Mérkőzés

Korosztály: 

Nem lehet kérdéses az ÉRD hazai győzelme az NB I-be feljutó Heves megyei alakulat ellen, amely a 2018/2019-es szezonban egy győzelmet tud felmutatni. Azt mondjuk pont annak a Békéscsabának az otthonában tudta elérni Debre Viktor csapata, amelynek vendégeként az ÉRD csupán egy döntetlent ért el.

Ezek mellett a korábbi érdit, Bernát Dorinát is foglalkoztató csapat tizenkét vereséget számlál, közülük a legsúlyosabb a Siófok elleni hazai meccs volt, ahol úgy kapott ki az Eszterházy húsz gólos különbséggel, hogy mindössze tizenegy gólt szerzett.

Ennek ellenére nem bízhatják el magukat az érdiek sem, hiszen a szezon kezdetén, az első fordulóban megszenvedtek Egerben, miután csak az utolsó tíz percben tudták felőrölni ellenfelüket, amelyet végül 33–28-ra győztek le.

Azóta viszont az ÉRD alaposan megerősödött, az új játékosok a pályán és azon kívül is sikeresen beilleszkedtek, így a hazai győzelem nem szabad, hogy kérdéses legyen, pláne annak tudatában, hogy a Siófokkal továbbra is tartani kell a lépést.

A február 3-án, vasárnap 18 órakor, az ÉRD Arénában kezdődő mérkőzést Paska Dániel és Vastag Sámuel vezetik, akik kilencedik női NB I-es, összességében tizenhetedik élvonalbeli mérkőzésükön dirigálnak.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
Február 3., 18.00: ÉRD–Eszterházy SC

Korosztály: 

A Fejér megyei Tarjánban megrendezett Reménységek Tornájáról hozta el az aranyérmet a napokban U13-as csapatunk! Az érdi lányok előbb a csoportjukat nyerték meg, majd a döntőben 13 góllal múlták felül a másik csoport élén végző Dorogot. 

A siker után Maurer Nikolett edző okkal dicsérte csapatát: "Nagyon büszke vagyok a lányokra. Végig fegyelmezetten, a megbeszéltek szerint kézilabdáztak. Az őszi idényhez képest nagyon sokat fejlődött a védekezésünk és támadásban is egyre eredményesebbek vagyunk."

A tornagyőzelmen túl több egyéni díj is Érdre került. A torna gólkirálynője Kapu Zsófi lett 28 találattal, a legjobb kapus pedig Szilágyi Panna.

Gratulálunk a lányoknak, csak így tovább!

Korosztály: 

KÉZILABDA NBI, 13. FORDULÓ
ÉRD – DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 29–24 (13–14)
Érd, Érd Aréna, 1300 néző. v: Herczeg, Südi
ÉRD: Janurik – Krpež-Šlezák 5 (1), Lavko 3, TÓTH G. 4, SZABÓ L. 5, Kovačević 2, C. Lassource 3
Csere: FOGGEA (kapus), KISS N. 4, Gávai, JEŘÁBKOVÁ 3, Simon A., Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
DKKA: Csapó Kyra – Grosch 3, SZEKERCZÉS 7 (3), Bouti 1, Sirián 1, FERENCZY 5 (1), Kazai 3
Csere: Vártok (kapus), Nick V., Cifra, Molnár B. 1, Monori 2, Dombi, Mihály P. 1
Edző: György László
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 12. p.: 6–6. 18. p.: 9–10. 24. p.: 12–14. 39. p.: 22–16. 42. p.: 23–16. 52. p.: 25–20. 57. p.: 27–23.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/4

Képgaléria a mérkőzésről a linkre kattintva.

Rövid videónkat itt nézheti meg!

Korosztály: 

Gól itt, gól ott, hiba itt, hiba ott – így indult az ÉRD és a Dunaújváros összecsapása a K&H női kézilabda liga 13. körében, hiszen ugyan a meccs legelején Jovana Kovačević révén vezetett az ÉRD, de ezt követően két elhibázott támadás után a DKKA fordított és diktálta is a meccset. Szabó Edina lányai folyamatosan futottak az eredmény után, de mindig egyenlítettek is. A változatos támadásokat produkáló dunaújvárosiak mellett nem pártolt a sors, amikor a meccsbe jól beszálló Monori Orsolya bokája megsérült. “Minket még az ág is húz, gyerekek...” – jegyezte meg az ugyancsak maródi vendég irányító, Szalai Babett.

