Mérkőzés

Korosztály: 

Csupán négy forduló maradt a bajnokságból, az ÉRD ugyan továbbra is harmadik helyen áll a tabellán, két pont előnnyel a Siófokhoz képest, ám Szabó Edina alakulata a Kisvárda után a Debrecennel idegenben, az FTC-vel otthon, illetve a Dunaújvárossal ugyancsak idegenben találkozik, azaz erős bajnoki hajrára számíthatnak Janurik Kingáék, míg a Balaton-partiak az MTK-hoz, a Mosonmagyaróvárhoz és a Fehérvárhoz látogatnak, illetve a Budaörsöt fogadják – tehát jóval könnyebb a sorsolásuk.

Azonos pontszám esetén azonban az egymás ellen elért eredmény rangsorol, s miután a Siófok hazai pályán tizenkét góllal verte az ÉRD-et, Markéta Jeřábkováék az ÉRD Arénában pedig néggyel nyertek, így azonos pontszámnál is előnyösebb helyzetben lennének Tor Odvar Moen lányai – természetesen ehhez az is kell, hogy az ÉRD – többek között – az FTC-t is legyőzze.

Szabó Edináéknak tehát mindenképpen hasonlóan kell játszaniuk a Kisvárda ellen, mint tették azt a december végi, idegenbeli mérkőzés alkalmával, amikor átgyalogoltak a szabolcsiakon és úgy nyertek csak 26–23-ra, hogy a meccs nagy részében öt-hatgólos előnyben voltak.

A Kisvárda egyébként nyolc győzelemmel, három döntetlennel és tizenegy vereséggel a tabella kilencedik helyét foglalja el, tizenkilenc megszerzett pontjával biztosan marad NB I-es, sőt, egy kiváló bajnoki hajrával akár a középmezőny első felébe is eljuthat.

A két együttes eddig hatszor találkozott egymással, öt alkalommal a bajnokságban, egyszer a kupában, ebből ötször az érdiek hagyhatták el győztesen a játékteret, míg a 2016/2017-es idényben Érden egy pontot szereztek a vendégek.

Dévényi János együttese nem örvend túl jó formának, hiszen Vlatko Djonovics február eleji távozása óta a gárda kilenc meccséből csupán kettőt nyert meg (Budaörs, idegenben és Békéscsaba, otthon), emellett a Fehérvárral hazai környezetben játszott 22–22-es döntetlent.

A KKC legeredményesebb játékosa az idényben Tamara Radojevics, aki eddig 107-szer talált be, őt az angolai Isabel Guialo követi 88 góllal, míg a dobogó legalsó fokát Marija Hakunova foglalja el 64 találattal.

Az április 27-én, 18 órakor kezdődő ÉRD–Kisvárda Master Good SE mérkőzést a Hargitai Gábor, Markó Gábor játékvezetői kettős dirigálja.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
Április 27., 18.00: ÉRD–Kisvárda Master Good SE

​Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Szabó Laura révén az ÉRD szerezte meg a vezetést, amely után csak öt percig tudta tartani a lépést a pályaválasztó Budaörs, a tizenkettedik percben Kiss Nikolett révén 10–5-re vezetett Szabó Edina együttese, amely így szinte el is döntötte a találkozót.

Negyed óra után mégis visszazárkózott a Budaörs, de csak két gólra tudta olvasztani hátrányát, a szünetre pedig visszaállt a különbség (15–20).

A fordulás után sem álltak meg az érdiek, akik folyamatosan növelték előnyüket, a játékrész derekán pedig meglett a közte tíz is (21–31).

A hajrá nem hozott sok izgalmat, az ÉRD könnyed, 36–25-ös győzelmet aratott.

