Klub

Rovat: 
A 2013. szeptember 15-én megsérült Triscsuk Krisztina, a korábbi arc- koponya és szemsérülése miatt, további korrekciós műtéten (szemészeti beavatkozás) esett át. Rehabilitációja továbbra is folyamatosan zajlik.
Rovat: 
Egy közös ismerős révén keresete meg Tekauer Norbert klubelnököt Németh Gyuláné Tarsoly Anikó Rita, a Kapuvár Térségi Általános Iskola, Pátzay Pál Általános Iskolai kézilabdaélet szervezője. Elmesélte, hogy idén ősszel elindították az iskolájukban a kézilabdaedzéseket, amelyre nagyon sok gyerek jelentkezett. Az iskola anyagi erőforrásai korlátozottak, ezért, hogy az edzésekhez eszközöket találjanak, más lehetőségek után néztek. Arra gondoltak, hátha az ÉRD-nek akad pár használt labdája, amivel elkezdhetnék a foglalkozásokat.
Tekauer Norbert, örült a megkeresésnek, mert az ÉRD maga is nagy hangsúlyt helyez a kézilabda sport iskolai keretek közötti népszerűsítésére, ezért is indította el 3 évvel ezelőtt Érden és környékén a Németh Helga Utánpótlás Programot, amiben már több mint 2000 iskolás kézilabdázik. Tekauer Norbert és Veisz László, az LV International Kft. ügyvezetője úgy döntött, hogy közösen támogatják a kapuvári kezdeményezést, melynek keretében 45 db új labdát ajándékoztak az iskolai kézilabda szakosztálynak. A két vezető meghívta a kapuvári iskola képviselőit, és a kézilabdázó gyerekeket 2013. október elsején 14 órára, az LV International Kft. Kinizsi utca 25-ben található új, reprezentatív üzletébe.
A gyerekek jól ismerik csapatunkat és lelkes szurkolói az ÉRD-nek. Amikor ma délután meglátták Szekeres Klárát és Klivinyi Kingát, nagyon örültek, hogy személyesen találkozhatnak a felnőtt válogatott játékosainkkal. A mi lányaink is készültek a találkozásra, Szeki és Kinga átadták a gyerekeknek a csapat összes tagja által aláírt labdát.
Rovat: 
Vasárnap a szezon egyik legfontosabb mérkőzése következik hazai pályán. Jegyek elővételben keddtől kaphatóak a Sportcsarnok jegypénztárában.
 
Női kézilabda NBI Alapszakasz - 6. forduló
ÉRD – FTC-Rail Cargo Hungaria (RTL Klub)
Időpont: 2013. szeptember 29. Vasárnap 12:45
Helyszín: Érd Városi Sportcsarnok és Uszoda (2030 Érd, Velencei út 39-41.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba, Tájok Péter
 
Az junior találkozó 15 órakor, az ifjúsági mérkőzés 17 órakor kezdődik!
 
Szurkolói információk
 
A mérkőzésre jegyelővétel a Városi Sportcsarnok jegypénztárában keddtől péntekig 9-17 óráig, valamint szombaton 9-12-ig.
A vendégjegyeket a ferencvárosiak az Elek Gyula Aréna jegypénztárában árusítják. A vendégszurkolók külön bejáraton keresztül léphetnek be a csarnokba. Ezúton szeretnénk megkérni a ferencvárosi szimpatizánsokat, hogy csak érvényes belépővel rendelkezve érkezzenek Érdre, a helyszínen vendégjegy-árusítás nem lesz!
 
 
Jegyárak
Felnőtt: 1500 FT
Diák/Nyugdíjas: 800 FT
Díjmentes jegyek és kedvezmények
Az utánpótlás mérkőzések ingyen tekinthetők meg!
 