De a foghíjas keret sem szegte kedvét a vendégeknek, akik Szekerczés Luca hatodik góljával a 24. percben először vezettek kettővel (12–14).

A játékrész végén átállt a hét a hat elleni támadásra a vendég csapat, amelyből nem jött ki jól, hiszen Tóth Gabriella saját hatosáról volt eredményes, majd csak kis szerencsén múlt, hogy Markéta Jeřábková ne tegye meg ugyanezt a félpályáról, igaz, a szünetbeli egygólos vendég előnyhöz Julie Foggea bravúrja is kellett (13–14).

A fordulás után pedig Ferenczy Fruzsina hetesét és Dombi Luca beállóból eleresztett lövését is védte a francia kapus, amíg támadásban Kiss Nikolett, Szabó Laura, Krpež-Šlezák Katarina és Coralie Lassource is eredményes volt, így megfordította a meccset a házigazda (17–15).

Sőt, ezt az érdi rohamot még György László időkérése sem tudta megállítani, jött is az R-Középtől a “Játszik a csapat!”, amikor öt perc leforgása alatt már a kilencedik érdi gól született meg (22–16).

A következő bő negyedórában mindkét csapatnak megtört a lendülete, s alábbhagytak a gólok is, ám ekkorra már szinte mindenki tudta, mely csapaté lesz a rendkívüli fontos két pont. Az ÉRD remek második félidei kezdésének köszönhetően győzte le 29–24-re az Újvárost.

– Nem feküdt nekünk a Dunaújváros lassító taktikája, amit nagyon ügyesen játszott. Mi szerettünk volna gyors gólokat lőni. A figyelmünk megszakadt és a hosszú támadások végén csak be tudta lőni a gólokat a Dunaújváros. A második félidőben a kapusteljesítmény nagyon jó támpontot adott a játékhoz, a védekezésünk is feljavult, az ebből szerzett labdákkal le tudtuk indítani az ellenfelet és ennek köszönhetően biztos előnyhöz jutottunk. Érdekes meccs volt és érdekes helyzet, mert nem játszottunk nagyon sokáig, hosszú volt a szünet, de jó ritmusban készült a csapat, jól pörgött a társaság és tegnap hihetetlen energiával dolgoztak, egészen extra edzést csináltak, ebből ma nem sok maradt meg... Az érdi lányok nagyot küzdöttek és megdolgoztak ezért a két pontért – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Jó első félidőt játszott a csapatunk, a második játékrész elején viszont volt egy tíz-tizenkét perces rövidzárlatunk, amit azonnal kihasznált az érdi csapat – kezdte György László, a DKKA mestere. – Ugyan kialakítottunk helyzeteket, de nem tudtuk értékesíteni ezeket. Könnyű gólokat kaptunk, ezáltal hat-hétgólos előnyre tett szert az ÉRD, innentől kezdve nehéz volt visszajönni a mérkőzésbe. Támadásban a hét a hat elleni játékkal próbálkoztunk, amely sikeres volt, közelebb kerültünk az ÉRD-hez, de veszélyt nem jelentettünk rájuk. Ettől függetlenül elégedettek lehetünk, mert voltak jó megoldásaink, a védekezésünk is feszes volt. Annak ellenére, hogy kevesen vagyunk jól küzdött a társaság, ebből tudunk meríteni majd – értékelt a Kohász vezetőedzője.

– Elégedett vagyok a győzelemmel, még akkor is, hogy az első félidőben számos nehézség volt. Kicsit görcsösek voltak a támadásaink, nehezen találtuk a támpontokat. A Dunaújváros pedig nagyon küzdött támadásban és védekezésben, de elégedett vagyok, hogy sikerült megszerezni ezt a két pontot – fogalmazott Julie Foggea, az ÉRD kapusa.

– Az első félidőben csináltunk szép dolgokat mind támadásban, mind védekezésben, így egygólos előnnyel mehettünk a félidőre. Amire számítottunk, az viszont sajnos bekövetkezett, hiszen a második félidő elején olyan hibákat követtünk el, amiből sok lerohanásgólt kaptunk, de pozitívum, hogy a csapat nem rogyott meg és végig helyt állt és egy tisztes vereséget szenvedtünk – így Cifra Anita, a vendégek beállója.