– Köszönjük minden résztvevőnek, hogy sikerült ezt a mérkőzést lejátszani. Nem volt könnyű egyik csapat sem, pláne a Budaörsnek, hogy az ÉRD otthonában kell játszani. Fontos volt, hogy nyerjünk, de mentálisan nem volt könnyű, hiszen Húsvét közepén játszottunk, ez egy családi ünnep és látszott is a játékosokon, hogy nem mindig a koncentráció dominált, ettől függetlenül sok gól volt, szaladgálós meccs volt. Az első félidőben a mutatott támadójátékkal elégedett voltam, viszont a védekezésben sok gólt kaptunk, annak ellenére, hogy Janurik Kinga jól védett. A második félidőben kijött az ÉRD erőfölénye és így könnyebb dolga volt – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Próbáltuk megnehezíteni az ÉRD dolgát, de nem nagyon sikerült. Helyenként tudtunk felszabadultan játszani. Az eredmény ellenére jobban játszottunk, mint a többi mérkőzésen. Nyilván az ÉRD egy jobb csapat, jól felkészített csapat. Sajnos a második félidőben szinte végig az ő akaratuk érvényesült. A szegény embert még az ág is húzza és lassan teljesen elfogyunk – fogalmazott Neukum Tamás, a Budaörs vezetőedzője.

– Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy ezen az ünnepnapon is úgy buzdítottak minket, hogy nem tudtuk feladni a pályán. Furcsa helyzetbe kerültünk, úgyhogy újra hazai közönség előtt játszottunk és a hangulat ismét fenomenális volt – nyilatkozta Szabó Laura.

Az ÉRD legközelebb április 27-én, szombaton a Kisvárdát látja vendégül a bajnokság 23. körében, az ÉRD Arénában.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
Moyra-Budaörs–ÉRD 25–36 (15–20)
ÉRD Aréna, 250 néző. V: Marton, Szabó E.
BUDAÖRS: Sipeki, Wéninger, Kastl (kapusok), Pálos-Bognár 5, Zsigmond 4, Braun 4, Dávid-Azari 3 (1), Csáki 3 (2), Soós 2, Szabadfi 2, Hajduch 1, Ertl 1, Horváth L., Gerháth, Hornyák Á., Lendvai.
Vezetőedző: Neukum Tamás
ÉRD: Janurik, Foggea (kapusok), Krpež-Šlezák 9 (4), Szabó L. 7, Kiss N. 5, Kovačević 4, Tóth G. 4, Jeřábková 5 (2), Lassource 1, Lavko 1, Simon A., Schatzl Natalie, Király, Gávai, Reizinger, Landi.
Vezetőedző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3–4. 13. p.: 5–10. 17. p.: 9–11. 22. p.: 13–15. 32. p.: 17–20. 40. p.: 18–26. 47. p.: 21–31. 59. p.: 25–35
Kiállítások: 6, illetve 2 perc
Hétméteresek: 4/3, illetve 6/6

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Nem igazán lehet kérdés. A kiesés elől menekülő Budaörs és a bronzéremre hajtó ÉRD térségi összecsapása mindkét fél számára kulcsfontosságú, hiszen a hazaiaknak az utolsó szalmaszálakat is meg kell ragadniuk a bennmaradáshoz, miután két-két győzelem és döntetlen mellett tizenhat vereséget számlálnak, így utolsó előtti helyen állnak a tabellán – négypontos hátránnyal a bennmaradást érő helyen álló Békéscsabához képest.

Az ÉRD ugyan továbbra is harmadik helyen áll a tabellán, de a hétközi, Győr elleni vállalható vereség után már csak négy pont az előnye a nála egy meccsel kevesebbet játszó Siófokhoz képest. Azaz, egy botlás nem fér bele a bronzéremért vívott csatában.

A két együttes eddig tizenegy alkalommal találkozott egymással, ebből három barátságos és nyolc bajnoki, ezek közül mindet Szabó Edináék nyerték, a legkisebb különbségű tétmeccsen is héttel győztek.

A Neukum Tamás által irányított Budaörs nincs jó formában, az MTK vendégeként elért döntetlen és az Eger elleni hazai siker mellett a legutóbbi tizenöt találkozóján tizenháromszor kapott ki.

A Budaörs házi góllövőlistáját Dávid-Azari Fruzsina vezeti 62 találattal, őt Hornyák Ágnes (56) és Horváth Laura (54) követi, a korábbi érdi irányító, Pálos-Bognár Barbara egy találattal marad le a képzeletbeli dobogóról.

Az április 21-én, 17 órakor a BVUSS-ben kezdődő Moyra-Budaörs–ÉRD összecsapást a Marton Zsófia, Szabó Eszter játékvezetői páros vezeti.