Rovat: 
Tekauer Norbert klubelnök a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt. http://www.digisport.hu/video/16059
Rovat: 
Az ÉRD magyar válogatott irányító-átlövőjét Triscsuk Krisztinát vasárnap kórházba szállították sérülése miatt. Krisztina a mai napon a kórházat elhagyhatta. Nyolc napon túl gyógyuló, többszörös szem- és arckoponya régió sérülést szenvedett. A rehabilitációt megkezdte.
Rovat: 
A vasárnapi FTC Rail Cargo Hungaria - ÉRD BL kvalifikációs csoport döntőjén megsérült Triscsuk Krisztina, az ÉRD EB bronzérmes magyar válogatott játékosa. Az ÉRD irányítóját, további vizsgálatok miatt kórházban tartják. Amennyiben pontos információkkal rendelkezünk állapotáról, a klub tájékoztatást fog közzétenni.
Rovat: 
Hazai sportcsapat esetében ritkán fordul elő, hogy imagekampányt indítson. Az NBI-es női kézilabda bajnokságban induló ÉRD azonban szélesebb körben szeretné megismertetni magát. A magyar élvonalban 2010. óta szereplő ÉRD rövid idő alatt került a legjobbak közé. 2006-ban még a harmadosztályban szerepelt, egy tudatos városi sportkoncepciónak köszönhetően azonban három év alatt feljutott az NBI-be. A csapat az elmúlt szezonban megszerezte a Győr és a Ferencváros mögött a bajnoki bronzérmet, idén pedig a Bajnokok Ligája főtábláért játszik selejtezőt szeptember közepén. A csapatnak nagy hátránya volt a megfelelő játéktér, egy csarnok, amelyben bárki kedvére szurkolhat. A mérkőzéseik korábbi helyszínén, a Batthyány Sportiskola tornatermébe alig 300 néző fért be, így amikor a csapat tavaly ősszel az EHF-kupában indult, Budaörsre kellett vinnie a nemzetközi találkozókat. Júliusban, a látványsportágakra fordítható társasági adónak köszönhetően az érdi kézilabdacsapat beköltözhetett a Városi Sportcsarnokba, amely hét éve állt üresen. A klub a napokban imagekampányt indított, hogy minél több emberhez eljusson a hír, Érden az élvonalhoz tartozó csapat játszik, végre megfelelő környezetben. Szurkolók és játékosok együtt fotózkodtak. A kampány része egy, a sport mellett a nőiességet hangsúlyozó plakát is: a csapatkapitány, Szekeres Klára az ÉRD utánpótlás csapataiban játszó lányokkal állt össze elegáns környezetben. A plakátok citylightokon, óriásplakátokon, újságokban és internetes felületeken jelennek meg. A plakátok üzenete összecseng: érdemes női kézilabdameccsre járni. A galéria képei IDE kattintva elérhetők!
Rovat: 
Augusztus 21-étől megvásárolhatók az őszi NBI-es bérletek az Érd Városi Sportcsarnok jegypénztárában. A szezonjegyek az öt NBI-es hazai őszi találkozóra szólnak, a Magyar Kupa és nemzetközi kupamérkőzésekre nem érvényesek, viszont elővételi jogot biztosítanak. Újdonság idén ősszel a VIP-Bérlet, mely a mérkőzés megtekintése mellett étel és italfogyasztást biztosít. Bérlet 7500 FT VIP-Bérlet 25000 FT
Rovat: 
Korosztály: 
Augusztus 21-én szerdán megkezdődik az őszi NBI-es bérletek árusítása az Érdi Városi Sportcsarnok jegypénztárában. További részletek hamarosan...
Rovat: 
Az ÉRD Kézilabda Klub 2013. szeptemberében elindítja fiú szakosztályát, ahová várjuk a 2000-es, vagy későbbi születésű gyerekek jelentkezését. Ha van kedved mozogni, eredményeket elérni, rendszeresen, profi körülmények között sportolni, jó csapat tagjának lenni, akkor csatlakozz hozzánk! Hetente kétszer, hétfő és szerda délután az edzéseken fel tudsz készülni arra, hogy profi játékossá válj. A jelentkezési lapot kitöltve, a világbajnokság ideje alatt a városi sportcsarnoknál (Érd, Velencei út 39-41.) található toborzó asztalnál személyesen adhatjátok le, vagy elküldhetitek e-mailben is. Várjuk a Németh Helga Utánpótlás Programban résztvevő fiúk jelentkezését is! Név: Születési hely, dátum: Lakcím: Iskola: Telefon: E-mail cím: Elérhetőségeink: Kedves László edző Telefon: 06-70-324-0761 E-mail: tiszta.kedves@gmail.com Központi: iroda.kezilabda@gmail.com Keresse/keresd meg a klub Facebook oldalát is! www.facebook.com/handballerd A hivatalos honlap: www.handballerd.hu Hajrá ÉRD!

Támogatóink