Az ÉRD legközelebb február 3-án, vasárnap 18 órakor lép pályára, amikor az egri Eszterházy SC-t fogadja az Érd Arénában.

KÉZILABDA NBI, 13. FORDULÓ
ÉRD – DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 29–24 (13–14)
Érd, Érd Aréna, 1300 néző. v: Herczeg, Südi
ÉRD: Janurik – Krpež-Šlezák 5 (1), Lavko 3, TÓTH G. 4, SZABÓ L. 5, Kovačević 2, C. Lassource 3
Csere: FOGGEA (kapus), KISS N. 4, Gávai, JEŘÁBKOVÁ 3, Simon A., Schatzl Natalie
Edző: Szabó Edina
DKKA: Csapó Kyra – Grosch 3, SZEKERCZÉS 7 (3), Bouti 1, Sirián 1, FERENCZY 5 (1), Kazai 3
Csere: Vártok (kapus), Nick V., Cifra, Molnár B. 1, Monori 2, Dombi, Mihály P. 1
Edző: György László
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 12. p.: 6–6. 18. p.: 9–10. 24. p.: 12–14. 39. p.: 22–16. 42. p.: 23–16. 52. p.: 25–20. 57. p.: 27–23.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/4

Korosztály: 

Az ÉRD előtt, hétközi mérkőzésen óriási meglepetésre 23–22-re kikapott az újonc Mosonmagyaróvártól a Dunaújvárosi Kohász KA, amely ránézésre szerény mérleggel áll a K&H női kézilabda ligában tizenkét mérkőzés után. György László lányai ugyanis eddig öt győzelem mellett hétszer hagyták el vesztesen a játékteret.

Ezzel szemben az ÉRD a vállalható vereségek mellett csupán a Békéscsabán játszott döntetlent, így továbbra is tartja a lépést a Siófokkal.

A DKKA azonban nem csak a pontszámok alapján van nehéz helyzetben, hiszen decemberben megvált egyik legjobbjától, Klujber Katrintól, aki időközben a Ferencvároshoz igazolt.

A két csapat azonban ennek ellenére az elmúlt években mindig kiélezett és remek hangulatú összecsapásokat vívott egymással, igaz, a legutóbbi hat alkalommal egyaránt az ÉRD jött ki belőle győztesen. A DKKA legutóbb 2016 tavaszán tudta legyőzni Szabó Edina lányait – akkor is hazai pályán, 21–20-ra.

A két alakulat egymás elleni mérlege tizenkét érdi és hat dunaújvárosi siker, valamint a három, egyaránt döntetlennel végződő mérkőzést mind az érdiek nyerték hétméteresek után.

A Dunaújváros házi gólkirálynője egyébként Szekerczés Luca 80 góllal, mögötte nagy űr tátong: a második helyen Ferenczy Fruzsina (38) és a harmadikon Kazai Anita (37) áll. Az ÉRD-nél továbbra is Krpež-Šlezák Katarina vezet 94 góllal, de utána is viszonylag sokkal van lemaradva Tóth Gabriella (48) és Kiss Nikolett (45).

A január 26-án, 18 órakor, az ÉRD Arénában kezdődő mérkőzést Herczeg Péter és Südi Péter vezeti.

K&H női kézilabda liga, 13. forduló
Január 26., 18.00: ÉRD–DKKA

Korosztály: 

Nem indult túlságosan kedvezően az ÉRD számára a Fradi elleni vendégjáték. A fővárosi zöld-fehérek ellentmondást nem tűrően törték át az érdi falat. A játék ezen elemében a szűk nemzetközi elitbe tartozó Nerea Pena pedig egymás után háromszor mattolta Janurik Kingát, a túloldalon viszont csak Szabó Laurának volt válasza. Az első tíz percben Jovana Kovačević kétperces kiállítása miatt pedig 7–3-ra lépett meg a házigazda.

Ugyan az ÉRD támadójátéka némileg feljavult a folytatásban, de az agresszív FTC-védelmet így is nehezen lőtték át Jelena Lavkóék, Szabó Edina pedig 12–7-nél a tizennyolcadik percben időt is kért.