K&H női kézilabda liga, 22. forduló
Április 21., 17.00: 
Moyra-Budaörs–ÉRD

Korosztály: 

Pocsékul indult a címvédő elleni meccs, hiszen a vendég Rába-partiak Kari Brattset védekezésben és támadásban nyújtott kimagasló teljesítményével tíz perc után 6–0-ra léptek el. Szabó Edina egy időkéréssel felrázta csapatát, Tóth Gabriella két bombája után pedig egyre többször találta meg a rést a pajzson a házigazda. Olyannyira, hogy a sokkoló kezdés után a szünet előtt még vállalható, egészen kiélezettnek tűnő eredménynél, 12–9-es győri előnynél Danyi Gábornak is időt kellett kérnie.

Más kérdés, hogy a győriek is sikerrel jöttek ki a kisebb gödörből és a szünetre már hétgólos előnnyel vonultak (9–16).

A második játékrészben néhány pillanat alatt tovább növelte a különbséget a zöld-fehér csapat, amely Fodor Csenge révén 21–11-re vezetett 35 perc játék után. A különbség azonban nem hízott tovább, hol a hazaiak, hol a vendégek csináltak egy két-háromgólos szériát, de a hajrára így is tetemes előnnyel érkeztek Danyi Gábor lányai (19–26).

Az utolsó tíz percben mindkét oldalon záporoztak a szép megoldások akár védések, akár gólok formájában, az ÉRD a végjátékban ugyan kozmetikázott és zárkózott, de így is 31–27-es vereséget szenvedett, ezzel elvesztette hibátlan hazai mérlegét.

Az ÉRD legközelebb április 21-én lép pályára, amikor a Moyra-Budaörs vendége lesz.

– Gratulálok a Győrnek a győzelemhez és a Bajnokok Ligájához. Rosszul kezdtük a meccset, aztán próbáltunk visszajönni, de sok buta hibát vétettünk, a védekezés is jól működött, ezáltal sikerült feljavulnunk – értékelt Krpež-Šlezák Katarina.

– Nagy iramú mérkőzésen vagyunk túl. Törekedtünk arra a játékra, amit szoktunk játszani, a futós játékunkra. Egy percig sem lankadhatottt a figyelmünk, hiszen az ÉRD is nagy iramban játszott. Az első félidőt inkább mi uraltuk, ott voltunk koncentrációban is és a kapusunk is sokat segített. A második félidőben picit lankadt a figyelmünk, melyet ki is használt az ÉRD – fogalmazott Fodor Csenge.

K&H női kézilabda liga, 21. forduló
ÉRD–GYŐRI AUDI ETO KC 27–31 (9–16)
Érd, 2100 néző. V: Bonifert, Oláh
ÉRD: Janurik – KRPEŽ-ŠLEZÁK 7, Lavko 1, Tóth G. 2, Szabó L. 5, Jeřábková 2, C. Lassource 2
Csere: Foggea (kapus), Kiss N., Simon A., KOVAČEVIĆ 7, Schatzl Natalie 1
Edző: Szabó Edina
GYŐR: GRIMSBØ – Knedlíková 2, Hansen 3, S. Oftedal 1, BRATTSET 6, Amorim 2, Görbicz 3 (1)
Csere: Leynaud (kapus), V. Kristiansen 1, Groot 2 (1), Pintea 2, TOMORI 3, Bódi, FODOR 4, Mørk 2
Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 9. perc: 0–6. 15. p.: 4–8. 21. p.: 7–11. 26. p.: 9–12. 35. p.: 11–21. 45. p.: 15–24. 51. p.: 19–26. 55. p.: 23–29.
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 3/1

MESTERMÉRLEG

Szabó Edina: – Elismerésem a Győrnek, amelynek sok sikert kívánunk a Final Fourra. Fantasztikus volt a hangulat, aki eljött az jól érezte magát és jó kézilabdát látott.

