20., szerda
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - EUbility Group Békéscsaba
 
2016. január 23., szombat
 
OSB-F csoport | Batthyány Tornacsarnok, Érd
10:00 ÉRD 1 - Csepel DSE
 
U13 Kovács L. régió középsőház | Dunavarsányi Sportcsarnok (2336 Dunavarsány, Arany János utca)
12:20 Dunavarsányi TE - ÉRD 2002
14:50 Dunakeszi Kinizsi USE - ÉRD 2002
 
U9 Kovács L. régió | Dömsödi Sportközpont (2344 Dömsöd, Széchenyi u. 9/c)
12:00 EURONOVEX USE - ÉRD
13:30 ÉRD - Alsónémedi SE
 
2016. január 24., vasárnap 
 
U13 Kovács L. régió felsőház | Szigetszentmiklósi Sportcsarnok (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)
14:00 EURONOVEX USE - ÉRD 2003
15:40 Solymári SC - ÉRD 2003
 
NB I Ifjúsági | ÉRD Aréna
14:00 ÉRD - Budaörs
 
NB I Junior | ÉRD Aréna
16:00 ÉRD - Budaörs
 
NB I Felnőtt | ÉRD Aréna
18:00 ÉRD - Budaörs
 
 
 
HAJRÁ ÉRD!
 
 

Támogatóink