Az ezutáni percekben ugyan a Fradi valamelyest növelte előnyét, de egy kisebb pihenő után remekül tért vissza kapujába Janurik Kinga, a túloldalon pedig a Tóth Gabriella vezette ÉRD Kiss Nikolett révén kettőre zárkózott (15–13) és a szünetre sem nőtt a különbség.

A fordulás után az ÉRD kezdett támadásban, de ahelyett, hogy egy gólra zárkózott, az FTC két exérdi, Klivinyi Kinga és Schatzl Nadine találataival ismét elhúzott.

Az ÉRD ugyan próbálta tartani a közte négyet, sőt, volt, hogy fel is kapaszkodott, azonban hiába Szabó Edina időkérései, ezúttal ezek sem segítettek. Marketá Jeřábková harmadik kétperces kiállítása miatt jelentősen visszaesett a vendégek variációs lehetősége támadásban, amelyet a Fradi ki is védekezett, majd lerohanásból és felállt fal ellen is rendre eredményes volt. A hajrában kissé elfogytak a vendégek, így az FTC végül 35–30-ra nyert, de az ÉRD is végig tartotta a lépést közvetlen bajnoki riválisával, s tisztességgel helyt állt az Elek Gyula Arénában.

– Küzdöttünk végig. Az első félidőben sok két percünk volt és szinte végig emberhátrányban játszottunk, ez nagyon nehéz volt és az ellenfél nagyon jól használta ki. A második félidőben is sok ki nem kényszerített labdaeladásunk volt, amit gyorsan megbosszult a Fradi. Amikor kicsit többel el tudott lépni az ellenfél, mint három-négy gól, akkor megtörtek bennünket és sajnos kicsit több lett a különbség közte, mint amit vártunk – mondta az ÉRD jobbátlövője, Kiss Nikolett.

– Az első félidő elején nagyon koncentráltunk, sok minden összejött, amit megbeszéltünk. A második felében nem annyira sikerült a helyzetkihasználás, de a szünetben megbeszéltük, min kell változtatni és jól jöttünk ki belőle, nagyon jó iramot diktáltunk, így lett öt közte – értékelt a hazaiaktól Lukács Viktória.

K&H női kézilabda liga, 12. forduló
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ÉRD 35–30 (16–14)

Elek Gyula Aréna, 1200 néző. V: Bonifert, Oláh
FTC: Bíró – LUKÁCS V. 6, Háfra 3, Mészáros R. 2, KOVACSICS 6, PENA 8 (4), Schatzl Nadine 3
Csere: Szemerey (kapus), Horváth D., KLIVINYI 4, Klujber 3, Zsiborás
Edző: Elek Gábor
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 3 (1), Kiss N. 1, TÓTH G. 7, SZABÓ L. 6, Kovačević 3, C. Lassource 4
Csere: Foggea (kapus), Lavko 1, Jeřábková 2, Simon A., Gávai, Schatzl Natalie 2
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–1. 9. p.: 6–3. 14. p.: 9–6. 22. p.: 13–9. 28. p.: 15–13. 34. p.: 20–16. 40. p.: 23–20. 44. p.: 27–22. 51. p.: 30–25. 56. p.: 34–27.
Kiállítások: 6, ill. 16 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést védekezésben és támadásban is, amely megnyugtatott bennünket. Onnantól beindult egy elképesztő hullámvasút, melyben voltak nagyszerű öt percek és borzasztó percek is és ez kitartott a mérkőzés végéig. Hálistennek, amikor kellett, helyén volt a szívünk. Tisztában voltunk vele, hogy egy nagyon jól felkészített ÉRD fog ide érkezni, amely nagyon szeretne itt nyerni. A második félidő eleje volt a kulcsa a mérkőzésnek, amikor 16–14-nél nem tudtak közelebb kerülni, onnantól megnyugodtunk és tudtuk növelni az előnyt. Amikor magabiztosabb előny birtokába jutottunk, akkor túl nyugodtnak láttam a csapatot. Nagyon fontos győzelem volt ez ma, gratulálok a lányoknak.