Danyi Gábor: – Nagyon komoly első negyvenöt percet produkáltunk, komoly előnyre tettünk szert, elsősorban a védekezésünk volt magas szintű, támadójátékban viszont a ziccerek kihasználása nem volt túl magas színvonalú. Ami az utolsó tizenöt percben volt az méltaltan helyzetre adott okot, nem is értem, hogyan történhetett velünk. Szégyellem, hogy ilyen megtörtént a csapatommal, egyáltalán nem örülök neki, ebből tanulnunk kell és nem szeretném, ha ennek nyoma maradna.

Korosztály: 

A listavezető, bajnoki-, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-címvédőt látja vendégül az ÉRD. Azaz nem állnak könnyű feladat előtt Janurik Kingáék, hiszen a Rába-partiak az idei szezonban minden bajnoki mérkőzésüket megnyerték, a Bajnokok Ligájában a Ferencvárossal játszottak kétszer is döntetlent, ezt leszámítva egyik sorozatban sem vesztettek pontokat.

Az ÉRD azonban bízhat a makulátlan hazai teljesítményében, hiszen az idei kiírásban még nem vesztett pontot az ÉRD Arénában – pályaválasztóként is csak a debreceni Magyar Kupa-elődöntőn épp Danyi Gábor csapata győzte le az érdieket.

Érdekesség, hogy a legutóbbi, ténylegesen hazai vereséget is a Győr ellen szenvedték el Krpež-Šlezák Katarináék, akik a nyári felkészülés során egy felkészülési mérkőzésen 26–22-re kaptak ki.

A bajnokság szempontjából is mindkét együttes számára fontos lesz a találkozó, hiszen a Győr egy esetleges vereséggel vesztett pontokat tekintve ugyanúgy állna, mint a második helyezett FTC, míg az ÉRD előnye is csökkenne az üldöző Váccal és Siófokkal szemben.

A győriek azonban jó ritmusból és önbizalomtól duzzadva érkeznek Érdre, miután a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a dán Odense elleni kettős győzelemmel jutottak be.

Azaz semmiképp nem vár könnyű mérkőzés Szabó Edina csapatára, amelyben mindenkinek a maximumot kell nyújtania egy nagy bravúrhoz.

A mérkőzés előtt az ÉRD az Orange Dragons Szurkolói Clubbal közösen gyűjt a beteg érdi gyerekek számára plüssállatokat az Érd Aréna aulájában elhelyezett gyűjtőedénybe. Az összegyűlt adományokat az Érdi Mentőállomásnak és egy szívbeteg gyerekeket segítő alapítványnak adják át a mérkőzést követően.

Az április 17-én, 18 órakor az ÉRD Arénában kezdődő mérkőzést a Bonifert Ferenc, Oláh Viktor játékvezetői páros dirigálja.

K&H női kézilabda liga, 21. forduló
04.17., 18.00: ÉRD–Győri Audi ETO KC

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

A tabellán hatodik helyezett Fejér megyei alakulat és a harmadik ÉRD számára is fontos összecsapás lesz az egymás elleni ütközet a bajnokság véghajrájához érkezve, hiszen már csak hat találkozó van hátra az idényből, így a minél előkelőbb helyezések elérése érdekében tartani kell a lépést a riválisokkal.

Deli Rita csapata tizenkilenc mérkőzéséből kilencet nyert meg két döntetlen és nyolc vereség mellett, s négy pont a hátránya a nála egy meccsel többet játszó Váchoz képest. Alexandra Nascimentóéknak azonban hátrafelé is kell tekinteniük, miután mögöttük egy ponttal van lemaradva a DVSC, hárommal a Kisvárda.

Az ÉRD jelenleg négypontos előnnyel rendelkezik a Siófokhoz képest a tabella harmadik helyén, azonban amíg a Balaton-partiak a gigászok közül már csak az FTC-vel, az érdiek a Fradi mellett a Győrrel is összecsapnak.

Tehát kijelenthető, hogy mindkét fél számára rendkívül fontos két pontról szól a mérkőzés.

Amióta Alba Fehérvár KC néven működik Deli Rita csapata, a felek ötször találkoztak egymással, ebből négyet az ÉRD, egyet az FKC nyert meg. A névváltozás előtt azonban összesen tizennyolcszor csaptak össze, ebből Szabó Edináék tizenkétszer, a fehérváriak négyszer örülhettek két pontosztozkodás mellett.