Szabó Edina: – Gratulálunk a Ferencvárosnak a győzelemhez! Nagyon dolgozunk a védekezésünk stabilizálásán, de még hosszú az út, mire ez olyan védelem lesz, ami biztosabb lábakon áll. Sajnálom, hogy a második félidő elején nem tudtunk azzal a dinamikával játszani, ahogy befejeztük az elsőt, és túl nagy előnyt adtunk az ellenfélnek és már csak futottunk az eredmény után.

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Mintha ezer éve nem látták volna egymást, nagyjából úgy ölelkeztek össze és váltottak egymással néhány szót a debreceni és érdi játékosok a bemelegítés előtt, pedig nem is oly rég, akár felnőtt, akár junior szinten világversenyeken dolgoztak egy célért a nemzeti csapatban.

A decemberi, franciaországi Európa-bajnokságról is megemlékeztek a találkozó előtt, ahol T. Mészáros András, Érd polgármestere köszöntötte a kontinensviadalon szereplő sportolókat, így Janurik Kingát, Szabó Laurát, Tóth Gabriellát, Jovana Kovačevićet, Jelena Lavkót, Markéta Jeřábkovát, illetve az Eb gólkirálynőjét, Krpež-Šlezák Katarinát az ÉRD-ből, és Kovács Annát, Tóvizi Petrát, Mădălina Zamfirescut, Jelena Despotovićot, valamint Lotte Grigelt a DVSC-ből.

A mérkőzés azonban már nem indult ennyire barátságosan, az ÉRD két góljára hárommal válaszolt a Debrecen, kihasználva a Lotte Grigel letarolásáért Jovana Kovačevićnek járó kétperces kiállítást.

De amíg a vendég ziccerek rendre kimaradtak, majd Janurik Kinga és Julie Foggea is kivette a részét a meccsből, a hazaiak támadásban is kamatoztatták ezt, s negyedóra elteltével Köstner Vilmosnak időt kellett kérnie (8–5).

Ugyan az egyperces kitérő után még tovább nőtt a különbség, de a hajdúságiak is belejöttek, másfél perc leforgása alatt hármat rámoltak (10–9), ez azonban nem tartott sokáig, mert az ÉRD is megtette ugyanezt, visszaállítva a közte négyet (13–9).

A szünetig viszont már nem volt több hullámzás, de a DVSC zárkózott (15–13).

A fordulás után ugyan úgy tűnt, stagnál a különbség, de Jelena Despotović és Anna Punyko hátára vette a Lokit, amely tíz perc alatt öt gólt szerezve egyenlített (18–18). Szabó Edina azonban sikeresen helyre tette övéit és akasztotta meg az ellenfelet, amellyel sokadszor szakították le a DVSC-t Tóth Gabrielláék.

Az utolsó negyedóra így is rendkívül sok izgalmat hozott, merthogy az ÉRD és a Debrecen is válaszolni tudott az ellenfél góljaira, így az utolsó perceknek is csak egygólos hazai előnnyel vágtak a felek. Ott azonban a Julie Foggeát leváltó Janurik Kinga három bravúrt is bemutatott, társai pedig támadásban nem hibáztak.

Az ÉRD végül jó védekezésének köszönhetően 29–25-re múlta felül a Debrecent.
Folytatás egy hét múlva, január 12-én, az FTC vendégeként.


Női kézilabda NB I, 11. forduló
ÉRD–DVSC-SCHAEFFLER 29–25 (15–13)
Érd, Érd Aréna, 1400 néző. v: Felhő, Öcsi
ÉRD: Janurik – KRPEŽ-ŠLEZÁK 7, LAVKO 6, Tóth G. 2, Szabó L. 3 (2), Kovačević 2,  C. Lassource 2
Csere: Foggea (kapus), Kiss N. 1, JEŘÁBKOVÁ 6 (2), Simon A., Gávai
Edző: Szabó Edina
DVSC: Oguntoye – Varsányi 1, Punyko 3, GRIGEL 5, Tóvizi 2, DESPOTOVIĆ 8, Szabó P. 1
Csere: Triffa, Szabó D. (kapusok), Bulath 1, Kovács Anna 1 (1), Borgyos 1, Arany 1, Bordás, Zamfirescu 1
Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–0. 6. p.: 2–3. 11. p.: 6–5. 17. p.: 10–6. 21. p.: 13–9. 35. p.: 17–14. 40. p.: 18–18. 47. p.: 22–20. 54.
p.: 26–24.
Kiállítások: 4  ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/1

MESTERMÉRLEG
Szabó Edina: – Bebizonyosodott, hogy az, amin dolgozunk, a védekezés, tud a csapat alapja lenni, de sok munkára van még szükség. Végig stabilak voltunk és egyre jobb lett a védekezés, ezért tudtuk megszerezni ezt a nagyon fontos két pontot.
Köstner Vilmos: – Mindkét csapat dicséretet érdemel. Nagy küzdés és helyenként jó játék volt. Csapatom jól helytállt. Ziccerek, kapufák, szélsővédekezés, ezeken kívül mindenben egyenlő partnerek voltunk.

A mérkőzésen készült galériánkat ide kattintva érheti el.

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Nem is olyan rég, november 13-án találkozott egymással a két csapat a Magyar Kupa negyedik körében, akkor az ÉRD hamar meglépett, előnyét folyamatosan tartotta, de a hajrában zárkózott és közel állt az egyenlítéshez, így a továbbjutáshoz is a hajdúsági csapat, végül Szabó Edináék 27–26-os győzelemmel léptek a sorozat legjobb nyolc csapata közé.

Az ÉRD jó formát mutat a DVSC ellen hazai környezetben, hiszen elmúlt tíz (!) meccsét megnyerte a hajdúságiak vendégszereplése mellett. Legutóbb és egyetlen alkalommal 2011 márciusában hagyta el győztesen Érdet a DVSC.

A Loki kispadján a Pål Oldrup Jensent váltó Köstner Vilmosnak az is nehezíti a dolgát, hogy a cívisvároson kívül nyolc mérkőzéséből hatot elveszített a csapat, s csak az MTK és az újonc Eger otthonában tudtak nyerni Kovács Annáék.

Az elmúlt fordulóban az ÉRD magabiztos játékkal győzött három góllal 26–23-ra Kisvárdán, míg a debreceniek a Hódosban a Budaörsöt múlták felül tíz góllal (32–22).

Az ÉRD tíz meccs után azonos pontszámmal (15) áll a harmadik helyen a nála egy meccsel többet játszó Siófokkal, míg a DVSC öt győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel hetedik.

Az érdiek legeredményesebb játékosa 84 góllal a szerb jobbszélső, Krpež-Šlezák Katarina, ezzel szemben a korábbi érdi jobbátlövő, Kovács Anna 54 találattal áll a DVSC rangsorának élén.

A január 5-én, 18 órakor az ÉRD Arénában kezdődő ÉRD–DVSC-Schaeffler mérkőzést Felhő Ferenc és Öcsi Tamás vezeti. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Forrás: ÉrdMost.hu

Korosztály: 

Parádés védekezéssel, remek kapusteljesítménnyel kezdte a naptári évet lezáró, Kisvárda elleni idegenbeli mérkőzését az ÉRD a női kézilabda NB I 10. fordulójában. Szabó Edina csapata Jovana Kovačević révén szerzett vezetést, ezt követően az agresszív védekezésnek és Janurik Kinga védéseinek köszönhetően a vendégek 4–1-re léptek meg, amely után Vlatko Đonović magához hívta övéit.

A következő percek az eladott labdákról szóltak, amelyből az ÉRD jött ki jobban, hiszen bő negyed óra játék után négyre növelte előnyét, de Szabó Laura kétperces kiállítását jól használta ki a szabolcsi csapat.

A huszadik perc elején Szabó Edina is időt kért, az eligazítás után pedig már támadásban is egyre jobb megoldásokat választottak az érdiek: Jovana Kovačević átlövés- és Krpež-Šlezák Katarina lerohanásgóljával visszaállt a közte négy (4–8). Sőt, Tóth Gabriella, Szabó Laura és Jelena Lavko is eredményes volt, így 25 perc után a Kisvárda másodszor is időt kért (6–11). A játékrész hajrája ennek ellenére nem hozott változást, az első félidőben tizenkét (!) védést bemutató Janurik Kingának, valamint a kiváló védekezésnek köszönhetően az ÉRD ötgólos előnnyel vonulhatott az öltözőbe (8–13).