Legutóbb, a bajnokság hetedik fordulójában mérték össze tudásukat a csapatok, akkor az ÉRD szoros első húsz perc után lépett meg és győzött 32–26-ra az ÉRD Arénában.

A jobbszélsőknél is óriási csata várható, hiszen a bajnokság legtermékenyebb játékosai is összecsapnak. Az NB I legtöbb gólját a fehérváriak brazil szélsője, Alexandra Nascimento szerezte, de 150 góljától csak eggyel marad el az ÉRD szerb kiválósága, Krpež-Šlezák Katarina, így ebben az összevetésben is komoly presztízscsata lesz.

Az Alba Fehérvár KC–ÉRD mérkőzést az Andorka Miklós, Hucker Róbert játékvezetői páros vezeti. A találkozó április 6-án, 17 órakor kezdődik a Köfém Sportcsarnokban.

K&H női kézilabda liga, 20. forduló
Április 6. 17:00 Alba Fehérvár KC - ÉRD

Az ifjúsági I. osztályban csapatunk a tabellán négy hellyel előttünk álló Mosonmagyaróvár otthonában szerzett pontot.

Nagyon jó tempóban kezdtük el a mérkőzést, már a legelején sikerült magunkhoz ragadni a vezetést. A mérkőzés során többször is ki tudott egyenlíteni ellenfelünk, és a vége előtt meg is fordították az eredményt. A végjátékban már csak arra futotta a csapat erejéből, hogy kiegyenlítsünk. 

"Hullámzó volt a játékunk sajnos, minden hibánkat ki tudta használni a másik csapat. Azokban a periódusokban amikor kellően koncentráltunk, nagyon szép megoldások születtek. Sokat dolgozunk az előforduló hibák javításán, valójában azt gondolom, hogy sokkal erősebb csapat vagyunk, mint a tabellán elért eredményünk mutatja. Innentől kezdve nem férnek bele hibák, ha legalább a szezon végére szeretnénk kozmetikázni a helyezésünket. Én bízom a lányokban, már csak nekik kéne elhinniük, hogy ennél sokkal többre képesek" - értékelt Maurer Szandra edző.

Ifjúsági I. osztály, nyugati csoport, 18. forduló
Március 27. Mosonmagyaróvár 
Mosonmagyaróvári KC - ÉRD 29-29 (14-19) 

Az ÉRD a bajnokság 11. helyén áll.

Az U14-es csapatunk idegenben aratott fontos győzelmeket

"Az első félidőben álomszerűen kézilabdáztunk. A lányok olyan fegyelmezett, és tudatos védekezésre képesek, ami azt hiszem igazán kiemelkedő ebben a korosztályban. Már több mérkőzésen tudtuk ezt a szintet hozni, igaz még nem a teljes játékidőben, de a cél nem is ebben a bajnokságban elérni a tökéletességet. Ez egy nagyon hosszú tanulási folyamat eleje, és a lányokon folyamatosan látható a fejlődés. A második félidőre kicsit talán kiengedtünk a nagy különbség miatt, de összességében nagyon hasznos, jó mérkőzést tudhatunk magunkénak" - foglalta össze Maurer Szandra

"Másdoszrorra nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk, ahol az egész játékidő alatt a védekezésen volt a hangsúly. Mi sajnos hiába dolgoztuk ki a helyzeteket, rengeteg ziccer maradt ki, így nem tudtunk ellépni ellenfelünktől, akik szinte minden támadásukat passzív jelzésig játszották ki. Nehéz volt alkalmazkodni ezekhez az utolsó átadásig kijátszott támadásokig, de egy új játék helyzetet tudtunk gyakorolni, szóval biztosan hasznunkra fog válni ez is. Mind a két meccs eredményével elégedettek lehetünk, és ezúton is gratulálok a csapatnak!" - értékelte az edző a nehezebb, de szintén győzelmet hozó második mérkőzést.

U14 I. osztály, felsőház, 5-6. forduló
Március 23. Hódmezővásárhely
Dunaújvárosi KKA - ÉRD 14-23 (3-16)
ÉRD - Kozármisleny SE 18-15 (8-5)

Az érdi lányok a felsőházi rájátszás harmadik helyén állnak.