A második harminc perc elején a Kisvárda átállt a hét a hat elleni játékra, amely eleinte jól működött, hiszen öt perc alatt háromszor is betaláltak Tamara Radojevićék, de ennek nem sokkal később meglett az ára, hiszen a hazaiak támadásban eladott labdáit jól használták ki Tóth Gabrielláék.

A félidő közepén Julie Foggea előbb Tamara Radojević, majd Isabel Guialo hétméteresét is hárította, a hazaiak dolgát pedig az is nehezítette, hogy Jovana Kovačević kétperces kiállítását sem tudták kihasználni, az ÉRD büntetett, s Kiss Nikolett góljával ezt az időszakot is megnyerte 1–0-ra.

Az utolsó negyedórában kapufák és rontott ziccerek miatt az ÉRD előnye csökkent, hiszen a Kisvárda egy 5–1-es szériát produkált, így öt perccel a vége előtt “látótávon belülre” került (20–24). Még ebből is tudott faragni Tamires Morena és Tamara Radojević révén a KKC, de ez már csak kozmetikázás volt, az ÉRD a mérkőzést végig uralva győzött 26–23-ra.

– Nagyon örülök ennek a győzelemnek, gratulálok a lányoknak. A győzelemről beszéltünk, de az volt a legfontosabb, ahogyan készültek erre a meccsre és, hogy ez megmutatkozik-e a pályán és ez ma sikerült, ez pedig nagy pozitív lökést fog adni a csapatnak – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Mondtam a meccs előtt, hogy hatvan percen keresztül a legmagasabb szinten kell játszanunk, ha meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést. De az első félidőben Janurik remekül védett, ami rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, mert a tiszta helyzeteinket is védte. Sajnos a mérkőzés előtt Vesna Milanović-Litre megsérült, ezt megérezte a védekezésünk, hiszen ő a legjobb védekező játékosunk. De gratulálok az ÉRD-nek, többet mutatott ma és sima győzelmet aratott – így Vlatko Đonović a Kisvárda Master Good SE vezetőedzője.

– Magabiztos győzelem volt, szerencsére a vezetést nem adtuk ki a kezünkből. A végén egy kisebb hullámvölgybe kerültünk, de örülök, hogy Janurik Kinga is sokat tudott védeni, Julie Foggea is heteseket tudott védeni, ami sokat lendített rajtunk. Volt egy öt nullás szériánk, amit kicsit sajnálunk, de összességében egy jó mérkőzést játszottunk – fogalmazott az ÉRD irányítója, Tóth Gabriella.

– Arra készültünk, hogy jó felállásban tud támadni a Kisvárda, tehát, ha meg tudjuk akadályozni őket felállt fal ellen és lerohanásban, akkor van esélyünk itt, hiszen jó csapatról beszélünk, tele sztárokkal. Nagyon örülünk, hogy sikerült két pontot szerezni, mert sokat adtunk érte és úgy voltunk vele, hogy nem megyünk el innen két pont nélkül – értékelt az ÉRD csapatkapitánya, Janurik Kinga.

Az ÉRD a DVSC-Schaeffler ellen folytatja szereplését január 5-én, 18 órakor az ÉRD Arénában.

Női kézilabda NB I, 10. forduló
Kisvárda Master Good SE–ÉRD 23–26 (8–13)
Kisvárda, 1000 néző. V: Bócz, Wiedemann

KKC: PÁSZTOR – Orbán Adrienn 1, A. Klikovac 1, Guialo 2 (1), MORENA 7, Hakunova 2, Avdekova 1
Csere: Kordowiecka (kapus), RADOJEVIĆ 7, Rebičová, Dragut, Benko, Milošević 2, Tomković
Edző: Vlatko Đonović
ÉRD: JANURIK – KRPEŽ-ŠLEZÁK 6 (1), Lavko 1, TÓTH G. 6, Simon A., Kovačević 3, C. Lassource 1
Csere: Foggea (kapus), KISS N. 3, SZABÓ L. 4 (1), Jeřábková 2
Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása: 5. perc: 1–3. 15. p.: 2–5. 20. p.: 4–8. 25. p.: 6–11. 35. p.: 11–15. 43. p.: 14–20. 48. p.: 15–23. 56. p.: 20–24.
Kiállítások: 0, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/1, ill. 2/2

Támogatóink