 

Korosztály: 

Nehezen indult be a gépezet, hiszen a meccs első perceiben a vendégek jól tartották magukat, sőt, előnyben is játszottak, de 5–6 után egy hatgólos szériát produkált a házigazda, amely a szerb kontingens, Krpež-Šlezák Katarina, Jelena Lavko és Jovana Kovačević vezérletével lépett meg.

A remeklő támadójáték egészen a szünetig működött, az ÉRD pedig 22–26-tal vonulhatott pihenőre.

A fordulás után sem állt le Szabó Edina együttese, amely a 40. percben már 31 lőtt és 18 kapott gólnál járt. A folytatás pedig így rendkívül sima lett, az ÉRD egy gálával lépett tovább a Békéscsabán, a 45–30-as sikerrel pedig méltón törlesztett az őszi, békéscsabai döntetlenért.

NŐI KÉZILABDA NB I, 19. forduló
ÉRD – EUBILITY-GROUP BÉKÉSCSABAI ENKSE 45–30 (22–16)
Érd, Érd Aréna, 800 néző, V: Kovács-Sebők, Réti
ÉRD: JANURIK – KRPEŽ-ŠlEZÁK 12 (5), Lavko 4, TÓTH G. 4, Szabó L. 1 (1), J. KOVAČEVIĆ 7, C. Lassource 1. Csere: FOGGEA (kapus), KISS N. 6, Jeřábková 2, Gávai, Simon A. 3, Schatzl Natalie 4, Reizinger 1, Király.
Edző: Szabó Edina
BÉKÉSCSABA: HORVÁT – Kovács Anett 2, Vukajlović 5, Walfisch 4, Giricz 4, MARINCSÁK 9 (4), Bottó 2. Csere: Csizmadia (kapus), M. Agbaba 3, Kukely, Dombi K. 1.
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 8. perc: 6–6. 13. p.: 11–6. 22. p.: 15–12. 27. p.: 19–14. 36. p.: 27–17. 42 p.: 33–20. 49. p.: 35–25. 56. p.: 41–27
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 6/4

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Hullámzó első félidőt produkáltak a csapatok, hiszen ugyan a meccs első gólját Simona Szarková révén a hazaiak szerezték meg, de ezt követően az ÉRD fordítani tudott. Az első tíz perc vége azonban a Mosonmagyaróvárnak sikerült jobban, sőt, ezt követően is remekeltek Bognár Róbert lányai, akik 9–6-ra is vezettek, de a játékrész végét nagyon megnyomta az ÉRD, s Coralie Lassource góljával, na meg honfitársa, Julie Foggea hétméteres-védésével egyre csökkentette hátrányát Szabó Edina alakulata (13–12).

A fordulás után közel öt percet kellett várni az első gólra, Kiss Nikolett találatára Krpež-Šlezák Katarina is szórt egyet, ezzel fordítottak az érdiek.

A második játékrész rendkívül kevés gólt, viszont annál több hibát hozott, így a félidő derekáig mindössze öt találat született, s 15–15-ös döntetlennel érkeztek a mérkőzés utolsó tizenöt percére a csapatok. Ezután viszont Krpež-Šlezák Katarina előbb Janurik Kinga indítása, majd a hazaiak labdavesztése után lőtt lerohanásgólt (15–17).

De hiába került lépéselőnybe az ÉRD, a végjáték előtt elrontotta támadásait, amelyet kihasználtak Kopecz Barbaráék, s visszajöttek egy gólra (20–21). Bízik Réka kiállítása miatt az emberhátrányban játszó hazaiak azonban nem tudták kivédekezni az érdi támadásokat, Krpež és Jovana Kovačević eldöntötte a két pont sorsát az 58. percben (20–23). Az utolsó pillanatokban ugyan kozmetikázott a házigazda, de az ÉRD végül 23–22-re nyert.

– Tudtuk, hogy nem nézünk könnyű meccs elé. A nemzetközi hét után szinte semmilyen lehetőségünk nem volt arra, hogy készüljünk erre a meccsre. Volt három hiányzónk a magyar válogatottban, akik nem tudtak egész héten edzeni, rajtuk látszott is, hogy nehézségekkel küzdenek. Remélem, a héten javul az állapotuk. Nagyon nehéz stílusú kézilabdával tudott győzni a csapat. A Mosonmagyaróvár stratégiája, taktikája nagyon nehézzé tette az egész mérkőzés kezelését, hiszen annyira hosszan készítették elő az akcióikat… És minden egyes labdánál próbálták megzavarni az indításokat. Persze volt egyfajta belső feszültség a játékosaimban, akik szerettek volna menni. A félidőben sikerült őket megnyugtatni és azt hiszem, hogy ez sokat számított és sokat kerestem a csapatomat, hogy végül kikkel tudjuk megnyerni a mérkőzést – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Nagyon büszke vagyok a csapatra, a válogatott hét minket is megzavart, a három legjobb játékosom volt a legfáradtabb, forgatnom kellett őket. Nem szoktam bírózni, most megteszem, úgy érzem az ÉRD-et egy kicsit jobban tisztelte ez a két játékvezető. Fáradtan mozogtunk, nem szerettem volna ennyire lassítani a játékot, ebben a sebességben tudtunk játszani. Maximálisan elégedett vagyok, egy pontnak jobban örültem volna, de büszke vagyok a csapatra – nyilatkozta Bognár Róbert, az MKC SE mestere.

– Tudtunk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, mert a nemzeti csapatoktól visszatérve csak két napunk volt készülni, egy edzés mellett ma tudtunk felkészülni a Mosonmagyaróvárra. Szóval örülünk, hogy megnyertük ezt a nehéz meccset és boldog vagyok, hogy megszereztük a két pontot – fogalmazott Marketá Jeřábková, az ÉRD átlövője.

– Nehéz mérkőzésre számítottunk, fontos volt, hogy visszaérjünk a Krpezsel, amelyet nagyjából végrehajtottunk – mondta a hazaiak kapusa, Herczeg Lili.

K&H női kézilabda liga, 18. forduló
EU-FIRE MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE–ÉRD 22–23 (13–12)
Mosonmagyaróvár, 1200 néző. V: Héjjas, Kránitz
MKC: HERCZEG – Kovacsicz, Gyimesi, SZARKOVÁ 5, Horváth B. 3, Tilinger 2, Hajtai 1
Csere: Kopecz 3, Hudák 1, Bízik R. 3, Bardi, Katona 4, Bízik B.
Edző: Bognár Róbert
ÉRD: Foggea – KRPEŽ-ŠLEZÁK 8 (3), Lavko 2, Tóth G., Szabó L. 2, Kovačević 1, C. LASSOURCE 5
Csere: JANURIK (kapus), Kiss N. 1, JEŘÁBKOVÁ 4, Simon A.
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 11. p.: 5–4. 18. p.: 9–6. 25. p.: 11–9. 36. p.: 13–14. 42. p.: 15–14. 49. p.: 15–17. 53. p.: 18–21. 58. p.: 20–23.
Kiállítások: 10, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/1, il. 4/3

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Sok fordulatot hozott a Dunaújváros és az ÉRD bronzmérkőzésének első félideje, a vezetést a DKKA szerezte meg, de a kapuban remeklő Janurik Kingának köszönhetően az ÉRD azonnal fordított, majd az első tíz perc után kettővel is mentek Szabó Edináék (4–6), de ezt követően Szalai Babették is fordítani tudtak (7–6). A szünetig hasonló mederben zajlott a találkozó, a tízperces pihenőre azonban az ÉRD vonulhatott egygólos előnnyel (12–13).

A fordulás után azonban állva hagyta a Dunaújvárost az ÉRD, sorrendben Coralie Lassource, Krpež-Šlezák Katarina, Tóth Gabriella, Jelena Lavko és Szabó Laura is eredményes volt (12–18). Innentől pedig nem volt visszaút György László lányainak, az ÉRD volt, hogy nyolcra is növelte előnyét, az utolsó húsz percben Jovana Kovačević, Lassource és Jeřábková is elemében volt, igaz, előbbi számára harmadik kétperces kiállítása miatt hamarabb befejeződött a meccs.

A hajrában az ÉRD továbbra is nagy magabiztossággal támadott és védekezett, így megérdemelten győzött 31–23-ra és állt fel negyedszer a Magyar Kupa dobogójára.

– A tegnapi mérkőzés nem úgy kezdődött és végződött, ahogy szerettük volna, ezt szerettük volna feledtetni – kezdte Janurik Kinga, az ÉRD csapatkapitánya. – Az első félidő azért volt annyira kiegyenlített, mert tudtuk, hogy egy jó csapattal játszunk és tudtuk, hogy nem tudjuk őket megtörni az első percben. Viszont a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy szeretnénk minél többet közzétenni és ez sikerült – tette hozzá a válogatott kapus.

– Az első félidőben volt lehetőségünk elmenni sok góllal, de nem tudtunk élni a helyzeteinkkel, olyan gólokat kaptunk, amiket megbeszéltünk, ha kicsit jobban figyelünk, már az első félidőben több góllal vezethettünk volna – fogalmazott Kiss Nikolett, aki elmondta a keddi edzésen egy kisebb bokasérülést szenvedett, emiatt nem kockáztatták a játékát az elődöntőben.

– Nagyon örülünk, hogy megszereztük a harmadik helyet. Nagy küzdelemben egy nemes ellenféllel szemben. A tegnapi vereség módját meg tudtuk beszélni a lányokkal, tudtuk az ellenfelünk gyengeségeit, erényeit, erre próbáltunk alapozni. A második félidőben kijött az a különbség, amiben mi előrébb tartunk – mondta el Rácz Marianne, az ÉRD sportszakmai igazgatója.

– Jelen helyzetünket tekintve helyt álltunk, egy teljes félidőben partnerek voltunk az ÉRD ellen, ebből kell kiindulnunk. Ugyanakkor nagyon jó teljesítményt nyújtott Csapó Kyra, de elvesztettük Cifra Anitát, amely meghatározta a második félidei védekezésünket. A támadójátékunkban Szalai Babett volt, aki felvállalta a támadójátékot, hozzátett még Szekerczés Luca és Kazai Anita, de ez kevés volt ahhoz, hogy egy jó erőkből álló érdi csapatot le tudjunk győzni – nyilatkozta György László, a DKKA vezetőedzője.

A döntőben a címvédő Győri Audi ETO KC az FTC-Rail Cargo Hungariával vívott meg. A Rába-partiak végig vezettek, már tíz perc után ötgólos, 7–2-es előnyben voltak, majd a szünetre szinte eldöntötték a mérkőzés sorsát (18–11). A második félidőben ugyan a Fradi zárkózott, de egyenlíteni már nem tudott, a Győr pedig 32–29-es győzelmével védte meg címét.

TÖRÖK BÓDOG NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, A 3. HELYÉRT
DKKA – ÉRD 23–31 (12–13)
Debrecen, Főnix Csarnok, 3000 néző. V: Marton Zs., Szabó E.
DKKA: Csapó K. – Grosch 2, SZEKERCZÉS 7 (3), SZALAI B. 8, Sirián, Ferenczy 2, Kazai 3
Csere: Vártok (kapus), Nick V., Cifra, Molnár B., Monori, Mihály, Dombi, Bouti
Edző: György László
ÉRD: JANURIK 1 – Krpež-Šlezák 5 (1), Kiss N., Tóth G. 2, Szabó L. 3 (1), Kovačević 2, C. LASSOURCE 3
Csere: Foggea (kapus), LAVKO 6, Simon A., JEŘÁBKOVÁ 5, Schatzl Natalie 1 (1), Gávai, Landi, Reizinger 1
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–2. 9. p.: 3–5. 14. p.: 7–6. 18. p.: 8–9. 22. p.: 11–10. 35. p.: 12–18. 43. p.: 15–23. 47. p.: 19–26. 55. p.: 22–28.
Kiállítások: 12, ill. 18 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4

TÖRÖK BÓDOG NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC – FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 32–29 (18–11)
Legjobb dobók: Groot 8, S. Oftedal 5, Brattset 4, ill. Pena 7, Háfra 5

Forrás: ÉrdMost.hu

Támogatóink